Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-06-05 / 23. szám

‘Evangélikus ÉletJj KULTÚRKÖRÖK 2 005. )umus 5. 5 Reményik „összes arca” ► Felekezeteken és határokon átívelő példás összefogás eredményeképpen jelent meg Reményik Sándor összes verse a református Kálvin, az evangéli­kus Luther, valamint a kolozsvári Polis Könyvkiadó gondozásában. A XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon „debütált” és az ünnepi könyv­héten is méltán sikerre számító kötetről a bemutató után beszélgettünk az erdélyi műhely munkatársával, Demény Péterrel. Ünnepi könyvhét Bibliafordítás és anyanyelvű irodalom ► Úgy tűnik, hogy az elektronikus média előretörése ellenére a nyomtatott könyvek nem veszítenek népszerűségükből. Számomra legalábbis ez a jú­nius 2. és 6. között zajló 76. ünnepi könyvhét legfőbb üzenete. Kényelmes az interneten vagy a televízió bekapcsolásával információhoz jutni, de iga­zi olvasmányélményt a többségnek ma még változatlanul a könyvek ad­nak. Könyvek, amelyek nyomtatott formában nem utolsósorban a „biblia­fordító reformáció” hatására emelték irodalmi rangra számos nemzet anyanyelvét.- Reményik Sándornak már többször meg­jelent olyan kötete, amely az Összes versei cí­met viselte. Most ténylegesen a költő összes ver­sét veheti kezébe az olvasó?- Hogyha kritikai kiadásról lenne szó, akkor ténylegesen a kezében tarthatná. Mindenesetre ez a felkutatott, befejezett, hagyatékban maradt összes vers, a töre­dékek kivételével.- Hol őrzik ezt a hagyatékot?- Részben a Petőfi Irodalmi Múzeum­ban, részben pedig a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Kézirattárában őrzik a hagyatékot és a korábbi köteteket.- Ki rendezte sajtó alá az anyagot?- Dávid Gyula, aki a könyvbemutatón azt is elmondta, hogy a korábbi korrekto­rokkal is meg kellett küzdenie, mert a he­lyesírás iránti rajongásuknak - és a költői ritmus iránti botfülűségüknek - köszön­hetően mindenüvé kitették az ékezeteket. Dávid Gyula összevetette a kéziratokat a kiadott könyvekkel, és igyekezett egy hi­teles, a költői szándéknak megfelelő köte­tet összeállítani. Igen elmélyült kutató­munkát végzett. Ő egyébként elsősorban irodalomtörténészként ismert, de - talán épp ezért - szerkesztőként is mélységes alázattal szokott viszonyulni a kéziratok­hoz. Úgy hiszem, Reményik keresve sem találhatott volna magának jobb hagya­tékgondozót Dávid Gyulánál.- Ennek a kutatómunkának volt az eredmé­nye az a kötet is, amely 2002-ben jelent meg Hátrahagyott versek címmel?- Annak, hogy Dávid Gyula már jó ideje megkülönböztetett figyelemmel kíséri az erdélyi magyar írók és költők munkásságát, van egy olyan áldásos kö­vetkezménye is, hogy sokan eleve hozzá fordulnak, amikor újabb művek kerül­nek elő egy-egy hagyatékból. Ez a biza­lom tette lehetővé 2002-ben a Hátraha­gyott versek című kötet kiadását is. Remé­nyik Sándort az olvasók egyfajta „ma­gyarságmegtartó költőként” tartották számon, és sokan be is skatulyázták eb­be a kategóriába. Illúzióim persze nin­csenek, időbe telik még, hogy az olvasók mást is gondoljanak róla, de azt hiszem, a Hátrahagyott versek elindította ezt a fo­lyamatot. Abban a kötetben jelentek meg például először azok a sokértelmű, nagyon érdekes - burkolt, és ettől igen erotikus - szerelmes versek, amelyek korábban ismeretlen színekkel árnyal­ják mind az erdélyi, mind a magyaror­szági olvasóközönségben a Reményik Sándorról élő képet.- Lehetséges, hogy ebből a kötetből derül ki igazán, hogy milyen is valójában Remé­nyik, a költő?- Nem az derül ki belőle, hogy milyen a költő, hanem az, hogy milyen még a költő. Hogy ennek a költőnek nem egyetlenegy arca van. Neki sohasem csak „Végvári versei” voltak, sohasem ki­zárólag a nemzetféltés vezette a tollát, de kétségtelen, hogy azok a szerelmes versek például, amelyeket két nőismerő­séhez írt, sokak számára újdonságot je­lenthetnek.- Reményik Sándort századunk legjelentő­sebb evangélikus költőijeként tartjuk számon. Milyen mértékben érhető tetten verseiben az evangélikus költő?- Erre a kérdésre már nehezebb vála­szolni. Én azt gondolom egyébként, hogy nem feltétlenül kell őt felekezethez köt­ni. Verseiben egy keresztény, mélyen hí­vő, ugyanakkor szüntelenül Istent kere­ső ember szólal meg. Tehát az az ember, aki gyakran küszködik magával és Isten­nel is. Én úgy vélem, hogy csak ez a fajta vallásosság hiteles, és Reményik Sándor „istenes verseit” is ez hitelesíti. ■ Veres Emese-Gyöngyvér Természetes jelenség, hogy az élő nyel­veknek területi változataik vannak (ezek az úgynevezett nyelvjárások). Nem ritka az sem, hogy a különböző tájegységek­ről származó emberek annyira eltérő dialektust használnak, hogy nem értik meg egymást, bár ugyanannak a nyelv­nek a különböző változatait beszélik. A különböző nyelvjárások fölötti - a köl­csönös megértést biztosító - híd szere­pét az irodalmi nyelv tölti be. E nyelvvál­tozat kialakulásában Európa-szerte nagy szerepet játszottak a bibliafordítások. A lyoni születésű Vald Péter a XII. szá­zadban provanszál nyelvre fordította a Bibliát. A valdensek vezetőjének célja valójában az volt, hogy a Szentírás szö­vegét minden francia anyanyelvű em­ber számára olvashatóvá tegye. Vald Pé­ter tehát nemcsak teológiai értelemben, de irodalmi szempontból is előreformá- tor volt. John Wyclif az oxfordi egyetem pro­fesszora szintén közkinccsé szerette vol­na tenni a Szentírást. Támogatta egy an­gol nyelvű bibliafordítás tervét, amelyet később követői, a lollardok valósítottak meg. Az első angol nyelvű bibliafordítás hiányában talán nem jöhettek volna létre olyan angol irodalmi alkotások, mint Swi/t Gulliverje vagy Defoe Robinsonja... A könyvnyomtatás Luther Márton éle­tében már elterjedt volt, hiszen Guten­berg már 1456-ban feltalálta a nyomda­gépet. Mint ismeretes, Luther 1521-ben három hónap alatt fordította le az Új­szövetséget görögről német nyelvre, 1534-ben pedig már teljes bibliafordítá­sa is elkészült. Reformátorunk mun­kássága által jött létre az egységes né­met irodalmi nyelv, mely később alap­jává vált a németországi klasszika iro­dalmának, többek között Goethe és Schiller műveinek. A magyar nyelvű irodalom alakulásá­ban is nagy szerepe volt az anyanyelvű bibliafordítások megjelenésének, első­sorban talán Károli Gáspár 1590-ben nyomtatott fordításának. A Károli-for- dítás századokon át hatással volt a ma­gyar irodalmi nyelvre. Elmondható tehát, hogy a bibliafordí­tások Európa-szerte meghatározó szere­pet játszottak az anyanyelvű szépiroda­lom létrejöttében. Az ünnepi könyvhét apropóján adózzunk hát tisztelettel a bibliafordítók emlékének. ■ Chladek Tibor Csendtörő fiatalok írástudók felelőssége ► Franciahon szívében nagyszabású találkozót szervezett a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) tagországa­inak fiataljai számára április utolsó hetében. A Lyon központjától néhány kilométerre fekvő' Ecully negyed hétköznapjait huszonhét különböző országból érkező lel­kes evangélikus aktivista dobta fel pár napra. Az öt földrész majd har­minc képviselője többek között egymástól gyűjtött ötleteket arra, hogyan lehetne még tovább épít­getni, bővíteni „lutheránus biro­dalmunkat” a modem média esz­közeivel, s felvenni a harcot a vilá­got ellepő „tömegkommunikációs szennyeződés" eHeAí.. „We cannot NOT communicate!” azaz: „Nem tudunk NÉM kommunikálni!” - szögezi le a szövetség a Communicating Communion, azaz Kommunikáló Közösség elnevezésű program fő irányelveit tar­talmazó alapítódokurfiefitumában. Elő­ször 200 2-ben fogalmazódott meg az igény szélesebb körű médiamunkára, melynek legfőbb célkitűzése a világi fia­talok megszólítása. A kommunikáció „létfenntartó erő”, mások számára „meghatározza a valóságot”, „minden érzékre hat”, „kétoldalú folyamat”. Nagy felelőssége vafi annak, aki bármit is kö­zönsége elé tár, meft akaratlanul is vala­miféle értékrend szűrődik át rajta. Ezért fontos, hogy a kefes$tény „kommuniká­tor” tisztában legyen tevékenységének következményéivel. Még a hallgatással, illetve a csend megtörésével is közlünk valamit, ezeknek is léhát üzenetük. Az Argentínától és Brazíliától Kana­dán és Kalifornián, valamint Mozambi- kon, Zimbabwén, Madagaszkáron, Finn- és Svédországon keresztül égészen Indi­áig és Ausztráliáig ívélő, 2007-ben véget érő képzési program résztvevőire igazi csendtörőként számítottak a genfi szer­vezők. Csendet törni a keresztény igaz­ság megismertetésé, továbbadása céljá­ból - egy új nemzedék bevetésével. A misszió elnevezése is ezeket a gondola­tokat foglalja magába: Towards A Commu­nicating Communion - A Youth Vision (szó szerint körülbelül „Egy kommunikáló közösség irányába - fiatal szemmel”). Az LVSZ Crec Avex elnevezésű média- centrumában összegyűlt negyven-negy­venöt „reformátor” rendelkezésére ko­moly technikai felszerelést bocsátottak a hatékony tanulás és az együtt munkálko­dás érdekében. Öt munkacsoport „krea- tívkodott” párhozamosan napokon át va­lamilyen médiaterületen: rádióadást az Audio, híradót a Video, „hetilapot" a Ma­gazine, weboldalt pedig a Web Group volt hivatott szerkeszteni a kimerítő együttlétek alatt. Munkánkat minden kis műhely élén egy-egy olyan „beépített em­ber” (Resource Person) segítette, aki a „ci­vil” életben hivatásszerűen folytat hason­ló médiatevékenységet. Az ötödik mun­kacsoportnak, a külön erre a hétre szerve­ződött hírügynökségünknek a tagjai pe­dig folyamatosan elláttak bennünket fel­dolgozásra váró nyersanyaggal. A képzeletbeli közönségünknek ké­szülő anyagok minden szekcióban egy téma, a HIV/AIDS-vírus globális problé­mája köré szerveződtek. A fiatalok há­rom éven át tartó képzését előkészítő testület megfogalmazása szerint ugyanis fontos szempont, hogy a leendő kom­munikátornemzedék világos, ferdítések­től mentes, objektív álláspontot tudjon képviselni az ehhez hasonló, világmére­tű kérdésekben. így fogadhattuk első vendégként hétfő reggel a brazil szárma­zású Rudelmar de Fariát, az LVSZ állandó munkatársát, aki az AIDS körül kialakult társadalmi hiedelmeket próbáltá helyrei­gazítani, helyesbíteni előadásában, több­ször is alkalmazva a „Breaking silence!”, azaz „Csendtörést!” felszólítást. Egy ke­resztény értékrendet képviselő, hiteles médium, azaz „közvetítő” nem kerülheti meg például az óvszerhasZnálat, a (ho- mo)szexualitás - sok egyházban jellem­zően prüdériából elhallgató« - témakö­rét, nem rejtőzhet a kérdéssel természet­szerűen együtt járó „szakzsargon” mögé, kerülgetve a forró kását... A témában a meghívottak közül felszólalt többek kö­zött az az ausztrál fiatalember is, aki ti­zenöt éve fertőzötten végez szolgálatot sorstársai között, és harcol az őket ért, tudatlanságból származó megbélyegzés és diszkrimináció ellen. A vele készített tévé- és rádióinterjúk, valamint a meg­szólaltatott résztvevők különvéleménye szintén szerves része lett a készülő mé­diatermékeknek, melyeket a csoportok a hét végén mutattak be egymásnak. Az együtt töltött öt nap legmaradan­dóbb élménye a több színtéren párhuza­mosan zajló csapatmunka és a határidő­re megoldandó feladatok összehangolá­sa volt. Minden résztvevő alapvetően két csoport tagjaként aktívkodott: régiója (Európa, Ázsia, Észak-Amerika, Latin- Amerika, Afrika), valamint médiacso­portja szerint. Mindennap más világrész képviselői tartottak lényegre törő pre­zentációt a saját régiójukban folyó egy­házi tevékenységről. Nem kis fejtörést okozott persze közös pontot találni a svéd, norvég, finn, német, francia, len­gyel, orosz és horvát kollégákkal, kollegi- nákkal... Rugalmasabb kereteket és meghittebb légkört biztosított viszont a szintén kontinensekre kiosztott feladat: a reggeli áhítatok levezénylése. Az amúgy hivatalosan angol nyelven zajló konferencia lelki alkalmai mindig az anyanyelv felidézésének színterévé vál­tak: nemzetközileg ismert dallamok csendültek fel nem csak angolul, az Ora­tio Oecumenica az éppen felolvasó nyel­vén, a Miatyánk pedig mindig huszonhét nyelven szólt egyszerre... Ilyenkor vala­mi pünkösdi áhítat szállta meg az embert a nem mindennapi élmény hatására. A kommunikáció nem pusztán értel­mi folyamat kell, hogy legyen. „A fej és a zseb között ott van a szív”: ötleteink­nek, az éppen megfogalmazódó gondo­latcsíráknak át kell szűrődniük egy olyan „érzelmi hálón”, melyen bizonyo­san fennakadnak a keresztény kommu­nikátor eredeti célját meghiúsító szeny- nyeződések, és amely a helyes irányba tereli kezének mozdulatát. A világban kallódó több száz millió fiatal saját ke­resztény kortársai hangjára vár, hogy azok végre megtörjék a csendet, és köz­vetítői legyenek annak az Igazságnak, amelytől a társadalmat (hallgatásával) néha szinte megfosztja az egyház. Ilyen „riadót” fújt legutóbb az LVSZ Ecully- ben, és hangja épp terjedőben van a vi­lág négy égtája felé. A riadót reménység - reménységünk - szerint akár ébredés is követheti... ► Az emberek szívesebben vesznek kézbe olyan írást, hallgatnak olyan pré­dikációt, amely gazdagítja, építi lelkűket, amely tovább hat és munkál, amellyel „vastüdó'ként” létezni tudnak mindennapjaikban. Emiatt (is) nagy az írástudók, írók és lelkészek felelőssége - hangzott el nemrég azon a győri dispután, amelynek vendége Jókai Anna író és Ittzés János evangéli­kus püspök volt. Az aranykort, Isten és az alkotók „együttélésének” sajátos időszakát idézte bevezető gondolataival Jókai Anna a győri evangélikus gyülekezet Asztali beszélgetések című so­rozatának utolsó disputáján. A Kossuth-díjas író szerint hajdan a művész, az író köz­vetlenül táplálkozott a spirituális tartalmakból, ma tépettség, elszakítottság, Isten hi­ánya jellemzi a világot. „Talán Goethe volt az utolsó, aki isteni harmóniában élt. Azóta széttört az egység; Nietzsche sokszor emlegetett állításával szemben Isten nem meghalt, hanem szabad­ságot adott az akaratnak, amivel - szomorú, de - sokan visszaéltek a művészek kö­zül is. Úgy tartották, tartják, hogy a transzcendencia, a szakralitás kivonult a művé­szetből. Ez persze nem igaz, ez csőlátást jelent. Remélem, lesz még idő, amikor a művész olyan közelében lesz a transzcendenciának, hogy nem töri össze magát, mert hiszen nem feljutni nehéz valahová, hanem onnan visszatérni úgy, hogy az ember ne sérüljön” - fejtette ki Jókai Anna. Ittzés János kérdéssel kezdte a megszólalását: „Vajon az írás tudóinak felelőssége nem búvik-e meg a jelenvaló világ tanácstalanságai mögött?” Az evangélikus püs­pök továbbá kifejtette: „Amit ma szorongásnak, tehernek érzünk, amilyen ma az ér­tékválságos világ, az nem egy csapásra jelent meg a történelemben. Az egy több év­százados folyamat kiteljesedése, vagyis hogy az ember úgy gondolta, leszakadhat a teremtés fájáról. Újabb kérdések sorjáznak: az egyház felelőssége jól gyakorolt fele­lősség volt-e, jól védte-e az egyház Isten érdekeit az autonómmá vált emberek tö­rekvéseivel szemben? El kellene gondolkodni azon is, hogy az első szárnypróbálga­tásokat nem megátkozni, hanem inkább irányítani kellett volna-e, az első szárnya­ikat nem inkább magunkhoz kellett volna-e szorítani, mint kilökni az ajtón. Van- e kiút ebből a szétszakítottságból? Kierkegaard szerint aki a mindenkori korszellem­mel házasodik, hamar megözvegyül. Mit tehetünk mi ennek ellenében? Nem mást, mint hogy tanúskodunk arról, amink van. Tanúságot teszünk Isten üzenetének fon­tosságáról. Mert ha egykor színe elé kerülünk, annak alapján születik meg az ítélet, hogy elmondtuk-e azt, amit a Teremtő ránk bízott. És erről mindenkinek a saját he­lyén kell tanúskodnia... Az írástudók felelősségének ma megélhető valóságához a bűnbánat könnyei nélkül nem lehet eljutni.” Jókai Anna Ittzés püspök szavaihoz csatlakozva a disputában hangsúlyozta, hogy a közvetített üzenetekkel a lélekig kell hatolni. Mégpedig úgy, hogy ne csak mondjuk, hanem próbáljuk megélni, amit hirdetünk. „Az írás szerint gyümölcséről ismerik meg a fát. Ehhez én hozzáteszem, hogy az a valódi termés legyen, ne valami kaucsuk »művalami«, ne valami műanyag alma vagy szőlőfürt. Az írónak nem rejtvényt kell feladnia, hanem segítő, eligazító üzenetekkel kell megajándékoznia az olvasókat. Meggyőződésem, hogy Isten sír, ha letekint, és látja, milyen a mai világ. Mi pedig nem vagyunk olyan magasak, nem érjük el, hogy a könnyeit letöröljük, de legalább ágas­kodjunk, hogy lássa az igyekezetünket!” - fejtette ki az író. Ittzés János szerint Isten előbb hajol le hozzánk, hogy könnyeinket letörölje, mint ahogy mi valaha elérjük őt. Ennek ellenére ma is bízhatunk abban, hogy vannak köz­tünk olyan írástudók, akik felelősséggel élnek, és a gyáva vagy óvatos hallgatás he­lyett szavaikkal, írásaikban Isten jó szándékát jelenítik meg. „Nincs annál nagyobb feladat ebben a világban, mint hogy az ember kisinasként vagy mesterként szolgál­hatja Isten tervét.” ■ HÁDÉ ■ Lejegyezte: Gülch Csaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom