Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-09-19 / 38. szám
2. oldal - 2004. SZEPTEMBER 19. gg ELŐ VIZ Mi a neved? A változatosság gyönyörködtet... Talán emiatt van, hogy a divat is állandóan változik. Sokszor úgy érezzük, mindegy, hogy milyen az a ruha, cipő - csak más legyen, mint az eddigi. Az ember egy idő után megszokik valamit, és sokszor már unalmasnak is érzi. Felújítom a lakásom, kicserélem a ruhatáramat, új frizurát csináltatok. És akkor egy darabig megnyugtat ez a változatosság. A divat változása minden területen megfigyelhető. így van ez a nevek esetében is. Régi, megszokott nevek tűnnek el vagy ritkulnak meg. Új nevek lesznek népszerűvé - ezt tapasztaljuk nemcsak városokban, de már falvakban is. Persze ennek különösebb jelentősége nincs, hiszen ma nem úgy van, mint a bibliai korokban, amikor a név a személy lényegét fejezte ki. A Bibliában azt olvassuk, hogy az angyal megkérdezi Jákobtól: „Mi a neved? " (lMóz 32,28). Ennek a kérdésnek súlya van, mert a kérdezett kénytelen kimondani Istentől kapott nevét: Jákob, azaz „Csaló”. Születésünkkor mindnyájan kapunk ' nevet. Ezt a nevet szüléink választják. Ez a név kerül az anyakönyvbe, és ez hangzik el a keresztelés során. Ezután, dől el, hogy a keresztségben kapott igét hogyan hagyjuk munkálkodni életünkben, hogy eljussunk az Isten által adott „név” meghallására és elfogadására (Ézs 62,2). Ezt a nevet senki nem mondja a szemünkbe, ez a név mutatja, hogy valóban eljutottunk az önismeretre - de nem meditációk és tréningek során, hanem kizárólag az ige által. Ez a név legtöbbször nem kellemes és hízelgő. De ha meghalljuk, gyógyító ereje van. Itt merül fel a személyes és döntő kérdés: lehet-e engem nevemen szólítani? Tudom-e vállalni, hogy Isten milyennek lát engem? Talán önzőnek, talán irigynek, talán gyűlölködőnek, képmutatónak. Mikor Isten nevemen szólít- ez nem az eltaszítás jele. Bár látja, hogy „repedt nád” vagyok, bár „pislogó gyertyából” vagyok (Ézs 42,3, Káról i- fordítás), nem olt ki. Ha Isten megítél, az szeretetének - a gyógyító szeretetnek a jele. Nem szépít, hanem feltárja bűneinket. Olyan, mint az operáló orvos, aki fájdalom árán is feltárja a sebet, kitisztítja, majd bekötözi és meggyógyítja. De ennek van egy feltétele: hogy teljes bizalommal feküdjek - ha kell - a műtőasztalra is. Szüléinktől kapott nevünket lehet szeretni vagy nem szeretni. Ha nem tetszik, meg is változtathatjuk. Istentől kapott nevünket azonban mindenekelőtt meg kell ismerni, azután el kell fogadni. Ha tiltakozunk ellene, ha magyarázkodunk- akkor nincs gyógyulás. De ha Isten már tud a „nevünkön szólítani” bennünket, akkor kérhetjük a győzedelmesnek megígért fehér kövecskét és a kövecskén az új nevet (Jel 2,17). Gáncs Aladár Mikor a Bibliáról beszélek, jobban az Új testamentumról beszélek. Az Óban csak az első négy fejezet, a Zsoltárok, Jób és Bölcs Salamon könyvei azok, amelyek világossága kiolthatatlan, mint a csillagtűz. Az első könyv tehát a Biblia. De a második semmi esetre se legyen más, mint egy jó bibliamagyarázat. * * * Csakis angyalok ajkáról zenghetett ilyen ének: Dicsőség mennyben az Istennek, Békesség földön az embernek. Minden ház belsejében ott kellene ragyognia ennek aranybetűkkel, hogy akik keserű gondolatokat forgatnak fejükben, emlékezzenek az angyali szavakra. Nem boldog az, ki a békességet kincsnek nem tekinti. Részletek Gárdonyi Géza Földre néző szem című könyvéből Evangélikus Elet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 15. VASÁRNAP Kire figyeljünk? Ám 6,1-7 Néhány éve történt. Pár perccel az isten- tisztelet előtt derült ki: nem szólalhat meg az orgona, mert nincs áram, a fújtató pedig rossz. Villanyszerelőt olyan rövid idő alatt nem lehetett találni. Többen kétségüknek adtak hangot: így talán énekelni sem kellene... Az istentisztelet végére megváltozott a hangulat. Az énekek méltón, igényesen szóltak, a kántor vezetésével valóban minden jó rendben zajlott. Többen elmondták, hogy flyen közösségi élményben már régen volt részük. „Tudja, lelkész úr - mondta az egyik résztvevő -, jobban figyeltünk egymásra, a másik hangjára, tempójára, így összhangban, szépen ívelt a dallam. Ma kicsit fontosabbak lettünk egymásnak, mint máskor, amikor orgona kíséri a gyülekezet énekét.” Amósz maró gúnnyal megfogalmazott, éles hangú próféciája azokat leplezi le, akik önmagukat a „legkiválóbb nép” előkelőiként tartják számon. Az lenne a dolguk, hogy oktassák, neveljék, vezessék a népet, támogassák az elesetteket, példát mutassanak a rájuk bízottaknak. Ehelyett csak önmagukra vannak tekintettel, csak a maguk boldogulásával törődnek. Esztelenül pazarló életmódjuk miatt az emberek élősködőnek tekintik őket. A próféta olyan vezetőkről beszél, akik - mintha bura alatt élnének - külön világot rendeztek be maguknak, Mennyei Atyánk! Krisztus Urunk arra biztatott bennünket, hogy ne aggódjunk a holnapért - mégis, imádságainkkal eléd állva, nem tudjuk elfedni aggodalmainkat, félelmeinket. Tudjuk, Atyánk, te nem is azt. várod el tőlünk, hogy ne vegyük komolyan mindazt, ami félelemmel tölt el bennünket, hanem - ezeket nálunk is mélyebben ismerve - a félelemtől való szabadság útját akarod megnyitni számunkra. Köszönjük neked, Atyánk, hogy kimondott kéréseink és hálaadásunk által is a benned való szabadság útját egyengeted számunkra. Köszönjük neked, hogy imádságunkban erősítesz bennünket: mindenünk a te kezedben van. Kérünk, segíts újra és újra megerősödnünk abban a meggyőződésünkben, hogy nem a természet erőitől, az emberi indulatoktól, gonoszságtól függ az életünk, hanem te tartod kezedamelybe csak a gazdagság, a származás, pozíció tekintetében hozzájuk hasonlókat fogadják be. Akik ezen a körön kívül élnek, teljes mértékben érdektelenek számukra mindaddig, amíg a feléjük teljesítendő kötelezettségeiknek eleget tesznek. A próféta helyzetjelentése megdöbbentő. Ezek a megelégedett vezetők nem törődnek sem Istennel, sem emberrel. Szavaikat mégis az Úr beszédének igényével mondják, cselekedeteiket az egyedül helyes magatartásként állítják be. Amósz vádja rendkívül éles: „ Ti pedig méreggé tettétek a törvényt, és az igazság gyümölcsét ürömmé. " (12. vers) Gyakran halljuk: a Krisztus-követés ma a családban, az egyházban, a társadalomban mindenekelőtt szeretetet és tiszteletet kell, hogy jelentsen. „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat. ” (Mt 22,37-39) Az emberek szeretete és tisztelete össze van kapcsolva Isten szeretetével és tiszteletével. Aki Istenben egy távoli, megközelíthetetlen, megérthetetlen uralkodót lát, az nem tudja szeretni. A szere- tethez működő, bensőséges kapcsolatra van szükség. Aki az emberekben nem látja az Úr teremtő szeretetét, menthetetlenül egyedül marad. Aki nem tudja a ben. így kérünk, hadd helyezzük a te kezedbe mindazt, ami nélküled fogva tartana bennünket. Könyörgünk a teremtett világért. Taníts bennünket felelősséget vállalni azért a környezetért, amelyet otthonunkká teremtettél. Tápláld bennünk az igényességet, hogy ne engedjük szennyezetté, lakhatatlanná válni otthonunkat. Könyörgünk a félelmeinek kiszolgáltatott emberiségért. Te egymás felelősségére, szeretetére bíztál bennünket, mi mégis egymás ellenségeivé lettünk. Oly nehezen tudjuk rendezni megtört kapcsolatainkat, oly nehezen tudjuk összehangolni érdekeinket. Kérünk, segíts, hogy az indulatainkból, félelmeinkből táplálkozó veszekedés és háború egyre kevésbé nyomorítsa meg életünket. Könyörgünk azokért, akik az emberi gyűlölködés miatt veszítik el otthonukat, szeretteiket, jövőszavait és a cselekedeteit összhangban tartani, hiteltelenné válik. Sok vitát gerjesztett nemrég az EU-alkotmány kérdése: a dokumentumban nem szerepel utalás sem a keresztény múltra mint alapra, sem a keresztény jelenre. Nagy baj ez valóban! Számomra elsősorban azért, mert felveti a kérdést: ha jól képviselnénk Urunkat, előfordulhatna-e, hogy az alkotmány előkészítői ne érezzenek késztetést a kereszténység említésére? Gondoljuk csak meg: maga a szó, kereszténység, megváltoztat-e valamit? Azt gondolom, legyen ott az utalás, de akkor a kereszténység valóban olyan mértékben legyen jelen Európában, hogy ez az alkotmánybeli tétel mindenki számára természetesnek tűnjön. Nem elég a krisztusi szavakat kimondani, cselekedeteinkkel is meg kell jeleníteni őket. Sokszor hiányzik belőlünk a Krisztuskövetés öröme és a belőle fakadó szeretet átélése, megjelenítése. Pedig a valódi Krisztus-követők útját nem jellemezheti letargia, szomorkodás, aggódás. Mégis gyakran szomorkodunk amiatt, hogy a családból csak mi járunk templomba, csak mi veszünk részt a gyülekezet életében. Szeretnénk, ha szüléink, gyermekeink, unokáink is velünk tartanának. Vizsgáljuk meg magunkat! A templomból hazatérve hányszor teremtettük le őket, hányszor éreztettük nemtetszésünjüket. Ne engedd, hogy mindezt tétlenül nézzük. Könyörgünk azokért, akiket betegség vagy magány gyötör. Add, hogy meglássuk: általunk is akarod enyhíteni a szenvedést. . Könyörgünk egyházadért. Ne engedd, hogy megszokjuk a benned való biztonság ajándékát. Ne engedd, hogy igéd üres szólammá legyen ajkunkon. Éleszd fel bennünk újra és újra az élő hitet, a rólad szóló bizonyságtétel lelkét. Add, hogy élni tudjunk azzal a felelősséggel, amelyet egyházadra bíztál. Adj egymást építeni képes közösségeket, olyan alkalmakat, amelyeken megerősödhetünk a veled és testvéreinkkel való kapcsolatban. Könyörgünk, Atyánk, önmagunkért. Félelmeinket, aggodalmaskodásunkat csak te törheted meg: életet adó igéddel. Bátoríts, biztass, ints igéddel, két ahelyett, hogy annak örömét sugároztuk volna feléjük, hogy az istentiszteleten „otthon jártunk”? Ámósz a henyélő, élősködő vezetők életében az Úrtól való eltávolodást látta meg, és elsősorban ezt bírálta. Ez ugyanis az egész népre hatással volt, hiszen a nép mindig vezetőire figyel. Hasonló, felelősségteljes életünk van mindnyájunknak, akik a krisztusi úton járunk. Aki az Úrról akar megtudni valamit, ránk figyel. Nagy a felelősségünk azért, hogy mit lát. Istenére és egymásra figyelő közösséget, vagy olyat, amelyben a szeretet és a tisztelet - mint annyi helyen a világban - szintén hiánycikk? Döbbenjünk rá, hogy az Úr kegyelme az, ha időnként rólunk is lerántja a leplet, és nyilvánvalóvá teszi „meztelenségünket”. A bevezető történet végére odakívánkozik befejező gondolatként még egy vélemény: „Nem lenne baj, ha havonta egyszer elmenne az áram. Akkor talán jobban figyelnénk egymásra.” IMÁDKOZZUNK! Uram, add, hogy a legtöbbnek tartsuk azt, és mindig megelégedjünk azzal, amit tőled kapunk. Kérünk, adj nekünk benned bízó, alázatos szívet és életet. Ámen. Johann Gyula hogy mindig keressük a benned való megnyugvás ajándékát. Köszönjük, hogy mindenünket a te kezedbe tehetjük le, amikor az Urunktól tanult imádsággal így imádkozunk együtt: „Mi Atyánk... ” Oratio oecumenica SAROK 3 g o Cd 3 NÉZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN 14. A metodista istentisztelet tradicionális és mai jellegzetességei (II.) Az elmúlt héten megismerkedhettünk a metodista testvérek istentiszteleti életének általános formáival. E számunkban Csernák István szuperintendens bemutatja a metodista közösségek sajátos liturgiái rendjét, a szövetségmegújító istentiszteletet, illetve szól a liturgia néhány további jellemzőjéről. (H. K.) Különleges liturgia a metodista egyház életében a szövetségmegújító istentisztelet. A liturgia szövege és felépítése visszanyúlik az első metodista mozgalom idejére, a 18. századra. John Wesley - a mozgalom vezetője - ennek alapján kérte, hogy a gyülekezetek tagjai minden évben újítsák meg szövetségüket Istennel. Ezt az istentiszteletet általában újév napján vagy az év első vasárnapján tartották, de kapcsolódhatott más eseményhez is. A liturgia nagy része a Wesley által 1750-ben használt szöveget tartalmazza. Mivel a Magyarországi Metodista Egyház számára is fontos üzenetet hordoz, a gyülekezeti szövetségmegújító istentiszteletek mellett országos ünnepeinken is gyakran előkerül. A szövetségmegújító istentisztelet fontos részei: könyörgés tiszta szívért, tanítás (Jn 15,1-8 szerint), imádat, hálaadás, bűnvallás és a szövetség megújítása. Az istentisztelet középpontjában a szövetségmegújító imádság áll. A szövetség megújításánál a szertartást vezető lelkész meghívja a gyülekezetei arra, hogy „szabad elhatározással szánjuk oda magunkat Istenünknek, a szövetség Urának, és vegyük magunkra a Krisztus igáját!” A gyülekezet válasza: „Nem vagyok többé a magamé, hanem a tiéd. Állíts oda, ahová akarsz! Rendelj amellé, aki mellé akarsz! Hadd dolgozzak, hadd tűrjek akaratod szerint! Használj vagy állíts félre céljaid szerint! Szabad elhatározásomból és teljes szívemből mindent jótetszésedre és kezedre bízok...” A lelkész különös felelőssége, hogy a szövetségmegújítás komolyságát szem előtt tartva tanítás és imádság által felkészítse a gyülekezetei erre az istentiszteletre, utána pedig segítséget nyújtson a tagoknak fogadalmuk hűséges megtartásában. Napjainkban egyre több helyen ismerik fel, hogy fontos a gyülekezet tagjainak aktív bevonása az istentisztelet vezetésébe. így a korábbi szokás helyett - tudniillik hogy az istentisztelet egyetlen liturgusa a lelkész - az igeolvasás, az imádság, a bizonyságtétel, a hirdetések átadása, esetenként a liturgia vezetése is egy vagy több gyülekezeti tag feladatává válik. A Magyarországon működő metodista egyházban nincs kötött perikópa- rend. Néhány lelkész a német Losungen (Útmutató) alapján választja meg a vasárnapi textust, mások az egyetemes metodista textusgyűjteményt használják, de igen gyakori a szabad textusválasztás is. Az istentiszteleten a lelkészek civil ruhát - általában fekete öltönyt és fehér inget - hordanak. Ez összhangban van az európai gyakorlattal. Angol és amerikai lelkészeink színes papi ruhát viselnek a szertartásokhoz. A keresztény istentiszteletnek mindig fontos része volt az éneklés. így volt és van ez a metodista egyházban is. Minden ébredési mozgalomhoz új énekek kapcsolódtak, amelyek bekerültek az egyház énekkincsébe. Énekeskönyvünket leginkább ezekből az ébredési énekekből állítottuk össze, de ugyanakkor a protestáns hagyomány klasszikus énekeit is magunkénak érezzük. Hosszú előkészületek után éppen ebben az évben jelent meg egyházunk első kottás énekeskönyve, amelyet remélhetőleg hazai és a határokon túl élő testvéreink is áldással használnak majd. Csernák István Imádkozó férfi ismeretlen flamand festő alkotásából (15. sz.)
