Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-10 / 41. szám
4. oldal-2004. OKTÓBER 10. Evangélikus Élet Bajor-magyar lelkésztovábbképzés A Bajor Evangélikus Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház testvéregyházi kapcsolata immár tizenkét esztendőre nyúlik vissza. Az idei szeptember újabb friss gyümölcsöt érlelt a már eddig beérett gyümölcsök mellé. A neuen- dettelsaui Pastoralkolleg - azaz lelkésztovábbképző intézet - első ízben rendezte meg továbbképzését Magyarországon, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban szeptember 20. és 29. között, nyolc bajor és nyolc magyar lelkész részvételével. A találkozó egyedülálló az eddigiek sorában, hiszen a Pastoralkolleg képzései 1955-től mostanáig Neuendettelsau városához kötődtek, továbbá most először volt magyar lelkész a résztvevők fele. Hazánkból Budapest, Sopron, Bonyhád, Bánk, Surd és Csákvár szolgálattevői alkották a kis csapatot, a bajor gyülekezeteket pedig Deiningen, Pyrbaum, Hof, Schrobenhausen, Mönchsroth, Manching és Schonungen lelkészei képviselték. A másfél hetes együttlét közös témája a gyülekezetépítés volt. A nyitott és lelkes társaságot Christian Möller heidelbergi professzor kalauzolta a témakör mélységeibe előadásai és a közös beszélgetések segítségével. A hallottak feldolgozását segítő csoportmunkákat magyar részről dr. Szabó Lajos vezette. A hetet Karin Hüttel lelkésznő, a Pastoralkolleg egyik vezetője koordinálta. Az előadások természetesen a mindennapi lelkészi szolgálathoz kötődtek, így szó esett többek között gyülekezeteink és egyházainkra tradícióiról, gyülekezeteink történetéről, hátteréről, különféle gyülekezeti modellekről, a gyülekezet lelki vezetéséről, a lelkész egyéni spiritualitásáról, a keresztségről, valamint a lelkész továbbképzésének, önképzésének a fontosságáról is. A résztvevők új élményekkel gazdagodhattak, amikor felkeresték Balatonboglár és Siófok templomait, Keszthely városát, az új balatonszárszói üdülőt, illetve vasárnapi istentiszteleten vettek részt a nagykanizsai gyülekezetben. „Ahol egymással megbarátkozott utak találkoznak, az egész világ otthonná válik” - írja Hermann Hesse egy helyen. Az együttlét is az idézet igazságát bizonyította. B. E. Comenius projekt Lelkes pedagógusok féléves előkészítő munkáját követően egy verőfényes szeptemberi vasárnapon 22 bajorországi diák és két nevelő érkezett a balatonszárszói Evangélikus Missziói Otthonba. Még ezen a napon a győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium diákjaival kiegészülve elkezdődött az az egy évig tartó közös program, melynek keretében a 13-16 éves diákok egymással és különböző kultúrák dalaival, táncaival ismerkedhetnek. Az együttműködés a Comenius idegen nyelvi program keretén belül a brüsszeli székhelyű Socrates Iroda támogatásával valósulhatott meg. így tölthettek két hetet a Neuendettelsaui Diakónia evangélikus iskolájának diákjai hazánkban, s ugyancsak ezzel az anyagi támogatással utazhatnak a győri diákok a tanév végén Neuendettelsauba. A diákok egyhetes balatoni tartózkodásuk alatt napi öt órát töltöttek dalok, táncok tanulásával. Munkájukat az iskolák pedagógusain kívül Fekete Miklós tánctanár, a Győri Nemzeti Színház táncművésze segítette. Az időjárás is kegyes volt hozzájuk, hiszen a próbák között lehetőségük volt fürdésre, játékra, kirándulásra is. Az újonnan elkészült, minden igényt kielégítő üdülőházban Végh Szabolcs intézményvezető figyelmes gondoskodása, Eckehardt Theurkauf és Aradi György lelkészek áhítatai tették felejthetetlenné az együtt töltött napokat. Szárszóról hazatérve Győrött folytatódott a program. A győriek napközben már tanultak, de a német gyerekeknek ez a hét is igazi kikapcsolódást jelentett. Dunai kenutúra, lovaglás, élményfúrdő éppúgy szerepelt a programjukban, mint a városháza tornyának meghódítása vagy egy felejthetetlen színházlátogatás. Egyik legemlékezetesebb élményük a budapesti kirándulás, melynek során felkeresték a Természettudományi Múzeumot, a Parlament impozáns épületét, illetve egy nyitott városnéző buszról megcsodálhatták fővárosunkat. A búcsúesten az Öregtemplom udvarán a szülők és a győri tantestület tagjai német barátaikkal együtt tapsolhattak a röpke két hét alatt elkészült táncbemutatónak. Monika Schöne énektanár, Kerstin Denninger testnevelő tanár, Jankowska Agnes német- és Módosné Hatvani Zsófia énektanár egyetértett a következőkben: „Igazi csapatot alkottunk, nem éreztük, hogy különböző országokból érkeztünk, más nyelven beszélünk. Egyformán gondolkodunk a gyerekekről, iskoláinkról, értékekről, a nevelésről.” A diákok bemutatóját követően mindkét iskola vezetője megköszönte a gyermekeknek a kifogástalan munkát, a fegyelmezett érdeklődést, a nevelőknek a szolgálatot, a szülőknek a segítséget. Az emlékezetes estét népi táncos szülők vezette táncház zárta. „Jövőre újra együtt Neuendettelsauban” - integettek a diákok könnyes szemmel egymásnak a búcsú perceiben. Addig is marad az emlék, a jó érzés: újabb lelkes csapattal gazdagodott a bajor-magyar testvéri közösség. Hallgatóné Hajnal Judit Lelkigondozók gyűlése A Külföldön Elő Magyar Lelkigondozók Munkaközössége (KEMELM) idei gyűlését a dél-szlovákiai Gömörpanyiton tartotta szeptember első hetében. A résztvevők öt országból gyűltek össze azért, hogy tárgyaljanak a gyülekezeteiket érintő kérdésekről, és hogy ápolják a kapcsolatot a szlovákiai magyar evangélikus testvérekkel. Sajnos betegség miatt többen is hiányoztak, s most először tartottak gyűlést Kelemen Erzsébet diakonissza testvér nélkül, akit az Úr augusztus 11-én hazaszólított. A találkozó három csomópont köré szerveződött. Gémes István előadásának középpontjában a gyülekezetek további építése állt, míg Pátkai Róbert az EU-val kapcsolatos kérdéseket vizsgálta a választások fényében. Másodikként a gyülekezetek kapcsolatfelvételeit vették szem ügyre: beszámoló hangzott el a METT áprilisi, budapesti gyűléséről, valamint a Nyugat-európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége éppen lezajlott leondingi (Ausztria) közgyűléséről. Az első kapcsolatot fontosnak, ám kevésbé effektívnek találták; a második hatékonyságát a presbiterképzés munkája és az eddigi gyűlések igazolják. A továbbiakban a közös munkákról szóló beszámolók kerültek napirendre: a nagyheti - immár negyvenéves múltra visszatekintő - ifjúsági konferencia jövője csakúgy, mint két lap, az Útitárs és a Koinonia további sorsa. Ezen kérdések megoldásához segítséget vár a munkaközösség. A szervezők nagy örömére nemcsak a panyitiak fogadták szeretettel a rendezvény résztvevőit, hanem több - magyar vagy magyar szolgálatban is álló - helyi lelkész is bekapcsolódott a munkába. Lelkesen vettek részt a tárgyalásokon a különböző gö- möri gyülekezetekből érkezett presbiterek és munkatársak is, akik főleg a kitartó kapcsolattartásért voltak hálásak. A résztvevők a találkozó végén „kirajzottak” a gyülekezetekbe, hogy Isten igéjével szolgáljanak. Mindvégig élvezték a gyülekezetek vendégszeretetét, és reménykeltő volt látni az egyházon belüli szlovák-magyar együttműködés fejlődését is. Gémes István Örök örökségünk Érdekes kontrasztot tapasztalhattak meg a XXXIII. ökumenikus női területi találkozó résztvevői már az alkalom első perceiben. A Lágymányosi Ökumenikus Központ kápolnájában október 2-án összegyűlt asszonyok ugyanis diákokkal találták szemközt magukat: az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziumának kórustagjai jöttek el, hogy modern zenéjükkel gazdagítsák a találkozót, amelyen jelképesen múlt és jövő találkozott össze. Az oltártérben a szolgáló fiatalok, akiké a holnap, s szemben a hallgatóság - az idősebbek -, akiké a tegnap bizonysága. Mindez arra emlékeztetett, hogy örökségünk, amelyről az egész napos alkalom szólni kívánt, nemcsak ránk hagyományozott adomány, hanem olyan ajándék, amelyet tovább kell adnunk. A találkozón elhangzott áhítatok is erről szóltak, majd az előadás is ezt a gondolatot mélyítette el. A résztvevők ámulva tapasztalhatták meg az „isteni rendezést”, mert a kezdő és a záró igehirdetést tartó lelkésznők egymástól függetlenül olyan igeverseket választottak, amelyekben a víz képe különös fontosságot kapott. Dr. Bartha Tiborné 1 Móz 26,18 versét választotta áhítata alapjául. Utalva arra, amit itt olvashatunk - „Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Abrahámnak az idejében ástak" -, a hallgatóságnak szegezte a kérdést: keressük-e az élő vizet, azt a Halmi Krisztinát, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium egykori tanárát a rendházban látogattam meg, ahol él. A bejárat magas, szigorú vaskapuja felett tábla hirdeti, hogy az épületben Jézus Szíve Népleányainak kollégiuma működik. A szerzetesi cella helyett barátságosan berendezett, hangulatos szobába lépek, mindenütt fenyőfa bútor, könyvek és apró tárgyak, amelyekkel egy nő otthonná varázsol egy pár négyzetméteres területet. Kriszta úgy él bennem, mint az örökös lázadó, aki reggelente vigyorogva lép a tanáriba rakoncátlan tincseit igazgatva. Most meg itt ül velem szemben egy csillogó tekintetű, kisimult arcú hölgy, akinek mosolya ma is csibészes, mint régen, és fürtjei még mindig neveletlenek.- Hogy kerülsz te ide?- Isten megragadott, mint egy kiskutyát, és iderakott a helyemre. Hosszú ideig hókuszpókusz volt számomra mindaz, ami a misén történt, ésszel próbáltam megközelíteni a hit dolgait, és fokozatosan eltávolodtam az egyháztól. Aztán évek múlva egyszer elmentem gyónni, és az atya fejrposás helyett azt mondta, hogy most adjunk hálát Istennek, amiért itt vagyok. Ez volt az első olyan istenélményem, amit nem akartam megmagyarázni, csak hagytam, hogy megtörténjen. Nevezhetjük megtérésnek is. Később egy gyónás alkalmával valaki megkérdezte, hogy túl a harmincon mihez akarok kezdeni az életemmel. Miért akarnék én bármit is kezdeni vele? - kérdeztem. Jönnek a feladatok, és tehetségem szerint igyekszem megoldani őket. Azt javasolta, gondoljam végig, hogy férjhez akarok-e menni, mert akkor arra kellene elindulni, ha pedig nem, akkor szerzetes is lehetek. Hetekig gondolkodtam: nem létezik, hogy csak ez a két út lehetséges! Miért ne élhetnék egyedül is boldogan?! Gyerekre persze vágytam, de a párkapcsolat sosem nyújtott felhőtlen boldogságot. Leéljem az életemet, és csak a végén döntsék? Nem lenne értékesebb, ha már most elköteleződnék? Pár hét alatt döntöttem.- Senki nem mondta, hogy ez őrültség, ne csináld?- Dehogynem! Mindenkinek múlt szálelki örökséget, amelyet az évek során esetleg betemetett az idő? A záró igehirdetés textusa pedig így bátorított: ,, Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágattatok, és a kút üregére, melyből kiásatta- tok!” (Ézs 51,1) Aklanné Balogh Éva lelkésznő Isten hűségére emlékeztetett. Az Úrhoz, a tiszta víz forrásához újra és újra vissza lehet térni, hiszen ő az eredet, őhozzá tartozunk. Ez a mi örökségünk: annak tudata, hogy Istenéi vagyunk, s rábízhatjuk magunkat. Szinte ugyanebben a mondatban összegezhető mindaz, amit előadásában P. Tóthné Szakács Zita rezadi elképzelései vannak a szerzetesekről. Apácának mondanak minden női rendet, pedig egyre több olyan közösség van, ahol nincs fátyol és habitus. Szóval mindenki le akart beszélni. Egy jezsuita ajánlotta ezt a rendet, és amikor találkoztam az egyik testvérrel, tudtam, hogy itt a helyem.- Miért éppen itt?- Fontos volt, hogy a közösség Szent Ignác-i lelkiségű, és nincs egyenruha. A rendet 1921 -ben Bíró Ferenc páter alapította kifejezetten hazai viszonyokra, hogy megmutassa, nincsen szakadék a vallásos és a hétköznapi élet között. Részt vettem egy pár napos hivatástisztázó lelkigyakorlaton, majd beadtam a jelentkezésemet. Két év próbaidő következett. Az első időben a társaság lelkiségével és történetével foglalkoztunk, olvastunk, beszélgettünk, a második évben a közösség különböző intézményeivel ismerkedtünk. A próbaidő alatt az ember nem dolgozhat külső munkahelyen, és ezt elég nehéz volt elviselnem. Egy műtét kellett, hogy felfogjam, hogy ha nem tevékenykedem állandóan, csak élek, akkor is Istent dicsőítem. Az ember pusztán teremtményi mivoltában is Isten dicsérete lehet.- Aztán jött a fogadalom?- Nagyon szép az eskü szövege. Kifejezi, hogy bár nem vagyok méltó rá, de felajánlom magam, szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadok. Először háromszor egy évre tesz- szük, majd kétszer három évre, végül egész életünkre.- A szüleid mit szóltak a döntésedhez?- Nem örültek. Anyukám azt hitte, hogy valami nagy trauma ért, és menekülök.- És nem?- Lehet ezt menekülésből csinálni? Milyen házasság az, amit így kötnek? Lehet úgy beleragadni egy kapcsolatba, hogy nincs más. De boldogságot hoz?- Definiálnád a boldogságot? (Kuncogunk...)- Ottlik Géza írja, hogy a boldogságban mindig van egy pici keserűség, ami emberi mivoltunkból fakad. Ebben a világban sose leszünk felhőtlenül boldogok. Majd csak odaát. Ez a kis keserű íz a mostani boldogságomban is benne formátus missziói lelkész, a MEÖT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) Női Bizottságának elnöke osztott meg hallgatóságával. Ám ő már arról is szólt, hogy a hit bizonyossága nemcsak örökség, hanem közvetítendő .feladat is. A 78. zsoltárt idézte, amelynek 6-7. versében így buzdít a szerző: „ Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiák, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat... ” József történetén keresztül mutatta be, hogy mit jelent ez az atyai házból hozott örökség, az Istenbe vetett feltétlen bizalom megélése. Jákob fia csak tizenhét évet töltött otthon, mégis mélyen beléivódott mindaz, amire apja tanította. Lelki öröksége így megtartotta a mélységekben és a magasságokban is. A lelkésznő azzal a gondolattal zárta előadását, hogy József történetét valószínűleg Salamon király idején foglalták írásba. Bizonyára nem véletlen, hogy akkor jegyezték le, amikor jólét köszöntött az országra. Figyelmeztetésül íródhatott az akkori fiataloknak, hogy ne távolodjanak el Istentől, s emlékeztetni akarta őket arra, hogy jó sorsukban se feledkezzenek el örökségükről. Az aszódi kórus tagjai nem vettek részt az előadást követő csoportos beszélgetésen, mert szolgálatuk második részére készültek. Pedig kíváncsiak lettünk volna, ők vajon hogyan vélekednek erről az örökségről. Fel nem tett kérdésünkre azonban a szünet után felcsendülő daluk felelt: „Ó hatalmas, kezed nagy csodákat tesz. Veled senki nem ér fel. Veled senki nem ér fel!” B. Pintér Márta meghalad van, csak az a különbség, hogy a párkapcsolatban ezzel nem tudtam mit kezdeni, mert vagy magamat, vagy a másikat vádoltam miatta. Most belátom, hogy ez az ember voltunk tökéletlensége.-Ennyire jó csupa nővel együtt lakni?- Egy közösség olyan, mint a bankbetét: annyit tudsz belőle kivenni, ameny- nyit beleteszel, és néha kamatozik is. Amikor egyedül laktam egy lakásban, nem tudtam elképzelni, hogy önszántamból válasszam azt az életformát, amelyben ma élek. De a belső átalakulás segített ebben. Persze ha két nő együtt van, akkor óhatatlanul előfordul, hogy kibeszélnek egy harmadikat. Egyéni feladat küzdeni ez ellen.- Mivel telnek a napjaid?- Az elöljáróm javaslatára újra tanítok, esténként az itteni kollégista lányokkal vagyok együtt: imádkozunk, beszélgetünk. Nyáron gyerekekkel táborozunk, és a terveim közt szerepel, hogy a Mevisszel megvalósítjuk azt a Bárka-házat, amelyet Andorka Esztussal megálmodtunk. Miközben mondja, azon gondolkodom, hogy csakugyan boldog-e. Nem érzek sem hamisságot, sem álszentséget a szavai mögött. Az elején azt mondta, hogy Istennek terve van mindenkivel, és minél inkább közelít valaki ehhez a mennyei tervrajzhoz, annál boldogabb. Neki volt bátorsága megcélozni a meny- nyei mérnök szokatlan elképzelését - azt kívánom, hogy sose érezze tévedésnek. Jánosi Vali Ami minden értelmet Hangosan csapódik a zárdaajtó. Zokogó tizenéves kislány, kegyetlen társnők itt, zord mostohaanya amott. Hosszú sorban vonuló fekete ruhás apácák, titkos bűnök a szigorú falak között - Diderot gondoskodott róla, hogy néhány száz évig ezt gondoljuk a szerzetesekről... ,
