Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-01-09 / 2. szám

2 2005- Januar 9. FORRÁS "Evangélikus Élet _5 ÉL Ő VÍZ Célkereszt Véget ért hát az elmúlt esztendő, tiszta utat nyitva az újnak. Sokunk számára a naptári forduló az értékelés és az összeg­zés ideje. Visszatekintünk; felmérjük, milyen is volt az elmúlt év, milyen jól töltöttük azt ki szakmailag és emberileg. Vakmerő pillantást vetünk előre, elkép­zelve, hogy mit szeretnénk látni és meg­tapasztalni a 2005. esztendőben. Nemrégiben olvastam néhány hírt az újév közeledtével zajló éves vissza- és elő­retekintésekkel kapcsolatban. A Forbes magazinban azoknak a listáján, akik 2004-ben a világ leggazdagabb emberei voltak, egy ember nevére lettem figyel­mes. Ennek a valakinek a magánvagyo- nát 5,8 milliárd dollárra becsülték. So­kak éves keresete 58 000 dollár - amely bizony a világ legtöbb országban elérhe­tetlen álomfizetés. Nos, szorozd be ezt egymillióval! Szeretnél cserélni ezzel a férfival, akár csak egyetlen napra is? Vajon nem tesz-e - akár csak egy pillanatra - iriggyé vagy féltékennyé az, ha ilyen hihetetlenül gazdag emberről hallasz? Az egyik bará­tom ugyanezt az embert ugyanezen a héten a Wall Street journal főoldalán is megpillantotta, ez a vezércikk azonban a haláláról adott hírt. Az olajmágnás egyik pillanatról a másikra semmivé lett, anélkül hogy fel tudta volna mérni, mennyi is a magánvagyona. A könyve­lője azonban gyorsan összegezte, hogy mennyit hagyott maga után. Mindenét! Amikor visszanézünk egy évre, és új célokat tűzünk ki a jövőre nézve, becsü­letesen át kell gondolnunk, hogy jó célt tűzünk-e ki magunk elé. Én nem tudok semmit erről az emberről. Lehet, hogy csodálatosan emberszerető volt, és befo­lyását latba vetette, hogy segítsen a rosszabb helyzetben lévőkön. Amit tu­dunk, az az, hogy az emberi halandóság aránya 100%. Egy nap - ahogyan ez vele is történt - nem lesz többé semmi, de semmi értéke a céloknak, a teljesítmény­nek, a vagyonnak. Ha biztosan tudnád, hogy a követke­ző lesz az utolsó éved ezen a földön, az hogyan hatna a céljaid meghatározásá­ra? Gondolj arra, hogy mit ír erről egy régi, de nagyra becsült könyv, a Biblia. Olyan célt tűzz ki, amely megéri az árát. Gyakran nagyon vonzónak tűnnek ki­tűzött céljaink, de később meg kell fizet­nünk az árukat - személyes életünket és pénzügyeinket tekintve egyaránt. Mie­lőtt elkezdenél valamit, bölcsen számítsd ki, hogy vajon az elvárt haszon megéri-e az árát. „Mert ki az közüktek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy - miután alapot vetett, de nem tudja befejezni -gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni." (Lk 14,28-30) Tervezd azt, hogy többet adsz, mint amennyit kapsz. Különösnek tűnik, de ha önmagunkat adjuk - időnket és ké­pességünket -, ugyanúgy, mint a va­gyontárgyaink, ezek is gyarapodni fog­nak. Emlékezz arra, amit Jézus mond: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni." (Ap- Csel 20,35) Olyan dologba fektess, amelyből fo­lyamatosan kapsz osztalékot. Ugye szí­vesen fektetnél be olyasmibe, aminek garantáltan magas hozama van? Megte­heted. „Negyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. (Mt 6,19-20) Olyan életre vágyakozz, amely tisztele­tet és megbecsülést'hoz. Ha meg kellene ma írni a sírfeliratodat, nem szeretnéd-e, ha az pozitív - és igaz - állításokat tartal­mazna arról, ahogyan élted az életed? Akár beismered, akár nem, már dolgozol ezen a feliraton! „Az igazság ösvényén élet van, és útja nem a halál felé vezet.” (Péld 12,28) ,A romlott szívű a magaviseleté szerint fog jól­lakni, meg a jó is a magáé szerint. ” (Péld 14,14) ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna - a Keresztény Veze­tők és Üzletemberek Társaságának lapja VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN ELSŐ VASÁRNAP - Ef 5,11-14 Bezárt ajtók Lehet, hogy napjainkban akkor igazo­dunk Krisztusunk igazához, ha - mint valami késői Baradlayné, aki férje, a kő­szívű ember végakaratát mindenben az ellenkezőjére fordította - ma mi tesszük e szépséges ige minden mondatának az ellenkezőjét? Korunk ugyanis elkoptatta a „leleplezés”, a „nyilvánosság” és a „rész­vétel” szavak tartalmát. El kell szakad­nunk a világ üzeneteitől, amikor Isten előtt gondolkozunk ezekről! Akták nyílnak ki, régi bűnök kerülnek elő. A sötétség haszontalan cselekedetei. Az ország üvölt, hogy tegyék nyilvános­sá a bűnösök névsorát. Keresztényként nem azért kellene-e szólnunk, hogy le­gyen végre irgalom, megbocsátás, meg­békélés, felejtés? Szabad-e Pál apostol üzenetéből politikai tőkét kovácsolni? A szerencsés vétlenek ítélőbírákká válnak. Nem hiszem, hogy Jézus közéjük állna. A politika világán kívül más tartalom­mal viaskodik ez a mondanivaló. Ko­runk nem tűri a titkokat. Kamerákkal le­sünk be a személyes intimitás falai mö­gé. Tapintatlan reklámok, durva beszá­molók őrlik fel a diszkréció minden for­máját. Csodáljuk azokat, akik még tisz­telik a titkokat. Vajon az a „világosság” dolga, hogy leleplezze ezeket a titkokat? Nem az ma a világosság cselekedete, ha irgalommal, tapintattal és odafigyeléssel őrizzük mások titkait? Közben az igeszakasz belső üzenete mint valami rejtett betegség nő fel. Mert bár a körülöttünk levő világ tobzódik a nyilvánosságban, amelyben olykor mi is osztozunk, az igazi sötétség mégsem má­sokban vagy kívül keresendő! Az igazi sö­tétség bennünk van. Miközben azt hisszük, hogy kegyesek vagyunk, ha ne­vükön nevezzük a sötétség embereit, nem vesszük észre, hogy Isten a sötétség cselekedeteiről beszél. Ez mutatja, hogy az igazi sötétség bennünk van. Mennyire tud fájni ez a felismerés! Sokkal könnyebb volna mások gonoszságairól, eltévelyedé­seiről beszélni. Mennyivel könnyebb len­ne azt mondani: „Tudom, hogy mennyi bűn van ebben a világban. Én felismerem ezeket, és nem vagyok hajlandó csatla­kozni a gonoszokhoz. Elítélem őket, és elszigetelődöm tőlük.” Istennel való talál­kozásunk gyötrőbb ennél. Büszke vagyok arra, hogy az evangéli­kus gyónásban csak egyszerű kérdések hangoznak el: „Vallod-e magad bűnös­nek, és ezért kárhozatra méltónak?” És örülök a csupasz szónak, ami válaszként megszólalhat: „Vallom.” Mennyivel több ez, mint felsorolni a bűnöket! Remegve állok ennek a szónak az ereje alatt. Rám nehezedik lelkem minden sötét cseleke­dete. Rám nehezedik a bűnök titkolt so­kasága, melyet egyetlen ember előtt sem mondanék el. Rám nehezednek bűneim, melyeket soha senki nem tudna leleplez­ni. Rám nehezedik számtalan haszonta- lanság. Rám nehezedik minden szégyen­letes szavam, gondolatom és tettem. Mit számít nekem megannyi ember rejtett vétke? Mit számít nekem a poli­tika? Mit számít mások árulása, hazug­sága, mulasztása? Akkor, amikor a szó - „vallom” - elhangzik, valami törté­nik. Újra felébred a lelkem. Újra feltá­mad az életem. Újra felragyog Isten rej­tett üzenete. A VASÁRNAP IGÉJE Nem nekem kell a bűnöket leleplez­nem. Nem nekem kell megtagadnom a részvételt. Nem nekem kell tisztának maradnom. Felragyog előttem a Krisz­tus. Beragyog rejtett bűneim sötétjébe. Ez a fény átrendezi gondolataimat, meg­változtatja vonzásaimat. A valódi valóság új napot kezd. Éb­redj! Éledj! ■ Koczor Tamás ImádkozzunkI Rejtett szobák. Aporodon bezártság. Sötéten zárt ajtók. Oly régen gondolok arra, nehogy valaki is szélesre tárja őket, hiszen minden lom, rendetlenség, szenny kiömlene hirtelen. Őrizz meg, Uram, azoktól az emberektől, akik minden ajtót ki akarnak nyitni! Őrizz meg at­tól is, hogy mások ajtajúit én akarjam kitárni! De te, Uram, tedd áldó kezedet bezárt ajtóim kilincseire. Félek tőle, de várom, hogy kinyíljon a sötét, a bűnös, a szennyes, mert tudom: he- , lyére a te rended, szépséged, tisztaságod kerül, a te friss levegőd áramlik majd, felszabadítva, életet adóan. Ámen. Oratio oecumenica Úr Jézus Krisztus! Szavaiddal ajándékoztál meg ben­nünket, melyeket Szentlelked segítsége által értünk meg. Köszönjük, hogy hétről hétre hangzik életünket, hitünket formáló szent igéd. Hálát adunk a közösségért, amelyhez tartozunk, a templomért, ahol elcsendesedhetünk, a testvérekért, akikkel együtt vallhatjuk, hogy te vagy az élő Isten, az Úr mennyen és földön. Letesszük eléd mindazt, ami terhel bennünket. Bűne­inket, makacsságunkat, önző életünket, kényelmet fél­tő magatartásunkat. Bocsáss meg akkor, amikora sötét, gonosz gondolatok embertársainkat bántó tettekké válnak, amikor szívünket megkövesedett harag és ural- hatatlan düh tölti be, amikor meggondolatlan szavak hagyják el ajkunkat! Új életet szeretnénk, melyben min­dennap te vagy az Úr, mellyel elsősorban téged dicsé­rünk és szolgálunk a felszínesen gondolkodó világban, az önmagukat szerető emberek között. Szabadíts ki bennünket a hazugság rabságából, melybe sokszor észrevétlenül ragadunk bele önfejűsé­günk, szeretetlenségünk miatt, vagy mert magunkat féltjük. Igazságod fényével adj bölcsességet, hogy csalá­dunkban, házastársi kapcsolatunkban mindig helyesen lássuk, hogy mi az, amivel szeretteink veled való kap­csolatát erősíthetjük. Segíts nekünk őszinte és hiteles, téged követő életet élni, hogy ne a megütközés sziklája és a megbotránkoztatás köve legyünk, hanem minden­napjainkkal is a te szeretetedet közvetíthessük. Megváltó Urunk! Rád tekintünk, és az a világosság, amely belőled árad, megszégyenít minket, mert meg­látjuk, hogy bűneink tisztátalanná tesznek bennünket, és elválasztanak tőled. Haszontalan fáradozásaink és céltalan cselekedeteink visszahúznak, kedvetlenné és üressé tesznek. Nem jó nélküled élni; tisztíts meg ben­nünket mindattól, ami szennyes, ami nem igaz, ami ha­zugság. A média és szenzációra éhes világ által keltett félelmeinket oszlasd el azzal az erővel és szeretettel, mellyel ma is fenntartod teremtett világodat. Újítsd meg imádságos életünket, és szentelj meg bennünket jelenléteddel, hogy benned legyünk, benned éljünk, és benned maradjunk. Kérünk téged, hallgasd meg kö­nyörgésünket! Ámen. LUTHER ÉS AZ ISTENTISZTELET 10. Luther az igehirdetésről LITURGIKUS SAROK ► A Liturgikus sarok reformátorunk­ról szóló sorozatában eddig Luther egy-egy írását ismertettük, tuda­kozva álláspontját, gyakorlatát és teológiáját liturgikus kérdésekben. A következő három számban nem egyes lutheri iratokra fókuszálunk, hanem átfogó témákkal foglalko­zunk Véghelyi Antal segítségével: azt vizsgáljuk, mit mondott Luther az igehirdetésről, az úrvacsoráról és a lelkészi szolgálatról. (H. K.) „Miről ismerje meg a szegény, gyarló ember, hogy hol található a világban a szent keresztény nép? Pedig itt kell an­nak lennie, ebben az életben, ezen a föl­dön ...” - veti fel Luther az 1539-ben meg­jelent A zsinatokról és az egyházról című könyvében. Ebben az egyház hét ismer­tetőjeléről beszél, amelyek közül első­ként az egyház nyilvános igeszolgálatát említi. „Az Isten igéje a fő dolog, ez az a fő szentség, amelyről a keresztény nép a szent nevet kapta. Mert Isten igéje szent, és megszentel mindent, amihez ér, sőt az ige magának Istennek a szentsége. (...) A szent ige az az igazi szentség, és az az igazi kenet, amely felavat az örök életre. (...) A külső igéről mondom ezt, arról, amit emberek, élő szóval hirdet­nek. Ezt hagyta Krisztus hagyatékként maga után, mint nyilvánvaló jelet, hogy megismerhető legyen róla az ő egyháza és a szent keresztény nép mindenütt a világon. (...) Jegyezzük meg, hogy az ige az első fő szentség, miként Szent Ágoston is mondja: »Ecclesia verbo Dei genera- tur, alitur, nutritur, roboratur« (az egy­házat az Isten igéje szüli, tartja, táplálja, erősíti)”. Ebből következik, hogy Luther a lel­készeket elsősorban az ige szolgáinak tartja (minister verbum Dei). így pole­mizál a középkori egyház felfogásával, amely szerint a pap dolga mindenek­előtt a mise szolgáltatása. Bár Luther a mise elnevezést megtartotta, hangsú­lyozta, hogy azon a lelkész az „ige szol­gájaként” végzi az összes papi funkciót. Ezek nem tévesztendők össze a három egyetemes papi funkcióval, melyek a következők: a másokért imádságban való szüntelen közbenjárás, az áldozat­hozatal másokért, illetve a consolatiofrat- rorum, vagyis a testvérek vigasztalása. Ezeket - Luther szerint - minden ke­resztény ember jogosult gyakorolni, és gyakorolnia is kell. Ezzel szemben az istentiszteleti szol­gálat végzését Luther külön elhíváshoz köti. Ezért említi az ordinááót, az egyház hivatalos szolgáinak fölszentelését az egyház ötödik ismertetőjeleként: .....az eg yház egyházi szolgákat avat és hív meg, és vannak hivatalai, amelyekbe embereket állít. (:..) Ahol tehát ezt lá­tod, biztos lehetsz benne, hogy ott van Isten népe, a szent keresztény nép. (...) Az igazi apostolok, evangélisták és pró­féták pedig arról ismerhetők fel, hogy Isten igéjét hirdetik, és nem Isten igéje ellen prédikálnak...” Luther ezzel olyan közvetítő szerepet tulajdonít a lelkész­nek Isten és a gyülekezet között, ame­lyet nem lehet elvitatni. Isten nevében, Jézus Krisztustól kapott személyes fel­hatalmazás (ordinatio) alapján, a Szent­lélek erejével hirdeti a prédikációban Is­ten törvényét és evangéliumát, e kettőt mindig megkülönböztetve, de nem ki­játszva egymás ellen. Törvény alatt Luther azt érti, amit Is­ten ítélet terhe alatt megkövetel az em­bertől. A törvény prédikálása nyomán az igehallgatóknak mindenekelőtt bű­nös elveszettségüket kell felismerniük, és bűnbánatra kell térniük. Viszont evangéliumnak mondja Luther mindazt, amit Isten a törvénynek eleget tenni kép­telen emberért tesz. Idetartozik a bűnbá­nónak nyújtott vigasz és a Jézus Krisz­tusban elnyert bűnbocsánat hirdetése. Luther szerint ez a tartalom teszi a pré­dikációt valóban igehirdetéssé, függetle­nül attól, hogy bibliai szakasz alapján el­hangzó homíliáról van-e szó, vagy te­matikus prédikációról, azaz sermóról. Luther az igehirdetésnek e két „műfaját" egyaránt gyakorolta. Ahhoz viszont ra­gaszkodott, hogy a vasárnapi főisten­tiszteleten a prédikáció mindig a kijelölt evangéliumi igéről hangozzék. Olyan is­tentiszteletet nem tudott elképzelni, amelyen nincs igehirdetés. ■ Véghelyi Antal SEMPER REFORMANDA „A jó hírnévnek és emberi dicsőség­nek az az egyetlen helyes felhaszná­lási módja, hogy a mások okulására szolgál, és Isten dicsőítésére vezet. Ne engedjük, hogy az emberek minket dicsérjenek, nem pedig Is­tent, minden erőnkkel tartsuk ma­gunkat távol ettől a legsúlyosabb bűntől: Isten dicsőségének meglo- pásától!” ■ Luther Márton: A jó cselekede­tekről (Takács János fordítása) Káté a határon túlra - adományozóvonal 06-81-330-220 Egy hívás - és valakit megajándékozott! A hívás díja 400 Ft + áfa. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom