Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-15 / 7. szám

I 6. oldal - 2004. FEBRUAR 15. Evangélikus Élet. Agnus Dei (Isten Báránya) A Jézus megkeresztelésekor elhangzott mondat arra utal, hogy Jézus az egyetlen és tökéletes áldozat az emberekért, ő az úrvacsorában testét és vérét kínálja gyü­lekezete számára. Az ének szövege az énekeskönyv 78. oldalán olvasható. Communio (Krisztus testének és vérének vétele) A fogalom közösséget jelent. Ez a kife­jezés a liturgiában a legszentebb közös­ségre utal: arra, hogy az úrvacsorában Krisztussal kerülünk közösségbe a ke­nyér és a bor színe alatt. Ez a közösség egyúttal a gyülekezet tagjait és az egész kereszténységet is összeköti egymással. C'OSiirr.OR. VERBUM GRATIAE, ABSOLUTIO (bűnvallás, kegyelemhirdetés, feloldozás) Luther kátéi szerint a gyónás szorosan egymáshoz tartozó részei, melyekben a bűnök felett való töredelem és megbá­nás, majd a bocsánat komolyan vétele fejeződik ki. ■ > Credo (hitvallás) A gyülekezet nyilvános vallástétele az egyetemes kereszténységgel együtt a Szentháromság Istenről. A jelenleg el­terjedt, eredetileg keresztelési vallásté­telként mondott Apostoli hitvallás mel­lett ajánlott a Niceai hitvallás használat­bavétele is. Gloria in excllsis (nagy glória) Lukács evangéliumának tanúsága sze­rint az első karácsonykor elhangzott angyali ének („Dicsőség a magasság­ban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”), melyben az Isten dicsőítése és az ember megszen­telése jut kifejezésre. Ehhez szervesen kapcsolódik a Szentháromságot dicsőí­tő 3. századi himnusz, a „Laudamus te”, melynek szövege énekeskönyvünk 72. és 73. oldalán olvasható. Ennek alapján született N. Decius éneke is (EÉ 43). Gloria Patri (kis glória) Rövid, Szentháromságot dicsőítő mon­dat, mely így hangzik: „Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentiéleknek, miképpen volt kezdetben, most és min­denkor és mindörökkön-örökké.” A zsoltározás különböző formáihoz kap­csolódik, jelezve, hogy az ószövetségi énekeket az Újszövetség értelmében mondjuk. Introitus (bevezető zsoltár) Az istentisztelet elején elhangzó, az ün­nep jellegét kifejező zsoltárrészlet. For­mája: keretvers, zsoltárrészlet, glória Patri (kis glória), keretvers. Az introitus megszólalhat olvasott vagy - liturgikus dallamon - énekelt formában. Invokáció (Isten nevének segítségül hívása) Az istentisztelet kezdetén elhangzó mondat („Az Atya, Fiú, Szentlélek nevé­ben”), mely azt fejezi ki, hogy az isten- tisztelet nem egyszerűen emberi ügy, ha­nem Isten igében és szentségekben nyúj­tott ajándékainak elfogadása, az ő hatal­mának erőterébe való kerülés. Kollekta (a nap imádsága) Az adott ünnep tartalmának tömör imád­ságban való összefoglalása. Formája: meg­szólítás, Isten tetteire való utalás, egyetlen kérés, szentháromsági dicsőítő zárás. Az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság közleménye A félreértések tisztázása, a főbb hibák javítása Az új istentiszteleti rend 2005 adventjében történő bevezetése olyan határidő, ame­lyet a Liturgiái Bizottság önmaga számára tűzött ki. Ez módosulhat a munka készült­ségi fokától, a gyülekezetek felkészítésének sikerétől és a visszajelzésekben felvetett, előre nem látható tennivalók mennyiségétől függően. Döntést hoztunk arról, hogy az első próbafázis után körülbelül fél év múlva lehe­tőséget adunk az önként jelentkező gyülekezeteknek a tapasztalatok alapján kijavított próbarend használatára. Csak ezen második lépcső után - szintén körülbelül egy év múlva - készülhet el a hivatalos Agenda. A bizottság döntött arról is, hogy néhány „vagylagosság” - szögletes zárójellel jel­zett kihagyható rész, rubrikában megjelölt rövidítési vagy betoldási lehetőség - teszi rugalmasabbá majd a rendeket, így azok könnyebben igazíthatok majd a különböző adottságú gyülekezetek igényeihez. (Bence Gábor szövegezése) Egyházunk püspökeinek állásfoglalása az új liturgiát gyakorló „próbagyülekezetek " felé 1. A bizottság - látva jelenlegi Agendánk istentiszteleti rendtartásbeli hiányait (például iskola- és óvodaszentelés, zászlómegáldás, keresztény és nem keresztény közötti esküvő, elváltak esketése) - arra vállalkozott, hogy a kor igényeit szolgáló li­turgikus rendeket pótolja. Közben nyilvánvalóvá vált imádságos kincsünk gazdagítá­sának szükségessége is. 2. A liturgikus munka nyomán felmerült annak lehetősége és időszerű kívánalma, hogy általános istentiszteleti rendünket kettős vonatkozásban felülvizsgáljuk. a) Legyen a Magyarországi Evangélikus Egyház istentiszteleti rendje a világ evangélikusságának liturgiájához s ezzel egyidejűleg az eredeti lutheri istentiszte­lethez illeszkedő (igazodó). b) Legyen a Magyarországi Evangélikus Egyház istentiszteleti rendje ökumeni­kus liturgikai hagyományokat magába gyűjtő, gyülekezeteink számára gazdagabb liturgikus tradíciót felkínáló. c) Ezek a szempontok a biblicitás, az igeszerűség és az egyházunk tanításához való hűség igényeinek figyelembevételével nyertek megfogalmazást. A „nyers” próbaszövegek és rendek több mint tíz gyülekezetben kerültek kísérlet­képpen bemutatásra, abban a reményben, hogy visszhangot keltenek, és a további együttgondolkodás jegyében segítik munkánkat. 3. Meggyőződésünk, hogy csak azt a liturgiát szabad bevezetni és használni a Ma­gyarországi Evangélikus Egyházban, amellyel a lelkész, a kántor, sőt a gyülekezetek is „Lélek szerint” azonosulni tudnak. Természetes, hogy az új istentiszteleti liturgia bevezetésének kettős feltételétől nem szabad eltekinteni: a) Jól meg kell ismerni az új rend változatait, az indokokat, amelyek a változás alapját szolgálják, s magát a rendet - lehetőleg mind a négyet - ki kell próbálni. b) Az istentiszteleti rendek és változások ismeretének birtokában szükséges a gyülekezettel, a presbitériummal megbeszélni azok jövőbeli használatát és a beve­zetés időbeli lehetőségeit. 4. Az istentiszteleti rend fontos teológiai és liturgikai elemeket hordoz, amelyek a keresztény liturgia elmaradhatatlan részei. Mégis igaz, hogy ezt kényszerzubbony­ként senkire sem adhatjuk rá, és az istentisztelet rendje nem cél önmagában, hanem eszköz Isten országának építésében és a gyülekezet lelki életének erősítésében. 5. A fentieket a próbaszövegek ismerete alapján kívántuk hangsúlyossá tenni. Kér­jük a lelkészeket, kántorokat és gyülekezeteket, kísérjék imádságos szeretettel az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság nehéz és olykor hálátlannak tűnő munkáját. Minden további lépésünkről szeretnénk időben tájékoztatást adni. 2004.január Testvéri szeretettel: Gáncs Péter püspök D. Szebik Imre elnök-püspök Ittzés János püspök Kyrie (Krisztus imádása) Az ókori gyakorlatban az uralkodónak kijáró köszöntés, mellyel az Újszövet­ségben is találkozhatunk (például Barti- meus meggyógyításánál). Az „Uram, ir- galmazz!” megszólításban az fejeződik ki, hogy Istent olyan Úrnak ismerjük el, akinek hatalma van felettünk, és akitől minden jót várunk. Lekció (olvasmány) A Bibliának egy adott ünnepre kijelölt ószövetségi, levélbeli és/vagy evangéli­umi szakasza. Liturgia A kifejezés a köznapi értelmezéssel szemben a teljes istentiszteletre vonat­kozik. A köz javáért végzett szolgálatra utal (az eredeti szó „közhasznú munkát” jelent). Ez tükrözi Isten értünk való szol­gálatát és azt, hogy a gyülekezetnek ezt kell továbbsugároznia a világ felé. Oratio oecumenica (általános könyörgő imádság) Többszakaszos imádság, melyben a gyülekezet saját életének eseményei mellett az egyházra, a.mindennapi életre és az egész teremtett világra vonatkozó hálaadását és kéréseit is Isten elé viszi. Tartalmából fakadóan helyes, ha az egyes szakaszokat a lelkész mellett a gyülekezet tagjai mondják. Ordinárium Az istentisztelet állandó részei, melyek ■ alkalomról alkalomra ugyanazzal a szö­veggel hangzanak el. Praefatio (nagy hálaadó imádság) Az istentisztelet úrvacsorái részének az óegyházi időkre visszanyúló bevezető imádsága. Proprium Az istentisztelet változó részei, melyek ünnepenként más szöveggel hangzanak el. Responsum (válasz) A keresztény élet válasz Isten szereteté- re. Számos bibliai könyv (például a Zsoltárok vagy a Jelenések könyve) olyan formában íródott, amely lehetősé­get ad a párbeszédes megszólaltatásra. A dialogikus forma a keresztény istentisz­telet kezdettől fogva gyakorolt és a re­formációban is megtartott kincse. Ezért felel a gyülekezet egy-egy rövid mon­dattal a különböző szolgálók által mon­dott egyes istentiszteleti részekre. Legel­terjedtebb formája az „Ámen”. Salutatio (üdvözlés) A köszönésnek a keresztény istentiszte­leten gyakorolt formája, melyben a leg­többet kívánja egymásnak a szolgálatte­vő és a gyülekezet: a Jézus Krisztussal való közösséget. (Ilyen értelemben az üdvözlés egyben áldóformula is.) Sanctus-Benedictus (Szent, szent, szent...) Ezsaiás elhívási történetének tanúsága szerint a mennyei liturgia része a három­szor szent Isten dicsőítése. Ehhez kap­csolódik a Jézus jeruzsálemi bevonulá­sakor elhangzott zsoltárrészlet: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” Az ének, mely­nek teljes szövege az énekeskönyv 77. oldalán található, azt fejezi ki, hogy a földi istentisztelet a mennyekben szün­telenül zajló istenimádat előíze. AGENDARE ,, Számomra mint magyarországi evangélikus számára ez a liturgia egy idegen gondolkodásmód, egy idegen kegyesség rám (ránk) kényszerítését jelentené, amit képtelen lennék valaha is elfogadni, és bevezetése esetén csak azt tudnám érezni, hogy kirekesztettek egyházamból. ” (H. J.) „Evek óta részt veszek olyan beszélgetéseken, amelyek témája az egyház megújulá­sa. Sok helyen, sok fontos gondolat merült fel. Egyről Soha nem esett szó: az istentisz­telet liturgiájának megújításáról. Nem véletlen, hogy erre senki sem gondolt. Lehetsé­ges, hogy azért, mert senki nem érezte ezt valós igénynek! Marad tehát a kérdés: ho­gyan bizonyítható, hogy az istentisztelet menetének új formájára szükség lenne? Azok, akikre irányul, a befogadók, a hívek jeleztek valaha ilyen igényt? ” (Sz. P. G.) „Nekem az új liturgia nem tűnik egyszerűbbnek, nem érzem mainak a nyelvezetét, nem találom benne a mai fiataloknak is énekelhető dallamokat, csak a középkoriakat stb... Olyan ez, mintha Luther a latin Bibliát nem a beszélt német nyelvre fordította volna, hanem a még kevésbé érthető hébert vette volna elő, és adta volna az emberek kezébe, mondván, hogy az eredetibb, hitelesebb és szentebb... ” (Sz. J.) „ ...félünk minden olyantól, amely a hússzor nagyobb katolikus egyház sajátja, itt ebben a Németországgal, Skandináviával, de még Erdéllyel sem (ahol az ellenrefor­máció nem pusztított úgy, mint a Királyhágótól nyugatra) összehasonlítható meg­csonkult ország megcsonkult evangélikus egyházában! ” (G. P.) A fenti mondatok az elmúlt két hónap során kaptak nyilvánosságot egyházunk internetes fórumán. Már e néhány kiragadott idézet is jelzi, milyen indulato­kat gerjesztett az a liturgiatervezet, amelynek kipróbálására advent első vasár­napjától, illetőleg az új esztendő kezdetétől kapott lehetőséget 14 felkért gyülekezet. Érdekes módon az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság által összeállított istentisz­teleti rendről legnyersebben nem az érintett gyülekezetek tagjai fejezték ki nemtetszé­süket a Fratemeten - igaz, a próbarendről természetesen a „kísérletben” részt vevők körében is megoszlanak a vélemények. Ezt tükrözte az a fórum is, amelyen a bizott­ság tagjai idén első ízben találkoztak a „próbagyülekezetek” képviselőivel. A révfülöpi oktatási központban január 30-án lezajlott eszmecsere ugyanakkor ar­ra is bizonyságul szolgált, hogy a reformtervezettel kapcsolatos fenntartások és ellen­érzések alapvetően információ-, illetve ismerethiányból fakadnak. Az Agendánk kor­szerűsítésével megbízott grémium minden jó szándéka ellenére sem tudta széles kör­ben megismertetni és megértetni a tervezett liturgikus „újítások” elemeit. Noha en­nek a kommunikációs hiánynak a pótlását önerőből hetilapunk sem tudja felvállalni, talán e dupla oldallal is sikerül némi muníciót szolgáltatnunk ahhoz, hogy indulatok helyett érvek domináljanak a vitában. Afelől ugyanis semmi kétségünk, hogy a litur­giatervezet tartósan vitatéma marad egyházunkban, és szeretnénk hinni, hogy az ér­demi bírálatra, kritikai észrevételekre maga a bizottság is igényt tart. Ha pusztán elvont teológiai kérdésről volna szó, az Evangélikus Élet akár ki is vonhatná magát e disputa alól, meghagyván a témát kitűnő szakfolyóiratunk, a Lel­kipásztor számára, amelynek legutóbbi számában máris látványosan ütköztek a véle­mények. Csak hát a liturgia a legteljesebb mértékben „közügy”, egyházunk vala­mennyi - istentiszteletet látogató - tagját érintő rend. Ellentétben azonban a Lelki- pásztor, illetőleg az internetes levelezőfórum „célközönségével”, tudomásul kell ven­nünk, hogy hetilapunk olvasótáborában ma (még?) nagy valószínűséggel azok van­nak többségben, akik mindeddig nem tulajdonítottak jelentőséget az agendareform irányába tett lépéseknek, talán nem is tudnak a „liturgikus próbafuzet” fogadtatásá­ról. (Jelzi ezt az is, hogy e tárgyban mindeddig csupán egyetlen olvasói levelet kap­tunk, az is egy másutt már megjelentetett pamflet volt.) Meglehet, sokan remélték, hogy jelen összeállításunk nagyobb teret szentel a li­turgiareformmal kapcsolatos kritikai észrevételeknek. Egyesek talán „felsőbb nyo­másra” gyanakszanak majd, pedig „csupán” annak a kérdésnek az eldöntése nehe­zedett a szerkesztőre, hogy kreáljon-e vitát a lap hasábjain, avagy mindenek­előtt hiányzó ismereteinek részbeni pót­lásával segítse az olvasót - a vélemény- alkotásban. Azt ugyan nem gondoljuk, hogy hirte­lenjében elárasztanak bennünket a „litur­gikus vitacikkek”, de hetilapunk online­platformján külön rovatot nyitunk e té­mának, és - miként azt korábban jeleztük - szintén az új istentiszteleti rend terveze­tének kívánjuk szentelni az EvÉlet-fórum tavaszi alkalmát, amelyre az Agendaszer­kesztő és Liturgiái Bizottság már - testü­letileg - elfogadta a meghívást. Szerkesz­tőségünk fórumbeszélgetéseinek hagyo­mányos helyszíne az Evangélikus Hittu­dományi Egyetem, soron következő al­kalmunk időpontja pedig március 12. T. Pintér Károly A liturgiái reform kapcsán sokféle kérdés reflektorfénybe kerül. Ilyenkor több­nyire az egyház életével, szolgálatával kapcsolatos alapkérdések vetődnek fel, így a lelkészi tisztség, lelkipásztori szolgálat ügye is szóba kerül. Jóllehet hitval­lási irataink a Szentírás nyomán egyértelmű állásfoglalást adnak ezekről, az utóbbi időben mégis többféle vélemény fogalmazódott meg. A Liturgiái Bizott­ság nevében Gregersen-Labossa György foglalta össze az istentiszteleti szolgálat­tal összefüggésben a lelkészi szolgálat lényegét. Az evangélikus próba-istentiszteleti renddel kapcsolatban a lelkész szerepe és a lelkészi szolgálat kérdése is tisztá­zásra szorul. Az evangélikus lelkész ordinált, tehát sajátos egyházi szolgálatra felszentelt (felavatott) személy. A lelkész sajátos hivatallal bír, és az apostoli autoritás felelősségét hordozza. Az ordinációt vocatio (elhívás) előzi meg, és a lelkész teológiai képzésben ré­szesül. Az ordinált személy szolgálatát és az egyetemes papságból következő keresztény hivatást, valamint a lutheri hivatásetika tanítását nem lehet ösz- szekeverni vagy egymás ellen kijátszani. Az evangélikus lelkész nem a gyüle­kezet többi tagja fölött helyezkedik el, hanem annak részeként a gyülekezet előtt áll, és a laikus szolgatársakkal együtt vezeti, felügyeli az istentisztelet és az egyházközség életét. Krisztus akarata alapján, emberi esen- dőségeivel együtt folytatja - az evangé­likus egyház törvényi keretein belül - az apostoli kortól áthagyományozott szent szolgálatot. GLGY 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom