Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-01-04 / 1. szám
Evangélikus Elet 2004. JANUÁR 4. 3. oldal VÍZKERESZT ÜNNEPE Jézus a világosság Jn 8,12 Izraelben a sátoros ünnep több napig tartott. Ennek egyik kiemelkedő pontja az volt, hogy az asszonyok udvarát kivilágították a templomban. Óriási kandelábereket állítottak, és fáklyákat gyújtottak meg. Fényárban úszott a templom, de talán azt is lehet mondani: Jeruzsálem felett felragyogott a fény. Néhány írásmagyarázó szerint Jézus éppen egy ilyen ünnepi órában, a kivilágított templomban kiáltott fel: „Én vagyok a világ világossága!" De nem is az alkalom a lényeg, hanem Jézus kijelentése: Izrael, te azt hiszed, hogy a Tóra - vagy te magad - vagy a világosság a világban! Egyház, te azt hiszed, hogy te vagy a fény terjesztője! Világ, te úgy gondolod, a kultúra vagy a technika a világ fénye! „Én vagyok a világ világossága!’’ 0 a mi ösvényünk világossága. Amikor Jézus így szólít meg: „kövess engem”, arra hív, hogy szegődjem tanítványává, járjam vele az utat, járjak az ő keskeny ösvényén. S ehhez kapcsolódik Jézus ígérete: aki hozzá szegődik, annak ösvényét ő megvilágítja. Követőjének életét többé nem a sötétség, nem a bűn és nem a halál határozza meg. Még akkor sem, ha ösvényének vannak árnyékos szakaszai. Ez az ösvény - bár keskeny - Jézussal, az ő fényében bátran járható. Hadd élezzem ki Jézus szavát: aki engem követ, nem tud a sötétben járni! Csakugyan? Az egyház életében olykor nem volt sötét ösvényszakasz? És az én életemben? De bizony volt! Ám fényével Jézus újra meg újra átvilágít, megmutatja a sötét foltokat. Újra meg újra megvilágítja utamat. Nem reflektorral, de lépéseket mutató mécsessel. S ez a fény elég egy egész életútra. Ebben az igében Jézus hitre és az ő követésére hív. Megint hadd élesítsek: mellette való döntésre. Nem kényszerít, de hív. Pontosan úgy, ahogy annak idején tanítványait toborozta. Lehet vele indulni, fényében járni, élni. Ám Jézus még ennél is többet mond. Ö a világ világossága. Talán nem mindenki tudja, hogy vízkereszt az egyház legrégibb ünnepe. Eredeti neve epi- fánia. Ez a szó megjelenést, megmutatást, sőt a fény felragyogását jelenti. Ahogyan Svájcban régen pásztortüzek ragyogtak fel a hegycsúcsokon karácsony éjszakáján, hogy az örömhírt továbbadják egymásnak: sötét világunkban felragyogott Jézus fénye! Ezt ünnepelték az első keresztények is. De azt is, hogy ez a 'fény továbbadásra, sugárzásra kötelez. Más szóval igénkben nemcsak hívás, hanem küldés is hangzik. „Én vagyok a világ világossága" - ez nemcsak egy-egy ösvény megvilágításának ígérete, hanem az egész emberiség, a kozmosz megvilágosításának örömhíre. Hiszen már Izrael is hallotta: „Kevésnek tartom, hogy (...) Izrael visz- szatérítésében légy az én szolgám. A po- gányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a jóid határáig. ” (Ézs 49,6) Mai szóval: Jézus a belmisszió munkája mellé odateszi a külmissziót is. Érdemes lenne ezen az ünnepen a misszió ügyéről és történetéről is megemlékezni. Arról, hogy miként terjedt Jézus fénye a világban, kontinenseken és századokon át. Vagy: hogyan töltötte be, esetleg hogyan és mikor nem töltötte be Jézus parancsát egyháza? Mikor élt helyesen, és mikor élt vissza ezzel a paranccsal? Ha nem vesszük komolyan a missziót mint Jézus ügyét: „ügyetlen” egyház vagyunk. Jézus szava riadót fúj, ébreszteni akar: a világ népességének még mindig körülbelül csak negyede keresztény! És körülöttünk? Jézus pedig fényt akar adni itthon és az egész világon mindenkinek. Isten tegyen minket a misszió ügyét hordozó „ügyes” népévé! Végre ne állítsuk szembe egymással a bel- és külmissziót, hanem igyekezzünk Jézus parancsát betölteni. Fogadjuk el, hogy egyszerre vagyunk missziós és misszioná- landó egyház! Ő az élet világossága. Mi a „halál árnyéka” völgyében élünk, a halál jegyesei vagyunk. Temetőink erről tanúskodnak, de erről vall rohanó és múló életünk is. S ahogy esténként ránk borul a sötétség, úgy borul egész világunkra a halál szemfedele. De az epifánia örömhírt jelent: a világot beborító szemfedél egy ponton kiszakadt, s ezen a szakadáson át betört a fény! Még nem teljes a világosság, de Jézus eljövetele, halála és feltámadása megtörte a sötétség erejét. Egyszer eljön a pillanat, amikor elveszik a szemfedelet, és vége lesz a halálnak! Ez is Jézus „ügye”, amely megtörtént, „elvégeztetett”. Ezt ígéri Urunk minden követőjének, hiszen „övé az élet világossága ”. Boldog, aki már itt, a földön vallja: enyém az élet világossága. Akár el kell mennem a minden halandók útján, akár Jézus jön vissza még földi életem ideje alatt, keresztjéért és feltámadásáért már most mondhatom: eljutok az örök fény országába. Nemcsak földi ösvényemen, de ott is vele leszek! S ott már nem lesz több árnyék. Ünnepi igénkben nekünk szól nemcsak a hívás és a küldetés, hanem a nagy ígéret is. Keveházi László IMÁDKOZZUNK! „Életünk Világa, Jézusunk, te űzd el a bűn éjszakáját boldogító hittel. És mint égő fáklya, szent igéd vessen fényt az egész világra. Add, hogy megmaradjunk mindvégig e hitben, majdan békességgel távozhassunk innen. És akkor az égben megláthassunk téged örök dicsőségben. Ámen.” 50 éves a nyíregyházi kistemplom „1953. december 20-án, verőfényes hideg téli napon nagy ünneplő gyülekezet gyűlt össze a Szegényház téri kistemplom művészi érzékkel kiképzett oszlopos kapubejárata előtt. Pontosan 9 órakor D. dr. Vető Lajos püspök - Csákó Gyula püspöki titkár, Megyer Lajos hajdú-szabolcsi esperes, Rőzse István, Joób Olivér, Balczó András nyíregyházi lelkészek és Lábossá Lajos nyugalmazott vallástanár kíséretében - a templom bejáratához érkezett, ahol őt Balczár István egyházfelügyelő fogadta, s átadva neki a templom kulcsát, felkérte a templom felszentelésére.” Ezeket a mondatokat az ötvenéves jegyzőkönyv megsárgult lapjairól idézte advent negyedik vasárnapján a mai Széna téren álló kistemp- lomban tartott Ünnepi hálaadó istentisztelet kezdetén Lábossá Péter nyíregyházi igazgató lelkész, aki egyben ennek a körzetnek a parókusa is. A fél évszázados évfordulóra a gyülekezeti tagok áldozatkészségéből belülről teljesen megújított kistemplomban Bozorády Zoltán esperes, püspökhelyettes szólt a vasárnap epistolai igéje, Fii 4,4-7 alapján az Úrban való örömről. A hívő élet legnagyobb adománya, hogy Isten békessége mindenkor megőriz a Krisztus Jézusban. Erre utal a jelenlegi oltárkép: a habok között süllyedő Pétert felemeli és megtartja Jézus. Az ötvenéves kistemplomi gyülekezethez is szólt az adventi biztatás: „ Örüljetek az Úrban mindenkor! ” A 250 éves egyházközség köszöntését Demcsákné Balczó Ildikó összgyülekezeti másodfelügyelő tolmácsolta: „Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségévéi!" (Zsolt 65,5). Endrejjy Zsolt körzeti felügyelő megköszönte a templom felújításában részt vevők szívvel-lélekkel végzett kétkezi munkáját és adományaikat. Megyer Lajosné - aki annak idején jelen lehetett a templom szentelésén - arról emlékezett meg, hogy az építkezés kezdeményezője Turóczy Zoltán püspök volt. O bölcsen azt javasolta, hogy az itt működő iskola épületét mentsék meg az államosítástól, ezért javasolta a helyiségek gyülekezeti teremmé való átalakítását. Ennek eredményeként szentelhették fel ötven éve a nyíregyházi evangélikusok „kis templomát” a 100. zsoltár igéivel: „ Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! (...) Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre. ” -i -s Uram, újítsd meg egyházadat! Egyházunk megújulására imádságos gyötrődéssel várunk és vágyunk. A jövőnk, az életünk, az örök életünk a tét. Uram, újítsd meg egyházadat, és kezdd rajtam... - imádkozzuk soha abba nem hagyható, meg nem unható módon. Mitől is újul az egyház? Attól, hogy az Úristen megkönyörül rajta, és elküldi életet adó, újító, újjáteremtő Szendéikét. Hiába próbálkozik az ember, a közösség mindenféle fondorlatos újításokkal, hiába az igyekezet, az erőlködés. Ember még nem újította meg az egyházat. Azok az előttünk járt testvérek, akiknek szolgálata nyomán elindult ilyen folyamat, mindig tisztában voltak azzal, hogy nem az övék az érdem - s főként nem a dicsőség. Pál, Augustinus, Luther - s még sorolhatnám hosszasan az egyházújítóként ismertek listáját - nem maguk reformáltak, hanem a Szentlélek munkájának utat készítő, teret engedő, áldott eszközök voltak az Úristen kezében. Ahogy az apostol egyértelműen fogalmaz: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta" (lKor 3,6). Mi hát a mi dolgunk? Tehetünk-e valamit? Kell-e egyáltalán tennünk valamit, vagy csak várjunk? A mi feladatunk - hiszem hogy tisztán tartsuk az ösvényt az Érkezőnek, mélyítsük és szélesítsük a Lélek áradásának medrét. Ez a mederkészítés a mi teendőnk, az emberi akadályok elhárítása a mi küldetésünk. Az egyház megújítása és az istentiszteleti élet megújulása szoros összefüggésben áll egymással, kölcsönhatásuk egyértelmű. Az egyháztörténet 2000 éves tapasztalata, hogy nincs egyházúju- lás az istentisztelet megújítása nélkül, és a liturgia megújulása sem képzelhető el egyházújítás nélkül. Mivel tudjuk, hogy az istentiszteleten nem mi vagyunk a főszereplők: Isten cselekszik velünk, ő tisztel meg minket jelenlétével (ezért Isten-tisztelet az isten- tisztelet), a legfontosabb az, hogy tudjuk: elsőbbségadás kötelező! Őrá kell figyelnünk, őt kell be- és elfogadnunk. Ezért nem adott az egyház teret az istentiszteleti életben az egyénieskedésnek, a magánkívánságoknak, a váratlan ötleteknek. Ezért csiszolgatta húsz évszázadon át - sok imádság és igényes szakmai munka közepette - a liturgia formáit és dramaturgiáját. Nem véletlen ötletek alapján és nem is emberi koncepciók érvényesítésével, hanem a megváltás dramaturgiáját, az Istennel való találkozás és az isteni kinyilatkoztatás bibliai élményét komolyan véve, annak mindent alárendelve. Ebbe a folyamatba lép be egyházunk, amikor az 1930-as évek liturgiái mozgolódását folytatva, az ötvenes évek isten- tiszteleti mozgalmait tekintetbe véve, az 1962-es - nagy lépést jelentő - Agenda biztos talajára építve belekezdett isten- tiszteleti rendünk és gyakorlatunk revíziójába, és elszánta magát a 2005 ad- ventjében bevezetendő új Agenda elkészítésére. Nem új kezdeményezésről van tehát szó, hanem arról, hogy amit elkezdtek eleink - az istentisztelet gazdagságának visszaállítására -, azt befejezzük, és teljessé tegyük. Ahány ház, annyi szokás - tartja a mondás. Hogyan jelentkezik ez az egy egy-házban? Bizonyára úgy, hogy a helyi sajátosságokat megvizsgálva és lehetőleg megtartva belesimuljunk az egy egyház közösen megformált istentiszteletébe. Közösen, hiszen Luther sem alkotott új istentiszteleti rendet, hanem megtisztította mindattól, ami rárakódott, ami bibliai alapon elfogadhatatlan volt. Lutheránusok, evangélikusok szeretnénk lenni, belesimulva a Krisztus-követők világméretű családjába, amikor felülvizsgáljuk eddigi gyakorlatunkat. Ma talán nem is az a legszembetűnőbb és legproblematikusabb, ami rárakódott, hanem az, amitől megfosztott minket több évszázad igénytelensége, az emberi okoskodásnak is teret adó racionalizmus, az egyéni kegyeskedést az egyház közös hite és bizonyságtétele fölé emelő individualizmus (és félreértelmezett pie- tizmus) és a lutheritől döntő módon eltérő zwingliánus teológia. A hiányokat, az elkallódott kincseket szeretnénk újra fellelni és megélni. Ez az ősi keresztény, ez a mélyen lutheri forma és tartalom kipróbált, jó! működő medre volt a Szentlélek áradásának. Mégis kilúgozódott, lecsupaszított, lényegét vesztett lett. A készülő új Agenda ismét evangélikus gazdagságunkban kínál lehetőségeket. Mielőtt azonban a végleges formába való öntés lezajlik, mielőtt az utolsó simítások megtörténnek, a széles körű egyeztetés, a sok-sok konzultáció nyomán tizennégy gyülekezet „kipróbálja" az új rendtervezetet. Püspökeink kérték fel ezeket a közösségeket a feladatra, úgy, hogy nemcsak a lelkészek, de minden istentiszteleti résztvevő kézbe kapja a „próbafüzet” címet viselő kiadványt. Ebben mind a három istentiszteleti alapforma megtalálható (rövid és énekverses rend, valamint a mondható vagy énekelhető liturgikus rend). Az egy éven át tartó - segítőén kontrollált - kísérlet alapos kiértékelése után tesz javaslatot a Liturgiái Bizottság a döntést hozó püspököknek. Törvényeink és tradíciónk szerint ugyanis a püspökök feladata - a tiszta tanításért való felelősségük kapcsán - a liturgia meghatározása. A Liturgiái Bizottság hosszú évek óta tartó munkája elsősorban azt a célt szolgálta, hogy bibliai, teológiai megfontolások alapján készítse elő egyházunk lelki vezetőinek döntését. Természetes, hogy az Evangélikus Élet a következő hónapokban rendszeres tájékoztatást ad e tárgykörben. Ami a mederkészítés munkájában azonban legalább ennyire fontos: hogy a tanítványok serege (egyházunk népe) hajlandó legyen tanulni. Mert nem az érzésekre alapozott indulatok, hanem a lelki és szellemi megértés, megragadás teheti élővé az istentiszteleten való részvételt, a liturgiában megélhető „otthon vagyok” érzést! Ennyit tehetünk mi: megtanuljuk, mit, miért, hogyan imádkozik az egyház, miért így vagy úgy dicsőíti az Urat Isten vándorló népe. Együtt ülünk be a tanítványok padjába, és levetve előítéleteinket, nem az „áthallásokra” figyelve, hanem a szöveg, a forma, a műfaj tartalmára koncentrálva próbáljuk megérteni a nagy titkot: Isten jelen van közöttünk. Kritikánknak pedig egyetlen igazi mércéje lehet: amit hallunk, amit mondunk, amit átélünk, az krisztusi-e. Csak a Szentírás mércéjén megálló istentisztelet lehet az egyház sajátjává. De ami annak megfelel, nem lehet tetszés vagy nemtetszés kérdése. Lapunk állandó rovata, a Liturgikus sarok három éve folyamatosan felel azokra a kérdésekre, amelyek a megújuló liturgiával kapcsolatban elméletben és gyakorlatban felmerülhetnek. Régi - reméljük, belátható időn belül beteljesülő - vágyunk, hogy könyv formájában is hozzáférhetővé válik ez a közös „tananyag” - Jézus tanítványainak. Ez hát a mi feladatunk: nyitott szívvel, tanítványi lélekkel megtenni mindent, hogy elháruljon az akadály Isten és gyermekei találkozásának útjából. S azután már „csak” imádkoznunk kell, hogy a Lélek újítsa meg egyházunkat. A megújuló istentiszteleti életen keresztül is. Hafenscher Károly (ifi.) Advent első vasárnapjától, illetve az új év kezdetétől a következő gyülekezetek kaptak felkérést a „próbafüzet alapján ” az új liturgia kísérleti felhasználására: Székesfehérvár, Pápa, Nagykanizsa, Szombathely, Győr, Nyíregyháza, Alberti, Budavár, Szügy, Balassagyarmat, Békéscsaba, Szeged, Ferencváros, Deák tér, budapesti egyetemi gyülekezet. Minden gyülekezet annyi füzetet kapott, hogy az istentiszteleten részt vevők kézbe tudják venni az istentisztelet teljes szövegét, megismerve nem csupán a gyülekezet feladatait, hanem a liturgia egész menetét. Azokban az egyházközségekben, ahol egy vasárnap több istentiszteletet tartanak, az volt a kérés, hogy ne a „főistentisztelet" legyen a kísérlet helye. A „próbafüzetben” három forma található: az egyszerű (rövid) rend, az énekverses rend és a liturgikus rend (mondható vagy énekelhető formában). Mindhárom rend alapfelépítése („menetrendje") ugyanaz, csupán más kivitelben, egyszerűbb vagy díszesebb kialakításban. A próbagyülekezetek felé az a kérés fogalmazódott meg, hogy lehetőleg a liturgikus forma énekelt vagy prózában mondott változatát használják az elkövetkező néhány hónapban. Az új rend csupán néhány olyan elemet tartalmaz, amely szokatlan a mai istentisztelet-látogatók számára: 1. Az istentiszteleten az eddigi kettő helyett három bibliai olvasmányra van lehetőség (ószövetségi, levélbeli és evangéliumi igék). 2. Az istentisztelet bevezető részében, az Istennel (igében és szentségben) való találkozásra készülve tartjuk a bűnbánati részt, amely úrvacsora esetén egyben a gyónást és a feloldo- zást is jelenti. 3. A hitvallást - válaszként Isten megszólító szavára - az igehirdetés után mondjuk úgy, hogy azt egy (erre felkészült) gyülekezeti tag vezeti. A Liturgikus sarok írásain túl a tavaszi hónapokban több tájékoztató írás (tanulmány, szórólap, füzet) fog megjelenni. A Lelkészi Munkaközösségek számára már megkezdtük a tájékoztató gyűlések tartását. A kántoroknak és a gyülekezeti munkásoknak szintén szervezünk továbbképző programokat. 2004 első felében olyan gyülekezeti vezérfonalakat fogunk kézbe adni, amelyek segítik a bibliaórán, szeretetvendégsége- ken, konfirmációi órán és hittanórákon az együtt tanulást. Ehhez a közös tanulási folyamathoz püspökeink közös pásztori levelet fognak kiadni.
