Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-03-09 / 10. szám

2003. MÁRCIUS 9. 9. oldal ■ ................ ........Evangélikus Élet Me gépítette a lélek házát Madarász István evangélikus lelkész Somogy Polgáraiért Díjat kapott 40 éves lelkészi szolgálatáért és templom­építő tevékenységéért. Nemcsak a lé­lek házát építette meg, hanem a város egyik meghatározó épületét is, mely a térség egyik kulturális központja.- Bár nem Somogybán születtem, so­mogyinak érzem magam - mondta Ma­darász István. - 45 éve jöttem Somogy­ba, talán én voltam az egyetlen lelkész, aki a beiktatására érkezett az egyházkö­zösségébe. Orosházára szerettem volna kerülni, de az itteni esperes személyesen küldött segédlelkészt, hogy békességet teremtsen a hácsi és a somogyvámosi gyülekezet között. Sikerült lemondanom a fuvarról, amit a hácsiak sokallottak, így megbékéljek. A két falu közti kilenc kilométeres úton számtalanszor gyalo­goltam istentiszteletre. Aztán megkezdő­dött a falvakból az elvándorlás, az evan­gélikusok a Balaton-partra költöztek, akkor azt a feladatot kaptam, hogy szer­vezzem meg itt a gyülekezetei. Nemcsak pásztora lehettem a nyájnak, hanem lelki otthont is építhettünk, így foghattunk a nagy munkához. Az evangélikus templom alapkövét 1993 szeptemberében tették le, és 1999 májusában már fölavatták. A hívek ado­mányaiból, az egyházközség, a város ön- kormányzatának támogatásával és a me­gyei közgyűlés segítségével épült a Madarász István Orosházán szü­letett 1929-ben. Az ottani evan­gélikus gimnáziumban érettségi­zett, majd teológiai akadémiát végzett Sopronban és Budapesten. Segédlelkészként dolgozott Szege­den, Kecskeméten, Zalaszent- gróton és Budapesten. 1957-ben jött Somogyba, a vámosi és hácsi egyházközségbe. Várdomb oldalában. A képviselő-testület Esztétika Díjjal jutalmazta Boglár leg­szebb épületét, amit Nagy Tamás tervei alapján Bérces György és Varga János épí­tett. Erős vár a mi Istenünk - mondják a hí­vek, s ezt jelképezi templomuk, ami kőből épült, mégis légies, nyitott a világ felé. Vendégkönyve jelzi, hogy az embereknek nagy gyönyörűséget okoz a látványa.- Rengeteg munka, gond van egy építkezéssel, de nem voltam egyedül - mondta a lelkész. - A város telket adott és hárommillió forint támogatást. A fele­ségem a pénzügyekben segített, hiszen ez a szakterülete. Volt, hogy magam áll­tam neki a közmüárkok ásásának, de mindig voltak segítőkész emberek, akik átvették a munkát. Több jó szándékú emberrel találkoztam, mint ártó szándé­kúval. A társadalom számára igyekez­tünk mindig nyitottak lenni, a templom akusztikája például azt is lehetővé teszi, hogy városi kulturális rendezvények színhelye legyen. Öröm számomra, hogy ezt a nyitottságot a társadalom is elisme­ri, ezt jelzi ez a megyei díj. Megépítette a templomot és a paróki­át, aztán átadta az egyre népesedő egy­házközséget a fiatal lelkésznek. Öröm számára, ha kisegítő szolgálatot vállalhat néha a templomban. Hosszú lelkészi hi­vatása során mindvégig ez a szolgálat vezette Madarász Istvánt. gáldonyi (Somogyi Hírlap) Első parancsolat „Ne legyen más istened!” Mi­ért? Van egyáltalán? Vagy ha mégis, akkor meg az a kér­dés, hogy mihez képest ne le­gyen más. Ki az az Isten, aki igényt tart a bizalmamra? „Én, az ÚR, vagyok a te Iste­ned, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” Ismerem őt? Merthogy engem ugyan nem hozott ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, az biz­tos... Gyakorlatilag tehát már az első paran­csolatnál megakadtunk. Pedig az egyházi em­berek szerint éppen ez a legfontosabb. Ez tartja az összes többit. Jézus is ebben foglalja össze a parancsolatok lényegét: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből és teljes erődből, és szeresd feleba­rátodat, mint magadat!” De miért? Józan, humanista alapokon azt lehetne mondani, hogy a tíz- parancsolat erkölcsi normái - úgymint ne lopj, ne ölj - minden ember számára elfogadhatóak, követendőek, de az első hármat, amelyek Istenre vonatkoznak, egyszerűen el kéne felejteni, mint valami idejétmúlt sallangot. Valóban igaz ez? Valóban létezik vegytiszta ateizmus? Luther az első parancsolathoz fűzött ma­gyarázatában azt írja, hogy minden embernek van istene, még­hozzá mindenkinek az, amiben bízik, amitől függ. Egészen megbotránkoztatóan így fejezi ezt ki: az ember a szíve hitével teremt magának istent. Amin csüng a szíved, az a te istened. Ha így nézzük, akkor könnyen belátható, hogy minden embernek van istene. Kinek saját maga, kinek a hatalom, kinek a pénz, ki­nek egy bálványozott személy: politikus, futballista, színész vagy énekes, netán egy eszmerendszer, és még sorolhatnám. Ezek ember által teremtett istenek. Senki és semmi nem születik természete szerint istennek, de azzá válhat a bálványozás, az imádat aktusa által. A magát felvilágosultnak, nagykorúnak tartó ember éppen az imádat, a behódolás mozzanata miatt tartja ellenszenvesnek a vallást. Ezért tagadja Istent. S milyen különös, mégis éppen az maradt meg belőle, amitől szabadulni igyekezett. Istent, a jónak forrását elveszítette, ugyanakkor szívében továbbra is ott maradt az aláren­deltség, a függés tudata, sőt igé­nye - ráadásul olyan teremtmé­nyekre pazarolja el mindezt, amelyek erre sohasem válhatnak méltókká. Lehet, hogy mégis szükség volna egy igazi Istenre, akit jó lelkiismerettel imádhat­nék? Aki előtt megalázkodhatnék úgy, hogy közben emberként emelt fővel járhatok? Aki úgy ve­szi gondozásba életemet, hogy nem roppan bele a gerincem és az önbecsülésem? Aki tényleg képes megvédeni a hamis bálvá­nyok hatalmaskodásától és önmagam tévképzeteitől? Ne legyen más istened rajtam kívül! - mondja az Örökkéva­ló, a Hatalmas, a Felséges, aki teremtője égnek és földnek, min­den láthatónak és láthatatlannak, aki végtelen, kifürkészhetetlen és változatlan, bölcs és mindenható. „Ne csinálj magadnak sem­miféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt, a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolatai­mat.” (2Móz 20,5-69) Hogyan? Isten féltékeny? Fogalmazha­tunk így is. De jobban megfelel a valóságnak, ha azt mondjuk: a feltétlen bizalom és tisztelet, amit Isten helyett másnak adunk, kárba vész, sőt állásunkra lesz. Isten minden nemzedék számára biztosítja a hozzá fordulás lehetőségét. Természetesen sokat ártunk az utánunk jövőknek, ha mi magunk nem jó kezekbe tettük le sorsunkat. Szépen rí­mel ez a környezetvédelem jelmondatával: „A földet nem atyáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” Ha tehát jól döntünk, azzal hosszú időre megkönnyítjük a minket követő nemzedékek dolgát, ráadásul jó példát is adunk számukra. Bartha István Azok az AIDS-es páciensek, akik meg tudnak bocsátani megfertőzőiknek, állító­lag tovább és egészségesebben élnek, mint azok, akik ugyanerre nem képesek - állapította meg egy HIV-betegekkel fog­lalkozó amerikai kutató, Brian Childs. Egy másik tudós, Frederic Luskin pedig olyan észak-írországi asszonyokkal dol­gozott együtt, akiknek a fiát a polgárhá­borúban ölték meg. Megfigyelte, hogy azoknál az embereknél, akik nem tudtak megbocsátani, a felgyülemlett harag szív­panaszokhoz és az immunrendszer meg­betegedéséhez vezetett. A pszichológusok a megbocsátást nem erkölcsi vagy keresztény erényként tartják számon. Azt hangsúlyozzák, hogy a megbocsátás a gyógyulási folya­mat kezdetét és végét jelenti. Aki nem tud megbocsátani, az rengeteg lelki ener­giát pazarol, erejét haragba, bosszús gondolatokba, keserűségbe és dühbe öli. „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” - kérdezi Péter Jé­zust, aki azt feleli neki: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetven­Bocsáss meg! szer hétszer is.” (Mt 18,21-22) Nehéz azonban ezt az útmutatást megfogadni. Nem könnyű megbocsátani. Főleg akkor nem, ha - érzésünk szerint - még jogtalanul is bántott meg egy kimondott szó - vagy éppen a hallgatás és egy lesújtó tekintet. Néha pedig a szeretet az, ami nem enged szabadon, hanem „megkötöz”, és idővel keserűvé tesz. „Én mindent csak érted, csak miattad teszek, te vagy az életem értelme” - mondja nem egy szülő a gyermekének. Viselkedése - fia vagy lánya részéről - mégsem ragaszkodást, inkább lázadást, „menekülést” vált ki. Dühöt, haragot, amely a világba kiáltaná: Engedj el végre! Van, aki önmagát vádolja. „Én egy senki vagyok! Nem vagyok jó semmire! Bezzeg a testvérem, a barátom, a munkatársam... Mindenki szebb, jobb, ügyesebb, okosabb!” Amikor elfelejtjük azt, hogy tökéletes ember nincs, akkor önmaguknak kell „megbocsátanunk”. Azt, hogy olyanok vagyunk, amilyenek. Máskor közeli hozzátartozó, kedves barát betegsége, halálhíre az, ami megke­ményíti a szívünket. „Miért éppen ő, aki olyan jó ember volt! Miért éppen ő, aki soha senkinek sem árthatott!” Vannak kérdések, amelyekre csak sokára, de az is lehet, hogy soha nem kapjuk meg a vá­laszt. De egy biztos: semmi sem történik ok nélkül. Nincsenek véletlenek. Mint ahogy nem volt véletlen Krisztus szenve­dése és halála sem. Azé a Krisztusé, aki példát adott nekünk Istenre figyelésből, alázatból, szeretetből - és megbocsátás­ból is. Ő volt az, aki a keresztre feszítve is így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg ne­kik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) Ő volt az, aki Pétert, bár há­romszor megtagadta őt, mégis emberek halászává tette. Saul Pállá válhatott általa. Aki átélte, hogy Isten - hibái és gyenge­ségei ellenére, sőt azokkal együtt is - sze­reti őt, és Krisztusért úgy tekint rá, mint Atya a gyermekére, az könnyebben el tudja fogadni önmagát, és megbocsátásra késszé válik másokkal szemben is. G. Zs. Az egyházi esztendő böjti időszakában gyakran hallhatjuk a kérdést: mit kezd­het ma a hitét komolyan élni akaró evan­gélikus ember a böjtnek azzal a vonásá­val, mely bizonyos korlátok közé szorítja a test táplálását, és határt szab egyes ételek fogyasztásánál? Erre úgy is válaszolhatunk, hogy Jézus szavaira hi­vatkozunk, és nem helyezünk súlyt a tes­ti böjtölésre, mondván: Ő mondta, hogy amíg a vőlegény jelen van, nem böjtöl a násznép. Majd ha elvétetik, akkor jön el a böjt ideje (Mk 2,19-20). De nekünk viszont „visszaadott” Urunk van, aki azt ígérte tanítványainak, hogy velük van mindennapon a világ vé­géig (Mt 28,20b). Mégis vannak dolgok a földi életben, melyeknél a böjtölés vezet­het megoldáshoz: például egy-egy műtét­nél. Teológiai professzorom mondta egyik előadásán, miután hosszabb időt töltött kórházban: most tapasztaltam iga­zán, milyen áldásos, ha böjtölésre kény­szerül az ember. Sokkal fogékonyabbá válik a hit dolgaira. A testi gyógyítás te­hát lelki értékek felfogásának eszközévé válhat. Jézus szerint bizonyos betegségek eltávolításához nemcsak az imádság lehet áldott eszköz, hanem a böjtölés, a testi táplálék megvonása is szerepet játszhat. Éppen ezen a vonalon lép be a sátán, aki az Isten adta és szabta határok átlé­pésére buzdítja az első emberpárt az Éden kertjében: nyugodtan egyenek mindenből. Ez a mai ember kísértése is, aki olyan akar lenni, mint Isten, és bele­esik a sátáni csapdába. Nem csak azzal, hogy mindenevőként halálra eszi magát a saját maga által mérgezett természet­ben. Nem csak úgy, hogy a külső látszat­ra gyullad lángra a kívánsága, az Isten számára fenntartott középre tör, és vesz a középső fáról. A gyökérbajok az aláb­bi határátlépésekben rejlenek. Szóba áll a kísértővei. A sátán ugyan­is minden alkalmat megragad, hogy kap­csolatot teremtsen az emberrel céljai el­érésének érdekében. Ravaszsága nem ismer határt, és mindenáron szóra akarja bírni az Isten teremtményét. Megtörtént a határsértés, és a sátánnak nyert ügye van. Ha az ember azt mondta volna: „Ta­karodj, mert hazugság atyja vagy!” (vő. Jn 8,44), a lavina megállt volna. Ma is így van, amikor szóba állunk a kísértő­vei. Elég erősnek érezzük magunkat, amikor elhúzza előttünk a „mézesma­dzagot”, és nem vesszük észre, hogy ez a madzag hurokká lesz nyakunkon, és vesztünket okozza. Bizalmatlanság ébred az ember szí­vében, elsősorban Isten iránt. Most már átveszi a kísértő a szót, és hazugsággal vádolja a Teremtőt: lehet enni a középső fáról, hiszen így különbséget tudunk tenni jó és rossz között. Itt rejlik a sátá­ni hazugság. Nem a fáról való evés tesz Istenhez hasonlóvá, hanem az, hogy te­remtményei vagyunk: képére és hason­latosságára teremtettünk, vagyis szere- tetközösségben élhetünk Vele, mint gyermekek az Atyjukkal. Azt akaija a sátán, hogy ebből a közös­ségből lépjen ki az ember, függetlenítse magát, és semlegesen lépjen a középre az Édenben. Szerezzen tapasztalatot a jóról és a rosszról, hogy önállóan alakítsa ki véleményét a világról. Istent, a mi Atyán­kat nem lehet semlegesen megismerni, a „senki szigetén”, a „határon túl”, hanem csak a „határon innen”, a Vele való kö­zösségben, az „Éden kertjében”. így van ez az emberi közösségben is. A kisgyer­mekek a szüleiket igazán csak a szüleik ölében, szívközeiben ismerhetik meg. Ha kiszakadnak a szülők közösségéből, és egy-egy gyermekotthonban „semleges szigetre” kerülnek, ahol annak ellenére, hogy mindent kielégítő az ellátás, nem egyszer szólítják meg a kerítésen kívül menő felnőttet: Vigyél innen, légy az édesapám! Nem vesszük hát észre, hogy mennyire hasonló a mai ember helyzete? Kiszakadt az atyai ház közösségéből, mert semlegesen akarja tudását gazdagí­tani a jóról és a rosszról. Csak egyről fe­ledkezik meg: a jó és a rossz tudása még nem elég ahhoz, hogy a jót tegyük! A tu­domány hitből fakadó etikai töltet nélkül rombol. Az utolsó évszázad atombombá­ja és az új évezred nyitányaként a borzal­mas terrortámadás ennek az etikai töltetet nélkülöző tudásnak fájó jele. Félelem ébred a határátlépés bűne nyomán, ezért elrejtőzik az ember. Elrej­ti önmagát a másik elől, majd az első emberpár Isten elől is el akar rejtőzni. Félnek egymástól, szégyellik magukat egymás előtt testileg is. Ennek az egy­más előtti elrejtőzésnek, titkolózásnak széles skálája van ma is a házasságok­ban, a közösségi életben. Az Isten előtti elrejtőzés, szava-igéje semmibe vevésé- nek keserű gyümölcse ez. Pedig Jézus Krisztusban ez az Ige testté, hozzánk ha­sonlóvá lett, hogy kijöhessünk félelme­ink elrejtettségéből, és ne vesszünk el bűneinkben, hanem Vele és egymással boldog közösségben élhessük meg földi életünket. További figyelemre méltó vonása igénknek a felelősség áthárításának kí­sérlete. Nem elég, hogy a bűnös ember a másikat is magával rántja a bűnbe, ha­nem vádaskodik, a másikat hibáztatja ahelyett, hogy ismémé vétkét. Együtt el­rejtőznek. Bűnbánat sem születik ben­nük, sőt egymást vádolják. így válnak magányosokká. Ez az első emberpár el­ső válási, közösséget megszakító határ- átlépési tette. Ádám az asszonyt hibáz­tatja, „akit mellém adtál”. S ezzel a felelősséget Istenre akarja áthárítani. Az ember kiadja, feladja a másikat, s bűn­vallás helyett a felebarátot és Istent hi­báztatja a maga bűneiért. Mindaddig csak vádolni tudjuk egy­mást, és, jogos érvekkel” próbáljuk alátá­masztani igazunkat, amíg rá nem döbbe­nünk arra a páratlan örömteli és felszabadító tényre, hogy Krisztus magá­ra vállalta vádjaink súlyát, egymásra mu­togató, felelősségáthárítási kísérleteinket. Ő az igével verte vissza a sátán támadá­sát, hogy tudjunk nemcsak kényszerű böjtben élni egy betegség idején, hanem önkéntesen is csökkentsük a fogyasztást (az ilyen jellegű társadalomban), s ezáltal nagyobb éhséggel éljünk Jézus Krisztus értünk való szenvedésének és halálának gyümölcséből! Szimon János (Erős Vár - az amerikai magyar evangélikusok lapja, 2003. február) Böjti határátlépési kísérletek (lMóz 3,1-13) MEGHÍVÓ A Vasi Evangélikus Egyházmegye és a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség KÁNTOR- és LELKÉSZTALÁLKOZÓT szervez 2003. március 29-én, szombaton. Helyszín: Szombathely, evangélikus gyülekezeti terem (Körmendi út 2.). Délelőtt 10 órától Hogyan válasszunk éneket? címmel Gregersen-Labossa György lelkész és Ecsedi Zsuzsa kántor beszélnek kialakult munkamódszerükről. Az ezt követő beszélgetésben mindenki beszámolhat a gyülekezetében élő gyakorlatról és ötleteiről. Délután 14 órától Hogy an válasszunk istentiszteletet? címmel Hafenscher Károly, a Liturgiái és Agendaszerkesztő Bizottság elnöke tart előadást a készülő új Agendáról. Az együttlét a templomban tartandó zenés áhítattal ér véget 16 órakor. A pontos napirend ismerete remélhetőleg lehetővé teszi, hogy az érdeklődők végig részt vehessenek a szakmai nap programján. Mindkét téma igen fontos és időszerű, ezért várjuk szeretettel gyülekezeteink kántorait, lelkészeit és az érdeklődő gyülekezeti tagokat! A szakmai napon a részvétel díjtalan. Ebédidőben a gyülekezet vendégül látja a résztvevőket. Jelentkezni lehet március 21-ig a fenti címen vagy a (94) 508-822-as telefonszámon. Ecsedi Zsuzsa egyházmegyei zenei megbízott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom