Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-07-03 / 27. szám

8 2005- július 3. FÓKUSZ "Evangélikus Élet^ Jöttünk, láttunk, hittünk... Közép-európai protestáns találkozó Prágában Szorb „szépviseletben” ► „Remenysegre elhívva” - ez volt a mottója a június 17-19. között Prágá- ban rendezett protestáns egyházi napoknak. A vendéglátó cseh egyházak mellett a lengyel, a szlovák, a német és az osztrák protestáns egyházak, Magyarországról pedig az evangélikus, illetve a református egyház képvi­seltette magát népesebb delegációval a találkozón. A háromnapos rendez­vénysorozat programjainak több tucat templom és középület, illetve „arany Prága” terei és utcái szolgáltak helyszínül. Egyházunk negyvenfős csoportjával 17- én reggel indulunk az Üllői úti székház­tól. Győr után szem lecsuk, és ébredés­kor máris Prága egyik külvárosi szállo­dáját ostromoljuk. Itt először ugyan nem nagyon akarnak tudni rólunk, de aztán a „nők a pult mögött’’ bevallják, hogy igen, hallották, hogy jövünk, elfog­lalhatjuk a szállásunkat. Elfoglaljuk. Megkapjuk a találkozó információs cso­magját is, benne buszjegyek, térkép, va­lamint egy füzet énekszövegekkel, min­denféle fordításban. Ez így már bizalom­gerjesztőbb. * * * A szállodából irány a nyitó sajtófogadás - vár a vár. A Hradzsinban székelő kul­turális minisztérium belső udvarán vo­nósnégyes háttérzenéi, állami és egyházi Hozzá. Kedvem éppen lenne, de a náluk beszélt nyelvvel sajnos csehül állok... Lassan leszáll az este, zárul a fogadás egy latin énekkel. Ezután egy kedves né­met társasághoz csatlakozva megcéloz­zuk Prága főterének óratornyát, az Or- jolt. Hullámzó tömeg a középkori óvá­rosban, és bár kezünkben az apró betűs térkép, a péntek esti egyházi programot a nagy tumultusban valahogy nem talál­juk meg. „De majd holnap...!” * * * Másnap délelőtt a Szela nevű magyaror­szági evangélikus együttes szolgálatára vagyok kíváncsi. Én meg is találom az aránylag központi fekvésű gótikus templomocskát, ők viszont - helyi „se­géderő” hiányában - csak taxival. Azért hallgatjuk őket vagy huszon-egynéhá­gatva vásárolhatunk, odébb pedig a csehországi egyházi iskolákba hívogat­ják a diákságot. A németek emeletes „bibliabusszal” érkeztek: belsejében vallási tárgyú kiad­ványok, az emeleten pedig megtekinthe­tő a Luther-film. Kiszámolom, hogy hol tarthat a vetítés, és csak az augsburgi színre megyek be, merthogy ez a ked­venc jelenetem. Közben nézni kell az órát, mert sűrű a program. Amellett, hogy Prága gyönyörű, illik odapillantani a központi színpadra is. A németországi szláv kisebbség tagjai, a szorbok népvise­letükkel vonják magukra a figyelmet. Egy másik csoport zsidó táncot lejt. A ci­gánymisszió zenekara messziről is jól hallható - meg is lesz az eredménye: a nép egyre gyűlik. A délutáni előadások és pódiumbe­szélgetések már több helyszínen zajla­nak. D. Szebik Imre a püspöki fórumra megy. Itt természetesen téma az uniós alkotmány preambuluma (előszava), amelybe valamiért nem került bele a ke­resztény gyökerekre való hivatkozás. Elnök-püspökünk szerint azért nem, mert amikor ezt tárgyalták, kontinen­sünk egyházi vezetői „elaludtak”. A fórumokon valóban mindenütt volt ugyan lehetőség hozzászólásokra, de a magyar csoport tagjai szerint eze­ket sokkal interaktívabbá kellett volna tenni. Az idő természetesen a „szom­szédsági viták” fórumán is sürgetett... Ezt a kényes témát egyébként egy ko­lostorban tűzték napirendre, nagy rész­vétel mellett. (Külön cikket érdemelne az itteni előadóknak és hozzászólóknak a magyar-szlovák-cseh-német-ukrán kapcsolatrendszer örömeiről és görcse­iről szóló véleménye.) nyan, no meg Veres Imre pozsonyi refor­mátus lelkész, aki a koncert közben tart előadást Pál apostolról. „Reménységgel fut a cél felé” - mondja róla németül a helyi lelkész, utalva a találkozó jelmon­datára. A Szela magyarul énekel, és az együttes tagjai még nem tudják, hogy es­te hol is lépnek majd fel. (Mivel ezt a kö­zönség sem nagyon tudta, így azután es­te ennél is kisebb érdeklődés mellett koncerteztek.) Déltől kezdődik a szabadtéri színpad „műsora”, és ekkor nyílik meg a „lehető­ségek piaca” is az egyik szomszédos té­ren. Az alkalmi pavilonsoron kül- és bel­földi egyházak, intézmények és alapítvá­nyok mutatkoznak be. Van, ahol nyerni is lehet, amott erdélyi kapcsolatot támo­Szombat délután öt óra: központi gyű­lés a Gyümölcspiac (Ovocny trh) nevű téren. (A cseh nevekkel mostanra egé­szen megbarátkozunk, még ha nyel­vünk erősen zsibbad is a kiejtésüktől.) Szlovák igehirdető, nemzetközi zenekar és táncosok (!) szolgálnak. Egy apró probléma adódik: a tér kicsi. Talán a szervezők sem hitték, hogy itt bizony sok érdeklődő összejön. Összejött. Míg a legutóbbi népszámlálás alkal­mával Magyarországon a lakosság több mint hetven százaléka vallotta magát kereszténynek, a cseheknél ez az arány t tavaly ötven százalék alatt volt. Nem utolsósorban e körülmény késztette a szervezőket arra, hogy egy nagyszabású nemzetközi „egyházi fesztivállal” irá­nyítsák honfitársaik figyelmét az evan­géliumra. A központi rendezvényt az állami te­levízió is rögzíti, illetve közvetíti. A szín­padon elhangzó szép cseh mondatok hallgatása közben azért van időm elgon­dolkodni, hogy vajon miért vártak ennyi Arany Prága Károly hídja - „Lajos-távlatból" évet a csehek a rendszerváltás után erre az evangélizációra. Meg hogy mi meny­nyit várunk még... Lassan lemegy a nap, és beindul Prága esti élete, ami nagyjából a tömeg meg­duplázódását jelenti. Kiszámíthatatlanul sodródva jutok el a kísérőrendezvények egyikére, amelyet egy kisebb belvárosi templomban tart az itteni „Cseh Tamás”, Bohdan Mikolasek Emberünk egy szál gi­tárt penget, no meg néha énekel, orgo­nái, beszél és - láthatóan - mindenkit el­varázsol. Vasárnap huszita istentiszteletre me­gyek. Tudni kell, hogy a cseheknél több protestáns egyház működik (egyik ki­sebb, mint a másik), és közülük a huszi­ta az „igazán nemzeti” - mondják ők. Belvárosi templomukban cseh zászló, Luther-kabátos papok és jelentős gyüle­kezet fogad. A programfüzetben néme­tül ígérik az istentiszteletet, és az eladdig csehül éneklő gyülekezet valóban Lu­ther nyelvén hallgatja az igehirdetést. A Cseh Testvérek egyik templomában Szebik püspökünk a vendég prédikátor. Igehirdetésében az élő reménységről be­szél, amely a földi és az örök életre egy­aránt vonatkozik. * * * Hazautazás. A különböző helyről jött, különböző korú és foglalkozású embe­rek különböző módon ítélik meg a prá­gai találkozót. A szervezéssel többségük csak mérsékelten elégedett. Különösen a Szela együttes (nevük „szünetet”, irodal­mján fordítva „csendre hívó szót” jelent) tagjai letörtek, de a „programgazdák” hi­ányát mások is kifogásolják. Egyes hely­főemberek örülnek egymásnak. Térülve- fordulva bemutatnak a kulturális mi­niszter helyettesének. Petra Smolikova za­varba ejtően fiatal, de odajön a proto­kollfőnök, aki magyarul közli velem, hogy tényleg ő a miniszterhelyettes. Ne­vetünk, és iszunk egy pohár cseh sört. Viktoria Hradska asszony igazán ért a protokollhoz. Megkér, hogy a kettőnkről készült fényképből egyet küldjék el a volt köztársasági elnöknek, „Göncz Árpi bácsi­nak”, akinek a műveit ő fordítja cseh nyelvre. Mellettünk egy jóságos arcú or­todox pap beszélget két hippikinézetű újságíróval. O Krystof érsek, a csehországi ortodoxok főpásztora. Mintegy százezer taggal ők is bekapcsolódtak a szervezés­be. Hív a templomába, nézzek majd be Vonósnégyes vonzásában színeken állítólag a beígért vacsora is el­maradt, bár a „rutinosabb versenyzők” eleve meghagytak egy-két szendvicset az úti csomagból... A „közérzeti osz­tályzatok” valamivel jobbak: a kísérő- rendezvényeken családiasabb volt a hangulat, és szóhoz jutott az egyszerű A szerzőViktoria Hradska protokollfőnökkel vendég is. És valljuk be: nekünk, magya­roknak ez sokat nyom a latban! Azért felteszem a kérdést a többiek­nek: ha „ránk szakadna” egy ilyen ren­dezvény megszervezésének lehetősége, hova kapkodnánk? Tudnánk-e ennyi nyelvet, ilyen jól? Lenne-e ennyi együtt­működő helyszínünk no és munkatár­sunk hozzá? És akinek volt szeme a lá­tásra, az láthatta, hogy bizony nem volt könnyű dolguk a vendéglátóknak. Ez­úton is köszönet látható és láthatatlan munkájukért, amely által Prágában - ha a hallásra pedig volt fülünk - hitünkben is erősödhettünk! ■ Szöveg és kép: ifj. Káposzta Lajos Szela-koncert - Cest la vie

Next

/
Oldalképek
Tartalom