Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-04-24 / 17. szám
2 FORRÁS ‘Evangélikus Élei!; 2005. április 24. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) - Mt 21,14-17 Templomi csendháborítás ÉLŐ VÍZ A jövő zenéje „A keresztény könnyűzene a jövő zenéje” - olvastam egy internetes honlapon. Riasztóan hatott rám ez a „prófécia”. Igen mély fájdalmat okoz számomra az a tapasztalat, hogyan oszt meg hívő közösségeket, családokat, ront meg baráti, rokoni kapcsolatokat a keresztény tartalmú, ám különböző stílusú, évjáratú zene melletti kardoskodás. Vannak vegetáriánusok és vannak mindenevők. De a barátságukat nem rontják meg különböző táplálkozási szokásaik. Vannak profi sakkmesterek és bravúros kosárlabdázók. De a két sportágat összehasonlítani, művelőik közt szakadékot robbantani ostobaság lenne. Jól megférnek egymás mellett - hiszen sport mindkettő -, és nem baj, ha értik és élvezik egymás játékát. Nem a zenei „mindenevés” feltétlen elfogadtatása a célom, erre nincs „jogosítványom” (bár elgondolkodtató, hogy a táplálkozási piramisokban mindenfajta ételnek helye van, még a habos tortának is...). Inkább azon töprengek, hogy milyen lesz „a jövő zenéje”. A jövő alatt ezúttal nem a 22. századot értem, hanem az örök jövőt. Azt, amikor megszámlálhatatlan sokaság énekli majd a Bárány énekét. Milyen stílusban fogunk énekelni? Hiszem, hogy jelen lesznek az őskeresztény himnuszok szerzői, a középkori egyház zenéjének meghatározó egyéniségei, énekszerző reformátorok, jelen lesz Bach, jelen lesznek a kortárs „komolyzene” keresztény szerzői és a modern irányzat képviselői is - akkor már erősítők és keverőpultok nélkül. Nem lesz káosz? Nem lesz elviselhetetlen zűrzavar? Nem lesz rivalizálás az üdvözült csoportok között, hogy melyikük dicsőítése tetszik jobban Istennek? Tudjuk, hogy nem lesz, mert ezek csupán e világkorszak belénk ivódott jellemzői. Akkor mégis milyen lesz? Nem tudom. De egyvalamiben biztos vagyok: mindenki a saját énekét fogja énekelni saját személyiségének egyedi stílusában. A földi élet során minden hívő megismeri Istent, akinek a személyisége rendkívül gazdag, és tulajdonságainak tárháza felfoghatatlanul színes. Mindenkinek személyesen rejteget és közöl önmagából valami egészen egyedit. Minden hívő, aki él (élt) a földön, talál Istenben valami olyat, ami számára - és csak számára - nagyon fontos. Isten személye és velünk való bánásmódja személyre szabott. Amit megértettünk belőle, amilyennek megismertük őt, azt fogjuk ott, a színe előtt megénekelrii. Azért fogjuk énekelni, nem pedig elmesélni, mert a próza a megértés-ráérzés-tapasztalat túlcsorduló földi pillanataiban is kevésnek, erőtlennek bizonyul. Hogyne zengene ének - elnyújtva vagy ritmikusan, rekeszből vagy torokból, de mindenképpen szívből - ott, a színről színre való látás élményében? Ez lesz az az új ének, amelyről ezt olvashatjuk a Bibliában: .....senki sem tu dta megtanulni ezt az éneket, csak (...) akik áron vétettek meg a földről...” (Jel 14,3) Várom a jövő zenéjét. Ez nem életunt- ság, csupán a harmónia utáni vágy megnyilvánulása. Mert itt nincs harmónia. A zenében van, de a zene művelői között nincs. Nem vagyok zenész, csupán a zenét nagyon szerető, művelő és annak minden műfaját életébe beilleszteni kívánó keresztény. De van Istenem, akit folyamatosan és egyre jobban megismerek, és a vele való kapcsolatomat teljes szívvel fogom énekelni a megbékélt énekesek táborában. ■ Bálint Gyöngyi SEMPER REFORMANDA „Igenis a Szentlélek azért adatik a mennyből, hogy a keresztyén ember haláláig a Krisztust dicsőítse, és az ő szent nevét vallja.” H Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) Természetesen a templom szent hely. Azért ülünk be padjaiba, hogy a Szenttel találkozzunk. Ehhez áhítatos csend szükséges, hogy módunk legyen megszabadulni a világ sokféle zajától, amely hétközben fülünkön át elménkbe rágja magát. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy lecsillapodjanak szívünk tajtékzó hullámai, amelyeket az élet viharai korbácsoltak fel. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy imádságos lélekkel rá tudjunk hangolódni a szent hullámhosszra. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy az orgona szelíd dallamának harmóniája békességet teremtsen bensőnkben, s hogy a prédikációban zavartalanul magunkba tudjuk szívni Isten igéjét. Áhítatos csend szükséges ahhoz is, hogy nyelvünkkel méltó módon ízlelhessük Krisztusunk testét és vérét. Ki merné e szükségességet tagadni? Természetesen a templom szent hely. Isten maga lakik benne, ott vele lehet találkozni. Nem illő hát, hogy bármi megzavarja e szent randevút. Még lépni is csak mezítláb, levetett sarukkal, nesztelenül szabad. Még lelkünket is lemeztelenítjük őelőtte, hogyne kellene kizárnunk a világ zaját is, elcsendesítenünk a magunk által keltett hangokat is? Szent hely. Csend legyen hát falai között... ► Amikor 1970 őszén Kőszegen megkezdtem segédlelkészi szolgálatomat, először találkoztam egy, a templom két bejáratánál is kifüggesztett plakáttal, amelyet a zalaegerszegi gyülekezet nőegylete adott ki - emlékezetem szerint - valamikor az 1920-as évek vége felé. A plakát pontokba szedve tanítja a gyülekezet tagjait a templomhoz, az istentisztelethez méltó magatartásra. Egyik-másik mondata ma már régiesnek, idegennek is tűnhet, de tény, hogy azok, akik a plakátot készítették, pontosan tudták, hogy a méltó, helyes istentiszteleti magatartást a gyülekezetnek is tanulnia kell. A tanulás leghatékonyabb módja a példaadás, illetve a jó értelemben vett szoktatás volt, és az lenne ma is. A nagyszülők, a szülők és a gyermekek együtt vettek részt az istentiszteleteken, és a gyermekek - mint oly sok mást is az életben - a szülők példáját követve sajátították el az istentiszteleti magatartás Micsoda orcátlanság ez a harsogó lárma, illetlen üdvrivalgás?! Mit keresnek itt a társadalom kitaszítottjai, a vakok és bénák, hogy felverjék a béke csendjét? Milyen neveletlen dolog, hogy a prédikációba belegügyög egy csecsemő, belekurjant egy kisded? Senki nem figyel már a prédikációra, magára vonja a gyülekezet tekintetét és figyelmét kisfiam sikongatása. Hallgattassák el nyomban! Vagy ha nem sikerül csendre inteni, hát ki kell vinni, hogy ne zavarja az áhítatos légkört! Ki kell iktatni minden zavaró tényezőt! Egyáltalán ki merészel a templomban feltűnést kelteni? Mi ez a tumultus itt kerekes székben ülőkből, hallókészülékesekből, szódásüveg-dioptriájú szemüveget viselőkből, mindenféle szedett-vedett koldustársaságból, rendbontókból, randalírozó gyermekekből?! Ez igazán nem illendő. Jézus, utasítsd őket rendre, hallgattasd el őket - vagy mi hallgattatunk el téged, megemésztünk haragunk lobogó tüzével! A rend zord őrei csak tudják, hogy mire van szükség a szent helyen: ha ők csendre intenek, akkor csendnek kell lennie, rendnek kell lennie. Ok még Istennél is jobban tudják, hogy mi a rend Isten házában. Úgy látszik, sosem olvasták Izrael nagy királyának énehagyományos elemeit. De hol van ez már? Ezért először azt kell minden hittestvérem szívére helyeznem: nem elég - bűnbakot keresve - panaszkodni istentiszteleteink látogatottságának szomorú statisztikája miatt. Tudnunk kell, hogy az istentisztelet az egész gyülekezet alkalma, amelyet nem a lelkész „tart”, hanem a gyülekezet közössége együtt ünnepel. Az ünnepnek pedig megvan a jó rendje, s abban nemcsak a liturgusnak, az igehirdetőnek, de az egész gyülekezetnek szolgálata, feladata van. A gyülekezet tevékeny részvétele, belülről fakadó aktivitása nélkül csonka az ünneplésünk, hideg, lelketlen az isten- tisztelet. Kezdjük mindjárt az elején! Megérkezünk a templomba, talán nem is késtünk el, elfoglaljuk szokott helyünket. Ha netalán egy betévedt idegen merészelte elfoglalni, akkor ahelyett, hogy kedvesen köszöntenénk, közöljük vele, hogy az a mi helyünk, szíveskedjék arrébb menni. Ha még van egy-két perc, a mellettünk ülőt - ha éppen beszélő viszonyban vagyunk - nemcsak köszöntjük, de elmélyült társalgásba kezdünk vele. Megbeszéljük, hogy X. és Y. miért két, hiszen akkor tudnák, hogy ezek a za- jongó gyermekek és csecsemők Isten dicsőségét hirdetik... Jézus e visszautalással rámutat, hogy Isten házának fő ismérve nem az ájtatos néma csend és a hűvös nyugalom, hanem az éneklő dicsőítés, a zengő hozsannázás. Az illő a szent helyhez, hogy a Szentet dicsőítsék benne, hogy népe új éneket zengjen neki. Nem énekelnek az írástudók? Hát daloljanak a halászok! Nem ugrálnak örömükben az egészségesek? Hát perdüljenek táncra a csonkabonkák! Nem dicsőítik Istent a felnőttek? Hát hozsannázzanak a gyermekek és a csecsemők! Emlékezhetünk arra is, amikor a frigyláda Jeruzsálembe érkezett, Dávid pedig örömtáncot lejtett - felesége, Mí- kal viszont megutálta miatta. Most Dávid utódai köszöntik Dávid Fiát, és a főpapok meg az írástudók gyúlnak haragra. Nem értik, hogy a szívnek semmiféle regulával nem lehet parancsolni. Nem értik, hogy az ő hűvös, mértékletes, kiszámított istentiszteletük alternatívája nemcsak a káosz lehet, hanem a lélek kitörő, boldog éneke is. Végképp nem értik, hogy a maguk mérhetetlen józansá- gú istentisztelete helyett jobban tetszik Istennek a felszabadult, belső öröm, az van, vagy miért nincs itt; megállapítjuk, hogy ferdén állnak a gyertyák, és hogy a vázát is kitisztíthatta volna az egyházfi, valamint kitárgyaljuk, hogy milyen az időjárás - témakosarunk kimeríthetetlen... Pedig kikereshetnénk a kezdőéneket, és csendben, az alkalomért, a szolgáló lelkészért, gyülekezetünkért imádkozva várhatnánk, hogy elkezdődjék az istentisztelet. Aztán elkezdődik; szól már az orgona, felcsendül a koráldallam, némelyék énekelnek is. Láthatóan egyre többen vannak azonban gyülekezeteinkben, akik csak hallgatják, de nem énekelik az énekeinket. (Egyáltalán nem vigasztal bennünket, hogy „Kodály országában” ez általános nyomorúság. Ma már iskolai ünnepélyeken sem ritka, hogy a diáksereg - tanáraival az élen - meghallgatja a Himnuszt.) Hát igen, a gyülekezetnek az istentiszteleten való aktív részvétele itt kezdődik, a közös énekléssel. A gyülekezet csak úgy lesz közösséggé az istentiszteleten, ha nem marad közönség. Több évtizedes lelkészi szolgálatom tapasztalata alapján mondhatom: pontosan érzékelhető az is, hogy figyel-e a gyülekezet az igeolvasásra, az igehirdeA VASÁRNAP IGÉJE énekkel ujjongó dicséret, a gyermekded halleluja. Hit nélkül élve igen könnyű szabályokhoz igazítani vallásos tevékenységünket. A hit nem ismer mesterséges korlátokat - a Lélek szabadságát lélegzi. Hit nélkül Isten tisztelete szertartásokra korlátozódik, míg a hit átjárja az egész embert, és épp ezért szétfeszíti az emberi korlátokat. Így lesz a templomőrségből felháborodott dühöngök hordája, akik a rend nevében készek megfojtani a hitet. És így lesz a templomi csendháborítókból, a rendbontó kicsinyekből énekükkel Istennek dicsőséget szerző sereg. Állj be te is a sorba, és légy bátran templomi csendháborító! Magasztald teljes szívből az Urat, dicsérd őt énekkel! Kiáltsd te is gyermeki hittel, teli torokból: „Hozsánna a Dávid Fiának!" (Mt 21,9) ■ Szakács Tamás Imádkozzunk! Dávid Fia, Isten Fia! Hadd szálljon énekünk szabadon feléd! Bár sokan el akarják hallgattatni egyházadban a magasztalás hangját, mert megtöri áhítatuk csendjét, te mégis add Lelkedet, hogy el ne némuljon ajkunk, hanem méltóképpen zengjük dicséretedet! Amen. tésre, vagy csak testben vannak jelen a gyülekezet tagjai. Ezenkívül a hitvallás, a Miatyánk, a gyónási kérdésekre adott válaszok és a bűnvalló imádság fennhangon való mondásával a jelenlegi, legelterjedtebb istentiszteleti rendünk is lehetőséget ad arra, hogy aktívan vegyünk részt az istentiszteleten. De a szokásos és általános gyakorlatnál több lehetőségünk van. A gyülekezet tagjai igeolvasással, a záró oltári szolgálat közben elhangzó általános könyörgő imádság olvasásával is bekapcsolódhatnának a szolgálatba. Sajnos ezzel a lehetőséggel többnyire nem élnek gyülekezeteink és lelkészeink. A liturgikus rendben pedig még ennél is több alkalom van arra, hogy még elevenebb és aktívabb legyen gyülekezeteinknek az istentiszteleten való részvétele. Gyakran panaszkodunk - nem is ok nélkül - istentiszteleti életünk megfára- dására. Bár tagadhatatlan, hogy nagyon sok múlik a lelkészeken, de a gyülekezet minden tagja is - így vagy úgy - formálója alkalmainknak. Adja Isten, hogy élő, eleven közösségeinkben, istentiszteleteinken tapasztalható és hallható is legyen, hogy az egész gyülekezet együtt ünnepel. ■ Ittzés JÁNOS Káté a határon túlra - adományozóvonal Egy hívás - és valakit megajándékozott! A hívás díja 400 Ft + áfa. 06-81-330-220 Oratio cecumenica Mindenható, kegyelmes mennyei Atyánk, kérünk téged, hallgasd meg néped fohászkodását. Amikor most eléd terjesztjük hálaadásunkat és könyörgésünket, legyen kedves előtted a mi imádságunk. Köszönjük neked éltető igédet: törvényed tisztító erejét és igazságát, evangéliumod örömét, mely mindenkor az életnek a halál felett aratott diadalát hirdeti. Kérünk, adj nékünk mindenkor hálás szívet, hogy örömmel tekintsünk isteni szereteted nagyságára. Tedd teljessé közöttünk üdvözítő akaratod munkálkodását. Részesítsd gondviselésed kegyelmében egyházadat, és naponként add meg neki mindazt a jót, amellyel neved dicsőségére hűségesen hirdetheti igédet az emberek között! Köszönjük e megszentelt napot, a pihenés és a lelki töltekezés idejét. Az elmúlt heti eredményeinkért neked mondunk dicséretet; botlásainkat, tévedéseinket a te bűnbocsátó szeretetedbe ajánljuk. Istenünk, kérünk, légy velünk az eljövendő héten is, intéseddel, áldásoddal kísérj utunkon. A tőled jövő szeretet arra indít bennünket, hogy megemlékezzünk előtted az egész világról. Ne feledkezzél meg azokról a népekről, amelyek nyomorúságban szenvednek. Indítsd irgalomra irántuk a mi szívünket is, hogy könyörgéssel, szeretetből fakadó tetteinkkel enyhíteni igyekezzünk megpróbáltatásaikat. Kérünk, te tedd bölcsebbé a világ vezetőit, a vagyon- és hatalomszerzésben te adj nekik önmérsékletet. Add meg nekünk, Istenünk, hogy e gyönyörű bolygón, melyet minden népnek lakóhelyül rendeltél, nagyobb békesség legyen, és több örvendező ének. Benned való örömöt, megelégedettséget kérünk a hazánkban és határainkon túl élő honfitársaink számára is. Teremtő Istenünk, kérünk, te légy őrizője a családok békéjének. Oltalmazd és védd az árván maradt, széttöredezett családokban szenvedő gyermekeket! Szabadíts meg minket a nélkülözéstől és a pazarló fényűzéstől! Tisztes megélhetést kérünk tőled minden család- fenntartónak. Áldd meg a szülőket megelégedettséggel, hogy elegendő időt szánjanak gyermekeikre, s a tőled tanult szeretettel irányítsák őket a te utadon! Adj vigasztalókat beteg, elesett, magányos embertársaink mellé, és az élet harcaiban megfáradt időseknek te adj csendes öregséget, bölcsességükre, tudásukra, hitükre odafigyelő fiatalokat! Életük végső harcában te állj a hozzád készülők mellett, Szentlelked erejével te vigasztald a gyászolókat! Végezetül könyörgünk hozzád családunkért és önmagunkért. Add meg nekünk a jó reménységet és az erős bizodalmát, hogy itt a földön a te dicsőségedre élhetünk, s egykor majd mi is ott lehetünk a te országod örömében Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. LITURGIA - VISELKEDÉS - MAGATARTÁS 4. A gyülekezet LITURGIKUS SAROK
