Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-14 / 11. szám
2004. MÁRCIUS 14. - 5. oldal r Evangélikus Elet „A mi győzelmünk több mint emberi...” Csak légy egy kissé áldott csendben Evangélikusok a forradalom és szabadságharc idején Molnár Miklós meditációs könyvéről A megszokottól eltérő, ünnepi műsorrenddel jelentkezik nemzeti ünnepünkön a Magyar Rádió. Ennek jegyében készült az evangélikus egyház - a Kossuth adón délután fél kettőkor, az „Erős vár a mi Istenünk!” helyett - jelentkező adása is. A március 15-ei megemlékezésről Nagy Lászlót, a közszolgálati televízió és a Kossuth rádió evangélikus műsorainak szerkesztőjét kérdeztük.- Az Örömhír című televíziós műsorban néhány évvel ezelőtt már készült egy ökumenikus jellegű összeállítás, amely az „Egyházak és felekezetek a forradalom és szabadságharc idején” címet viselte. Ez évi március 15-i rádiós adásunk kifejezetten az evangélikus résztvevőknek állít emléket. Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Görgey Artúr személye és evangélikus kötődése általánosan ismert. Rajtuk kívül egyházunk tagja volt még - többek között - DessewJJy Arisztid. Lei- ningen-Westerburg Károly, valamint Je- szenák János is. Ám nemcsak ők, hanem akkori püspökeink is kiálltak a forradalom ügye mellett. Haubner Máté és Sze- berényi János sem kerülte el a kufsteini várfogságot. Hasonló sorsra jütott Pákh Mihály is. Rázga Pál pozsonyi lelkészt pedig halálra ítélték. A hétfői adásban a forradalom és szabadságharc evangélikus nagyjainak emlékét idézi fel id. dr. Fabiny Tibor egyháztörténész és dr. Kertész Bolond történész, levéltáros. A zenei szerkesztő dr. Finta Gergely egyházzenész. A műsorban elhangzik Székács Józsefnek, a Deák téri gyülekezet lelkészének 1848. március 19-én megjelent ima című verse is, melyet Bánffy György Kossuth- és Já- szai-díjas, érdemes művész ad elő. A költemény egyik sora („A mi győzelmünk több mint emberi”) egyben adásunk címe is - zárta szavait a szerkesztő. Mindazoknak tehát, akik március 15- én - szokásukhoz híven vagy csak „véletlenül” - a Kossuth rádiót hallgatják, ünnepi meglepetésben lehet részük. Reméljük, hogy az „Evangélikusok a forradalom és szabadságharc idején” alcímet viselő műsor betölti célját, azaz méltó emléket állít egyházunk azon tagjainak, akik részt vettek a forradalom és szabadságharc eseményeiben. G. Zs. vm IMA Midőn a' népek ősi szent jogáért, Mellyet a szívükbe Isten írt vala, Vérontva küzdnek, mígnem felderül A’ szabadságnak teljes nappala: A’ diadalmi énekek zajára Önként nyíl a’ kebel buzgó imára, ’S buzgó imája így hangzik nemünknek: Dicsőség légyen a’ mi Istenünknek! Dicsőség légyen a mi Istenünknek, A’ mi győzelmünk több mint emberi: Egy hosszú század, azt mit egy szökő nap Adott, előbb álmodni sem meri; Mert tőrében a’ hosszas szolgaságnak Nem volt reménye többé a’ világnak, De eljött Isten, szó! a’ Biblia, Midőn a’ szükség legnagyobb vala. ’S kik nem hitték, hogy ő a’ nép szavában, ítéletet jött légyen tartani, Földön futókká tette ’s trónjaikról Imát tengerre űzte mondani, De kik hittek és hajtottak szavára, Megtartó őket népeik javára; ’S elszélesztvén a’ zsoldos lelkeket, Néphüséggel edzé meg széköket. Üdv a’ királynak, nemzetünk Urának, Ő hitt Istennek és hitt népinek, ’S a’ mint még meg nem szégyenült soha, Ki hitt Istennek és igéinek: Úgy - és ez legyen összes jelszavunk - Hogy hitt nekünk, ne bánja meg Urunk, Hitet hitért, életben és halálban A’ jövendőnek minden századában. Hitet hitért, a’ jelen mámorában, Melly boldogít, de könnyen tántorít, Hogy a’ józanság leikével kegyeljük A’ szabadságot, melly most bátorít, ’S ha szent hajlékát majdnem béavatjuk, ’S az áldozatnak gyümölcsét aratjuk: Imája hasson égig nemzetünknek, Legyen dicsőség a’ mi Istenünknek. Székács József (Egyházi és iskolai lap - 1848. március 19.) 1 ◄ ◄ ◄ ◄ i ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ Többször ért már az a kritika, hogy az ökumené keretében leginkább a római katolikus egyházzal foglalkozom. Ám meg kell vallanom: ugyanúgy szeretem a klasszikus protestantizmus másik ágának tagjait, református testvéreinket is, mint a római katolikusokat. Rendszeresen olvasom sajtótermékeiket, megveszem kitűnő könyveiket, hiszen egy hajóban evezünk... A nemzetközi John Knox Információs Központ kiadásában 1999 májusában megjelent egy könyv, mely az „Egy hajóban evezünk” címet kapta. E kitűnő kötet (melyhez Lucas Fischer írt előszót) azt mutatja be, hogy az evangélium értelmezésében ma már nincs különbség a reformátusok és az evangélikusok között. A szószék- és úrasztala-közösség már nemcsak nálunk létező gyakorlat a nagygeresdi egyezség (1838) óta, hanem Európa-szerte is megfigyelhető. A Református Világszövetség tagjaiként a valdensek és hugenották, a husziták és metodisták utódai is ugyanezt élik át. Ma már mindannyiunké lehet a valdensek egykori szimbóluma, a hétágú gyertyatartó, amelyen ez a felirat áll: „Sok láng ugyan, de egy fényforrás” (lampa- des multae - una lux). Ezúttal egy másik református szerző, Molnár Miklós lelkipásztor testvérem szelíd hangú áhítatoskönyvét szeretném az Evangélikus Elet olvasóinak figyelmébe ajánlani. A „Csak légy egy kissé áhíta- tos csendben” című kötet borítólapján Borsos Miklós szép grafikája, egy térdeplő, imádkozó tanítvány jelképezi azt a protestantizmust, amely Kálvinhoz hasonlóan térdre hull Ura előtt. A 272 oldalas kiadvány rövid, tömör, egyszerű, de rendkívül mély mondanivalót tartalmazó igehirdetések gyűjteménye. A hét fejezetből álló könyv tartalmát a szerző így jelöli meg: „Szikrák ezek, amelyek hitünket a Lélek erejével lángra lobbanthatják.” A református kegyességben fontos szerepe van a csendességnek - írja a szerző. Bevezetőjében meg is magyarázza a 62. zsoltárra utalva: „Az én lelkem szép csendesen nyugszik az Istenben.” A csendességben Isten akarata szerint alakítjuk át saját elképzeléseinket, és egyben megkaphatjuk a Lélek erejét is. Molnár Miklós gyakorlati tanácsokkal is segíti az olvasót abban, hogy hol és mikor tartson csendességet. Mint kiemeli: az imádság nem kényszer, hanem kiváltság. Sohasem monológ, hanem az Atyával való beszélgetés. Ugyanakkor az imádság nem feltétlenül a nyugalom ideje. Néha - Jákob tusakodásához hasonlóan - olyan, mint egy küzdelem. Csendességünkben elmondott imádságaink természetesen függnek össze hétköznapjainkkal, és mindennap elindítanak bennünket keresztény utunkon. A csendességben kitágul látókörünk az egyház egészére és a nagyvilágra. A kötetben megjelent meditációk egy része már olvasható volt a Reformátusok Lapjában. A könyvet a hetilap hasábjain Ritoók Zsigmond református missziói gondnok ismertette. Molnár Miklós igehirdetés-gyűjteménye az evangélikus olvasók számára is figyelemre méltó olvasmány. Külön örömünk, hogy a kötet alapigéinek több mint ötven százaléka az Újszövetségből származik. A szerző mondanivalója biblikus, textusszerű. Kevés, de világos illusztrációt használ, leginkább a Szentírással magyarázza a Szentírást. Többször egészen személyesen, tegező formában szólítja meg az olvasót. Már az igehirdetések első négy-öt sorában rámutat a lényegre, és csak ezután bontja ki jól követhetően a részleteket. Gyakorlati segítséget nyújt, és lelkipásztori támogatást ígér. Nem az öncélú, egyéni kegyességet szolgálja, hanem a köz javát. Bár nyíltan református beállítottságú, a többi protestáns felekezet számára is jól érthető a mondanivalója. Molnár Miklós mindig is ilyen volt, ilyennek ismerik őt mindazok, akiket barátságával megajándékozott. így szerette és becsülte őt a Kálvin téri gyülekezet és a Belváros ökumenikus beállítottságú kereszténysége is. Az igehirdetéssel foglalkozó teológus Kálvin vaslogikáját, Tersteegen református misztikáját, Barth következetes textusszeretetét és a magyar protestáns lelki ébredés hatását is felfedezi a kötetben. Molnár Miklós könyve sok örömet szerzett, és rohanó, zsúfolt, lármás világunkban új impulzusokkal gazdagította napi csendességünket. Id. Hafenscher Károly Egy önképző „társaslény Beszélgetés Levente Péterrel Levente Péternek sok arca van. Hol gyermekekkel játszó színész, hol felnőtteket tanító előadó: a magatartáskultúra önképző tanulója. Ebben a minőségében legutóbb az Evangélikus Értelmiségi Műhelyben találkozhattunk vele. A nagy érdeklődésre számot tartó alkalom után még maradt ideje egy rövid beszélgetésre is.- Annak, aki az ön nevét hallja, elsőként valószínűleg az egykori Zsebtévé című műsor Móka Mikije jut eszébe. Az Evangélikus Értelmiségi Műhely legutóbbi összejövetelén a jelenlévők azonban egy olyan tanárembert ismerhettek meg, aki önképző „ társaslényként ” (sic!) a magatartás-kultúráról kíván beszélni. Mivel foglalkozik ez a tudományág?- Nehéz erről egész röviden szólni, hiszen ezen az alkalmon egy-másfél óra állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megosszam másokkal a gondolataimat. A magatartás-kultúra az én meghatározásom szerint a testből, szellemből és lélekből kiinduló viselkedési állapotok ötvözete. Ezek fundamentuma a gondol- kodás-döntés-cselekvés egysége. Véleményem szerint ezt kell szem előtt tartanunk ahhoz, hogy éretlen felnőttként igényünkké váljon az, hogy érett felnőtt viselkedésre törekedjünk.- Mi ösztönözte arra, hogy erről a komoly témáról gondolkodjon?- Negyvenesztendős koromra két fiamat veszítettem el. Ezek a tragédiák olyan törést jelentettek az életemben, melyek nyomán elviselhetetlenné váltam magam és családtagjaim számára. Három évig tartó pokoljárás vette kezdetét. Sokat gondolkodtam azon, mi lehet az oka annak, hogy irritálok és dühítek másokat. Pusztán a magam viselkedését vizsgáltam mindaddig, amíg 1986-ban egy felkérést nem kaptam dr. Csányi Yvonne-tól, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanárától. A feladatom szerint hallgatóimat határozott fellépésre, rögtönzésre, színészi eszköztáruk megalapozására kellett volna oktatnom. Az itt szerzett tanári - és az addig felhalmozódott emberi - tapasztalataim nyomán lassan megfogalmazódtak bennem a magatartás-kultúra alapelvei. Azóta próbálom ezeket másokkal is megosztani.- Az eltelt közel húsz esztendő alatt minden bizonnyal sokfelé hívták előadást tartani.- Igen. Több más felsőoktatási intézményben, illetve egyéb helyeken is jártam. Ezek közül fontos állomásnak tartom hittudományi egyetemünk kihelyezett nyíregyházi tagozatát, ahol harmad- és negyedéves leendő vallástanárokkal találkozom. Érdekes, hogy nagyon sokan a hittan mellé a történelem szakot vették fel. Ezt a kettőt én veszélyes tantárgynak tartom abban az értelemben, hogy nagyon sok kárt tudnak okozni. Úgy gondolom, hogy a hittanórán nevelhetünk ateistát, szentfazekat, de önálló gondolkodásra képes, következetesen cselekvő, választani tudó polgárt is. Ezért érdemes ott tanítanom.- Az elmondottakból úgy tűnik, mintha a fogékony, fiatal főiskolai-egyetemi hallgatókat érezné leginkább „ célközönségének”. Zsűritagként a III. országos evangélikus bábjátékversenyen Fotók: Barta Imre ” vallomásai- Egyáltalán nem! Amint az előadásban is utaltam rá, bárki - bármilyen korú, rendű és rangú ember - törekedhet érett felnőttségre. Ez semmi esetre sem az ifjúság vagy az értelmiségi réteg kiváltsága. Szeretném hangsúlyozni, hogy az általam oly fontosnak tartott magatartás-kultúra megértéséhez és elsajátításához szükség van egyfajta érettségre. Húszéves kora előtt a legtöbb ember nincs abban a helyzetben, hogy egyáltalán megértse, miről is beszélek. Célközönségemnek azokat az éretlen kor- és bajtársaimat tekintem, akik érett felnőttként szeretnének viselkedni.- Visszatérve az Evangélikus Értelmiségi Műhely keretében tartott előadásához: ez a meghívás mit jelentett önnek?- Nagyon fontos állomás a pályámon. Eddig csak hallgatóként vettem részt ezeken az összejöveteleken. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy dr. Reuss András professzor engem kért fel előadónak. Előzetes megbeszélést is kértem tőle, felajánlva, hogy visszavonhatja a bizalmát.- Ügy tudom, hogy ezernyi személyes emlék fűzi a Deák téri egyházközséghez.- Valóban. Ez a hely apámtól kapott lelki-szellemi örökségem része. Dek- lasszált jogász édesapám, „a presbiter Pista bácsi” neve még ma is sokak számára ismerősen cseng. Egy ideig én magam is voltam gyülekezeti elöljáró. Már nem a fővárosban, hanem Héregen élek, de azért rendszeresen látogatom a Deák téri - főleg a 9 órás - istentiszteleteket. Ám, ha a munkám (a Komédium Színház családiszínház-menedzseri és rendezői posztja - a szerk.) miatt a hétvégén is Budapestre kell jönnöm, mindig lehet velem találkozni az igehallgatók között. Egyébként pedig ökumenikus szellemben élünk: a héregi református gyülekezetbe járunk, illetve katolikus misékre is, mert feleségem a katolikus vallást gyakorolja.- Döbrentey Ildikót mindig nagy szeretettel emlegette, úgy beszélt róla, mint szerelméről, gyermekei anyjáról és alkotótársáról.- Természetesen, hiszen harminchét éve élünk együtt jóban-rosszban, húsz éve hallgatja a magatartás-kultúrával kapcsolatos gondolataimat, mégsem unja őket. Még ennyi idő után is vannak új észrevételei. Nem mindenben értünk egyet, de megértjük egymást. Vele - mint általában véve minden embertársammal - kapcsolatban arra törekszem, hogy a félreértéseket tisztázzuk, és továbbgondolkodásra inspiráljuk egymást. Gazdag Zsuzsanna
