Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-10-19 / 42. szám

6. oldal 2003. OKTÓBER 19. Evangélikus Elet Mert a szívből származnak minden gondolatok Vallomás egy múzeumról ► Benkö Andrea < A történet az első magyar költőnővel, Petrőczy Kata Szidóniával kezdődött. Éle­tem első önálló kiállítását rendeztem 1995-ben a magyar író- és költőnőkről, amelynek címéül egy Petrőczy Kata Szidó­niától származó idézetet választottam: „mert a szívből származnak minden gon­dolatok”. A tárlatra készülődvén bukkan­tam Fabiny tanár úr egyik, hatvanas évek­ben írt tanulmányára, amelyhez nem tudtam hozzáférni, ezért személyesen ke­restem fel őt. Igen segítőkészen fogadott, sőt a kiállításhoz néhány műtárgyat is kölcsönzött az Evangélikus Országos Mú­zeum gyűjteményéből, többek között Dukai Takách Judit halotti címerét. I 996-ban a honfoglalás jubileumára a múzeum nagy iskolatörténeti kiállítást tervezett készíteni, amely az összes Kár­pát-medencei evangélikus iskolát be kí­vánta mutatni, illetve azt, hogy a szelle­mi elit mely nagyságai kerültek ki ezekből a méltán nagy hírű intézményekből. A múzeum akkor még szinte egyszemélyes intézmény volt, képzett muzeológusok híján Fabiny tanár úr engem kért meg, hogy segítsek a tárlat megrendezésében. Igen gyors és alapos munka kezdődött. Mintegy három hónap alatt sikerült egy, a maga nemében egyedülállóan gazdag fotó-,, képzőművészeti, kéziratos, tárgyi és irodalmi anyagot összegyűjteni, amely méltó lehetett e nevezetes iskolák nevelő és tanító munkájához. E munka során rengeteget tanultam, úgy érezhettem magam, mint az iskolák egyik kései tanítványa. És mi tesz neve­zetessé egy iskolát, ha nem a tanítvá­nyok szeretete és megbecsülése...? Az évek során tovább folytattam tanul­mányaimat Fabiny tanár úr vezetésével. Ki­állítást készítettünk az evangélikusoknak a Rákóczi szabadságharcban betöltött szere­péről, majd a 48-as forradalom és szabad­ságharc, bebörtönzött áldozatairól. Megis­merkedtem a múzeum sokoldalú gyűjte­ményével, mely, úgy gondolom, rengeteg lehetőséget rejt magában. Ha az Evangélikus Országos Múzeum­ról beszélünk, akkor azonnal egy név öt- lik fel bennem. Kinczler Irénkéé, akinek hite és békéltető kedvessége az intéz­mény egyik megtartó ereje. Talán úgy is mondhatnánk: ő a múzeum lelkésze. Tanúja voltam a szükségszerű nemze­dékváltásnak, és elkötelezett embereket ismertem meg az új generációban is. így kezdődött, és így is folytatódik. Azóta is hol több, hol kevesebb idővel bírván, de folyamatosan figyelemmel kí­sérem a múzeum új kiállításait, gyűjte- ményező és feldolgozó munkáját, szak­mai fejlődését és terveit. Merthogy magaménak tekintem, és otthon érzem magam mind az idős, mind a fiatal mun­katársak között. Mert mi tesz nevezetes­sé egy múzeumot, ha nem a munkatár­sak szeretete és megbecsülése...? ◄ hány éves, esetleg hány hónapos múltja van. Mindenki, aki magát kereszténynek (azaz Krisztus követőjének) tart­ja, egy több mint kétezer éves „intézmény" tagja. Hitünk napi gyakorlata, megvallása szempontjából azonban je­lentősége van annak, hogy evangélikus keresztények va­gyunk Magyarországon. Kereszténységünket, keresztény életvitelünket többnyire szüléinktől, nagyszüleinktől, fel­menőinktől örököltük. Egyházunk mindennapi életét is átszövik hagyományaink, ezzel pedig magunk is bele­ágyazódtunk a történelembe, az egyházi hagyományok átvételébe, továbbadásába. A magyarországi evangélikusság históriája mélyen gyök­erezik az ország történelmében, és összefonódik hazánk sorsával a török hódoltság korától napjainkig. Hosszú törté­nelme során sok erény és sok bűn halmozódott fel ebben a közösségben: ezek tudatosan vagy tudat alatt befolyá­solják mai életünket, hitünket is. Történelmi egyház va­gyunk. Ez véleményem szerint fontos kincsünk: múltunk­ra, hagyományainkra támaszkodhatunk, hibáinkból és erényeinkből tanulhatunk. Egyházunk történetének majd’ ötszáz éve olyan ajándék, amivel érdemes élnünk. Az evangélikus múzeum harminc éve ennek a törté­nelmi múltnak az ápolására és megismertetésére jött létre. A gyűjtemények (könyvtár, levéltár, múzeum) kö­zül elsősorban a múzeum feladata, hogy a történelmi múltat „testközelbe” hozza az iránta érdeklődőknek. Egyházunkat „történelmi egyháznak” nevezik. Vannak, akik vitatják annak jogosságát, hogy lehet-e „történelmi” alapon különbséget tenni egyház és egyház között, szá­mít-e valamit egy egyház kora, hagyományai. Az evangé­lium hirdetésének tisztasága és igazsága és a szentségek helyes kiszolgáltatásának rendje (amely az Ágostai hitval­lás szerint az egyház legfőbb ismérve) valóban nem attól függ, hogy egy egyháznak hány évszázados vagy éppen Kertész Botond Pillanatképek az 197g. július 27-1 megnyitóról. Pent: Péter Marta művészettörténész teolögushallgatök GYŰRŰJÉBEN. Jobbra rent: Weöres Sándor köszönti az egybegyűlteket. Lent: az ünneplő gyülekezet. (Fotó: az EOM archívuma) Feladata kettős: egyházunk tagjai számára az identitás megerősödését adhatja, s a hitben való megmaradást segítheti, más látogatók felé pedig mint missziós intéz­mény fordulhat. Hiszem, hogy az evangélikus múzeum kiállítási tárgyai, az evangélikus örökség megismertetése nem csupán szellemi és esztétikai élménnyel gazdagít­hatja a látogatókat, hanem a misszió ügyét is szolgálja. Az evangélikus múzeum tárlóiban elhelyezett műtár­gyak nem egyházunk dicsőségét vagy gazdagságát hir­detik (hiszen földi dicsőségben é,s gazdagságban nem sokszor volt osztályrésze történelme folyamán), hanem az összetartozás és a küldetéshez való hűség megtartó erejét. A közbiztonság mai sanyarú állapota miatt álta­lában zárva tartó templomok között a hét hat napján nyitva tartó múzeum evangélikus egyházunk egyik na­gyon értékes hagyományát is közvetíti: nyitottságát a gondolatok, emberek és a társadalom felé. Az évszázadok folyamán felbukkanó új eszmék, filozó­fiák, teológiai irányzatok mind utat találtak egyházunk­hoz, és esetleges romboló hatásaiktól megszabadulva építették, gazdagították azt. Ugyanez a nyitottság volt jellemző belülről kifelé is: hazánk szellemi elitjében a min­dig is felülreprezentált evangélikusok az egyházon keresz­tül kapott szellemi és lelki kincseikkel gazdagították kör­nyezetüket. Szórványban élő evangélikusságunk a társadalom minden szintjén a megtartó és ízt adó só sze­repét tölthette be hazánkban. A ránk kényszerített négy évtizedes gettó falainak leomlása után nagyon fontosnak tartom ezt a nyitottságot: egyházunkat az tarthatja meg ma is, ha van olyan szilárd hite és tanítása, amelyen ke­resztül be tudja fogadni az új szellemi impulzusokat, és van hitelesen képviselt mondanivalója a minket körülvevő világ felé. A reményeink szerint megújuló múzeum ezt a nyitottságot szeretné képviselni, miközben hűséges ma­rad a maga három évtizedes és egyházunk öt évszáza­dos örökségéhez. ◄ ► Dr, SzAla Erzsébet < A több évszázados múltra visszatekintő sop­roni evangélikus gyülekezet története egy­idős a magyarországi reformáció történeté­vel. Luther Márton tanainak hatására Sopron város lakosságának nagy része már a 16. század közepére a reformáció hívéül szegődött: a város négy templo­mában evangélikus igehirdetés hangzott. Az evan­gélikus vallású tagokból álló városi tanács a régi hu­manista iskolát is Luther szellemében szervezte újjá. A soproni gyülekezet jeles lelkészei már aló. század folyamán is nagy gondot fordítottak - az igehirdetés, a hitélet gyakorlása mellett - a művészetek és a tudo­mány támogatására. Nemcsak kátét és agendát írtak, de könyvtárat, kincstárat és iskolát is alapítottak. A kincstárban elsősorban az egyházközség liturgikus tárgyait őrizték. A gyönyörű reneszánsz és barokk mű­tárgyak, keresztek, a szentségek kiszolgáltatásához szükséges, kelyhek, tálak, cibóriumok, úrvacsorái bor- kancsók gyűjtése, készíttetése tudatos mecenatúra ered­ménye. E tárgyak a 16-17. század jeles hazai és külföldi ötvösművészeinek ügyességét, fantáziáját, szakmai tu­dását, művészetét tükrözik. A tárgyi anyag gyűjtése Lang Mátyás lelkészsége idején (1650-1682) indult meg, és a századok folyamán jeles mecénások, főúri és polgári személyek adományai révén gazdagodott. Az egyik legjelentősebb adományozó Gálffy Ádám volt, aki több felbecsülhetetlen értékű mű­tárggyal gazdagította a soproni evangélikus gyülekezetét, annak muzeális gyűjteményét. Gálffy Ádám (1622-1686) Gálffy János bécsi posz­tókereskedő fia, aki a protestánsok üldözése miatt Sopronba költözött. Apja után fia, Ádám szintén a kereskedői pályára lépett. Kassán, Bécsben, majd Po­zsonyban élt. 1674-ben költözött vissza Sopronba, szülei egykori házába. Tekintélyes adományokkal tá­mogatta az 1674-ben emelt első fatemplom építését. Az 1676. évi nagy soproni tűzvész elpusztította a templomot. Az újjáépítéshez szükséges gyűjtés azonnal megindult, s a legnagyobb adakozók között ismét Gálffy Ádámot találjuk. Ő ajándékozta a soproni evangélikus gyülekezetnek a keresztelőtálat, a kereszte- lőkancsót, az oltárkeresztet és a kelyhet is, valamint a tizenhat karú hatalmas templomi csillárt. mmmsmmmmmtmmmimtiiBaiammmimmitKvímgsaKieimiutssam A keresztelőtál a soproni gyűjtemény kincstá­rának egyik legszebb darabja. Az adományozás tényét az 1676. augusztus 25-én kelt adományo­zólevél is bizonyítja, amely a gyülekezet levéltárá­ban található. A keresztelőtál kör alakú. Átmérője 53 cm, magassága 4 cm. A tál karimájának szélessé­ge 10 cm. Vert ezüstből készült domborműves alko­tás, amelynek súlya 2,87 kg. A tálon Augsburg hite­lesítő jegyét, a fenyőtobozt, valamint a mester I. B. monogramját látjuk. A tál belsejének domborműve Jézus megkeresz- telését ábrázolja. Karimáján .a gyermekek megáldását láthatjuk, valamint , néhány jelenetet az Apostolok cselekedeteinek könyvéből: a bíborárus asszonynak, illetve Kornéliusz századosnak és háza népének meg- keresztelkedését. A tál trébeléssel, poncolással és cizellálással ké­szült. Gazdag növénydíszítés jellemzi. A barokkosán futtatott szalagon igehelyek olvashatóak. A másik - mai napig használatban lévő - gyönyörű barokk öt­vöstárgyunk, az ékköves barokk kehely szintén Gálffy Ádám adománya. A díszes úrvacsorái kehely pontos készítési ideje ismeretlen, de a soproni gyülekezet 17, századi lel­tárkönyvei alapján 1676 és 1695 közé tehetjük. A passiójelenetes, zománcos, ékköves barokk ke­hely magassága 26,5 cm, (talpmagasság 17 cm, a kupa magassága 10 cm). Talpát, noduszát és kupá­ját zománcfestmények díszítik. A zománcos passió­jeleneteket leveles applikált díszek veszik körül, és gránát ékkövek körítik. Az egyik mezőben Jézus mel­lett egy angyal, az alvó tanítványok és a fatörzs - mint a bűneset fája - jelenik meg. A művész láttat­ja a feltámadást is, amint Jézus lebegve áll a sír fe­lett, jelezve a halál legyőzetését. Baljában keresztet tart, felemelt jobbjával pedig a feltámadást hirdeti. A kehely és paténája - jelzés és jegy nélkül - fel­tehetően magyar munka. A hazai és német barokk ötvösművészet e reme­kei a soproni evangélikus múzeum legszebb kiállítá­si tárgyai. Az ékköves barokk kehely azonban nem­csak remek kiállítási tárgy, hanem - századok óta s napjainkban is - liturgikus célt is szolgál: minden évben e kehellyel osztja az úrvacsorát a konfirmáló lelkész. ◄

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom