Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-02-29 / 9. szám
2004. FEBRUÁR 29.-9. oldal BÖJTBE LÉPVE Öröm Jézusban Fii 4,4 Hazugság az, hogy Jézus az öröm ellensége. Akinek születését örömnek minősítették az angyalok, aki magát a vőlegényhez, országát lakodalomhoz, népét násznéphez hasonlította, az nem lehet az öröm ellensége. Eszménye nem a komor nézésű, lógó fejű ember, akinek sohasem vonul végig egy mosoly az orcáján (Mt 6,16), hanem a megváltásnak örvendő, ujjongó ember. Az öröm tehát nem csorba a keresztyén ember komolyságán, nem bűn, de lehet azzá. Valahányszor tehát Jézus tilalomfát állít egy-egy öröm felé vezető útra, nem azért teszi, mert az öröm ellensége, hanem azért, mert az ember barátja, s a bűn ellensége. Minden öröm szabad nekünk, amelyet nem kell titkolnunk, s amely miatt nem kell később majd az önvád keserű könnyeit hullatnunk. Nagyképűsködik és „szentképűs- ködik” tehát minden keresztyén, aki az ártatlan örömökben való részvétel miatt az elvilágiasodás bélyegét akarja rásütni a másikra. Az öröm természetes visszhangja a beteljesült vágynak, szoros összefüggésben van tehát az igényeinkkel. Minél igényesebb valaki, annál kevesebb az öröme, és minél igénytelenebb, annál több lehetősége van az örömre. Krisztus tanítványa igénytelen ember, mert tudja, hogy bűnei miatt büntetésnél egyebet nem érdemel. Mindent kegyelemnek tekint, tehát mindennek örül, s mindenért hálás. Kegyelemnek tartja, ha történik vele valami, kegyelemnek tartja azt is, ha nem történik vele semmi sem. Semmit sem tart természetesnek, ezért tud mindennek örülni. Jézus tehát nem ellensége, hanem tanítója az örömnek. Nincs jobb örömiskola, mint az övé. Senki sincs, akinek több öröme lehetne, mint az ő tanítványainak! Jézus azonban szerzője is az örömnek. Bűneimet nemcsak felfedi, hanem érettem is megnyíló szent sebeibe el is temeti; nemcsak összetöri, hanem meg is gyógyítja; nemcsak halálra ítél, hanem fel is támaszt. Figyeljünk meg egy bocsánatot nyert gyermeket, egy amnesztiát kapott rabot, s egyszerre megértjük, mennyire igaz a 32. zsoltár: „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, és vétke elfedeztetett. ” Senki sincs, akinek nagyobb öröme lehetne, mint Jézus tanítványának! Jézus azonban nemcsak tanítója, szerzője, hanem őrizője is az örömnek. Az öröm illanóbb, mint a legfinomabb illat. Rárakódik a megszokás szürke pora, s eltemeti. Folyton ágaskodó önérzetünk felhizlalja az igényeinket, elhomályosul a bűntudatunk, s magasra emelt, gőgös fejjel észre sem vesszük többé a régi örömöket. Semmiről sem oly könnyű elfeledkeznünk, mint arról, hogy megkegyelmezett bűnösök vagyunk. Csak aki Jézusban marad, az tud megmaradni ebben az alázatosságban s ebben az örömben. Épp ezért nem elég nekünk, ha Jézusnak örülünk, hanem Jézusban is kell örülnünk. Senkinek sincs állandóbb öröme, mint az ő tanítványának! így áll elénk farsang és böjt határán világosan az az igazság, hogy Jézus gyermekei úgy élnek, mint „bánkódok; noha mindig örvendezők" (2Kor 6,10). Túróczy Zoltán (Győr, 1934) BÖJTI GYÓNÓTÜKÖR 1. „Vallod-e magadat bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak?” A böjt az Isten előtti elcsendesedés időszaka, amikor befelé és felfelé figyelünk, amikor rendezzük dolgainkat, és szembesülünk mulasztásainkkal. Hívjuk most segítségül ehhez az úrvacsoraosztás előtt elhangzó, jól ismert gyó- nási kérdéseket - hogy azokat alaposabban megértve őszintén megállhassunk Isten előtt. Érdemes fellapoznunk Bibliánkban az egyes elmélkedések felett található igeszakaszokat is, hiszen ezáltal mélyebb összefüggések is feltárulhatnak előttünk... Bűnvallás és igazság (ÍJn 1,8-10) Bűnvalló ember sok van, de hitre, szabadulásra jutó kevés. Mi lehet ennek az oka? Hamis a bűnvallásunk? Nincs bűntudatunk és bűnbánatunk, amelyeknek - Futher szerint - meg kellene előzniük a bűnvallásunkat? Az igeszakasz üzenete egyértelmű. Sokan mondják: „Nem öltem, nem loptam, miért lennék bűnös?” Pedig Istennek igaza van: kegyelemre szorulunk. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg... ” - olvashatjuk, mégsem fogadjuk meg János apostol szavát. Csak az eszünkkel és nem a szívünkkel ismerjük bűneinket. Csak kívülről és nem belülről látjuk őket. A bűn halálos veszedelem, amelyre tüneteiből ismerhetünk rá. A tünetek között pedig ott van a szeretetlenség és a türelmetlenség is. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a magunk bűne helyett a máséval foglakozunk. (Gondoljunk csak az édenkerti történetre vagy a farizeus és a vámszedő példázatára.) Bűnvallás „hivatalból”? A szokás hatalmából, amelyben kísérthet a „kollektív bűntudat”, a tömeghatás érzése és álarca is? A farizeusok is megkeresztel- kedtek, de elkülönültek Jézus tanítványaitól. Haragudtak Jézusra, mert bűnösöket fogadott magához. Ha hiányzik belőlünk az Ige, hiányzik a bűntudat is. Egy tükör kitűnő és hiteles eszköz, bár a „csúnyácska királykisasszony” összetöri... Ilyen tükör a törvény is. Pál ennek alapján ismeri fel a benne rejlő bűnt, s ez elvezeti őt Krisztushoz. A döbbenet fájdalmával ugyan, de magunk is így érkezünk ahhoz, aki megbocsát nekünk. Bűnvallás és békesség (Zsolt 32,1-5) A felismert bűn mardossa a szívet, lelket. Nyugtalanság és békétlenség tölti el ilyenkor az embert, s ez kívülről is látszik. Egy bűnözőt nyugtalanította a bűne, ő mégis tagadta azt, amit elkövetett. Amikor azonban beismerte tettét, elítélték - ám ő végre megnyugodott. Akad olyan ember is, aki különféle jóvátételekkel igyekszik feloldani bűntudatát. Ám jó tudnunk: bűnvallás nélkül nincs békesség! A kis bűnök is elvehetik a békességet. Egy kicsi kavics is elzárhat egy csövet. Egy eldugult olajvezeték is megállíthatja a motort. Egy apró vérrög is okozhat trombózist az érrendszerben. A bűnöket Isten előtt kell megvallani, hiszen csak ő adhat feloldozást. Júdás nem Istenhez fordult bűneivel: inkább végzett önmagával... Dávid nem csupán Nátánnak mondta el vétkeit, hanem Isten előtt is megvallotta azokat, és életet nyert! Szükséges tehát, hogy Isten, illetve az ő Szentlelke által elhívott szolgái előtt is tudjunk beszélni terheinkről. Ez utóbbi nem kötelező, de helyénvaló lehet. Akkor is, ha megriadunk a „gyónás” szótól. Jakab is ír erről: „ Valljátok meg bűneiteket egymás előtt. " Nem vájkálva a bűnökben, hanem arról vallva, ami nyomaszt és megkötöz. Nem könnyű ez, de így békességet nyerhetünk - mégpedig a bűnvallást követő feloldozásban. Drága kincs a békesség. Olyan valóságos érték, amely által nyilvánvalóvá válik a kegyelem is... Mónus László BÖJTBEN JÁRVA Evangélikus Elet EvÉlet - LELKI SEGÉLY „Presbiteri üléseinken egy-egy kérdés kapcsán sokszor áldatlan vita alakul ki. Gyakran a lelkész és a felügyelő sincsenek egy hullámhosszon, ilyenkor nehéz eldöntenünk, hogy ki mellé álljunk. Előfordult, hogy sértődés miatt néhány érzékenyebb társunk még a templomot is elkerülte hetekig, vagy lemondtak tisztségükről. Templomba azért jön az ember, hogy ott megnyugodjon, megpihenjen. Olyan szomorú, hogy még az egyházban is feszült légkörrel kell találkozni. Én a legritkább esetben szólok hozzá a napirendi pontokhoz, mert nem akarok senkit megsérteni. De előfordult, hogy álmatlanul forgolódtam az ágyamban, mert hagytam, hogy a hangadóknak legyen igazuk. A magánéletben is kerülöm a konfliktust, és engedek a békesség kedvéért. Szólni vagy hallgatni: melyik a jobb megoldás?” utolsó szó a családban, a munkahelyen vagy éppen a presbitériumban. Az egyébként jobbító szándékú vélemény- cserék akkor válnak áldatlan vitákká, csaknem veszekedésekké, ha nem az elérendő cél, a ránk bízott feladat megoldása, hanem a személyes érdek motiválja a feleket. „Ameddig ember él a földön, addig viszály is lesz” - szokták mondogatni közhelyszerűen. Az atyafi- ság, a testvéri szeretet képes arra, hogy akkor se engedjük el egymás kezét, ha sokszor nem vagyunk egy véleményen. A kérdést felvető testvérünk soraiból kiderül, hogy rendkívül együtt érző, mások problémái iránt fogékony lélek, akinek fájdalmat okoz a szeretetlenség, a templomi csend megzavarása. A presbi- tériumi üléseken óhatatlan, hogy - elsősorban a gazdasági, a finanszírozási kérdésekben - több vélemény és ellenvélemény lásson napvilágot. Valóban elkeserítő, ha valaki hozzászólásában sértően személyeskedő tud lenni, esetleg igazságtalanul viselkedik. Ilyenkor áldássá lesz, ha valaki a békesség nevében felteszi a kérdést: „Hát Jézus mit szól hozzá?” Csodálatos lenne, ha a „többség dönt” elve helyett mindig a Szentírás szavát, Megváltónk akaratát kérnénk- kutatnánk, ha nem engednénk, hogy az a világi mentalitás szivárogjon be az egyházba is, amely mások lehengerlésével tör utat magának. Hogy szólni vagy hallgatni a jobb megoldás? Ahogy a prédikátor mondja: „Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. " (Préd 3,7b) Amikor Jézus Urunk kiűzte a ku- fárokat a templomból (Jn 2,13-17), akkor megmutatta, hogy az igazságot nem kell feláldozni az álbékesség oltárán. De saját élete, jó híre védelmében nem hallatta hangját, hiszen tudta, hogy cselekedetei igazolják őt (Jn 19,9). Lenyűgöző, hogy Jézus bármit mond vagy tesz, az mindig hiteles és helyénvaló. Bárányszelídsége és szenvedélyes, feddő beszédei egyaránt azt igazolják, hogy az Atyával való mély és bensőséges kapcsolata irányította lépteit. Nem az az igazi keresztény, aki eljut a szenvtelenség állapotára, aki szíve legmélyére űzi emócióit, aki tűr, és minden esetben hallgat. A cinkos némaság is bűn, és a lélektani tapasztalatok alapján tudjuk, hogy az elfojtott harag, a tudatalattiba száműzött lelki tartalom időzített bomba, amely egyszer csak felrobban, szívinfarktust vagy gyomorfekélyt okozva. Sem a magánélet területén, sem a közéletben nem helyes, ha szó nélkül hagyjuk a bűnt, ha elviseljük, hogy a „hangadók” rossz döntései miatt a közösség esetleg hátrányt szenvedjen valamiben. A gyógyulás első lépése a helyes diagnózis felállítása. A helyes diagnózis és a célravezető kezelés tudománya pedig az Úrnál van. Emberi okoskodással nem, de az Úr bölcsességét elnyerve mindig tudni fogja Isten gyermeke, hogy mikor mi a helyes. Ezért a bölcsességért kitartóan kell imádkozni, és akkor - Salamonhoz hasonlóan (1 Kir 3,5— 12) — elnyerhetjük azt az értelmes és engedelmes szívet, amellyel jól kormányozhatjuk Isten népét. Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. (Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenhessen, illetőleg hogy írásuk milyen aláírással (teljes név, monogram vagy csak településnév) jelenjen meg. Amikor kedves levélírónk kérdésével szembesültem, két újszövetségi eseményt idézett fel emlékezetem Krisztus Urunk életéből. Az első az volt, amikor a Zebedeus fiúk anyja azt kérte Jézustól, hogy gyermekei elsőbbséget élvezzenek Isten országában (Mt 20,20-28). Majd később az a fenséges és szívszorító kép jelent meg előttem, amikor a Messiás siratja a szent várost, amelynek lakói nem ismerték fel a békességre vezető utat (Lk 19,41-44). Hogy miért ez a kettő? Úgy hiszem, azért, mert gyönyörűen kifejezik, hogy milyen jelentős adomány, valóságos csoda az egy ember életében, ha többé nem a világ, hanem Jézus szemével kezd látni. Szabó Lőrinc „Lóci óriás lesz” című versében örökíti meg azt a különös nézőpontváltást, amelyre kisfia tanította meg. A magas és erős felnőttek nem érezhetik át a védtelen, kicsiny gyermek helyzetét addig, amíg le nem kuporodnak melléjük testben és lélekben a szőnyegre, oda, ahonnan félelmetes óriásnak tűnik az asztalláb, és ahonnan olyan jólesik, ha egy védelmet nyújtó kar fölemel. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen tragikusan becsapja magát az az ember, aki megtérés, új szív és gyermeki bizalom nélkül akar jó döntéseket hozni. Mennyire elvéti a célt az, aki hatalmat, előjogokat kíván magának Krisztus testében, és nem vállalja fel a keresztet és a szolgálatot. Nem könnyű megtanulnunk, hogy aki a magasba repülne, annak először le kell szállnia a mélybe. Krisztus-követésünknek ez a mindennapi leckéje. A gyülekezeti vezetőknek pedig egyenesen nagyszigorlati vizsgaanyag az, amit Jézus mondott tanítványainak: „Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok. ” (Mt 20,26b) Mert gyakorta esünk abba a kísértésbe, hogy mások fölé emelkedjünk, hogy igazunkat bizonyítsuk, akaratunkat mindenáron keresztülvigyük, hogy minden körülmény között miénk legyen az HETI ÚTRAVALÓ Azért jelent meg az Isten Fia. hogy1 az ördög munkáit lerontsa. (ÍJn 3,8b) Böjt első hetében az Útmutató reggeli igéi a Jézust ért kísértésekről, a mi próbatételeinkről és az ő sátán felett aratott győzelméről szólnak hitünk megerősítésére. Figyeljük meg, hogy Jézust a negyvennapos böjt végén próbálta megkísérteni a sátán, amikor a testi-lelki kimerültség állapotában a leggyengébb és így a legtá- madhatóbb volt. Elénk viszont böjti utunk elején kerül ez az evangéliumi igeszakasz (Mt 4,1-11), hogy az ő példája erőforrás lehessen számunkra a gonosz elleni harcainkban. Az ördög mindig hazudik, az igét elferdítve idézi, és a legvédtelenebb pontunkon támad. Csak Isten tiszta igéjével verhetjük vissza támadásait! A Szentírásban „meg van írva” mindaz, amit a próbatételkor válaszolnunk lehet, ezért ismernünk és „tudnunk” kell a Bibliát! Nem vagyunk magunkra hagyva kísértéseinkben, mindig odamehetünk főpapunkhoz, amikor kegyelemre, „segítségre van szükségünk” (Zsid 4,16). A böjti idő lényegét fogalmazza meg heti igénk: szeretete által győz Jézus a bűn felett, amely nem más, mint Isten elleni lázadás, csalárdság és hitetlenség. Örömhír Isten gyermekeinek, hogy „aki az Istentől született [ti. újjá], az nem cselekszik bűnt” (ÍJn 3,9). Jób négy szörnyű hírt hall, és nem tudja, hogy ezek mögött a kísértő áll. Istenbe vetett hitét nem veszíti el; ki tudja mondani: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr nevel” (Jób 1,21b) Mi hogyan viselnénk el ekkora próbatételt? Csak a hűséges Istenben bízva, aki „nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is. hogy el bírjátok azt viselni” (lKor 10,13). Jakab gyakorlati tanácsot ad: ,, Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. ” (Jak 4,7) Jézus is ezt tette, s ,, mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek" (Zsid 2,18). Hogyan rontotta le az ördög munkáit a mi irgalmas és hű főpapunk? Kereszthalála által magát a sátánt semmisítette meg, így szabadított meg minket a bűntől, a haláltól és az ördög hatalmából! Krisztus ezeréves uralma alatt már nem téveszti meg többé a népeket e négynevű gonosz erő (Jel 20,2), így teljessé lesz Isten Fiának győzelme. Fogadjuk meg a vasárnap névadó zsoltárversének biztatását, és kísértéseinkben a meghallgatás reményében kiáltsunk a mi Istenünkhöz (Zsolt 91,15)! A Lélek világosságában, e reggeli igékben felfedezhetjük, hogy a mi böjti küzdelmeinkben egyedüli erőforrásunk a hit, a kegyelem, a Szentírás és a hős vezér: Krisztus lehet! Legyen győzelmi himnuszunk minden szava böjti utunk állandó kísérője, mert „ő a mi diadalmunk” (EÉ 254,1—4). Garai András Evangélikus Élet - Éled. Éled? Fizessen elő lapunkra! Weöres Sándor: Zsoltár Kínok árnyékaiból, kínok árnyékaiból szólok hozzád, Istenem. Kín mar, sújt, temet, józan eszemet vak veszélyben, láncos mélyben ne hagyd elveszítenem. Senki sem tör káromra, senki sem tör káromra, bensőm fordul ellenem. Örök vihar ront, nincs egy biztos pont se mögöttem, se fölöttem, dög pusztít a lelkemen. Törd meg kevélységemet-, törd meg kevélységemet, mély megbánást adj nekem. Nyársat nyeltem én, derekam kemény: mért nem szabad súlyod alatt meghajolnom, Istenem? Száraz zokogás tipor, száraz zokogás tipor és a szemem könnytelen. Utam hajlatán ördög les reám, vár nehezen: a két kezem tőrrel indul ellenem. Legyen meg akaratod, legyen meg akaratod, ha vesznem kell, jól legyen: tán kárhozásom áldás lesz máson - de ha énrám kincset bíztál, ments meg immár, Istenem.
