Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-06-13 / 24. szám
2004. JÚNIUS 13. - 3. oldal Evangélikus Élet „Légy szolgája Isten tőkéjének...” Ülésezett az Országos Közgyűlés Körmenden az elmúlt hónapokban egy protestáns kör alakult, amelyben azért imádkoztak a hívek, hogy az Úr küldjön lelkipásztort az evangélikus gyülekezet élére. Június 5-én, amikor beiktatták hivatalába Szolga-Tőkés Sándort, sokan érezték úgy, hogy imádságuk meghallgatásra talált... Egy kis nógrádi faluból, Ősagárdról hívta meg a Vas megyei város evangéli- kussága az új lelkészt, akit Vető István esperes iktatott be a megüresedett lelkipásztori állásba. Az igehirdetés szolgálatát Ittzés János végezte. A püspök lKor 4,1-2 alapján arról szólt, hogy az apostoli szolgálat sáfárság Isten titka felett, mely nem más, mint a keresztről szóló beszéd, a megváltás titkának hirdetése. A gyülekezeti tagok közül sokan különféle igényeket támasztanak a lelkésszel szemben, ezért hátrányt szenved az igehirdetés átruházhatatlan kötelessége. Valójában támogatni kell őt, hogy az igeszolgálatot ne csak a maradék energiával végezze. Ha ez így lesz, akkor Isten áldása megnyugszik a körmendi gyülekezeten - mondta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület vezetője. Szószékfoglaló igehirdetésének alapigéjét Szolga-Tőkés Sándor Fii 4,13-ban találta meg. Tapasztalata szerint a lelké- szi pályát személyes elhívás alapján választja az ember. Bár sokszor szabadkozunk, hogy ráérünk még, de az Úr nem adja fel: akit kiválasztott magának, addig szorongatja, amíg sarokba nem szorítja - mondta a lelkipásztor. Vele is ezt történt: súlyos betegsége miatt sokan a szemére vetették, hogy feleslegesen tanul teológiát, hiszen emberi számítás szerint úgysem éri meg a diplomaosztót. Kegyelem, hogy most a körmendi szószéken szólhat az Istentől kapott erőről... Szolga-Tőkés Sándor gyakorló lelkészként is többször érezte, hogy nehezen tud felmenni a szószékre, mert a kísértő azt súgta a fülébe, hogy nem fog sikerülni. De az igeolvasás után mégis erőt kapott. Mint kiemelte, azt szeretné, ha Körmenden is meghallanák szavát, amiért ide küldetett. Szíve mélyén hiszi, hogy ébredés lesz a gyülekezetben, hiszen Isten ezért tartotta életben, és ezért van itt. Az ünnepi istentiszteleten a körmendi Olcsay Kiss Zoltán Általános Iskola énekkara köszöntötte, az ősagárdiak kórusa pedig búcsúztatta a lelkészt. A közgyűlésen a szolgatársak mellett az egyházmegye és a gyülekezet képviselői köszöntötték a beiktatott lelkészt. Vető István szellemes szójátéka mosolyt csalt az arcokra: az esperes azt kívánta, hogy Szolga-Tőkés Sándor legyen szolgája Isten tőkéjének. Az ősagárdi gyülekezet küldöttsége az ünnepi alkalomra is elkísérte egykori lelkészét. Ők - akik mindvégig mellette álltak betegsége idején - azzal búcsúztak lelkipásztoruktól: „Isten látta jónak, hogy itt legyél, Sándor, de tudjuk, hogy rólunk is gondoskodik az Úr!” Menyes Gyula Sareptától Felsőpetényig Szentháromság vasárnapján örömünnepre gyűltek össze a felsőpetényi evangélikusok. A zsúfolásig megtelt templomban Szabó András esperes beiktatta szolgálatába Szakács Tamást, akit másfél évnyi helyettes lelkészi szolgálatot követően hívott meg pásztorául a gyülekezet. Az ünnepi istentiszteleten - melynek liturgiájában Medgyaszai László espereshelyettes és Zólyomi Mátyás csepeli lelkész is részt vett - Szabó András Ézs 6,3 alapján hirdette Isten igéjét: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! ” Prédikációjában hangsúlyozta, hogy Isten szolgálatra hívja el követőit - ők csak engedelmeskednek hívásának. Szakács Tamás például az ígéretes fizikusi pályát cserélte fel a lelkészi szolgálatra. Bár vannak közöttünk olyanok, akik az örömhír továbbadására is megbízást kapnak, nem szabad elfelejtenünk: mindnyájan Isten választottai vagyunk - mondta az esperes. A beiktatott lelkész lKir 17,8-9; 18,1 alapján Illés példájáról szólt igehirdetésében. A prófétát az Úr a legváratlanabb pillanatokban állította újabb és újabb kihívások elé. A személyes hangvételű tanúságtételből kiderült: Szakács Tamás „Sareptája” Aszód volt, ahol életének ínséges időszakát úgy vészelte át, hogy jelképes „korsójából” sosem fogyott ki az olaj, és a „lisztesfazék” sem ürült ki. A pályáját 1995-ben Monor és Bénye gyülekezeteibén kezdő lelkész 1998 és 2001 között szolgált Aszódon, ahol az Észak-Pesti Egyházmegye segédlelkészi teendőit látta el, és mindemellett a gimnáziumban számítástechnikát oktatott. Ezt követően egy évig a gödöllői gyülekezet helyettes lelkésze volt, majd 2002- ben került jelenlegi helyére, ahol a gyülekezettel való kölcsönös megismerkedést követően került sor megválasztására. Sokrétű gyülekezetépítő tervei között szerepel baba-mama klub, valamint presbiteri bibliaóra indítása is. Emellett nagy lelkesedéssel szerkeszti a gyülekezeti újságot, és aktívan részt vállal az egyházmegyei lap elkészítésében is. Az istentiszteletet követő díszközgyűlésen elsőként Szabó András esperes fejezte ki jókívánságait a lelkésznek és a gyülekezet tagjainak. Ezt követően a gyerekek és az ifjúság képviselői köszöntötték lelkipásztorukat. Szép gesztusként a két jelen lévő elődöt, Záborsz- ky Csaba nyugalmazott lelkészt és Zólyomi Mátyást is meglepték egy-egy virágcsokorral. Detre János, az Észak-Pesti Egyházmegye esperese szívhez szólóan elevenítette fel közös aszódi szolgálatuk éveit. Megemlékezett arról, hogy Szakács Tamás ott talált magának társat is, akivel nemrégiben örvendezhettek első gyermekük, Illés születésének. A beiktatott lelkipásztort kollégái, a felsőpetényi egyházközség tagjai, valamint a helyi katolikus és baptista gyülekezetek lelkipásztorai is üdvözölték. Az ünnepséget követő szeretetven- dégségen sok kedves találkozásra került sor. Régi ismerősök ölelhették meg újra egymást, és eleveníthették fel közös emlékeiket. A jóízű beszélgetések egészen az estébe nyúltak. A Nógrádi Egyházmegyében rövid időn belül ez már a második olyan alkalom, amikor lelkész és gyülekezet egymásra talált. Közös reménye a lelkészeknek és a híveknek, hogy ebben a lutheránus hagyományokban gazdag megyében megelevenedik az evangélikus gyülekezetek élete, és a legendásan istenfélő, szlovák múltú közösségekben ezután sem hűl ki, hanem inkább felélénkül az Isten és az egyház iránti szeretet melege. (ops) (Folytatás az 1. oldalról) A tábori püspökség és az új liturgia A protestáns tábori püspökség ügyéről szólva D. Szebik Imre elmondta, hogy a 2004. június 1-jével megüresedő tisztre az Országos Presbitérium Lackner Pálnak, a győri Öregtemplom igazgató lelkészének a jelölését javasolta. Személye ellen a közgyűlésnek sem volt kifogása, de Koczor Tamás esperes megjegyezte, hogy szerinte a zsoldossereg vonzza majd az olyan fiatalokat, akik csak anyagi okokból csatlakoznak a honvédséghez, „akiket »nem zavar«, ha ölnek”. „Erre én lelkészként nem tudok igent mondani, és ellene vagyok annak, hogy egyházunk a tábori lelkészi szolgálatban részt vegyen” - mondta Koczor Tamás. „Természetesen nem érthetünk egyet azokkal, akik szerint a »Ne ölj!« parancsa megszeghető, de nem tehetjük meg, hogy cserbenhagyjuk azokat, akik a hadseregben szolgálnak” - emelte ki válaszában az elnök-püspök. A liturgiatervezetre nemcsak D. Szebik Imre, hanem dr. Frenkl Róbert is utalt felszólalásában. Szebik püspök annak a véleményének adott hangot, hogy az új liturgia bevezetéséhez még időre és érlelődési folyamatra van szükség, az országos felügyelő pedig azt hangsúlyozta, hogy „szét kell választani a szakmai nézetkülönbségeket és a vita ürügyén az egyházkormányzást, a püspököket érő személyeskedő támadásokat”. „Szakmai kérdéseket nem lenne szabad egyházpolitikai üggyé tenni, illetve a vitában az egyházhoz méltatlan hangnemet használni” - mondta Frenkl Róbert. A későbbiekben Ittzés János püspök, a közgyűlés második részének levezető elnöke is kitért erre a kérdésre. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület vezetője kiemelte, hogy az Evangélikus Élet legutóbbi fórumán tett ígérethez híven előterjesztik a korrigált próbaváltozatot, amelyet - mint lehetséges alternatívát - ezúton is a próbagyülekezetek figyelmébe ajánlott. A közgyűlés mindezeken túl elfogadta az Országos Elnökség azon javaslatát, hogy az egyházunk egészét érintő, nagy rendezvények ezentúl háromévente váltsák egymást: az első esztendőben kerüljön sor az országos evangélikus találkozóra, a másodikban a Szélrózsa találkozóra, a harmadikban pedig a kerületi missziói napokra. Gazdag Zsuzsanna Zsinati napló Számítógépes nyelven szólva „csökkentett üzemmódban" működött a zsinat június 4-én és 5-én. Ennek oka részben az lehetett, hogy a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban tartott ülésszak közvetlenül az Országos Közgyűlés tanácskozása után kezdődött. Amint Muntag András zsinati gazda létszámjelentéséből kiderült, az első napon a 45 szavazati joggal rendelkező tag közül 23-an, másnap pedig 19-en jelentek meg. Emiatt egyházunk törvényhozó testületé határozatképtelenné vált, és a levezető elnök berekesztette az ülést. A zsinati atyák mindezek ellenére úgy döntöttek, hogy bár érdemi döntést hozni nem tudnak, mégis beszélgetést folytatnak egymással a napirenden szereplő kérdésekről: az egyházi intézményekről, valamint a lelkészek szolgálati jogviszonyáról. Zsinatunk ez évi második, mindenki számára nyilvános ülésszaka június 4- én Schulek Mátyás áhítatával vette kezdetét. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója az Útmutató aznapra kijelölt igéi (lKor 12,31b-13,7) alapján tartott prédikációjában kiemelte: „Dolgozzunk tovább az egyházi törvényeken, mert azok fontosak és nélkülözhetetlenek, de ne feledjük, hogy nem a jogszabályok hozzák rendbe az egyház zilált ügyeit, hanem az, ha megtérünk, ha életünket és cselekedeteinket a szeretet irányítja.” Ezt követően - az elnökség tagjainak és a bizottságoknak a beszámolói között- a szolgálati bizottságot képviselő Szarka István lelkész arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsinat előző ülésén felmerült kérdéssel, a diakónusi tisztséggel kapcsolatban még mindig nem született mindenki számára elfogadható megoldás. Mivel a bizottsághoz korábban már érkezett egy- részleteiben még nem tárgyalt - javaslat, ezért a jelenlévők végül úgy határoztok, hogy azt terjesszék a zsinat elé. Ittzés Andrásnak az új intézményi törvényről szóló előterjesztése nyomán az egybegyűltek arra az elhatározásra jutottak, hogy megmaradnak az eddigi terveknél. Ebben a témában egyfelől a minden intézményre érvényes, már megfogalmazott, általános rendelkezéseket tárgyalják tovább, másrészt pedig külön megalkotják a speciális - tehát csak egy-egy adott intézménytípusra vonatkozó — szabályokat. A szombati napon, amikor Bárdossy Tamás töltötte be az előterjesztői tisztet, a szolgálati törvény került terítékre. A neuralgikusnak tartott téma kapcsán őszinte, a problémákat is néven nevező vita alakult ki. A résztvevők egyetértettek abban, hogy mindenképpen olyan intézkedésekre van szükség, amelyek a lelkészeket és a gyülekezeteket egyaránt védik. A zsinati atyák ezúttal a kiküldés, valamint a felmondás kérdését boncolgatták, és azt indítványozták, hogy a püspök a helyettes lelkészeket határozott időre küldje ki az egyházközségekbe. A pásztorok és gyülekezetek kapcsolatáról szólva elhangzott, hogy megoldhatatlan problémák esetén törekedjenek a korrekt elválásra, továbbá ne csak fegyelmi vétség miatt lehessen felszólítani a lelkészt arra, hogy távozzon az egyházközség éléről. Az mindenesetre még nincs kellőképpen tisztázva, hogy pontosan mit kell érteni a fegyelmi vétségen, illetve ki állapítja meg a fegyelmi vétség tényét. A kétnapos zsinati ülésszak június 5- én, szombat délután Tamásy Tamás lelkész imádságával és annak a rögzítésével zárult, hogy a következő, október közepére tervezett őszi ülésszakon előreláthatóan milyen feladatok kerülnek a zsinati atyák elé. G. Zs. Bottá Dénes felvétele