Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-22 / 21. szám
6 2005- május 22. PANORÁMA ‘Evangélikus Életit Bálványosi „csúcs .ff A magyar történelmi egyházak képviselőivel találkozott az elmúlt hétvégén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség csúcsvezetősége Felső-Háromszéken, Bálványos- fürdőn. A Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház kezdeményezésére létrejött zártkörű megbeszélésen - Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök mellett - a felekezetek részéről jelen volt Tempflí József nagyváradi római katolikus püspök, Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke, Borzási István, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnöke, illetve a történelmi magyar egyházak több szakértője. A tanácskozáson az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke, Puskás Bálint, a Szenátus Állandó Bizottságának tagja, Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatokért Felelős Hivatal elnöke, Szép Gyula művelődési és egyházi ügyekért felelős ügyvezető alelnök, Nagy Benedek, a Vallásügyi Hivatal tanácsosa és Szász Attila, a miniszterelnök-helyettesi kabinet Művelődési és Oktatási Főosztályának igazgatója képviselte. A Bálványos Gyöngye Keresztyén Ifjúsági Központban szervezett találkozó időzítését nem utolsósorban az indokolta, hogy Romániában több, a magyarságra nézve különösen fontos törvény- tervezet van készülőben. A jelenlévők olyan - mind a romániai magyar egyházközösségek, mind az RMDSZ számára prioritásként számon tartott - kérdéseket vitattak meg, mint a kisebbségi törvény, a felekezeti oktatást biztosító törvény, a restitúciós törvénycsomag, valamint a készülő kultusztörvény. Az új restitúciós törvénnyel az előző törvény hiányosságait akarják kiküszöbölni, és ehhez az egyházak részéről is elfogadnak javaslatokat. Az új törvény tervezete azt is előírja, hogy az egyházak az ingatlanok mellett az ingóságaikat is visszakaphatják, így a könyvtárak és a levéltári anyagok is visszakerülhetnének jogos tulajdonosaikhoz. Mielőbb elő szeretnék készíteni a felekezeti oktatást szabályozó törvény módosítását is. A szombati találkozón - az említett napirendi pontok mellett - az egyházak és az RMDSZ képviselői más aktuálpolitikai kérdésekről is egyeztettek. ■ — gba — Időszerű egyházpolitikai kérdések ► A Magyar Köztársaság alkotmánya és a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény szerint Magyarországon az egyházak az államtól elválasztva működnek. Ezért az egyházak belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, ugyanakkor az állam sem hozhat létre szervet az egyházak irányítására, felügyeletére. így a rendszer- váltás után modern európaiságunk jegyében kialakult az állam és az egyházak szétválasztásának jogi feltételrendszere. Ezáltal megteremtetett az egyenrangú partnerséget is jelentő mellérendeltségi viszony. Az alkotmány 60. §-ára épülő 1990. évi IV. törvény alapelemeit az elmúlt tizenöt év gyakorlata és a nemzetközi megítélés is jónak minősítette. Nem szerencsések azok a politikai törekvések, amelyek az alapelvek megváltoztatására, illetve differenciált kezelésére irányultak vagy irányulnak. Az ilyen törekvések elsősorban az esélyegyenlőség, az egyenlő elbírálás elvének, a kiszámíthatóságnak és a szektorsemleges jog és finanszírozás elvének alapjait kérdőjelezik meg. Ha pedig ezek az alapok sérülnek, az csorbíthatja az alapvető emberi jogok érvényesülését is hazánkban. Tizenöt évvel ezelőtt a jogalkotók szándéka éppen az volt, hogy az egyházak évezredes tapasztalataik alapján, szabadon végezhessék missziós tevékenységüket, mely elősegítheti az európai gondolkodásmód kialakítását. Ez elengedhetetlen a 21. század kihívásaira adandó megfelelő emberi magatartáshoz, közös nemzeti cselekvéshez. A demokratikus jogállamiság következetes továbbfejlesztése, az EU-tagsággal együtt járó kötelezettségek teljesítése és a világgazdasági globalizáció negatív hatásainak kiküszöbölése csak szilárd erkölcsi alapokon nyugvó és gondolkodó társadalom révén oldható meg. Ezért nagyon fontosnak kell tekinteni az egyházak szerepét az új értékrend kialakításában és közös felelősséggel járó végrehajtásában. Mindezek figyelembevételével külön ki kell emelni az egyházak, felekezetek és vallási közösségek nyugodt és zavartalan működésének garantálását, az ember tiszteletén nyugvó és az ember szolgálatának közös felelősségéből adódó közös cselekvés fontosságát. Az egyházak, felekezetek és vallási közösségek társadalmi szerepvállalásának formái, intézményes rendszerei és tevékenységi területei az elmúlt tizenöt évben többnyire kialakultak. Ezek a következők: főképpen a család és az élet védelme, a hitélet gondozása, a köz- és felsőoktatás, a tudományos munka, a kultúra- és hagyományápolás, a könyv- és lapkiadás, a média, a gyermek- és ifjúságvédelem, a kisebbségi és.etnikai kérdések, a tábori lel- készi szolgálat, a börtön- és kórházi pasz- toráció, az ifjúság és a sport, a környezet- védelem, a turizmus és az idegenforgalom. Ezen feladatok ellátásához a jogi és pénzügyi feltételek zömében törvényi szinten rendeződtek. Természetesen a hitéleti és közcélú feladatok zavartalan ellátása érdekében az alapelveket megerősítő kormányzati deklaráción kívül vannak még nyitott, illetve rendezést igénylő kérdések. Főbb stratégiai kérdések a) Ezek közé tartozik a folyamatosság és a kiszámíthatóság, amely azt jelenti, hogy az állam és az egyház viszonyát rendező, az elmúlt másfél évtized során keletkezett szabályozások, az egyes egyházakkal kötött megállapodások továbbra is érvényben maradnak, s alapját képezik a mindenkori kormány egyházpolitikájának. b) A folyamatos dialógus szervezeti és jogi formájának létrehozásával, az állam és az egyházak aktuáltematikus párbeszédének megteremtésével megelőzhetők lettek volna az elmúlt években kialakult feszültségek, figyelemmel az EU alkotmánya 52. §-ának 3. bekezdésére: „Elismerve identitásukat és különleges hozzájárulásukat, az unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tart fenn az egyházakkal és szervezetekkel.” c) Új kommunikációs alapok megteremtése szükséges e területen is, mivel a társadalomnak csak nagyon szűk rétege ismeri az állam és az egyházak kialakult rendszerét, az egyházak közfeladatok végrehajtásában való szerepét, milyenségét, mennyiségét, az állami támogatások formáit és nagyságát, az egyházak gazdálkodását stb. El kell érni, hogy minden információhoz minden érdeklődő (állampolgárok, szervezetek, média stb.) informatikai rendszereken keresztül is hozzájuthasson. d) Kétoldalú kapcsolatrendszert kellene kialakítani valamennyi EU-tagállam egyházi ügyekkel foglalkozó állami szerveivel, illetve a közeljövőben csatlakozó államok hasonló intézményeivel. Ilyen kapcsolatok kiépítése szükséges a Magyarországon működő egyházak, felekezetek és vallási közösségek világszervezeteivel is. Fontos szerep hárul az egyházakra a szomszéd országok esetében a nemzeti azonosság, a nyelv, a hagyomány, a kultúra megőrzésében, a szülőföldön maradás támogatásában. e) Létre kellene hozni egy nemzetközi konzultációs és dokumentációs központot Magyarországon, ahol az EU-tagálla- mok egyházakkal kapcsolatos párbeszédének is helyt adva hozzáférhetőek lennének a témát érintő dokumentumok, szabályozások, tanulmányok. Ezáltal a kongresszusi turizmus speciális európai székhelyévé válhatnánk e témában. Gyors rendezésre váró kérdések a) A személyi jövedelemadó i%-ával kapcsolatos, évek óta húzódó vitát sürgősen le kell zárni, a 2002. december 9-i, az egyházakkal egyeztetett kormányzati elvárásnak megfelelően. b) Az egyházak által fenntartott oktatási intézmények zavartalan működését biztosítani kell, egy jogállamban a gyermek nem lehet alku tárgya. c) A 2007-2013 közötti Nemzeti fejlesztési tervben az egyházak által ellátott feladatokhoz szükséges EU-konform infrastruktúra megteremtése érdekében sürgősen dialógust kell folytatni (aktuáltematikus párbeszéd). A fentiekkel szinkronban a még rendezetlen tulajdonviszonyokat jogilag, illetve pénzügyileg sürgősen rendezni kell. Ennek kapcsán a pénzügyi fedezettel az önkormányzatok és az egyházak (önrészként) pályázhatnának EU-s szakmai alapokból például a műemlékvédelem, az oktatás, az egészségügy, a szociális-kulturális intézmények fejlesztésére és rekonstrukciójára. d) A szektorsemleges finanszírozást a további gyakorlatnak megfelelően az egyházak által fenntartott vagy létesítendő oktatási, kulturális, szociális intézmények rekonstrukciójára és fejlesztésére is ki kell terjeszteni. Ebben az esetben többérdekeltségű ágazati, illetve településfejlesztésről van szó, az önkormányzatokéhoz hasonló, illetőleg velük közösen való fejlesztésről, nem pedig egyházak támogatásáról. e) Az egyházak által fenntartott intézményekben foglalkoztatott világi személyek száma ma már több tízezer, ugyanakkor foglalkoztatásuk biztonsága nem megnyugtató. A közalkalmazotti törvény rendelkezéseit ki kellene terjeszteni mindazon fenntartókra, amelyek normatív finanszírozásból működtetik intézményeiket. f) A kistelepülések szellemiségének, kulturális hagyományainak ápolásába jobban be kellene vonni az egyházakat; például az elnéptelenedő kisiskolákat az önkormányzatok és az egyházak összefogásával lehetne a fenti célokra használni. A falugazdászhoz hasonlóan a feladat szakmai gazdája az ott élő aktív vagy nyugdíjas pedagógus vagy a helyi lelkipásztor lehetne. g) A fentiek érdekében elengedhetetlen az önkormányzatok és az egyházak közös teendőinek, a köztük való, az aktuális kérdésekről szóló párbeszédnek a központi segítése. h) A kormány előtt álló feladatok hathatósabb ellátása érdekében az állam és az egyházak kapcsolatának koordinálására hivatott szervezetet át kell alakítani, egyértelműbbé és konkrétabbá kell tenni az ágazatok közötti koordinatív szerepét, felelősségét. Stabilizálni kell az érintett kormányzati szerv e területet érintő statútumát. Nem vált be az ágazatként kialakított- vagy ki nem alakított - kapcsolatrendszer, támogatási rendszer. Általában e területnek nincsen ágazati felelőse, a „ki mit tud” alapon működő egyeztetési mechanizmust pedig az államigazgatás nem tudja elviselni. Különösen nem egy ilyen új és kényes feladat esetében. Az elmúlt néhány év feszültségei mind abból eredtek, hogy sosem volt kézzelfogható gazdája vagy felelőse az egyes közös feladatok egyeztetésének, értelmezésének és végrehajtásának. Az egyházak hitéleti tevékenységének támogatására és a közfeladatok ellátására szolgáló, különböző jogcímeken folyósított állami támogatások jogcímeit és forintösszegeit egy helyen kell tervezni, és egyeztetni kell az érintett ágazatokkal és egyházakkal. Egy helyen kell a végrehajtást, kiutalást stb. végezni. Nem fordulhat elő az, hogy akár a hitéleti támogatások, a hitoktatási díjak vagy a kiegészítő normatívák nem vagy csak késve kerülnek kifizetésre. Nem történhetne meg, hogy a különböző tárcáknál tervezett, az egyházakat érintő költségvetési jogcímek egyik évről a másikra megszűnnek, vagy követhetetlenné válnak. A jövőben a legnagyobb gondot az ágazati koordinálásra, az egy nyelven való be- szélésre és a közös cselekvésre kell fordítani. Nem a konfliktusok kezelésére kell koncentrálni, hanem a konfliktusok megelőzése érdekében kell az erőket összefogni. Erre az egyik legalkalmasabb fórum lehetne az úgynevezett egyeztető korrrfánybizottság, amelyet mindennemű koordinatív szereppel meg lehetne bízni a jelenlegi feladatán - a volt egyházi ingatlanok tulajdonrendezésén - kívül. Különösen azért is, mivel a bizottságnak ez a feladata az ingatlanrendezés felgyorsítását követően megszűnne. Ezt kell alkalmassá tenni e szerepre kormány- határozattal szabályozott feladatmeghatározással és a bizottságot kiszolgáló ágazati koordinációs titkárság feladatainak a meghatározásával. Ez tudná a végrehajtás szintjén is segíteni az egységes értelmezést és az egy nyelven való beszélést. Itt lenne lehetőség arra, hogy az egyházak minden olyan kérdésben kifejthessék a véleményüket, amely társadalmi feladataikat is érinti. Egy- egy aktuális kérdés tárgyalásakor, az előkészítés szakaszában segíthetnék, hogy szakmai döntés szülessen, illetve támogathatnák a döntés végrehajtását. Összegzésül le kell szögezni, hogy a parlamentnek és a kormánynak az állam és az egyházak kapcsolatában a ciklusokat átívelő konszolidált állapot megteremtése a célja. Az emberért való párbeszéd kell, hogy áthassa a kapcsolatok rendszereit. Mindennek azt kell kifejeznie, hogy az emberek szolgálatára hivatott és az emberek bizalmából létező szervezeteknek (állam, önkormányzatok, egyházak) közösen kell egységes válaszokat adniuk a társadalmi kihívásokra, és közösen kell cselekedniük. ■ Platthy Iván nyugalmazott államtitkár Egy elárvult templom sóhajai Hetvenéves vagyok! A templomok életében egyáltalán nem nagy kor ez: hétszáz, ezerhét- száz, sőt még ennél több évesek is vannak közöttünk. Ifjúnak számítok hát, de évtizedek óta elárvult vagyok. Magányosan állok a puszta szélén, mint egy szükségtelenné vált mellék- épület. Vakolatom lepergett, a tetőm itt-ott beázik, a toronysisakom ütött-kopott: fiatal korom ellenére az öregedés jeleit mutatom. Pedig csak árva, elhagyatott és elhanyagolt vagyok. De nem is a külsőm állapota a legrosszabb. Hiszen az építőim hetven évvel ezelőtt a régi mesterek gondosságával, alaposságával építettek fel, szilárd az alapom, tartósak a falaim, a tornyom is határozottan mutat az ég felé, Isten felé. Attól szenvedek vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre, hogy rettenetesen, iszonyatosan üres vagyok. Ősztől tavaszig néha egy- egy egér betéved ugyan a padjaim közé, védelmet keresve a zord idő ellen, de különben üresen állok. Néhányan még éneklik az éneket, hallgatják az igehirdetést, de olyan kevesen vannak, hogy talán egy teljes padot sem tölte- nének meg. Ez rettenetesen fáj. Azért is fáj, mert akik nem találnak ide, bizony nem találnak oda sem, ahová tornyom mutat: Isten országába. Fáj, nagyon fáj, hogy vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre üres vagyok, és talán felesleges is. Inkább bontsatok le, de ne vessetek meg! Nem tudom, hogy kibírok-e újabb hetven évet ilyen elhagyatottan, árván és magányosan. Szánakozva nézem az itt erőlködő papokat, akik vasárnaponként megújulásért könyörögnek, s néha bánatomban szeretnék rájuk dőlni, hogy együtt halljunk meg, mi, feleslegesek. Pedig viharzó tengeren nem lenne szabad eldobni az iránytűt. Az élet pedig viharzó tenger. S a templomok az élet iránytűi: mutatják, hogy merre van az igaz út. Árva templomként állok itt, pereg a vakolatom, mintha csak a könnyeim peregnének, de nem magam siratom. Az utat tévesztett, engem kerülő elveszetteket siratom, s azt, hogy feleslegessé lettem számukra itt a puszta szélén. Mert feleslegessé lett az élet egyetlen erőforrása, Isten szent igéje. Isten háza vagyok, még így haldokló állapotomban is, bennem szól a szent szó - az életet hirdető ige, hogy vigasztaljon bánatban, gyászban, magányban, halálban. Itt szól, hogy erőt adjon az élet küzdelmeiben, és bűnbocsánatot hirdessen. Még szól, ha visszhangtalanul is, de nem tudom, meddig. S félek, hogy eljön a halál pillanata: az, amikor már ők néhányan sem lépik át küszöbömet. Ezt nem szeretném megérni, inkább nyíljon meg alattam a föld, inkább bomba találjon el, de ez a szörnyűséges, lassú halál mindennél borzalmasabb. Ennél csak a kárhozat lesz sokkal szörnyűbb. Nagy fájdalmam az üresség, a feleslegesség. Isten háza árva, elhagyatott - így vagyok. Még vagyok! Még szól a harangom is, még hívogat. Még... így sírdogált és sóhajtozott egy árva templom valahol Magyarországon, valahol délen, valahol, ahol árván, magányosan és kopottan áll. Pedig ahol feleslegessé válik a templom, oda hamarosan beköltözik a pokol. Azzal pedig a fájdalom, a magány, a keserűség, a tehetetlenség, a szegénység. Isten háza némán beszél. „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!" (Jel 2,7: 2,11: 2,29; 3,6; 3,13; 3,22) A templom fájdalmát és sóhajait meghallotta és lejegyezte: ■ Ribár JÁNOS
