Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-22 / 34-35. szám
2004. AUGUSZTUS 22-29. - 3. oldal Evangélikus Élet Megszólítok és megszólítottak Ifjúsági vezetőképző tábor Gyenesdiáson Ebéd a keszthelyi kastélyparkban Ismeretes a mondás: jobb adni, mint kapni. Azok a fiatalok, akik a gyenes- diási Kapernaumban augusztus 1. és 7. között részt vettek az ifjúsági csoportvezetők részére szervezett táborban, egy egész héten át azt gyakorolták, hogyan adhatnának minél többet a saját ifis csoportjuknak. Ma az evangélikus egyházban különösen fontosnak tartjuk az ifjúsági munka szerepét, hiszen egyre többet hallunk kallódó, alkoholhoz vagy droghoz menekülő, életük értelmét és szeretetet nem találó, az evangélium örömhírét nem ismerő fiatalokról. Egyházunkban számos nagyvárosban jól működő ifjúsági csoportok tevékenykednek; ezekben átlagosan húsz-harminc fiatal találhat közösségre, lelki otthonra. Kisebb városokban átlagosan tíz fővel működnek ifik. Viszont a szórványhelyzetben levő gyülekezetek fiataljai jó, ha havonta egyszer össze tudnak jönni. Ahhoz, hogy ez a helyzet valamit is javuljon, azaz több fiatalt tudjon megszólítani egy lelkész, vagy változatosabb, színesebb ifjúsági alkalmakat tudjon szervezni, többek között munkatársakra, segítőkre, ifjúsági csoportvezetőkre, aktív, ötletgazdag fiatalokra lenne szükség. Ezért szerveződött meg ez a tábor. Tizenhárom, az ország minden részéből érkezett fiatal töltötte együtt a hetet: Pilis, Budapest, Nyáregyháza, Gyón-Da- bas, Nemescsó, Váralja és Mohács képviseltette magát, és határainkon túlról is érkezett egy résztvevő. Csoportunk az érkezés estéjén - a játékos ismerkedésnek köszönhetően - hamar összerázódott, így a következő napok lelkes együttműködésben teltek. Heti programunk a mai fiatalok korosztályi sajátságainak tanulmányozásával kezdődött. Többféle szempontból is megvizsgáltuk, mi a jellemző a mai tinédzserekre. Majd tisztáztuk, hogy miért is vállaljuk a velük való „foglalkozást” az ifjúsági órákon, mi a célunk azzal, hogy csoportvezetők vagyunk vagy leszünk. Meghatároztuk az ifjúsági munka feladatát is. így minden résztvevőben kialakult a tábor elején az, hogy mit miért, kiért teszünk. A hét többi napjának főtémái és előadói az alábbiak voltak: csoportpedagógia (Balog Eszter), kommunikáció a csoportban (Bátovszky János), bibliod- ráma (Schaller Bernadett), játékpedagógia (Balog Eszter), szervezési kérdések (Bátovszky János), lelki alkalmak szervezése az ifjúsági órán (Szeverényi János). A hét igazán kedves alkalma volt az a reggeli és esti áhítat, amelyet maguk a csoporttagok tartottak meg a magúkkal hozott és a tanult ismeretek alapján. A záróesten rendezett „Ki mit tud?” vetélkedőn rejtett tehetségeink is megmutatkozhattak. Az együtt töltött napokat a szabadtéri és egyéb közösségi játékok vidámítot- ták. Bátovszky János és Baczkó Máté vetélkedői mindannyiunkat magukkal ragadtak. Összességében azt mondhatom, hogy a tábor jól sikerült. Ezt valójában persze az fogja igazolni, ha az idei résztvevők munkához látnak az ifijükben, és jövőre még többen jövünk össze. Balog Eszter Egy új élet reménye Reményeink szerint egy lelki értelemben holdbéli tájon, az orosházi anyagyülekezet sajnálatos módon megfogyatkozott leánygyülekezeteiben újraindulhat az élet. Valaha önállóak voltak ezek a fíliák - parókiák, lelkészek, presbitériumok, istentiszteletek és minden létezett, ami az önálló életet jelentette. így emlékeznek vissza a régiek, és erről árulkodnak a megőrzött, de megsárgult fényképek is: valamikor nagy gyülekezeti élet volt Szente- tornyán, Rákóczitelepen és Kardos- kúton. Mindaddig, amíg egyszer csak rohamosan zsugorodni nem kezdett a lelki élet. Sokféle oka volt ennek. Nem mentségként említjük a kedvezőtlen, sőt olykor brutális történelmi körülményeket, csak tényként. Az anyagi gondok is szerepet játszottak abban, hogy közben tágas (például a rákóczitelepi), de megürült parókiát is értékesíteniük kellett elődeinknek a tatarozandó templom miatt. S annak is sajnálatos szerepe volt a lelki haldoklásban, hogy a kiöregedő, nyugdíjba, majd az örök hazába vonuló lelkészek helyébe nem vagy csak alig érkezett fiatalabb lelkész. Nem is nagyon lehet megállapítani az okok igazi sorrendjét. Vajon azért lett lelki értelemben holdbéli a táj, mert nem jöttek lelkészek művelni a keményedé ugart és vetni a magot a termés érdekében, vagy a talaj nem fogadta be a magot? Sok mindennek fájdalmas szerepe volt: durva politikának, univerzális szekularizációnak, a magvetők fogyatkozásának, a lelki talaj keményedésének, az élő hitűek érezhető fogyásának..., sok mindennek. Most azonban újraindulhat az élet! Két évvel ezelőtt az egyházmegyei közgyűlés nem járult hozzá ahhoz, hogy rákóczitelepi leánygyülekezetünket minősítsük át szórvánnyá pénzügyi okok és a lelkészi idő- és erőbeosztás nehézségei miatt. Ez együtt járt volna azzal is, csak havonta egyszer került volna sor hogy istentiszteleti alkalmakra, ugyanis a templom elárvulása feltűnő volt. A megyei közgyűlés nem járult hozzá ehhez az átminősítéshez, hanem azt javasolta, hogy tegyünk kísérletet újra az evangélikusok felfedezésére, felkeresésére, hiszen ezres nagyságrendben élnek itt most is olyanok, akik evangélikus hitű ősöktől származnak. így hallgattatott meg a kérésünk, kettős értelemben is. Kellett valaki, akit a kerület püspöke megbízhat ezzel a feladattal. Valaki, aki hajlandó szolgálatot végezni Isten nevében egy lelkileg elvadult, elhanyagolt tájon, még ha csak két évre is. A kerület vezetőinek pedig meg kellett látniuk, hogy az említett anyagyülekezeti környék még mindig nem elhanyagolandó terület, hogy szükség van valakinek az egyedül oda összpontosuló szolgálatára! Laczki János, idén lelkésszé szentelt testvérünk fiatalos lelkülettel és a Krisztusba vetett hit bátorságával elvállalta az újjáélesztő szolgálatot a három leánygyülekezetben. Szentetomya, Rákóczi- telep és Kardoskút gyülekezete, valamint az egyházkerület püspöke, Gáncs Péter augusztus 1 -jével bízta meg őt hivatalosan ezzel a feladattal. A valamikor teljesen önálló, ma már szórványszintü leánygyülekezetekben megkezdődött az önálló lelkészi szolgálat. Az anyagyülekezet tőle telhetőén igyekszik segíteni, például a segédlelkész lakhatásának megoldásával. A legelső ünnepélyes alkalomra augusztus 15-én délután 15 órai kezdettel került sor az Orosházához tartozó, de önálló templommal és gyülekezeti házzal rendelkező Szentetomyán. Ez két okból is hálaadó istentisztelet volt. Isten ajándékozó kegyelmének köszönhetően idén tavasszal felújíthattuk a toronyku- polát, a templomtetőt és a templom belsejét 1 millió 200 ezer forintos összegért. Ám szükséges azt is megemlíteni, hogy a templombelső mintegy 200 ezer forintért - az anyag áráért — újult meg Szuhaj Pál kondorosi vállalkozó jóvoltából. A szakember ugyanis - alkalmazottaival együtt - adományként végezte el a körülbelül 300 ezer forint értékű munkát. A hálaadás másik oka pedig az volt, hogy Isten új szolgatársat küldött erre a területre, hogy az évtizedek alatt szétszéledt nyájat újra egybeterelje, hogy Istennek legyen hívő népe itt is, a szinte ninivei vidéken. Adjon Isten ninivei fordulatot! A hálaadó alkalmon az orosházi gyülekezet tagjai is szép számmal vettek részt. Az istentisztelet, valamint a szeretetvendégség alkalmával az anyagyülekezet ifjúsága énekével tette még szebbé és emlékezetesebbé az új kezdés ünnepét. Szentetomyán mindenki megtudhatta, hogy Isten lelki értelemben új lehetőséget teremtett számukra: előzőleg a település minden lakóját meghívóban értesítettük a gyülekezet ezen ünnepi alkalmáról. Már csak a Szentlélek hitet ajándékozó kiáradásáért könyörgünk. A másik két leánygyülekezetben - Rákóczitelepen is, Kardoskúton is - hasonlóképpen meghívóval, ünnepélyesen kezdődik a reménység szerinti új korszak: az élet újraindulhat! Ribár János KÁTÉ A HATÁRON TÚLRA - adományozóvonal 06-81-330-220* Egy hívás - és valakit megajándékozott * A hívás díja 400 Ft + áfa. Pokolbéli marketing Két lány utazik a villamoson. Azt mondja az egyik a másiknak: „Én a pokolra szeretnék kerülni, mert biztos, hogy tele lesz helyes és izmos pasikkal...” A másik egyetértőén bólogat: „Igazad van! A mennyország meg az angyalok egyszerűen dög unalmasak.” Mindez kicsit úgy hangzik, mint egy pesti vicc. Pedig ennek a fele se tréfa. Nem számít, hogy hol történt. Nem számít, hogy kikkel. Csak annyi lényeges, hogy megérkezett az az „új nemzedék”, amelynek már a szülei sem ismertek semmiféle tradíciót - a keresztényt meg pláne nem (tisztelet a kivételnek). Ismerjük be: hatott a „pokolbéli marketing”. A „marketing” korunk divatos kifejezése: az angol markét szóból ered, amely piacot jelent. A marketing az a folyamat, melynek során egy terméket értékesítenek a piacon. Manapság a kárhozatot is értékesíteni kell; izgalmas, jó helynek feltüntetni, ahol mindenki kedvére halmozhatja az élvezeteket. A marketing nem azonos a reklámmal, nem csupán egy „termék” hirdetését jelenti - a jó marketing mindenekelőtt tájékozódik az igényekről. A Sátán ebben verhetetlen. A szakma krémje. Nem téveszt. Tökéletesen tájékozott: pontosan tudja, hogy az emberek hogyan adják el „egy tál lencséért” a lelkűket (1 Móz 25,34). De „nincs semmi új a nap alatt" (Préd 1,9). A Gonosz is a régi; marad, aki volt: „a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget" (Jel 12,9). Amikor az ember hatalomra vágyik, akkor így szól: „olyanok lesztek, mint az Isten ” (lMóz 3,5). Amikor valódi misszióra, Jézust hirdető apostolokra lenne szükség, akkor „a világosság angyalának adja ki magát” (2Kor 11,14). Mindig az erőtlen ember igényei szerint érkezik, amikor érzi, hogy kevés ideje van (Jel 12,12). Nyilvánvaló, hogy a modem ember - aki összetéveszti a szabadságot a szabadossággal - legtöbbször alkalmatlan az ordító hazugságok felismerésére (lKor 6,12). Sajnos nagyon sok a mennyországról és az Istennek tetsző életről szóló téves tanítás. Mindez nagyon káros, mint ahogyan az is, hogy az emberek egyre felületesebben ismerik a Szentírást - ha egyáltalán ismerik. Először is: a hit célja nem az, hogy az embereket megfossza az élet 'szereteté- től. Gáncs Aladár egyik írásában megjegyezte, hogy „ha ürülő templomot látunk, ennek hátterében is az örömtelen- ség húzódik meg” (EvÉlet, 69. évf. 32. szám). Ha nem jelentene mennyei örömöt Jézus követése, akkor ma templomok sem lennének, és a Biblia tanítása már rég feledésbe merült volna. Az öröm a Lélek gyümölcse (Gál 5,11). Aki megtartja a Mester parancsolatait, megtapasztalhatja, hogy mit jelent a Szentiélekben való öröm (Jn 14,15-17.23; Róm 14,17-18). Másrészről: maga a Prédikátor is mondja, hogy „az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki" (Préd 5,17). Nincs tehát arról szó, hogy meg kellene fosztani magunkat az élet örömeitől, hiszen az étel sem változtat semmit Istenhez való viszonyunkon: „ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk" (1 Kor 8,8). A lényeg, hogy „mindent szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává ” (lKor 6,12), mert „az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni" (Róm 6,13). Ha pedig Isten ezeket az örömöket meg fogja semmisíteni, akkor végül csak a Lélek és annak öröme marad. Jézus ezért is figyelmeztet: „aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8,35). Mert aki megtalálja az életét a földön, az rabja is a földnek; mert amit birtokolsz, az téged is birtokba vesz. És nem enged el. Márpedig a mennyországban nem lesz evés és ivás, sem pa- ráznaság, sem effélék (Róm 14,17). Viszont effélék a pokolban sem lesznek! Már az ötödik trombita is jelzi, hogy milyen büntetésben lesz részük azoknak, akik kiesnek Isten féltő szere- tetéből: a harci lovakhoz hasonló sáskák parancsot kapnak, hogy „ne bántsák a földön a füvet, se a zöldet, se az élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje. (...) és olyan legyen a kínjuk, mint amit a skorpió okoz, amikor megmarja az embert. Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják és vágynak meghalni, de fut előlük a halál" (Jel 9,4-6). És ez még csak az ötödik trombitaszó. Nem jó ezzel viccelni. Andriska János Jótékonysági koncert Pusztaföldváron Igazi ünnepi alkalom volt a pusztaföldvári evangélikus templomban tartottjótékonysági hangverseny augusztus 15-én este. A koncert a helyi Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület által szervezett nyári kulturális napok rendezvénysorozatának része volt. A pusztaföldvári Bartók Béla Művelődési Ház kezdeményezésére rendeztek 1995-ben jótékonysági hangversenyt a Békés megyei község evangélikus templomában. Két évvel később a gyülekezet folytatta a kezdeményezést, és azóta minden esztendőben egy estét a muzsikának szentelnek Isten házában. A gyülekezet igen kicsiny létszáma ellenére évről évre egyre többen érkeznek a templomba, hogy elmenekülve a világ zaja elől legaláM) másfél órára megtalálják a harmóniát. Az est bevételével mindig valamely helyi cél megvalósítását segítették elő. A perselybe dobott forintok segítették már a római katolikus templom felújítását, növelték az evangélikus templom harangjainak és orgonájának felújítására szánt összeget, de volt olyan alkalom is, amikor az erdélyi testvérfalu iskolásait vagy a helyi sérült fiatalok klubját támogathatták a koncertlátogatók. Ezúttal a helyi Teleház kap multimédiás kiadványokat, elektronikus könyveket az összegyűlt pénzből. Az idei hangversenyen Nánai Mária orgonáit, aki gyermekkorában a szegedi evangélikus templomban ült először or- gonapadra, jelenleg pedig a finnországi Oulu városában tanul a Sibelius Akadémián. Műsorában a templomi hangversenyeken kihagyhatatlan Bach-művek mellett szerepelt Pablo Bruna, Mendelssohn és a lutheránus Peskó Zoltán egy- egy alkotása is. Az orosházi Szabó Csaba (jelenleg a bécsi Zeneakadémia hallgatója) gitáron F Sor és J. Purina műveit szólaltatta meg. Jankó Zita pusztaföldvári főiskolás brácsán Bach-darabot játszott. A szintén helyi Tóth Nikoletta egyedül Händel Rinaldójából énekelt egy áriát, Szűcs Diánával pedig Franc Panis Angelicas című művét adta elő. Nem mindennapi zenei élményben lehetett része annak, aki betért a pusztaföldvári evangélikusok hajlékába 15-én. Nem csoda hát, hogy a közönség várja a jövő évi folytatást. László Jenő Csaba
