Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-14 / 11. szám
2. oldal-2004. MÁRCIUS 14. Evangélikus Élet ELŐ VIZ BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) A zsákutcából nincs tovább! Félelem és reménység között lPt 1,17-21 Emlékszem, egyszer egy jármüvei befutottunk egy olyan utcába, amelyben hirtelen meg kellett állnunk, mert elfogyott előttünk az út. Nem vettük figyelembe a zsákutcát jelző táblát az út elején. Vissza kellett fordulnunk, a szűk hely miatt azonban csak tolatni tudtunk. Ám ez igen veszélyes feladat, ezért a járművezetőktől általában nagy figyelmet igényel. Ilyen az emberi élet is. Sokszor nem akaijuk észrevenni, hogy bizonyos utak zsákutcába visznek. Pedig Isten törvénye, a tízparancsolat így figyelmeztet minket: ne tedd ezt vagy azt! Az önmagában bízó ember persze erre azt válaszolja: de igen! Vagyok olyan erős, hogy kijussak a kátyúból, a bajból, a zsákutcából. Ha mindenki más benne reked, én nem! - visszhangzik különböző variációkban a péteri mondat ma is. Majd a probléma felismerése után megjelennek a különféle „megoldási kísérletek”: nem visszamenni, nem visszalépni, nem feladni az eddigi utat. Péter mai utódai úgy vélik: ha már zsákutcába jutottunk, bontsuk le, távolítsuk el azt, ami utunkba került! Ha az Isten szabta kerítések, törvények - melyek az ember védelmét szolgálják - útban vannak, távolítsuk el őket. Ha valaki vagy valami érvényesülésünk útjába kerül, szabaduljunk meg tőle, mint Káin Ábeltől, mint Dávid Úriástól. Közben azonban észre kell vennünk, hogy mindez keserű gyümölcsöt terem, mert a testvérgyilkos földönfutóvá lesz, és Dávid - ellene lázadó fia elvesztésével - átéli a szülői fájdalom zsákutcáját. Ebből a helyzetből csak úgy juthatunk ki, ha nem megyünk tovább, áttörve a „korlátokat”, hanem összetört életünkkel, sérülést szenvedett Járművünkkel” oda és ahhoz térünk vissza, ahol és akinél megoldást kaphatunk, aki meggyógyítja sérüléseinket megbocsátó szerete- tével. Csak ne akarjunk elrejtőzni, mint az első emberpár vagy mint a balesetet okozó autós a sérült járművel. Álljunk Urunk színe elé, és valljuk meg, hogy zsákutcába jutottunk, mert nem vettük komolyan igéje jelzéseit. Ahogyan a zsoltáros is fogalmaz: „ Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz ” (Zsolt 51,6). Megújulásunk alfája a bűnbánat, ómegája a kapott bocsánat - Jézus Krisztus által, aki a kezdet és a vég! Szimon János AKI VÁLASZOL: LUTHER MÁRTON Mi a böjt lényege? Szenvedések idején, csapások alatt a keresztény emberekre is gyakran rátör a félelem, a szorongás. Péter levelének címzettjei mindennap szorongattatások között éltek, mert a világ, amely körülvette őket, nem viselte el, hogy Krisztus követésére szánták el magukat. Talán nem is a nagy hitvitákkal keltették fel a világ gyanakvását és gyűlöletét, hanem csendes, hitvalló életükkel és közösségük kisugárzásával. S a szorongattatás- ból lassacskán szorongás született: ösz- szeszorult a szív, összeszorította a külső nyomás. Ekkor Péter ezt írja nekik: „félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét ”, A keresztények ezen a világon félelemre kapnak elhívást? Szó sincs róla! Péter ezzel a fordulattal éppen a legfájóbb pontot találja el: félelemben éltek! Összeszorul a szívetek a világ kérlelhetetlen elvárásai, gúnyolódása és fenyegetései láttán? Csak Krisztus ki ne szoruljon belőle! Most a világtól féltek, de inkább attól féljetek, hogy elveszíthetitek Istent, aki az embereket elfogulatlanul ítéli meg! Ne vásároljon meg benneteket a vi„ ...A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák... ” (Reményik Sándor: Csendes csodák) A modern ember szívesen ismételgeti, hogy „csodák pedig nincsenek”. Az istenvakság velejárója, ha valaki így beszél. Nemrég hallottam az égő csipkebokorral kapcsolatosan azt a magyarázatot, hogy azért gyulladt ki a bokor, mert az anyagában volt valami gyúlékony. Ez a magyarázat már csak azért sem kielégítő, mert nem a bokor lángolása volt a csoda, hanem az, hogy noha égett, nem hamvadt el. A Bibliából tudjuk, hogy a csoda Isten végtelen hatalmát hirdeti. Nem „megmagyarázni” kell tehát a csodát, hanem - mint Mózes tette - térdre hullani a szent és hatalmas Isten előtt. Érdekes, hogy az ember hogyan fogadja a megmagyarázhatatlan jelenségeket. Egy alkalommal Pál apostol Lisztrában egy születése óta sánta embert gyógyított meg (ApCsel 14,8-18). A tömeg ámulva látja, hogy felkel és jár az, aki eddig soha nem járt. De sajnos nem Istent látják meg a csoda mögött, hanem ezt kiáltják: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban. ” Pálban és Barnabásban istent látnak: Barnabást Zeusznak mondják, Pált pedig Hermész- nek. Pál tiltakozik. Hirdeti nekik az igét, és eközben nem az iménti csodáról - vagyis a lág! Hányán vesztek már el a veszendő dolgok vásárán! Aranyért és ezüstért, arany ígéretéért és ezüst látványáért, csalók hasznáért és árulók kövér falatjaiért a szívük visszavonzotta őket a világhoz. Hiszen a szív naponta hozza meg hitvalló vagy (önmagát) áruló döntéseit. S akkor szűnhet a fenyegetés, a gúnyolódás, a belső félelem - mert visszaadjuk magunkat a világnak, hozzá igazodunk, és így nem zavarjuk többé. De ti nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, hanem drága véren ”. Annak, hogy ebben az életben nem csak egyféleképpen lehet dönteni, nem csak igazodni és behódolni lehet, nagy ára volt. Azért a feszültségért, amelyet minden keresztény szív jól ismer, hogy a Krisztus szerinti döntés sokszor más irányba fordít, mint a természetes, szűk és sokszor gonosz emberi logika, Krisztus a vérével fizetett. Nem felvásárolt, nem bekebelezett, mint egy hatalmas tőzsdei csomag egyik részvényét, hanem kiváltott bennünket a veszendő dolgok piacának forgatagából. Nem arannyal és ezüsttel, nem hatalommal vagy elragadott zsákmánnyal szúrta sánta gyógyulásáról - beszél, hanem az élő Istenről, aki teremtette a mennyet és a földet, és aki esőt, termést, ételt és örömöt ad nekünk. Tehát a rendkívüli csoda helyett a naponkénti csodát hirdeti. Isten naponta táplál és őriz minket. Reményik Sándor ugyanerről ír a fent idézett versében. A mindennapok észre nem vett csodáiról szól, arról, hogy dobog a szívünk... Figyeljünk fel rá, hogy Reményik ritka a költők sorában: ő nemcsak „vallásos” verseket ír, hanem - bár küszködve, kételkedve - eljut a kegyelem igéjéhez. Egy költő, aki nem csak a maga gondolatait írja le, mert megérintette az ige. A csoda mindig azért van, hogy ne vegyük természetesnek Isten ajándékait, hanem megértsük azok célját. A Római levélben (2,4) ezt így olvashatjuk: „ (...) nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? ” Egy barátom írta: „Megvolt a műtét. Sikerült. Újra élek, dolgozom, és minden megy tovább...” - Ugye mind ilyenek vagyunk? De Isten célja az, hogy mások legyünk. Ő, ha megállít, meg akar szólítani, és új célt akar adni életünknek, hogy megújult látással észrevegyük csodáit - a hétköznapok kicsiny csodáit is. Gáncs Aladár ki a világ haszonleső szemét, hanem veszendő dolgok helyett önmagát adta értünk. így ragadott ki bennünket az örökös adásvétel megalázó, kiszolgáltatott helyzetéből. Akárcsak egykor, a levélíró Péter idejében, ma sem ünneplik osztatlan lelkesedéssel az ilyen „kivásárlást”. Nem adnak érte Szabad Sajtó Díjat, és nem jár érte béke Nobel-díj. Ezen a világon az arany megbízhatóbb valutának tűnik, mint a Bárány vére. Elfogadhatatlan, hogy valaki - semmibe véve a szabad piac „mindent az anyagi haszonért” kezdetű dogmagyűjteményét - egyedül a krisztusi megváltásba fektesse bizalmát, és erre az egy lapra tegye fel földi értékeit is. „Nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek...” - írja Luther a Kis kátéban. Ebben mutatkozik meg a félelem krisztusi gyógyszere. Mert a keresztény hit, Krisztus követése nem csupán a világ szorongatása ellenére hozott - Istennek tetsző - döntésekben nyilvánul meg, amelyekre a vak engedelmesség és a Mindenhatónak való kiszolgáltatottság Oratio Örök Istenünk, Mindenható Urunk! Hálát adunk azért, hogy Jézus Krisztusért Atyánkként szólíthatunk meg. Magasztalunk végtelen kegyelmedért, hogy mélyre hajoltál értünk a kereszten. Nem ezüst és nem arany, hanem a legdrágább: Krisztus áldozata lett a váltságunk. Mérhetetlen ajándék, hogy őreá tekinthetünk életünk legnagyobb hullámverései közepette is. Köszönjük azt a drága lehetőséget, hogy aki a megfeszített Bárányra tekint, az nem merül el, nem fullad bele a minden irányból fenyegető bűnök, kölöncök, terhek, gondok áradatába, hanem erőt kaphat a holnapra és bátorságot az élethez. Urunk, irgalmadba ajánljuk az egyházat és az egész kereszténységet. Add, hogy tanítványként mi se másfelé tekirU gessünk, hanem te légy és maradj az egyetlen igazodási pont a számunkra. Legyen láthatóvá rajtunk irgalmad, emberszereteted és akaratod. Formálj alkalmas eszközeiddé, és ajándékozz meg a keresztről áradó erővel. érzése sarkall. A keresztény hit egyben „Istenbe vetett reménység" is. Péter apostol éppen erre figyelmeztet: ne csak a nehezét lássátok, hogy szívetek végképp meg ne rettenjen, hanem Isten mérhetetlen ajándékát is! Hiszen a reménység nagyobb, mint a félelem! Luthert is a reménység bátorítja, amikor hitét így vallja meg: „...hogy egészen övé legyek, az ő országában őalatta éljek, s őt szolgáljam örök igazságban, ártatlanságban és boldogságban, mert ő feltámadt a halálból, él és uralkodik örökké. Ez így igaz!” Ámen. Korányi András IMÁDKOZZUNK! „Jézus, rád tekintek, s múló földi kincset nem keresek én. / Hírnevet, nagyságot, sikert itt nem várok, csak te légy enyém. / Utamon ha fájdalom és kereszt vár, hordom hittel: / Tőled nem szakít el. / Jézus, üdvösségem, örömöm, napfényem te vagy halálig. / Kik szeretik Istent, azoknak itt minden javára válik. / Borúban visz bár utam, Te vagy fénylő napvilágom, / Jézus, boldogságom!” (EÉ 357,3-4) Urunk! A világ eseményeinek hírei, a mindennapi valóság tapasztalatai félelmet keltve vesznek körül minket. Kevésnek, kicsinek érezzük magunkat a rajtunk túlnövő hatalmakhoz képest. A te kezedbe tesszük le a világ feszültségeit, a népek, kultúrák, szellemi irányzatok között kiéleződő szembenállásokat. Fékezd meg a terror, az értelmetlen pusztulás, a gyűlölet hatalmát. Törd le az agresszió erejét. Zárd el a keserűség, a tehetetlenség, a düh feltörő forrásait. Könyörgünk népünkért, hazánkért, minden népért és nemzetért, az egész emberiségért. Irgalmadba ajánljuk a betegeket, a szenvedőket, a halál révén állókat, a magukra maradt embereket. Könyörgünk a célt vesztett életekért, a nehéz körülmények között lévőkért. Állj a testi-lelki kínokkal küszködök mellett. Add, hogy szent Fiad kereszthalála mindannyiunk számára életté és üdvösséggé legyen. Ámen. Egy vers margójára OECUMENICA t • • • SHROK „A testet ne tápláljátok a kívánságokra. ” (Róm 13,14) „Legveszedelmesebb ellenségünk az eszünk és az akaratunk. Ezért Isten bennünk való első legfőbb műve és a legjobb öngyakorlás az, hogy saját cselekedeteinkről letegyünk, eszünket és akaratunkat pedig - éppen mikor a leglelkibb köntösben hivalkodnak - mindenben Istenre bízzuk. Ez után jön a test megzabolázása, hogy durva, bűnös vágyait megöldököljük és csendre intsük. Tesszük pedig ezt böjtöléssel, virrasztással és munkával. Ez szabja meg, hogy miért s mennyit böjtöljünk, virrasszunk s dolgozzunk. Sajnos sok vak csak azért gyakorolja az önsanyargatást, mert jó cselekedetnek véli, amellyel sok érdemet szerezhet. Pedig az ilyen böjt nem böjt, hanem megcsúfolása a böjtnek és Istennek. Hagyjuk rá hát mindenkire, hogy maga válassza ki böjtjének napját, ételét, mértékét, módját és hosszát. Csak öncélnak ne tartsa, hanem a testéhez szabja. Amilyen vérmes és rakoncátlan a teste, annyi sanyargatást mérjen rá. Annyit és ne többet!” (Az idézet a „Jer, örvendjünk keresztyének! ” című könyv 291. oldalán található.) Válogatta: G. A. MUSICA SACRA XVIII. 3 £ 5 6 3 3 Kiaknázatlan lehetőségek az istentiszteleteken Előző lapszámunkban megkezdett kétrészes sorozatunkban Finta Gergely orgonaművész, hittudományi egyetemünk egyházzenei tanszékének vezetője mutatja be olvasóinknak énekelt liturgikus rendjeinket. Az elmúlt alkalommal énekeskönyvünk 14-es számú rendjét kezdtük el vizsgálni. Ezúttal az úrvacsorái liturgia és a befejező szakasz bemutatása kerül sorra. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a 15. és 16. rend - melynek felépítése megegyezik a 14-esével - dallamait két ma élő magyar evangélikus zeneszerző alkotta. (H. K.) Az istentisztelet úrvacsorái részében a lelkész különösen sokat énekel. E tételeket hiába keressük az énekeskönyvben, mivel ezeket az Agenda tartalmazza. Az úrvacsorái liturgia nagy hálaadó imádsága, az úgynevezett prefáció recitálása jelzés arra, hogy az elhangzottak kiemelkednek a hétköznapokból. Az úrvacsora felfoghatatlan szentségét tükrözi az imádság énekelve történő előadása. Ez csodálatosan vezet át a Sanctus- hoz (EÉ 71. o.), melyet az egész gyülekezet énekel. A néhány hangon való recitálást nagyszerűen ellenpontozza a XVII. gregorián miséből való nagy ívű dallam. Ezután a Miatyánk és a szereztetési igék recitálásával folytatódik az úrvacsorái liturgia. Ehhez kétféle változatot közöl Agen- dánk. Az első gregorián forma (a Miatyánk szövegének ökumenikus fordításához hasonlóan ez a dallam is közös kincse a hazai felekezeteknek), a másik evangélikus sajátosság: a szlovák hagyományú gyülekezetek énekanyagából származik. Az úrvacsorái imádság íve az Agnus Dei (EÉ 78. o.) tétellel zárul le. Az Isten Bárányát megszólító könyörgés dallama ugyancsak gregorián eredetű, de Luther átdolgozása nyomán került be az evangélikus gyakorlatba. Az úrvacsoravétel bevezetésénél és a liturgia végén három rövid párbeszéddel találkozunk. Az istentisztelet énekelt áldással fejeződik be. Az úrvacsorái imádsághoz hasonlóan itt is kétféle dallamot lehet használni: gregoriánt, illetve szlovák eredetűt. Ez a rövid áttekintés is képet adhatott az énekelt liturgia által kínált lehetőségekről. Ezekben a rendekben a kereszténység legősibb kincsei jelennek meg, leggyakrabban a reformátorok által többé-kevésbé átdolgozott formában. A liturgikus tételeknek ez a gazdagsága nem szorítja ki a koráit sem. Nem véletlen, hogy a világ evangélikussága körében is jól ismerik őket: Szlovákiától Németországig, Svédországtól az erdélyi gyülekezetekig mindenütt lehet találkozni a liturgikus rend helyi változataival. Hazánkban csupán néhány helyütt használják az énekelt liturgiát, elsősorban azokban a gyülekezetekben, ahol a szlovák kegyesség nyomán különösen is nagy az igény az éneklésre, és ahol a hívek nyitottak a különféle liturgikus műfajokra. Azonban más közösségeknek is módjuk van arra, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel. Ez természetesen gondos előkészítést igényel, melynek során a gyülekezet tagjai megismerhetik a rend sokszínűségét, és elsajátíthatják a gyülekezet által énekelt tételeket. Az énekverses rend és a liturgikus rend váltakozó használata elevenebbé teheti az istentiszteleti életet, jelezheti egy-egy ünnep kiemelt jellegét. Az utóbbi években egyre több gyülekezet tapasztalhatta meg ezt a gyakorlatban is. Megállapíthatjuk tehát, hogy számos felfedeznivalót, kiaknázatlan lehetőséget kínál még énekeskönyvünk és Agendánk. Ezek a kincsek - reménységünk szerint - az új Agendá- ban is elérhetők lesznek, sőt e téren további gazdagodás várható. Az imént ismertetett tételek mellett várhatóan bővül a használható liturgikus énekanyag: egyrészt a legősibb egyetemes dallamokkal, melyeket az utóbbi évek kutatásai elemeztek és tettek közkinccsé, másrészt az ugyancsak az utóbbi években reflektorfénybe került, 16-17. századi hazai protestáns graduálokkal. Finta Gergely
