Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-03-16 / 11. szám

Evangélikus Élet 2003. MÁRCIUS 16. 5. oldal BUDAPES, TAVASZI FESZTIVÁ „A Budapesti Tavaszi Fesztivál immár évszak az évszakban, a naptárunk s az éle­tünk mindig visszatérő része. A budapestiek már több mint két évtizede fagyos ja­nuárok és bojtos februárok során várják a bőséget, amely koncertek, előadások és kiállítások sokaságát, a legnevesebb külföldi és világszínvonalú magyar művészek játékát ígéri. Évről évre megőrizvén azt, ami ennek a fesztiválnak örök erénye, a nagyvonalúságot, a változatosságot, a hétköznap ünneppé tételét. S minden évben adva valami újat, sosem voltat.” Mádl Ferenc köztársasági elnök ünnepi szavaihoz csatlakozva, a „sosem volt” rendezvények között örömmel fedeztük fel az idei programban a Fasori Evangé­likus Gimnázium egykori diákja, Neu­mann János születése 100. évfordulójá­nak tiszteletére rendezett kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeum­ban. Magyarország - Neumann János­nak is köszönhetően - különleges helyet foglal el a modem számítástechnika és informatika történetében. (A magyar számítástechnikai szakemberek mindig is Neumann szellemi örököseinek tekin­tették magukat, és vállalták ennek a szá­mítástechnikai világörökségnek a ma­gyarországi gondozását.) A március 27-től szeptember 30-ig látogatható kiál­lítás megismerteti a kiváló tudósnak a modem számítógépek kifejlesztésével kapcsolatos tevékenységét, illetve be­mutatja a magyar informatika fejlődésé­nek 234 éves történetét. Visszatérve a fesztivál sokszínű és sok­oldalú rendezvényeire - természetesen csak néhányat említhetünk a sok száz kö­zül. A Magyar Nemzeti Galéria „Európa fejedelmi udvaraiban - Mányoki Adám” című reprezentatív kiállítása a magyaror­szági barokk művészet egyik legjelentő­sebb - s talán legközismertebb - alakját állítja középpontba a Rákóczi-szabadság- harc 300. évfordulójára is emlékezve. Bár Mányokit II. Rákóczi Ferenc udvari festő- jeként tartjuk számon, pályakezdése való­jában a berlini udvarhoz kapcsolódik. Ud­vari festője lett a szász uralkodóknak, majd négy évtizeden át a drezdai és varsói királyi udvarban tevékenykedett. A Szépművészeti Múzeum kamarakiál­lítás keretében mutatja be Andrea del Verrocchio „Fájdalmas Krisztus” című szobrát, amely még a régi szoborgyűjte­ményből, a Pulszky Ferenc-féle kollek­cióból származik. Ugyancsak most mutat­ják be Krisztus ikonikus ábrázolásainak változatos táblaképeit is. „7 év 77 művész”-ének legszebb kár­pitmunkája látható a Magyar Kultúra Alapítvány Házában (I., Szentháromság tér 6.), a Budavári Kárpitműhely bemuta­tótermében. A Magyar Néprajzi Múzeum ismét sok feledésbe merült értékre hívja fel látoga­tói figyelmét, mindenekelőtt a hagyo­mányteremtő „néprajzi múzeumi napok” programjaival. A magyar nép hagyomá­nyos kultúrája, művészete várja az érdek­lődőket, matinékkal, színes előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, il­letőleg a Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség közösen ren­dezett programjai - „Elő hadtörténelem Közép-Európa szívében” címmel - jó kiegészítői lehetnek történelemtanítá­sunknak, miként a Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Hadtörténeti Levéltár könyv- és forráskiadványainak bemutató­ja is. Újszerű elem a tavaszi fesztiválon a hazai és külföldi városok köszöntése. Mint mindig, most is csodálatosan gazdag a zenei kínálat, a sokszínű zene- akadémiai, operai, templomi koncert, színházi bemutató. A 2003. évi tavaszi fesztivál megrendezésére ezúttal - a fő­város mellett - Békéscsaba, Gyula, Bé­kés, Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Ka­posvár, Kecskemét, Pécs, Sopron, Szentendre, Szolnok és Szombathely is tartalmas programokkal vállalkozott. Természetesen sok újdonságról, ese­ményről, évfordulóról lehetne és kellene beszámolnom, amellyel a Budapesti Ta­vaszi Fesztivál rendezői kulturális, ze­nei, művészeti és tudományos értékeink megismertetését segítették, de az írásnál többet mondanak március 14. és 31. kö­zött maguk a koncert- és kiállítótermek. Kedves Olvasóinkat is szeretettel várják. Schelken Pálma ÁRVA BETHLEN KATA LEVELEI Könyvbemutató a Deák téri gimnáziumban Most kiadott könyvét mutatja be már­cius 19-én 18 órai kezdettel Lakatos- Bakó Melinda nyugalmazott tanár az Evangélikus Értelmiségi Műhely kö­vetkező alkalmán, a Deák Téri Evan­gélikus Gimnázium dísztermében. A rendezvényen meg is lehet vásárolni a müvet, melynek ára 1000 forint. (Be­szerezhető még a budapesti Huszár Gál könyvesboltban is, a Deák tér 4. szám alatt.) Jeleníts István ­„Az egyház nemcsak a hitet hirdeti, ha­nem a gondolkodás örömét, a felelős­ségtudat méltóságát, szépségét is, s erre hívja az embereket. Csöndesebb, nyu- godtabb elgondolkodásra, beszélgetés­re, magukba nézésre. Az egyház lényegé­hez tartozik, hogy ne csak a szószéken szólaljon meg. Megjelenít egy életesz­ményt, magát az emberséget védelmezi. Annak, aki valóban a nemzet javát akar­ja szolgálni, éreznie kell, hogy ezek az értékek nemcsak azért fontosak, mert sok ember tiszteli őket. ” (Jeleníts István) Úgy érzem és hiszem, a budahegy- vidéki evangélikus templomot március 9-én délután zsúfolásig megtöltő hallga­tóság nevében is írhatom, hogy egy cso­dálatos, feledhetetlen irodalmi délután részesei lehettünk. A József Attiláról szóló megemlékezés dr. Jeleníts István iroda­lomtudós, piarista tanár előadásával, irodalmi vezetésével megvalósí­totta a fent idézett - ko­rábban megörökített - sorait. Nem szószékről beszélt, de a kis asztal, mely mellett jegyzeteit forgatta, azzá változott. Csendes szavai s az el­hangzott versekhez fű­zött magyarázatai igévé formálódtak. Az irodalmi délután az „Erős várunk” eléneklésével kezdő­dött. Nem véletlenül, hiszen tudjuk, Lu­ther imáját József Attila is lefordította. „Vajon József Attila miért tartotta fon­tosnak, hogy anyanyelvűnkön szólaltas­sa meg ezt az éneket?” - tette fel a kér­dést megnyitó beszédében Bácskai Károly evangélikus lelkész. „Mi fogta meg a költőt ebben a szövegben? Úgy kellene hallgatni az ő versét is, mint az eredeti zsoltárt (46,2-4.9-12). Úgy, hogy ugyanaz legyen az élmény: egy fő­József Attiláról löttes erő megfog, megérint bennünket. Ezért szervezünk irodalmi délutánokat is, melyek nem csupán kulturális progra­mok, hanem elvezetnek oda, ahol egy más világ kezdődik - az ihleté, poézisé, léleké, Istené -, ahol a föld az éggel összeér...” A budahegyvidéki evangélikus gyüle­kezet hagyományos irodalmi délutánjai­nak lelkes versmondóiként Bender Má­té, Brebovszky Eszter és Klára, Csománé Forgács Emma, Dobó József és László, Halász Ferencné, Schnellné Halassy Ad­rienn, Lakatos József, Özvegy Gergő, Szalai János, Vermes Zsolt működtek közre. A legfiatalabbtól a felnőttekig - korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül -, kisiskolások és diplomások évek óta lelkes tagjai a gyülekezet iro­dalmi körének. Szívesen, tudatosan ké­szülnek az irodalmi délutánokra, öröm­mel tanulják a verseket, szinte életük részévé váltak ezek az alkalmak. Ebben meghatározó szerepe van vezetőjüknek, az irodalmi délutánok fáradhatatlan ren­dezőjének, a szintén közreműködő Csománé Forgács Emma irodalomtanár­nak. Március 9-ét legszebb napjaik közé sorolhatják. Sch. P. Az 1848-as forradalom egyik evangélikus résztvevője Tavassy Lajos, a magyar nevelésügy úttörője Az 1840-es években Pest mintegy százezer lakosú város volt, ahol az evangélikus lakosság lélekszá- mánál jóval nagyobb mértékben vett részt a jogász-, a kereskedő- és az iparosvilágban. A mai Deák téren Schedius Lajos kezdeményezte az evangélikus iskola felállítását. Ennek az intézménynek taná­ri állását nyerte el pályázat útján 1843-ban Tavassy Lajos. De ki is volt ez a jeles személyiség, akinek életútja az ismert evangélikus nagyságok - Kossuth Lajos, Petőfi Sándor - mellett mára lassacskán a feledés homályába vész? Portréjának megrajzolásával azoknak a „névtelen evangélikusoknak” az emléke előtt kívánunk adózni, akiknek életútját szintén alapvetően meghatározta az 1848/49-es esz­tendő. Az a forradalom és szabadságharc, amelyből - miként az köztudott - az evangélikusság szin­tén számarányát meghaladó mértékben vette ki a részét. Tavassy Lajos német anyanyelvű, szegény sorsú diákként végezte iskoláit. Iglón született 1814. au­gusztus 2-án. Édesapja mészáros volt, de korán ár­vaságra jutott. Losoncon, majd Sárospatakon tanítói fedezték fel különleges adottságait. A szepességi ősök szorgalmát öröklő ifjú saját erejéből tanult meg angolul, franciául és olaszul. Lőcsén öt esztendőt töltött házitanítóként. Itteni tanárai ajánlották nevelőnek az evangélikus báró Prónay családhoz Ácsára. 1836-tól 1839-ig élt eb­ben a szabad szellemű házban, amelynek feje - Prónay Sándor - az evangélikus egyház egyetemes felügyelőjeként vált ismertté. (Prónay Sándor a 19. században az MTA levelező tagja, főispánhelyettes, valamint Túróc vármegye követeként az országgyű­lés tagja is volt.) Tavassy három esztendeig járt egyetemre: a libe­rális gondolkodásáról neves Jéna, Göttingen, Berlin és Halle egyetemein folytatott tanulmányokat, majd bölcsészdoktori képesítést szerzett. Ebben az idő­ben a legkorszerűbb pedagógiai elveket a svájci protestáns Pestalozzi dolgozta ki. Már nem Rous­seau „Emil” című pedagógiai müve, hanem Pestalozzi „szociális pedagógiája” volt az irányadó. Pestalozzi elve nem az egyéni oktatás, hanem a csoportos képzés volt, igy azután nem csoda, hogy Tavassy Lajos, akit 1842-től Szirmay Ádám szep- temvir pesti házánál alkalmaztak nevelőként, 1845- ben örömmel pályázta meg a pesti evangélikus isko­la igazgatói állását. Noha ellenjelöltje is kiváló egyéniség volt - Vajda Péter költő, akit tanítványa, Petőfi Sándor versben énekelt meg a szabadság baj­nokaként -, 1845-től mégis Tavassyt bízták meg az intézmény vezetésével. Két esztendőn keresztül sa­ját költségén adta ki az iskolai értesítőt „Tanodái hírlemény” címen. Agai Adolf „Utazás Pestről Budapestre” című könyvének 22. oldalán így ír: „... a régi épület templom melletti részében van bizony szűkösen el­helyezve a magyar, német és tót lelkészek, tanítók lakásain kívül két-két fiú és leány elemi osztályte­rem, egy tót elemi osztály, végül mindössze három gimnáziumi osztályterem. E három terembe hat osz­tály van beszorítva. A tanártól jobbra eső padsorok­ban ültek a noviciusok, bal felől a veteránok.” Te­hát ugyanazt kétszer is meghallgatták a diákok. „Az I—II. osztályt, a grammatistákat a lőcsei Stuhlmüller Sámuel tanította, Petőfi egykori taní­tója, a szintaxistákat, vagyis a III—IV. osztályt a szelíd lelkű gömöri Kanya Pál, József ná­dor és családjának házi tanítója, a hu­manistákat, tehát a legfelsőbb V-VI. osztályt Tavassy Lajos tanította, aki azon kívül az egész iskola rektora is.” Tankönyv alig akadt, a tanár jegyzetei alapján ok­tatott. Az osztálytermek rosszul megvilágítottak és zsúfoltak voltak. Az oktatás német nyelven folyt, a legfelsőbb osz­tályban azonban ma­gyarul tanultak. A diá­kok száma 629-re emelkedett. Egyharma- duk vidéken élt. 411 protestáns, 27 görögkele­ti, 129 izraelita járt az is­kolába. Sokáig nem engedték meg, hogy katolikus diákokat is felvegyenek. Az egyetlen bu­dai gyereknek - állandó híd hiá­nyában - Pesten kellett laknia. A taní­tás télen reggel 8-tól 10-ig, nyáron 7-től 9-ig, majd délután 2-től 4-ig zajlott. Szerdán és szombaton délután nem volt tanítás. Óraközi szüne­teket nem tartottak. Egy diákja így emlékezett vissza a kitűnő peda­gógusra: „A felső két osztály tanára, Tavassy Lajos, már keményebb fából volt faragva, mint a mi jó, pu­ha Kanya bácsink. Jupiteri szemének villanása szin­te megigézte növendékeit. De a szigorúságra vajmi ritkán volt szüksége. Inkább jó pajtásul szegődött a fiúkhoz, s ezek rajongva is szerették.” 1846-ban megindította az első magyar pedagógi­ai szaklapot, a „Nevelési Emléklapok”-at. Ebben az évben, 1846. augusztus 10-12. között szervezte meg az első magyar protestáns tanári köztanács- kozmányt. Itt - egyebek mellett - így fogalmazott: ,, Protestánsnak lenni és haladni nem akarni, ez össze­férhetetlen ellentét. ” 1847. november 12-én Schedius Lajos meghalt. December 20-án a Schedius-ünnepen Tavassy Lajos volt az ünnepi szónok. „Tanodái búdal” címen ver­set írt az iskolaalapító emlékére: „A könny leperg, a gyász marad, mely honfiért zokog, S bár léte szála megszakadt, Emléke élni fog. Míg e hazában férfi lész Nevelni gyermeket, Lészen magyar kegyelni kész A Schedius nevet. ” A Nevelési Emléklapok be­számolt a tanári tanácsko­zásról, és a végén Tavassy azt is leírta, hogy 1848 szeptemberében - ami­kor Jellasich már a Ba­laton táján járt, és az összeütközés elkerül­hetetlenné vált - mi mindent éltek át. „Tanítás csak dél­előtt folyt, délután ugyanis a nagyobb fiúk Tavassyval együtt a fő­város védelmi övén dol­goznak, ássák a budai sáncokat. A tornatanár, Clair Ignác francia emig­ráns, és valaha Napóleon gár­datisztje, elemében érezhette magát, külön készített kisebbszerű szuronyos puskák kezelésében gya­korolta diákjait. A tanárok amellett a nem­zetőrség éjjeli őrjárataiban tesznek szolgálatot. Har­ci izgalomban él az egész város.” A beszámoló egy lelkes fölhívással zárul, mely arra buzdítja a főisko­lai tanulókat, hogy azonnal jelentkezzenek honvéd­nek vagy tüzérnek. 1849. január első napjaiban Tavassy is elhagyja Pestet és vele iskolánkat is mindörökre. Beáll hon- védtüzémek: hét hónapot szolgál a honvédseregnél, ott van egészen az augusztusi összeomlásig. A vég őt Erdélyben, Bem hadseregénél éri. Petőfi segesvári el­tűnése után tizennyolc nappal Dévánál teszik le a fegyvert Lüders orosz parancsnok előtt, a veressipkás XI. honvéd zászlóaljjal együtt. Kővári László „Erdély története 1848-49-ben” című könyvének 270. oldala szerint 350 fogoly tisz­tet vittek innen Nagyszebenbe. Tavassyt, aki akkor tüzérszázados volt, büntetésből közlegényi rangban az olasz tartományokban állomásozó Pakievics-féle osztrák ezredbe sorozták. Alig fél év múltán már újra visszazökkenhetett régi hivatásába: képességeinek fölismerése után Grawert tábornok családjánál nevelőként alkal­mazta. Ennek is szerepe volt abban, hogy évek múltán hazatérhetett Magyarországra. Azonban hi­ába kérte, nem engedték vissza Pestre - a Deák té­ri iskolánál szerette volna folytatni pályáját ha­nem szülővárosába, Iglóra internálták. Egy évig újra nevelősködött. Ekkor írta hosszabb alkalmi versezetét Balatonfüredi Emlék címen. 1855-től haláláig, huszonkét éven át az iglói evangélikus gimnázium tanára volt. Megszervezte a Szepesi Evangélikus Tanítóegyesületet, fontos szerepet vál­lalt egykori iskolája újjáépítésében és főgimnázi­ummá fejlesztésében. Az Iglón megalakult „tápin­tézet” - azaz diákotthon - első gondnoka, az alkotmányos korszak helyreállításával igazgatója is ő volt. Igazgatói minőségében ő avatta fel 1867- ben az új iskola épületét. Az acsai tanterv készíté­sekor még egyszer elidőzött ifjú éveinek kedves helyén, a Prónay-kastélyban. Idős korában elvonult az emberek elől könyvei kö­zé és a szép Nádler-kertben levő gazdaságba. Egy év múlva lemondott az igazgatóságról. Feladatkörét Pákh Károly vette át, aki sokat szenvedett fogolytársa, majd az intézet történetírója volt. A neves pedagógus latint, görögöt, vallástant, böl­cseletet és németet oktatott. Mindvégig saját maga imádkozott az óra elején és végén. Minden tettét bizo­nyos méltóságteljes pátosz jellemezte, a tekintélye ko­rával együtt csak növekedett. Szikár, de hatalmas, szé­les vállú termetével, őszbe vegyült, válláig leomló hajával jellegzetes alakja volt a városkának, és mind­végig legfőbb büszkesége az iglói gimnáziumnak. Még egyszer felöltötte századosi atilláját, amikor az iglói honvédszobor leleplezésén ünnepi beszédet mondott. Végső nyughelyét az iglói temetőben lelte meg, annak a hatvanhét szepesi német és tót hon­védnek a sírja mellett, akik Branyiszkónál haltak meg magyar hazájukért. Berényi Zsuzsanna Ágnes 3 4 Bottá Dénes Felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom