Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-06-29 / 26. szám
Evangélikus Élet 2003. JÚNIUS 29. 3. oldal Uj keretek között az egyház jó rendje Erdélyben (Folytatás az 1. oldatról.) A Kolozsvár székhelyű Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházhoz azonban nem csupán erdélyi és nem csupán magyar evangélikusok tartoznak. A Trianon után létrejött és struktúrájában többször módosult egyházkerülethez 1952-ben csatlakoztak a ma már önálló egyházmegyét alkotó bánáti szlovák evangélikus gyülekezetek, a Brassói Egyházmegyének pedig van egy román gyülekezete is Bukarestben. (Ez egyébként az egyetlen román evangélikus gyülekezet a világon.) Még a mostani névválasztásban is szerepet játszott egyháztörténeti adalék, hogy a lutheri reformáció hatására sorra alakult magyar evangélikus gyülekezetek évszázadokon át a romániai szász evangélikus egyház kötelékébe tartoztak. Az önálló magyar esperességet létrehozó Brassó környéki, illetőleg a barcasági gyülekezetek csak 1886-ban csatlakoztak a Tiszai Evangélikus Egyházkerülethez. A jelenlegi egyházkerület jogelődjének megalakításáról 1921 nyarán határozott az ekkor már kétszeres kisebbségi léttel szembesülni kényszerült kolozsvári zsinat. A kommunista diktatúra évtizedeiben személyében is meghurcolt Mózes Áron püspök mégsem véletlenül választotta ünnepi igehirdetésének alapjául a 46. zsoltár sorait: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, biztos segítség a nyomorúság idején. " „Törvényeink nem önmagukban jók vagy rosz- szak, hanem attól, hogy akik azzal kormányoznak és fegyelmeznek, milyen emberek. Adja Isten, hogy az új Kánon valamennyiünk kezében evangélikus hívő népünk javát, megmarádását, jövőjét szolgálja” - ezekkel a szavakkal már az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen zárta a zsinat munkáját összegző beszámolóját dr. Kovács László-Attila (fent) teológiai tanár. O volt az, aki - több erőtlen kísérlet után - „vette a bátorságot”, hogy 1996-ban benyújtsa a püspöki hivatalba az új szervezetiszabályzat-terveze- tet. Az eleddig hatályban volt Kánon ugyanis még valamikor az 50-es évek elején született, magán viselve a kommunista hatalom megszorító törekvéseinek „nehezékét”. A törvényalkotó munka folyamatát ismertető beszámolóból kitűnt, hogy az új alapszabályban sem sikerült minden területen korszerűsíteni az egyházkormányzás struktúráját, az azonban alighanem példaértékű, hogy erdélyi testvéregyházunk alaptörvénye konkrétan rögzíti minden egyházi tisztségviselő feladatkörét - az egyház- községi presbitertől kezdve a legmagasabb egyházkerületi tisztségviselőig. „Egész zsinati munkánk alapvető egyházi, teológiai hátterét egy kettőség, egy látszólagos ellentét feloldásának törekvése határozza meg” - mutatott rá tájékoztató előadásában Adorjáni Dezső-Zoltán (jobbra) püspökhelyettes, a zsinat főjegyzője, aki szerint semmi esetre sem szerencsés (és nem is szükségszerű) a népegyház és a hitvalló egyház fogalmának szembeállítása. Az egyházkerület püspökének tiszte volt az új szervezeti szabályzat kihirdetése, melynek elfogadásával - egyebek mellett - törvényerőre emelkedett az is. hogy a püspököt mostantól tizenkét éves mandátummal választják, és legfeljebb 71 éves koráig maradhat hivatalában. Többekben némi csalódást keltett, hogy a 72. életévében járó Mózes Árpád magára nézve még nem tekinti kötelezőnek a törvény e paragrafusát. Az egyházi vezető lapunknak is megerősítette, hogy - mivel őt a korábbi zsinat még „élethossziglan választotta” - ragaszkodik hozzá, hogy nyugdíjba vonulásának időpontját ő határozza meg... Jóllehet a zsinati ülés kapcsán a helyi sajtó előszeretettel foglalkozott ezzel a kérdéssel, az ünnepi közgyűlés mindvégig mentes maradt a személyeskedésektől. A közel háromórás templomi együttlét a kül- és belföldi vendégek, illetőleg a testvéregyházak képviselőinek üdvözlőbeszédeivel zárult. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke köszöntőjében az élő és a halon egyház ismérveiről csokorba szedett gondolatokat is megosztotta a gyülekezettel. A D. Szebik Imre által idézett „aranymondások” az esti fogadáson is „terítéken maradtak”. Mint azt az egyik erdélyi lelkipásztor megjegyezte: „Igazán sajnálatos, hogy az élő egyház ismérvei nem kaptak helyet - ebben a formában - az erdélyi magyar evangélikusok Kánonjában.” TPK Az élő egyházban sok zajos gyerek és fiatal van - a halott egyház tökéletesen csendes. Az élő egyházban mindig új utakat keresnek - a halott egyház soha nem változtat semmin. Az élő egyház nagy álma az Isten országa - a halott egyháznak rémálmai vannak. Az élő egyház gyorsan növekszik, igy hát nem emlékszik mindenki a másik nevére - a halott egyházban hosszú ideig változatlanok a nevek. Az élő egyház bátorságra, előrehaladásra hív - a halott egyház soha nem kockáztat semmit. Az élő egyház kötelessége a világmisszió - a halott egyház mindenét magának tartja meg. Az élő egyház megbocsát, és bocsánatért könyörög - a halott egyház soha nem vét. Az élő egyházban tizedet fizetők vannak - a halott egyházban csak borravalót adnak. AZ élő egyház látja a kihívásokat és az alkalmakat r- a halott egyház csak a problémákat és veszélyeket észleli. Nem minden célzatosság nélkül közöljük az alábbi dokumentumot a IV. országos evangélikus találkozóra megjelenő lapszámunkban. A szolgálati stratégia bizonyára a szombat délutánra tervezett kiscsoportos beszélgetések témáinak feldolgozásához is segítséget nyújthat. A Magyarországi Evangélikus Egyház szolgálati stratégiája 2003-2006 1) A jelenlegi helyzet körvonalai: 3 püspökség, 16 esperes- ség, 280 lelkészi hivatal, 34 oktatási intézmény, 30 szoci- áli^intézmény, 360 lelkész, 1000 tanár, 305 ezer evangélikus, 10 ezer diák, 1000 gondozott otthonainkban. 10%-os templomba járás, 25-30%-os anyagi fedezet a hívek részéről a kiadásainkra. A lelkészi állások 5%-a üres. Iskolalelkészek néhány esetben szolgálnak. 2) Javaslat a megújulásra- Lelkészekkel való intenzívebb foglalkozás teológiai szimpózium keretében.- Gyülekezeti munkások képzése országos szinten Pilis- csabán.- Iskolalelkészi állások szervezése minden intézményben.- Kerületi lelkészek beállítása lelkészek tanácsolására, lelkigondozására: legkorábban 2005-től; egyidejűleg kerületi missziói lelkészek is.- Tábori lelkészi álláshelyek betöltése 2003-ban.- A népszámlálás adatai alapján kívánatosnak tartott településeken lelkészi szolgálat biztosítása. Legfeljebb egyházkerületenként 3-3 állás szervezendő fokozatosan.- A lelkészi fizetések rendezése.- Az egyházi törvények modernizálása.- A gyülekezeti belső mag erősítése, intenzív lelkigondozói munka szervezése, az igehirdetés és teológiai munka , megújulása, a gyülekezet financiális feladatainak új alapokra helyezése.- A lelkészutánpótlás tudatos szervezése. A cigányok közti munka átgondolása. Lektorok és laikus prédikátorok képzése a gyülekeze- timunkás-képzés keretein belül.- Országos Egészségügyi Központ létrehozása a gyülekezeti és szervezeti diakóniai tevékenység színvonalának biztosítására.- Aszód kérdése. 3) Az elképzelt gyülekezet jövőképe A népegyházi keretek lassú gyengülése szükségessé teszi a tudatos, hitvalló egyháztagság gondolatának hangsúlyozását. Ezt a fogyó létszám is indokolja. Ebben a gyülekezetben mindenkinek van feladata. Nyitott az új hívek fogadására és munkára való felkészítésére. Segítő, hordozó közösség. Létével vonz, szolgálatával missziónál. Betagolódik az egyházmegye, a kerület és az országos egyház életébe. Szociális és kulturális területen különösen aktív. Ha vannak intézményei, jótékonyan termékenyíti a gyülekezet és az intézmény közös szolgálata az evangélium hatékonyságát. Minden jelentősebb gyülekezet törekszik intézmény, iskola, óvoda, szeretetotthon létrehozására. Az intézmények spirituális karakterének biztosítása elsőbbséget élvez. 4) A célok meghatározása Át kell gondolnunk kerületenként, hogy hány anyagyülekezet működését szükséges biztosítani. Meghatározó faktorok: gyülekezeti lélekszám szórványokkal, anyagi fórrá; sok felmérése, lelkészi munka felmérése hittan, kórház és tábori lelkészi munka figyelembevételével. Szükség szerint új lelkészi állások létrehozása nagy gyülekezeteinkben, 1500-2000 lélek fejkvóta alapján. A nagy gyülekezetek fokozott gondozása. Területenként behatárolt belmissziói központok létrehozása, működési szabályzatuk elkészítése. Működőképes egyház törvényekkel történő irányítása megfelelő testületek útján. Komolyan megfontolandó törvényi szabályozás a zsinat és a közgyűlés feladatának egy testületben történő szervezésére. (Kívánatos lenne egy szakjogász felkérése a törvénytervezet elkészítésére.) A feladat a közeljövőben megoldandó. 5) Indokok- A fogyó gyülekezeti létszám missziói stratégiát igényel a belső kör aktivizálására éppúgy, mint a kívülről érkezők fogadására és megszólítására.- A megnövekedett lelkészi létszám biztosítja a stratégia megvalósítását, indokolja szolgálatba állításuk lehetőségének kidolgozását.- A misszionáló és szolgálni kész gyülekezet vonzó és hasznos jelenlét a modem társadalomban.- Ifjúságunk megszólítása iskoláinkban és kollégiumainkban a jövő záloga. Iskolalelkészségek és lehetőség szerint önálló kollégiumi hálózat kiépítése. Részvétel a protestáns kollégium létrehozásában Budapesten, a XII. kerületben.- A tábori és börtönlelkészségek kisegítő karaktere fontos.- A zsinati törvények megváltoztatása az egyszerűsítést jelenti, a működőképességet javítja, és létszámunk arányában biztosítja a szervezeti felépítés nagyságát. Fenti célok megvalósításának kell alárendelni az Országos Egyház financiális forrásait az évenkénti költségvetésben. Isten áldása legyen terveinken és elgondolásainkon! D. Szebik Imre Sztárcsömör - avagy van hely a Missziónak is? Vásárló: - Mondja, veszik ezeket a lapokat? Újságárus: - Mintha csak ingyen adnák! Vásárló: - Na de ennyiféle hogy él meg a piacon?! Nem is hiszem, hogy mindre van kereslet.. Újságárus: - Pedig van. A ... magazint úgy viszik, mint a cukrot! A ...-bál pedig már nem is tudnék adni, elfogyott A fenti dialógus annak a párbeszédnek a rövidített és újságnevektől „megtisztított” változata, amelyben jómagam vettem részt a minap gyakorta látogatott lapkereskedőm boltjában. Egyébként a hely és az idő esetleges, bárki, bármikor hasonló tapasztalatokra tehet szert, ha megállva egy stand előtt, elmélázik a médiapiac - bizonyosan osztódással szaporodó - tagadhatatlanul sikeres termékei, a „sztármagazinok” felett... Szóval, amikor a pletykalapok, sztorimagazinok (valamennyi hetilap, hetente hozzák a „friss híreket” a sztárvilágból!) számolásánál hatig jutottam, nem állhattam meg, hogy fel ne tegyem a fenti kérdést. A következtetést pedig könnyedén levonhatjuk együtt: az emberek ki vannak éhezve a valódi vagy a média által számukra „megcsinált” sztárok (színészek, zenészek, tévések, közszereplők, „valóvilágosok”, sőt ma már a politikusok is ide tartoznak) titkaira, életük intim pillanataira, a színes sztorikra, a bennfentes pletykákra, a botrányokra és hőstettekre - egyszóval mindenre. Az igényt felismerve pedig nem kockáztat túl nagyot az a lapkiadó, amelyik elindít előbb egy, majd még egy sztárlapot, hogy kiszolgálja az olvasói igényt. A siker garantált, a haszon nagy, a baj maximum annyi, hogy a jó üzlet reményében rögtön jön a konkurencia is, egy még „sztárabb”, még „pletykább” lappal... Jön, mert „ez kell”, mert a kereslet-kínálat törvényszerűsége örök. Immár második éve azonban egy sztármagazinnak, botránylapnak, pletykaforrá&nak éppen nem nevezhető magazin is szerényen meghúzódik az újságosbódék sarkában. Esetleg az árus jóvoltából még a kirakatba is kikerülhet - ha nem is teljes terjedelemben, de a csücske talán kilátszik... S akik készítik, hisznek abban, hogy ez a lap is színes. És hogy van rá igény. Olvasói igény, amelyet a szó szoros értelmében szeretnénk (kiszolgálni. Hisz- szük, hogy sokan éheznek - nagyságrendekkel többen, mint a sztárpletykákra - az igazi hirre: az evangéliumra. Merthogy ez valamennyiünket egészen személyesén, közelről érint... Jobban, mint Z adriai nyaralása és W legújabb autócsodája. Ez a „szerényen meghúzódó" lap a Misszió, az evangélikus egyház kéthavonta jelentkező tematikus magazinja. Igaz, nem hoz hetente friss híreket X-ről, az aktuális példaképről, és nem közli az Y botrányos magánéletéről készült paparazzi fotókat. De színes. Nemcsak nyomdatechnikailag tartalmában is. És aktuális, mai, mert a ma emberéhez szól egy kétezer éves üzenettel: Jézus Krisztus evangéliumával. Mert lehet, hogy vannak, akik már meg- csömörlöttek a sztároktól, az istenített halandóktól, és másra vágynak. Olyan olvasnivalóra, amiben találnak valamit, Valakit, aki nem sztár, aki nem harsány, aki nem dülleszti a mellét, hogy milyen sikeres, milyen gazdag, és milyen eredeti. Olyan írásokra vágynak talán, amelyek „csak” emberekről, nem sztárokról szólnak, beszámolókra, amelyek nem sztorik, „csak” érdekes, tanulságos, hiterősítő történetek. Hiszen vannak ilyenek. Talán éppen Ön is tud egyet... A Misszió azokhoz szól, akik az élet által megfogalmazott kérdésekre keresztény, krisztusi választ keresnek. Hiszem, hogy van kereslet ilyen jellegű lapra, hogy nincs messze az az idő, amikor újságos ismerősöm nem fog tudni adni nekem a legújabb Misszióból. Mert már elfogyott. Elvitték, mintha ingyen adnák... K. D.