Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-01-27 / 4. szám
Evangélikus Elet 2002. JANUÁR 27. 5. oldal On-line vallásbörze Innen érdemes elindulni, ha valaki például a buddhizmus, a kereszténység, a hinduizmus vagy a zsidóság tanításai, hagyományai után kutat az interneten. A www.vallasforum.hu Magyarország legnagyobb vallási témájú linkgyűjteményével könnyíti meg a szörfölők dolgát. De lehet tanulmányokat és idézeteket olvasni, levelezni, sőt még rejtvényt fejteni is. A honlapon nemcsak a vallások kimerítő felsorolását találhatjuk, hanem az irányzatokat közös gyökereik szerint csoportosították a szerkesztők. A vallások rovatban a laikus is könnyen elboldogulhat a különböző eszmerendszerek térképén. Az ábrahámita vallásoknál például az iszlámot, a kereszténységet és a zsidó vallást tárgyalja részletesen a honlap, de bőséges információt találhatunk az indiai eredetű irányzatokról, így a buddhizmusról, a dzsainizmus- ról és a hinduizmusról is. Bármelyik vallásra kattintunk az ünnepek rovatban, fotókból, szent iratokból vett idézetekből és hagyományok, valamint vallási rítusok leírásából ösz- szeállított, lexikonszerű részletekre bukkanunk. Nem kell azonban fejben tartanunk a sok dátumot, a világvallások naptárában ugyanis naponként megtalálhatjuk az éppen esedékes ünnepet, legyen bár keresztény, iszlám, hindu vagy szikh hagyományú. A hírek címszó alatt új vallási szervezetek létrejöttéről, egyházi nyilatkozatokról és a különböző felekezetek híres képviselőiről olvashatunk, a képtárban pedig - akár képeslapként is továbbküldhető - egzotikus fotók közül lehet válogatni. A honlap Magyarország legnagyobb vallási témájú linkgyűjteményével büszkélkedhet. A kereszténységre kattintva például kilencvenhat további on-line anyaghoz juthatunk el. Az ötletgazdák valójában a szörfölést megkönnyítő, induló oldalnak szánták a vallásfórumot. A könyvajánlóhoz a kötetek címe, ára, borítólapja és kiadója mellett rövid ismertetőt is mellékeltek, a tanulmányok rovatból pedig megtudhatjuk például, hogyan látják a buddhisták Jézus Krisztust. Ha eléggé otthonosan mozgunk már a vallási családfák, a szimbólumok, a szertartások, az egyházalapítók és a zarándokhelyek világában, frissen szerzett tudásunkat tesztelhetjük a www.vallasforum.hu rejtvényében. Valaczkay Gabriella (Népszabadság, 2002. január 8.) Egyházunk honlapja az interneten: www.evangelikus.hu V agy adjuk címül a könyv választott címét, az Advent a Hargitán című Sütő-dráma karácsonyi fenyőfájának lámpácskáira, meg azon túl az erdélyi magyar folyvást a jobbra várakozó reményének, meg a mindenkori, mindenhol élő ember nembeli reményének szép szimbólumaként ragyogó, vigaszt adó fényre utaló „Vigasz-lámpács- kák” kifejezést? De nem tévelyítenénk el az olvasót a kötet lényegétől akkor sem, ha az Üzenet a Holnapnak, vagy épp az Ötágú síppal fejezetcímek kiemelésével azt hangsúlyoznánk: aki ebben a könyvben magáról és másokról ír, nem felejti, hogy egyik emberrel sem fejeződik be - a világ, hogy minden utánunk jövő nemzedéknek szüksége van, akár hiszi ezt, akár nem, az előttük járók útmutató bölcsességére is. Meg okkal s joggal hangsúlyoznánk azt is: aki e könyvnek a szerzője, az valóban virtualizálta magában a határokat, s életfontosságú feladatnak tekintette, hogy tudását, tehetségét a lehetséges legtágabb körben ismertesse meg a magyarsággal: s még csak nem is - pedig megbocsáthatóan - személyes, hiúsági, hanem ellenkezőleg: nemzeti okokból. De maradjunk talán mégis a címül kiemelt szó- kapcsolatnál: mert a nemrégen megjelent, Balatoni Mónika által szerkesztett, s a Kairosz Kiadó gondozta kiadvány szerzője eredendő hivatását tekintve nem író, hanem színész: de aki számára, újabb bizonyságaként a sok példával igazolható jelenségnek, az írás is egyike az önkifejezés lehetőségének - s a jelenség pedig nem egyéb, mint a nagy tehetségek irigylésre méltó sokoldalúsága. Mely szerint aki művész: ritkán csupán egy művészeti ág művelője. Nagy festők gyakran mesterei a szónak is, színészek az ecsetnek, híres énekeseket bűvöl a vizualitás számtalan formalehetősége, így hát nincs abban semmi meglepő, hogy valaki, a nemzet nagy színészeként oly mesteri módon forgassa a tollat is, mint tette szerzőnk: Sinkovits Imre. Akivel - az előszót író Sütő Andrással mondjuk -, jelen van a hűség, s aki - hiszen a színpadon csak azt mondhatta, amit mások, az írók, saját szövegeikkel a szájába adtak -, a maga gondolatait, vigaszként, az írás, a toll segítségével osztotta meg másokkal. Kis vigasz-lámpácskákkal: keletkezésükről, történetükről meg az utószó írója, a színész életútjának néhány stációjánál hol hírlapíróként, hol színház- igazgatóként vigyázó Ablonczy László mesél. Ő szeretet-lámpácskákról beszél: mert Sinkovits Imre AZ EZREDFORDULÓ FILMJEI Beszélgetés Koltay Gábor filmrendezővel Első nagy műve, amit gyerekkoromban, a falusi moziban én is tágranyílt szemekkel néztem, az 1981-es Illés koncert megfilmesítése volt. Utána két évvel következett az István a király színrevi- tele a Városligetben, majd számos koncertfilm és szabadtéri rendezés után, 1996-ban a Honfoglalás, 2001-ben pedig a Sacra Corona. E két utóbbi nagyjátékfilmet több millióan látták hazánkban, sőt külföldön is.- A két nagyjátékfdm között 5 év telt el, a két feldolgozott korszak között pedig 200. Miben más a két feldolgozás?- Mindkettőből nagyszabású történelmi filmet kívántam rendezni. De míg a Honfoglalás évfordulóját - így a róla készült filmet - az akkori kormányzat nem tartotta lényegesnek, arra támogatást nem kaptam. A tavalyi filmem viszont 200 millió forintos támogatást kapott. Emiatt ebből látványosabb mozi kerekedett: látványosabb csatajelenetek és akciók teszik élvezetessé, és ezáltal versenyképessé a filmet.- Mások ezek a történelmi játékfilmek, mint a korábbi évtizedek alkotásai. Igaz, ezt az időszakot eddig nem dolgozta fel egy filmes sem.- Nem arról szólnak, amit évtizedeken keresztül hallgatnunk kellett: „a megvert nép”, „rossz oldalra álltunk” stb. A nézőt minden pátosz nélkül arról akarom meggyőzni, hogy ez egy nagyformátumú nép volt, amely szervezetten érkezett a Kárpát-medencébe. Az államalapító István halála után néhány évvel László király tudatosan és következetesen hajtotta végre azt a „globalizációt”, ami végleg betagolta hazánkat a (nyugat-)európai kapcsolatrendszerbe. Házasságok, szövetségek és - nem utolsó sorban - magyar emberek szentté avatása szerepelt eszköztárában, ahogy ezt a filmben is megmutatjuk.- Mindkét filmjét élénk sajtóvita követte, ami a tanári karokban és a különböző értelmiségi körökben is továbbgyűrűzött. Mi lehet ennek az oka Ön szerint?- Nagyon kevés történelmi film készül manapság Magyarországon. Ez a két téma pedig különösképpen sikamlós, abból a szempontból, hogy keveset tudunk ezekről az időkről, de ennek ellenére sokszor ki akarták forgatni jelentőségét. Mivel azonban ezek nem dokumentum-, hanem játékfilmek, több eseményt és mozzanatot „ki kell találnunk”. Természetesen mindkét esetben jelentős tudósok működtek közre, mint például Nemeskürty István, vagy Györffy György. Sajnos a két filmről szóló újságcikkek túlnyomó többsége nem is a témát és a megvalósítást elemzi, színész barátnak, Agárdy Gábornak. Vagy Csoóri Sándornak születésnapi sorokat, prózában: de ihletett hangon. (Azt persze csak a szövegben szereplő kötetcímekből, életútbeli utalásokból tudhatjuk, hogy az a „Kedves Sándor” kezdetű nyílt levél Csoórihoz szállt 1989-ben: s ezzel most jelezzük is a szerkesztés sajnálatos, több helyütt is tapasztalható kisebb hiányosságait: igényelnénk az eligazító filológiát, ha nem is mikro-mélységekben, de legalább pár hasznos lábjegyzet erejéig.) Külön fejezetben ír Sinkovits Imre, „tuménap- lókban”, a határon túli magyar színházakban való fellépéseiről, a Nemzeti Színház vendégszerepléseiről. Egy Illyés Gyula-idézettel fejelve meg az élményt: Minden utazásnak annyi az értéke, amennyit azonközben önmagunkban beutazunk". Sinkovits Imre az elvesztett magyar területeket utazta be: valóságosan s szellemi-érzelmi értelemben is. Olvashatunk továbbá szerepnaplókat, szerepértelmezéseket, tehát igazi műhelyvallomásokat, az első Németh László-szerepről, a VII. Gergelyről: de egyúttal a „szellemóriással” való találkozás eseményeiről is; olvashatunk a rendező Sík Ferencnek írt verses üdvözletét; meditációt, a régmúltba címezve, Mikszáth Kálmánról, s újra meg újra köszöntőket Sütő Andráshoz: talán külön fejezetet érdemeltek volna ezek az írások, nem annyira a cikkek kronológiai haladására figyelve, inkább e föntebb említett, gyönyörű-szomorú férfibarátság nyomatékosító hangsúlyo- zottságát szem előtt tartva. S hogy milyen a színész írásainak modora, stílusa, karaktere? Hogyan írt Sinkovits Imre? Ahogyan játszott. Szép, gondos, mívesen mívelt, átélt, érzelemdús, kifejező, gazdag képiségü, láttató erejű, a szellem szabad mozgása, nagyívű futamai által determinált, őszinte, s ez utóbbit is tekintsük esztétikai értékmérő kategóriának. Dicséretes gondolat volt összegyűjteni, egy kötetbe menteni a Nemzet Színészének írásait. Már születtek, feltehetően még születnek is könyvek a Sinkovits Imréről szóló cikkek egy-egy maroknyi válogatásaiból: de ez az egyetlen kiadvány, mely arról tudósít bennünket: nemcsak látni, hallani, de olvasni is kell s érdemes a magyar nemzeti színháztörténelem egy - ne tartózkodjunk a jelzőtől - halhatatlan óriását. Cs. Nagy Ibolya (Reformátusok Lapja, 2002. január 6.) A toll vigasza végtelen szeretettel írta a cikkeit, s hasonló szeretettel fogadta, aki közölte, vagyis többnyire maga a hírlapíró, később az igazgató, előbb a Film Színház Muzsika című hetilapban, majd a Nemzeti Színház lapjában, a Szín-Világ-ban. „Egy-egy írását világító szeretet-lámpácskáknak is tekinthetjük. Valamennyiből ragaszkodás, és hűség sugárzik: szüleihez, szülőföldjéhez, mert somogyi, kispesti, zalai, óbudai származása folytán tekintette magát a Haza fiának; ragaszkodott Csallóköztől Hódmezővásárhelyig ágazó családjához és Marosvásárhelytől Amerikáig a nagyobb gyülekezethez; bensőséges érzések hatották át példa-elődei, barátai, színésztársai s főképpen a fiatalok iránt... Másfél évtized írásait kapjuk kézbe a könyvben, melyeket, olvassuk az utószóban, akár a színész naplójának is tekinthetünk: benne sorstörténetek és - Sütő Andrást idézve ismét - determináció. Vagyis az embernek az a földi ideje-tere, melyet, miként az árnyékát sem, nem ugorhatja át senki: azt írta Sinkovits Imre is, amit a számára rendelt időben s helyen átélt, megélt, leikébe égetett. S hogy mik ezek az élmények, hogy miről írt a színész? Szép önéletrajzi vallomásában, emlékező prózájában a maga sorsáról, gyermekkoráról, őseiről, felmenőiről, a múltnak mélyéből felbukkanó történetekről, Vince nagyapa meséiről, azután a történelmi leckékről, melyektől mi sem állt már messzebb, mint a mese vonzó irrealitása. Azután a pályatársakról: mindig a tisztelet, a megbecsülés, a hála hangján. Például Bánhidi Lászlóról, aki, „mesterségét mívesen mívelő” művészként rengeteg okulnivalót kínált a fiatal Sinkovits Imrének. Vagy Sütő Andrásról: kettőjük közismerten mély barátsága jóval több volt mindig, jószerivel az első találkozástól, író s színész kapcsolatánál. Ennek a megkapóan szoros lelki-érzelmi vonzalomnak számos jelét találjuk Sütő naplóköteteiben is, amelyek tucatnyi, Sinkovits Imréhez írt vallomást, köszöntőt, levélrészletet, telefonbeszélgetést örökítettek meg, s fordítva éppúgy: e könyv több cikkében fordul Sütőhöz a színész. Találkozásokról vall: személlyel és szöveggel, eszmével, gondolattal, nemzetérdekű szolgálattal. Egyik pontosan, tökéletesen értette a másik minden kimondott, leírt s csak gondolt gondolatát: eszünkbe jut, bizony, Arany s Petőfi: egyikük gondolata hibátlanul illeszkedett a másikéba. S úgy rendeltetett, hogy a végső, a legutolsó, a búcsúzó szót is Sütő András mondta Sinkovits Imrének: a másik, kikerülhetetlen determináció, a halál okán. Mint ahogy Sinkovits Imre is kénytelen volt olykor búcsúzni s búcsúztatni: Kalmár Györgytől például, vagy Mészáros Ágitól, s köszöntőt is fogalmazott, nem egyet, nemcsak a hatvanadik meg hetvenedik születésnapját ülő Sütő Andrásnak, hanem például Keresztúry Dezsőnek: versben, vagy a hanem pusztán politikai eszmefuttatás. Iszonyú szenvedélyek csapnak össze aszerint, hogy melyik újságíró melyik oldalon áll. Sajnos. Ez azonban a huszadik század mérhetetlen agymosása után „természetes”. Pedig nekünk, magyaroknak most már tényleg fel kell állnunk! Nem anyagilag, hanem lelkileg...- Az egyházaknak milyen szerepet kellene ebben a nemzetfelemelésben játszaniuk, és Ön szerint ez hogyan valósul meg?- Itt akkor lesz másik világ körülöttünk, ha megtanulunk alulról építkezni. Négyévente nem várhatunk új megváltót. Ha mi szervezzük meg a lakóközösségeinket, cserkésztáborainkat, egyesületeinket és szervezeteinket, ha mi számoltatjuk el a választott vezetőinket - és nem királyainkat! -, akkor változik meg a világ. Az egyház itt ezer éve jelen van, és a feladata nagyobb, mint valaha. De az öntisztulásnak ott is le kell játszódnia, ahol talán belső hierarchiája miatt - nem megy gyorsan. Lehet, hogy a struktúráját is meg kell változtatnia. Óriási gondnak tartom, hogy a korábbi államosítások miatt az egyházaknak nincs vagyonuk, és emiatt rá vannak szorulva az államra... Az egyház legnagyobb hatalmát és lehetőségét azonban saját magamon is érzem. Amit az ember gyerekkorában hall, az örök élménye. A titokban látogatott hittanórákról jómagam is őrzöm a bibliai történeteket, azok magyarázatát, azaz a jót. Ezt más tanórán így nem kaptam meg, és azt hiszem, ma sem kapják meg a gyerekek. Ezt a gyerekkori egyház-élményt mindenkinek kívánom! — Gondolom, ezt a nagyfilmet is ki kell pihenni, és a napi munka mellett lassan megkezdődik az erőgyűjtés a következőhöz...- Egyik nagy tervem az Árpád-ház bemutatása egy többrészes játékfilm keretében. A magyar köztudatban ugyanis egyáltalán nincs benne, hogy ez egy több száz éven át uralkodó család volt, Európa egyik legjelentősebb dinasztiája! Másik dédelgetett álmom egy 20. századi család történetének bemutatása, az első világháborútól kezdve - a 6-8 rendszerváltozáson át - napjainkig. Mert a Nagy Magyar Tudathasadást csak így lehet megértenünk. Borzasztóan kell hinni abban, hogy amiért harcolok - illetőleg barátaimmal és a stáb tagjaival harcolunk - az jó ügy és meg kell csinálni. ifj. Káposzta Lajos Fotó: Koltay
