Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-01-12 / 2. szám

2. oldal 2003. JANUÁR 12. Evangélikus Élet r~---------- ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM VASÁRNAP^ "Hű az Jslen' °ki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre. " lKor 1,9 (Zsolt 33,4; Mt 3,13-17; Róm 12,1-3/4-8/; Zsolt 71) A közösség formálja az embert. Egy rossz közösség ma­gával ránthat, negatív irányba formálhatja a jellemet, míg egy jó társaság építő hatá­sú lehet. Isten minket az O egyszülött Fiával való közösségre hívott el. A legjobbat akarja nekünk adni Jézusban. Az Úrral való közösség: részesedésű Szentlélek erején bői, egymáshoz tartozás, közeliét, bizalmas szeretetkapcsolat é#áz üdvösség ígérete. Olyan erőforrás és vigasztalás, amely sehonnan és senkitől mástól nem kapható meg! Keressük a Jézussal való közösséget! Imádkozzunk érte, és becsüljük meg, hogy Is­ten nem hagy magunkra, hanem alakítani, formálni akar Krisztus által! uprpA „ Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat ad nekem a sötétség­ben." 2Sám 22,29 (Mt 5,14.16; ApCsel 10,37-18; lMóz 6,5-22) Télidöben sötétedés után sok otthonban gyújtanak mécsest. Jó érzés, béke költözik az ember leikébe egy mécses mellé ülve. Azonban csak akkor vesszük „hasznát” annak, hogy világít, ha közel vagyunk hozzá. Jézus Krisztusban a világ világossá­ga jelent meg: a mi Mécsesünk békességet hoz, tiszta látást ad, Isten és önmagunk megismerését teszi lehetővé. Rávilágít arra, hogy kicsoda az ember, és mit tett, tesz érte az Isten. De ahhoz, hogy ez a fénysugár megváltoztassa az életünket, nagyon közel lennünk a Fényforráshoz! Rá kell néznünk, fénye elé helyezve a problémáin­kat, hogy megvilágítsa azokat, és megmutassa, jó úton járunk-e. S ha elvétettük vol­na az irányt, akkor elvezethessen a helyes útra. KFnn -Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden HlsüHl vétkemet!" Zsolt 25,18 (Mt 9,2; Józs 3,9-17; lMóz 7,11-24) Mindenki, aki volt már beteg, magányos, akit igazságtalanul megbántottak, becsaptak, aki vesz­tesként került ki valamilyen küzdelemből, magáénak érezheti Dávid szavait. Magáé­nak érezheti továbbá az is, aki bűnös, és bántja a lelkiismerete, aki vágyódik Isten után, de fél, hogy bűne falként emelkedik Isten és önmaga közé, aki szeretne újat kez­deni, de nem tudja, hogyan, vagy nincs meg benne az erő. Ezt a zsoltárt tehát mind­annyian elmondhatjuk... Isten a bűnbánattal hozzá fordulót mélységes szeretettel fo­gadja, mint Atya a gyermekét. Nem a nyomorúságunkban, gyötrődésünkben telik öröme, hanem abban, hogy megvigasztal, felemel a földről, ahová a bajok lenyomtak. SZERDA ”Hagy az Úr Izráel határán túl is!" Mai 1,5 (Mt 15,28; Kol 2,1-7; lMóz 8,1-12) „Beszélünk róla, de nem azért, mintha ezt tenni tud­nánk, hanem azért, mert nem szabad róla hallgatni...” - mondta Augustinus találó­an. Isten nagyságáról, szeretete végtelenségéről beszélünk, mert beszélnünk kell, mert nincs az a hatalom, amely megtilthatná, hogy hirdessük az evangéliumot. Az őskeresztények éppúgy vállalták a kínhalált hitükért, ahogy protestáns elődeink is az üldöztetést, gályarabságot, de ugyanezt tették nagyszüleink, szüléink is az elmúlt nehéz évtizedekben, amikor megőrizték és továbbadták az örömhírt. Hirdetnünk kell nekünk is a jövő generációnak, hogy „Izráel határán túl is nagy az Úr”, és meg­tartja egyházát, nem engedi elveszni népét. qcQxÖRTÖK Krisztus mondja: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzá- wmmmmtmmm. tok „ Jn 14jl8 (HÓS 14 4; Mk 10,13-16; lMóz 8,13-22) A ta­nítványokat megnyugtatja Jézus: nem kell félniük és szoronganiuk, az a közösség, amely létrejött, nem szűnik meg többé az Isten után vágyódó, bűneitől megszaba­dulni akaró ember és a hozzá kegyelemmel, üdvösséggel érkező Krisztus között. A „világ végezetéig” fennáll (Mt 28,20) és működik a kommunikáció, az Ige olvasá­sa, hallgatása, a szentségek, az imádságban történő Isten-ember párbeszéd révén. Már itt és most részesedünk az Atyával való életközösségben, egy napon. Jézus Krisztus második eljövetelekor pedig a ma még szorító bilincseinket (betegség, fáj­dalom, könny, gyász, halál) is örökre leveszi rólunk (Jel 21,3 kk.). ÍWÉNTEK R7ű; „Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek 1 ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja." Róm 10,12 (5Móz 9,26; Lk 12,49-53; lMóz 9,1-17) A mi szemünk a különbséget látja meg, Isten az azonosságra emlékeztet. Mi személyválogatók vagyunk. Isten egyformán hozza fel napját jóra és gonoszra, hullat esőt, ad mindennapi kenyeret. Mi hajlamosak vagyunk a kirekesztésre. Isten azonban befogad minket az atyai házba. Úgy állunk előtte, amint vagyunk, álarcok, felvett szerepek, begyakorolt pó­zok nélkül, pőrén. Sem a világban betöltött tisztségünk, sem pénzünk, sem tudomá­nyunk nem tehet mássá, mint akik vagyunk: Isten nélkül elveszett, halálra ítélt em­berek, akiknek egyetlen reményük van: Krisztus. Benne öltött testet Isten bőkezűsége. Ha Jézussal élünk, az életünk értelmét találjuk meg. SZOMBAT "Ha azl gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz kö- “ A rülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éj­szaka világos lenne, mint a nappal. ” Zsolt 139,11-12 (Jn 1,5; Mt 6,6-13; lMóz 11,1-9) Isten akkor is velünk van, és kinyújtja a karját értünk, amikor teljesen re­ménytelennek éljük meg a sorsunkat. Nincs olyan körülmény, amely meggátolhat­ná Őt abban, hogy szeretetét ránk árassza, hogy megmutassa, hogy nem hiábavaló­an élünk, hogy van Valaki, akinek mindennél drágábbak és értékesebbek vagyunk, akikért egyszülött Fiát is odaadta. Amikor épp elnyelne a sötétség, Isten időben se­gítségünkre siet. Az ő atyai tekintete áthatol rajta, és képes új utat, célt, társakat ad­ni akkor, amikor mi már feladtuk. Bízzuk rá magunkat, engedjük, hogy átvegye éle­tünk irányítását. K. D. ___________________________________________________________/ VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI 1. VASÁRNAP Nincs visszaút Egyiptomba! 4Móz 14,10b—23 Egész életünk akarva-akaratlanul dönté­sek, olykor életre szóló, visszavonhatatlan elhatározások sorozatából áll. Néha olyan helyzetben kell állást foglalnunk, amely­ben a lehetséges megoldások közül egyik sem látszik igazán megnyugtatónak vagy megfelelőnek. Olyan élethelyzet is adód­hat, amikor a tehetetlenség szívbemarko- ló, olykor kegyetlen érzése jut osztályré­szül. Ilyenkor nem tehetünk már semmit, nincs mód a változtatásra, a kocka el van vetve, nincs többé visszaút. Ahogy ezt a dalszerző is megénekelte a közelmúlt egyik népszerű slágerében: Múlnak a gyermekévek, nincs visszaút, új csodák nem várnak reánk... (Ihász Gábor). Keresztényként sem mindig könnyű egy-egy döntés meghozatala. Esetleg át­éltük már azt is, hogy Isten látszólag ma­gunkra hagyott, s végül egyedül kellett dűlőre jutnunk. Egy-egy nemzet - s még inkább an­nak vezetői, képviselői - gyakran kerül­nek olyan politikai, társadalmi vagy ép­pen gazdasági döntéshelyzetbe, amely évekre, sőt évtizedekre meghatározhatja az adott ország jövőjét, sorsát. Az Ószö­vetség arról tanúskodik, hogy Izrael népe többször is átélte ugyanezt. A mai epizód abban az időben játszódik, amikor Izrael népe - az Egyiptomból való sikeres sza­badulást követően - lassan a pusztai ván­dorlás végéhez ért. Küszöbön volt a hon­foglalás. A kijelölt kémek, Józsué és Káléb örömteli, ugyanakkor elrettentő hírekkel érkeztek vissza Kánaánból: az ígéret földje valóban tejjel-mézzel folyó és nagyon termékeny ország, emellett azonban be kellett számolniuk a kánaáni nép erejéről és vitézségéről is. Ez nem kis aggodalomra adott okot a választott nép körében. Egykettőre megszólalt a panaszkórus, és ajkukon felcsendült a látszólag ugyan jogos, ám mégis igen disszonánsán csengő kesergés: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! Miért akar bevinni minket az Úr arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszo­nyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba? (4Móz 14,2b—3) Ennek folytatása kijelölt textusunk, az Úr és Mózes párbeszéde. A konklúziót talán így fogalmazhatnánk meg: nincs visszaút Egyiptomba, nincs meghátrálás. Az élet kerekét nem lehet visszafordíta­ni, a történteket nem lehet meg nem tör­téntté tenni! Nincs visszaút Egyiptomba! Nincs, mert Izraelnek van egy közbenjárója. Van egy Mózese, igazi pásztora, vezetője, aki nem önmagát ajánlotta és jelölte erre a feladatra, hanem az Úr hívta el, és tette meg őt mintegy második Ábrahámmá. Ez reánk, mai igehallgatókra, -olva­sókra nézve sem jelenthet kevesebbet, minthogy akivel már megtörtént a csoda, azaz találkozott Jézus szeretetével, meg­tapasztalta az Ő vezetését az életében, és elindult Vele a kereszténység útján, az ne hátráljon meg, és ne adja fel! Nem for­dulhat csak úgy vissza, és nem teheti meg nem történtté életének erre vonatko­zó eseményeit. Nekünk maga Jézus, a jó Pásztor mu­tatja Igéjében, tanításában az utat. Ő tart­hat meg hitünkben, meggyőződésünk­ben. Ő ad erőt életünk keresztjei, tövisei és szenvedései közepette. Ő adhat erőt, mert maga is végigjárta a kereszt útját. Maga is megtapasztalta, milyen lenézett­nek, kigúnyoltnak, kiszolgáltatottnak len­ni. Átélte, milyen elhagyatva, embertelen kínok közepette, ártatlanul szenvedni. Mi több, „átélte a halált”. Ezért ne a vissza-, hanem a hazafelé, az atyai házhoz vezető utat keressük Krisztussal! Nincs visszaút Egyiptomba ugyanak­kor azért sem, mert Mózes népéért mon­dott imádsága meghallgattatik. Az erede­ti ítélet (12a) végrehajtása helyett Jahve megbocsát a hűtlen Izraelnek. A válasz­tott nép ugyanis újra súlyosan vétkezett, fellázadt a Legszentebb ellen. Mózes közbenjárását azonban meghallgatja és elfogadja az Úr. A bűnbánatra van bo­csánat. Igaz, tettükért vállalniuk kell a felelőséget: az ígéret földjét csak a kö­vetkező generáció láthatja majd meg. A különböző bűnök, vétkek és gyen­geségek a mi életünket is pókhálószerű- en fonják be. Van kiút? Érdemes ellenük küzdenünk, harcolnunk? Megéri-e a mo­rálisan lassan teljesen zsákutcába jutott világunkban keresztény másságunkat vállalni? Igen, érdemes, mert nem egye­dül öklözünk (lKor 9,26), van egy igazi Közbenjárónk, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk (Róm 8,34). Igen, érdemes, mert ma is lehet bűnöktől sza­badulni, bűnöket megvallani, és Krisztu­sért, az ő érdeméért ma is van bocsánat az Úrnál. Jézus Krisztus azért öltött tes­tet az első karácsonykor, s jött el erre a világra, hogy az egyetlen és igazi Köz­benjárónkká legyen. Az Ige azért inkamálódott, hogy elszenvedje bűneink büntetését - miként Luther mondja - he­lyettünk, miattunk és értünk. Ezért nincs visszaút a múltba! Nincs, mert van bo­csánat és a bocsánattal együtt járó új fel­adat. Folytatnunk kell a küzdelmet a Ki- sértővel, s meg kell próbálnunk a bűneink következtében okozott sebeket bekötni és enyhíteni. S végül, azért sincs visszaút Egyiptom­ba, mert az Úr ígéretei igazak és időtálló- ak! Visszatekintve izráel történetére. ,.s benne a pusztai vándorlásra -, megláthat­juk, és bátran hangsúlyozhatjuk, miként azt a szentíró is teszi: ... lehetetlen, hogy Isten hazudjon (Zsid 6,18). Az Úr mindig megtartja ígéretét. Izraelnek a pusztában, a kilátástalannak tűnő helyzetben is volt jövője. Nem lett vége mindennek. Az Ígé­ret ígéret maradt, s az ígéret földje a vá­lasztott népé lett. Isten emellett megtartotta másik ígé­retét is! Amikor elérkezettnek látta az időt, elküldte a megígért Megváltót, s Általa elhozta az igazi Jövőt, az örök élet reménységét! Jézus nem ok nélkül mondja: ... aki hisz énbennem, ha meg hal is, él (Jn 11,25). Ez nem utópia, nem ópium, még csak nem is mézesmadzag, hanem ugyanannak az Úrnak az ígérete Krisztusban. Hányán legyintenek, le­gyintünk erre?! Mindent elhiszek még a történeti Jézus-kutatás eredményeit is (?!) -, egyet kivéve: a feltámadást, illet­ve az örök életet. Holott ezt is ugyanaz az Úr ígérte. Ahogyan Pál apostol fogal­maz: most tükör által homályosan lá­tunk, akkor pedig színről színre (lKor 13,12), vagy miként János írja: maga az Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé... (Jel 21,3—4). Ezért újfent nem a meghátrálás a megoldás, hanem a Krisztusra tekintés, mert Benne és Általa a te életednek is van jövője, célja és be­teljesedése! A vízkereszti időszak szentírási igéi - egyre táguló koncentrikus körök formá­jában - Megváltónk isteni dicsőségét ra- gyogtatják fel előttünk. Blázy Árpád IMÁDKOZZUNK! Jövel, Szentlélek Úristen, nyisd fel lelki sze­meinket ezen a mai vasárnapon is! Ha nincs is visszaút a múltba. Te emlékeztess szüntelen bennünket arra, hogy van folyta­tás és reménység, mert van Közbenjárónk. Általa bűneink megbocsáttatnak, és Benne igazi jövőnk lehet. Míg világ e világ, s ab­ban tart a ma, ne engedd felednünk, hogy Isten ígéretei örök érvényűek. Ámen. 3 £ O 3 jr 3 ••• SJ1ROK Agnus Dei, qui tollis peccata mundi: miserere nobis! Agnus Dei, qui tollis peccata mundi: miserere nobis! Agnus Dei, qui tollis peccata mundi: dona nobis pacem! Isten Báránya, ki elveszed a világ bű­neit: irgalmazz nékünk! Isten Báránya, ki elveszed a világ bű­neit: irgalmazz nékünk! Isten Báránya, ki elveszed a világ bű­neit: adj nekünk békét! Az istentisztelet legfontosabb percei­hez érkeztünk: közösségbe kerülünk Urunkkal, Jézus Krisztussal. Jelen van, velünk lakomázik, magát kínálja. Ezért élünk, ezért élhetünk. Az Agnus Dei-tétel lényegét te­kintve akklamáció, azaz a gyülekezet felkiáltása. Mint amikor egy csodála­tos vízesést megpillantva vagy a csil­lagos égbolt végtelenségét megértve lényünk mélyéről az öröm alig artiku­lált felkiáltása szakad ki belőlünk, úgy az önmagát kínáló Krisztussal ta­lálkozva keresetlen egyszerűséggel énekeljük: Isten Báránya... Agnus Dei Az Agnus Dei háromrészes szerke­zetű. Erősen emlékeztet az istentiszte­let elején énekelt Kyriére, erre a gö­rög nyelvű ősi köszöntő formulára. Abban is háromszor kiáltottuk: „... eleison!” (irgalmazz!). Most latinul mondjuk ugyanezt: „... miserere nobis!”. Hát semmi nem változott az­óta? A világban nem, de bennünk - hitünk szerint - igen. Az Ige megvilá­gosító fényében lehettünk, Isten elé vihettük életünk terheit, rábízhattuk örömeinket. Az úrvacsorái liturgia korábbi részeiben beléphettünk az Is­tent dicsőítők területi és időhatárokat átlépő kórusába. Most már a megvál­tottak evangéliumi ujjongásával fo­gadjuk a „közösséget” (communio). így - bár a kérés ugyanaz („... irgal­mazz!”) -, a megszólítás jelzi, hogy a Szentháromság Isten nekünk, keresz­tényeknek nemcsak a végtelenségé­ben félelmetes Mindenható, az utat velünk közösen járó Vigasztaló, ha­nem az értünk életét adó áldozati Bá­rány. Ezen ismeret birtokában érez­zük: kérésünk már-már hitvallás, hisz aki elveszi a világ bűnét, irgalmaz (s irgalmazni fog) nekünk. Aki elveszi a ISTENTISZTELETI REND ______________ Bu dapesten, 2003. január 12. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. II. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. IQ. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. .fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktot; Csillaghegy-Békásmegver, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Leib- stück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Ta­más; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. (szeretetvendégség) dr. Osztie Zoltán; VII., Vá­rosligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (ifjúsági) Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegvvidék, XII., Kék­golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. (zenés áhítat) Wagner Szilárd; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákos­palota, XV., Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11, de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rá­koscsaba, XVII., Péceli út 146. de, 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pes­ti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVU., Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kis­pest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bul­csú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabad­ság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Lk 2,41-52; az igehirde­tés alapigéje: 4Móz 14,10b-23. HETI ÉNEKEK: 371,361. Összeállította: tszm világ bűnét (az enyémet is), megbé­kéltet - még magammal is. Öröm, hogy énekverses rendjeink­ben (11, 12, 13) az Agnus Dei helyén lévő versek mennyire közel állnak az eredeti szöveghez. A 12-es és a 13-as rendben Marschalkó Gyula jól alkal­mazott verseit énekelhetjük olyan dal­lamokra, melyek egyértelműen utalnak a nagypénteki eseményekre; a 11-es rend Agnus Deije pedig a reformáció legkorábbi terméséből való: N. Decius parafrázisa. Az eredeti teljes ének (EÉ 188) három versszakos, s szövege - egyetlen változó sor kivételével - szó­ról szóra azonos: így emlékeztet a latin Agnus Dei hármas szerkezetére. Helyes lenne néha végigénekelni a teljes éne­ket! Ugyanígy fontosnak tartom, hogy az énekeskönyv 14-es rendje szerint is minél többet énekeljük a gregorián gyökerű Agnus Deit („Krisztus, Isten Báránya” szövegkezdettel; EÉ 78. o.), ami azért is könnyen megvalósítható, mert a dallama közismert. Hiszen aki egy kicsit is kapcsolatba került a kán­torképzéssel, a „Koráliskola” első két gyakorlatában már találkozhatott vele. Bence Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom