Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-03-06 / 10. szám
2005- március 6. FORRÁS ‘Evangélikus Életút BÖJT 4. VASÁRNAPJA (LAETARE) - 2Móz 16,11-15 Öröm a böjtben ÉLŐ VÍZ Árvácska Nagy rajongója vagyok a virágoknak, de be kell, hogy valljam: sajnos nemigen értek hozzájuk. A virágüzletben nem tudnám eldönteni, hogy vajon fénykedvelő és szárazságtűrő-e, vagy éppen az árnyékos helyet és a több nedvességet kedveli-e az a cserepes virág, amely előtt állok. A lakás északi vagy inkább a nyugati ablakában érezné-e jól magát? És hány fok lenne ideális a számára? Éppen ezért jár- tamban-keltemben szívesen elgyönyörködöm azokban a növényekben, amelyek szemmel láthatóan „majd megszólalnak” az ideális környezet hatására, olyan szépek. Egy október végi, november eleji nap lehetett tavaly, amikor a szomszédos utcában a helyi kertészek árvácskákkal ültették tele a buszmegálló kőből készült virágtartóit. „Télire, a fagyok beállta előtt nyíló, bimbóval teli virágokat ültetni az utcára?!” - húztam össze magamon fázósan a kabátot. Ismétlem, nem vagyok szakértő, és csak abból a tapasztalatból indultam ki, hogy a mi kertünkben semmi sem vészeli át „élve” a telet. Olyan elfagyott, megbámult növényi szárak és levelek képei idéződtek fel bennem, amelyek már csak a gereblyére vártak végső kegyeletül. Aztán nem is gondoltam többet a kiültetett virágokkal. Idővel beköszöntöt- tek a napok, amikor a hőmérő higanyszála többet volt nulla fok alatt, mint fölötte. Később a sokak által várt hó is megérkezett. A havazás ezeket az utcai virágtartókat sem kímélte: hatalmas, fehér kucsmát varázsolt rájuk, betakarva a bennük lakó virágokat is. Ám a böjti napokban néha az időjárás is megenyhült, a hósapka is eltűnt. S az árvácskák közül - igaz, egy kicsit még kókadozva - egyre többen emelték fel fejüket, és fordították színpompás szirmaikat az előbukkanó nap felé. Levelükön, szárukon még csak nyoma sem volt a fagynak. Csodálattal és - bevallom - kicsit irigykedve álltam meg a sárga és kék virágfejek felett. Szégyenkezve kérdeztem magamtól, hogy tud-e az én hitem olyan erős lenni, mint ezek a csöpp növények. Hiszen ezeknek a törékeny virágpalántáknak mostoha időjárási körülmények között kellett új környezetükben megeredniük, majd - az iskolában tanultakkal szemben - zord fagyokat kellett túlélniük, és a saját súlyuknál többszörösen nehezebb hőmennyiséget megtartaniuk. Mindezek után képesek „mosolygósán”, emelt fejjel tovább élni az életüket. Csöndesen beismertem hát magamban, hogy bizony, a hitem virágai sokszor már az első nagyobb megpróbáltatástól elfagynak, és a Szentlélek melengető szereteté- re van szükségük ahhoz, hogy egy gyenge kis hajtás újra előbukkanjon. „Vannak, akik (...) éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkűk De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kimentette őket szorult helyzetükből" - olvashatjuk a Zsoltárok könyvében (107,48.5-6). E mellé a biztató ígéret mellé, azt hiszem, már csak egy cserép árvácskát kellene beszereznem emlékeztetőül. ■ Boda Zsuzsa Egy asszony azt álmodta, hogy betért egy boltba, és a legnagyobb meglepetésére Isten állt a pult mögött.- Mit árulsz, Uram? - kérdezte.- Mindent, amit a szíved kíván - válaszolta Isten. Az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobbat fogja kérni, és ezt mondta:- Lelki békét kérek, Uram. Isten mosolygott, és így válaszolt:-Azt hiszem, félreértettél. Itt nem gyümölcsöt lehet kapni, csak magokat! ■ Anthony de Mello Minden reggel világszerte milliók és milliók indulnak útnak, hogy élelmet és tiszta vizet találjanak, amellyel aznap kibírják. Túlélni szeretnék a mát, hogy a holnapot is túlélhessék. Nincsenek terveik, nem vágynak karrierre, csak az életben maradás kényszerítő ereje hajtja őket. A mai Magyarországon mindez szinte elképzelhetetlen. Mi ezen már túl vagyunk - gondolhatja az olvasó. Pedig nem így van. Pedagógusok vészjelzéseiből tudunk az iskolában az éhségtől ájuldozó gyerekekről. Családok nyomorognak, és várják a holnapot... Aki már éhezett vagy szomjazott, tudja, hogy ilyenkor nem létezik más cél, mint azonnal találni valamit. Izrael népe az éhezés miatt zúgolódni kezd a pusztában. Emberi ésszel végiggondolva semmi esélye annak, hogy a sokezres nép olyan mennyiségű élelemhez jusson, amely elegendő a túléléshez. Másfél hónapja hagyták el Egyiptomot, de már vége a szabadulás felett érzett eufóriának. Rabszolgaságukra úgy emlékeznek, mint amikor „a húsos fazekak mellett ültünk...” (2MÓZ 16,3) Az ínség a múlt nehézségeit és fájdalmait is képes megédesíteni. Az Úrhoz való kiáltásuk mostanra zúgolódássá változott. Ebbe az emberi számítás szerint megoldhatatlan helyzetbe szól bele a mennyei szó: „Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből.” A harmadik parancsolat magyarázatánál igen lényegre törően, az ünnep lényegét megragadva ezt írja Luther: „Szenteld meg az ünnepnapot! Mit jelent ez? - Felelet: Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy igéjét és az igehirdetést meg ne vessük, hanem szentnek tartsuk, örömest hallgassuk és tanuljuk.” A Nagy kátéban már részletesen kifejti, hogy milyen buktatókat hordoznak magukban az ünnepek. Az ünnep megszentelt nap, „hiszen magában egyik sem különb a másiknál"; az „ünnepnap megszentelése azt jelenti, hogy szentnek tartom”. A napot „nem önmagáért kell megszentelni, mert Isten amúgy is szentnek teremtette. Isten azonban azt akarja, hogy neked legyen szent. (...) Úgy történik a megszentelés, hogy Isten igéjével foglalkozunk, és abban gyakoroljuk magunkat.” Luther számára tehát fontos volt, (2MÓZ 16,4) A segítség pedig - a fürjek és a manna képében - kézzelfoghatóan, beoszthatóan megérkezik. A vasárnap evangéliumában (Jn 6,1-15) is problémát okoz a többezres tömeg ellátása. Fülöp azonnal számolni kezd, hogy mennyi élelemre volna szükség, de hamar feladja: értelmetlen a számolás. András szomorú helyzetjelentése az öt árpakenyérről és a két halról szintén a feladat emberileg megoldhatatlan voltát húzza alá. Jézus csodatétele - az ötezer ember megvendégelése - túlmutat a pillanatnyi megoldáson, még a későbbiekre is marad a kenyérből. Ha saját számítgatásunk szerint mérlegeljük Krisztus követését, csapdába esünk. Csak azt látjuk, ami a szemünk előtt van, és csak azzal számolunk, amit látunk, megfoghatunk, elérhetünk, birtokolhatunk. Latolgatunk, tervezgetünk, és várjuk az eredményt, amely persze mindig másként alakul. Sokszor elgondolkodtat, hogy miért tartjuk egyháztagságunk egyik legfontosabb ismérvének az egyházközségi hozzájárulás rendszeres fizetését. Hitem szerint az úrvacsora asztalközösségében való részvétel Krisztushoz való tartozásunknak sokkal biztosabb jele. Az önmagát az élet kenyereként adó Úr maga von be minket abba a közösségbe, amelyben az élet csakis tőle függ. Ha szomjasak vahogy jól értse az ember az ünnep lényegét. Nemcsak a vasárnapét, hanem minden ünnepét. 1525-ben, amikor a katedráról Mózes ötödik könyvét magyarázta, csupán három fontos ünnepnapról beszélt. E három a húsvét, a mennybemenetel és a pünkösd. (Nem tudjuk, hogy a számára oly kedves karácsonyról miért nem tett említést.) Ezek - mondja Luther - üdvösségünket és Isten dicsőségét szolgálják (nem pedig az ember kedvét, örömét vagy a pompát). Az bizonyos, hogy a 16. század elejére igencsak megszaporodtak az ünnepek. Ez azzal járt, hogy elveszítették tartalmukat, mélységüket. Reformátorunk már Mózes első könyvének magyarázása közben kitért arra, hogy „lassan már Áb- rahám-ünnep, sőt Ádám- és Éva-ünne- pek is lesznek”. Luther attól féltette Isten népét, hogy az ünnepek öncélúvá válnak, és eltávolítják az embert Istentől, gyünk, megitat, ha éhesek leszünk, táplál bennünket. Hiszen a testi szomjúságnál és éhségnél csak a lelki lehet nyomorultabb: amikor az emberi számítások végére érünk, és nincs tovább. Amikor hiába nézünk körbe, senkit nem találunk, vagy ha sokan vesznek is körül minket, mégis egyedül vagyunk. Amikor rádöbbenünk, hogy életünkből alapvetően hiányzik az, akinek a jelenléte emberi módon nem kiszámítható, nem látható, de mégis nélkülözhetetlen. A pusztában vándorló Izrael számára a manna nem csak tüneti kezelést jelentett. Ha tovább olvassuk a történetet a Szentírásban, láthatjuk, hogy ez a felülről kapott élelem negyven éven át kísérte a népet. Egészen addig, amíg el nem jutottak Kánaán határáig. Kiszámíthatóan, megbízhatóan jelen volt életükben. Életben tartotta őket addig, amíg meg nem érkeztek az ígéret földjére. Akik az Egyiptomból való szabadulás második hónapjában zúgolódtak, a mannának köszönhetően mégis végig tudták járni az évtizedekig tartó utat. Ennyit jelentett az Úrtól kapott segítség az emberi szá- mítgatásokkal szemben. Könnyedén megszabjuk keresztény hitünk emberi kereteit, normáit, de közben észre sem vesszük, mennyiféle fölösleggel tömjük magunkat. Minden olyan „élelem” amely a felülről kapott úgy, mint a pogány világban, amelyben a külsőségek, a csillogás volt a fontos, nem pedig Isten. Az öncélú ünnepek becsapják a népet, s azáltal, hogy kielégítik vágyaikat, nem az igazi örömöt adják. Az ünnepekhez való kedv Luther környezetében igen nagy volt. Ő maga nem is az ünnepek és az ünneplés ellen szólt; szerette és ápolta a számára fontos ünnepeket. De nehezen viselte, hogy az egyházinak álcázott ünnepek sokszor elvilágiasodtak. Izig-vérig tanár-pedagógusként tudta, hogy a - gyenge - emberek számára fontos az ünnep adta jólét, a játék és a vidámság. Ezért pártolta, hogy egyházi játékok és szokások alakulhassanak ki a gyerekek számára. Ugyanakkor a lelkészeknek azt tanácsolta, hogy használják ki ezeket a játékos alkalmakat a gyerekek tanítására. Ugyanilyen célzattal támogatta az egyházi ünnepi játékokat, mint például a virágvasárnapi játékot. Ha azonban ezekben a középkorban olyannyira népszerű játékokban babonát talált, felemelte ellenük a hangját, sőt tűzzel-vassal irtotta őket. Luther az évek haladtával egyre szigorúbb lett ezen a téren. Csak a lelki értékeket keresve egyedül azoknak a játékokA VASÁRNAP IGÉJE kenyér utáni éhséget kioltja, eltávolít Krisztustól. Egyedül az úrvacsorában önmagát kínáló Úr tud megtartani bennünket, miközben a földi élet hosszú vándorútján számtalan ínséggel és kilá- tástalansággal küzdünk. Eszembe jut kedves öreg barátom az otthoni gyülekezetemből. Minden vasárnap ott maradt az istentisztelet utáni úrvacsoraosztásra. Amikor rákérdeztem, hogy ennek mi az oka, rám nézett, és azt mondta, hogy túl hosszú volt életében az az időszak, amikor nem térdelhetett oda az Úr oltárához. Ezért most minden alkalmat örömmel használ ki, hiszen tudja, Krisztus-követő életünk alapja az úrvacsora közössége. Vándorok vagyunk: hol testi, hol lelki szomjúság és éhség gyötör bennünket. Ne szégyelljük hát az örök keresést, míg rá nem találunk arra, aki önmagát élő kenyérként és élő vízként, ingyen ajándékozza minden éhezőnek és szomja- zónak. ■ Johann Gyula Imádkozzunk! Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük hogy te megtartasz minket minden szükségünkben. Kérünk segíts a tőled kapott ajándékokkal helyesen élnünk életünk minden ínséges és könnyebb napján, hogy örömmel érezzük megajándékozott emberek vagyunk Amen. nak a megtartására törekedett, amelyekben értelmet talált, és csak azokat a jelképes cselekedeteket hagyta meg, amelyek a hitben való megerősödést szolgálták. (A húsvét éjszakai játékot ebben az értelemben helyeselte és hagyta meg általános gyakorlatnak.) Élete utolsó éveiben egészen kategorikusan kijelenti: .....a ceremóniák nem hittételek. A ceremóniák nekünk vannak alávetve, és nem mi a ceremóniáknak. A fontos az evangélium tisztasága.” Számtalan ünneppel, ünnepnappal, szokással kapcsolatban olvashatjuk előadásaiból, prédikációiból az utókorra maradt véleményét. A lényeg mindig ugyanaz: keresd azt, ami az ember üdvösségét szolgálja, ami Jézushoz vezet, ami a hit segítője. Ün nepszegény, de egyben pótlékünnepekkel teli világunkban nem azért kell a reformátorra figyelnünk, hogy „jó lutheránusok” legyünk, hanem azért, hogy Lutherhez hasonlóan a dolgok lényegére tudjunk összpontosítani. Ne kábítson el a mai „élményvilág” csillogása, az átvitt és a közvetlen értelemben vett tűzijáték, de azt se feledjük, hogy az evangéliumi öröm és ünneplés hitünk munká- lója lehet. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Oratio oecumenica Örvendező hálaadással fordulunk hozzád e böjti vasárnapon, irgalmas Istenünk! Tőled kapunk mindenféle jót bőséggel, csak észre kell vennünk. Életünket is te tartod fenn; családunk, munkánk, egyházunk, gyülekezetünk, hazánk és egész világunk tőled kap erőt, fényt, kegyelmet napról napra. Mindnyájan benned élünk, mozgunk és vagyunk, Urunk; soha ne engedd felednünk, hogy ezekért hálát adjunk neked! Úr Jézus Krisztus, te megvendégelted a sokaságot a pusztában, s mindenki megelégedett adományoddal. Köszönjük ezt a példát, mely minket is arra indít: higgyük, hogy veled járva, téged követve mindenből eleget kapunk. Mai életünk sokszor telve van zúgolódással, panasszal, intrikával, kételkedéssel, bizalmatlansággal. Sokaknak a kenyérkérdés a legfőbb gondja, melyet egyedül akarnak megoldani, tőled pedig számon kémek. Köszönjük, hogy Izrael népe mannát és fürjeket kapott Istentől vándorlása idején, tanítva ezzel minden nemzedéket: „Mit Isten tesz, mind jó nekem...” (EÉ 348,1) Szentlélek Úristen, légy velünk az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a jelenlétével, mert nélküled, saját fejünk után menve könnyen elrontunk mindent. Vétkeinkből, bűneinkből segíts hozzád menekülnünk minden élethelyzetben, hiszen nálad van a bocsánat, az új élet tápláléka és lehetősége. Szeretetedbe ajánljuk népünket, egyházunkat, gyülekezeteink vezetőit és tagjait, kicsinyeket, felnőtteket, időseket egyaránt. Légy a betegekkel és az őket gondozókkal. Áldásodat kérjük minden becsületes dolgozóra és munkájára, mely tápláló kenyeret tesz néped asztalára. Ámen. LUTHER ES AZ ISTENTISZTELET 18. LITURGIKUS SAROK Ünnepnapok ► Azoknak a szokásoknak a köre, amelyeket Luther a Szentírás mérlegére helyezett, kibővíthető az ünnepi szokásokkal is. Az elmúlt héten arról tudakozódtunk, hogy milyen pontokon engedte meg a reformátor azt, hogy a szokások tovább éljenek, és milyen pontokon parancsolt megálljt. Ma az ünnepnapok szokásairól „kérdezzük” a hitben előttünk járt egyházújítót. A megvalósított jó: derű, tisztaság, öröm és megkönnyebbülés. Isten nem azért hív minket a jóra, hogy örömünket elvegye, hanem éppen ellenkezőleg, hogy az örömben, a valódiban, az egyedül lehetségesben részesítsen minket. W Pilinszky János Ha nem jönne több angyal, elmúlna a világ. Amíg Isten hordozza a földet, elküldi angyalait. Az angyalok vénebbek minden felekezetnél, és ellátogatnak olyanokhoz is, akik a vallásról többé nem akarnak tudomást venni. M Claus Westermann Isten vezetésének helyes voltát általában csak később ismerjük fel. Dicsérjük azért őt már előre, hogy mindig a legjobb úton vezet. M M. Basilea Schlink A kereszténység lényege nem abban áll, hogy az ember kegyes, hanem abban, hogy boldog. Kegyesek a pogányok is lehetnek; a boldogság azonban a kegyelem ajándéka: részvétel Isten ölömében. H Zinzendorf A szellemi vágy arra ösztönöz, hogy valamilyen kérdésre választ kérjek Istentől - ahelyett, hogy magát a választ adó Istent keresném... Az imádság értelme az, hogy Istenbe fogódzunk, ne a válaszába. M Oswald Chambers
