Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-11-16 / 46. szám
Evangélikus Elet 2003. NOVEMBER 16. 5. oldal Wass Albert (1908-1998) önéletrajzi írásaiból, regényeiből, verseiből összeállított színpadi játékot láthattak a nézők november elején több budapesti helyszínen is Kiss Tiirék Ildikó és Varga Vilmos előadásában. Múlt pénteken például a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében, szombaton pedig a zsúfolásig megtelt Rózsák terei kollégiumban aratott nagy sikert az összeállítás... A Kiss Stúdiószínház az egyetlen magyar nyelvű magánszínház Erdélyben. Tíz éve működik Nagyváradon, de számtalan előadással jártak már Magyarországon is. Tartottak többek között • • Üzenet az otthoni hegyeknek Babits- és Villon-estet is, hiszen missziójuknak tekintik az irodalom közvetítését. Most Wass Albert műveibe engedtek bepillantást, híven tükrözve mindazt, ami az öt éve Amerikában elhunyt erdélyi magyar író számára fontos volt. Olyan értékeket, melyek mára már kiveszni látszanak világunkból, s melyek nélkül mégis lehetetlen az emberi élet. Wass Albertre nagyapja egykor két dolgot hagyományozott útravalóként: jóindulatot az emberek és megértést a világ iránt. „Hontalan vagyok..., mert hiszek a jóban, az igazban, szépben... és Istenben”. Wass Albert hontalan volt, mivel távozni kényszerült hazájából, új lakóhelyén pedig nem érezte otthon magát, örökösen hazavágyott, mert „ha százszor is átkozott a magyar, nem lehet más”, mint aki. Amerikában létrehozta az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet, amely magyar nyelvű könyveket adott ki, mégis vágyódott az erdélyi havasok után: „Urak, adjátok vissza a hegyeimet!” A havasok világa számára a tisztaságot jelentette. Nem könnyű töretlen hittel „ember és magyar” maradni, Wass Albertnek mégis sikerült. Segítette a tudat, hogy „Valakinek a gyermekei vagyunk”. Tudta, hogy el kell venni békén mindazt a jót, a mannát, amire ma szükségünk van; tudva, hogy Isten holnap újat ád. Ezt a töretlen hitet tükrözik művei, s ezt adta tovább varázslatos légkört teremtve a stúdiószínház két szinésze is. Kerepeszki Anikó TURMEZEI ERZSEBET EMLEKEZETE Túrmezei Erzsébet új verseskötete elé A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület hivatásának tekinti néhai főnökasszonya. Túrmezei Erzsébet'diakonissza testvér, költő és műfordító szellemi hagyatékának gondozását, versei és műfordításai összegyűjtését, illetve újramegjelentetését. Teszi ezt nemcsak azért, mert jogutódként erre felhatalmazást kapott tőle, hanem elsősorban amiatt, mivel tudja, mennyire népszerűek a Túrmezei-versek: határainkon innen és túl idézik azokat igehirdetésekben, szavalják valamennyi felekezet alkalmain. Örömmel jelentjük: „Erzsébet-napra” új verseskötet hagyja el a nyomdát! Túrmezei Erzsébet életében a következő verseskötetek jelentek meg: Őszből tavaszba (a megjelenés évei: 1938, 1945, 1997); Ének földrengéskor (1941); Reméljetek velem! (1945); így leszel áldás (1968, 1970); Emberré lettél, hogy ember legyek! (1979, 1991); Most élni - küldetés! (1984); Adventtól ádventig (válogatás az előző kötetek anyagából, 1984); Csodát virágzik a jelen (1995). Már a költő halála után jelentettünk meg egy gyermekrajzokkal illusztrált, kicsinyeknek szóló költeményeket tartalmazó gyűjteményt Zümmögő dalocska címen. Megszámoltuk: a kötetekben összesen 870 Túrmezei-vers, illetve -műfordítás szerepel. (Az elkészített ábécés lista alapján bármelyik kezünkbe került versről azonnal megállapítható, benne van-e valamelyik kötetben vagy sem.) A hallgatás éveiben gépírásos formában adták tovább egymásnak az emberek a Sürgess, tűnő nap! fi 951) és az Itt és most (1958) című köteteket. Az ezekben szereplő versek mintegy kétharmada megjelent a később kiadott művekben is. El kellett határoznunk, hogy a több „pepitafüzetet” megtöltő ifjúkori verseket, melyeket Túrmezei Erzsébet - igen csekély részüket kivéve - nem tartott megjelentetésre alkalmasnak, nem adjuk nyomdába. E költeményeket a költőnő megtérése és diakonisszának való elhívása előtt írta, s ha művészileg nem is volt ellenük kifogása, Krisztustól nyert hitével és hitvallásával már nem tudta összeegyeztetni őket. A most megjelenő új kötet tartalmazza a két, gépírásban terjesztett műnek a későbbi kiadásokban meg nem jelent verseit, ezenkívül az íróasztalfiókból előkerült, valamint az innen- onnan kapott verseket és műfordításokat. Akadnak köztük olyanok is, amelyek sokak számára kedvesek és fontosak, például a fóti jegenyékről vagy a Deák téri oltárképről szólók, s igen sok német és finn költőt szólaltatnak meg a műfordítások Tiele-Winckler Évától Anna-Maija Raittiláig és Fritz Schmidt-Königtöl Jörg Zinkig. A kutatást természetesen folytatjuk: jelenleg az evangélikus naptárakban és az egyházi újságokban megjelent költeményeket gyűjtjük össze. Biztosra vesz- szük, hogy összejön még egy kötetre való, hiszen a Németországban élő Kelemen Erzsébet testvér is őriz még több tucat, listáinkon nem szereplő Túrmezei- verset. Ugyanakkor szó van a régebbi kötetek új kiadásáról is. Érdekes története van a címadó versnek. Még 1929-ben Sopronban verselt meg az érettségire készülő Túrmezei Erzsébet egy vén utcaseprőt, aki feltehetően kincset keresett az összesöpört szemétben. Rádöbbent: hiszen ő maga is kincset keres „az életút porában, szemetében. De mi lesz, ha sohasem kerül elő?!”. A harmincéves érettségi találkozón - ugyancsak Sopronban - eszébe jutott az egykori utcaseprő, a régi vers, s arra válaszolt: „...Jézus Krisztus állt elém, s ragyogva fénylett szent kezében, amit kerestem annyi éven... Kolduséletem végétért.” (Megtaláltam) Őszintén reméljük, hogy sokan lelnek majd örömet Túrmezei Erzsébet posztumusz kötetében. Herzog Csaba-Zászkaliczky Pál Testv érközeiben... A most megjelenő Túrmezei-emlékkönyvvel kapcsolatban és Erzsébet-nap apropójából sokszor kerül elő Erzsébet testvér neve egyházunk tagjai között. A Fébé volt lelkészének kérésére most nem egy irodalmi elemzést szeretnék adni, nem is a közelmúlt egyházi értékelését kívánom az olvasók elé tárni - amelyhez szerves módon hozzátartozik Erzsébet testvér diakonisszaként való, majd a diakóniában és a gyülekezeti munkában betöltött szolgálata -, hanem egy személyes hangú vallomásban szeretnék Túrmezei Erzsébetnek emléket állítani. Innen a cím: Testvérközeiben. K áplán koromban, 1949-től olyan gyülekezetekbe kerültem, ahol Erzsébet testvért szerették, meghívták, szolgálatára vártak: Zuglóba, Pesterzsébetre, Kőbányára, majd a Deák térre. Gyakran voltam vele együtt konferenciákon, és többször szolgáltunk együtt. Házasságkötésünk napjára a Reméljetek velem című Túrmezei-kötetet ajándékoztam feleségemnek. Fiatal házas korunkban bizony szűkös anyagi körülmények között éltünk, igy karácsonyra az Őszből tavaszba című könyvet adtam neki. A pesterzsébeti gyülekezetből Kőbányára helyeztek, ahol Erzsébet testvér gyakran szolgált az érett fiatalok bibliaórás közösségében, sőt nyáron a mátrai közös táborozásunkra is eljött. Részt vett minden kiránduláson, megbeszélésen, lelki programon, és a tábortűz mellett esténként új verseiből olvasott fel. Itt ismertem meg közelebbről a jól tájékozott tanárnőt, a nagy műveltségű diakonisszát. Amikor a Deák térre kerültem, hagyományt teremtettünk azzal, hogy minden adventben az egyik bibliaórát ő tartotta, és az óra második felében saját verseit mondta el. Ebben az időben nem engedték kiadni új verseskötetét, így volt társai gépelték a költeményeit. Ezek Itt és most címen egyszerű borítólapok között, 170 gépelt oldalon kézről kézre jártak az emberek között. Néhány évvel később kaptunk tőle még egy dedikált példányt, melybe a következőket írta: „Most élni küldetés! Szeretettel Veronikának és Hafónak. 1963. november 11. Túrmezei Erzsébet.” A kötet címadó mondatával később, 1984-ben - a Lutheránus Világszövetség VII. nagygyűlésének évében - egyházunk kiadásában nyomtatásban is megjelent. A gépelt szövegben olvastam először a később híressé vált Mária-ciklust, mely az evangélikus mariológia gyöngyszeme. Teológiailag tökéletes, költőileg remekmű. „ Szivemtől oly messze voltál, názáreti Liliomszál, míg Fiad elé hajoltál. De az Ige fénye mellett most már látlak, énekellek, énekemmel átölellek. Nem vagy többé messze távol, szőve fényből, napsugárból, példád előttem világol. Kísérlek, mert Ót kíséred. Dicsérlek, mert Ót dicséred. Őbenne dicsérlek téged. ” Eseményszámba ment, hogy egy belvárosi főplébánián tartott előadásom után, amelyben idéztem a Mária-verse- ket, Bárdosy Ferenc kanonoknak úgy megtetszett az evangélikus költőnő verse, hogy azon az adventén négy hétig kint volt teljes szövegében a nagy bejárati hirdetőtáblán. (Ennek később is lett még folytatása: a görög szertartású katolikus templomban előadást kértek tőlem ilyen címen: Jézus anyjának tisztelete az evangélikusoknál. Mottó: Vele, de nem hozzá imádkozunk.) A Deák téri szeretetvendégségek sorában egy alkalommal a salzburgi exultán- sokról beszéltem. Illusztrációként előkerült Joseph Schaitberger lelkész híres vigasztaló éneke, a hitükért hazájukból kiüldözött salzburgi evangélikusok számára írt, párbeszédes formájú vigasztalás, melyet nyers fordításomban adtam elő. Szabó József nyugalmazott püspök révén (aki akkor Túrmezei Erzsébet munkatársa volt) ez a vers Erzsébet testvér kezébe került, és kérésemre nagyszerű fordításban láttam viszont: „Panasz és vigasztalás éneke szenvedés és kereszthordozás idején” (Emberré lettél, hogy ember legyek című kötet, 311. oldal). 1986-ban templomunk 175. jubileumi ünnepére Erzsébet testvér verset írt „Szóljon az ének, zengjen a hála ” címen, melyet maga mondott el az istentiszteleten. Költeményét áldást kérő szeretettel ajánlotta gyülekezetünknek 1986. május 19-én. „Évek suhannak, századok szállnak, tovatűnt tegnap üzen a mának. Előttünk jártak, rég célhoz értek, hitvalló ősök emléke ébred... Emléke annyi régi csodának, s dicséret zendiil és hála árad... Új erőt hányszor lelt itt a fáradt, hányszor törölt le keze könnyeket, hányán nyertek új, boldog életet, bűnbocsánatot és békességet. Földi feljegyzés annyi elégett, de Isten égi statisztikája századok minden viharát állja... Krisztus szavából áradt a béke, Ó maga szólt itt! Ó maga járt itt, leikével Ó tett annyi csodát itt ”. Túrmezei Erzsébet verseivel először 1943-ban találkoztam az Egyetemi Luther- szövetség kiadásában Lélek és szabad nép címmel megjelent könyvben. Meglep, hogy 1938-tól haláláig az akkor leírt főbb vonások mind megtalálhatók az itt közölt hat költeményben. A szerény Erzsébet testvér tudatosan vállalta a pazarló nár- dus-életet: „A Golgotára készülő királynak nárdusomat odaadtam ”. Több mint fél évszázada szívesen olvasom verseit, érzékelem egyre kibontakozó fejlődését, német, finn, angol nyelvű szép műfordításait. Tisztelem kitartó hitét, hogy mosolyt, szolgálatot, tetteket vállalt Valaki parancsára, aki áldó esőként hullatta szerte sok életre rajta keresztül ajándékait. „Sok égi cseppé válva, ha elpereg: »esik«, szóljanak felfelé tekintve az emberek. " Harmatcsepp akart lenni, és életével az Isten szép teremtését továbbadva sokakat gazdagított. Élete meghallgatott imádság volt: melegszívű, érzékeny lelkű édesanyja azért imádkozott, hogy ha gyermeke lesz, dalolhassa ki mindazt, amit lelke érez, amiért szíve dobog. Isten ajándékának tartom, hogy nem csupán könyvből, papírról ismerhettem Túrmezei Erzsébetet, hogy leírt szavai nemcsak irodalmi élvezetet okoztak, hanem hitben, reménységben erősítettek. Erzsébet testvér ismerte azt a Valakit „ aki a morzsát, dirib-darabot sem hagyta veszni, földre ejteni és én hiszem, hogy Ó a forgácscsal is tud mit kezdeni Id. Hafenscher Károly Fotó: Bottá Dénes
