Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-10 / 41. szám
2004. OKTÓBER 10.-3. oldal Evangélikus Élet Nyíregyházi lépték Az Északi Egyházkerület legnagyobb gyülekezetében egymást érik a közösség más és más köreit megmozgató, mégis mindig népes események. Ezt példázza az is, hogy október 2-án délelőtt hálaadáson, délután pedig parókiaszentelésen szolgált D. Szebik Imre, az egyházkerület püspöke. A nyíregyházi gyülekezetnek mind az öt körzetét egy-egy lelkész látja el. A Sztankó Gyöngyihez tartozó rozsrétsző- lői körzetben található Betlehem gyülekezeti otthont - amelynek épületét kárpótlásként kapták annak idején - Szebik Imre napra pontosan tíz évvel a mostani alkalom előtt szentelte fel. A kerek évfordulót ünneplő, illetve a kisebb felújítási munkák befejezéséért hálát adó gyülekezet a ház második, istentiszteleti hellyé alakított termében gyűlt össze. A püspök Mt 6,21 alapján tartott igehirdetésében az igazi kincsről, Jézus Krisztusról beszélt. Mint mondta, a múlandó kincseket nem visszük magunkkal, de ugyanakkor látnunk kell, hogy Jézus is ebbe a múlandó világba jött el, és ebben támadt fel. Ez a ház is a múlhatatlan és láthatatlan kincsre mutat lelki alkalmaival s az itt elmondott imádságokkal - fűzte hozzá. A liturgia szolgálatában Bozorády Zoltán püspökhelyettes, esperes is részt vett. Felszólalásával megerősítette a rozsrétszőlőieket: arról beszélt, hogy bár szükség van a Nagytemplom nagy gyülekezetére, a kis közösségekben lehet igazán jól megosztani egymással a személyes élményeket, hittapasztalatokat. Egy kis település életében mindig áldás az összetartó maroknyi, de eleven közösség -jelentette ki. A szombati istentiszteleten énekével szolgált a nagy- templomi vegyes kar Jávori Pálnak, a gyülekezet kántorának vezényletével. A kórus előadásában a karvezetönek ez alkalomra írt darabja csendült fel. A rövid közgyűlést a gyülekezet felügyelője, Szakady Géza hitoktató vezette. Itt szólalt fel és mondta el köszöntőjét Sipos Kun Kötöny, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese, megköszönve a lehetőséget, hogy istentiszteleteiket az evangélikusok otthonában tarthatják. A gyülekezetét szólóénekével örvendeztette meg Sztankó Gyöngyi leánya, Labortízi Dóra, és verseivel a színészi pályára készülő fiatal tehetség, Koblicska Löte. A nyíregyházi nap délutáni programja a Nagytemplomhoz vezető utcában lévő parókia felszentelésével folytatódott. Itt Sztankó Gyöngyit Lábossá Péter nyíregyházi igazgató lelkész váltotta fel, aki feleségével, a harmadik gyermeküket váró, szintén teológiát végzett Labossáné Kővágó Anitával együtt a közeljövőben foglalja el felújított szolgálati lakását. Szebik Imrének az új otthon tornácán Mt 8,20 alapján tartott prédikációjában elhangzott az is, hogy az épület az Emma- us szeretetotthon megépülése előtt idősek gondozását végző intézményként szolgált; legyen ezentúl is a szeretet otthona. „Adja Isten, hogy e hajlék az örök élet kapuja felé mutasson” - fejezte be igehirdetését az egyházkerület vezetője. Az önerőből előteremtett és pályázat útján nyert összesen 27 millió forintból renovált parókia építésének történetét Demcsákné Balczó Ildikó, a gyülekezet másodfelügyelője mondta el. Az istentiszteletet követően Szebik Imre rövid felszólalásában örömmel szólt arról, hogy megnyugtató látni a gyülekezet épületeinek rendben tartására tett törekvéseket, erőfeszítéseket. De még nagyobb öröm lesz, ha még püspöki szolgálatának ideje alatt felszentelheti az eddig csak tervekben, beszélgetésekben élő első nyíregyházi óvodát... Horváth-Hegyi Olivér Paplakszemlén - előtérben (balról jobbra) Lábossá Péter, D. Szebik Imre és Bozorády Zoltán A burgenlandi új harang hangja Az Osztrák Köztársaságban a 2001. évi népszámlálás adatai szerint közel negyvenegyezren használják a magyart a mindennapos érintkezés nyelveként. Bé- csen kívül Ausztria keleti tartományában, Burgenlandban élnek jelentősebb számban magyarok. Az őshonos népcsoport lélekszáma mintegy hatezer-ötszáz fő. A német és a magyar nyelvet egyaránt használó települések egyikében, a határtól húsz kilométerre fekvő falucskában, Oriszigeten él az egyetlen, a reformáció korában alapított magyar evangélikus gyülekezet. A település rendezett utcái és terei, takaros evangélikus temploma az Ausztriában megszokott tisztasággal fogadták Herwig Sturm burgenlandi és D. Szebik Imre magyarországi elnökpüspököt október 3-án a templom új harangjának szentelése ünnepén. A kétnyelvű szentelési istentisztelet igehirdetője, D. Szebik Imre magyar nyelven elhangzott prédikációjában lelkesítette a templom melletti téren és utcácskában helyet foglaló gyülekezetei: „Szigeti testvérek! Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Altemplom harangja hívogasson mindenkit, hogy senki se maradjon egyedül, hanem a gyülekezetben, a templomban megtalálhassa a legnagyobb kincset, Jézus Krisztust!” Az istentiszteletet követően Koch Manfred burgenlandi tartomány- főnök méltatta a kis közösség példás ösz- szefogását. A délután folyamán több alkalommal megszólalt a gyülekezet tagjaiból szerveződött klarinétkvartett, valamint - Mesmer Ottónak, a gyülekezet lelkészének vezényletével - az őriszigeti női kar. A 385 kilogrammos, bronzból és cinkből készült, B1 hangzású harang szentelését D. Szebik Imre és Herwig Sturm közösen végezte. A 13 ezer eurót érő harangot az Őriszigeten huszonnyolc évig szolgáló dr. Teleky Béla fia, ifi. dr. Teleky Béla bécsi sebészprofesszor adományozta hálából és édesapja emlékének adózva a gyülekezetnek, mert a régi harang megrepedt. A családjával együtt jelen lévő professzor édesapja a budapesti teológián szerzett doktori fokozatot az őriszigeti gyülekezet történetének megírásával. A faluban élő özvegye, Margarete asszony szintén részt vett az ünnepségen. A vendégek között foglalt helyet Kalincsák Balázs nemescsói segédlelkész a magyarországi testvérgyülekezet képviseletében. Mesmer Ottó feleségével együtt tizenhárom éve érkezett Őriszigetre, ki- lencévnyi erdélyi szolgálat után. Mesmer Katalin Enikő kántori teendőinek ellátása mellett egy magyar néptánc^ csoportot, valamint - óvodások és kisiskolások számára - magyar tánc-, játék- és énekkört, illetve furulyacsoportot is szervezett. A magyar kultúrát és hagyományokat ápoló foglalkozások lehetőséget teremtenek arra, hogy szülőket és nagyszülőket is hívogassanak a gyülekezet által^szervezett alkalmakra és az istentiszteletekre. Őriszigeten havonta három alkalommal magyar, egyszer pedig német nyelvű istentiszteletet tartanak. Mesmer Ottó Felsőőrben, a kétnyelvű gimnáziumban hittant oktat, és munkájához tartozik baleseti lelkigondozás is - mely Magyarországon még nem terjedt el - így hivatalból állandó kapcsolata van a helyi tűzoltósággal és a rendőrőrssel. Az eseményről és az őriszigeti magyarok életéről készített filmet - dr. Fabiny Tamás szerkesztésében - november közepén sugározza a Duna Televízió Isten kezében című sorozatában. H. H. O. Gyülekezeti munka-istentisztelet Egy médiaiskolában nem kapnék kitüntetést ezért a címért, hiszen a jó cím világos, érthető, és mindenki tudja belőle, miről van szó. Ez a cím azonban nem egyértelmű, hiszen ki hallott már munka-istentiszteletről? Evangélikus liturgiánk jól ismeri a vasárnapi, mindennapi, passiói és ünnepi istentiszteleti rendeket, de ki hallott már a munka-istentisztelet liturgiájáról? Én négyévesen vettem részt először ilyen istentiszteleten, amikor Blatniczky Jenő bácsi még 1977-ben egybehívta a cin- kotai gyülekezet tagjait, hogy készítsék el a járdát a templom körül. A hívek munkásruhát öltöttek, megfogták a vödröket, kézbe vették a lapátokat, gereblyéket, és elindultak - istentiszteletre. Édesapám kézen fogott, és engem is elvitt erre az alkalomra. Kicsiny gyermekként kis lapátommal mértem a cementet, míg mellettem az idős lelkész bácsi gereblyézte a friss betont. Jenő bácsi biztosan tudta, hogy istentiszteleten van, én azonban ebből még semmit sem értettem akkor. Azóta lelkész lettem én is, és az elmúlt héten Hódmezővásárhelyen felelevenítettük ezt a különleges istentiszteleti formát. Ünnepi istentiszteletre készülve összefogott a gyülekezet, és közösen építettünk, bontottunk, javítottunk és festettünk. A legfiatalabb munkás tizenhárom éves, a legidősebb nyolcvanesztendős volt, de eltűntek a határok közöttük. Miért istentisztelet számomra, ha egy gyülekezet tagjai együtt dolgoznak a templomban, a gyülekezeti teremben vagy a parókián, és közben közösen esznek meg egy finom paprikás krumplit? Azért, mert ilyenkor nem a szavak, hanem a tettek prédikálnak. Prédikál a betont keverő vagy talicskát toló kéz, prédikál a kalapáló idős testvér és az ajtót festő fiatal. Ünnep az ilyen nap, mert emberek dolgoznak együtt Isten dicsőségére és a gyülekezet javára. Hála Istennek sok gyülekezet anyagi körülményei javultak az utóbbi években, mégse bízzunk mindent vállalkozókra, mert közben elveszítünk valami fontosat. A munka-istentisztelet közösségteremtő alkalom, melynek során új testvéri szálak szövődnek. A munka-istentisztelet után a gyülekezet tagjai jobban a sajátjuknak fogják érezni a templomot és az épületeket, mert azokban benne lesz az ő kezük munkája is. Gyülekezet és lelkész ne szégyelljen együtt szolgálni lapáttal a kézben, mert ilyenkor is Isten dicsőségére munkálkodunk! Deák László A múltról a jövőért A rendszerváltozás óta érthetően visszatérő, időről időre felerősödő igény mutatkozik az egyházban a múlt tisztázása iránt. A múlt ebben az esetben csak a második világháború utáni időszakot - mindazt, ami 1945 és 1989 között történt -jelenti. Legutóbb az 1984-ben Budapesten megrendezett nagygyűlés - az első olyan alkalom, amikor a Lutheránus Világszövetség kelet-közép-európai, politikai rendszerét tekintve szocialista országba vitte az eseményt - huszadik évfordulója alkalmából megjelent írások jelezték, hogy sokféle a megközelítés, és még az egyértelműnek látszó tények megítélésében is jelentősek az ellentmondások. A többoldalú megközelítés persze egészséges jelenség, de a helyzet azok igazságát erősíti, akik szerint a feltétlenül szükséges szerény mértékben sem történt meg a múlttal foglalkozó eszmecsere, nem beszéltük ki eléggé dolgainkat, ez pedig visszaüt, olykor bizalmatlanságot szül, feszültségeket generál. Nem arról van szó, hogy valamiféle „hivatalos” egységes álláspontot kellene kialakítani a közel fél évszázad különböző periódusairól és meghatározó személyiségeiről, hanem csupán arról, hogy konferenciákon, gyülekezeti alkalmakon többet kell foglalkozni a közelmúlt egyháztörténelmével. Talán most érkezett el az idő, amikor ez hatékony lehet, és elkerülhetők a csapdák. Közismert, hogy a tárgyilagos történelmi elemzéshez bizonyos távlat szükséges. A kilencvenes évek elején a múlt tisztázását radikálisan igénylőket nyilván elsősorban nem a történelmi igazságszolgáltatásra való törekvés, legfeljebb - ennek leplében - aktuális politikai szándék vezette. Másfél évtized is rövid idő, de már ad némi távlatot (az 1945 és 1956 közötti periódust tekintve feltétlenül), viszont most még rendelkezünk azzal az előnnyel, hogy sokan élnek azok közül, akik szerepet játszottak az 1945 utáni egyházi életben, és meghatározó személyes emlékekkel, élményekkel rendelkeznek ebből az időszakból. Természetesen a kortárs visszaemlékezés is lehet elfogult, mégis rendelkezik egyfajta hitelességgel. Egy nyílt, korrekt vitában helyükre kerülhetnek a dolgok. Sokkal inkább, mint ha ki-ki a mai politikai meggyőződéséhez szerez mintegy igazolást a múltból, lényegében torzítva a történelmet. (Ez időszerű, érezhető veszély a társadalomban és az egyházban egyaránt.) Hasonló veszély a szelektív memória, amely többnyire az önigazolást kívánja szolgálni. Ezek a gondok is magyarázzák, hogy miért irányult eddig csekély figyelem a huszadik század második felére, de talán elfogadható az is, hogy valóban időszerű a változtatás. Alapvető, hogy a múlt tisztázása, értékelése nélkül ne kezdődjön meg a jövő építése. Túl tehát azon az alapvető szemponton, hogy kötelezettségünk a múltunkkal való szembesülés, ezt igényli az egyházi jövőkép kialakítása is. Értékeljük akárhogyan az 1945 és 1989 közötti évtizedeket, ezek is részei a hazai egyháztörténelemnek. A két véglet, a csak a pozitív elemek kiemelése, illetve a teljes elítélés, azaz a szépítés és a befeketítés között kell megtalálni a helyes utat. Ez azért is lényeges, mert valóban sok minden nem vállalható ebből az időszakból, ugyanakkor meg kell találni a kontinuitás nyomvonalát is, egyháztörténelmünk értékalapú folytonosságát, amelyre 1989 óta is építhetünk. A korszak meghatározó egyházi személyiségeit is megilleti tevékenységük tárgyilagos elemzése. Jórészt ezzel is adósak vagyunk. Pedig az 1956 előtti időszak már valóban történelemmé vált, mégsem készült például Dezséry László pályáját bemutató monográfia. Hiányzik persze az 1945 és 1956 - rö- videbb időszakokra bontva: az 1945 és 1950, illetve az 1950 és 1956 - közötti évek történelme, a püspökök (Ordass Lajos, Túróczy Zoltán,. Szabó József) mellett a világi munkatársak (a felügyelők, így Reök Iván, majd Mihályfi Ernő) szerepének a bemutatása is. Az egyházban még összetettebb feladat az egyszerűség kedvéért Káldy-korszaknak nevezhető hosszú periódus (1958-1986) értékelése - akárcsak a társadalomban a „puha diktatúra” éveié. Az úgynevezett „lila könyvek” sokat tettek az Ordass-per és a püspök munkásságának megismertetéséért, az életmű mindeddig mégsem vált egyházunk és az új lelkésznemzedékek számára igazán értékké úgy, ahogyan természetes lenne. Talán azért sem, mert voltak, akik aktuálpolitikai célra is fel kívánták használni Ordass Lajos örökségét. De a személyiség és a mű ellenállt ennek a törekvésnek. Ordasstól idegen volt minden szélsőség, minden kirekesztés, minden sanda politikai szándék, többek között erkölcsi zseni volt, ahogyan Fasang Árpád jellemezte. Mindezen meggondolások alapján választottuk a hagyományosan november első hétvégéjén sorra kerülő felügyelői konferencia mottójául „A múltról a jövőért” gondolatot. Nyilvánvalóan több konferencia, több tanulmány sem képes a kort a teljesség igényével feldolgozni, de kortársi segítséggel talán sikerül valamit elindítani. A múltunk része az életünknek, és felelősséggel tartozunk az utódainknak. E gondolatok jegyében készülünk a konferenciára. Frenkl Róbert Felügyelői konferencia (Révfülöp, november 5-7.) Program: November 5., péntek 16.00-18.00 Érkezés 18.00 Vacsora 19.00 Előadás - dr. Hafenscher Károly: Adalékok a közelmúlt egyháztörténelméhez » 21.00 Áhítat - D. Szebik Imre November 6., szombat 8.00 Reggeli 9.00 Áhítat - Ittzés János 9.30 Előadás - id. dr. Fabiny Tibor: A Káldy-korszak némi távlatból 11.30 Előadás - dr. Reuss András: IVSZ-nagygyűlés, 1984. Előzmények, hatások 13.00 Ebéd 15.00 Előadás - dr. Csepregi András: A jövő fontosabb, mint a múlt 17.00 Fórum 19.00 Vacsora 20.00 Áhítat - Gáncs Péter November 7., vasárnap 8.00 Reggeli 9.00 Morzsaszedés 10.00 Istentisztelet 12.00 Ebéd, hazautazás
