Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-01-05 / 1. szám

2. oldal 2003. JANUÁR 5. Evangélikus Élet Csak azért is Rm 8,28-30 ÚJÉV UTAM VASÁRNAP „ Hiszem, hogy Isten mindenből, még a legrosszabból is jót tud és akar kihozni. Ehhez olyan emberekre van szüksége, akik engedik, hogy számukra minden a jót szolgálja. Ilyesfajta hitben a jövőtől való minden félelem le kellene, hogy gyözessék. Hiszem, hogy hibánk és tévút- jaink sem hiábavalóak, és hogy Istennek nem nehezebb napirendre térnie ezek, mint a mi vélt jó cselekedeteink felett. Hiszem, hogy Isten nem az időtlen sors, hanem őszinte imákra és felelős tettekre vár és válaszol. ” (Dietrich Bonhoeffer) 16 éves volt, rákos. Az utolsó percig küzdött az életéért, de hiába. A kór erő­sebb volt, és legyőzte. Mindig is szabá­lyosan közlekedtek, a gyerekekkel meg aztán végképp. A járdán álltak. Itt ütötte el őket az autó. A szülők túlélték, a kis­lányuk és a kisfiúk nem. Újsághírek, egy frissen történt és egy ré­gebbi eseményről. Egy szorítás a szív tájé­kán. Együttérzés a gyászolókkal, és a re­mény: „Ugye velünk ez nem történik meg?” A szenvedés létező, de nem valós fo­galom az életünkben, egészen addig, amíg nem egy közeli hozzátartozónkat vagy minket magunkat ér el. Legyünk őszinték: különösen akkor, amikor a sa­ját bőrünkön tapasztaljuk meg, mit jelent gyengének és kiszolgáltatottnak lenni, olyankor a legnehezebb Pál apostollal együtt mondani: „.. .akik az Istent szere­tik, azoknak minden javukra szolgál.” Nem könnyű megérteni és megtanulni, hogy Urunk tervébe a szenvedés is ép­pen úgy beletartozik, mind a tőle kapott minden öröm és áldás. „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy telketekben megfárad­va el ne csüggedjetek.” (Zsid 12,2-3) Maga Krisztus is szenvedett. Ártatlanul, de nem értelmetlenül, hiszen kereszt, váltsághalál nélkül nincs feltámadás és megigazulás. Semmi sem történt tehát hiába, még a töviskorona, az ütlegek, a szögek sem. Minden egyes apró részlet egy nagy isteni terv része volt. Ennek jegyében mi is megnyugodva mondhatjuk: egész életünk, annak min­den eseménye és történése az Úr kezé­ben van. 2003-ban sem történik semmi ok nélkül, mindennek célja és értelme van. még a minket érő hántásoknak, szen­vedéseknek is. Akkor is, ha ezt elsőre nem értjük, utólag - amikor eljön az ideje - belátjuk majd, hogy minden éppen úgy volt jó, ahogy volt. Mindehhez azonban szükségünk van két nagyon fontos dolog­ra: a bizalomra és az alázatra. Isten atyai szeretete nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel várunk, mondván, nekem semmit sem kell tennem, hiszen az Úr úgyis gon­dot visel rám. Nem, éppen ellenkezőleg. Istenre figyelve kell élnünk, az ő akaratát keresnünk, és bármi történjék is, alázattal elfogadnunk azt, tudva, hogy Atyánk a ja­vunkat akatja. Idén is nagy szükségünk tesz erős, ki­tartó hitre és bizalomra, mint annak a zsidó embernek, aki feleségével és kis­gyermekével menekült a spanyol inkvi­zíció elől. A viharos tenger kis csónakju­kat egy köves szigethez sodorta. Villám csapott te az égből, és agyonsújtotta az asszonyt. Vihar jött, és a tengerbe sodor­ta a gyermeket. Egyedül, nyomorultan, mezítelenül és megtörve ment tovább a zsidó a maga útján, és közben így szólt Istenhez: „Izrael Istene, ide menekültem, hogy zavartalanul szolgálhassalak, hogy betöltsem parancsolataidat, és dicsőít­sem nevedet; te pedig mindent megtettél, hogy ne higgyek benned. Ha azt gondo­lod, hogy sikerül eltérítened utamról, úgy azt mondom neked, Istenem és atyá­im Istene: Nagyon tévedsz. Megverhetsz engem számos sorscsapással. Elveheted tőlem a legjobbat és legdrágábbat, amim csak van ezen a világon. Halálra is kí­nozhatsz - akkor is hinni fogok benned. Mindig szeretni foglak - csak azért is! Ő már jól tudta azt, amit nekünk újra és újra a szívünkre kell helyeznünk: Is­ten, az emberek teremtője, a világ és mindenek ura mindenre és mindenkire figyel és vigyáz. Szeressük őt, és bíz­zunk benne, bármi is történjék majd ve­lünk az előttünk álló évben. Soha ne fe­ledjük, hogy kegyelme nagyobb minden minket érő csapásnál, irántunk való sze­retete mély, erős, őszinte és igaz. Kívánom, hogy a jövő, az előttünk ál­ló új esztendő ne töltsön el minket féle­lemmel vagy aggodalommal. Az előre nem látható és ki nem számítható jövő az Úr kezében van. Senki sincs kiszolgáltat­va a sors szeszélyeinek. Gazdag Zsuzsanna VÍZKERESZT ÜNNEPE Isten ajándékcsomagjai Ézs 42,5-7 Hétköznappá degradálódott a korai ke­reszténység egyik jelentős ünnepe, a víz­kereszt. Pedig ez az ünnep olyan, mint egy záróakkord, amely ugyan a mü végét jelzi, mégis sokáig ott visszhangzik a szívben. A karácsonyi ünnepkör záróak­kordjaként csendül fel most a vízkeresz­ti evangélium. Nem a testté létei, az in- kamáció csodájáról hallunk most, hanem arról, ami kiragadja ezt a romantikus, „kisded Jézusos” konzumkarácsonyból. Mert a megszületett gyermekben az Isten dicsősége és hatalma jelent meg a világ­ban, amely a bűnből való szabadulás új tehetőségét hozta el. A teremtő Úr, akinek köszönhetjük a világmindenséget és benne létünket, a fogságból szabaduló népének megígérte azt, hogy a szolgája révén gazdagítja az övéit. Az a prófécia, ami most vízke­resztkor felcsendül, az Úr szolgájának adott felhatalmazásról szól. Tudjuk, hogy Ezsaiás próféta szavait, jövendölé­seit Jézus magára vonatkoztatta. A názá­reti zsinagógában a prófécia felolvasása után Jézus arról szólt, hogy az írás itt és most teljesedett be. Később az apostoli igehirdetés Jézusról mint az ígéretek be- teljesítöjéről, a közénk érkezett „Úr szol­gájáról” szólt. Tehát mi is úgy figyelhe­tünk erre a próféciára, hogy benne felfedezzük: akiről a próféta beszél, az maga a Megváltó, Jézus Krisztus. „Mit hozott a Jézuska?” - ezzel a bár­gyú kérdéssel szokták sokan megtuda­kolni a gyermekektől azt, hogy mit kap­tak ajándékba. Mivel mi nem az ajándékosztó Jézuskában, hanem az iga­zi nagy ajándékot adó szabadítóban hi­szünk, így fogalmazhatjuk át ezt a kér­dést: Mit hozott neked Jézus? Felfedezzük-e, elfogadjuk-e a prófé­ciában ígért ajándékokat? De melyek is ezek? Az első ajándékcsomagban Isten szö­vetsége fedezhető fel. Amikor „kézbe vesszük” ezt az ajándékot, akkor azt kér­dezzük: hát ez meg mire jó? Isten szö­vetsége? Mit kezdjünk vele? Bizony nehéz fel- és beismerni, hogy erre az ajándékra valóban nagy szüksé­günk van. A hadi és a gazdaságpolitiká­ban nélkülözhetetlen, hogy tegyen szö­vetségesünk. Miért gondoljuk azt, hogy az életünk „nagy csatájának” megvívásá­ban megvagyunk szövetséges nélkül? Vagy miért hisszük azt, hogy jó kezek­ben vagyunk, ha nem az Istennel szövet­kezünk? Jézus Krisztus egészen logikát­Egyházunk hetilapja az interneten: www.evelet.hu lanul az Istennel való szövetséget hozta, kínálja fel nekünk. Egészen logikátlanul, mert az emberi ész számára hihetetlen, hogy az ellenségnek ajánlják fel a szö­vetséget. Emberi létünk során rengeteg energiát áldozunk az Isten elleni har­cunkra, s Ő most ennek ellenére újra fel­kínálja nekünk szövetségét. Olyan aján­dék ez, amelyet érdemes elfogadni. Mert a leghatalmasabbnak, a legerősebbnek, a mindenekfetett állónak teszünk az oltal­mában, ha az Istennel való szövetségünk megújul. Hiszem, hogy ennek az aján­déknak az elfogadására tenne most első­sorban szükségünk. Egészen más tesz a reményünk, a szeretetünk, az emberek­hez való viszonyunk, s egészen más tesz a gondolkodásunk alapja, ha Isten új szö­vetségének az ajándékát, Jézus Krisztust elfogadjuk. A másik ajándékcsomag a világosság. „Vaksötétben a világ” - énekeljük egyik kedves karácsonyi énekünkben. S azt a vaksötétet, amely a világunkra borul, mindannyian tapasztaljuk. Hiányzik a szellem, az értelem világa is, hisz a meg­butított társadalmat falkaként vezetheti a szabadosság füttyentése. De a szeltem világánál is jobban hiányzik az evangéli­um fénye. Az az „új világossági, aki vi­lágosságul jött a világba. Etetünk nagy feleszmélése lehetne, ha (újra) rácsodál­kozhatnánk az igazi világosság forrásá­ra, Jézus Krisztusra. Életünk új értelmet nyerne, ha ebben élnénk. Jézus Krisztus ugyanis azt a világosságot ajándékozta nekünk, amelyben feltárul mindaz, ami körülöttünk és bennünk van. Vele egyér­telművé válik, hogy milyen az életünk, s mi az, ami bűn benne. Vele egyértelmű­en látszik, hogy jó cél felé vagy célt té­vesztve szalad-e életünk az úton. Benne kitárulnak földi létünk határai, hisz amíg csak a saját szemünkkel látunk, az a vég, az utolsó szívdobbanás. Jézus világossá­gával azonban kitárul a horizont. S aki­nek így tárul ki a látóköre, annak nem­csak a célja tesz gazdagabb, hanem az élete is a fény hordozójává tehet. A mi­énk is tegyen fényhordozó, krisztusi élet. Bence Imre £ 5 2 3 SAROK.................................. . Ura m, nem vágok méltó, hogy hajlékomba jöjj! Luther imádságának ilyenformán hangzó szavaival készülünk fel arra, hogy az oltárhoz lépjünk úrvacsoravé­telre. A Bibliában járatos olvasó e sza­vak hallatán azonnal a kapemaumi századosra gondol, aki az evangéliumi történet szerint ezt a mondatot is bele­fogalmazza Jézushoz intézett kérésé­be, amikor szeretett, de súlyosan beteg szolgája - más változat szerint fia - gyógyulásáért könyörög hozzá (vö. Mt 8,5-13; Lk 7,1-10; Jn 4,46b-54). Azzal, hogy az úrvacsoravételre fel­készítő imádság részévé vált, a száza­dos szavainak értelme nem kis mérték­ben megváltozott. Mert amíg ő egy hozzá közel álló másik ember érdeké­ben fordul Jézushoz, az Úr asztalához készülő önmagának keres gyógyulást. Ez utóbbi ráadásul nem is a testi nyo­morúság nyűgétől, hanem a bűn terhé­től szeretne szabadulni. De az a hely sem egyszerűen a lakóház, ahová Jézust invitálja az imádkozó, hanem az ember szíve, benső világa, életének centruma. Mégis a legnagyobb különbség a száza­dos és az úrvacsorázó helyzetében az, hogy az utóbbinak már az úrvacsorában önmagát adó, értünk meghalt, de feltá­madott élő Úrral van dolga, és nem a Palesztina poros útjain „szolgai formá­ban” (Fii 2,7) vándorló Jézussal. Mégsem tekinthető véletlennek, hogy a századosnak ezek a szavai Lu­ther úrvacsorái imádságába kívánkoz­tak. Mert lám, ez az egykori katonatiszt és az Úr asztalához járuló bajában egy­formán Jézus közbelépéséért könyörög, mégpedig iránta való nagy bizalommal. De mindkettő esetében közös az az alap is, amelyben bízva Jézus segítségéért folyamodnak. Magukban, életvitelük­ben nem találnak semmit, amire hivat­kozva elvárhatnák kérésük meghallga­tását. Méltatlanságuk tudatában - úgy is fogalmazhatnánk: alázattal -, mint a templom hátsó zugába rejtőző, szem- lesütve mellét verő példázatbeli vám­szedő (Lk 18,13) könyörögnek irgalo­mért. Gyermekkoromban az autó­buszok ajtófélfáján egy méteres ma­gasságban még volt egy bevésés, és az, aki elfért alatta, ingyen utazhatott. A kapemaumi százados - és vele együtt minden úrvacsorázó - vállalva kicsiny, méltatlan voltát, bizton számíthat Ura kegyelmére, még akkor is, ha történe­tesen fizetésképtelen. Végül is tehát az úrvacsora alkal­mával az „eszi a kenyeret, és iszik a pohárból” méltóképpen, aki nem tart­ja magát méltónak egy ilyen nagy jó­téteményre. Ezt a különös, ellentmon­dásos igazságot azonban nem engedi érvényesülni sok úrvacsorázó gyötrő gondja. Fülébe cseng ugyanis az úrva­csorát megelőző gyónási liturgiában még mindig gyakran elhangzó, lKor 11,27-29 verseiből származó figyel­meztetés: „Vizsgálja meg magát min­denki, és úgy egyék a kenyérből, és úgy igyék a pohárból, mert aki méltat­lanul eszik és iszik, ítéltet eszik és iszik magának.” Hányán riadnak visz- sza, és maradnak távol az Úr asztalá­tól, mert még nem érzik magukat mél­tónak hozzá! Pedig végre meg keltene gondolnunk: ha történetesen valóban méltónak bizonyulnánk, akkor mi szükségünk volna arra, hogy a kegye­lem asztalához járuljunk?! Akkor hát mire vonatkozik a korin- thusi tevéiben támasztott igény a mél­tóképpen történő úrvacsoravételre? Figyelembe keltene vennünk azt a kö­rülményt, hogy más görög szót hasz­nál a százados, és mást Pál a levelé­ben, amikor a méltó mivoltról szól. A katonatiszt nem tartja elég jelenté­kenynek magát arra, hogy Jézust ven­dégül fogadhassa. Pál viszont az úrva­csorához méltó, ahhoz igazodó életvitelt vár el a hívőtől. Amit tehát a százados feltételnek lát, azt az apostol következménynek tekinti. Mert az úrvacsora asztalához is jöhet bárki, mint a példázatbeli királyi me­nyegző dús terítékéhez. Aki viszont be­jön, öltsön alkalomhoz „méltó” öltözé­ket (Mt 22,11-14). Méltó módon tehát az eszik a kenyérből, és iszik a pohárból, aki miután az úrvacsorában Istennek Krisztus kereszthalálában felkínált ir­galmával élt, hasonló irgalmat gyakorol mindenekelőtt azokkal, akik vele együtt jöttek az oltárhoz, de szélesebb körben mindenkivel, akivel dolga van. Cserháti Sándor (id.) ISTENTISZTELETI REND______________ Budapesten, 2003. január 5. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. II. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (családi) Fodor Vik­tor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII. , Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII. , Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Csélovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél ti. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocs­kai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. fél 10. (családi) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI., Né­metvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás: Bu- dagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Vári Krisztina; de. fél 12. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákos­palota, XV, Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Bajuszné Orodán Krisztina; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tcssedik tér de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László: Rákoskereszt­úr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX« Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsé­bet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sá­muel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyo­mi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endrefly Géza. ÚJÉV UTÁNI VASÁRNAPON a liturgi­kus szín: fehér. A vasárnap lekciója: Mt 3,13-17; az igehirdetés alapigéje: Róm 8,28-30. ÉNEKEK: 357,181. Összeállította: tszm ISTENTISZTELETI REND______________ Budapesten, 2003. január 6. I„ Bécsi kapu tér de. 11. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Bre- bovszky Gyula; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics And­rás; Pesthidegkút, II., Ördög­árok u. 9. de. fél 10, (úrv.) Fo­dor Viktor; Csillaghegy- Békásmegyer, III., Mező u. 12. du. 5. Gálos Ildikó; V, Deák tér 4. de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., 'Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; IX., Gát utcai ró­mai katolikus templom de. 11. Szabó Julian­na; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 11. (úrv.) Győri Tamás; du. 6. Blázy Árpád; Budahegyvidék, XII., Kék­golyó u. 17. du. fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; Rákospalota, XV., Juhos ut­ca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. du. 6. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 6. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér du. 6. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. du. 6. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. du. 6. Endrefly Géza. VÍZKERESZT ÜNNEPÉN a liturgikus szín: fehér. Az ünnep lekciója: Mt 2,1-12; az igehirdetés aiapigéje: Ézs 42,5-7. ÉNE­KEK: 185, 186. Összeállította: tszm 0 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom