Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-22 / 21. szám
"Evangélikus ÉletA KULTÚRKÖRÖK 2005. május 22. 5 Akit a zene mindig elvarázsol Beszélgetés Kinczler Zsuzsa egyházzenész-zenetanár-kántorral ► Orgonista, karvezető, zeneiskolai zenetanár, oktat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, s közben - tanulmányai megkoronázásaként - zenetudományi dolgozatát készíti a Zeneakadémián. A hallgatói körében népszerű tanárral, az egyház csendes munkásával,- a cinkotai gyülekezet kántorával beszélgettünk.- Hogyan került kapcsolatba az egyházzenével?- Édesanyám korábban Pécsett, később Kőbányán volt kántor, így voltaképpen már születésem előtt kapcsolatba kerültem az egyházzenével. S mert édesapám felügyelő volt ugyanott, nem csoda, hogy nővéremmel gyakorlatilag a templomban nőttünk fel, hiszen mindig ott voltunk, ha valamilyen alkalom volt. Bevallom, sokszor nem értettem a beszédet, és igazán csak azt szerettem, amikor elkezdődött az éneklés. A zene már akkor is elvarázsolt, és ez mind a mai napig így van.- Mondhatjuk akkor, hogy egyenes út vezetett a zenei pályára?- Nem. Sokáig kérdéses volt, hogy merrefelé indulok. Abban az időben kántor, esetleg orgonista lehetett valakiből, de más területtel foglalkozni - mondjuk kimondottan egyházzenésznek tanulni - nem volt lehetőség. Hogy egyáltalán zenész lettem, az a zongoratanárnőmön múlott, aki errefelé irányított, mert úgy gondolta, hogy semmi mással nem fogok tudni foglalkozni, csak a zenével. S mivel sokkal több minden érdekelt, mintsem hogy egy hangszerre feltéve az életem - bár a cselló szóba került - szólista legyek, nem maradt más hátra, mint az, hogy karvezetőire menjek. Ez az a terület, amely biztosítja, hogy a legsokrétűbben foglalkozhassam a zenével.- Egyházzenével foglalkozni nem jelenti a kiugrás, a karrier lehetőségét, sem különlegesen magas társadalmi elismertséget. Miért nem maradt civil területen, ahol ígéretes pályát választhatott volna?- Ha karriernek a zenekar-vezetői vagy a zeneiskola-igazgatói állásokat tekintjük - ahová az évfolyamtársaim eljutottak ezt valóban számításba lehetett volna venni. Azonban tőlem mindig távol állt, soha nem vonzott a vezetői pozíció. Viszont szeretek - a szó nemes értelmében - emberekkel foglalkozni. Egyházzenei érdeklődésemnek megfelelően pedig csábított az a lehetőség, hogy külföldre menjek tanulni. Az első kínálkozó lehetőségről - egy izlandi ösztöndíjról - a zord kinti viszonyok miatt lemondtam, így Trajtler Gábor tanár úr javaslatára Németországba mentem. Három évet töltöttem kint. Ott vált végérvényessé, hogy a továbbiakban egyházzenével fogok foglalkozni. Egyebek között azért is, mert ebben tudom a legjobban megvalósítani a sokszínűséget. A kinti évek alatt orgonáltam, csellóztam, harsonáztam, ütőhangszereken játszottam, énekeltem... Ami ebben a legjobban megragadott, az az volt, hogy a gyülekezetben, ahol szolgáltam, erre valóban szükség is volt. Nagyon izgalmasnak találom az egyházi zene ilyen sokféleképpen, sokfelől való megközelítését.- Azért vonzódik az egyházi muzsikához, mert jobban ki tudja fejezni a hitét, vagy éppenfordítva: hívóként hitelesebben tudja megszólaltatni a zenét?- Sokszor van olyan érzésem, hogy „a szavakat” már mindet elmondtuk. Minden, amit szavakkal egyáltalán el lehet mondani, már elhangzott, így már nem tudunk újat mondani. így számomra nem a beszéd a járható út; sokkal távolabb áll tőlem, mint a zenei kifejezés. Másrészt amúgy sem tartozom azok közé a keresztények közé, akik szeretnek és tudnak is beszélni a hitükről. Viszont úgy érzem, hogy a zenében mindez nemcsak megoldható, de sokkal könnyebb is kifejezni, tehát a magam hitét is sokkal könnyebben meg tudom élni. Hiszen a zenében számomra minden megjelenik, ami mondjuk egy prédikációban is benne van.- Vagyis nemcsak aláfestésnek, az élmény fokozásának tartja a zenét, hanem a szertartás részének, amely hozzá is tesz valamit? — A legtöbbet azzal teszem hozzá, ha énekelek. Mert az átélt énekléssel szebbé, kifejezőbbé, igazabbá, gazdagabbá tehetjük nemcsak a szertartást, de a hitünket is. Talán nem véletlen, hogy otthon, a gyülekezetben is azt szeretik legjobban, ha nem csak orgonálok, hanem énekelek is.- A kántori munka igazából nem családbarát foglalatosság, hiszen leköti az édesanyát, amikor együtt lehetnének. Csökken a közösen eltölthető szabad idő, kevesebb vasárnapi programra van lehetőség.- Igen, de a szombat azért a rendelkezésünkre áll. S miután a férjem is kántor, meg tudjuk osztani egymás között az alkalmakat, ami - kétgyermekes édesanyaként - bizony nagy segítség. De közösen is tudjuk végezni a szolgálatot, hiszen ha az énekkar fellép, ő orgonái, én pedig az énekkart vezetem. Ám tény, hogy nálunk nehezebb a család életét szervezni, de valamennyien tudjuk, elfogadjuk, hogy szolgálatunknak ez a sajátossága, ez az „ára”.- A doktori értekezésén dolgozik Mi a szakterülete?- Egyházzene szakon végeztem, a terület pedig, amellyel foglalkozom, Felix Mendelssohn-Bartholdy egyházzenéje és a 19. századi porosz liturgiái reform.- Hittudományi egyetemünk levelező tagozatán egyházzenét tanít, és igen kedvelt a hallgatók között. Hogyan éli meg ezt a népszerűséget?- Nagyra értékelem. Valószínűleg azért lehet, mert ez az, amit a legjobban szeretek csinálni. Ami nem jelenti azt, hogy ne szeretnék tanítani zeneiskolában, vagy ne tartanék szívesen szolfézst kicsiknek, de nagyobbakkal, még inkább felnőttekkel vagyok a legszívesebben. Pedig a Zeneakadémián - annak idején - erre valójában nem készítettek föl minket, így sok mindenre magamnak kellett rájönnöm. S mert egyetemünkön a levelező tagozaton tanuló hittantanárok oktatásában a kezdetektől fogva részt veszek, már nemcsak megfelelő tapasztalatom, de kellő rálátásom is van erre az oktatási területre. ■ Gyarmati Gábor Hit és menedzsment ► Mintha egy láthatatlan, ám annál masszívabb fal húzódna a megélt, gyakorolt keresztény hit és a vállalatvezetés, a menedzsment, a közélet, a társadalmi élet között. Hit és vállalatvezetés: egymást kizáró fogalmak lennének? Vagy csak szokatlan, idegen e párosítás? Egyáltalán „megfér együtt a nap alatt” a menedzsment és a hit? Mindkét fél részéről tapasztalható bizonyos ellenérzés, gyanakvás, tartózkodás a másik világa iránt... A tényről, hogy hála Istennek, vannak, akik e fal lebontásán munkálkodnak (s nemcsak külföldön, hanem hazánkban is, méghozzá szép számmal), meggyőződhettünk a Menedzsment, ha számít a hit - Keresztény társadalmi elvek a modem korban című könyv sajtóbemutatóján. A kötet - a fordításban és a kiadásban is jelentős szerepet játszó Altern-csoport közreműködésével - a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg. A Budapesti Corvinus Egyetem (a volt Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem) dísztermében sajtóbemutató keretében nyújtották át a média képviselőinek a végre magyar fordításban is megjelent, hiánypótló kötetet május 10-én délután. A könyv szerzői a teológiát és a vállalatvezetést egyaránt tudományos szinten ismerő és művelő Helen j. Alford O. P. angliai Domonkos-rendi nővér, aki Rómában a Pápai Szent Tamás Egyetem (Angelicum) Társadalomtudományi Karának dékánja, valamint az amerikai Michael j. Naughton, a minnesotai Szent Tamás Egyetem tanára. Ők ketten a napjaink közgazdasági gondolkodásában forradalmian újnak számító, keresztény szemléletrendszert mutatnak fel munkájukban követendő példaként a vállalatvezetők, a munkavállalók, egyszóval: a gazdasági élet szereplői számára. A szerzők egyebek mellett arra a kérdésre keresik a választ, hogy létezik-e keresztény munkahelyi spiritualitás. Az alábbi megállapítás egyértelmű felelettel szolgál: „A kulturális sokféleség korszakában a keresztények pontosan úgy tehetik az üzleti világot még változatosabbá, ha nyíltan vállalt keresztény hitüket beleviszik a munkájukba.” Tóth Gergely közgazdász, a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület ügyvezető igazgatója a szervezők nevében elmondta: gyakran éri az a vád az egyházakat, hogy „túl sok mindenbe beleszólnak”, és sokan felteszik a kérdést: miért nem maradnak meg az egyházak a templomok falai között? Nos, mivel az egyházaknak van társadalmi tanításuk, amelyet kötelesek megosztani minden hívő és nem hívő, jó szándékú emberrel, természetesen van mondanivalójuk a gazdasági élet területén is. Alford nővér a kötet céljáról szólva elmondta: az üzleti etikát és a szaktudást kívánták összekötni a görög és keresztény klasszikusokra alapozott, az evangéliumi értékek szellemében írt munkájukban. Vallják: a gazdaság van az emberért, s nem az ember a gazdaságért. A közjó szolgálata magasabb rendű, mint az individualista, önzésen alapuló gazdálkodás. Naughton professzor szavai szerint az Egyesült Államok népe egyrészt nagyon vallásos, másrészt gazdaságilag igen sikeres. A kettő között azért feszül ellentmondás, mert sok cégvezető esetében megfigyelhető, hogy elméletileg hívő, ám gyakorlatilag ateista! „Kettős személyiséggel" azonban nem élhet Isten országának polgára. A Szentírás sem enged meg semmilyen kompromisszumot. A társadalom vélekedése mégis afelé tendál, hogy a hit addig van rendben, amíg magánügyként kezelik. E kötet azt vállalta fel, hogy kimondja, mit tanít az egyház az üzleti élettel kapcsolatban - hangsúlyozta a szerző. Harmonizálni és integrálni kívánja az üzleti világot azzal az egyetemes hívással, amely Istentől minden ember felé hangzik. Baritz Sarolta Laura O. P. Domonkos-rendi nővér, a könyv egyik szerkesztője és a téma magyarországi vonatkozásainak jó ismerője (a rendbe való belépése előtt közgazdászként dolgozott, például a Pepsi-Cola magyar irodájának vezetője volt) rámutatott: a hívő ember nagyon is érzi, hogy miként lehet emberközpontúan gazdálkodni. Hazánkban is hatalmas a szakadék a hit, az egyházak és a gazdasági élet szereplői között. Az egyik fél idegenül, gyanakodva szemléli a fellendülő vállalkozásokat, a profitorientált vállalatbirodalmak uralmát, a másik pedig címkéket ragaszt az egyházra: „elítélendő, tudománytalan, babonás”. Tegyük fel hát a kérdést: a gyakorlatban is helytálló-e a spiritualitás és az üzlet összekapcsolásának elmélete? A kötet evvel kapcsolatban is ad példákat, bemutat esettanulmányokat, de említhetnénk a hazai keresztény gazdálkodók, vállalkozók sorát is. (Lásd még a keresztény közgazdászok által alapított Altern-csoport folyóiratát, a Kovászt.) Végezetül álljon itt a könyv utószavának zárómondata: „Bárcsak mindnyájan úgy dolgoznánk az új ezredév kezdetén, hogy számít a hitünk!” ■ Kőháti Dorottya Válogatás József Attila verseiből angolul József Attila: 43 vers - 43 Poems ► Az elmúlt hetekben Peter Zollmann műfordításában jelent meg egy angol-magyar nyelvű József Attila-válogatás a Maecenas Kiadó gondozásában. Úgy látszik, a költő születésének századik évfordulója még sok meglepetést hoz, sok gyümölcsöt terem. A Magyar Televízió jóvoltából sokan láthatták a veszprémi színházból közvetített versmondó versenyt, amelyen tizenkét kitűnő előadó tolmácsolta nagyszerűen József Attila költeményeit. Az elmúlt hetekben különböző rádió- és tévéadók, újságok, egyházi és nem egyházi sajtótermékek foglalkoztak József Attila életművével. Római katolikus testvérlapunk, az Új Ember sorozatban közöl írásokat a költőről, különösen tekintettel istenes verseire. A hazai elismeréssel együtt, úgy látszik, jelentős európai értékelést is kap József Attila. ízléstől és világnézettől függően hol a proletárköltő arcát, hol az Istenkereső embert ábrázolják. Néhányévti- zeddel ezelőtt megjelent egy svéd nyelvű válogatás hat költőtől, ebben szerepel néhány József Attila-vers is. A válogatás egyik érdekessége, hogy néhány költeményt - például a Mama című klasszikust - több változatban is közöltek, mintegy kísérletezve, miként lehet visszaadni az eredeti hangulatot. Az e kötetben közölt húsz verset Thinsz Géza kitűnő szerkesztésében, néhány, hazánkban ismeretlen költő fordításában olvashatjuk (Stockholm, 1966). 1991-ben Londonban jelent meg Robert Hadek műfordításában egy antológia (Magyar Poems) huszonkét magyar költő verseivel, amelyben két József At- tila-költemény kapott helyet: a Mama, illetve a Ne légy szeles... kezdetű. Most pedig kezünkben van egy újabb angol nyelvű próbálkozás, a negyvenhárom József Attila-vers kétnyelvű kiadásban. A leghíresebb verseket (Thomas Mann üdvözlése, A Dunánál, Levegőt!, Eszmélet, Medvetánc, Kései sirató), valamint nehány ritkán idézett költeményt olvashatunk ebben a kötetben. A szociális érzékenységről tanúskodó versek az angol olvasókban a 19. század első felében kiépült iparvárosok atmoszféráját idézhetik fel. József Attila istenes versei közül csak kettő található a kötetben: a Betlehemi királyok és a Karácsony. Az életművet ismerő magyar olvasónak nyilván hiányoznak a költő Istent kereső, imádságba forduló költeményei e gyűjteményből. Irodalmi szöveget - különösképpen is verset - fordítani nem egyszerű feladat. Valójában nincs is tökéletes fordítás. Vallásos emberek lévén tulajdonképpen megértjük a mohamedánokat, akik csak az arab eredetit fogadják el hiteles Korán-szövegként, hiszen egy idegen nyelvre történő fordítás egyúttal interpretáció is. Ugyanakkor a vers- fordítás egyben maga is költői tevékenység, még akkor is, ha az alázatos műfordító természetesen arra törekszik, hogy olvasójának élménye ugyanaz legyen, mint az eredeti szöveg olvastán. Nehéz kísérlet ez, hiszen az egyes nyelvekben mások a képek, más az „altató” hangulata, más a háttér, és egy- egy nyelvi fordulat szó szerint vissza sem adható. Vagy csak nagyon ritkán. Úgy érzem, Peter Zollmann-nak ez sikerült. Egyéb verseit nem ismerem, de József Attila-fordítását költészetnek tekintem. A sokféle angol nyelvjárás közül ő a „Queen’s Englisht”, a klasszikus brit „királyi” nyelvváltozatot használja, így hozzájárulása József Attila „tengerentúli” bemutatásához különösképpen is értékes. Általánosságban elmondhatjuk, hogy idegen nyelvről magyarra kitűnő műfordítások születtek és születnek, franciából, németből és angolból egyaránt. Arany János Shakespeare-fordításait ma is használjuk, de például Győry Vilmos egykori pesti evangélikus lelkész - spanyolból és skandináv nyelvekből való - fordításai is kiállták az idők próbáját. Székács József szerb népdalokból fordított versei szintén időtállónak bizonyultak, a ma méltán újra népszerű dán Andersen meséi pedig (például a Képeskönyv kép nélkül) magyarul egyenesen jobbnak tűnnek az eredetinél, nem szólva német vagy angol fordításukról. Hosszan sorolhatnánk a nagyszerű magyar műfordítókat, miközben szomorúan kell tudomásul vennünk, h6gy magyarról idegen nyelvre fordítva csak ritkán sikerül visszaadni mindazt, amit a magyar költő vagy író mondani akart. Hogy csak egyetlen példát említsek: Németh László Iszony című kitűnő regénye németül messze nem ugyanazt az élményt nyújtja, mint magyar eredetije. Mert bizony a fordítás alázat, hiszen félig az eredeti szöveget reprodukálja a fordító, félig a saját szavait viszi bele, és szinte csoda, ha a végeredmény ugyanazt a hatást tudja kiváltani, mint a forrásmű. Mindazonáltal minden kísérletnek örülnünk kell, amellyel a magyar irodalom értékeit akarják idegen nyelven közkinccsé tenni. ■ Id. Hafenscher Károly József Attila: 43 vers - 43 Poems. Maecenas Kiadó, Budapest, 2005. Ara: 2490 Ft.
