Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-04-11 / 15. szám
2004. ÁPRILIS 11. - 13. oldal Evangélikus Élet AMIKOR SZERETTEINK SZEME VILAGA VESZÉLYBE KERÜL... Tűnődés Milton nyomán Néhány évvel ezelőtt a nyugdíjas lelkészek adventi alkalmán meghallgathattuk atyai jó barátom, Benczúr László előadását is, melynek címe „A nyugdíjas evangélikus lelkész örömei és bánatai” volt. Míg Laci bácsi - akinek sajnos igen meggyengült a látása - beszélt, akarva-akaratlanul eszembe jutott Milton Visszanyert paradicsoma... Az alábbiakban nem arra a kérdésre keresem a választ, hogy John Milton az angol puritanizmus vagy az egész protestantizmus legnagyobb költője, írója volt-e - ahogyan Szerb Antal írja, vagy amiként Babits Mihály méltatja hosszasan európai irodalomtörténetében -, vagy sem. (Mások másként vélekedtek róla: Kosztolányit nem érdekelte, Hamvas Béla Milton egyik művét sem vette fel a száz legfontosabb könyv közé.) Arra szeretném inkább irányítani a figyelmet - versek segítségével hogyan viselte a költő szeme világának az elvesztését. A magyarra „A vak szonettje” címmel fordított költemény eredetileg ezt a címet viseli: „Amikor észrevettem, hogyan tűnt el szemem elől a fény” („When I Consider How My Light Is Spent”). A versben tragikus életérzés kap hangot, amely abból fakad, hogy a költő olyasmit vesztett el, ami korábban magától értetődően volt az övé: mintha elpazarolta volna egy drága kincsét. Hogyan fog elszámolni vele? „E föld vak legén / Talentumom tétlen mért rejtem én, / Mely így elásva bennem kész halál? / Ha majd a számonkérő óra száll, / Uram feddése nem lesz-é kemény?” - kérdezi. (Egy vakságáról írott másik versében arra biztatja magát, hogy ne vitatkozzék Teremtőjével, de egy jottányit se adja fel reménységét, viselje el a próEvÉlet-LELKI SEGÉLY „Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened. hogy nincs meg már benned az első szeretet. ” (Jel 2,3-4) Ez az ige lüktetett a fejemben, amikor kedves testvérem sorait olvastam. Hit - lelkesedés, belső tűz, ragyogó öröm és gyermeki szeretet nélkül. Az értelem helyesel még, de a szív már messze jár. Különös állapot ez, és nehéz kísértés, sokan találkoznak vele a keskeny ösvényen járva, de kevesen tulajdonítanak jelentőséget neki. „Szomjan halok a forrás vize mellett” - énekli Villon francia költő, és mintha levélírónk lelkiállapotát öntötte volna versbe: nincs annál égetőbb szomjúság, mint amikor a lélek szomjazik. Milyen sokan vannak, akik az örök élet forrása mellett járnak, és mégsem üdítik fel lelkűket az élő vízzel. Hálát adok Istennek, hogy kedves levélírónk felismerte: az Úrral való mély és intenzív kapcsolat nélkül minden cselekvésünk sivárrá, monoton, erőltetett menetté válik, a hit pedig egyszerű, hagyományos vallásossággá. Fontos lépés lenne a megújulás felé, ha tetten érné, hogy mi volt az a pont, mi lehetett az az esemény, amelynek hatására gyöngülni kezdett reménysége, alább kezdett hagyni öröme? Talán a megélhetésért, a karrier építéséért folytatott küzdelem, esetleg a környezetében élő emberek gondolkozásának megváltoztatásáért indított szélmalomharc vagy a kísértések közötti elbukás kudarca altatta el a lékek tüzét? Levelében felfedi, hogy ön rendkívül tevékeny, aktív ember. Gondolt már arra, hogy időnként erejét meghaladó feladatokra vállalkozik? Ne feledje el soha: az önmegváltás lehetetlen, a világ- megváltás pedig nem a mi kompetenciánk. Hitbeli fejlődésünk, csiszolódásunk bát, és fusson tovább kijelölt pályáján. Állítom, hogy Tóth Árpád mindkét verset ismerve készítette el fordítását.) Miként fogadja a költő az érthetetlen csapást? „Tűnődöm olykor, mért szállt rám homály (...)?” - írja. Majd pedig: „Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény - lázongok halkan.” A csapást elszenvedő ember zúgolódik: miként lehet így majd számon kérni őt, hiszen nem ő ásta el a talentumot! Nem igazságtalanság ez? A türelem - megszemélyesítve - mégis fegyelmezi, mondván: nemcsak te nem tudsz remeket bemutatni az Úrnak, „senki sem viszen méltó munkát elé”. Milton Jób módjára megérti, hogy a szent Királlyal, a Bíróval nem vitatkozhat, de ha felveszi az igát, akkor még lehet értelme az életének, hiszen a tenger és szárazföld Urának az is hasznos szolgája (cselédje) lehet, aki „csak vár és mereng”. (Az eredetiben: aki csak áll és várakozik -„stand and wait” noha az egész univerzum szédítő sebességgel - „at his bidding speed” - rohan. A magyar fordítás nyelvezete is gyönyörű, de líraibb, mint az eredeti mű realista ízű, csaknem kegyetlen atmoszférát sugárzó szövege.) Másik versében (Upon His Blindness) is ugyanez a hangulat tör elő: noha feljön a nap, megjelennek az emberek, kivilágosodnak a tárgyak, a természet szépsége lenyűgöző, este világít a hold, és szikráznak a csillagok, számára mindez lassan a teljes feledés homályába merül. A puritán Milton mégsem adja fel a reményt, halad tovább a maga útján. O is tud például mindarról, ami kora Európájában történik, érti is a jelenségeket, legfeljebb a maszkot, az álarcokat nem látja már - a lényeget ismeri. Vakon is világos a tartalom. így ő is kortárs, ember marad az emberek között, ha nem is lát egy életen át tart. Áldásos, ha legalább minden esztendő fordulóján elmondhatjuk magunkról: „Isten kegyelméből előrehaladtam ismeretben, növekedtem a hitben, jó néhány bűnömet magam mögött tudhatom...” De nem azért, mert di- adalúton futottam pályámat, hanem azért, mert az én megváltó Krisztusom értem adta halálba az életét a keresztfán, és újra meg újra felemelt bűneim országújának porából bűnbocsátó kegyelmével. Igen, mert úgy haladtam előre az Isten-ismeretben, hogy tékozló fiúként a disznó vályújától indultam, és az Atya szeretettel futott elém. Úgy növekedtem a hitben, hogy talán sírhantok felett zokogtam, hogy barátokban csalódtam, hogy elveszítettem a munkámat, hogy nem tudtam enni adni a gyermekeimnek, hogy kigúnyoltak és megvetettek, de mindeközben megtapasztaltam, hogy milyen hűséges az én Uram, és hogy én csak benne bízhatom. Az sem az én érdemem, hogy már néhány bűnömet magam mögött tudhatom. Hiszen jött a szabadító Jézus, és kihúzta őket az életemből, mint ahogyan egy szálkát húz ki az ember a bőre alól. „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. ” (Kol 3,3-4) Ez a szent ige felfedi az Úr Jézus titkát: hogyan lehetett szüntelen, soha nem lanyhuló szeretetkapcsolatban az Atyával, és hogyan vehette igénybe erőit? Úgy, hogy élete, szolgálata, minden lélegzete és gondolata el volt rejtve az Atyában! Akik tehát őt követik, rejtőzzenek el Krisztusban. A tanítványok Krisztusban elrejtett életű emberek. Krisztus nem „hitakrobatikát” és „erényatlétikát” követel tőlünk. Sokszor azt képzeljük, hogy ő csupán akkor szeret, amikor épp nem bukdácsolunk. Én úgy látom, hogy kedves levélúgy, mint a többiek, hiszen a lényeg, gondolatainak a vezetője a tartalom marad (az angolban a „guide” - „idegenvezető, tárlatvezető” jelentésű - szó szerepel). Az igazi csoda az, hogy Milton már vakon írta - illetve diktálta leányainak - „Az elveszett paradicsom” folytatását „A visszanyert paradicsom” (Paradise Regained) címmel. Vakon, megfosztva a színektől és a fénytől a visszanyert paradicsomról énekel. Lelkében felfedezte, hogy ez az igazi kincse a hívő embernek, aki már teljes engedelmességre jutott. Ha Teremtője akaratára igent mond, újra felfedezheti az Édent. A halál sötétje helyett feltámadt az igazi fény. Különös ez a gondolat: az Isten Fia is megjárta egykor a lélek s a test sivatagát, és csak ezután lett a győzelem részese, sőt a győztesek hadvezére. Jézus, akit Milton a „sivatagi remetének” nevez, most már leikével nemcsak a pusztába vezet, de onnan ki is hoz. Legyőzve a lélek ellenségét, a kísér- tőt, isteni fényben élhet. Nem az értelmetlenség pusztasága, hanem a győzelem világa várja a hívőt, szenvedéseken, kísértéseken, csatavesztéseken keresztül is, vakon is, a valóban végső győzelemig. Nagy kár, hogy ma az elveszett paradicsomról szívesebben énekelünk, mint a visszanyertről. Kár, hogy Miltonnal kapcsolatban a müveit közönség is csak Az elveszett paradicsomot ismeri. A pusztáról még a keresztény igehirdető is szívesebben beszél, mint az Éden oázisáról, pedig ez vár ránk. Többet emlegeti a kísértő győzelmét, mint a győztes Urat, akit az engedelmesek már megismerhetnek, az Éden feltűnik, az oázis felsejlik még a hatalmas sivatag közepén is. Laci bácsi mintha így beszélne ma is... Id. Hafenscher Károly írónk is abba a hibába esett - és örömét, lelkesedését is az vette el -, hogy a saját magával szemben támasztott elvárásainak nem tudott megfelelni. Pedig hitünk lényege nem az, hogy emberek elismeréséért versenyezzünk, hogy vállon veregessenek nemes szívűségünkért, és esetleg saját magunkat dicsérve kellemesen hátradőljünk karosszékünkben. Kereszténységünk lényege az, hogy átadjuk magunkat Krisztus szeretetének. Mert amikor az ő szeretete és váltsága keresztül- áramlik rajtunk, és hatalmában tart minket, akkor és csak akkor tehetjük a jót. A békesség akkor áramlik a szívünkbe, ha kiengedjük a kezünkből az irányítást, ha elfogadjuk: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" (2Móz 14,14) Nem kell mindig nagy megtapasztalásokat, különleges érzelmi élményeket vagy isteni csodákat várni. A lelkesedés tüze gyakran a leghétköznapibb szolgálat vagy csöndes imádság közben talál ránk. Ez a Szentlélek munkája. Szeretettel javaslom testvéremnek, hogy sokat vonuljon vissza a belső szobájába. Kiáltani kell az Úrhoz! Nem szabad vallásos óemberként végigvergődni valahogy ezen a rövid életen. Újjászületés kell, öröm kell, belső tűz, minél több szolgálatvállalás. Feltámadás. De előbb meg kell halni a bűnnek. Kívánom, hogy a belső szobában, amikor térdre hullva a végtelen Istenre figyel, csendüljön meg szívében a bűnbocsánat igéje, és töltse be újra a hit derűje. Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenhessen, illetőleg hogy írásuk milyen aláírással (teljes név, monogram vagy csak településnév) szerepeljen. „Közel tíz esztendeje fogadtam be a szívembe megváltó Uramat egy ifjúsági evangélizáción. Akkor úgy éreztem, hogy képes leszek minden bűnömmel, rossz tulajdonságommal leszámolni. Emlékszem, tele volt a szívem örömmel, annyira vágytam az Isten közelségére. Sokat imádkoztam, és rendszeresen részt vettem az Isten dicséretében a gyülekezetben. Azóta elvégeztem az egyetemet, családot alapítottam, rám szakadt a mindennapok sokféle terhe. Természetesen a hitemet nem veszítettem el, igyekszem részt venni az istentiszteleteken, de a lelkesedésem már nem a régi. Bűneim súlya, kudarcaim, a világi mentalitásra jellemző lelketlenség elűznek Isten mellől. Pedig érzem, hogy nélküle semmi nem megy jól bennem és körülöttem. Hogyan találhatnék újra vissza hozzá?” Protestáns tavasz A Théma Egyesület egynapos konferenciát rendezett Evangélikus-református párbeszéd címmel április 5-én a Budapesti Német Ajkú Református Egyház- község otthonában. Az eseményen részt vett Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és Szabó István református püspök is. A konferencián evangélikus és református lelkészek, teológiai professzorok, egyháztörténészek folytattak dialógust - többek között - a két történelmi egyház egymáshoz való viszonyáról, közös gyökereiről, a protestáns értelmiség szerepéről, a „kicsoda a másik?” kérdésének érzelmi, értelmi és teológiai megközelítéséről. E helyütt csak az utolsó előadó, Balog Zoltán református lelkész szavait idézzük: „A keresztények - így a protestánsok - egységére szolgálatunk hitelessége miatt van a legeslegnagyobb szükség. Missziói feladatunk a közös tanúságtétel.” K. D. (A konferencián elhangzottakra lapunk következő számában visszatérünk.) HETI Ú T RAVA L Ó Krisztus mondja: Halott voltam, de íme. élek örökkön-örökké. és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18) Húsvét hetében az Útmutató reggeli igéinek közös kulcsszava a feltámadás, mert Jézus közel kétezer éve megtörtént feltámadásáról és a mi eljövendő feltámadásunkról tudósítanak. Adjuk át egymásnak a jó hírt ezzel a húsvéti köszöntéssel: „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!” A vezérigénket megelőző versben maga Jézus mondja János apostolnak s általa személyesen nekünk is: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó és az élő. ” A hét első napján, korán reggel az asszonyok is ezt hallhatják: Ne féljetek! Feltámadt, meglátjátok őt! (Mk 16,1-8) Ezen a héten öt reggel tanulmányozhatjuk a feltámadásról szóló tanítás kulcsfejezetét, az lKor 15. részt. Pál legelőször az evangéliumot juttatja eszünkbe: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették, feltámadt a harmadik napon, és sokaknak megjelent (lKor 15,1-11). Húsvét második napján a két balga és rest szívű, Emmaus felé tartó tanítványnak maga Jézus magyarázta mindazt, ami az írásokban róla szólt: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így meg- dicsőülnie? ” (Lk 24,26) A korinthusiak nem hittek a halottak testi feltámadásában. Pál tanításának a lényege: Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk (1 Kor 15,12-20). A végső idők eseményeivel folytatva a gondolatsort, Pál kijelenti: Krisztus második eljövetelének a végén ,, mint utolsó ellenség töröltetik el a halál" (1 Kor 15,26). A kereszten Jézus már legyőzte a bűn, a halál és az ördög hatalmát, és nála vannak a halál és a pokol kulcsai; de csak Isten örökkévaló országában, a mennyei Jeruzsálemben teljesedik be mindez: „és halál sem lesz többé, (...) mert az elsők elmúltak" (Jel 21,4). „ így van a halottak feltámadása is. (...) Elvettetik érzéki test. feltámaszta- tik lelki test. (...) Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való. " (lKor 15,42—47) A fejezet utolsó szakaszában mint egy csodálatos zenemű fináléja, úgy csendül fel Pál himnikus győzelmi éneke: „ »Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?« A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (1 Kor 15,54-5 7) Nagypéntek után egy héttel se feledjük: ennek a győzelemnek egyedüli forrása, hogy „a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már megáldoztatott" (lKor 5,7) a keresztfa oltárán! Húsvét hetét még egy páli „feltámadáshimnusz” zárja: „Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. ” (2Tim 2,11) Mert „győzelmet vettél, ó, Feltámadott!” (EÉ 388,1-3). Garai András PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarországi Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma pályázatot hirdet kémia-bármely szakos, számítástechnika-bármely szakos és fizika-bármely szakos középiskolai tanári állásokra 2004. augusztus 16-i munkába lépéssel. Felvételek: tudományegyetemi, kizárólag kétszakos végzettség, keresztény elkötelezettség, rendezett családi élet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az evangélikus egyházhoz való tartozás. A pályázathoz csatolni kell: kézzel írott szakmai önéletrajzot, a diploma fénymásolatát, protestáns pályázók esetén a konfirmációi, katolikusok esetében a bérmál- kozási emléklap fénymásolatát, erkölcsi bizonyítványt és lelkészi ajánlást. A pályázatokat az intézmény címére (2170 Aszód, Régész u. 34.), dr. Roncz Béla igazgatónak kell benyújtani 2004. május 28-ig. További információ kérhető a fenti címen, illetve a 28/400-611-es telefonszámon az iskola igazgatójától. Szarvason az Ótemplom gyülekezeti termében (Vasút u. 10.) 2004. április 23-án, pénteken 15 órakor a 110 éve született dr. Szalay Károly ideggyógyász orvosról, a Magyarországi Iszákosmentő Misszió szervezőjéről és vezetőjéről emlékezünk meg. Szeretettel hívjuk azokat a testvéreinket, akik ismerték, vele szolgáltak, és szellemi örökségét ápolják. Emlékezzünk együtt életútjára és munkájára, amelyben példaértékűen ötvözte pszichológiai ismereteit és Krisztus-hitét. Emléke kötelez bennünket arra, hogy tevékenységünket megkülönböztessük a profán pszichoterápia homályos módszereitől, és vigyázva, jól szolgáljunk. Várjuk lelkész testvéreinket és a segítőkész érdeklődőket, hogy Krisztus szeretetével karoljuk fel a gyógyulást és szabadulást keresőket. A megemlékezésen részt vesz és szolgál: Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke, Szeverényi János országos missziói lelkész és a misszió munkatársai. Evangélikus Szenvedélybeteg-mentő Misszió Meghívó Az Evangélikus Szenvedélybeteg-mentő Misszió gyógyító csendeshetet tart a Szarvasi Középhalmi Misszióban 2004. április 19-től 23-ig. Érkezés hétfőn 13 óráig, hazautazás szombaton délelőtt. Ezt mondja az Úr:.. Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem. ” (Zsolt 50,15) Szeretettel hívjuk a lelki gyógyulásra, megerősödésre vágyó, szenvedélybetegségben és depresszióban érintett testvéreinket. Lelkész testvéreinket pedig kérjük, biztassák és segítsék a rászorulókat, hogy az alkalmon (esetleg családtagjukkal együtt) részt vehessenek. A rászorulókat lehetőség szerint támogatjuk. Részvételi díj: 5000 Ft/fö. Biblia és jegyzetfüzet szükséges. Jelentkezni és érdeklődni lehet írásban vagy telefonon dr. Sárkány Angyalnál (5540 Szarvas, Kiránduló u. 9., tel.: 30/409-8012) vagy Selmeczi Lajos ny. lelkésznél (2890 Tata, Feszty Á. u. 14., tel.: 34/383-819 és 20/364-7634).
