Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-15 / 7. szám

10. oldal - 2004. FEBRUÁR 15. Evangélikus Élet Orgonahangversenyek Pestszentlőrincen A pestszentlőrinci templom egyik fő ékessége a 18. század elején készült, gyönyörű Angster orgona. A remekmű­vön azonban nyomot hagyott az elmúlt kétszáz esztendő, ezért a gyülekezet úgy határozott, hogy a hangszer megmenté­sére jótékonysági orgonahangversenye­ket rendez neves előadóművészek köz­reműködésével. Első alkalommal, janu­ár 25-én délután Trajtler Gábor, egyhá­zunk országos zenei igazgatója adott koncertet a templomban. Őt, valamint az áhítat igehirdetőjét, Szeverényi János or­szágos missziói lelkészt a házigazda, Győri Gábor esperes köszöntötte, majd ismertette az országosan nyilvántartott, kiváló orgona történetét és készítőjének munkásságát. A hangverseny első részében barokk orgonamüvek szólaltak meg a gyönyörű hangú hangszeren N. Bruhnstól, J. G. Walthertől és J. S. Bachtól. Az igehirde­tés után Trajtler Gábor egy Johannus elektronikus orgonán folytatta hangver­senyét. (A hangszert a pestlőrinciek az orosházi gyülekezettől kapták kölcsön arra az időre, amíg templomuk ékessége elkészül.) A koncert második részében az idős művész kezei alatt romantikus orgonaművek - Dubois In paradius című darabja és C. Frank A-moll korálja - csendültek fel. A csodálatos művek nemcsak a Te­remtőhöz vitték közelebb a lelkeket, de bőséges adakozásra is késztették a szép­számú hallgatóságot. A következő hangversenyt - melyen dr. Finta Gergely, hittudományi egyete­münk tanszékvezetője fog közreműköd­ni - március 21-én 18 órai kezdettel tart­ják a lőrinci evangélikus templomban. Május 23-án 18 órától pedig Zászkalicz- ky Tamás orgonaművész lesz a gyüleke­zet vendége. Péter Géza Hullámokat keltő élmény Katechetikai nap a bibliodráma jegyében A továbbképzés szó hallatán lelki szeme­ink előtt megjelenik a jól ismert, koránt­sem vonzó - ám sokszor igen hasznos - szereposztás: az aktív előadó és a passzív hallgatóság. Ha őszinték vagyunk ma­gunkhoz, be kell vallanunk: oktatással, tanítással foglalkozó emberként még jól is esik olykor a hallgató szerepébe bújni. Igazi élményt azonban elsősorban az jelent nekünk, ha van valaki, aki fel tud minket rázni ebből az állapotból. Tanulni felnőttként is könnyebb ezen a manapság olyan divatos, interaktív módon - a gesz­tusok, mozdulatok, hangok, a játék már- már elfeledett nyelvén. Egy ilyen továbbképző nap után, az új utak, lehetőségek megtapasztalásával valóban új lendületet kaphatunk, s nem csupán ismereteket, hanem átélt élmé­nyeket is rejt az együttlét. A Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye ka­techetikai műhelye által szervezett na­pokon legalábbis már megszokhattuk, hogy hitoktatók és lelkészek egyaránt új ötletekkel gazdagodva, erőt nyerve tér­hetünk haza. Katechetikai felelősünk, Sándor Éva szervezésében február első szombatján egy egész napot tölthettünk együtt Pili­sen, belekóstolva a bibliodráma világá­ba. Az alkalomhoz Koczor Tamás áhíta­ta adta meg az alaphangot. Előadóink és „aktivizálóink” Muntag Ildikó és Falvay Dóra voltak. Mindketten szakavatott is­merői és gyakorlói is a műfajnak. Sajnálatos módon mi, egyházi embe­rek, gyülekezeti tagok igen keveset tu­dunk a bibliodrámáról, bár működnek csoportok, sőt megalakult a Magyar Bib­liodráma Egyesület, és néhány könyv is megjelent már e tárgykörben az utóbbi időben. Jó lenne, ha többen megismerhetnék - legalább egy kóstoló erejéig - ezt a módszert és látásmódot, mely nemcsak az értelmet, hanem valamennyi érzéket is bevonja a bibliai történet megismeré­sébe, segít a Biblia és önmagunk, életve­zetésünk, döntéseink mozgatórugói kö­zötti kapcsolatok felismerésében vagy újrafelismerésében. Érdemes kipróbálni ezt a hullámokat keltő élményt, és magunkkal vinni né­hány ötletet a bibliodráma széles esz­köztárából. Túri Krisztina ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2004. február 15. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillag- hegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Ocsai Zoltán; Óbuda. III., Dé­vai Bíró M. tér de. 10. (családi) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. . ÉH (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.,) Cselovszky Ferenc; du. 6. (ifjúsági) Gáncs Péter; VII., Városligeti fasor 17. de 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vili., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julian­na; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; XI., Ma­gyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Rozs-Nagy Szilvia; Buda- gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Go­lyó u. 17. de. 10. Bácskai Károly; du. 6. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lő­csei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Barthel-Rúzsa Zsolt; Rákospalota, XV., Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Bujuszné Orodán Krisztina; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor - Korányi András; Pestszent- imre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Korányi András; Kispest, XIX., Temp­lom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyo­mi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. HATVANAD VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Lk 8,4-15; az igehirdetés alapigéje: Zsolt 95,1-11. HETI ÉNEKEK: 279, 258. „Erős vár a mi Istenünk” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2004. február 16-án, hétfőn 13.30-kor. Összeállította: Tóth-Szöllős Mihály A Chicagóban eltöltött napok után október másodikán in­dultam el vonattal a Minnesota államban lévő Minneapo- lis-St. Paul ikervárosok kereszteződésében fekvő Luther- szemináriumba. Vendéglátóim úgy gondolták, hogy a hosz- szú, kilencórás út alkalmat kínál arra is, hogy benyomáso­kat gyűjtsék az amerikai tájak, városok helyzetéről. Igazuk volt. Több nagyváros, majd a gyönyörű Mississippi folyó és a Minnesotában lévő tízezer tó némelyikének a látványa valóban felejthetetlen élmény maradt. A Luther-szeminárium a legnagyobb evangélikus oktatási intézmények közé tartozik, és a chicagói szemináriummal el­lentétben nem egy világváros kellős közepén, hanem egy önál­ló egyetemi campuson helyezkedik el. Minnesota állam lakóinak többsége skandináv származású. Az egyetem területén a főépület előtt álló, a norvégok'által ajándékozott ősi norvég-kelta kereszt és egy aprócska, fából készült norvég templom, illetve az eleven skandináv gyüleke­zetek tömege országszerte mind azt bizonyítják, hogy a skan­dináv múlt egyben jelen is. A campus területén szürke móku­sok százai szaladgálnak, majd vonulnak több hónapos téli álomra. Vendéglátóim elmondták, hogy szerencsésnek tartha­tom magam, mert kifogtam az elmúlt évtized legszebb őszét. Valóban: olyan gyönyörű látványban volt részem, amellyel az Egyesült Államokban - az amerikaiak elmondása szerint - „csak” a New England-i ősz képes felvenni a versenyt. A chicagói helyzettel ellentétben itt azonnal belekerültem az egyetem vérkeringésébe, a lakásom és a „munkahelyem” pedig mindössze kétpercnyire volt egymástól. Az egyetem könyvtá­rában nagy szeretettel fogadtak engem és Ubult, az aprócska japán laptopot, amely óriási szolgálatot tett nekem az egész út folyamán. A könyvtár nagysága, technikai felszereltsége, jól áttekinthető katalógusrendszere és nem utolsósorban a rendkí­vül kedvező nyitva tartás nagy mértékben megkönnyítette mind a tájékozódást, mind pedig a munkát. Eric W. Gritsch nyugdíjas egyháztörténész - akinek eddig két könyvét fordítottam le magyarra - segítségével sikerült James Nestingen professzort, Luther és a lutheri reformáció avatott ismerőjét felkérni arra, hogy kísérje figyelemmel a Lu- ther-szemináriumban végzett kutatómunkámat, amely a „két birodalomról” szóló evangélikus tanítás tartalmi vizsgálatát és mai alkalmazását foglalta magába. Nestingen professzor két Minnesotai kisváros ősszel mű alaposabb áttekintését javasolta a rendelkezésünkre álló rö­vid idő alatt. Egyfelől Gerhard Ebeling rendszeres teológiai té­májú, 30 oldalas nagytanulmányáét, amely a „két birodalom­AMERIKAI KALEIDOSZKÓP 3. Luther-szeminárium egy norvég-kelta kereszt árnyékában ról” szóló tanítás szükségességét felvető kérdésre ad igenlő vá­laszt. Másfelől viszont egy több száz oldalas, Erich Duchrow szerkesztésében megjelent mű áttekintését, mely a Lutheránus Világszövetség Teológiai Bizottsága által elvégzett elméleti munka gyakorlati folytatásaként született. Az Ebeling-tanulmány és a Duchrow által szerkesztett kötet egyetértett abban, hogy egyház és világ egymás­hoz való viszonyát az „elválasztás és nem szét­választás” módszerével lehet meghatározni. A kérdés tehát nem az, hogy a kettő összetarto­zik-e, hiszen evangéli­kusként erre egyértelmű­en igennel kell felelnünk, éspedig azért, mert a vi­lágnak és az egyháznak, egyaránt az élő Isten az Ura. Azonban Isten a vi­lágot az ő törvénye, az egyházat az ő evangéliu­ma segítségével kormá­nyozza. Ez az igazság a világtól a törvény betar­tását, az egyháztól az evangélium komolyan vételét követeli meg. Ebeling három mondatban határozza meg azokat a követ­keztetéseket, amelyek magától értetődően következnek a fenti felállásból. Az első tétel így hangzik: „Hagyjátok, hogy Isten Isten legyen” (Let God be God!). A második pedig így: „Hagy­játok, hogy a világ világ legyen” (Let the world be world!). A harmadik tétel szerint „Hagyjátok, hogy az egyház egyház le­gyen” (Let the church be church!). Ez a három mondat egyszer­re szól az egyháznak és a világnak, azért hogy mindegyik felis­merje hivatását, és ezen keresztül képes legyen arra, hogy ön­maga és a másik színe előtt áldássá váljon. A „két birodalomról” szóló evangélikus tanítás elméleti vizs­gálata alapján arra is módom nyílt, hogy rákérdezzek arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a történelmi egyházak ho­gyan élik meg ezeket az igazságokat a gyakorlatban. És akkor újra rátaláltam az „elválasztás és nem szétválasztás” nyomaira. Rátaláltam az egyetértésre és az ebből fa­kadó együttmunkálkodásra. Azután ráleltem a fe­szültségek különféle fajtáira, sőt frontális ütközések­re, kibékíthetetlen elvi ellentétekre (például az iraki háború kapcsán vagy az arab-izraeli kérdésben). Ugyanakkor a „mégis” megőrzött kapcsolatokat is felfedeztem, hiszen az ott élők tudják, hogy Jézus Krisztus visszajöveteléig hagyniuk kell, hogy „a vi­lág világ” legyen, és harcolniuk kell, hogy „az egy­ház egyház” maradhasson. Minnesotától és a norvég-kelta kereszt árnyéká­ban élő Luther-szemináriumtól a rendkívül sokszínű reformációi ünnepségekkel búcsúztam. Gyönyörű istentiszteletek tele templomokkal és az egyetem rézfúvósainak szolgálatával, Bach-koncertek, Lu­ther Kis kátéjának gyülekezeti körben való hangos felolvasása, misszionáriusok beszámolói - mindezek arról árulkodtak, hogy az amerikai lutheranizmus egyszerre kíván „evangélikus” és mégis „egyetemes” keresztény maradni. Böröcz Enikő James Nestingen egyháztörténész In memóriám Komjáthy Lajosné sz. Varga Ilona Szerettei és tisztelői január 24-én vettek végső búcsút Komjáthy Lajosné sz. Var­ga Ilona lelkészözvegytől. A józsefváro­si templomban tartott gyászistentisztele­ten Kertész Géza józsefvárosi lelkész hirdette Isten igéjét. IKor 10,13 alapján mondott prédikációjában kiemelte: a történelemnek és az életnek néha nagy mélységei vannak. Komjáthy Lajosné élete során ilyen mélységeket járt be, ám ezekben az a hite és megtapasztalása tar­totta meg, hogy hű az Isten. Életében ezért mindvégig csak neki akart szolgál­ni. (Az elhunyt hamvait Bükön, a csalá­di sírban helyezik végső nyugalomra.) Komjáthy Lajosné sz. Varga Ilona 1914-ben Csákberényben született. Édesapja református tanító volt. A csalá­di fészek melegét biztosító édesanyjától hozta magával a szerető hitves és édes­anya példaképét, és ezt sugározta egész életén át családja, gyermekei, unokái és dédunokái felé. 1941-ben ment férjhez Komjáthy La­jos lelkészhez, akit Kapi Béla püspök az enyingi gyülekezet megszervezésével bízott meg. Komjáthy Lajos mindezeken túl templomot is épített. Időközben tábo­ri lelkészként frontszolgálatra is behív­ták. 1942-ben a Felvidék visszacsatolása során Lévára helyezték, ahová egy gyö­nyörű templomot álmodott meg. Tervei nem valósulhattak meg, mivel 1945-ben családjával együtt kitelepítették. Ekkor már két kicsi gyermekük volt. A Komjáthy család a rövid ideig tartó kétbodonyi és üllői szolgálat után 1946- ban Óbudára került, ahol egy romokban heverő templom várt rájuk. 1958-ra fel­épült a hajlék, már csak a tornyot kellett helyrehozniuk. Ám ennek felavatásán már nem lehettek ott, mivel közben „közegyházi érdekből” 1959-ben Bükre helyezték őket. A Vas megyei települé­sen 18 évet töltöttek. „Az öreg műem­léktemplomot felépítettük, és a 130 éves, romos parochia helyett új épült... 1977-ben megfáradva nyugdíjba jöttünk az Üllői úti Nyugdíjas Lelkészek Ottho­nába” - írja visszaemlékezésében Kom­játhy Lajosné, majd így folytatja: „Meg­nyílt az Evangélikus Országos Múzeum! Három évig ott angol tárlatvezetőként munkálkodott még az uram. (Lalika után Ilike vette át a magyar nyelvű szolgála­tot nagy hűséggel.) Majd hétévi ágyban fekvés, mozdulatlanság... 1988. XI. 23- án csendesen hazatért az uram. Ez az emlékezés »dióhéjban«... Hogy mennyi minden fér bele, az én lelkem őrzi... Itt a földön eltűnik minden..., de Istennél minden fel van jegyezve... A templo­mok állnak Enyingen, Óbudán, Bükön.” Ezekben a mélységekben, küzdelmek­ben nagy vigaszt jelentett számára az, hogy családja nagy szeretettel vette körül őt. Erőt sugárzó ember volt. Hallatlan be­leérző képességével, hitével és bölcses­ségével a legnehezebb helyzetekben is megkereste a reménység kivezető útját, a szeretet által kínált megoldást. „Minden­kit meg kell érteni a maga helyzetében, ítélkezni csak neki van joga” - mondta gyakran, és ujjával felfelé mutatott. Komjáthy Lajosné, Ilike élete csak szolgálat akart lenni. Szolgált férje mel­lett papnéként. Vidéki éveik alatt a falu népének tanácsadója volt. Szolgált a családban, amelyet szeretetével összefo­gott, ahol mindenkit magához ölelt. Szolgált az Evangélikus Országos Mú­zeumban csendesen, önzetlenül. Élete utolsó szakaszában szolgált az Üllői úti szeretetotthonban is, ahol mindenkivel törődött. Nehezen élte meg azt a sza­kaszt, amikor erre már nem tellett erejé­ből, és ő szorult ápolásra. December 17- én örökre elaludt. Emléke legyen áldott! Kinczler Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom