Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-03-23 / 12. szám

2. oldal 2003. MÁRCIUS 23. Evangélikus Élet ELŐ VIZ Fizetésképtelenség Elfelejtettem kenyeret venni, előfordul néha az emberrel ilyesmi. Sebaj, van a sarkon egy pékség, majd ott vásárolok, hiszen mindig friss, ropogós a pékáru. A sütödéből kis ablakocska nyílik az utcá­ra, és meglehetősen hosszú sor kanyarog előtte. Látni lehet, ahogyan a legények dolgoznak, a kenyér a kemencéből egye­nesen a polcra kerül. Hideg van, a tél nem akar ereszteni a szorításából, jeges szél süvít, amolyan csont mélyére hatoló, dermesztő. Állok a sorban, toporgok és bosszankodom: hogy felejthettem el... Előttem töpörödött anyóka, madárcsontú, hajlott hátú nénike. Reszketősen fogja egyik kezében a szaty­rát, a másikban a pénztárcáját. Ő követ­kezik, megszólal: - Egy félkilós barna kenyeret kérek. Az eladó kinyújtja a pa­pírba tekert cipót, és közli az árát: - Száz­nyolc forint lesz. Száznyolc forint? - kér­dez vissza a néni. - Olyan sok? Annyi nincs nálam, nem tudtam, hogy drágább lett. Kémék szépen inkább egy félkilós fehér kenyeret, az csak ötven forint. Állok az élet színháza előtt, és elfacsa- rodik a szívem. Nézem az eladó közö­nyös arcát, értetlenkedő arckifejezését, lebiggyesztett ajkát. Nem érti a helyze­tet, méltatlankodik. Türelmetlenül dobol az ujjúval, fütyörészik. A hajlott hátú anyóka röstelkedve körültekint, leteszi összeszámolt pénzecskéjét a pultra, el­veszi a kenyerét, és szemlesütve, meg- szégyenülten elcsoszog. Talán mindennapi a jelenet, megszo­kott, unalmas. Egyedül élő kisnyugdíjas, akinek nincsen elég pénze kenyérre. Ő nem szerepel a híradóban, nem cikkez­nek róla a színes magazinok, és nyilat­kozni sem szokott fontos események kapcsán. Szeretett volna fél kiló barna kenyeret venni, de nem futotta rá, pedig lehet, hogy ez tette volna ünnepivé, kü­lönlegessé a vasárnapi ebédet. Figyeltem őt, amint lassan távolodik, és arra gondoltam, hogy hozzá hasonlóan senki nem tud majd fizetni akkor, amikor Isten előtt kell elszámolnia az életével. Minden bizonnyal azok a tettek fognak említtetni először, amelyekre büszkék va­gyunk, és amelyekről úgy gondoljuk, hogy Isten előtt jó színben tüntethetjük fel magunkat általuk. Miután ezeket fel­soroltuk. igyekszünk majd szóba hozni' minden apróságot, de hiába. Cselekedete­ink, saját érdemeink alapján nem nyerhet­jük el az örök élet ajándékát. Bármilyen hosszú lehet a lista: nem elég. Ha így len­ne, Jézus fölöslegesen halt volna meg a kereszten, hiszen képesek lennénk csele­kedeteink alapján „kiérdemelni”, megvá­sárolni üdvösségünket. Fizetésképtelenek vagyunk. Nem tu­dunk alkudozni, nem kérhetünk valami ol­csóbbat, mint előttem a kisnyugdíjas néni. Nem válogathatunk az „örök élet”, az „örökebb élet” és „legörökebb élet között” aszerint, hogy mennyire futja „fizetőesz­közünkből” - azaz cselekedeteinkből. Örök élet, üdvösség csak egy van. Is­ten egy örömteli menyegzőre vár bennün­ket. Olyanra, amelyre csak*jutalomból, kegyelemből lehet bejutni. Mi képtelenek vagyunk arra, hogy kifizessük a belépő árát, ám valaki már megtérítette helyet­tünk: Jézus Krisztus. Azért, hogy mind­nyájunknak örök élete lehessen. Szabó Szilárd BOJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) Szemeim az Úrra néznek - az Isten Bárányára Oculi - a szemek vasárnapja a böjti idő­szak vasárnapjainak sorában. Látvány pedig bőven akad körülöttünk. Sokan versengenek azért, hogy figyelmünket rájuk pazaroljuk. A böjti csendesség jó alkalom arra, hogy megfáradt tekintetün­ket az Isten szeretetének igazán hiteles szemléltetőjére, Isten Bárányára irányít­suk. Őrá és nem a fejünk fölé magasodó, megoldhatatlannak tűnő gondokra, ba­jokra, elesettségünkre, bűneink terhére és az azokkal szembeni tehetetlensé­günkre, hanem a mindezeket elhordozó Úrra. Isten Bárányára, aki elveszi a világ bűnét, magára veszi erőtlenségünket. Valószínű, hogy az ember nem a 21. század elején vált fogékonnyá a látványos­ságokra, a különféle valóságshow-kra. Az igéből tudjuk, hogy sokan voltak kíván­csiak a meglehetősen különc módon élő, teveszőr ruhát viselő, sáskával és erdei mézzel táplálkozó Keresztelő Jánosra. Tömegével vonultak a pusztába, hogy láthassák őt. Az embereket az sem riasz­totta el, hogy János igen keményen osto­Jn 1,35-40 rozta őket, és ítélettel fenyegetett. Szá­mosán követték is őt. Nem tudjuk, hányán - bizonyára az egyszerűen csak a szenzációt keresőknél jóval kevesebben -, de akadtak olyanok is, akik megértették János igehirdetésének üzenetét: hogy nem ő a fontos, hanem az, aki utána érkezik. Ő csak az utat készíti. Nincs semmi keserűség János szavaiban, hanem a tiszta öröm csendül ki belőlük, amikor tanítványai közül néhányan „be­árulják” nála Jézust, mondván, hogy őt immár többen követik. János így felel: „Neki növekednie kell, nekem pedig ki­sebbé lennem”(Jn 3,30). A Jézusra muta­tó élet legnagyobb öröme, ha emberi szí­vek nyílnak meg Jézus, az Isten Báránya előtt. Nála fontosabbá, nagyobbá senki és semmi nem válhat az életben. Igénkben két tanítványt látunk, akik János bizonyságtételének hatására Jézus nyomába szegődnek. Megérintette őket az igehirdetés. Először talán őket is csak a kíváncsiság hajtja. De Jézust nem lehet csak úgy távolról figyelgetni; külső szemlélőként, őt magát igazán fel nem vállalva követni. Nem lehet életét a tv képernyőjének biztonságos távolságából „kukkolni”, suttyomban utána osonni; a végsőkig fenntartva a menekülés útját iránta el nem köteleződni. Jézus felteszi a kérdést: „Mit kerestek?” Eljön az idő, amikor nem lehet kibújni a vá­laszadás alól, színt kell vallani: Hozzá aka­rok tartozni? Fontos-e nekem annyira, hogy hajlandó legyek bemenni Hozzá? Szánok-e Rá időt napom olyanynyira értékesnek vélt perceiből? Van-e bennem éhség arra, hogy Őt hallgassam? Mesterem-e, akinek a sza­vára figyelek, vezetését, útmutatását köve­tem? A böjt nagyszerű lehetőség arra, hogy minél inkább kirekesszük napjainkból mindazt, ami elvonja figyelmünket az Úr Jézusról, és meghalljuk, ha bennünket is megszólít. Tekintete nem siklik el életünk nehézségei fölött. Ő számunkra is az új élet lehetősége, a békesség forrása. Tudjuk az igéből, hogy az ilyen mély megérintettség, az, ha életünket odaszánjuk Istennek, nem marad következmény nélkül. A követőkből követek lesznek. András alig váija, hogy elmondhassa testvérének, Si­monnak, hogy megtalálta a Messiást. Legyenek áldottak Isten követei az életünkben, akik - maguk is az Úrra néz­ve - tekintetünket az Úr Jézusra irányí­tották! Boldogok a szolgák, akiknek megadatik, hogy másokat Jézushoz ve­zessenek. Naponként elcsendesedve, magunkat újra odaszánva legyünk mi is az Ő útjának készítői mások életében! Győri Péter Benjámin IMÁDKOZZUNK! Urunk, Jézus, Isten Báránya! Köszönjük szeretetteljes figyelme­det, amellyel életünket kíséred! Hálát adunk Neked, hogy nem engedsz ben­nünket elkallódni, sodródni, hanem személyesen hozzánk szólsz, megszólí­tasz. Áldd meg minden napunkat, hogy egy se múljék el anélkül, hogy Veled találkoznánk. Tégy bennünket követeiddé, akik Rád figyelnek, és má­sokat is Hozzád vezetnek! Ámen. o RATIO OECUMENICA Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyüleke­zeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának ala­kításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Mindenható Atyánk, emberszerető Urunk, áldott Vi­gasztaló! Téged szólítunk meg imádságunkkal, aki hoz­zánk vezető és előttünk feltáruló utakon ismerteted és osztod meg velünk önmagad. A keresztséget adtad ne­künk meghívásul, igéddel magadhoz és egymáshoz gyüjtesz, az úrvacsorával pedig megtartasz legbelsőbb jelenlétedben és a legerősebb közösségben. Szomorúan és szégyenkezve valljuk meg, hogy ennek ellenére ben­nünk és körülöttünk alig-alig növekszik az élet. Ezért most kérünk Téged, hogy közös( imádságunk legyen életté és erővé, a halál és háború,, a,bűn ús, magány, a mulasztás és minden emberi nyomorúság'ellen. Az egész világot fenyegető háború szelében Hozzád kiáltunk. Nem a Te mindenhatóságod, hanem az emberi élet törik össze a gyilkos és pusztító viharban. Hiszen nem Te vagy gyenge ahhoz, hogy „megállj”-t parancsolj az emberi gonoszságnak és gyilkolási hajlamnak, hanem mi, emberek bizonyulunk újra és újra gyengének hozzá. Ezért hatalmadban és segítségedben bízva fordulunk Te- hozzád: az emberi diktatúrák és demokráciák áldozatait látva tárd fel előttünk a békesség útját, taníts a Te elköte- lezéseddel szeretni felebarátainkat, és vigasztalj minket és minden esendő embert, hogy a Te hatalmad ott sem ér véget, ahol mi már semmit sem tehetünk. Könyörgünk testvéreinkért, az egész keresztény egy­házért, amely láthatatlan hálóként van jelen az egész vi­lágon, és egy Úr népeként egy új világ jele a sóhajtozó emberiségben.. Add, hogy láthassunk és élhessünk meg­újulást hazai evangélikus egyházunkban, melynek kö­zösségében sokakat ez a vasárnap is az egymástól ka­pott fájdalmas sebekre emlékeztet. Taníts inkább a test­vérek és az elesettek terhét hordani, semmint egymást megterhelni. Segíts egymást önmagunknál többre be­csülni, jobban tisztelni és egyházunkat szívből szeretni. Újítsd meg a pásztorokat és egyházunk népét, hogy így járjuk a vezetés és a szolgálat útját, saját példánkkal igazítva erre az útra a gondunkra bízottakat. Istenünk, a Te mennyei, örök erődbe ajánljuk az ár­vákat és özvegyeket, a testben vagy lélekben betegeket, a haldoklókat, az elhagyottakat és magányosokat, a sze­gényeket és hajléktalanokat, és mindazokat, akik mellé nem áll senki. Mi, akik Tebenned örök támaszt találunk, legyőzhetetlen, gyógyító szeretetedbe ajánljuk őket az egész világgal és önmagunkkal együtt. Ámen. ROMANO GUARDINI: Kezedből Mintha szüntelen kezedből kapnám önmagam, így bomlik ki valóm, örömöm szintúgy. Minduntalan rám esik pillantásod, és én ebből élek, Üdvöm, Alkotóm. Oktass jelenléted csöndjében megérteni azt a titkot, amely én vagyok, mégpedig általad, éretted, színed előtt. Fordította: Bodrog Miklós--SAROK 3 £ 5 űü 3 h 3 Országos papnécsendesnapra várunk minden papné testvért március 29-én. szombaton fél 10 órai kezdettel a Deák téri gimnázium dísztermében (1052 Budapest, Sütő u. 1.). A nap témája: Hitünk és egészségünk PROGRAM: 09.30 - Imádság, bemutatkozás 10.00 Áhítat - I .ászióné Házi Magdolna, lelkész 10.20 - Filmvetítés 10.30 - Egészségünk - dr. Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézete igazgatójának előadása 11.15- Plenáris beszélgetés 12.15- Ebéd 13.30 - Csoportbeszélgetések 15.00 - Fórum püspökeink részvételével 15.30 - Áhitat - Sárkány Tibor, ny. lelkész TUDNIVALÓK: Jelentkezés: 2003. március 20-ig az Északi Püspöki Hivatalban - 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. címen. (Telefon: 394-2335; fax: 394-2440) Gyermekmegőrzésről gondoskodunk, ennek igénybevételét is kérjük jelezni! Az Országos Egyház szerény ebédet ad, és a vonat, illetve távolsági busz költ­ségét megtéríti. A költségtérítéshez áfás számlát kérünk hozni a Magyarországi Evangélikus Egyház (1085 Budapest, Üllői út 24.) nevére és címére kiállítva! LITURGIKUS TÉR A torony teszi a templomot. Mielőtt rábólintanék erre a véleményre, hadd mondjam el: torony nélküli templom­ban nőttem fel, és nem is igazán érez­tem e karcsú építmény hiányát. így is templom volt számomra, az igazi. Csak amikor első szolgálati helyemre kerültem, akkor csodálkoztam rá, mi­lyen fontos is valójában. Az évek so­rán aztán egyre beszédesebb jellé vált számomra. Nagyon megszerettem. A templom megjelölt épület - erről árulkodik a torony. Tornyot építeni nem olcsó mulatság. Mégis, ahol te­hetik - ahol a politika nem tiltja, és ahol rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök -, ott a templommal együtt húzzák fel. Igaz, olyan helyet is isme­rünk, ahol jóval később építették hoz­zá a már meglévő templomhajóhoz. Mert valamivel meg kell jelölni az épületet. Kifejezni azt, hogy nem csarnok, nem családi ház, nem magtár az a ház, hanem templom - mivel tor­nya van. Olyan jel ez, mint amikor a püspök és a gyülekezet a felszentelés szertartásában az épületet egy speciá­lis célra, Isten szolgálatára különíti el. A torony kiemelkedő voltával kiemelt építménnyé teszi Isten hajlékát. A torony felfelé mutató ujj - aho­gyan konfirmandusainknak szoktuk ta­nítani. Ez a kép azonban minket, fel­nőtteket is megszólíthat. A 21. század gyermekeiként ugyanis minden arra kényszerít minket, hogy a realitások talaján állva a lábunk elé nézzünk, a következő lépésre figyeljünk. Szüksé­günk van hát arra, hogy valami, valaki felemelje a tekintetünket. A születé­A torony sünk pillanatától lefelé, a sír mélye fe­lé tartó embereknek a torony arról ta­núskodhat: felfelé nézhetünk. Az „oda­fent valókról” tájékozódhatunk. Jóllehet épülnek más tornyok is. Tornyok, amelyek lefelé mutatnak. Bábeli tornyok, emberi képességet di­csérő, az ember hatalmának emlék­művet állító felhőkarcolók. A temp­lomtorony azonban nem ilyen. Az ég felé mutat akkor is, ha csak néhány méterre emelkedik ki. Arra biztat: emelkedjetek ki a hétköznapok lehú­zó valóságából, és úgy éljetek, hogy tekintettel vagytok az égiekre. A torony a messze zengő harang háza. Isten ugyanis minden érzékszer­vünket használja: a szemünk mellett a fülünket is - nemcsak a szavak megér­tésére, hanem más hangjelzések befo­gadására is. A torony a harang szavá­ban megcsendülő isteni jelzést engedi messzire hangzani. A mindennapok forgatagában, az utca zajában ez a hang csak egy lenne a sok közül, a to­ronyba emelve viszonyt eljuthat más­hová is a hír: Istennel beszélhetünk (amikor imádságra, istentiszteletre hív), az örök élet reménységében bú­csúzhatunk halottainktól (ha temetés­ről, halálesetről tájékoztat), de a ránk leselkedő veszélyre is figyelmeztethet (például tűz esetén). A templomtorony: távlatokat bizto­sító hely. Nemcsak felfelé irányítja te­kintetünket, hanem távlatokban enged gondolkodni. Manapság a toronyba már csak a gyerekek akarnak feljutni, a ha­rangozó is csupán „lentről” húzza a ha­rangot. Pedig néha érdemes felmenni és kinézni onnét. Sokan éppen ezt élvezik a hegymászásban: a csúcsról sok min­dent láthatunk. Ezért építünk kilátókat is. A templomtorony tehát jelkép: azt fejezi ki, hogy a magasból távolba lehet látni. Nem egyszerűen addig, ameddig a szem ellát, hanem tovább is. Az Isten szeretetének magasságába emelkedve az igazi perspektívát láthatjuk meg, amelyből átértékelődnek a dolgaink. Ha egy gépkocsivezető csak az autó orra elé néz, akkor egy pillanat alatt végze­tes helyzetbe kerülhet. Ha a távoli utat kémleli, látószögében ott van a közvet­len néhány méter is. Akkor látjuk jól életünkben a közeli pontokat, lehetősé­geket és teendőket, ha a távlatot is néz­zük. A távollátáshoz pedig fel kell emelkedni. Ennek emlékeztető, figyel­meztető jele a torony. A torony az építő hitvallása. Egy arra járó ugyanis elsőként a tornyot pillantja meg. Még nem tudja, milyen a belső, hogyan néz ki a liturgikus tér, milyenek az ablakok, de képet alkot az egészről. S mivel a tornyot pillant­ja meg először, ez lesz első ítéletének alapja. Talán ezért is kiemelkedően fontos az épület megálmodója számá­ra ez a magas építmény. Hiszen már ennek az első benyomásnak is Istenről szóló tanúságtételnek kell lennie. Nem írtam még a toronyóráról, amely a pontos időn túl a kegyelmi időre is emlékeztet. A téma még sok más érdekességet is rejt. A leglénye­gesebb azonban az, hogy a torony számunkra jellé váljon - sokféle érte­lemben. Hafenscher Károly ■ Í*SÉ „Kinek ne olvadoznék szíve az örömtől? Ki az, aki nem akarna szeretni, dicséretet mondani és hálát adni? Ki az, aki kész ne volna az egész világ szolgája lenni, sőt a semminél is szívesen kevesebbé és semmibbé válni, mikor látja, hogy mily drágának ítélt minket maga az Isten, aki atyai akaratát szent Fia engedelmességén oly gazdagon kiárasztotta és megbizo­nyította? ” Luther Márton: Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom