Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-06-13 / 24. szám
2. oldal -2004. JÚNIUS 13. Evangélikus Élet ^ ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP Szivárvány Nyári eső után olykor feltűnik a szivárvány. Gyönyörködve nézzük a színeket. A tudomány meg is tudja magyarázni és természetesnek tekinti ezt a szép optikai jelenséget. De gondolunk-e arra, hogy mi a jelentése, üzenete a szivárványnak? Isten azt mondta: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka (...). Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka. ” (I Móz 8,21-22) Tehát Isten elhatározta, hogy többé nem lesz özönvíz, marad az évszakok rendje, hogy lehessen művelni a földet, amely megadja a termést. Gondoljunk bele: esik az eső, és utána előbb-utóbb eláll. De mi van, ha nem? Ha eltelik egy hét, tíz nap, negyven nap, és már a háztetőkre kell menekülni? Ha nem áll el az eső, hova mehetünk reklamálni? Ha nem jó a cipő, a ruha stb., visszaviszem, reklamálok, majd a boltban kicserélik. De ha az eső nem áll el, hova és kihez mehetek reklamálni? A szivárvány tanítani akar. Mire? Hogy a lényeges dolgok nincsenek a kezünkben. Hogyha eláll az eső - kegyelem. Hogyha az évszakok rendesen váltakoznak - kegyelem. Ha nem önti el özönvíz a házainkat - kegyelem. Tanít a szivárvány is, de lehet-e minket tanítani? Az özönvíz története három fontos üzenetet rejt. (Most csak röviden utalunk ezekre.) Egyrészt azt, hogy Isten haragja valóság. Isten kimondja a megdöbbentő mondatot: megbántam, hogy embert teremtettem. Gondoljunk csak bele: Isten semmit nem bánt meg, amit teremtett (a tengert, a szárazföldet, a csillagokat, az állatokat, a halakat, madarakat stb.) - de az ember teremtését megbánta. Bejelentette: eltörlöm az embert. Noé ezt komolyan vette, és bárkát épített. Másrészt azt is megtudhatjuk az elbeszélésből, hogy Isten érzülete az özönvíz után megváltozott. Nem törli el többé az embert, bár tudja, hogy az ember szíve gonosz, és az is marad. Emiatt sokszor kemény büntetéssel figyelmezteti hűtlenségére, de özönvízzel nem törli el az embert, mert ő a szövetségét megtartja, hiszen „nem ember az Isten, hogy hazudnék... " (4Móz 23,19). Harmadrészt pedig tudnunk kell: a kegyelem nem arra van, hogy visszaéljünk vele. Róm 2,4-ben ezt olvassuk: „ Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmiének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?" Isten nem kevesebbet tett a mi megmentésünkért, mint hogy új szövetséget kötött az emberrel, Fiának, Jézus Krisztusnak kereszthalála által. „Hogy az ö kegyelméből megiga- zulva reménységünk szerint részeseivé legyünk az örök életnek. ” (Tit 3,7) Gáncs Aladár Meghívó Négy év után megjelent az új magyar evangélikus dogmatika második kötete, ezzel a főtémával: A bűn lényege, eredete és következményei. Az újabb kötet bemutatására június 12-én, szombaton 11 órai kezdettel kerül sor a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (V., Sütő u. 1.). A könyvbemutató programja: Bevezető előadást tart D. Szebik Imre elnök-püspök. Az új kötetről és annak fő témáiról szól D. dr. Nagy Gyula ny. püspök, teológiai professzor. Fórum: közös megbeszélés, kérdések és válaszok a témáról. Az új kötet a könyvbemutatón kedvezménnyel vásárolható meg (9"50 Ft helyett 760 Ft-ért). A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Luther Kiadó szeretettel hív minden érdeklődőt erre a találkozóra. Isten hív minket. Figyeljünk a hívó szóra! Jn 5,45^47 Jézusban hangzik Isten legérthetőbb, legellenállhatatlanabb, hazahívó szava. Az ember csavarog, csángál, bóklászik, járja a maga útját. Ahogy a szólás mondja: nem hallgat se Istenre, se emberre. Az úgynevezett keresztény nyugat nagy része ezt teszi. Függetleníti magát az élő Jézustól (ugyanakkor vallásos), és menetel a pusztulás felé. Mai igénk részben erről a döbbenetes bolondságról szól. Jézus kortársai, az „övéi” láthatták, hallhatták személyesen az Isten Fiát, a Megváltót, mégis elutasították, sőt megölték. János evangélista beszámol a Jézus és kortársai közötti kemény vitákról. A választottak nem fogadták el Isten megtestesült igéjét, üzenetét, felvették saját vallásukat, hittételeiket, Mózesüket álarcként. Jézust tévtanítónak, törvény- sértőnek minősítették. Igénk a párbeszédnek azt a részét tartalmazza, amikor Jézus egyenesen azt vágja vádlói szemébe, hogy maga Mózes fogja az őt el nem fogadó zsidókat vádolni az Atya előtt, mert aki Jézust nem fogadja el, az Isten más megnyilatkozásait sem érti. Mózes Jézus előképe, előfutára volt. Ő volt az, aki vállalta az Isten népével való együtt- nyomorgást, aki kivezette Izraelt a kilátástalan fogságból, aki elrendelte a pás- kabárány feláldozását és a kecskebak (bűnbak) vétekáldozatát, aki jelezte, hogy Isten elküldi majd az igaz prófétát: ,, Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok! (...) Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom. ” (5Móz 18,15.18-19) Aki nem érti Jézust, nem ért semmit. A világmisszió ellenére is sokan vannak még olyanok, akik nem hallottak hiteles üzenetet Jézus Krisztusról. Most azonban nem róluk van szó, hanem a vallásos, a „spirituálisán nyitott”, az egyházban is megforduló emberekről, akik nem fogadják el Jézust Isten Fiának, az egyetlen Megváltónak, szaba- dítónak, útnak, igazságnak, életnek. Lehet, hogy beszédükkel elfogadják őt, de életükkel már - vagy még - nem. Nem kerülhetjük ki igénk eredeti tartalmát, Jézus és a zsidóság kapcsolatát sem. Az evangélium előszavában ezt olvassuk: „saját világába jött. és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11). Igen, ez így volt, és ez a zsidóság igazi problémája, tragédiája. A joggal sokat emlegetett, szörnyű és igazolhatatlan holoka- usztnál is nagyobb tragédia ez, hiszen attól még, hogy mártírhalált hal, lehet üdvössége bárkinek, de Jézus nélkül, a Kijelentés szerint nincs üdvösség, nincs örök élet. Kétezer évvel ezelőtt is voltak és azóta is vannak úgynevezett Messiáshívő zsidók, akik elfogadják Jézust megváltónak. Nem igaz tehát az a kategorikus kijelentés, hogy nincs olyan zsidó, aki hinne Jézusban. A zsidó nép vallási és egyéb vezetői azonban még mindig elutasítják őt. A zsidóságnak ma is Jézusra van. szüksége, vagyis bűnismeretre, bűnbocsánatra, irgalomra, szabadulásra, katarzisra. Jézus azt mondta, hogy Mózesnek sem hisznek azok, akik neki nem hisznek. Hogyan lehetséges ez? Jézus, az Atya fia és küldötte, az isteni Messiás, aki telve volt kegyelemmel és az Atya leikével, azzal a Lélekkel, aki Mózest is ihlette és vezette. Jézus képtelennek tartja azt, hogy aki a Lélek vezetése alatt van, az ne ismerné fel Mózesben (törvény) is és Jézusban (evangélium) is az Isten elküldött szavát. A világ sebeinek gyógyulásához szükség van zsidó testvéreink megtérésére is. Szeressük őket, imádkozzunk értük, és hirdessük nekik tapintattal Jézust, az ő Messiásukat. Mai igénk természetesen nemcsak a zsidóknak szól, hanem nekünk is, akik sokszor vagyunk „Isten-süketek” és „Isten-vakok”. Mi minden szolgál számunkra is „védelemül” az élő Jézus elől! Elbújunk előle a templomba, a szolgálatba, a Luther-kabátba, a tisztségekbe, a liturgiába, a teológia művelésébe. Ez a legnagyobb istentelenség, mert a kegyesség látszatát mutatjuk ugyan, de a szívünk már nem rajta csüng, nem őt imádja, nem neki engedelmeskedik. Isten ma is szól, és hív minket megtérésre, megújulásra. Magunktól nem jutunk igaz megtérésre. Ehhez is a Szentlélek munkájára van szükségünk, aki nem a bódulat és a rajongás lelke, nem az elvont, életidegen „miszticizmus kozmikus szelleme”, hanem a bűnismeret, a bűnbánat és az új élet lelke. Szeverényi János IMÁDKOZZUNK! Urunk', köszönjük élő szavadat, amely megtérésre hív minket. Előtted nincs értelme annak, hogy színészkedjünk, hiszen ismersz minket. Ismered a bűnnel való kiegyezésünket, hazugságainkat, gyengeségeinket. Drága Jézus, Isten áldott Fia, aki eljöttél a betegekért, bűnösökért, könyörülj rajtunk, mert nélküled elveszünk! Áraszd ki ránk az Élet Lelkét, hogy vezessen el minket minden lényeges felismerésre. Kiáltunk hozzád zsidó testvéreinkért! Tudjuk, halálosan szereted őket is. Adj nekik is hitet Jézusban, hogy legyen békességük és életük. Szabadíts meg mindannyiunkat a gőgtől, adj alázatos, téged el- és befogadó szívet. Di- csőíttessék meg szent neved bennünk és általunk! Ámen. Oratio oecumenica Gondviselő Istenünk, mennyei Atyánk! Igéd és lelkiismeretünk figyelmeztet minket, hogy felelősek vagyunk életünkért, amelyet tőled kaptunk. Segíts meg bennünket, hogy megszólító szavadnak engedve kiteljesíthessük életünket a te tetszésedre. Szorongatnak minket e világ elvárásai - ne engedd, hogy kísértésként hitünk és szeretetünk fölé kerekedhessenek. Hiszen jobb egy lépés a te utadon, mint ha a saját fejünk után megyünk. Köszönjük, hogy mindannyiunkra rábíztad más emberek, felebarátaink gondját. Köszönjük, hogy ezzel sokat bíztál ránk az e világért való felelősségből. Adj erőt, hogy akarjuk és merjük vállalni ezt a felelősséget önmagunkért és másokért. Különösen is köszönjük neked, hogy ma már sem hazánkban, sem Európában nem dönthetnek a sorsunkról nélkülünk. Segíts meg bennünket, hogy a reánk eső töredéknyi döntésben se veszítsük szem elől a te jó akaratodat, amellyel kezedben tartod és kormányzód ezt a világot. Mennyei Atyánk! Segíts bennünket nemcsak önmagunkért, hanem másokért is élni. Add, hogy egyházadként hadd járjunk Mesterünk, Jézus Krisztus nyomán, akit nagy szeretetedben odaadtál e világért. Hadd álljunk a kicsinyek mellé, amikor a mögöttünk álló tanév végeztével gyermekeinkre és a fiatalokra gondolunk. Hadd álljunk az elesettek, a gyengék és a magányosak mellé. Hadd álljunk reménységgel és vigasztalással azok mellé, akik ebben az átalakuló világban elvesztették és el fogják veszteni biztonságukat, munkájukat, otthonukat, az életük értelme felőli bizonyosságot. Hadd álljunk bátor szívvel és a te szavaddal azok elé, akik ebben az átalakuló világban kivetkőznek emberségükből, átgázolnak másokon, gyűlölködéssel és erőszakkal akarnak uralkodni felebarátaikon, akiket szeretnünk kell, mint önmagunkat. Könyörgünk azért, hogy hazánkban, Európában és szerte a világon jó kormányzatok működhessenek. Segíts minden hatalmasságot, hogy ne a hazugságot és a gyűlöletet, hanem az igazságosságot és a jó rendet munkálja; ne az önzést, hanem a közösséget szolgálja. Könyörgünk a kiszolgáltatottakért, akik háborút, elnyomást és erőszakot szenvednek, akik haláltáborokban élnek. Segíts, hogy amikor vezetőinket megválasztjuk, ne csupán önmagunkra gondoljunk, hanem azokra az emberekre és közösségekre is, akiknek és amelyeknek az életét döntésünk befolyásolja. Könyörgünk gyülekezetünkért, egyházunkért és az egész kereszténységért - hadd bizonyuljunk az evangéliumi reménység jelének és igaz felebarátnak, testvérnek az emberek között. Életünk hadd álljon az örök élet szolgálatában! Ámen. :••• SAROK .......................................... NÉ ZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN 1. <A 3 £ 5 6 3 3 Imádságban is egyek lehetünk más felekezetű testvéreinkkel Ettől a héttől új sorozat indul a Liturgikus sarokban: szeretnénk megismerni keresztény testvéreink istentiszteleti életét. Úgy gondoljuk, az a legjobb, ha az egyes felekezetek, közösségek maguk mutatkoznak be. Hétről hétre más és más fog vallani arról, hogy mi a legjellemzőbb egyháza gyakorlatában. A mostani bevezető sorok a legfontosabb közös pontra, az imádságra utalnák. Az Egyházak Világtanácsa nagygyűlésének tanítása (Canberra 1991): „A Lélek ajándékai által betagozódunk Isten népébe, az egyházba, amely Isten akaratát teljesíti, hirdeti az evangéliumot, és közösségként együtt részesedik Isten ajándékaiban.” A Róm 12 szerint a keresztény ember egész élete istentisztelet, hiszen Isten irgalmából él minden egyes napon és órában, és ez az irgalom az alapja minden cselekedetének. Különös, drága lehetősége minden egyes kereszténynek, hogy testvéreivel találkozhat az Úr napján (vasárnaponként), és velük együtt élheti át az Isten-látogatás alkalmát. Közösen hallgathatják az Igét, benne a hallható és látható drága evangéliumot, együtt imádkozhatnak (kétszeresen is, ha énekelnek): magasztalhatják, dicsérhetik az Urat, hálát adhatnak jóságáért, megválthatják bűneiket, elfogadhatják bocsánatát, és könyöröghetnek a jövőbeni jelenlétéért is. A hétköznapi és ünnepi istentisztelet szervesen összetartozik, egymást kiegészíti. A napi munka terhét, gondját, baját, örömét viszi magával az ember, és a testvérekkel való találkozáskor felüdül, erőt nyer, részesedik Isten minden ajándékában. Hétköznapi szóhasználatunkban csak az ünnepi alkalmat nevezzük istentiszteletnek, és megfeledkezünk arról, hogy mindennapi kötelességteljesítésünkben és az emberek között gyakorolt szeretetünkben is istentiszteletet végzünk. így kettéosztjuk hetünket egy ünnepi szakaszra, amikor természetes, hogy Isten dolgaival foglalkozunk, és egy hétközi szakaszra, amikor csak a saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva. Ez a „hasadtielkű- ség” beteges jelenség, és már előfutára a teljes elvilágiasodásnak, amikor az ünnep is csupán a pihenés idejévé torzul, megfeledkezve a „szombat” Uráról. Az igehirdetéssel (az evangélium hallható és látható formájával) Isten látogat meg minket. Az imádság válaszunk, visszhangunk erre. A szüntelen imádság rendszeres, kihagyás nélküli imádságos életet jelent. Ahogyan a helyi gyülekezet könyörgése összekapcsolja a jelen lévő és a távol lévő tagokat, ugyanúgy összeköt minden hívőt Jézus Krisztus egész népével a nagyvilágon: a keleti ortodoxokkal, a római és görög katolikusokkal, a református, a metodista, a baptista feleke- zetüekkel. A Föld forog, és ne feledjük: globális méretekben soha nem némult el az ének és az imádság. Amíg Földünk egyik felén napkelte, a másikon napnyugta van, addig az imádság nem hallgat el egy percre sem: „Már a nap távol testvért ébreszt, még alig hamvad fénye itt, / s friss ajak dicsér egyre téged, és magasztalja tetteid.” (EÉ 124) Néha híveink éppen a másik felekezet istentiszteleti életét érzik idegennek és benne az imádság felekezeti jellegét szokatlannak: az ortodoxia ismétléseit, a római katolikus szimbólumrendszert (a testtartást, a térdhajtást, a kéz jelbeszédét stb.), a reformátusok hosszú imádságait, a metodisták, baptisták kötetlen, szabad könyörgéseit. Ha azonban jobban megismerjük egy másik keresztény felekezet istentiszteletét és imádságos gyakorlatát, felfedezhetjük közös kincseinket. A formák ugyan mások, de a lényeg ugyanaz: a velünk találkozni akaró Urat szólítja meg imádságában az ő népe. Ha önazonosságunkat megtartjuk, de nyitottak vagyunk más testvérekre, úgy megtapasztalhatjuk, hogy nem idegenek ők, hanem testvéreink Jézus Krisztusban, akik feltárják múltjukat és jelenüket Isten előtt, és Urukban bíznak holnapjukban is. Az imádság nem választ szét, sőt egybekapcsol a már elköltözőitek és a jövő gyülekezetével is. Az élő ökumené szíve lehet ma is - és nem csupán az imahéten - egyéni és gyülekezeti imádságunk. Id. Hafenscher Károly
