Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-15 / 33. szám
Kondor Péter felvételei 20 04. AUGUSZTUS 15.-3. oldal Evangélikus Élet Víz, napfény, pihenés - Balatonszárszó Május 15-én végre fellélegezhettek és elkezdhettek tervezni mindazok - lelkészcsaládok tagjai és evangélikus hívek akik a korábbi esztendőkben szabadságukat a balatonszárszói evangélikus üdülőben töltötték, hiszen aznap átadták rendeltetésének a felújított és kibővített komplexumot. Két elmaradt nyári szezon után tehát újra vendégeket fogadhat a közvetlenül a vízparton fekvő - egykor protestáns árvaházként működő - üdülő. Az intézmény 1950-ben került a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonába, és fél évszázadon keresztül szolgálta a pihenésre vágyó evangélikusokat. A modern kor követelményeinek mindenben megfelelő üdülő- és konferencia-központ felújítási tervét Benczúr László Ybl-díjas építész, az Északi Egyházkerület felügyelője készítette. A kivitelezéshez szükséges több mint 300 millió forintot pedig a bajor testvéregyház biztosította. A nyáron üdülővendégeket fogadó központ alkalmas tudományos és hitmélyítő konferenciák lebonyolítására is, mert az egykori gondnoki lakás helyén felhúzott új épületben egy konferencia- terem is helyet kapott. Most azonban - még ha a nyár nem is tombol úgy, mint máskor - nem konferenciázók, hanem jókedvű üdülővendégek töltik meg élettel az otthont. Akinek a kellemes légkörről, a gondtalan pihenésről, test és lélek felüdüléséről gondoskodnia kell, az Végh Szabolcs, az intézmény vezetője.- Vendégeink nyugodt pihenését a központ összkomfortossá átépített szobái (összesen huszonnégy) segítik - mondja az igazgató. - Közülük négy kétágyas, tíz háromágyas, nyolc szoba négyágyas, kettő pedig hatágyas. Mindegyikhez tartozik WC és fürdőszoba. A szobák felében televízió is található; minden szobához jár továbbá egy vagy két nyugágy. Persze egyéb eszközök is a vendégek rendelkezésére állnak: vízibiciklit, kenut, kajakot, kerékpárokat használhatnak ingyenesen. A legkisebbeket fajátékok, hinta, csúszda, mászóka várja. A volt gondnoki lakás helyén álló új épület teraszán pedig esténként kellemes borozgatás és beszélgetés mellett lehet megcsodálni a balatoni naplementét. Végh Szabolcs örömmel nyugtázza, hogy az üdülő kihasználtsága egész nyáron százszázalékos.- Ha véletlenül lemondás miatt megüresedik egy szoba, azonnal „beugrik” valaki azok közül, akik várólistára szorultak - mondja. - Az üdülési főszezon végén, augusztus utolsó hetében nagy- családos táborra kerül sor, majd szeptember közepéig konferenciák következnek. Finn csoportot várunk, jönnek a Deák téri gimnáziumból, továbbá vendégeink lesznek a Pesti Egyházmegye presbiterei. Végezetül - utószezon gyanánt - szeptemberben még egy hétre üdülővendégek előtt nyitjuk meg a ház kapuját. Többnyire lelkészcsaládok jelentkeztek az üdülőbe, de jönnek egyházi alkalmazottak, gyülekezeti tisztségviselők és egyházi szeretetintézmények munkatár- sains. A vendégek között sok a fiatal, de szép számmal vannak olyanok is, akik gyermekkoruktól fogva rendszeresen visszatérő vendégei voltak az üdülőnek. Éppen az az egyik nagy varázsa Balatonszárszónak, hogy sokan évről évre mindig ugyanabban az időben jelentkeztek, hogy itt találkozzanak, és egy rövid időt együtt töltsenek el. Minden reggel rövid áhítattal kezdődik a nap, azokon a vasárnapokon pedig, amikor a szárszói evangélikus templomban nincs istentisztelet, itt tartunk összejöveteleket. Ilyenkor vagy Havasi Kálmán szolgál közöttünk, aki Kötéséről jár ide, vagy pedig a környékbeli lelkészek végeznek vendégszolgálatokat. Káposzta Nóra családjával együtt gyermekkorától fogva az üdülőben pihen. Ezen a nyáron felszolgálóként dolgozik itt.- Az első napokban kicsit furcsa volt az új épület, de a jót hamar meg lehetett szokni. Úgy látom, hogy az üdülő nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek számára is igazi paradicsom - vélekedik. - A játszótér, a hatalmas füves terület ideális helyszín az önfeledt játéknak. A mi munkánkat pedig nagyban megkönnyíti a modem konyhai felszerelés. Szabó Vilmos Béla paksi lelkész is „régi motoros” Szárszón. Ő mint országos jegyző ráadásul végigkövethette az új üdülő megvalósulásának minden fázisát, a tervezéstől a döntéshozatalon át egészen a kivitelezésig.- Korábban is szívesen jöttem ide családommal - mondja - a viszonylag szerényebb körülmények ellenére is, mert szerettem az üdülő családias légkörét, a véget nem érő beszélgetéseket a kollégákkal. Ami azonban az idén ránk várt, arról csak felsőfokban lehet beszélni. Jellemző, hogy amikor megérkeztünk, autómmal túlszaladtunk az épületen. A szobák elegánsak, a környezet nagyszerű, az üdülő bárhol Európában megállná helyét. Kutyej Pál Albert, a békéscsaba-er- zsébethelvi gyülekezet lelkésze 1965 óta minden nyáron eljött Balatonszárszóra.- A régi üdülő nagyon a szívünkhöz nőtt, szinte mindegyik szobájában laktunk, így az emlékek nagyon erősen élnek bennünk. Amikor három évvel ezelőtt bejelentették, hogy átépítik az üdülőt, kicsit szomorúak voltunk. Ám az örömünk annál nagyobb lett, amikor megláttuk ezt az új, nagyszerű épületet. Valóban minden igényt kielégít. Dicséret illeti a tervezőt és a kivitelezőket egyaránt. Tiszta szívemből kívánom az üdülő vezetőjének és az itt pihenőknek, hogy sok örömük legyen ebben az épületben. Egy dolgot szeretnék még az üdülő területén látni, mégpedig egy órát a harangtorony tetején. Természetesen amikor egyházunk vezetői az intézmény átépítéséről döntöttek, nem csupán a három hónapos üdülési szezonra gondoltak, hanem szerették volna, ha egész évben jó kihasználtsággal működhetne a konferencia- és missziói központ. Ezért a szobák fűthe- tők. Végh Szabolcs elmondta, hogy lehetőség van többnapos gyülekezeti, iskolai alkalmak lebonyolítására is. Mivel az intézményt a konferenciák megrendezéséhez szükséges minden technikai eszközzel felszerelték, a tervek szerint novemberben és decemberben a lelkészakadémiának ad majd helyet. Kiss Miklós Egy csokor mosoly Hétfő reggeli tolongás a földalattin. Épp hogy beférek a kocsiba, és már záródnak az ajtók. Morcos, fáradt alakok, felnézni sincs kedvem, meg nem is nagyon illik belebámulni a tőlem harminc centire állók arcába. Egy drabális fickó rálép a lábamra. Persze bocsánatot kér, de nincs erőm rámosolyogni. Nyűgös vagyok, utálom a tömeget. A Deák téren rutinosan slisszolok ki az ajtón, és azon kapom magam, hogy rohanok. Sőt vágtázom, mert utálom kerülgetni a lassan bandukoló néniket. Nem érek rá, kérem, én dolgozó nő vagyok! Sietek! El az utániból! És közben haragszom magamra. Minek ez a nagy sietség? A munka megvár. Mindig időben elindulok, soha nem késem el sehonnan. De a tömeg arra ingerel, hogy szabaduljak, hogy ki onnan! Elsőként érek az átjáróba. Fejkendős néni áll magában, előtte kis szatyorban néhány szál színes virág. Két robusztus metrórendőr megy el mellette. Várom a pankrációt. A fickók fiatalok, egyikük az ujjával huncutkásan megfenyegeti a nénit: „Mama, ugye tudja, hogy itt nem sza,bad árulni?!” A néni szégyenlősen visszamosolyog, kicsit úgy tesz, mintha megijedne, és lehet, hogy egy kicsit tényleg megilletődik. Hatóságiak mennek is tovább, néni marad. Azon kapom magam, hogy elhúzódik a szám. Döbbenten veszem észre, hogy mosolygok. Valaki kedves volt, valaki ez egyszer nem élt a hatalmával, és ez jó érzéssel tölt el. Visszanézek a „mamára”, és eszembe jut a sajátom. A fejkendős, hajlott hátú nagyanyám, aki összecsúszott csigolyákkal, botra támaszkodva kapálgatja a kertjét. Irdatlan akaratereje és munkavágya tartja életben. És a virágok iránti szerete- te. Tele van a kertje szebbnél szebb illatozó virággal. Néha társalog velük. Hogy ne legyenek olyan egyedül. Azt hiszem, válaszolnak neki. Nem tudom, hogy miről beszélgetnek. Talán életről, halálról, gyerekekről; remélem, a messzire került unokák gondjairól is. A tulipánok ilyenkor szelíden ingatják a fejüket, azt hiszem, nem értenek egyet nagyanyám keserveivel. A rózsák harcra készen meregetik tüskéiket, bármikor megvívnának érte. A nefelejcsek csak szolidan bontogatják halvány szirmaikat, a törökszekfű illatával hódítja őt. Értik egymást. Hálásak a gondoskodásért, a friss vízért, a jó szóért. Cserébe életben tartják őt. Csak ennyit tehetnek érte. Visszalépek a nénihez, és kérek egy csokorral. Kékek, rózsaszínek, lilák, sárgák. Illatukban érzem egy vidéki udvar napsugarát, egy májfoltos, ráncos kéz gondoskodását. Amikor napközben rájuk nézek, úgy érzem, nagyanyám mosolyog rám. Aznap nem veszekszem senkivel. Jánosi Vali Teremtő kezek és nyáresti harmóniák Az idén ötesztendős balatonboglári evangélikus templom ezen a nyáron sem csupán különleges architektúrájával, illetve magyar és német nyelvű hitéleti alkalmaival vonzza az ide látogatókat: a Gömbkilátóhoz vezető túraút tövében, a festőién szép Várdomb óriási platánja mögött álló templomot egyre többen keresik fel igényes kulturális programjai - a kiállított képek és a nyáresti koncertsorozat - kedvéért is. Ha valaki képeket állít ki egy evangélikus templomban, az hitvallást is tesz valami mellett. Megszokhattuk ugyanis, hogy a modem evangélikus templombelsőkben a képzőművészet csak igen visszafogottan képviselteti magát. Az apszisok legtöbbjében hiába keresnénk hagyományos helyén az oltárképet, legtöbbször egyszerű kereszt fogad bennünket. Bogláron is ezt a megoldást látjuk: egy különlegesen jó arányérzék- kel eltalált, széle- zetlen deszkákból összeillesztett, vízszintes szárán alátámasztott, meg- rendítően szép kereszt vonzza a tojásdad alakú templomtérbe lépők tekintetét - égre nyíló ablaksor és hófehér templomfal határán. Igazán jó és erőteljes kompozíciónak tekinthető, olyannak, amelyet semmilyen kép nem helyettesíthetne állandó megoldásként. Időszakos installációk azonban ezt a templomteret is tehetik még beszédesebbé. Az idén a városi kulturális központtal összehangolt, nagy hagyományokra tekintő kiállítássorozat részeként Ruzicskay György szarvasi születésű evangélikus festőművész Teremtő kezek sorozata és Levétel a keresztről című alkotása került a templom oldalfalára és a gyülekezeti terembe. Két évforduló miatt is érdemes a huszadik századot átívelő, nagy formátumú művészpályára pillantást vetni. Pontosan nyolcvan éve, 1924-ben tartotta első önálló kiállítását a Müncheni Festészeti Akadémián tanult, akkor huszonnyolc éves művész; hatvan éve pedig a holokauszt borzalmai között tett bizonyságot igaz emberségéről. Budapesti műteremlakásában politikai üldözöttek és származásuk miatt halálos fenyegetettségben élők számára nyújtott menedéket egy magasból nyíló szobácska ajtajára borított hatalmas Krisztus-kép rejtekében. Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén található Jad Vasem Intézet kertjében a „világ igazai” között a művész tiszteletére ültetett fa is őrzi emlékét. A Teremtő kezek című, nyolc pasztellképből álló 1936-os sorozat egyértelműen szakrális témát dolgoz fel. A hétnapos teremtésciklus és a kezével embert és mindenféle lényeket formáló „fazekasmester” Istenről szóló kinyilatkoztatás (elohista és jahvista hagyomány) ötvöződik egyedi módon ezekben a képekben. A teremtésteológia művészi megfogalmazásának ebben az organikus építészet szellemét hordozó templomtérben még mélyebb üzenete van. Kikerülhetetlenül szembesít a mindenség és a Mindenható között fennálló szerves kapcsolópontokkal. A Ruzicskay György Közalapítvány jóvoltából pünkösd ünnepe előtt Boglárra érkezett alkotásokat három helyszínen állították ki. A Vörös és Kék kápolnában Szarvastól Párizsig címmel közreadott tárlatok anyaga visszakerült Szarvasra, ám az evangélikus templomban nyár végéig megtekinthetők a sorozat képei, illetve a gyülekezeti teremben kiállított Levétel a keresztről című, 1927-ben készült alkotás. A mozgalmas olajkép fő- alakja mint kivérzett korpusz a maga ala- bástromszínű mozdulatlanságával a színes kavalkád részvéttől ernyedt és igyekezettől duzzadó alakjai közé hull. A világ menetét fejtetőre állítva a mélyre hajolt Istenember mutatkozik be. A képek csendje mellett öt előadásból álló nyáresti koncertsorozatra is hívogattunk a bevezetőben. Erről később, a sorozat befejezését követően adunk hírt. Aradi György
