Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-27 / 9. szám
"Evangélikus Élet^ ÉLŐ VÍZ 2005. február 27. 9 A várakozás előnyei Homok, kő Phillips Brooks egykori bostoni lelkipásztor, mikor megkérdezték, hogy mi az oka szembetűnő izgatottságának, így válaszolt: „Én nagyon sietek, Isten viszont nem.” Megjegyzése egy cikkre emlékeztetett, amelyet a National Geographie 1996 márciusi számában olvastam A jég császára címmel. A cikkben egy hihetetlen megállapítás szerepelt a császárpingvinekről. „Az Antarktiszen uralkodó élettelen télben ezek a fejedelmi madarak könyörtelen hóviharok, nyomasztó sötétség közepette nevelik fel fiókáikat, gyilkosán hideg hónapok alatt, mikor a hőmérséklet mínusz 70 Fahrenheit-fokra is visszaesik” - szakértők biztosítottak róla, hogy ez nagyon hideg! Az anyapingvin egy tojást rak a jégre. Azután azonnal elindul élelmet keresni, és meglátogatni barátait, de azt még megvárja, míg társa, a császár elfoglalja helyét a tojáson, és azonnal teljes felelősséget vállal a tojás és tartalma melen- getéséért. A császár kotlik a tojáson kilenc teljes hétig, kitartva a legszigorúbb időjárási viszontagságok között, amelyek a földön csak uralkodnak. A hím pingvin ösztönösen várakozik, nem igazán tudva, hogy mire, csupán az ösztöne súgja neki, hogy ezt tegye. Mintegy négyszázezer császárpingvin teszi ezt minden évben. Csak ülnek, ülnek és ülnek azon a kislabda nagyságú tojáson hatvanöt napig. Ez alatt az időszak alatt - a cikk szerint - testsúlyuk harmadát, de akár felét is elveszítik. A madár kitartása kifizetődik. Végül imádott császárnője visszatér. „A kikoplalt apa tekintete előtt az anya megeteti a fiókát mindenféle finomsággal, anélkül, hogy az apának egy falatot is adna. Neki meg kell keresnie saját »fast food lelőhelyét«, amely akár ötven-száz mérföldnyi távolságra is lehet, a jégföldeken túl. Semmi »viszlát ölelés« vagy csók a császárnak.” És hogy mennyi a madár maximális „cirkálósebessége”? Fél mérföldet tesz meg óránként. Jó ideig nem jut még vacsorához. Lehet, hogy mi nem tudjuk átélni a császárpingvin viszontagságok közepette tanúsított kitartását, de mindannyian tudjuk, hogy mit jelent saját aktuális jégkupacunkon és tojásunkon „kotlani”. Ezek lehetnek nagyon jó ötletek, tervek vagy kreatív tevékenységek. „Tojásunkat” csak szükséges idő ráfordításával kelthetjük ki. Van egy csodálatos alapelv, amelyet megtanulhatunk ezektől a varázslatos madaraktól: állhatatosságot gyakorolnak, mert nem tudnak jobbat. Úgy gondolom, ezt az elvet nagyon jól kifejezi a következő bibliai idézet: „Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.” (Zsid 10,36-38; Károli-fordítás) Olyan társadalomban és világban élünk, amely nagy értéket tulajdonít annak, ha valaki mindig elfoglalt. Minél többet sietünk egyik helyről a másikra, minél több projektet szervezünk egy időben párhuzamosan, minél hatékonyabbak vagyunk - többet gondolkodunk -, bizonyára annál jobb üzlet- és szakembernek kell lennünk. Ez jónak és igaznak hangzik. De ha órát veszünk a császárpingvintől, megérthetjük, hogy ez nem szükségszerűen igaz. Óvakodjunk az elfoglaltság sivárságától! Egyszer láttam egy fiatal férfit, aki több helyre sietett, a feje láthatóan projektekkel és ötletekkel volt tele. „Hová mész?” - kérdeztem tőle. „Nem tudom - felelte -, de oda kell érnem nagyon gyorsan.” Másvalaki ezt így fogalmazta meg: „Minél gyorsabban megyek, annál inkább lemaradok.” Ne hagyd, hogy ebbe a csapdába csábítsanak! Az elfoglaltság nem szükségszerűen azonos a termelékenységgel, különösen akkor nem, ha az esztelen, és eléri azt a határt, amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás. ■ Robert D. Foster Forrás: Monday Manna, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának hírlevele Két barát ment a sivatagban. Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba: „Ma a legjobb barátom lekevert egyet!” Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki a pofont kapta, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén kőbe véste: „Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!” Az a barát, aki lekevert Ölelj meg engem, Isten, már föl akarom adni az örök ellenállást, már meg akarok halni. Köszvényben és közönyben nagyon sokáig éltem bődítő tisztességben és tarkószenvedésben. Vadász vadásznak vadra figyelő úr-cselédje voltam, miközben kaptak engem is puskavégre. egyet, majd megmentette társát, megkérdezte:- Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért? A másik azt válaszolta:- Mikor valaki megbánt, azt csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz vélünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el. Tanuld meg sérelmeidet homokba írni, a jószerencsédet pedig kőbe vésni! M Forrás: internet Afüvön így rohantam, az erdőn így szaladtam, kapkodtam lábam, ám de a hitet megtartottam. Valahol meg kell állni, valahol meg kell halni, valami könnyű réten akarok elfakadni. Az izmaim a télben mint jéghúrok feszülnek, úgy néznek a szemembe, ahogy a menekültek. Nem félek a haláltól. Megállók vele szemben. De amikor lesújt rám, Isten, ölelj meg engem. Gyurkovics Tibor Istenem „Legyetek az igének cselekvői.. ► „Nemrégiben azt olvastam, hogy Luther Márton gyakorlatilag törölte Jakab levelét az Újszövetségből. Viszont a Károli-Bibliában és a legújabb, a Magyar Bibliatanács által fordított kiadásban egyaránt benne van. Tudomásom szerint Németországban hozzáférhető a Luther által lefordított Újszövetség is, amelyben szintén olvasható az irat. Szeretném tudni, hogy akkor mégis minek alapján kapott szárnyra ez a híresztelés.” Kedves Attila! Örömmel tölt el, hogy a Lelki segély rovathoz ezúttal egy egyháztörténeti gyökerű kérdés érkezett. Levélíró testvérem nyilván hallott arról - talán a konfirmációjára felkészítő órákon -, hogy Luther doktor „szalmával béleltnek” nevezte Jakab levelét. Arról, melyek az Újtestamentum valódi és legékesebb könyvei című írásában elolvashatjuk, hogy a tudós teológus mivel támasztotta alá ezt a véleményét: „Summa, Szent János evangéliuma és első levele, Szent Pál levelei, kiváltképpen a galácia-, efézus- és rómaiakhoz írottak azok a könyvek, amelyek megmutatják neked Krisztust, és megtanítanak mindarra, amit hasznos és üdvös ismerned, még ha nem is látnál és hallgatnál ezeken kívül más könyvet vagy tanítást. Innét nézve Szent Jakab levele csak szalmával bélelt írás, mivelhogy az Evangélium természetéből semmit nem mutat.” (Luther Márton: Előszók a Szentírás könyveihez. Magyarországi LuEVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix ther Szövetség, 1995, 126. oldal.) Mindez akkor érthető meg igazán, ha tudjuk, hogy Luther a Szentírás tanulmányozása közben felismerte, hogy a jó cselekedetek elégtelenek, csakis hit által iga- zulhat meg az ember (vö. Róm 1,17; Róm 3,28: Ef 2,8). Ez a felismerés azonban szöges ellentétben állt a korabeli egyház tanításával. Miután Jakab erőteljesen hangsúlyozza a cselekedetek fontosságát, Márton testvér úgy érezte, hogy bár Jakab nem emberi tanítást közöl, hiszen Isten törvényéről beszél, megigazulástana félreérthető, így nem is apostoli írás (vö. uo. 158. o.) Nyilván figyelembe kell vennünk vizsgálódásunkkor azt is, hogy a reformáció idején heves viták folytak arról, hogy mely írások tartozzanak a kánonhoz. A reformátorok a tiszta evangélium hirdetése mellett kötelezték el magukat. Érthető, hogy Luther, aki annyira szerette az Úr Jézust, nagy szenvedéllyel védelmezte a benne megtalált igazságot. A reformátor azonban később újra áttanulmányozta Jakab levelét, és visszavonta a vele szemben megfogalmazott kritikáját; ez az 1526 után megjelent bibliakiadásaiban tükröződikis. Mindenesetre érdemes röviden áttekinteni, hogyan is áll a dolog a cselekedetek erős hangsúlyozásával Jakab levelében. Az apostol így tanít: „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2,17) Bizony el kell ismernünk, hogy ez így van. Hiszen a krisztusi hitnek tükröződnie kell a tanítvány életében. A levél második fejezetében az apostol két konkrét esetet is említ ennek alátámasztására: Abrahám példája mutatja, hogy a hit engedelmességre, hitbeli cselekvésre sarkallja az embert. Hitből hozza el Izsákot az Úr oltárára áldozatul. Ráháb, a pogány asszony is az Izrael Istenébe vetett hit alapján cselekszik, amikor segíti az idegen kémek munkáját Jerikóban. Nem lehet kérdéses az, hogy az ember egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által üdvözül. Semmilyen érdem, jó cselekedet, áldozathozatal nem igazíthatja meg a bűnöst Isten előtt. Ugyanakkor bizonyos vagyok abban is, hogy ha a mi Lutherünk ma közöttünk járna, arra buzdítana, hogy iparkodjunk jobban megismerni Jakab levelét. Mert olyan gyakran elfelejtkezünk arról, hogy a kegyelem nem olcsó! Tisztább életvitellel, nagyobb alázattal, őszintébb kegyességgel kell járnunk a keskeny ösvényt. „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat." (Jak 1,22) Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. HETI ÚTRAVALÓ „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." (Lk 9,62) Böjt harmadik hetében az Útmutató reggeli igéi tekintetünket Isten országára irányítják, szemünk elé tárva Jézus követésének feltételeit. Ő azt mondja nekünk: „Kövess engem!” Mi ne így válaszoljunk: „Követlek, Uram, de előbb...” (Lk 9,59.61) Az ő követése a múlttal való végleges szakítást jelenti, mert „a lelkileg halottak el tudják temetni a testileg halottakat, és a lelkileg élők Isten országának hirdetésében buzgólkodjanak” (Magyarázatos Kár- oli-Biblia, 1449. o.). Tekintetünk ezért - heti igénk szerint - ne visszafelé nézzen, hanem mondjuk Dáviddal együtt: „Szemem állandóan az Útra néz, mert 0 szabadítja ki lábamat a csapdából." (Zsolt 25,15) S legyünk „Isten követői, mint szeretett gyermekei"! Pál felsorolja azt is, hogy kiknek nincs „öröksége a Krisztus és az Isten országában” (Ef 5,1.5). Ezért int arra, hogy megszentelt életet éljünk; szemeinkkel (oculi) nézzünk fel Jézusra, s ő háromszor is elmondja, hogy ki „nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,26.27.33). De akkor ki követheti őt? Aki megtagadja önmagát, hordozza a maga keresztjét, Urát pedig mindenkinél és mindennél jobban szereti. Lutherrel valljuk (?!) mi is: „Bár a keresztet nem azért vállaljuk, mintha ezzel remélnénk üdvözölni, vagy csak a legcsekélyebb érdemet is szerezni, mégis Krisztus példája szerint szenvednünk kell, hogy hozzá hasonlóvá legyünk.” Jób a kereszt súlyos terhe alatt az egyetlen jó megoldást választja: Istenhez kiált. Ne ítéljük el panaszáért: „Nem akarok örökké élni." Tudja) hiszi, hogy Isten nem veszi le róla a szemét, s miértjeire is az Úrtól várja a választ: „...mért nem bocsátód meg vétkemet (...)?” (Jób 7,16.21: Károli-fordítás) A bűn gyakran csak ilyen radikális „lelki műtét” által győzhető le: „És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten (örök) országába..." „. ..mivel a Krisztuséi vagytok" (Mk 9,47.41), se másokat, se önmagatokat nem botránkoztathatjátok meg! „Van szemetek, és mégsem láttok... (...) Még mindig nem értitek?” (Mk 8,18.21) - így korholja és óvja a bűn kovászától Jézus vak, keményszívű, hitetlenkedő, mindenkori tanítványait. Luthernek az első parancsolathoz írt magyarázata - „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és Benne bíznunk” - fényében érthetjük jól az Úr Jézus háromszor is elmondott kemény szavait: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám...” (Mt 10,37-38) Ezekkel a héten már másodszor is olvasott tagadó igéivel vajon el akar riasztani magától minket Jézus? Az Úr szava szétválasztást hoz, hogy nyilvánvalóvá legyen a szívek igazi szándéka. Lukács „kis Apokalipszisében” az Emberfia eljöveteléről tanít Jézus: „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt." (Lk 17,33) Mi lássuk meg: „Jól csak a szívével lát az ember”! Itt az öröklét a tét. Ezért olvashatjuk még további öt (!) helyen ezt az igét (Mt 10,39; 16,25; Mk 8,35: Lk 9,24; Jn 12,25). Énekelve is imádkozhatjuk e kijelentést: „Aki az életét megtartja, / Elveszti azt énnélkülem.” (EÉ 438,4) ■ Garai András
