Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-11-21 / 47. szám
2004. NOVEMBER 21.-3. oldal Evangélikus Élet Bányászott és élő kövekből épült templomok Egyházkerületi csendesnap Nyíregyházán A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközségben immár hagyományos esemény a Márton-napi csendesnap. Az idei összejövetel egyszersmind az Északi Egyház- kerület kerületi napja is volt, így november 14-én a hat egyházmegye egyház- községeiből érkezett mintegy félezer hittestvér töltötte meg a nyíregyházi Nagytemplomot. „ ...ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által ” - ez az alapige (1 Pt 2,5) és a címben idézett mondat volt a csendesnap fö témája. Az esperesi köszöntő után „nyitányként” felhangzott az erdélyi evangélikus költő, Reményik Sándor verse, a Kövek zsoltára. „Isten, ha akarja, a köveket / Dobogtatja meg a szívek helyett” - hallhatták a ta be az elmúlt tizenöt évben épített evangélikus templomokat - melyek közül nem egyet ő tervezett és szólt a templom belső terének, elrendezésének szakrális, spirituális szerepéről. Az előadás után Fenyvesi Zsolt énekművész szólóénekében gyönyörködhettek a hívek, majd a délelőtti istentiszteleten ismét felhangzott Péter apostol üzenete az élő kövekről. Ittzés István érdi lelkész igehirdetésében az ószövetségi szent sácsendültek fel Jávori Pál kántor orgonakíséretével. Az ebédszünetben ülést tartott az egyházkerületi presbitérium. A csendesnap résztvevői is meghallgathatták a püspöki és felügyelői jelentést. D. Szebik Imre elnök-püspök hálaadással emlékezett a kerületben befejeződött sok építkezésre, felújításra. Fontos, hogy egyházunk gyülekezetei nyitott közösségek legyenek! - figyelmeztetett ugyanakkor. Az egyházkerület vezetője továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a hívek vegyenek részt a december 5-i népszavazáson, és igennel szavazzanak a határon túli magyarok kettős állampolgárságának kérdésében. Benczúr László kerületi feljelenlévők. Nyitóáhítatában Sándor Frigyes kerületi missziói lelkész arról szólt, hogy Istennek azonban ma még a mi életünkkel van terve, mert szeret bennünket, és meg akar újítani minket. „Az a mi küldetésünk, hogy szeressük egymást. Erősödjünk meg Krisztusban, és egymás kezét fogva a szentek közösségét alkothatjuk” - foglalta össze ezután a csendesnap célját köszöntésében D. Szebik Imre, egyházkerületünk püspöke. Bozorády Zoltán esperes, püspökhelyettes előadásában a kétszázötven éves nyíregyházi egyházközség és a belőle önállósult három gyülekezet életéről szólt. Emlékeztetett missziói küldetésünkre: a százhúszezres megyeszékhely lakóinak tíz százaléka jár csak a különböző felekezetek templomaiba, sokan vannak tehát olyanok, akik még nem ismerik az Úr Jézust - hozzájuk kell elmennünk. Szebik Imréné gyönyörű szólóénekével ajándékozta meg a Nagytemplomot megtöltő hallgatóságot: „Áll az Úristen temploma!” Ezután a modem templomépítészetről beszélt Benczúr László Ybl-díjas építész, egyházkerületi felügyelő. Előadásában vetített képek segítségével mutattor képeit felhasználva szólt a mai gyülekezetek feladatairól. A pitvar, a szentély, az áldozati oltár és a szentek szentje ma is fontos üzenetet hordoz a számunkra, mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön - mutatott rá. Mi Isten temploma vagyunk, és ő szállást akar venni az életünkben, a szívünkben. A bűn következménye a halál, de Isten azt akarja, hogy helyreálljon vele a kapcsolatunk - hangsúlyozta a lelkipásztor. Ebéd után a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola tizenkét tanterme adott helyett a csoportos beszélgetéseknek. A csendesnap résztvevői az érkezéskor kapott színes kártyákon lévő izraeli törzsek neve szerint, kis közösségeket alkotva cserélték ki gondolataikat egy-egy lelkész vezetésével a nap fő témájáról. Az ötvenfős gyereksereggel külön foglalkoztak a vendéglátók. Délután a szakadó eső ellenére hűségesen kitartó hívek a kétszáztizennyolc éve felszentelt Nagytemplomban egyedülálló esemény fültanúi lehettek: a nyíregyházi, a nagycserkeszi, a kertvárosi gyülekezet és az Emmaus Szeretetotthon egyesített énekkarának szolgálatát hallgathatták meg. Ismert, ősi énekek ügyelő elsősorban gazdasági, pénzügyi kérdésekről adott tájékoztatást. Mint elmondta, a jövőben beszűkülnek egyházunk anyagi lehetőségei; a megszűnő bajor segély miatt is kevesebb beruházást lehet majd támogatni. Iskoláink fenntartása is megnehezedhet. A felügyelő annak zálogát, hogy a helyi gyülekezetek adakozókészsége növekedjék, a lelkészi szolgálat színvonalának az emelésében látja. A csendesnap végén ismét az oltár felé és az érettünk keresztre adatott Jézusra irányult a tekintetünk. Úrvacsorái igehirdetésében a kerület püspöke Lk 22,31-32 verse alapján a rostáról, az imádkozásról és a megerősítésről szólt. Milyen a mi Jézushoz való viszonyunk? O imádkozik értünk, ez a mi reménységünk. Ne engedjük, hogy kihulljunk a sátán rostáján! - hangsúlyozta. A résztvevők abban a reménységben búcsúztak el egymástól, hogy a most első ízben reformátorunk születés- és névnapjának hetében megtartott nyíregyházi Márton-napi egyházkerületi csendesnapnak lesz folytatása. Garai András Horváth-Hegyi Olivér A múltról - békésen Az egyik igazság az, hogy fel kell dolgoznunka múltat. Ha nem tesszük meg, nehéz megteremteni a szükséges egységet és az együtt gondolkodás lehetőségét. A másik igazság az, hogy a múlt korrekt feldolgozása nehéz: másként emlékszünk, másra emlékszünk, és - ami a legveszélyesebb - olykor mai nézeteinkhez keresünk múltbeli megerősítést. Ezért is volt örvendetes a közelmúltban rendezett felügyelői konferencia légköre, az ott tapasztalt közös gondolkodás, amelyben persze meghatározó volt a teológiai professzorok - Hafenscher Károly, Fabiny Tibor, Reuss András, Csepregi András - előadásainak hangvétele és színvonala. Emlékezetes számomra Antal! József, a rendszerváltozás utáni első miniszter- elnök elemzése. Amikor a kilencvenes évek elején először fogadta az egyházi vezetőket, akkor részletesen foglalkozott azzal, hogy milyen lehetséges magatartást tanúsíthat az egyház a diktatúrában. Alapvetően két út kínálkozik - fejtegette. Az egyik a hitvalló út, amely ellenállást jelent, és üldöztetéshez vezet. Ennek előnye az - túl a morális szilárdságon, elvhűségen -, hogy a diktatúra megszűnte után a megmaradtak természetes egységben tudják újrakezdeni a munkát. Hátránya, hogy a föld alá szorult egyház intézményrendszerét szétverik, vagyonától megfosztják, mindent újra kell kezdeni. A másik út a diktatúrával való együttműködés lehetőségét keresi. Ez a meg nem kerülhető megalkuvások, a kollaboráció útja. Ennek a nagy hátránya az, hogy még azok is, akik semmilyen engedményt nem tesznek a diktatúrának - persze erre kevesen képesek, illetve keveseknek van egyáltalán ilyen lehetőségük -, óhatatlanul a kollaboráns bélyeget viselik, pusztán azért, mert egy megalkuvó egyházban szolgálnak. Persze nem moshatók össze az aktív vétkesek és az áldozatok, az alapképlet azonban jól mutatja az ilyen helyzet bonyolultságát. A kollaboráció előnye viszont, hogy a diktatúra megszűntével lehetséges az erőteljes folytatás, megmarad az intézményrendszer, a templomok, a gyülekezetek, van mire építeni. Az elmúlt másfél évtizedben saját bőrünkön tapasztalhattuk az egykori miniszterelnök szavainak az igazságát. Élvezhettük a kontinuitás előnyeit, és megszenvedtük, hogy nehéz a cezúra, a múlttól való elhatárolódás. A révfülöpi felügyelői konferencia konstruktív légköre talán abból is adódott, hogy az egyházban aktívan szolgálók, a tehervállalók, teherviselők jöttek össze. Olyanok, akik számára a múlt feldolgozása nem ítélkezést jelentett - amelynek az erejét olykor a múltbéli mulasztások, bűnök megkésett, reménytelen kompenzálásának a törekvése adja meg. Őszinte együtt gondolkodás, megrendülés kísérte a drámai pillanatokat - így Schulek Tibor és Lupták Gyula meghurcoltatásának a történetét - azok részéről is, akik ismerték ezeket a hitvalló sorsokat. A konferencia jól jelezte a múlt szakszerű feldolgozásának a szükségességét. Van mit feldolgozni. Enélkül a valóságosnál akár lényegesen jobbnak is vélhetjük azt a helyzetet, amelyben az egyházaknak lehetőségük volt működni a diktatúrában, de csapdába is eshetünk: láthatjuk egyszínűnek, csupán sötétnek is a viszonyokat. Az 1956 előtti időszak már feltétlenül történelem, az egyházban is nehéz, kemény korszak. De ezzel kapcsolatban is árnyalt megközelítésre van szükség. Hiszen csupán néhány évvel voltunk az egészséges egyházi élet feltételeinek a felszámolása után, erősebbek voltak a gyülekezetek, magasabb volt a lelkészek száma, mint később. És jelentős volt a negyvenes évek végi ébredés hatása - ki gondolná, hogy az ötvenes évek elejéig még zajlottak a hitébresztő, hitmélyítő konferenciák? A diktatúra hanyatló idejének hihetetlen, középponti eseménye volt a Lutheránus Világszövetség 1984. évi budapesti nagygyűlése. Némileg romantikus, de jó érzés most arra gondolni - a történészek majd elemzik -, hogy az alkalom szerepet játszott-e a rendszerváltozás előkészítésében. Az egyházban feltétlenül volt ilyen hatása; ez egyrészt abból adódott, hogy a külföldi lelkészek, delegátusok találkozhattak a gyülekezetek népével, másrészt ez vezetett a Testvéri Szó mozgalom megindulásához. Az egyház jövője - ezt szolgálja a múlt hiteles feldolgozása is - egyedül Jézus Krisztus lehet. Az identitását vesztett közösség nem lehet hatékony. Az egyház identitását a Jézus Krisztusba, mégpedig a golgotái kereszt Jézusába vetett hit jelenti. A kereszt teológiája a jövő záloga. Ha így van, ha így lesz, akkor érvényesülhetnek a jézusi tanítás, a jézusi diakónia, a jézusi példa értékei, amelyek a kereszt nélkül csak egy nagy próféta életművét jelentenék. A tegnap egyházáról hallgatva az előadásokat a holnap egyházáról álmodtunk. Amelyben helyreállt az értékrend, helyükre kerültek a dolgok csakúgy, mint az egyházat körülvevő társadalomban. Baj van, baj van az egyházban, kiürülnek a templomok, nem jönnek a fiatalok, erőtlen a hívó szó - mondták el aggodalommal többen is. Nem az egyház, a társadalom beteg. És a társadalom része az egyház is. Kétezer évvel ezelőtt is beteg volt a világ. Azonban Krisztus áldozata és példája, a szeretet evangéliuma új esélyt adott a világnak. Két évezred alatt sok minden megváltozott, de ma sincs más út. Ezt kell munkálni, tudva, hogy a kegyelem nem azé, aki akaija, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Frenkl Róbert Hármas barcsi hálaadás A horvát határ mentén fekvő Barcs neve egy évtizeddel ezelőtt - amikor a délszláv háború idején egy eltévedt lövedék becsapódott a város határában — gyakran szerepelt a híradásokban. Most jóval békésebb eseményről szólhat a tudósítás: november 14-én délután az evangélikus templomban hálaadást tartottak a megújult templombelsőért és -toronyért, valamint az e- Magyarország-pont beüzemeléséért. Az alkalom igehirdetője Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke volt, aki Jn 5,26-30 alapján az ünnep igazi jelentőségéről szólt. Hangsúlyozta, hogy amiért hálát adunk, az túlmutat önmagán. Mert egy templomfelújítás arra szolgál, hogy a gyülekezet tagjai méltó környezetben találkozhassanak Jézussal. A felolvasott igében e kapcsolat mélysége szólal meg, amely a hívő ember vigasztalása és reménysége. Amikor már senki sem emlékszik ránk e földön, az Úr memóriája mégis megőriz, és ama nagy napon örök életre támaszt fel bennünket - zárta gondolatait a püspök. Az istentisztelet utáni közgyűlésen a gyülekezetét gondozó Kendeh László csurgói segédlelkész röviden ismertette a Barcson élő evangélikusság történetét. Az 1700-as évekig csak római katolikusok lakták a települést, később a Württemberg tartományból idetelepült németek egy része már lutheránus volt. Az 1800-as évekre gyarapodott a létszámuk, így gyülekezetét tudtak alapítani. Leányegyházként a vései, később a porrogszentkirályi anyagyülekezethez csatlakoztak. Az istentiszteleteket akkoriban magánházaknál tartották. 1856-ban iskolát építettek, amely azonban 1883-ban leégett. Újjáépítésére gyűjtést szerveztek, de az iskola a szerb megszállás után elnéptelenedett, és végül 1932-től nem működött tovább. Istentiszteleti helynek 1906-ban megvették a mostani épületet, és tornyot építettek hozzá. Ekkor szervezték meg a Barcs-Nagy- atád-Somogyszob missziói gyülekezetét, melynek első lelkésze Bányai Béla volt. 2002-ben Csurgó központtal átszervezték Csurgó-Barcs-Nagyatád missziói gyülekezet néven - fejezte be az áttekintést Kendeh László. Ezután Haga Ferenc gondnok az elvégzett munkálatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a városi önkormányzat kétszázezer forintos támogatásával sikerült elvégezniük a templomtorony kifestését a csatomajavítással és a technikai helyiség kialakításával együtt, ahol az e-Magyar- ország-pont számítógépei működhetnek. Köszönetét mondott az ünnepségen jelen lévő dr. Gyenesei Istvánnak, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének harmincezer forintos támogatásáért. Sikter János korábban itt szolgáló porrogszentkirályi lelkész köszöntője mellékleteként egy bekeretezett meghívót adott át ajándékba, amelyet 1906-ban a barcsiak imaházuk felszentelése alkalmából küldtek szét. Ezzel arra utalt, hogy két év múlva - a századik évfordulón - újra együtt ünnepelhetnek a barcsi hívek. Menyes Gyula
