Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-07-07 / 27. szám

Evangélikus Elet 2002. JÚLIUS 7. 7. oldal KÖNYV ÉS TEMPLOMOK Lőrincz Sándor: Léleképítők „ÚJ IDŐSZÁMÍTÁSBAN ÉLÜNK!” Egyházzenei konferencia Foton (Folytatás az 1. oldalról.) A konferencia első előadását Hafen- scher Károly, a Liturgikus Bizottság elnö­ke tartotta „Aktivitás az istentiszteleten” címmel. Elméleti, teológiai alapvetés után gyakorlati iránymutatást is adott, hogyan lehetne a „találkozás-élmény-mozgásba jövetel” hármas megvalósulását elősegí­teni. Mire tanítsuk a gyülekezetét szavak­kal, példával, modellekkel? „Legyünk ak­tívak az istentisztelet előkészítésében! Ez, a közös tervezésen túl a (templomtér elő­készítését, az istentiszteletre érkezők fo­gadását, a szolgálattevők méltó bevonulá­sát is jelenti. Mai rendtartásaink szerint a laikusok gazdag lehetőséget kapnak az is­tentiszteleti szolgálatban, egészen a lel­kész melletti úrvacsora-osztási segédke- zésig. Az istentisztelet közösségi jellegét erősíti az is, ha a gyülekezet egy-egy li­turgikus szövegre, textusra közösen mon­dott responzummal válaszol, s az imák végén együtt mondja az áment. A fenn­hangon együtt mondott szövegeknek kü­lönös súlya van ellentétekkel terhelt vilá­gunkban: hol másutt lélegeznek ennyire egyszerre az emberek?! E témához tartozik az a néhány dialó­gus, melyek már ágendánkban is szere­pelnek, csak - kényelmességből, óvatos­kodásból - ezeket leggyakrabban átugorják lelkészeink. Leginkább még az igék és a hirdetés felolvasására kérünk fel gyülekezeti tagokat. Tapasztalataink azt erősítik, hogy tudatos előkészület te­szi csak áldásossá ezt a szolgálatot. A gyülekezeti éneklés mellett a kórus litur­gikus szerepének erősítése teheti nyil­vánvalóvá, hogy az istentisztelet nem papi produkció, hanem a közös istenimá­dat alkalma, ahol ki-ki küldetésének megfelelően szolgál.” Hoppál Péter, református egyházze­nész az erdélyi protestáns gyülekezetek passióéneklési gyakorlatáról beszélt ku­tatásai alapján. Az elmúlt évben két er­délyi útján tizenegy eddig nem ismert passiókéziratot fedezett fel, s adatokat gyűjtött arról is, hogy sok helyütt még a XX. században is évről évre nagypénte­ken elénekelték a passiót. E gyakorlat felelevenítése lehetőséget adna arra, hogy a kisebb gyülekezetek is közösségi formában tarthassák meg a passióolva­sást. Kulturális felelősségünk sem cse­kély: a középkori, sajátosan magyar ún. moll passió a tridenti zsinat óta csak a protestáns gyülekezetekben élt tovább. Jó hangulatú, nyitott tapasztalatcsere követte az előadást, ahol ki-ki beszámolt saját gyülekezete sajátos istentiszteleti A napokban nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban a XVI-XVII. század kiváló egyházi férfijáról, Szenczi Molnár Al­bertról szóló kiállítás. Szenczi Molnár Albert református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, zsoltárfordító, egyházi író sokoldalú tevékenységét tel­jes egészében természetesen nem tudja bemutatni szűkös körülményei között ez az anyag. Elsősorban azokat a váro­sokat ismerhetjük meg általa, amelyek­hez életének állomásai fűződnek. Szencen született, 1574. augusztus 30- án, így kapta a régi magyar helyesírással jelölt Szenczi előnevet. Ott ismerkedett meg a betűvetéssel, majd Győrött, Gön­cön, Debrecenben és a Felvidéken foly­tatta tanulmányait. A hazai iskolázás után külföldön tanult tovább. Wittenbergben, Heidelbergben, Strassburgban, Herborn- ban járt egyetemre. A kiállítás bemutatja azokat a tanárait is, akik jelentős hatást gyakoroltak rá. Szenczi Molnár Albert házitanítósko­dással szerezte kenyerét már itthon is, majd Kassán, később Ambergben is így tartotta fenn magát. Frankfurtban korrektorként működött. Wittenbergben tanára, Johannes Pappus hívta fel a figyelmét arra, hogy hi­ányzik a magyar művelődés fejlődéséhez elengedhetetlen magyar-latin szótár. Altdorban, felmérve a szükségletet, la­tin-magyar és magyar-latin szótár készíté­séhez fogott. Nümbergben fejezte be a ha­talmas munkát. Prágai tartózkodása során ismerkedett meg a kor nagy csillagászával, formáiról. Megfogalmazódott az igény arra, hogy a húsvét hajnali liturgia össze­állításához segítséget kapjunk tapasztal­tabb testvéreinktől. Bence Gábor - „A korái szerepe a li­turgiában” címmel - arról beszélt, hogy a reformáció óta liturgikus szerepet kapó korái, milyen csodálatosan sokoldalú, hányféle liturgikus funkció ellátására al­kalmas. Az idők folyamán azonban ki is szorított szinte minden más énekelt litur­gikus dallamot magyarországi evangéli­kus gyakorlatunkból, s ezáltal nem csak azok tűntek el, hanem egyidejűleg a ko­rái sajátos ereje is gyengült, sok korál- dallamunk túlterhelné vált. Ecsedi Zsuzsa konzervatórium i tanár Luther-énekekről szóló előadása meg­erősítette a fentieket, kutatói alaposság­gal ismertetve a Luther-énekek születé­sének történetét. Láthattuk, hogy a reformáció korában még pontosan is­merték, mely gyülekezeti ének, milyen liturgikus funkciót tölthet be, és az egy­házi év mely ünnepének válhat központi énekévé. Rámutatott arra is, hogy a több versszakos énekek mennyire alkalmasak tanítói funkciók ellátására is. Az előadást kis bemutató követte: a tanfolyam alkalmi kórusa - Ecsedi Zsu­zsa vezetésével - különböző reneszánsz és korabarokk korálfeldolgozási techni­kákat alkalmazó kórusműveket énekelt. A korái életerejét bizonyítja az (és azt is, hogy a kortársak mennyire szent zene­ként kezelték az akkor új műfajt), hogy immár a korái tölti be ezekben a kóru­sokban azt a szerepet, amit eddig az ősi gregorián ének. Péntek este az orgonisták örülhettek Gálos Miklós előadásának. Ismerve az át­lagos magyarországi hangszerállományt, ötleteket adott ahhoz, hogy miképpen re­gisztrálhatunk stílszerűen egy-egy nagy­orgonára írt művet a szerényebb hangsze­reken. A sok jól használható - és bemutatóval is illusztrált - ötlet mellett arra is figyelmeztetett, hogy kinek-kinek saját hangszeréhez illően kell összeállíta­ni repertoárját: fiála Istennek az evangéli­kus orgonairodalom minden hangszerre tartalmaz megfelelő kompozíciókat. A második nap Kamp Salamon, kó­rusügyekért felelős országos zeneigazga­tó előadásával kezdődött „J. S. Bach és a kereszt teológiája” címmel. Hitvallássze- rűen szólt arról, hogy Bach zenéje nem vizsgálható csak esztétikai szempontok alapján. Aki ezt teszi, éppen a bachi zene lényegét nem érti. „Bach zenéjének leg­drágább kincse Jézus Krisztus jelenléte! ” Keplerrel. Ott adta át a szótárát Rudolf ki­rálynak. A kiállításon eredetiben is megte­kinthető szótár címlapján olvasható, a Ru­dolfnak szóló ajánlás. Ez a szótár egészen a XIX. századig használatos maradt. Móric, hesseni fejedelem pártfogásá­ban élt Oppenheimben, aztán Rohoncon Batthyány Ferenc dunántúli főkapitány udvari papja lett. 1615-től ismét Német­országban élt: Ambergben segédtanító, Oppenheimben kántor és iskolamester lett, de Heidelbergben és Hanauban is huzamosabb ideig tartózkodott. 1624-től Bethlen Gábor fejedelem gon­doskodott ellátásáról Kassán, majd 1626- tól 1639. január 17-i, Kolozsvárott bekövet­kezett haláláig minden idejét tudományos és írói tevékenységének fordíthatta. Latin nyelven magyar nyelvtant ké­szített, így megismertette a művelt világ­gal is anyanyelvét. A Károli Bibliát javí­tott változatban adta ki, lefordította Kálvin János fontos írásait magyar nyelvre. Ezek közé tartozott tpbbek kö­zött az Institúciók, a Heidelbergi Káté, a Scultetus-féle prédikáció gyűjtemény is. Kivételes gyönyörűséggel élvezi a mai olvasó is a veretes, szépséges ma­gyar nyelven megírt zsoltárait. Ezekből néhányat a kiállításon hatalmas nagyí­tásban olvashat a látogató, függönyszerű megoldásban, a tárlók fölé magasodva. Százötven genfi zsoltárfordításából lát­hatunk néhányat. Ezt 1607-ben adta ki. A tárlókban több, nagy értékű, eredeti kötetet helyeztek el. Eredeti, csodaszép Ahogy Luther teológiájának ez a közép­pontja, éppen úgy ragyog keresztül Bach zenéjén a kereszt dicsősége. Sok hangzó példával illusztrált elő­adásából száraz szavakkal talán a követ­kező két példa adható át az olvasónak: Megrázó, amint a karácsonyi oratórium azon recitativójában, amikor a jászolböl­cső jeléről szól az evangélista, a kísérő szólamok a jólismert kereszt-motívumot játsszák, már a Golgota félé előre mutat­va. A János passió „Feszítsd meg (Kreuzige)” tételében látszólag nagy a mozgalmasság, mégis meglepő a kereszt említésekor megcsillanó ragyogás - amit Bach zeneileg az ún. hyper-dúr akkord alkalmazásával ér el - : a kereszt gyalá­zata a Megváltó győzelme. Fehér Károly - a Liturgikus Bizott­ság tagja - a megújított ágenda előkészü­leti munkájáról számolt be. A jelenlévők egyöntetű véleménye az volt, hogy ilyen teológiai és liturgikai tisztasággal ma­gyarázva nem lesz nehéz a gyülekeze­tekkel elfogadtatni a változásokat. Hozzászólók gzomorúan állapították meg azonban, hogy bár ez munka nagy nyilvánosság előtt zajlik, a kibocsátott tervezetre nagyon kevés visszajelzés ér­kezett. Az utolsó bemutató mintegy össze­gezte a korábbi zenei témaköröket. Finta Gergely egyházzenész a gyüleke­zeti éneklés régi-új módjáról, az alter- natim gyakorlatról beszélt. Egy-egy jól ismert Luther-éneket osztott úgy be, hogy bizonyos verseit szöveggel énekel­tük. Vagy egyszólamban vagy kórusfel­dolgozásban, más verseit pedig csak né­mán olvastuk, miközben az orgona illően rövid, mégis nagy igényességgel kidolgozott korálfeldolgozást játszott. Zenészeinknek érdemes tehát megis­merni az ebből a célból írt orgonadara­bokat. Előadónk elsősorban J. G. Walther, F. W. Zachow és S. Scheidt műveit ajánlotta figyelmünkbe. A konferencia végeztével hálával ál­lapítottuk meg, hogy zenei előképzett­ségtől függetlenül mindnyájunknak so­kat adott az egymásra rímelő előadások sorozata. Megígértük egymásnak, hogy a konferencián alig képviselt lelkészi kar (a hivatalból jelen lévőkön kívül csak Ácsáról és Amótról érkezett lelkész) felé is tovább adjuk a legfontosabb gondola­tokat, munkatársi segítséget ajánlva a gyülekezeti élet e központi megnyilvá­nulásában, az istentiszteleti liturgia kö­zösségivé tételében. Bence Gábor bőrkötésüket iparművészeti remekként is megcsodálhatjuk. A megrendezéshez en­nek érdekében összefogott a Petőfi Iro­dalmi Múzeumon kívül a Sárospataki Re­formátus Gyűjtemény, a marosvásárhelyi Teleki Téka, az Országos Széchényi Könyvtár és több más közgyűjtemény. Különös meghatottsággal nézhetjük a Vizsolyi Biblia egyik kiállított példá­nyát. A régi iratok megóvása érdekében tompított fénnyel világítják meg a tárló­kat. A kiállításon a tárgyhoz méltó zenei kíséret hallható: zsoltárokat adnak elő különféle egyházi énekkarok, nagyon szép felvételeken. Ebben a korban szokatlan, hogy három hiteles kép is fennmaradt valakiről. Annak tulajdonítható, hogy Szenczi Molnár Al­bert igen gyakran változtatta lakóhelyét, megfordult a kor Németországának sok központjában, de ebben a környezetben is magyar hazáját szolgálta. A kiállítást ren­dező Szabó András ezt így fejezte ki: „Ba­rátai és német felesége révén betagozódott a német szellemi életbe, s egyfajta hídsze­repet töltött be a két ország között. Magyar volt és európai, s ezt a kettőt nagyszerűen össze tudta egyeztetni.” Mai korunknak éppen ez az igénye. Sokat tanulhatunk ettől a kiváló magyar és európai egyéniségtől. A szép kiállítást remélhetőleg követi majd egy még átfogóbb, Szenczi Molnár Albert munkásságát minden részletében bemutató rendezvény is a múzeumban. Berényi Zsuzsanna Ágnes „A szeretet civilizációjának építői szól­nak munkájuk fájdalmas nehézségeiről és boldogító szépségeiről” - írja Czigány György az értékes, tanulságos kis könyv, Lőrincz Sándor: Léleképi- tők címmel megjelent munkájának előszavában. Az elmúlt tíz esztendő reményeiről, újat hozó változásairól, szorongásairól, lélekemelő nagy eseményeiről, hitet erő­sítő pillanatairól kérdezett közel ötven egyházi és világi sze­mélyt a szerző. Az új­ságíró alaposan átgon­dolt kérdéseire adott válaszok - telve a meg­kérdezettek személyes élményével, tapasztala­tával, érzésével, sok­szor nagyon erős hitével - ma már a legutóbbi, szabaddá lett évtized, valós képét, „korrajzát” adják. Okulásul, példá­ul szolgálnak a jövő nemzedéknek is. Hí­vőknek és nem hívők­nek. Magyaroknak itt­hon és határon túl. „Egyházak gyümöl­csös tálja" címmel Semjén Zsolt, a Nemze­ti Kulturális Örökség Minisztérium korábbi helyettes államtitkára is megszólal, aki az újság­író kérdésére, hogy „Élő valóság-e az öku- mené?” így válaszol: „Az ökumené a legélőbb valóság, amely­nek gyökere az evangéliumban rejlik, amikor Jézus azt mondja: legyetek egyek. A leginkább jövőt jelentő szavunk az ökumené, ami akkor valósul meg, ha a katolikus a maga teológiáját és lelkisé­gét hozza, a református a kálvini hagyo­mányát és protestáns lelkiségét, az evan­gélikus a lutheránusi gyökereit, és ebből a kínálatból mindenki gazdagodhat... " A megkérdezettek, illetve válaszadók között volt - többek között - dr. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szö­vetsége elnöke, dr. Hegedűs Lóránt re­formátus püspök, Papp Lajos egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem szívsebészetének igazgatója, Erdélyi Zsuzsanna Európa-díjas néprajztudós, a Szent-Györgyi Albert-díjas dr. Rosta Ist­ván, a történelemtudomány kandidátusa, Balás Béla kaposvári megyés püspök. A beszélgetések készítője - somogyi lévén - elsősorban a megyéhez közelálló személyeket keresett meg. Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület kö­zelmúltban megválasztott püspöke, aki a trianoni tragédia után a Magyarországi Evangélikus Egyház szerkezeti átalakí­tásában látta az egyházi élet megújulá­sát, erősödését, mondta a 2000-ben ké­szült beszélgetéskor: „Én nem szeretnék vigyázni a személyi tekintélyemre. De szeretnék féltő és felelős szeretettel szol­gálni, hogy az ügy szent és drága legyen mindenki előtt: a püspök és bármelyik hittestvérem előtt. Ez egyfajta egyház- kormányzati magatartást is jelent... ” A másik megszólaltatott evangélikus, Szemerei János, a Somogy-Zalai Evan­gélikus Egyházmegye esperese. A tíz­gyermekes család hetedikként született gyermeke a 2002-ben feltett kérdésekre élete alakulására ható történésekkel, ta­pasztalatokkal válaszolt. A kiindulópont természetesen az otthoni légkör, a csalá­di élet kiegyensúlyozottsága, mely a kol­légiumi évekig körülvette, majd a későb-. bi években is irányt mutatott. Lelkészi szolgálatában ezért is foglalkozik oly szívesen a házasságra készülő fiatalok­kal, a családi élet bensőséges meghittsé­gének jelentőségével... „Az emberek várnak arra, hogy meg tudják fogni egy­más kezét. Nemcsak az egyházak közötti kapcsolatokra igaz ez. hanem a minden­napi életre is. Ahhoz, hogy valami előre­vivő dolog történjen, össze kell fogni. Az egyházak a maguk helyén, az ökumené megélésével ezt végezhetik el, ezért kell imádkozniuk, ezért kell türelmesen meg­hallgatniuk egymást. Jézus küldetése az ember és Isten között, valamint az ember és ember közötti ' falak lebontására irányult... összegezte az esperes. Olvasmányos, elgorfÜolkoztató ösz- szeállítás Lőrincz Sándor beszélgetésso­rozata az évszámok jelölésével. * Legutóbbi kaposvári utamkor még egy újszerű, a múlt és jelen értékeire rá­mutató kis képes, színes, kirándulásra kedvet csináló, szép kiállítású füzetet kaptam, mely Somogy megye egyházi értékeire hívja fel a figyelmet. Nem a megye összes, bemutatásra érdemes val­lási tárgyú műemlékét, műalkotását so­rolja fel, csupán ízelítőt kíván nyújtani a gazdag kínálatból. A jól szerkésztett, tartalmas fűzet be­mutatja a Balatonszemestől délre fekvő Kötcse község műemlék jellegű, cseh süvegboltozatú evangélikus templomát (1797-98), belső berendezését. Ugyan­csak szépen ismerteti a mai magyar or­ganikus építészet nagyja, Makovecz Imre által tervezett siófoki evangélikus, fa szerkezetű templomot, melynek tornyá­ban megtalálható a finn és magyar mito­lógiában is szereplő - a halált legyőző életet jelképező - életfa. Sebeiken Pálma r Ószövetségi történetek a zenében „Ószövetségi történeteket” adott elő június 19-én este a Magyar Rádió Énekkara - Strausz Kálmán vezényletével - az Olasz Intézetben. Nem ártott ily módon is feleleveníteni a Biblia ritkábban olvasott és értelmezett részeit. Először J. S. Bach olasz elődjének, az oratórium és kantáta úttörőjének, Carissimjnek „Jephta” c. oratóriumát hallottuk, amelyben hálás jelenet a főszereplő, Jephta elsiratása egy énekesnő - jelen esetben Zádori Mária számára tele érzelmi hullámzással, barokk díszítésekkel. Ezért tűnik a mű egyszerre historikusnak és ro­mantikusnak. A hosszabb lamentáció a kórusnak hálás feladat, mert könnyen énekel­hető. Jó hallgatni, hisz csupa harmónia, tele megnyugtató feloldásokkal. Néhány ze­nész és harmonium kísérte a szép énekkari hangzást. Azután Schubert: „Miriam diadalének” csendült fel a nagy énekkar előadásában, amit Király Csaba energikus zongorázása kísért. Grillparzer szövegét a zsidók szabadulásáról az egyiptomi fogságból és a Vörös­tengeren való átkelésükről Langermann Mónika és a nagykórus énekelte. Korhűsége az énekkar monumentalitásában, a több kórus utánzásában nyilvánult meg. Minden korban többen énekeltek, rövidebb idő alatt tanultak meg egy-egy kórus­művet, mint ahányan hangszeren játszottak. Manapság ismét egyre nagyobb létszá­mú kórusokat hallhatunk a Magyar Rádió komolyzenei hangversenyein. Talán nem sokára megvalósul Kodály álma, hogy tudniillik mindenki énekelni fog és a hangver­senytermek székein kották várnak minket. Nem lesznek külön előadók és hallgatók, hanem csak összkórus. Az Olasz Intézet koncertjén hallhattuk még Schütz 4 Dávid zsoltárát is. A hangverseny allelujával végződött. Dobler Magda zeneesztéta Új kiállítás Szenczi Molnár Albertról a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom