Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-14 / 11. szám
Fotómontázs: Nagy Bence 69 . ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2004. MÁRCIUS 14. BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) ÁRA: 149 Ft A TARTALOMBÓL Valláskárosultak Gregorius praesul... Belmissziói melléklet Beszélgetés egy önképző „társaslénnyel” Passió a mozik vásznán Csak légy áldott csöndben Diákok és tanárok az iskolapadban Igazi „nagyüzem” volt március 6-án, szombaton kora reggeltől az Evangélikus Hittudományi Egyetem épületében. Pedagógus-továbbképzésre, felvételi előkészítőre és a levelező tagozatos teológiai hallgatók esedékes konzultációjára várták „a Fiatalokat és a még fiatalabbakat”. Az utóbbi idézetet a napkezdő áhítatot tartó Szabóné Mátrai Mariannától, a teológia Gyakorlati Intézetének vezetőjétől kölcsönöztem, aki az elcsendesedés perceiben szavak és mozdulatok segítségével az Isten színe előtti megállás, az imádkozás személyes élményét fogalmazta meg. Az idei év egyik „újdonsága” a Hallgatói Önkormányzat (HŐK) szervezte felvételi előkészítő volt, amelyre lapunk is meghívást kapott. Mint Czöndör István programfelelőstől és Simon Attila elnöktől megtudtuk, a korábbi kísérletek után ebben az évben hirdették meg először a felvételizni kívánó fiatalok számára az egynapos előkészítőt. Tizenegyen - Békéscsabától Miskolcig, Orosházától Pécsig, illetve Budavárig - éltek idén a lehetőséggel, hogy útmutatást kapjanak az eredményes felkészüléshez. Rendszeres teológiából például a tanszékvezető, dn Reuss András professzor - aki a felvételi bizottság tagjaként is fog majd találkozni a fiatalokkal - mutatta be a jelentkezőknek a felvételi kötelező tananyagát, a Kis kátét. Előadása egy kis ízelítőül is szolgált a hitvallási iratok stúdiumból... Szabóné Mátrai Marianna a gyakorlati tanszék tárgyairól, valamint a hatodév struktúrájáról szólt. Az utóbbival kapcsolatban rámutatott: a teológián a lelkészképzés nem csupán „laboratóriumi” körülmények - az egyetem falai - között folyik, hanem „kint”, a gyülekezetekben is. Majd, mivel egy gyakorlati óra elképzelhetetlen a hallgatók „szóra bírása” nélkül, egy asz- szociációs játékkal - fotók elemzésével - készítette fel a fiatalokat a felvételi vizsgán rájuk váró szituációra. Tartott előadást dr. Csepregi Zoltán egyháztörténeti tanszékvezető is, a délután pedig bibliaismereti tesztek kitöltésével telt - hogy ki-ki még idejében felmérhesse, hol vannak hiányosságai... Az ószövetségi tesztet összeállító Czöndör István elmondta: a hittanérettségivel rendelkezők számára nem okozhat gondot a teszt megoldása. (A felvételin természetesen egy másik, a rektor által készíttetett felmérő kérdéseire kell majd válaszolni.) A program „kicsiben” hasonlított ahhoz, amelyet más, „nagy” egyetemek hallgatói önkormányzatai szerveznek. Talán úgy lehetne jellemezni, hogy több volt, mint egy nyílt nap - hiszen ide azok jöttek el, akik már postázták a jelentkezési lapjukat, vagyis eldöntötték, hogy a lelkészi pályát szeretnék választani. A szervezők támpontot, konkrét segítséget kívántak adni a felkészüléshez. A programfelelős szavai szerint a nyári felvételi vizsgán kiderül, milyen eredménnyel. A másik újdonság az idén februárban indult pedagógus-továbbképzés második konzultációja volt. Mintegy negyven pedagógus választotta a hétévenként kötelező továbbképzés keretében az EHE „Teológiai továbbképzés egyházi iskolákban és óvodákban dolgozó pedagógusok részére” című programját. A négy féléves, 120 órás kurzust akkreditálta az Oktatási Minisztérium - tudtam meg Szabóné Mátrai Mariannától, a program felelősétől. A képzés iránti igényt egyházi intézményeinkben dolgozó pedagógusok fogalmazták meg: szeretnének mélyebb teológiai és egyházi ismereteket szerezni. Az iskolapadba ülő, kicsit „diákká váló” tanárok, tanítók, óvodapedagógusok jártasságot szereznek a Biblia ismeretében és összefüggéseiben, a hitvallási iratokban, a Szentírás jelkép- rendszerében, kortörténetében, az egyház törtélelmében, valamint az etikában, dogmatikában, liturgikában, sőt a misz- szióban is. Hogyan vélekedik egy résztvevő - így, a kurzus elején - az eddigiekről? Ráczné Tóth Juditot a kávészünétben faggattam. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium matematika-fizika informatika szakos tanárnője (aki „amúgy” aktív tagja a zuglói gyülekezetnek) elmondta: várta, kereste az alkalmat, hogy bekapcsolódjon a képzésbe, hiszen a nem hitoktatással foglalkozó tanárok - miként ő - is szeretnének teológiai ismeretek birtokába jutni. Otthon érzi magát a teológia falai között, s annak is örül, hogy az evangélikus iskolavárosokban - például Győrben, Sopronban, Nyíregyházán, Aszódon - tanító kollégákkal is személyes kapcsolatba kerül. Hiszen valamennyien ugyanazt az értékrendet képviselik, és közös a felelősségük is abban, hogy a rájuk bízott fiatalokat milyen irányba terelgetik. Olyan szemszögből kap a képzés során teológiai ismereteket, amelynek a megismerésére eddig nem volt módja, ezért szívesen ül át a katedra túlsó oldaláról havonta egy szombaton az iskolapadba... Kőháti Dorottya „ ...Isten nem található meg másként, csak az ő szenvedéseiben és keresztjében. Ezért a kereszt barátai megvallják, hogy jó a kereszt, és rosszak az emberi cselekedetek, mert az emberi cselekedetek a kereszt által semmivé válnak, és Adám, aki cselekedetei révén inkább növekedni akar, keresztre feszíttetik. ” Luther Márton: Heidelbergi disputáció (Nagybocskai Vilmos fordítása) 2004. március 15. Magyarország históriája így jellemezhető: kis nép nagy történelemmel - jegyezte meg előszeretettel tudós olasz barátom, ha hazánk szóba került. Bevallom, annak idején, a rendszerváltozás után, amikor a magyar Országgyűlés döntött a hivatalos állami ünnepekről, hierarchiájukról, azt reméltem, hogy március 15-e kerül az élre. De persze megértettem, hogy miért lett végül augusztus 20-a, az államalapító Szent István királyra való emlékezés napja az első számú állami ünnep: évezredes kontinuitást - Európához való tartozást, keresztény identitást - fejez ki ez a nap. Március 15-e üzenetének - az ünnepek természetes szimbiózisán túl - kétségkívül mások a hangsúlyai. Közelebb van a mához: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a jelenben is ható kérdésekre, konfliktusokra kívánt válaszolni. (Ez is rokonítja az 1956-os forradalommal - a harmadik nemzeti, állami ünnepünkkel -, amelyben szintén a nemzeti függetlenség kivívása és a társadalmi haladás megvalósítása volt a fő célkitűzés.) Mind a 48-as, mind az 56-os forradalom a nemzeti függetlenség ügyén bukott el. 1849-ben szabadságharcunkat a nagyhatalmi játszmák következményeként durván leverték. De a március 15-én kirobbant folyamat a bukás előtt mégis másfél évig tartott. Ennyi ideig élt a remény. A nemzeti függetlenség ügye volt az, ami egységbe kovácsolta a sokféle érdeket képviselő társadalmi csoportokat. A történelem furcsaságaihoz tartozik, hogy a történelmi Magyarország kétharmadát elcsatoló trianoni békeszerződés révén állt helyre - a maradék egyharma- don - a független magyar államiság, amely fél évezred - Mátyás király uralkodása - óta soha nem volt teljes. 2004. március 15-én azt is ünnepeljük, hogy a huszadik század diktatúrái után a rendszerváltozás adott igazi esélyt a magyar történelem legnagyobb alakjai által megálmodott Magyarország megvalósulására. Nem a szomszédokkal való értelmetlen, sok energiát fölemésztő hadakozás, hanem a határok jelképessé válása, az Európai Unió kiteljesedése ígéri a Kárpát-medencei magyarság humán integrációját, kulturális, nyelvi, tudományos egységét, együvé tartozását. Ezért is ad sajátos zamatot az idei március 15-e ünneplésének, hogy alig hat héttel Magyarország teljes jogú európai uniós tagságának kezdete előtt emlékezünk Petőfire, Kossuthra, Széchenyire, Batthyány Lajosra, az aradi vértanúkra, a sok névtelen hősre, egykori honfitársainkra, akik életüket adták a magyar szabadságért. Életművük, példájuk, törekvéseik - a kudarc ellenére - jelentősen hozzájárultak a következő másfél században - a jelenben is - zajló, a magyarság ügyét előrevivő értékteremtéshez. Ha sok jogos ellenérzést vált is ki a mai magyar társadalom sokféle megosztottsága, ha szomorúak vagyunk is a közbeszéd vadhajtásai, a személyeskedésig menő durvaságok miatt, azt is látnunk kell, hogy mindebben most jelentkeznek az 1848-49 óta soha ki nem beszélt, meg nem oldott feszültségek; látnunk kell, hogy a nemzeti függetlenség ismételt elfojtása elfedte a társadalmi haladás gondjait. így ezekkel most szembesül a pluralista demokráciát, a jogállamiságot igénylő, vállaló, de e téren kevés tapasztalattal rendelkező magyar társadalom. Türelemre, megértésre, bizalomra van szükségünk egymás iránt. Azok iránt is, akik a mi gondolkodásmódunktól eltérő, de erkölcsileg, jogilag, szakmailag nem kifogásolható megoldásokat helyeznek előtérbe. Az uniós csatlakozás nem a valódi problémák elfedését igényli - hiszen a pluralizmus érték, amelyet óvni, művelni kell hanem a mostanában többször emlegetett nemzeti minimum kialakítását, elfogadását. Automatikusan semmit nem old meg az uniós csatlakozás, de új medret teremt, új távlatokat nyit meg, évszázados gondok rendeződését ígéri. A hazai egyháztörténelem - Szent István óta - minden ellentmondás, időnkénti torzulás ellenére azt mutatja, hogy mindig voltak olyan egyházi személyiségek (1848-49-ben is), akiknek munkássága, olykor áldozata a nemzet függetlenségét, a társadalmi haladást szolgálta. Különösen példaértékű - és ez teszi erőteljessé, hitelessé a mának szóló üzenetet - a huszadik század diktatúrái ellen tiltakozó egyházi mártírok életpéldája. Az egyházak számára természetes közeg Európa. Az egyházi üzenet, az evangélium üzenete egyetemes, örök érvényű igazság. Ezért is tehetnek sokat az egyházak - természetes, elfogadó társadalmi környezetben - azért, hogy Európába való beilleszkedésünk nemzeti értékeink megőrzésével, a bizonyára bekövetkező társadalmi, szociális gondok minél eredményesebb megoldásával történjék. Ez felelősség és lehetőség - az evangélikus egyház számára is, amely többek között Thököly Imre, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és Görgey Artúr örökségét is vállalja. Hol várhatnánk a különbözőségeinkben való egységünk elfogadását, ha nem az egyházban?! Frenkl Róbert SZÓLJON HOZZÁ! EvÉlet-fórum a liturgiáról március 12-én 16 órától az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság tagjainak részvételével.
