Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-27 / 9. szám
2005. február 27. FÓKUSZ "Evangélikus Életi Magyar összekötő a szegélyszervezetek munkájában Fekete Dániel, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa az egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő, ACT-International nevű szövetség felkérésének eleget téve utazott a katasztrófa sújtotta országba. Mint a Srí Lanka-i fővárosban, Colombó- ban tartózkodó segélymunkás csütörtökön az MTI-nek elmondta, fő feladata felügyelni a segélyek elosztásának rendjét, emellett fénykép- és videofelvételeket készít a szökőár által okozott pusztításról. M MTI Srí Lanka, Katakurunda, 2005. február 15. - Sokan vannak úgy, hogy a menekülttáborok helyett inkább elpusztult házuk helyén építenek valamilyen átmeneti szállást, annak ellenére, hogy az életkörülmények itt sokkal rosszabbak. így tett Sajantha Peiris (33) is feleségével és két gyermekével, akinek a háza a parttól száz méterre állt. Háromszáz méteren át a part mentén több mint ötven család lakhelye semmisült meg a katasztrófa következtében. Három-négy család lakik hasonló körülmények között, mint Sajantha, de elmondása szerint a katasztrófa pusztítása miatt legtöbb szomszédját sohasem láthatja már viszont. Az első héten a menekülttáborban éltek, de nem szerette azt a kiszolgáltatott helyzetet, ezért inkább visszajött a háza romjaihoz, és fából építettek egy kunyhót. Halárusként dolgozik, ha éppen van munka. Azok az emberek, akik elhagyják a menekülttáborokat, ritkábban jutnak hozzá a mindennapi élelmiszer-, ruha- és higiéniai segélyekhez. Ami ennél is nagyobb probléma, hogy ezek a családok nem kerülnek regisztrálásra, és a későbbi újjáépítések során kieshetnek a támogatottak köréből. A katasztrófa a közlekedésben is súlyos károkat okozott. A hatóságok első dolga az volt, hogy a közutakat és a vasúthálózatot rendbe hozzák. A vonatok most már zavartalanul járnak a teljes délnyugati szakaszon, de a sínek mentén szemünk elé táruló látvány még mindig szörnyű. MENHELY Didereg a szívem .....amikor megtettetek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40) A kilencvenes évek közepén Londonban jártam. Emlékszem, mennyire megdöbbentett, hogy a metró lejárójában át kellett lépnem egy embert, aki ott aludt koszos paplanjába burkolózva. Oscar Wilde egyik legszebb írása, A boldog herceg a 19. század végi nagyvárosi nyomorúságot festi meg érzékenyen, kicsit romantikusan, de bizonyára hitelesen. A kicsi fecske - aki nem repült el társaival a meleg Egyiptomba, hogy a herceget s általa az elesetteket szolgálhassa - elmeséli, mit látott a városban. .....a fecske végigrepült a város felett, és látta, hogy a gazdagok szép házaikban boldogan vigadoznak, míg a koldusok ott üldögélnek a kapuk előtt. Berepült a sötét sikátorba, és belenézett az éhező gyerekek fehér arcába, amint közömbösen bámulták a fekete utcát. Egy híd boltíve alatt két kisfiú feküdt, szorosan egymás karjában, hogy meg ne der- messze őket a hideg. »Jaj de éhesek vagyunk!« - mondták. »Itt nem alhattok!« - kiáltott rájuk az őr, s a két kisfiú nekivágott az esőnek. Aztán a fecske visszarepült, s elmondta a hercegnek, mit látott. »Beborítottak arannyal - mondta a herceg -, fejtsd le rólam levelenként, és add a szegényeimnek. Az élők azt képzelik, hogy az arany boldogságot hoz rájuk.« A fecske lecsipegette hát az arany levélkéket, egyiket a másik után, míg a boldog herceg tetőtől talpig kopott nem lett és szürke. És az arany levélkéket, egyiket a másik után, mind a szegényeknek vitte, és a gyermekek arca kipirosodott tőle. Nevetésük, játszadozásuk felverte az utcát. »Van már otthon kenyerünk!« - kiáltották. Akkor lehullott a hó, s a hóra jött a fagy. Az utcák mintha ezüstből volnának, úgy csillogtak és ragyogtak. A házak ereszéről hosszú jégcsapok lógtak, megannyi kristály-tőr, az emberek pedig mind bundába bújtak, és a kisfiúk piros sapkában korcsolyáztak a jégen...” Mese? Egy élénk fantáziájú író romantikus képzeletének szüleménye? Vajon ha Wilde ma köztünk járna, mit írna a budapesti aluljárókban éjszakázókról? Már-már úgy tűnt, idén nem is lesz tél. A december és a január is plusz 10 fokos nappalokkal köszöntött ránk, havat csak mutatóba láttunk. Aztán február elején Tél tábornok pótolta mulasztását. Nappal is alig emelkedett a hőmérő higanyszála mínusz 5 fok fölé, éjszaka pedig csikorgó fagyok, mínusz 15-20 fokos hidegek dermesztettek bennünket. Gyakran vezet az utam a Déli pályaudvar aluljáróján át. Nem tudom megszokni, amit ott látok. A metrólejáró előtt mindig fekszik egy-két ember valami nagyobb kartonpapíron, fejüknek párnául egy kőpárkány szolgál. Kicsit távolabb, az építész egykori szándéka szerint növényeknek helyet adó, óriáskavicsokkal teli ágyásban is laknak. Nehéz első pillantásra észrevenni a hajléktalant, mert ruhájának mocska tökéletes mimikrivel olvasztja egybe az utca porával, szennyével. Viszont nem észrevenni sem lehet, mert mostanában már egész „lakóparkok” jöttek itt létre: négyen- öten is alszanak paplanjaikba burkolózva, vagy eszegetnek a kövön létesített, alkalmi kamrájukból. A minap láttam, amint az egyik férfi a galambokat etette, mintha csak az erkélyén állna - ott surrogtak körülötte, ahogy dobálta a morzsákat feléjük... A baleseti statisztikák között évek óta számon tartják, ha valaki az igen nagy hideg miatt hunyt el. Évtizedekre visszamenően évente háromszor-négyszer annyi férfi hal meg emiatt, mint nő. Ugyanakkor a legtöbben - a közhiedelemmel ellentétben - nem az utcán lelik halálukat, hanem a saját otthonukban. Ami, ha jobban belegondolunk, még kegyetlenebb. Azt jelenti, hogy az illetőnek annyi pénze sincsen, hogy egy kis meleget csiholjon maga köré. A különösen hideg telek a szokásosnál is nagyobb arányban szedik áldozataikat. Ilyen volt 1993 tele, amikor közel háromszáz ember fagyott meg otthonában és a nagyvárosok utcáin. Szomorú az adatokból kiolvasható tendencia. A nyolcvanas évekig az összes eset száma nem érte el a százat, a nyolcvanas évek elején százötven, a végén kétszáz, a kilencvenes évek elején kétszázötven ember halálát okozta a kihűlés. A szabadság, a demokrácia és a szabad verseny nem kímélte a gyengéket. Szabad nekik kihűlniük, megfagyniuk, otthontalanná válniuk. A Menhely Alapítvány évek óta működteti úgynevezett teajáratait. Azoknak a hajléktalanoknak visznek meleg teát, felvágottas zsömlét, akik nem tudnak, vagy nem akarnak hajléktalanszállón éjszakázni. Sokan ugyanis félnek saját sorstársaiktól, a betegségektől, és attól, hogy azt a keveset is, amit a sajátjuknak mondhatnak, ellopják tőlük. Amikor az alapítvány munkatársai megkérdezték tőlük, hogy próbáltak-e segítséget kérni valakitől ahhoz, hogy szorult helyzetükből kilábaljanak, a legtöbben senkit nem tudtak megnevezni. Az élethez nélkülözhetetlenül szükséges dolgokat - étel, ital, ágy, meleg víz és tiszta ruha - senkitől, egyetlen nem hajléktalan embertársuktól sem kaptak. Még mindig sokan gondolják úgy: magára vessen, aki ide jutott! Mert ivott, mert nem dolgozott, mert kicsapongó volt - most meg a markát tartja... Valóban, az esetek többségében önsorsrontó emberek jutnak a lét peremére. Korábbi életmódjuk következményeit nyögik. De senki ne higgye, hogy ez vele nem történhet meg! Szervezett segítség alig- alig létezik, a szociális háló rég szétfosz- lott, az önkormányzatok kasszája üres. Az egyedüli, amire számítani lehet, az emberi együttérzés. A karácsonyi délkelet-ázsiai katasztrófa megmutatta: még nem tompultunk el egészen. De ha a Föld másik felén lévő szenvedőkön (hála Istennek) megesik a szívünk, vajon miért lépünk át a naponta utunkba kerülő, kevésbé szerencsés embertársainkon? Mert megszoktuk? Mert ez a nagyvárosi lét „természetes velejárója”? Mert nem a mi dolgunk? Rossz a lelkiismeretem. Hiszen azon túl, hogy adok egy kis pénzt, amely ma már alig egy kiló kenyérre elég, mit tettem én az érdekükben? Be mernék hívni egyet is közülük a házamba, ahogy szegény Andorka Eszter, a két éve elhunyt fiatal lelkésznő tette? Meghívnám-e egy tál meleg ételre, forró zuhanyra, vagy hogy kimoshassa a ruháját? Nem, egyiket se merném megtenni. Itt hevernek a lábunk előtt, és egy egész világ választ el minket. És mi van azokkal a didergőkkel, akiket nem is látunk? Mert saját lakásukban, szobájukban, panaszszó nélkül fagyoskodnak, s még teát sem visz nekik semmiféle alapítvány... Fázom, pedig fűtünk - a hőmérő 21 fokot mutat. Valamit tenni kéne, hogy fölmelegedhessünk. Hogy megenyhüljünk egymás iránt. ■ Jásdi Beáta A legnagyobb, hajléktalanokkal foglalkozó karitatív szervezetek a fővárosban:- Katolikus Karitász http://www.caritas.hu- Magyar Vöröskereszt http://www.voroskereszt.hu- Magyar Máltai Szeretetszolgálat http://www.maltai.hu- Menhely Alapítvány http://www.menhely.hu- Hajléktalanokért Közalapítvány http://www.hajlektalanokert.hu Néhány cím, ahová használt ruhát, cipőt, bútort, élelmiszert, tisztítószert adhatunk Budapesten:- Ifjúsági Krízisszálló (3-tól 18 éves fiúk és lányok részére): XIII., Róbert Károly kit. 49-51., tel.: 1/349- 6793; ruhát fogadnak, bútort nem- Éjszakai szállás (férfiak részére): X., Előd u. i.; tel: 1/260-7047; ruhát fogadnak, bútort nem- Menhely Alapítvány (férfiak részére): VIII., Vajdahunyad u. 3., tel.: 1/333-5987; cipőt, ruhát, élelmiszert fogadnak, bútort nem- Menhely Alapítvány: VII., Kürt u. 4., tel.: 1/322-3423; női és férfi ruhát is fogadnak- Magyar Vöröskereszt (férfiak részére): XIII., Madridi út 7., tel.: 1/370-2583; mindent fogadnak, de előtte telefonon bejelentést kérnek- Magyar Vöröskereszt (férfiak részére): XXL, Ady Endre u. 64., tel.: 1/276-5654: cipőt, ruhát, könyv- szekrényt, bútort is fogadnak- Oltalom Menhely (családok részére): VIII., Dankó u. 9., tel.: 1/314-0668; mindent fogadnak- Léthatáron Alapítvány Aluljáró Érzés (férfiak részére): IV., Külső Váci út 121., tel.: 1/233-2312; mindent fogadnak- Tiszta Forrás Alapítvány (fiatalok és felnőttek részére): XVIII., Üllői út 373., tel.: 1/291-9139; mindent fogadnak- Momo Gyermekvédő Alapítvány: VIII., Népszínház u. 31., tel.: 1/210- 5270; mindent fogadnak- Magyar Máltai Szeretetszolgálat (18 év feletti fiúk és lányok részére): III., Miklós u. 32., tel.: 1/388- 8760, 1/388-8920; ruhát fogadnak, bútort nem- GYIVI (18 év feletti lányok részére): XV., Pozsonyi út 36.; tel.: 1/307-6368, 1/307-5358, 1/307- 6396; mindent fogadnak
