Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-02-17 / 7. szám
Beliczay László portréja (Magyar Nemzet 2001. szeptember 15.) Ev angélikus Elet 2002. FEBRUÁR 17. 5. oldal Grétsy László 70. születésnapja Nevét mindenki jól ismeri és tiszteli. Ő az egész ország tanára, aki gondosan ügyel nyelvünk tisztaságára. Üdvözlésére február 8-án a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermébe nagyon sokfélül gyűltek össze. Tanárok, méghozzá magyar, történelem, idegen nyelv, matematika és más szakok tudós oktatói és kutatói, a hírközlés és a technika különféle szakemberei, előadóművészek, állami vezetők. Valamennyien kapcsolatban voltak a Tanár úrral. Munkatársak, tanítványok, barátok. Az első üdvözletét az oktatási miniszter: dr. Pálinkás József mondta. A nyelv tisztaságát erkölcsi tisztaságként értékelte. Ezután Bánffy György szavalta el Garai Gábor: Magyarul című versét. A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság titkára: dr. Tőkéczky László üdvözlő szavait dr. Klinghammer Istvánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorának köszöntése követte. Az egyetem alapítójának, Pázmány Péternek nyelwvédő tevékenységéről szólt. Az ünnepelt tiszteletére Pártái Krisztina Johann Sebastian Bach gyönyörű a-moll partitájának harmadik tételét adta elő fuvolán. Dr. Kiss Jenő, a Magyar Nyelvtudományi Társaság titkára dr. Benkő Loránd elnök üdvözletét tolmácsolta. Kölcsey Ferencet és Bessenyey Györgyöt idézve méltatta dr. Grétsy László eredményes, sokrétű tudományos és ismeretterjesztő munkásságát. Az Anyanyelvápolók Szövetsége részéről Bánffy György üdvözölte a kiváló nyelvtudóst. Negyvenéves barátságuk kezdetére emlékezett, amikor Grétsy Lászlót a hallgatóság soraiban megpillantva kedves, mosolygós kisfiúnak gondolta, pedig akkor már Grétsy egyetemi tanár volt. Dr. Szűcs László, a Magyar Nyelvtudományi Intézet osztály- vezetője munkatársaként emlékezett vissza derűs pillanatokra. Havas Judit, az ünnepségnek otthont adó múzeum osztályvezetője, előadó-művésznő Király László: Anyanyelvűnk című kevéssé ismert versét adta elő. Vágó István tréfásan emlékezett a Grétsy Lászlóval közösen vezetett nagysikerű televíziós adásokra. Ezekről még dal is született. Dr. Balázs Géza Grétsy László színes egyéniségét mint sakkozót mutatta be. Dr. Koltai Ádám, a Tanárképző Főiskola tanára Grétsy Lászlóról egykori munkahelyi főnökéről szólt. „Új műfajt” vezetett be - mint mondta -, „az emberies munkahelyi kapcsolatokat”. Munkatársait üzenő lapokon tájékoztatta a tennivalókról, és azokon is mindig az egyénhez szólva, a legnagyobb tisztelettel és udvariassággal beszélt velük. Most az ünnepeltnek szóló üzenő lapokból olvasott fel néhányat. Köztük az egyik így szólt: „Büszke vagyok Rád fiacskám!” Aláírás: „Anyanyelvűnk.” Az üdvözléseket megköszönve Grétsy tanár úr „összeesküvés”-nek nevezte a nagyszabású ünnepséget. Egy Vas István írás alapján bizonyossággal állította, hogy létezik ,jóra valói összeesküyés" is. Ilyen például az idegen környezetben egymást egyedülálló, ereszkedő hanglejtésükről felismerő honfitársaink összeesküvése. Életútját röviden vázolta. 45 éve él boldog házasságban feleségével, akit most, betegsége miatt természetesnek tartja, hogy gyámolítania kell. Négy gyermeke és tíz aranyos unokája körében tölti szorgalmas tevékenységgel napjait. Munkahelyein: a Magyar Nyelvtudományi Intézetben, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Tanárképző Főiskolán nagyon szép éveket töltött. Boldog embernek érzi magát. Az Élet sakkjátszmájában még nem érkezett el a végjátékhoz. Kívánunk Grétsy tanár úrnak további sok, szép eredményt, mindnyájunk örömére, nyelvünk védelmében. Dr. Berényi Zsuzsanna Agnes A Vásáry bérlet nyitóhangversenyéről 2002. január 30-án ragyogó tavaszi napra ébredtünk, lelkesen özönlöttek az emberek a Zeneakadémiára, Vásáry Tamás főpróbájára. Már délelőtt is telt ház jött össze, ami anticipálta a sikert. A jó hangulat feldobta az előadókat is, akik egyébként is híres művészek: Franki Pétert és Vásáry Tamást,- kamarazenekarával. Amint elkezdték a „kétzongorást”, a Mozart muzsika mennyei örömmel töltötte el a hallgatóságot. „Dolce” - mondta Franki Péter, és áradt tovább a megnyugtató angyali zene. Este még szebb előadásban hallottuk a műsort. Két zongora szólt a hangversenyteremben, mégis, mintha a Salzburgi Dóm gregorián kórusa és Mozart elődeinek templomi zenéje csendült volna fel. Egy ritmus lüktetett úgy a szólistában, mint a zenekarban és a hallgatóságban. A három elhangzott mű közül Mozart Esz-dúr két- zongorás versenye emelkedett ki, igazi mozarti tónussal. A két művész ritmusa együttlüktetve szólalt meg, mintha egy mester egy nagy hangszeren játszott volna. Ilyen csodálatos interpretációt csak két igazi jó barát produkálhat, akik együtt tanultak, egyszerre dobog a szívük, együtt éreznek, egyszerre billentenek, egyformán érzik a dallam mozgását, tagolódását, dinamikáját, a csúcspontokat, a mű formáját és stílusát, Mozart mondanivalóját. Szeretnénk még sok hasonló élményben részesülni. Mozart zenéje bizonyul a leginkább gyógyító, legmegnyugtatóbb muzsikának. A műsor második részében - az olaszmagyar kapcsolatok évében - Mendelssohn Olasz Szimfóniájának előadása volt aktuális. Mendelssohn is ellátogatott egykor a kedvelt turisztikai központba. Az ottani benyomások: a műemlékek, az itáliai múzeumok, az istenközelséget sugárzó derült ég - A-dúr Szimfóniája komponálására késztették. A derűs, költői, hitet és kultúrát hirdető mű, mintha Mozart folytatása lenne. Utolsó tétele nápolyi tarantella, ami haláltánc helyett az életbe való visszailleszkedésre bátorít. Dobler Magda zeneesztéta ■ ■ Zenei pályázat A Páter Tamás Alajos Alapítvány zenei Pályázatot hirdet gyermekkórusok, zenekarok, iskolai kórusok, vegyes karok és egyházi kórusok, zenekarok számára. A jelentkezés módja: Jelentkezési űrlapot és kottaanyagot megcímzett és felbélyegzett A/4-es válaszboríték eljuttatásával lehet igényelni. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a kölcsönkapott kottákat - vagy annak ellenértékét - legkésőbb két héten belül visszaküldik a titkárságra. Nevezési díjat nem kérünk, de adományokat köszönettel elfogadunk. A Páter Tamás Alajos Alapítvány címe: H - 1024 Budapest, Margit körút 23. Felvilágosítás telefonon: (16-1) 202-5119, 212-5482-es számokon Hétfalusi emlékezők Zajzoni Rab István csángó költőre emlékezett 2002. február 2-án a hétfalusi csángómagyarság. A Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság kétnapos rendezvénnyel „Zajzoni Rab István esztendővé” nyilvánította a 2002-es évet. Szombat délután a zajzoni evangélikus egyház kultúrtermében iskolás gyerekek adták elő Zajzoni Rab István verseit, írásait, illetve az azok alapján betanult jeleneteket. A zajzoni lányok sormagyar tánca, valamint a kislegé- nyek boricálása után, a Hétfalüsi Magyar Művelődési Társaság vezetősége bemutatta azt a kis kötetet, amellyel a Társaság a költő emlékének adózik. (A füzetet el kívánják juttatni olyan barcasági képzőművészekhez, akik a versekhez illusztrációkat készítenének, hogy azokkal együtt immár díszesebb kivitelben is megjelentethessék a verseket.) Az erre az alkalomra szervezett kiállításon az érdeklődők megtekinthették azt a szekrényt is, amelyben Zajzoni egyik versrészlete még ma is tökéletesen olvasható, valamint mindazon tanulmányokat, verseket, amelyek Zajzoni tollából kerültek ki, illetve halála után a költőt méltatták. Másnap, azaz február 3-án - Zajzoni- emlékműsorral színesített - ünnepi isten- tiszteletre került sor a zajzoni evangélikus templomban, ezt követően pedig a Négyfalusi RMDSZ, a művelődési társaság, valamint a Zajzoni Rab István középiskola képviselői helyezték el koszorúikat a költő síremlékénél. A hétfalusi csángóság neves szülöttjének szentelt év további rendezvényeként - áprilisban - a barcasági képzőművészek munkáit szeretnék kiállítani egy irodalmi zenés esttel kiegészítve. A sorozat zárásaként (szeptember 15-én) egy irodalmi konferenciát terveznek, amelyen szakemberek értékelik újra a költőnéprajzkutató munkásságát, egy irodalmi vetélkedővel pedig ünnepélyesen megnyitják az immár tíz éve Zajzoni Rab István nevét viselő iskola új tanévét. Veres Emese Gyöngyvér Hétfalmi Magyar Művelődési Zajzoni Rab István 1832. február 2-án látta meg a napvilágot Zajzonban Rab István, későbbi csángó költő. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a brassói szász gimnáziumba került. 1848 forradalmi napjaiban ugyan elhagyta az iskolát, ám később mégis visszatért és 1854-ben leérettségizett. Szülei papnak vagy tanítónak szánták, így Rab István - apja kívánsága szerint - Budapestre ment teológiát tanulni, ám végül a bölcsészkarra iratkozott be. Körösi Csorna Sándor lett a példaképe, és keleti nyelveket kezdett tanulni Hunfalvy Pál és Repiczky János kedvenc növendékeként. A teológiától sem távolodott el végképp, hisz 1855-ben félévig hittudományi előadásokat hallgatott Bécsben, de a császárvárosban inkább kenyérkeresésre adta a fejét és a belügyminisztériumban lett fogalmazó. Bécsi tartózkodása alatt két önálló verseskötetet is megjelentett: 1857-ben a Magyarok kürtje, 1859-ben a Kordalok címűt. Merész hangú versei miatt el kellett hagynia Bécset, ahová 1859 decemberében mindazonáltal vissza kívánt térni, hogy befejezze teológiai tanulmányait. E terve nem vált valóra, mert Pesten bekapcsolódott az újjáéledő, forradalmi eszméket tápláló titkos ifjúsági mozgalomba. 1860. február 19-én le is tartóztatták Táncsics Mihállyal együtt. Nyolc hónapig raboskodott, majd súlyosbodó tüdőbajára való tekintettel felmentették. Szabadulása után ugyan a gyógyulást Zajzonban kereste, de Pest visszavárta. 1861 szeptemberétől számos lap, így a Hölgyfutár, az Alföld, a Vasárnapi Újság munkatársa, valamint a Családi Kör szerkesztője lett. Ebben az évben jelent meg harmadik verseskötete is, a Börtöndalok. Az említett újságokban prózai írásai láttak napvilágot, amelyekkel felhívta a közvélemény figyelmét a Brassó melletti Hétfalura és annak szokásvilágára. A hétfalusi kakas-ünnepről vagy a Gergely-já- rásról már csak az ő írásaiból szerezhetünk tudomást. Az Ország Tükre című lapban 1862-ben jelent meg a boricatáncról szóló írása, amely megalapozta a ma is élő hétfalusi magyar férfitánc gazdag szakirodalmát. Egészségügyi állapota egyre súlyosbodott; szeretett volna hazatérni szülőföldjére, hogy ott segédlelkészi vagy segédtanítói állást vállaljon. Nagybetegen meg is érkezett Brassóba, ám ereje már csak két napig éltette a szülőföldjén. 1862. május 13-án hunyt el. Május 16-án helyezték örök nyugalomra a brassói evangélikus temetőbe, majd hamvait 1872-ben átszállították szülőfalujának sírkertjébe, ahová egy zajzoni kőfaragó elkészítette brassói síremlékének mását. (Amikor a 80-as években felszámolták a brassói evangélikus temetőt, Zajzoni Rab István eredeti síremléke is megsemmisült.) ILLÉS SÁNDOR: Hajnali madárfütty „ Csak a tollakat ne fogja meg átok. írók kicsinyje s nagyja, rajta csak! Isten szívét nem bízta, csak tirátok. S míg ég és fold rommá omlanak, Hű könyveinkben daloljon a lélek Vigaszos daccal: mégis szép az élet! ” (Tóth Árpád) Illés Sándor könyvének címe, mintha a költő versének utolsó sorát visszhangozná: „... daloljon a lélek vigaszos daccal: mégis szép az élet!” - hiszen lehet-e szebb a hajnali madárfüttynél, amikor ezernyi kis torokból erdőn, mezőn, zsúfolt városok erkélyein szól az ének, fütty, csicsergés, az ébredés, az új nap köszöntése? Biztatás és erőtadás. Egy csodálatos tehetséggel megáldott író üdítő, szívet-lelket gyönyörködtető színes írásai. Zsivajgó, rohanó életünkben pihentetnek, nyugalmat árasztanak körülöttünk. Könnyedség, a természetes egyszerűség, melegség árad karcolatai- ból, tárcáiból - legyen a témája a természetszeretet, az állatvilág parányainak léte, emberhez tartozása. Emlékezései a szülőföld meghatározó szerepét tükrözik, csodálatosan kapcsolva az anyaföld és anya, a „mama” embertformáló örök kötelékével. A magyar polgári sajtó nagy nemzedékének talán utolsó képviselője az 1914-ben született Illés Sándor, az örök mesélő. Délvidéken, a Vajdaságban látta meg a napvilágot, gyermekkora a tanya- ságban telt el. Újvidéken érettségizett. Franciául tanult, mert Franciaországba vágyott, de a németet és latint is szívesen tanulta. Sikeres ifjúsági próbálkozásai - versírás, műfordítás - után 1937-ben Nagykanizsán kezdi újságírói munkáját, 1941 -ben a Délvidéknek lett munkatársa Zomborban. Ezután katonai behívó, haditudósító, a Honvéd c. lap szerkesztője, Varsóban átéli a város szétbombázását, fogság, kalandos szökése néhány magyar társával - haza. Hiába, édesanyjának rejtegetnie kell, mert már'keresték. Átszökés Magyarországra. Több lap munkatársa, míg 1941-től a Magyar Nemzet lett állandó munkahelye. Nyugdíjazása után régi vágyát teljesítette: elképzelése szerinti lapot alapított Veszprém székhellyel 1992-ben, de másfél év után ideiglenesen megszüntették. Ez napjainkig tart, de a reményt nem adta fel... Derűt árasztó történeteit rendszeresen olvashatjuk, hallhatjuk a rádióban - csak „Mackó” történeteiből van kevesebb, amelyeket még leány unokájának felelevenített. Volt idő, amikor „Mackó bácsi” - így nevezték a Magyar Nemzet szerkesztőségében kollégái -, gondterhelt, felhős arcokra varázsolta a szinte valóságosnak hitt meséit Maciról, az állatkertből ajándékba kapott leleményes „medvebocsról”. Naponta mesélte az új történeteket a mindig sikeres, okos Maciról, aki maga is segíteni, örömet szerezni igyekszik, néha kérő és köszönő levelet is írt a maga módján, helyesírásával, címzésével, bélyegével. Egy-kettőt még e sorok írója is őriz. Legújabb könyve, a Hajnali madárfütty lapozgatása közben jól esett feleleveníteni ezeket a kedves, naiv, de sokszor erőt, hitet adó meséket. Schelken Pálma
