Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-01-27 / 4. szám

4. oldal 2002. JANUÁR 27. Evangélikus Élet Készülünk a Keresztyén Nők Világimanapjára 1. rész Szeretettel köszöntőm olvasóinkat az ismerős emblémával és felhívással: készüljünk a 2002-es imanapra! (Időpontja: március 1.) Bizonyára másoknak is eszébe jut, hogy az elmúlt évek során hány távoli tájra, is­meretlen országba kalandoztunk el együtt így az év elején! Érdekes lenne kilométer­ben kiszámolni ezt a távolságot, a gondolatban, imádságban megtett utat! Idén nem kell messzire mennünk, csak ide a szomszédba. Ismerős tájak várnak bennünket, ismerős a nép is: Románia keresztyén asszonyai az imanap házigazdái. Azt hiszem, alig van közöttünk olyan, aki ne járt volna még ebben a szomszédos országban! Rokonaink, ismerőseink élnek ott, sőt gyülekezeti kötődéseink is vannak. Vannak jó, szívet melengető élményeink, de sajnos fájdalmas, mélyen bennünk élő emlékek is. Napjainkban a politikai élet szerves részei a státus törvény körül dúló he­ves viták, véleménykülönbségek! Bevallom, származásom révén magam is erősen kötődöm Románia erdélyi tájai­hoz. Apai ágon Szatmár megyében éltek őseim, amolyan „hétszilvafás” kisnemesek voltak, családnevüket egy kis szatmári falutól kapták. Gyermekkorom egy részét Szatmáron töltöttem, sok kedves emlék fűz a városhoz. Édesapám sokszor elvitt a „láncos templomba”, ma is tudom még az ott tanult zsoltárokat. Személyes emlékeken, jó vagy kínos benyomásokon túl azonban szükségünk van azokra az információkra is, amelyeket az imanap rendezői fogalmaztak meg a szá­munkra. Ezeket a „szomszéd” szemével olvassuk, azokat szükség szerint kiegészítjük, hogy amennyire lehetséges, hü kép alakuljon ki bennünk romániai testvéreinkről, hogy - az imanap célkitűzésének megfelelően - hitben testvérekként gondolhassunk rájuk, és ínségeikben segítségükre legyünk. Erre az előkészítő anyagra kerül sor az előttünk álló hetekben. Addig is néhány alap-információ. A térképről kitűnik, hogy Románia területe öt országgal határos. Nyugatról elindulva: Magyarország, Ukrajna, Moldova, Bulgária és Szerbia. A 22 milliós lakosság 90%-a vallja magát románnak. A legnagyobb nem­zetiség az Erdélyben összefüggő térségekben élő magyarság. A szász és sváb német­ajkú lakosság, amely a történelem folyamán igen jelentős szerepet töltött be, az anya­országba történt visszatelepülés következtében nagymértékben megfogyatkozott, számuk ma a lakosság csupán 0,5%-a, viszont legalább 2 millióra tehető a roma ki­sebbség száma. Élnek még az országban ukránok, oroszok, törökök. (A század ele­jén jelentős zsidó népesség részben a deportálás következtében, részben a hetvenes években történt Izraelbe-vándorlás hatására, erősen lecsökkent.) Talán a sokszínűségből eredő feszültségekre is gondolva fogalmazták meg testvé­reink az imanap témáját így: „A megbékélés útján” (2Kor 5,18-20) Kérjük Urunkat, segítsen bennünket ezen az úton járni! Keveháziné Czégényi Klára Keresztény-Zsidó Társaság újévi sajtótájékoztatója Mint minden évben, idén is a Deák téri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti nagytermében tartotta szokásos újévi sajtótájékoztatóját a Keresztény-Zsidó Társaság. A Szentágothay János pro­fesszor által alapított társaság 1991 -ben jött létre a keresztény-zsidó párbeszéd erősítésére. Társelnöki tisztét - jelenleg - Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke, Bölcskei Gusztáv református, Harmati Béla evangélikus és Várszegi Asztrik ka­tolikus püspökök töltik be. Az elnöki beszámolók sorát Tordai Péter nyitotta, aki sajnálattal állapította meg, hogy az elmúlt időszakban nem si­került előrelépést elérniük a kárpótlás, a holokauszt-tagadás és a gyűlöletkeltéssel való szembenállás terén. A Mazsihisz el­nöke ugyanakkor nagy segítségnek ne­vezte azt a 35 millió forintos éves támo­gatást, amelyet az állam nyújt 2002-től vidéki temetőik gondozására. A házigazda gyülekezetei is képvise­lő Harmati Béla püspök úgy ítélte meg, hogy a keresztény nagyegyházak a jelen­leginél többet tehetnének az antiszemi­tizmus ellen. Rámutatott arra, hogy e te­kintetben különbségek vannak az egyházak között és az egyes egyházakon belül is. Kiemelte: szavakra, anyagi és do­logi segítségre, de még inkább tettekre van szükség. Az antiszemitizmus elleni egyházi fellépés területei többek közt a tömegtájékoztatás, a könyvkiadás, vala­mint az oktatás lehetnek. Püspökünk je­lezte: a 12 magyarországi evangélikus gimnáziumban is megtartják a holokauszt emléknapját és fontosnak tekintik tanára­ik ez irányú képzését. További korrekciókra van szükség ugyanakkor annak kapcsán, hogy mit mondanak a hittankönyvek a zsidóság­ról. Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára beszámolt arról, hogy míg tíz évvel ezelőtt szervezetük évi egymillió forint állami támogatást ka­pott, az Országgyűlés illetékes bizottsá­ga 2002-re csak 130 ezer forintot szava­zott meg számukra. A szervezet tavaly 11 nagyobb rendezvényt és 50 összejö­vetelt tartott. Múlt év végén a társaságot a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács teljes jogú tagjává nyilvánították. A sajtótájékoztatót követően Garai Róbert színművész „Az ár ellen” című irodalmi összeállítása villantotta fel a zsidóságnak a történelem során magya­rok iránt tanúsított szolidaritását, a tatár­járástól a szabadságharcon át az I. világ­háborúig. A rendezvény befejező részében Tüske László arabista „Szolidaritás és az isz­lám” címmel tartott ismeretterjesztő elő­adást a zsúfolásig telt gyülekezeti terem­ben. B.l. / G.M. Nemzetközi metodista tanácskozás Budapesten A Magyarországi Metodista Egyház meghívására január 17-20 között nem­zetközi konferenciára került sor Buda­pesten. A találkozón 100 egyházi vezető és munkatárs Európából és Amerikából az egyházi misszió mai helyzetéről ta­nácskozott. A január 20-án tartott ünne­pi istentiszteleten Oystein Olsen püspök (Norvégia) és Randolph Nugent főtitkár (General Board of Global Ministries, New York) szolgáltak. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és egy­házunk képviseletében D. dr. Harmati Béla püspök köszöntötte a konferencia résztvevőit. Új társelnök az evangélikus-római katolikus dialógus-bizottság élén Walter Kasper bíboros január 14-én dr. Alfons Nossol lengyel érseket (Opole) nevezte ki a Lutheránus Vi­lágszövetség (Genf) és a Vatikáni Ke-,- resztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa nemzetközi dialógus-bizott­ságának új katolikus társelnökévé. A kinevezett ebbéli tisztében azt a Kasper bíborost váltja fel, aki Harma­ti püspökünk - evangélikus társelnök - mellett hét éven át vett részt a dia­lógus vezetésében. Nossol érsek az ökumenikus moz­galom neves személyisége évtizedek óta a római katolikus egyházban. r Állami elszámolás „Magyarországon az állam és az egyház szétválasztásának folyamata befejeződött” - áll abban a jelentésben, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma készített az állam és az egyházak kapcsolatában 1998 óta elért eredményekről. A dokumentum szerint a polgári kormány egyházpolitikai célkitűzései teljes mértékben megvalósultak a járadék-megállapodások megkötésével, a hittanoktatás újbóli állami támogatásával, valamint az oktatási, az adó- és a költségvetési törvények olyan alakításával, amelynek eredményeként a közfeladatot ellátó egyházi intézmények az állami és az önkormány­zati intézményekével azonos költségvetési támogatást kapnak. A jelentés szerint a kormány mindent megtett az egyházalapítás feltételeit rögzí­tő 1990. évi IV. törvény módosításáért, azt azonban az ellenzék „a társadalmi elvárá­sokkal szembehelyezkedve” lehetetlenné tette. A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése során a kormány 1719 volt egyházi ingatlanról döntött (értékük tavalyi áron 62 milliárd forint). A kártalaní­tásra fordítható keretösszeg az 1994- 1998 között változatlan, évi 4 milliárd forint­ról 6,2 milliárd forintra emelkedett. A költségvetés 1999-től ismét elismert feladatként kezeli a hittanoktatás támoga­tását, e célra évente 2 milliárd forintot fordított a büdzsé. Az egyházi kulturális örök­ség értékeinek rekonstrukciójára és egyéb beruházásokra 1999-ben 2,8 milliárd fo­rint, azóta évi 4 milliárd forint áll rendelkezésre. A dokumentum kiemeli, hogy a kormány lehetővé tette a határon túli magyar egy­házak közvetlen támogatását. Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma (OM azonosító: 032582) a 2002/2003. tanévben a következő osztályokat indítja: 01 - négy évfolyamos képzés keretében:- általános tantervű osztály (30 fő)- emelt szintű angol-német nyelvi osztály (30 fő) (idegen nyelvből heti 7 óra) 02 - hat évfolyamos gimnáziumi osztály (25 fő) 03 - nyolc évfolyamos gimnáziumi osztály (25+25 fő) Kollégiumi elhelyezést biztosítunk! Jelentkezési határidő: 2002. február 15. Felvételi vizsga az emeltszintű osztályoknak: 2002. február 23. és 25. A felvételivel kapcsolatos minden kérdésben részletes felvilágosítással szí­vesen állunk rendelkezésre az alábbi címen: 2170 Aszód, Régész út 34. Tel.: 28/ 400-611. Szeretettel várjuk mindazokat a tanulókat, akik keresztény-evangéli­kus iskolában szeretnék folytami középiskolai tanulmányaikat. A Leprások Világnapján emlékezzünk meg a világ leprásairól és a Lepramisszió szolgálatáról az aláb­bi bizonyságtétellel. A Nemzetközi Lepramisszió nagygyűlésén, a dél-angliai Southbourne-ban 2001 novemberében hangzott el egy leprás fiatalasszony szájából. Mivel a bizonyságtétel annyira jellemző a leprások helyzetére - és tökéletesen tartalmazza mindazt, amiért a Lepramisszió szolgál - szeretettel ajánljuk Olvasóink figyelmébe, imádságos adakozó­készségükbe. „Nevem Dadirai Mhakayakora. 1972. július 6-án születettem Zimbabwében, egy Shamva nevű falu­ban. Shamva a fővároshoz, Hararehez van közel. Hét osztályt végeztem. Szegény családban nőttem fel. Szüleim akkor váltak el, amikor 4 éves voltam. Ez­után az édesanyámmal és a nevelőapámmal éltem. A kilencgyerekes családban ötödik vagyok. Az édes­apám akkor jött vissza hozzánk, amikor én már 26 éves voltam, majd két évre rá, 2000-ben meg is halt. A hét osztály elvégzése után senki nem volt, aki taníttasson. így Rusapébe mentem, ahol az egyik bátyám dolgozott. Ott megismerkedtem egy ker­tésszel, akivel megszerettük egymást, és később összeházasodtunk. Két gyermekünk született: egy fiú, Tapiwa, és egy lány, Cathrine. Cathrine születé­se előtt, 1994 áprilisában, megszúrta a bal lábamat egy tüske. Nagyon fájt és két nap múlva begyulladt. Akkor fedeztem fel a talpamon is egy nagy sebet. Hamarosan egy újabb fekély keletkezett a bal lá­bamon. A férjem tanácsára kórházba mentem. Az orvos szerint valami fertőzés volt, amire adott is ke­nőcsöt, de az nem használt semmit. Majd megszüle­tett az egészséges kislányom. Amikor egyszer őt vit­tem csecsemőgondozásra, az orvos - látva a sebeimet - azt hitte, hogy megégtem. Engem is megvizsgált, de semmi rendellenesség nem volt. A férjem azzal vádolt meg, hogy biztosan AlDS-es vagyok. Az or­vos glicerines kenőcsöt adott, de az semmit sem használt a sebekre. Dadirai bizonyságtétele 1996 júliusában a férjem visszavitt a szüléimhez. Addigra elege lett a beteg­ségemből és elhatározta, hogy elválik tőlem. Az anyámat szintén a betegségem miatt otthagyta a nevelőapám. Ekkori­ban gondoltam arra, hogy öngyilkos le­szek, hiszen senkinek sem kellettem. 1997-ben a Shamva Területi Kórház­ba kerültem, ahol egy Clindamycin nevű gyógyszert kaptam. Ettől jobban lettem, de a bal lábamon a nagy sebek megma­radtak. Elmentem egy népi gyógyászhoz, aki sós vizet és vazelint adott. Egy évig hasz­náltam ezt, de semmit nem javultam. 1999-ben súlyos beteg lettem. A nővérem férje elvitt a Shamva kórházba. Épp ak­kor egy lepraápoló is dolgozott a kórház­ban. O állapította meg, hogy leprás va­gyok. Rettentően megijedtem. Féltem, hogy mindenki elüldöz. Szerettem volna inkább meghalni. A lepraápoló fiú bátorí­tott, hogy ne féljek, mert ad gyógyszert, így is lett. Dapsone, Rifampicine és Clofazimine kezelést kaptam. Hét hóna­pon át szedtem a gyógyszereket, majd a lepraápoló átvitt a hararei kórházba. Ott találkoztam dr. Steve Griffiths-szel, a Lepramisszió egyik orvosával. (O azután családjával Kambodzsába ment tovább misszionáriusnak.) A kórházban befejez­ték a gyógyszeres kezelésemet. Ott talál­koztam Catarina nővérrel, aki egy zim­babwei rehabilitációs missziónak a munkatársa. Ő tanított meg varrni. Vé­geztem egy szabás-varrás tanfolyamot, és a végén én nyertem az első díjat a legjobb ruháért. Később másokat is én tanítottam varrni. Catarina nővér minden pénteken beszélt nekünk az Úr Jézusról. Ez nagyon jó volt. mert a hit kérdéseiben nem voltam egészen bizonyos korábban. Most már tudom, hogy Jézus az én Megváltóm, és őt követem, mint Uramat. 2000-ben részt vehettem az AKCIÓ nevű nagy­szabású evangélizáción, ahol a hitem megerősödött. Majd egy felnőttoktatáson, az Alfa-kurzuson vehet­tem részt. Ezt egy angol lelkipásztor tartolia a lepra­kórházban az én saját nyelvemen, shona nyelven, videomagyarázatokkal. A videokészüléket is a Lep­ramissziótól kaptuk. Bibliát Stella Rouse, a zimbab­wei Lepramisszió vezetője adott nekem. Sokáig voltam kórházban, de ez nagyon hasznos időszak volt az életemben, mert sokat hallottam Jézus Krisz­tusról, az én Megváltómról, és növekedtem a hitben. Tudom, hogy újjászülettem. Új teremtés vagyok Krisztusban. Családom és barátaim is rajtam keresz­tül hallottak Jézusról. Mivel közelünkben nincsen templom, minden vasárnap az én kunyhómban jö­vünk össze és tartunk istentiszteletet. Szeretném megköszönni Dán lzzet lelkipásztornak és feleségének, Babsnak, akik korábban mindketten leprások voltak, hogy annyira a gondomat viselik. Kö­szönöm Rebeka nővérnek és mindenkinek, aki segített abban, hogy eljöhessek. Köszönöm dr. Elizabeth Mwanukuzinak, a zimbabwei Lepramisszió orvosának sok törődését. Megköszönöm a Nemzetközi Lepramis­sziónak, hogy elhozott Angliába, hogy megoszthassam a bizonyságtételemet veletek. Külön is köszönöm a Lepramisszió afrikai igazgatójának, dr. Piet Both hol­land orvosnak és csapatának szeretetét, gondoskodá­sát, amivel Afrika népeit és leprásait segítik, és hogy megosztják velünk az Örömhírt Jézus Krisztusról. Soha nem fogom elfelejteni Isten jóságát. Előtte semmi voltam, és nélküle semmi lennék. Ő az éle­tem ura mindörökké. Ámen.” A Magyarországi Lepramisszió címe: 1151 Budapest, Alagi tér 13. TeL: (06 1) 307-6741

Next

/
Oldalképek
Tartalom