Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-12-21 / 51-52. szám

2003. DECEMBER 21. 7. oldal r ■ Evangélikus Elet PÉCSI ADVENT „Pécsi advent 2003” címmel első alka­lommal rendezett adventi kulturális prog­ramsorozatot és vásárt a pécsi katolikus püspökség. Az önkormányzat által is támogatott, hagyományteremtő céllal megrendezett két és fél hetes rendezvény- sorozat idején megnyitotta kapuit a pécsi bazilika, valamint a világörökség részét ké­pező ókeresztény sírkamrák is ingyen láto­gathatók. A püspökség részéről örvendetes kezdeményezés, hogy a pécsi protestáns egyházakat is felkérték az együttműködés­re, így a helyi evangélikus közösség is ki­vette részét a zenei programokból. Fellépett a Kis szekund kamaraegyüttes (Kapi Zsófia és Szabó Anna), valamint a pécsi evangéli­kus ifjúság gospelkórusa (képünkön), akik december 9-én este egyórás műsorral szol­gáltak a székesegyházban. AZ ÚR ÉRKEZÉSÉT VÁRVA... Ünnepi próza-, ének- és zeneajánlat Az elmúlt hetekben öt különböző műfajú, ünnepi aján­déknak is kiváló könyv, kazetta kerülhetett a kezembe. Néhány szóval örömmel ajánlom a kedves olvasó figyel­mébe ezt a vegyes, de „egv-ügyű” összeállítást, amely tar­talmas időtöltést kínál az Úr érkezését várva... ANDRÁS A Helikon Kiadó újdonsága ez a Steinert Ágota ál­tal összeállított névkönyv. Mint ismeretesvaz András az európai kultúrában előforduló egyik legősibb és legnépszerűbb férfinév. Az eredeti görög név, Andreiosz jelentése: férfi, férfias. A ma­gyar nyelvben elterjedt formája valószínűleg ebből a görög név­ből alakult ki bizánci közvetítéssel. A kötetből megtudhatjuk, hogy a Bibliában keveset szereplő András apostol - akinek legen­dáját két apokrif irat is megőrizte - a hagyomány szerint Kis- Ázsiában és a Don és az Al-Duna közötti vidéken, továbbá Szkítiában a Volgáig terjedő területen hirdette az evangéliumot, ezért vált Oroszország védöszentjévé. Mikor térítőútjáró! vissza­érkezett, megalapította a bizánci egyházat, s nem sokkal ezután egy Ahaja Patre nevű városkában vértanúságot szenvedett. Mivel úgy érezte, nem méltó arra, hogy úgy haljon meg, mint mestere, Jézus, ezért ferdén állított keresztre feszítették. Erről kapta a ne­vét az úgynevezett andráskereszt. A könyvben részleteket olvas­hatunk a „Legenda Aurea”-ból, többet megtudhatunk három End­re (András) királyunkról, valamint a világirodalomban található leghíresebb Andrások müveiből válogatott részletekben gyönyör­ködhetünk. A kitűnő kiadványt haszonnal forgathatja bárki - nem csak az Andrások ... (Kapható a nagyobb könyvesboltokban 2490forintos áron.) * MI A CÉLOD? (3. kötet) E. Kunz könyve 32 evangéliumi történetet tartalmaz, alcíme szerint fiataloknak. Emlékezve az Evangéliumi Kiadónál évekkel ezelőtt megjelent első két kö­tetre, nem csalódtam. Személyes hangvételű elbeszélések ezek a misszióról, a Jézushoz vezető útról és a vele való boldog ta­lálkozásról. Az egyszerű szavakkal megfogalmazott - de véle­ményem szerint nem csak gyermekeknek szóló - kis könyvet nehéz volt letenni, és bevallom, nem tudtam száraz szemmel végigolvasni ezeket a szívet melengető rövid írásokat... (Megvásárolható a Good News könyvesboltban: 1073 Bu­dapest, Dob u. 73., tel.: 322-32-53. Ara: 600forint.) * EGY AZ ÚR, EGY A HIT - John R. W. Stott londoni lelkész könyvének alcíme: Az evangéliumi mozgalom hitvallása. A Harmat Kiadónál megjelent tanulmánykötet célja az idős teoló­gus szerint a következő: „egyfajta szellemi végrendeletként sze­retném magam mögött hagyni ezt a kis számadást az evangéliu­mi hitről, személyes felhívásként a felnövekvő nemzedékhez. Az evangélium nagy igazságai nem változnak. Az a vágyam, hogy így emlékezzenek rám, és így ítéltessek meg, amikor arra készülök, hogy megállják Krisztus ítélőszéke előtt”. A kötetből megismerhetjük az evangéliumi hit legfontosabb vonásait, Isten kinyilatkoztatását, Krisztus keresztjét és a Szentlélek szolgála­tát. Az Utóiratban az alázatról - mint az evangéliumi hit által létrehozott legfontosabb tulajdonságról - olvashatunk. Az írás végső összegzése szerint az evangéliumi kereszténység Szent­háromság-alapú kereszténység. „Valljuk a kijelentést, a megvál­tást és az újjászületést úgy, hogy a kijelentést az Atyával, a meg­váltást a Fiúval, az újjászületést pedig a Szentlélekkel társítjuk. Mindennél jobban vágyunk arra, hogy bizonyságot tehessünk Isten Igéjének mindenekfelett való tekintélyéről, Krisztus ke­resztjének elégséges áldozatáról és a Szentlélek nélkülözhetet­len szolgálatairól.” Erre a megszólító hitvallásra a személyes vá­laszt az olvasónak kell megfogalmaznia... (Kapható a Harmat Kiadónál: 1114 Budapest, Bukarest u. 3., tel.: 386-08-65. Ara: 990forint.) * EKE-ÉNEKESKÖNYV - Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) szívesen használja összejövetelein és szolgálatain, így a Bibliaiskolában is ezt a közelmúltban meg­jelent új énekeskönyvet. A betűrendbe szedett, válogatott gyöngyszemeket tartalmazó gyűjteményt Széli Bulcsú állította össze. A 463 csodálatos ének között a közös keresztény „ének­kincstár” ó és új kincseit találhatjuk meg, odaillő szentírási idézetekkel gazdagítva. Nagy örömmel fedeztem fel benne a már-már elfeledett, még édesanyámmal gyermekként énekelt csodálatos verssorokat (Az éltem, Jézus, nélküled; Én zörge­tek; Nyájas világ a vak homályon át), az ifjúsági órákon tanult új énekeket (O, mi hű barátunk, Jézus; Van még számomra is bocsánat; Jézus, hű Megváltó), mai énekeskönyvünk klasszi­kusait (Az Úr csodásán működik, Erős vár a mi Istenünk; Jer, örvendjünk, keresztyének), s a bibliaiskolai kedvenceinket (Szent, győzedelmes élet; Tudom, az Úrnak terve van velem; Fenn a mennyben az Úr) egyaránt. Ez a sokféleség mégis cso­dálatos harmóniában oldódik majd fel az Isten trónusánál, ahol együtt énekeljük a Bárány énekét. (Megrendelhető az EKE Alapítványnál: 1068 Budapest, Szondi u. 95.: tel: 332-70-63. Ára: 1200forint.) * JÖJJ, URAM! - A lapunk múlt heti számában bemutatott Vekker együttes új kazettája és CD-je tizenkét szívhez szóló (ébresztő!) dalt tartalmaz, melyeknek szövegeit a Szentírás ih­letette, s a zene is alkalmazkodik a tartalomhoz. Fiatalos hang­vételű énekeivel az együttes - nevéhez hűen - fel akar rázni eddigi, talán ,jól” megszokott kereszténységünkből, és arra kényszerít minket, hogy az énekesekkel együtt a saját magunk számára mi is újra megfogalmazzuk meggyőződésünket. Már a dalok címei is erre ösztönöznek: „Megéri a harc”; „Isten ol­talom”; „Jöjj te is hozzá”; „Örök élet vár”; „Jézus lábnyomá­ba lépkedek”. Ez utóbbi a már nem „mai fiatal” ajánló egyik kedvence, s boldogan dúdolja az együttes tagjaival: „Jézus lábnyomába lépkedek, / utána úgy megyek, / kezét fogva el nem tévedek, / igéjével így vezet. / Tornyosulnak még a felle­gek, / ijesztenek nagy vizek, / kegyelmében bízik életem, / üd­vösségre így vezet.” (Megrendelhető a répcelaki gyülekezet címén: 9653 Répce­lak, Bartók B. u. 44., tel.: 95/370-607. Ára: 2000forint.) Garai András Feltárt egyházi kincs Februárban lesz nyolcvan éve annak, hogy D. Kapi Béla dunántúli püspök körlevelében minden lelkésze számára kötelezővé tette a belmissziói munkát. Kimondta, hogy ez a lelkipásztor egyik hivatásbeli kötelessége, ezért azt el kell végeznie, és arról számot is kell adnia. A belmissziói mun­katervben évenként kidolgozott anyagot bocsátott rendel­kezésre az egyházi év különböző alkalmaira. „Hogy pedig ne legyen meddő az én követelésem - írta utóbb -, éven­ként részletes beszámolót írtam elő úgy, hogy az egyházme­gyék esperesei és én is meggyőződést szerezhettünk a tény­leg elvégzett belmissziói munkáról”. így indult el a győri központból egy csodálatosan gazdag munkaág, amely mint Belmissziói munkaprogram huszonnégy éven át (1924-1948) segítette a magyar evangélikus lelkésze­ket és világiakat az Ige mélyebb megismerésére és gyülekeze­ti alkalmazására. Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) hivatá­sának érezte, hogy az egykor megjelent, de már alig fellelhető példányok alapján a mai és az elkövetkező nemzedék számára válogatást adjon ki a hitébresztő és hitmélyítő sorozatokból gyü­lekezeti és egyéni használatra. Huszonkét neves lelkipásztor egykori Írását válogatta ki ifj. Fabiny Tibor, Kovács László és id. Magassy Sándor. A kötet elé ajánlást írt mindhárom egyházke­rületünk püspöke és Kovács László dunakeszi lelkész. A 300 ol­dalas könyv hét részre oszlik: az adventi, böjti, nagyheti és refor­máció heti sorozatok után külön szól a presbiterek lelki gondozásáról és a bibliaköri munkáról, végül a válogatás függe­léke következik, amely a szerzők életrajzi adatait és a régi Belmissziói munkaprogramok teljes tartalomjegyzékét közli. Mint idős lelkész, tapasztalatból tudom, hogy az egykori lel­ki ébredés népe mennyi áldást kapott e hitből hit­be áramlott értékes írá­sokból. Hiszem, hogy ezek ma is sok lelkésznek és világi hívőnek nyújta­nak majd segítséget, és ezáltal bizonyára egész egyházunk lelki életét gazdagítják. Id. Fabiny Tibor (A könyv ára 1000 forint, megvásárolható a Deák téri Huszár Gál könyvkereskedés­ben és a Luther Kiadó Üllői úti könyvesboltjában). Hitből Hitbe \ álngalás »/ egykori Belmissziói Munkaprogram itt/e(rilNÜ (IW4-1948» Ádventi, böjti, nagyheti. reformáció-heti sorosatok g> ulrke/eti Hav/nátatra IA aitgeliku*» Belmiwmi Barát* Egyesület 2003 Vevők a „hiánycikkre” Tarka díszletek, modern bútorok, néhány csésze kávé, ritmusos dallamok, vidám műsorvezetők... Egy átlagos reggeli tévéműsor kellékei. Ezek közé néha-néha beül egy-két vendég, velük pár mondatos interjúk készülnek, melyekre az ember már ak­kor sem emlékszik, ha a buszhoz sietve kilép lakása ajtaján. Egy ilyen műsorban el­hangzott mondatot azonban nem tudok kiverni a fejemből. A műsorvezető egy rende­zővel készített beszélgetést így zárt: „Jó választás volt ez a darab, akkor kell az ilyen müveket színre vinni, amikor az Isten hiánycikk. ” Furcsa világban élünk. Gyakran tényleg úgy tűnik, nincs értelme az életünknek. Rohanás, szenvedés, küzdelem minden percünk. Ünnepek közeledtével pedig még in­kább azt érezzük, hogy üres a világ. Fellobbanó gyertyalángok, szikrázó csillagszó­rók, éneklő rénszarvasok... Aztán rádöbbennek az emberek, hogy minden csak „ csal­fa, vak Remény ”, ugyanolyan díszletek, mint a reggeli műsor kellékei. A fenyő elszárad, a gyertya csonkig ég, a mi szeretetünk pedig gyakran nem tart tovább, mint a nagy­mama ünnepi mákos bejglije. Ünnepiünk a „szeretet ünnepén”, miközben tudjuk, hogy épp a szerétéiből van egyre kevesebb életünkben. Valami valóban hiányzik az emberek szívéből - és ez tényleg az Isten. O azonban nem hiánycikk. Ha nem tudunk elszakadni a közgazdaságtan divatos kifejezésitől, fogalmazzunk így: Isten ingyen kínálta és kínálja nekünk ma is kegyel­mét, mi azonban erre gyakran nem vagyunk vevők. Megteremtette a világot, de a te­remtés hatodik napja után sem vonult,,nyugdíjba”. Azóta is kormányozza életünket, gondot visel róla. A tévéműsor kellékét is képező adventi koszorú gyertyái mellett pe­dig végképp rádöbbenhetünk, hogy Isten velünk van. A betlehemi istállóba fektetett gyermek képében közénk jött, majd meghalt, hogy nekünk életünk legyen. Ahogyan az Ige mondja: „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek". Az úrvacso­rában megízlelhetjük mérhetetlen szeretetét, Krisztus testének vételéhez nem kell „ ke­nyérjeggyel ” sorba állnunk, ahogy gazdasági hiány esetén a mindennapi betevőért. Szentleikével pedig mindig velünk van. O mindent megtett, hogy ne legyen hiányér­zetünk. Már csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e ezt a kegyelmet. László Jenő Csaba KARÁCSONYI KÖNYVAJÁNLÓ GYEREKEKNEK Christopher Shennan: Jonatán mester álma Minden szülő, hitoktató és lelkész tudja, hogy milyen nehéz feladat gyerekeknek beszélni hitről, Isten­ről, testté léteiről és szabadításról. Mármint úgy, hogy a téma ne váljék súlytalanná, de mégis érdekfeszítő, vonzó, ugyanakkor világosan érthe­tő és igaz legyen. Magyarán: egy­aránt szóljon az értelemhez és a szívhez. Chrisopher Shennan Jona­tán mester álma című meséje az egyik legsikerültebb alkotás, amely az egész Biblia lényegét, a teremtő Isten aggódó és cselekvő szeretetét jeleníti meg a gyerekek számára. A történet úgy indul, hogy Jonatán já­tékkészítő mester elbóbiskol műhelyé­ben, és álmában életre kelnek a bábúk és a babák. A sárga hajú, örökmozgó Pálcika egy fiókban papirosokat talál, amelyből a játékok rájönnek, hogy el­adásra készültek, s a gonosz Márdus biztatására fellázadnak alkotójuk ellen; Megszöknek a műhelyből. Márdus zsarnokként uralkodik rajtuk, és nagy bajt hoz rá­juk, háborúzni kezdenek egymással. A játékkészítő mester féltő aggodalommal figyeli őket. Fáj a szíve minden egyes babáért, amelyet ő maga készített nagy szakértelemmel és odaadással. Egyetlen vágya, hogy megmentse őket, és egyszerre úgy érzi, fából van maga is, kicsi bábu lett ő is... Ez a könyv az egyik legnagyszerűbb újramesélése a keresztény tanításnak, a kará­csonyi eseményeknek, Isten szeretetének és szeretetből fakadó cselekvésének. Pálcika és barátainak története olyan fordulatos, hogy a felnőttek sem fogják tudni letenni, ha gyermekeik számára esti olvasmányként választják. A színes illusztrációk eleven mesevilágot teremtenek. A könyv karácsonyra jelent meg a Harmat Kiadónál. Naszódi Krisztina i Fotó: Menyes Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom