Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-11-02 / 44. szám
2003. NOVEMBER 2. 9. oldal Evangélikus Élet #• rr / __ __ __ ELŐ VIZ Szeretteink sírjánál... Csodás látvány halottak napján a temető! Mikor sötétedik, sorra gyúl- nak a sírokon a gyertyák. A család ott áll a sírnál. Szemük belemerül a gyertyák biztató fényébe. A halál sötétjével szemben száz és ezer gyertya hirdeti a világosságot. Enyhíti a sötétséget. De mennyivel többet ad, ha valaki a Biblia világosságában tud megállni egy sír mellett. Eszébe jutnak azok az igék, amelyeket Jézus mondott az övéinek: „én élek, és ti is élni fogtok” (Jn 14,19). „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. ” (Jn 14,2) Nagy erőforrás, hogy az egyház kétezer éve vallja a Niceai hitvallás szavaival: „Várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet.” Hogyan néz a mai ember a halálra? Elsősorban is igyekszik nem gondolni rá. Aztán szereti azt mondani, hogy a halál „természetes” dolog... Sokan pedig a klinikai halálból visszatértek tapasztalataiba kapaszkodnak bele. Ezek az emberek arról számolnak be, hogy kellemes érzés volt az a pár perc, amelyet az élet és a halál mezsgyéjén töltöttek; mások azt is elmondják, hogy egy jóságos fényes alak közeledett feléjük. Érthető emberi próbálkozások ezek, melyekkel igyekszünk megszépíteni a halált. A fő baj itt is az, hogy nem ismerjük, illetve nem vesszük komolyan azt, amit a Biblia mond erről a kérdésről. Valójában a Szentírás nem sokat elemzi, hogy mi a halál, de tudjuk, hogy annyit világosan elmond, amennyire szükségünk van. Egy régi temetési prédikációban olvastam: „Minden koporsó azt bizonyítja, hogy a kígyó hazudott, amikor azt mondta: »Bizony nem haltok meg...«” Pál arról beszél, hogy „a bűn zsoldja a halál" (Róm 6,23). Ez nagyon keményen és kíméletlenül hangzik, hiszen a halál a bűn emlegetése nélkül is borzalmas. De ugyanebben a versben az az üzenet is megtalálható, amely a temetőjárás napjaiban is meg szeretne vigasztalni minket: „Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban ”. A sír, a gyász, a temető sötétségét ezzel a világossággal kell legyőznünk. Sok szép külsőség tapad a halottak napjához. Isten népe azonban ezekben a napokban is - mint mindennap - a húsvét reggeli asszonyokat követi, akiket az angyal így vigasztalt. ,, Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt!” (Mt 28,5-6) A sírok mellett, fájó gondolataink között is gondoljunk arra a bizonyos üres sírra! Ez az üres sír a feltámadás ténye és záloga, ebben rejlik a vigasztalás és az erő az egyének és a gyülekezetek számára. A szép novemberi gyertyák fénye, a sok virág csupán a szemet gyönyörködteti. A halál borzalmát és erejét csak Jézus azon ígérete töri meg, amelyet Lázár koporsója mellett mondott: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énben- nem, ha meghal is, él. ” (Jn 11,25) Gáncs Aladár Mindennapi félelmeink Gondolatok a Halloweenről Az utóbbi években kivájt és megvilágított tökök, koponyák, miniatűr szellemek és boszorkányok tűnnek fel október végén az üzletek kirakataiban. Egy új „divat”, a Halloween kellékei. Sok más őrülethez hasonlóan ez is Amerikából érkezett hozzánk, de valójában Írországból, egészen pontosan a keltáktól ered. A kelták hite szerint Samhain (más források szerint Szamhain), a Nap és a halottak istene a kelta év utolsó napján, október 31 -én megengedte, hogy az abban az évben elhunytak lelkei visszatérhessenek otthonaikba. A kelta papok és varázslók, a druidák ki akarták engesztelni őket, ezért nagy tüzeket gyújtottak, és gabonaáldozatokat mutattak be. De az is előfordult, hogy közölték: csak egy fiúvagy lánygyermek élete árán lehet megbékíteni az istenséget. Felszólították az embereket, hogy - Samhain jóindulata és a saját jólétük érdekében - október 31 -én éjfélkor önként adjanak át egy fiúvagy lánygyermeket, hogy feláldozhassák őt. Kifúrtak egy tököt, abba kis lámpást helyeztek, majd a kiválasztott ház küszöbére állították. Ha a kiszemelt házban nem készítettek ki számukra egy gyermeket, vérrel jelet pingáltak az ajtóra. Ez a felelős családtagok halálos ítéletét jelentette. Máskor állatbőrbe bújva „álcázták” magukat, hogy elijesszék a szellemeket, vagy apró ajándékokkal próbálták „leke- nyerezni” a holt lelkeket, és visszatartani őket minden gonoszságtól. A rómaiak ugyan leverték a keltákat, de szokásaik nem tűntek el, hanem ösz- szeolvadtak a hódítók ünnepeivel. Nagy Theodosius császár Kr. u. 391-ben betiltotta a pogány kultuszokat, és a kereszténységet egyedüli államvallássá tette. Az egyház megkísérelte „krisztianizálni” a pogány ünnepeket. Keleten a keresztények már a 4. században megemlékeztek a mártírokról. Ebből alakult ki a mindenszentek ünnepe, mely IV. Gergely pápa intézkedésének (835) köszönhetően az egész egyház, Kelet és Nyugat általánosan elfogadott ünnepe lett. Nagy-Britanniában mindenszentek napja az All Hallows’ Day nevet viseli, ennek előestéje az All Hallows’ Evening, amely később Halloweenné egyszerűsödött. Az ezzel kapcsolatos szokások az ír bevándorlóknak köszönhetően jutottak el az Egyesült Államok keleti partjára a 19., majd innen Európába a 20. században. Mára a keltákat már rég elfeledték, legfeljebb egy régi történetet, a Lámpás Jack- ről szóló ír legendát elevenítik fel egyesek. E szerint az ördögöt megtréfáló, iszákos Jack halála után nemcsak hogy a mennybe nem nyert bebocsátást, hanem még a pokolba sem eresztették be őt. Azóta - örök száműzetésre ítélve - egy tökbe rejtett lámpással bolyong az éjszakában. A kivájt tök mindenesetre napjainkban ismét előkerült. A gyerekek szellemnek vagy más rémisztő alaknak öltöznek, esetleg házról házra járva ajándékokat kémek. Az idősebbek - többnyire szintén beöltözve — „Halloween-party”-ra indulnak, egy jót bulizva október 31-e ürügyén. Szekularizált világunk, úgy tűnik, ki van éhezve erre a „farsangpótlékra”. Egyre népszerűbb az ártalmatlan „szellemesdi”. Talán nemcsak a jó hangulat miatt, hanem azért is, mert kinevethetjük ősi, a haláltól és az elmúlástól való félelmeinket. Ha tréfát űzünk belőlük, akkor az egész már nem is olyan rossz, nem is annyira félelmetes. De egyszer eljön az az idő, amikor többé már nem lehet hazudni. Egyszer mindenkinek szembe kell néznie halála és múlandósága tényével. Mi, keresztények ebben a nehéz pillanatban sem vagyunk egyedül. Erőt ad nekünk Jézus szava: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" (Jn 1 l,25k.) Gazdag Zsuzsanna Séta a hartai temetőben Bács-Kiskun megyében több olyan település található, ahol még élnek a sváb-német hagyományok. Köztük akad evangélikus többségű település is, mint például a Duna mellett fekvő Harta. Jóllehet a lakosság nagy része - a háború utáni ki- és betelepítések „eredményeként” - már nem beszéli a régi nyelvet, vannak még idősebbek, akik jól tudnak svábul. És persze a különleges szépségű temetőben is egymást érik a német feliratú sírkövek, melyek halottak napja környékén sokakat megállásra késztetnek. A gót betűs feliratokat hetilapunk egyik helybeli olvasójával, Sárosi Sándornéval böngésztük ki és fordítottuk le. Mint elmondta, a gyülekezet volt lelkésze, Palotai (Polster) Gyula segített a gyászolóknak a megfelelő szöveg megalkotásában. Amellett, hogy volt erre formuláskönyve, ő maga is költött sírverseket. A németül tudók kedvéért most mindkét nyelven leközlünk egyet, meghagyva néhány nyelvjárási írásformát is. Mein Schmerz war lang, war groß und schwer Keine Hilfe war auf Erden mehr. Bis endlich kam der Tod geschritten, Sprach: Mensch, du hast genug gelitten. Bist nun erlöst von Schmerz und Qual: Gott führ dich in den Himmelsaal. Behüt euch Gott, ihr meine Freund’! Gattin, Kinder, Engel, Alle, die ihr mich beweint: Tröste Gottes Engel. Ich bin ja in süsser Ruh, Wo kein Leid vorhanden, Gönnt mir Frieden noch dazu. Ich hab’ überstanden. Betrauert von Gattin, Pflegekinder, Engeln, Geschwistern und Geschwis- temkindem. Friede seiner Asche! Nagy volt a fájdalmam és nehéz, Nem volt már a Földön segítő kéz. Míg végül a halál hozzám lépett, S szólt: eleget láttalak szenvedni téged. Nem kell már gyötrődnöd fájdalomban s szennyben, Isten vár tereád odafonn a mennyben. Isten óvjon titeket is, drága barátaim, Feleségem, gyermekeim, kedves unokáim! Mindenkit, kik itt engem sirattok, Vigasztaljanak őriző angyalok! Édes nyugalomba szenderültem immár, hol szenvedés helyett boldog béke rám vár. Ne háborgassátok nyugalmamat, hisz már a túlvilágon szolgálom Uramat. Gyászolja felesége, gyermekei, unokái, testvérei és azok gyermekei. Béke hamvaira! Lejegyezte: ifj. Káposzta Lajos mm Deméné Smidéliusz Katalin CREDO Mikor a lombok mind lehullnak, a szív görcsei elcsitulnak, arcod ráncai kisimulnak, a szavaid csöndet tanulnak, hallod hangját az élő Úrnak: Ne félj! Bátran indulj útnak! Az ég kapui kitárulnak.... CREDO Wenn all das Laub liegt im Staub, das Herz kommt zu seiner stille Stund’, die Falten das Gesichts sind verschwunden, die Worten werden alle verstummen, hörst du die Stimme deines Herrn: Fürchte dich nicht, mach dich auf den Weg bereit! Die Tore des Himmels sind offen für dich, tritt mutig ein.... misszió |)Jm Derű a borúból A nevetés fél gyógyulás A nevetés oldja a feszült helyzeteket, elviselhetővé teszi az elviselhetetlent, megkönnyíti a kommunikációt, vidámmá teszi a borús hangulatot - még a kórházak sötétnek hitt világában is. Hadd osszak meg most néhány ilyen történetet, bízva abban, hogy olvasóink is megtapasztalják a derű áldásos hatásait. Egy alkalommal egy hatvan év körüli katolikus asszony kért lelki segítséget. Azonnal elmondta problémáját: egy orvosi műhiba miatt fél évvel ezelőtt amputálni kellett az egyik lábát. Most tanulgatja a műlábon való járást, s ez keservesen nehéz számára. Két felnőtt fia gondoskodik róla, mindene megvan, de úgy érzi, nincs ereje ahhoz, hogy hatvanévesen mindent elölről kezdjen. Dühös mindenkire, és nehéz elviselnie ezt a helyzetet, hiszen korábban örökmozgó volt.- Nincs elég erőm hozzá! Mondja meg, mit tegyek! Honnan lehetne erőt venni hozzá? - kérdezte tőlem. Konkrét tanácsot várt volna, én azonban hallgattam.- Na látja, maguk, papok se tudnak segíteni - legyintett lemondóan.- Hát, tény, hogy nem olyan látványos, amit teszünk, de gondolja meg, hogy legalább elmondhatta valakinek a gondjait - próbáltam menteni a helyzetet.- Tulajdonképpen leginkább arra van szükségem, hogy meghallgassanak - töprengett el, majd pár perc hallgatás után megkérdezte:- Akkor most kezdjem el keresni, mi jó van még az életemben? Végül is, ha belegondolok, jó, hogy ebben a káoszban - mutatott a 12 ágyas kórteremre - sikerült megtalálnom a harisnyámat. Napokig nem került elő, már lemondtam róla, aztán hirtelen az éjjeliszekrény mögött ráleltem. (Nevetni kezdtünk.)- Az is jó volt, hogy Karcsi, a betegtoló - aki egy igen vékony dongájú ember - elbírt engem, amikor felemelt, és beültetett a tolószékbe. Képzelje, nem ejtett el! (Újra nevettünk.)- Az viszont tényleg jó volt, amikor a kórház udvarán keresztül toltak át egy másik épületbe. Szép napos idő volt, élveztem a kellemes szellőt, és a virágokat is megcsodálhattam. Végül megjegyezte: „Mégiscsak jó, hogy még élhetek, és mégsem alszik az Isten.” * A hatágyas kórterem végén feküdt egy berácsozott ágyban Anna néni, egy hófehér hajú, ráncos arcú asszony. Tágra nyitott kék szemei rám mosolyogtak, örült, hogy jöttem. Ám hamar kiderült, hogy az idős néni szinte semmit nem hall abból, amit mondok, ugyanis nagyothall. Próbált a fejével egészen közel hajolni hozzám, nekem pedig még így is kiabálnom kellett a fülébe. így tudtunk „beszélgetni”, „énekelni” és „imádkozni” együtt, persze az egész kórterem - ha akarta, ha nem - részese lett ennek a hangos látogatásnak. Azóta is csak „csupaful néniként” emlegetem őt. Eszembe jutott Jakab figyelmeztetése is: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra. ” * Épp áhítatra hívogattam az osztályokat járva, amikor Kató néni lelkesen jelentkezett, hogy ő is szívesen átjönne a szomszéd épületbe az alkalomra. Mivel még bőven volt idő a kezdésig, megbeszéltük, hogy majd visszamegyek érte húsz perc múlva, és átkísérem. Addig készüljön el, vegyen fel valami melegebbet, mert tél van, és az udvaron át kell mennünk - hagytam meg neki. , Kató néni engedelmesen megfogadta tanácsom. Bundában, sapkában, csizmában találtam rá, amint „teljes harci díszben” elszundított az ágyában, félig ülő, félig fekvő helyzetben. A szobatársak biztattak, hogy keltsem fel az alvó nénit, mert annyira készült szegény, és nagyon sajnálni fogja később, ha lemarad az áhítatról. Néha mi is hasonlítunk a „bundás nénihez”, amikor „teljes harci díszben” átalusz- szuk a lehetőségeinket. Hacsak fel nem kelt bennünket is valaki... , Bajuszné Orodán Krisztina HETI UTRAVALO Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. (Mik 6,8) A Szentháromság ünnepe utáni 20. héten az Útmutató reggeli igéi arra figyelmeztetnek, hogy éljünk Isten által megszentelt életet, az Isten- és emberszeretet törvénye szerint. Néhány „életképben” példákat is olvashatunk erre. Az epistolai igében Pál ezt így fogalmazza meg: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelödésre. ” (IThessz 4,3.7) Az evangéliumi igében Jézus Istennek ezt az eredeti akaratát a házassági elválással kapcsolatosan így tanítja: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza. ” (Mk 10,9) Mózes törvénymagyarázata a hetedik évről, a hetedik napról és a három főünnepről is az Isten- és emberszeretet gyakorlati megvalósítását szolgálja (2Móz 23,10-16). Azért állított bírákat is a nép felé, hogy őneki legyen elég ideje és ereje az Úr akaratának, rendelkezéseinek a tanitására (2Móz 18,13-27). Izsák feleségül vette Rebekát, és megszerette a rokonságából származó leányt (1 Móz 24,54b-67). Mózes „tolmácsolta” népének az Úr szövetségi ajánlatát: „ ...ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Papok királysága és szent nép lesztek” (2Móz 19,5—6a). A zsidók megtartották a törvény betűjét, nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanok, és formailag, jogilag nem ők ölették meg az egyetlen, igazi Pásk- abárányt (Jn 18,28-32). Pedig ők is ismerhették a Prédikátor tanításának a lényegét, amely vezérigénk mondanivalóját is jól összefoglalja: „Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége. Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az." (Préd 12,13b—14) És mi? „Keresztyének vagyunk, Mert Krisztus neve rajtunk. A menny, föld Istenét Urunknak vallja ajkunk. De Istent Urunknak Hiába nevezzük, Ha parancsolatát Egyszersmind nem tesszük.” (EÉ 440,1) Garai András Mozart: Requiem Koncén a kiskőrösi evangélikus templomban 2003. november 8-án, 18.00 órakor. Előadók: Ohegyi Filoretti - szoprán. Magyar Szilvia - alt, Prevoz János - tenor, Szécsi Máté - basszus, Kapisztrán kórus és a Budapest-Belvárosi Főplébániatemplom énekara. Monarchia szimfonikus zenekar. Vezényel: Virágh András Liszt Ferenc-díjas karnagy. Igét hirdet: Lupták György lelkész. Belépődíj nincs, de a költségek csökkentésére adományokat elfogadunk!
