Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-24 / 43. szám
69. ÉVFOLYAM 43. SZÁM 2004. OKTÓBER 24. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 20. VASÁRNAP ÁRA: 149 Ft A TARTALOMBÓL Püspöki körlevél az úrvacsora vételéről Luther és az istentisztelet Szívekben őrzött forradalom Belmissziói melléklet Reményik Sándor emlékezete Az első bibliafordítások „Atyám, miért engedted meg ezt?!" - olvasható a kérdés a templom előtt búsan maga elé néző Jézust mintázó szobor talapzatán. Szokatlan a kép, és szokatlan a hely. A Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa egyik volt tanyasi iskolájával szemben néhány éve kápolna magasodik: 1956 hőseinek kápolnája. Az iskolaépület ma már múzeum, ahol a forradalom tárgyi és írott emlékeit tekintik meg az érdeklődők, naponta néha több százan. Titokban mindenki abban reménykedik, hogy maga „Bajusz", '56 legendás hőse lesz a tárlatvezető. O Pongrácz Gergely, aki négy infarktus után, a hetvenen túl is egyenes tartással mesél a forradalom harcairól, amelyeknek részese volt. A zajos és néha igazságtalan főváros helyett a 90-es évek közepén e nyugodt, „templomépítésre nyitottabb" vidéket választotta a volt szabadságharcos, és itt, az Alföldön alakította ki az emlékhelyet, mely sokak szemében nem egyszerűen múzeum, hanem „kegyhely". A romnak épített kápolnában több mint háromszáz '56-os kivégzett neve olvasható a falakon. Papja egy hajdanvolt tábori lelkész, aki egy közeli településről jön misézni havi rendszerességgel. Érdekesség, hogy az emlékkápolnában eddig több mint ötven keresztelést végeztek, és ha az ifjúsági táborok létszáma indokolja, sűrűbben is tartanak szertartásokat. Ifj. Káposzta Lajos felvétele IAz 1956-os forradalomra lapunk 8. oldalán emlékezünk.) :v f Centenáriumi ünnepség a fasori alma materben Egyhetes ünnepségsorozattal emlékezett új épülete fennállásának századik évfordulójára a Fasori Evangélikus Gimnázium. Október 11. és 15. között az intézmény egy-egy osztályának tanulói adtak műsort a díszteremben, ahol pénteken igényes gálaműsorral és egy iskolatörténeti kiállítás megnyitójával folytatódott a múltidézés. Az ünnepség, melyen patinás oktatási intézményünk tanulói mellett öregdiákok, tanárok és érdeklődők is szép számmal részt vettek, a Fasori Evangélikus Egyházközség szomszédos templomában tartott orgonazenés istentisztelettel zárult. „Addig erős egy közösség, amíg múltját vállalni és megújulni képes” - kezdte a Fasori Evangélikus Gimnázium iskolatörténeti kiállítását megnyitó beszédét dr. Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója. Egyházunk középfokú tanintézménye vállalta és vállalja múltját, melyre október 11. és 15. között többféle módon is emlékezett. „Az iskolatörténeti kiállításon kívül pályázatot írtunk ki »Miért is lehetünk 2004-ben fasori diákok?« címmel, az egyes osztályok pedig ünnepi műsorokkal készültek az évfordulóra” - összegezte lapunknak az elmúlt hét eseményeit dr. Tárnok Dezső igazgató. A legszínvonalasabb produkciókat bemutatták az október 15-i gálaesten, amelyet személyes hangú felszólalások is színesítettek. Miután az igazgató köszöntötte a vendégeket, dr. Frenkl Róbert országos felügyelő lépett a pulpitushoz. A gimnázium egykori diákjaként három fogalom - a hála, az érték- közvetítés és a szomorúság - köré csoportosította gondolatait. „Hálásak lehetünk azért, hogy eleink létrehozták ezt az iskolát, és azért is, hogy itt mindig értékeket közvetítettek” - mondotta. „Szomorúságra az ad okot - folytatta -, hogy az 1952-es államosítást követő harminchét évben nem oktatási intézmény működött e falak között. Isten kegyelméből azonban 1989-ben »a Fasorban« újra megkezdődhetett a tanítás - egyházunk középfokú oktatási intézményei közül elsőként. Napjainkra megváltozott a világ, így gimnáziumunknak is változnia kell. Fontos, hogy a régi értékek megőrzésével alkalmazkodjunk az új követelményekhez. Bízom benne, hogy az itt oktató tanárok továbbra is megőrzik azt a fajta nyitottságot és szellemiséget, amely az öregdiákok számára annyira meghatározó volt” - zárta beszédét dr. Frenkl Róbert. Ha van még valaki, aki sokat tett a gimnázium újraindítása érdekében, az dr Gyapay Gábor akinek neve és élete szinte elválaszthatatlanul összefonódott a „Fasor” történetével. Az intézmény egykori igazgatója és tanára a múltat idézte fel, csakúgy, mint az ünnepségsorozatot lezáró istentisztelet igehirdetésében Szirmai Zoltán. Ő azonban a századik zsoltár alapján tartott áhítatában Fotó: Bottá Dénes nemcsak a mulandóra, de „az állandóra” is ráirányította a figyelmet. Hálával emlékezett az iskola egykori építőire, tanáraira és diákjaira, és emlékeztetett az iskola jelmondatára: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.”- gazdag Dr. Glatz Ferenc megtekinti az iskolatörténeti kiállítás anyagát A hármas fonál titka Kiskőrösi szüret... Ez most nem a szüreti napok lázas sokadalma, hanem a kemény munka ideje: a nekigyiirkőzés, a késő estébe nyúló, másnapra való ebédfőzések időszaka. amelynek része az ég kémlelése kora reggel (lesz-e eső, amely most hátráltat), az esti sorbaállás az átvevőnél, a tartályok izzadságos kivillázása. Nehéz törkölyillatú esték, fagyos pörköltzsír a lábas alján, rövid alvásra vár a bevetetlen ágy, mélyről felszakadó sóhaj: mikor lehet ezt kipihenni? El-elcsípett szavak az utcán, boltban cukorfokról, rothadásról, jégverte szőlőkről.... no és az árakról. Igen, az árak. Hallgatom a falugazdász higgadtan súlyos mondatait a helyi tévében: megalázóan alacsonyak az árak. Megalázzák a szőlőtermelőket, ismétli újra a fájóan igaz szavakat. Tovább göngyölítem magamban a hallottakat: ha a többség felhagy a szőlőműveléssel, a felvásárlók ugyan hova mennek majd vásárolni? Nem lenne-e a saját érdekük is, hogy ne csak a pillanatnyi érdek határozza meg döntéseiket, hanem a távolabbi jövőre is gondoljanak? Már most mennyi elhagyott szőlő van a határban. Telepítsünk erdőket, tanácsolják nekünk Brüsszelből - s akkor talán a gombaszedésből fogunk megélni erdeinkben? Nagyon csüggedtek az emberek, és ez a legfájóbb. Falusi gyerekként a parasztembert olyannak ismertem meg, aki arról nevezetes, hogy nem adja fel egykönnyen. Eleink, akiktől örökölt génjeinket magunkban hordozzuk, hányszor álltak már föl vert helyzetből? Először is rájöttek arra, mit érdemes termelni a sívó homokon. Túlélték a fdoxérajárványt, túlélték Rákosiék országdúlását, a lesöpört padlásokat. Nem vehettek traktort? Kitalálták a csettegőt. Számomra a sokak által megmosolygott cset- tegő, a lovas szekér egyfajta motorizált változata a parasztember túlélő képességének legfényesebb bizonyítéka! S most kifog rajtunk az EU meg a honi mezőgazdaságot messze nem támogató kormánypolitika? Hová lett a virtus, a megtartó elemi erő? Pedig most kellene belepökniink a markunkba! Csak az összefogás segíthet. A magányos farkasok kora lejárt, vége, nincs tovább. Akinek nincs elegendő tőkéje, elegendő szőlő- vagy földterülete, no meg elegendő kedve és egészsége, az nem sokáig húzza - egyedül. A Prédikátor azt mondja a Bibliában: „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Préd 4, 9-12) Tudom, kísért a múlt. A szövetkezet szót kimondani sem szabad. Az összefogás irányába lendítő döntést is nehéz meghozni, nagy a bizalmatlanság. Meg onnantól kezdve meg kell tanulnia mindenkinek, hogy a jól kimunkált közérdek valójában az egyéni érdek is. S a magánzónak nehéz megérteni: ami jó a többieknek, neki is jó kell, hogy legyen. És a helyes sorrend mindig ez lesz: elébbre való a köz, s ha a köz boldogul, gyarapszik abból az egyén is. Ez még csak az első döntés. Mert a közösségen belül sem könnyű. Megtanulni példának okáért a demokrácia játékszabályait, megtanulni a helyes meggyőzés eszközeit, mellőzni a diktatórikus módszereket, megértést tanúsítani azok iránt, akiknek kevesebb a lehetőségük, elfogadni a másképp gondolkodók véleményét is. És nem kirekeszteni senkit sem - mert a magasabb cél, a közjó ezt kívánja. Szüntelen harc ez, és nem a többiekkel, hanem elsősorban önmagunkkal; igazodás egymáshoz. De nincs más út. Csak együtt, egymás kezét fogva lehet talpon maradni! És a harmadik: ha még Istent sem hagyjuk ki az összefogásból! Ez a hármas fonál titka: ha ketten összefognak, együtt már erősebbek. De ha harmadikként Isten kezét is megfogják, akkor elszakíthatatlan lesz szövetségük. Eleink mindig a templomban kérték Isten áldását munkájukra. És Isten házában adtak hálát a megélt áldásért, mert tudták, emberé a munka, Istené az áldás. Valljuk be, erről feledkezünk meg a leghamarabb. Erőlködünk, küzdünk, csak a mindenható Isten segítségét nem kérjük. Vagy őt hagyjuk utoljára. Pedig tudjuk róla: mindenható, vagyis nincs számára lehelteden. Ezenkívül szereti az embert, minket is. Ha tehát van valaki, akinek fontosak vagyunk, ráadásul nincs hozzá fogható e kerek világon - nos, akkor miért éppen őt hagyjuk ki életünkből, számításainkból? Szép, szép az erdő. De nekem valahogy nincs kedvem gombát szedni... Lupták György Fényt sugárzó Fébé Nyolcvanesztendös egyházunk diakonisszaegyesülete „Fénylő, ragyogó, fényt sugárzó” a nevéhez hűen szolgáló, hajdanvolt bibliai nőalak, Fébé nevének a jelentése. Ugyancsak ezt a nevet viseli egyházunk diakonisszaegyesülete, amely- hazai és külföldi vendégekkel együtt- október 16-án a budavári evangélikus templomban emlékezett fennállása nyolcvanadik évfordulójára. Rendi ruha és fityula. A legtöbben feltehetőleg ezzel a két szóval jellemeznék a diakonisszákat. A budavári evangélikus templomban összegyűlt testvérek ennél jóval színesebb képet nyújtottak. Megkülönböztette őket egymástól nemzetiségük, anyanyelvűk és életkoruk is. (Folytatás a 4. oldalon) „ Valóban, nagy lelki műveltséggel kell rendelkeznie annak, aki az őt körülvevő nagy tisztelet és dicsőség között is megmarad higgadt, nyugodt embernek; az ilyen ember nem sokat törődik a maga dicsőségével, nem is tetszeleg önmaga előtt. Saját dicsőségét és jó hírnevét Istennek tulajdonítja, azt csak Isten dicsőségére és embertársai előrehaladására, nem pedig a maga javára és előnyére használja fel. ” Luther Márton: A jó cselekedetekről (Takács János fordítása)
