Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-03-06 / 10. szám
‘Evangélikus Élet^ ÉLŐ VÍZ 2005. március 6. 9 Megoldandó feladatok és hatalmas lehetőségek Emlékszem egy rajzfilmre, amelyben egy baseballmérkőzésen Charlie Brown volt a dobó. A pontokat, amelyek egyikét futás előtt meg kellett érintenie, már elfoglalták. A játék szoros volt. Nem volt lehetőség ütésre. Ekkor Charlie Brown ezt mondta Linusnak: „Ez biztos kudarc." Linus így válaszolt: „Nem igaz, Charlie Brown, körbe vagyunk véve hatalmas lehetőségekkel.” Az élet problémamegoldó alkalmak végtelen sorozata. A nehézségek, amelyekbe ütközöl, egyaránt építhetnek vagy visszavethetnek téged - attól függően, hogyan reagálsz rájuk. Sajnálatos módon a legtöbb ember nem veszi észre azt, hogy a problémákat Isten hogyan akarja jóra használni az életében. Bután reagálnak, és rossz néven veszik a nehézségeket ahelyett, hogy megállnának, és elgondolkodnának azon, milyen előnyük származhat a konkrét helyzetből. Öt „út”, ahogyan Isten használni akarja a problémákat az életedben: 1. Isten vezet a problémákon keresztül. Néha Istennek tüzet kell gyújtania alattad, hogy megmozdítson. A nehézségek gyakran új irányt mutatnak, és változtatásra ösztönöznek. Van esetleg valami, amire Isten próbálja felhívni a figyelmedet? „Zúzódások, sebek tisztítanak meg a gonoszságtól, és a test belsejében is érzett csapások." (Péld 20,30) 2. Isten megfigyel a problémákon keresztül. Az emberek olyanok, mint a teafilterek. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi van bennük, csak dobd őket a forró vízbe! Tette már próbára Isten a hitedet nehézségek által? Mit tudtál meg magadról a problémákon keresztül? „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” (Jak 1,2-3) 3. Isten helyreigazít a problémákon keresztül. Néhány leckét csak fájdalmak és bukások árán tanulunk meg. Ez olyan, mint mikor gyermekként figyelmeztettek a szüleid, hogy ne nyúlj a forró tűzhelyhez, de valószínűleg ezt csak úgy tanultad meg, hogy megégetted magad. Néha csak úgy ismerjük fel a dolgok értékét - például az egészség, a pénz, egy kapcsolat jelentőségét -, ha elveszítjük őket. „Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet. jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst." (Zsolt 119,71-72) 4. Isten megvéd a problémákon keresztül. A nehézség lehet áldás is, ha megvéd valami sokkal ártalmasabb dologtól. Az elmúlt évben egy barátomat azért bocsátották el, mert nem tett meg valamilyen etikátlan dolgot, amelyet a főnöke kért tőle. A munkanélküliség nehézséget jelentett a számára, de megóvta attól, hogy elítéljék, és börtönbe kerüljön, mikor egy évvel később lelepleződtek a cégvezetés visszaélései. „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította flzt...”(iMóz 50,20) 5. Isten tökéletesít a problémákon keresztül. A nehézségek, ha helyesen reagálunk rájuk, fejlesztik a személyiségünket. Istent sokkal jobban érdekli a személyiséged, mint a kényelmed: csak az Istennel való kapcsolatod és a személyiséged azok a dolgok, amelyeket magaddal fogsz vinni az örökkévalóságba. „De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet... ” (Róm 5,3-4) Isten dolgozik az életedben, még ha nem is veszed észre, vagy nem érted azt. Hidd el, számodra is sokkal könnyebb és hasznosabb, ha együttműködsz vele! A kérdés a következő: nehézségek sora vagy pedig lehetőségek várnak rád? ■ Whit Criswell Forrás: Monday Manna Hiábavaló szolgálat? ► „Nincs teológiai végzettségem, de lassan már egy évtizede lelkészünk munkatársa, jobb keze vagyok a gyülekezetben. Megtisztelőnek érzem, hogy szolgálhatok, és az évek hosszú sora alatt a lelkészcsaláddal is bensőséges kapcsolatot alakítottam ki. Mégsem tudom, hogyan mondjam el nekik, hogy elfáradtam, és valahogy elment a kedvem mindentől. Nem mintha Istenben csalódtam volna, és nem azért, mert túl sok szabadidőmet kellett feláldoznom. Egyszerűen arról van szó, hogy úgy érzem: eredménytelen és hiábavaló a munkám. Félek, hogy felesleges minden próbálkozásunk, hiszen látható, hogy nem a jó, hanem a rossz győzedelmeskedik ebben a világban.” Drága testvérem! Vigasztalásul és bátorításul mindenekelőtt szólaljon meg a próféta hangja: „Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne... ” _(Ézs 58,1a), és fölépítik fiaid az dsi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazó- jának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá”. (Ezs 58,12) Hát ezért nem fölösleges és hiábavaló az Úrnak való szolgálat! Ha megbízatásunk van tőle, ha ő küld, akkor kiáltanunk és építenünk kell anélkül, hogy azonnali eredményeket követelnénk tőle. Urunk megeleveníti a holtakat, jól öntözött kertté változtatja a sivatagot, és a romok helyén új épületet emel. Ott és akkor, ahol és amikor ennek elérkezik az ideje. Az a kísértés, amely megkörnyékezte kedves levélíró testvéremet, nem más, mint a Diabolosz szánalmas kísérlete arra, hogy hátráltassa gyülekezetük hitbeli fejlődését. Ahogyan a háborúban is erőteljesebben támadják a stratégiailag fontos helyeket, mint a jelentéktelen frontszakaszokat, természetes, hogy a sátán is elsősorban Isten elkötelezett bizonyságtevőinek a szolgálatát igyekszik haEVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix tástalanítani. Ha másként nem, akkor úgy, hogy elkedvteleníti őket. Gyakori tapasztalat, hogy éppen a legáldottabb szolgálat után jönnek a legnehezebb próbatételek. A kísértő ellentámadásba lendül. Nagyon kell azonban vigyáznunk arra, hogy a legsötétebb napokon, a legmélyebb csalódások közepette se vegyük le Istenről a tekintetünket! Tegyünk hitvallást arról, hogy bármi történjék is, az Úr az Isten, és ő a végső győztes ebben a világban. Az csupán a látszat, hogy a rossz győzedelmeskedik, a jó pedig alulmarad. Hát persze, hogy elkeserítő, ha lelki munkánknak nincsen vagy csak kevés a kézzelfogható eredménye. Érthető, hogy testi- leg-lelkileg és szellemileg is elfáradunk, hogyha nem szakítunk időt a feltöltődésre, a pihenésre. Sokszor fáj, hogy éppen azok a testvérek, akikért fáradozunk, észre sem veszik, vagy nem értékelik szolgálatunkat. Azt azonban nem szabad megengednünk, hogy ez a fáradtság teljesen uralma alá hajtson bennünket, és végső soron még Istennel való kapcsolatunkat is veszélyeztesse. Kérem, gondolja végig, és küzdjön meg azzal a kérdéssel az Úr színe előtt, hogy miként folytassa tovább szolgálatát! Ha az Úrra vetjük minden terhűnket, akkor életünk válságos időszakaiban is megtapasztaljuk gyöngéd gondoskodását. Szeretete talpra állít. Kegyelme őriz. „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzseló'dsz meg, a láng nem éget meg.” (Ezs 43,2) Fontos, hogy lelkészével őszintén beszéljen megfáradásának okairól, kételyeiről és tépelődéseiről. Megterhelt lélekkel nem lehet szolgálni. A lelkipásztori beszélgetés és a közös imádság megerősít a csüggedés idején. Biztos vagyok benne, hogy lelkésze és annak családja értőn és megértőn segíti fog Önnek. Több munkás kell a szőlőbe! Kedves levélíró testvérem bátran vallja meg azt, ha egy feladat megterheli, és ne vádolja magát azért, hogy véges a teherbíró képessége. Az Úrért égő szívnek nem kell idő előtt elégnie. Ha istenfélelemben, elhívatásunkhoz méltóan élünk, szolgálatunkat engedelmesen és hűségesen elvégezzük, akkor megtettünk minden tőlünk telhetőt. A növekedést pedig Isten adja. Kedves testvérem, tanulmányozza át az Ószövetségben Illés próféta történetét! (iKir 17-19) Illés az Úr elkötelezett szolgája volt, mégis eljött az ő életében is a megfáradás időszaka. Amikor a Kár- mel hegyén a próféta imádságára tűz szállt alá az égből, és megemésztette az áldozatot, akkor a nép elismerte, hogy az Úr az Isten. De mégsem következett be fordulat a nép életében, mert a közöny, a világ gondja és öröme elfojtotta bennük az Isten közelsége utáni vágyat. Illés pedig rettenetesen megkeseredett. Nem akart többé szolgálni, meg akart halni. Isten azonban felüdítette fáradt szolgáját; még munkatársat is kapott Elizeus személyében, aki később az utóda lett. Szükséges, hogy néha kimenjünk a magunk pusztájába, és átéljük, hogy mennyire esendőek és sebezhetőek, erőtlenek és kicsik vagyunk. Ha ezt elismerjük, az Úr megmutatja hatalmát és erejét. Miután pedig szolgált nekünk, és megerősített bennünket, mindig új feladatokkal bíz meg. Ezekhez a feladatokhoz kérem az Ön életére és szolgálatára az Örökkévaló áldását! Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. Kagyló a kezemben Nyáron a családommal a tengerparton jártam. Egyik nap rövid sétára indultam egyedül. Kagylókat gyűjtögettem a homokban, aztán csak ültem, és hosszasan csodáltam őket. Mindnek más-más színe és formája volt. Az egyik kicsi és sima, a másik nagyobbacska és érdes felületű. Ám mindegyik rejtett magában valami titokzatos szépséget, egy darabot a teremtés titkából. Lábam előtt frissen szerzett gyűjteményemmel arra gondoltam, hogy életem eltelt évei is olyanok, mint ezek a kagylók. Az egyik szebb, színesebb, több fénnyel és örömmel teli. A másik kopottabb, szürkébb, esetleg kimondottan fekete. Amikor megszülettem, háborús fellegek gyülekeztek az ország felett. Ahogy cseperedtem, sem éreztem a nehézségek súlyát, mert édesanyám szeretete féltőn óvott minden rossztól. Sokat nélkülöztünk, nehéz körülmények között éltünk. Anyám előttem soha nem sírt, legfeljebb csak titokban hullatta a könnyeit. Élénken emlékszem a mosolyára és a fényre a szemében. Egyszerű asszony volt, és nagyon szeretett élni. Sok mindent tanultam tőle. A megsárgult lapú Bibliát, amelyet örökül hagyott rám, ma is becses kincsként őrzöm. Ahányszor csak fellapozom, régi emlékeket idéz fel bennem. Eszembe juttatja, hogyan tanította meg nekem anyám az Úr imádságát. Szinte most is magam előtt látom törékeny alakját, érezni vélem, ahogy egykor megsimogatta a fejemet, mielőtt elindultam az iskolába, és szinte hallom, ahogy minden reggel - mintegy úti áldásként - kedvenc igéjét mondja: „.. .akik az Úrban bíznak, erejük megújul... ” (Ézs 40,31) Szegény, jó anyám! Szüksége is volt az erőre és a bizalomra, hiszen apámat behívták katonának, és ő nem jött többé vissza a frontról. Magunkra maradtunk, anyám meg én. De bármi is ért bennünket, ő soha nem adta fel. Még akkor sem, amikor megtudta, hogy nagyon beteg, és már nem sok ideje van hátra. Kórtól meggyötört kis teste szinte elveszett a fehér kórházi ágyban. Engem megder- mesztett a félelem és a fájdalom. Ő még akkor is, ott is erőt adott azzal, ahogyan mondta: .....akik az Úrban bíznak, erejük megújul... ” Neki valóban maradt ereje arra, hogy méltósággal és derűvel hagyja itt ezt a földi világot. Én maradtam. Felnőttem, tanultam, dolgoztam. Férjhez mentem, gyermekeim, majd unokáim születtek. Röviden mindössze „csak” ennyi volt az életem. Bizony, most már én is lassan hazafelé, a mennyei hazába készülök... Révedezésemből kis unokám hangja riasztott fel: „Nagyi, te mit csinálsz? Milyen szép kagylóid vannak! Az egyik az enyém lehet?” „Hát persze, kincsem!” - válaszoltam, és elcsodálkoztam azon, hogyan kerülhettem gondolatban ilyen messze az én szép kagylóimtól, amelyek közül az egyik tetszetősebb, színesebb, a másik kopottabb, szürkébb, ám amelyek mindegyike magában rejt valami titokzatos szépséget, egy darabot Isten, az élet és a szeretet titkából. ■ — SZG — HETI ÚTRAVALÓ Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (Jn 12,24) Böjt negyedik hetében az Útmutató reggeli igéi böjti örömünk forrásáról adnak hírt: az Élet Kenyere (Jézus Krisztus) vállalta érettünk küldetését, a búzasfemsorsot! Krisztus áldozata nem hiábavaló; a búzaszemnek el kell halnia ahhoz, hogy gazdag termést hozzon. A két görög nevű tanítvány, Fülöp és András a pogány görögök szószólói: „Uram, Jézust szeretnénk látni.” (Jn 12,21) Az Úr közvetett módon, e heti igénk szerint válaszol. Akik igazán meg akarják ismerni az Urat, csak őt követve és neki szolgálva, az ő sorsában osztozva tehetik ezt. A szenvedés, a nyomorúság és a szorongat- tatás közepette is csak az a tanítvány tud hálát adni a vigasztalásért, és az tud másokat is megvigasztalni, akit „az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene (...) megvigasztal” (2Kor 1,3.4). Mózes az Úr jóságára emlékezteti a negyvenéves pusztai vándorlás végén a népet: „. ..mannával táplált, amelyet nem ismertél, (...) az ő utainjárj, és őt féljed! Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr... ” (5MÓZ 8,3.6.7) Jób örömtelen állapotában eljut annak felismeréséig, hogy akivel vitázik, „nem ember, mint én... ”, és hogy „nincs is köztünk döntőbíró...” (Jób 9,32.33) Jób nem ismerhette az Ószövetség evangéliumi prófétáját, aki a böjtben Jeruzsálem jövendő boldogságáról prófétái: Laetare! „Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!" (Ezs 66,10) „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen" - így vigasztal bennünket Jézus, aki a barátainak tekint minket, ha megtartjuk az ő parancsolatát: „szeressétek egymást” (Jn 15,11.17). A Krisztusban elrejtett élet Pál számára egyszerre titok és valóság, mint a búzamagé: elhalás és megújulás, pillanatnyi szenvedés és örök dicsőség - „Mit életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” (2Kor 4,11) Jézus, a jó pásztor bizonyságtételét búzaszem sorsáról csak az ő juhai hiszik: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. ” (Jn 10,17) Nagypéntek és húsvét így ugyanannak a küldetésnek a két állomása. A héten ptár másodszor mondja Jézus: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét...” (Jn 14,15-17) A segítő, szószóló és vigasztaló Lélek által jelenti ki magát nekünk; az Atyaisten pedig szereti azt, aki Jézust szereti. Ez böjti örömünk beteljesedése. Luther szerint: „Én Megváltótok vagyok. Énbennem vagytok. így, bár magatokban bűnösök vagytok, Bennem megigazultok. Bennetek halál, de Bennem életetek van. Ti magatokban kárhozottak vagytok, de Bennem áldottak és üdvözültek.” Téged imádlak, ó, „Jézus, világ Megváltója, / Üdvösségem megadója...” (EÉ 191,1) ■ Garai András v
