Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-11-10 / 45. szám

Fotó: Bartha Boglárka 6. oldal 2002. NOVEMBER 10, Megfiatalodott otthon - idős lakóknak Családias légkörű hálaadó ünnepséget tartottak a Balassagyarmati Evangéli­kus Szeretetházban. Apropóját az ad­ta, hogy nemrégiben fejeződött be egy jelentősebb belső felújítás. Az október 26-án, szombaton délután megrendezett alkalmon a bentlakó (nyolc­vanhárom év átlagéletkorú) tizenhét idős asszonyon és gondozóikon kívül megje­lentek az intézményi igazgatótanács tag­jai, az egyházmegye, valamint az egyház- község vezetői és további érdeklődők. Elsőként a gyülekezet fiataljainak egy csoportja: Gazdik Éva, Honti Ágnes és Jambrik Zsolt, illetve Kulcsár Zsuzsanna, az otthon mentálhigiénés munkatársa énekekkel, versekkel köszöntötték az ün­neplőket. Ezt követte Szabó András espe­res igehirdetése. Mária és Márta példájá­ból (Lk 10,38—42) kiindulva azt hang­súlyozta, hogy nekünk, Jézust szolgálni kívánó embereknek először tanítvánnyá kell válnunk. Mindennapi sürgés-forgá­sunk közben le kell tudnunk ülni a Mester lábaihoz. Mert a .jobbik rész” sosem az, amit mi adhatunk az Úrnak, hanem ami­vel Ő szolgál nekünk. Az evangélium vigasztaló és bátorító üzenete után Bartha István igazgató lel­kész beszámolója következett. Minde­nekelőtt megköszönte a gondozottaknak és gondozóiknak a munkálatok során ta­núsított türelmet. A mintegy négymillió forintos beruházáshoz a szociális tárca 1,5 millió forinttal járult hozzá. A teljes­ség igénye nélkül a felújítás néhány fon­tosabb eleme: korszerűsítették a fűtést és a melegvíz-ellátást, kényelmesebbekké, komfortosabbakká váltak a fürdőszobák, és kiépítették a nővérhívó jelzőrend­szert. A nyílászárók egy részének átala­kításával könnyebbé vált a járókerettel és bottal történő közleke­dés. A szobákba és kö­zösségi helyiségekbe új, esztétikusabb búto­rok kerültek. Egy na­gyobb szobát két barát­ságosabb kétágyas szo­bává alakítottak át. A legtöbb helyen megtör­tént a padlóburkolatok cseréje. A villanyszere­lési és festési munkák révén egy elhanyagolt, korábban a tüzelő táro­lására használt helyi­ségből szép mosókony­ha lett. Táborszky János okleveles üzemmérnök, a gyülekezet presbitere nemcsak mint fő vállalkozó vett részt a munka lebonyolításában, hanem a mű­szaki előkészítés során sok jó tanáccsal is szolgált. Köszönet illeti a gyülekezet több tagját - elsősorban Honti István fel­ügyelőt - akik önzetlenül, időt, fáradsá­got nem kímélve segítettek a váratlan helyzetek megoldásában, valamint Kendeh Györgyöt és Kendeh Györgynét, akik nem csupán támaszt nyújtottak az adminisztrációs és gazdasági ügyekben, de végig figyelemmel kísérték a lebo­nyolítást. Az ünnepségen örömét fejezte ki Záborszky Csaba nyugalmazott lelkész is, aki ma is rendszeresen végez helyet­tesítő szolgálatokat az idős emberek kö­zött. Szabó András esperes hangot adott ama javaslatának, hogy a Balassagyar­mati Szeretetház fölvehetné hajdani ve­zetője, Túrmezey Erzsébet nevét. Végül a megújult épületben Keskenyné Szabó Zita otthonvezető és Demeter Anikó gaz­dasági ügyintéző kalauzolták végig a vendégeket, akiknek az otthon egyik la­kója, Molnár Jánosné saját készítésű ajándékokkal kedveskedett. Az alkalom szeretetvendégséggel fejeződött be. (ops) HALLGATOM A RÁDIÓT... Randevú Kisfiáim gyakran felteszik nekem a kérdést, hogy egykor gyermekként én hogyan viszonyultam azokhoz a dol­gokhoz, amelyekkel ők naponta szem­benéznek. Ilyenkor elmondom nekik, hogy én például nem emlékezhetem a Túró Rudi ízére, mert akkoriban ná­lunk az egyetlen ilyen jellegű tejtermék a mesesajt volt, amelyet ma legfeljebb noszalgiaként lehetne eladni. Azt sem tudom, hogy lett volna kedvenc rajz­filmcsatornám, hiszen akkoriban hétfői napokon még adás sem volt az egyetlen tévécsatornán. És azt sem tudom, hogy jól éreztem volna-e magam az evangéli­kus óvodában vagy a hétfő reggeli isko­lai istentiszteleteken, mert ezek esetleges létére még gondolni sem volt szabad. Próbálom elmagyarázni nekik, hogy' ak­kor sokkal egyszerűbb volt az élet, mint ma. Nekik meg kell becsülniük azt a környezetet és azt a lehetőséget, amely­ben élnek. Mondhatnám, hogy irigylés­re méltó a helyzetük. Mi valóban szür­kébbnek, szegényebbnek, egyszerűbb­nek láttuk a világot És, bár nyakunk­ban ült egy kegyetlen diktatúra a maga „istentiszteletével”, mégis védve voltunk a tőlünk idegen kultúrák káros hatásai­tól. Az egységesülő Európa felé haladva érdemes elgondolkodnunk azon, hogy gyermekeink sebezhető lelki világát manapság olyan hatások érik, amelyek egy életre kárt tehetnek bennük. * Hallgatom a rádiót, Magyarország leghallgatottabb hírműsorát. Egy döbbenetes tragédia másnapjáról számol be. Olaszország déli részén, Molise tartomány San Giuliani di Puglia városában éppen a Hallottén napjára készültek az iskolások és óvodások, amikor földrengés rázta meg a környéket. Az intézmények épületei összedőltek. Több tucat em­ber halt meg, köztük a legtöbben - gyermekek. A helyi katolikus plébá­nos egész éjszaka virrasztott a kisvá­a halállal ros lakóival, és arra kereste a vá­laszt, vajon miért történt ez a tragé­dia. Majd a hírműsor egy másik ré­szében - a gyermekkoromból még szintén ismeretlen - halottak napjá­val kapcsolatos Hallowenről hallha­tok rövid ismertetőt. Ebből az is kide­rül, hogy egyes vidékeken ez az ünnep hasonlóan zajlik a Mikulás-napi aján­dékozáshoz. A gyerekek apró ajándé­kokat, édességet kapnak, de ezúttal nem az egykori jótékonykodó püs­pöktől, hanem elhunyt szeretteiktől. Most már végképp össze vagyok za­varodva a sok új információtól. A napokban a média jóvoltából megtudhattuk, hogy mit takar újdon­sült ünnepünk. Amerikából indult, kelta hagyományokra épül, és a borza­lom élvezetével kapcsolódik össze. A fiatalok fantasztikus jelmezkavalkád- ban vonulnak fel ilyenkor. Találunk közöttük múmiát, halálfejet, különbö­ző szellemeket, zombikat és boszorká­nyokat. A töklámpás eredete is a halál­lal találkozó Jack nevű emberhez kapcsolódik, aki a sátántól kapja ezt az útravaló ajándékot. A hírműsor szerint az olasz gyere­kek erre az ünnepre készültek. Talán a halál megjelenítésének jelmezeit válo­gatták? Vagy már az estére gondoltak, amikor elhunyt szeretteik visszatérnek egy kis ajándékkal az ablakukban? És akkor egy pillanat alatt minden más dimenzióba került. A hírműsor folytatódik, újabb bor­zalmakat ismertetve. Egy pillanatra megállók, bennem is átfut a kérdés. Hogyan engedhette ezt meg Isten? Közben arra gondolok, hogy ebben az évben még sikerült megóvni gyerme­keimet egy számunkra idegen ünnep­től, amelyet lehet megszépíteni, lehet elvileg keresztényiesíteni, de végső so­ron a lényeg nem változik. Ez nem más, mint randevú a halállal _ Me nyes Gyula Evangélikus Élet PÉTERI ÜNNEPE ff Ősök és hősök Földváry-Boér Elemér Endre emlékműve előtt (balról jobbra) az alkotó, dr. Foltin Brúnó helyi lelkész, D. Szcbik Imre püspök és Koczor Tamás esperes A születésre és a halálra emlékeztek november 1-jén Péteri község la­kói. A törökdúlás idején teljesen elnéptelenedett helységbe 1742 novem­berének első napján fel­ső petőfalvi Babus Dáni­el a Zólyom megyei Illésfalváról (ma Ilias, Szlovákia) hét evangéli­kus családot hozott ma­gával a mai Péteri terü­letére, és ezzel a falu új életre kelt. Másfelől az 1956. október 24-én hu­szonhat esztendősen mártírhalált halt Föld­váry-Boér Elemér End­rére emlékeztek a jelen­lévők, amikor emlék­művet és emléktáblát avattak tiszteletére, va­lamint róla nevezték el a kultúrházat. A péteri kastély a templommal szem­ben, a XVIII. század végén és a XIX. század elején épült. Ezek között a falak között gyerekeskedett Földváry-Boér Elemér Endre is. (1962-től az egykori földesúri kúria a helység művelődési há­zának adott és ad otthont.) Földváry-Boér Elemér Endre 1930. június 15-én született Budapesten. Em­léktábláját felavató beszédében dr. Mandúr László, az országgyűlés alelnö- ke ismertette rövid életének egyes állo­másait: 1948 decemberében elhagyta ugyan az országot, de 1949 áprilisában - honvágytól űzve - már vissza is tért Magyarországra. ítélet nélkül Kistarcsára, majd Recskre internál­ták, négy és fél évet töltött el ezek­ben a táborokban. Kemény fizikai munkát végzett, emellett írta meg verseit és a „Kiszolgáltatottak” cí­mű regényét. 1956. október 24-én a Rádió épületénél halálos sebet kapott. Mindössze 26 évet élt. Az avatóbeszédet követően dr. Mandúr László és Gurovitsné Földváry-Boér Mária, Földváry- Boér Elemér Endre húga leleplezte a művelődési ház falán az emlék­táblát, valamint a ház előtti téren felállított emlékművet, melyen az egykori rabtárs, Faludy György költő sorait olvashatjuk: ,,Azon az éjszakán pernyévé égtek mind az ócska káték. Azon az éjszakán hazát talált, ki addig nem talált még. Azon az éjszakán magyarnak lenni többé nem volt szégyen. Azon az éjszakán esett el ő a Blaha Lujza téren. ” Az emléktábla és az emlékmű szen­telése és megáldása után D. Szebik Imre püspök végezte az igehirdetés szolgála­tát, Mt 5,16 alapján. Prédikációjában a sötétségről és a vi­lágosságról beszélt. Arról, hogy miként a Hold fénye a Naptól, úgy az emberi lélek fénye Istentől ered, és nélküle a sötétségben járunk. Jézus azért jött, hogy nekünk világosságunk legyen. Vi­lágosság ragyogott Földváry-Boér Elemér Endre személyén keresztül is, igazságot és szabadságot szerető élete és lénye példa lehet a péteriek számára. A főpásztor szavait követően Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szö­vetségének tiszteletbeli elnöke, az egy­kori recski rabtársak nevében dr. Benkő Zoltán, valamint húga, Gurovitsné Földváry-Boér Mária emlékezett, és méltatta Földváry-Boér Elemér Endre munkásságát és érdemeit. Az ünnepi beszédeket követően az egy­házak, valamint a társadalmi szervezetek és a politikai pártok képviselői koszorúz- ták meg az emléktáblát, illetőleg a már­vány emlékművet, amelyet a péteri gyüle­kezet lelkésze, dr. Foltin Brúnó faragott. Az ünnepi együttlét záróakkordjaként a művelődési házban dr. Szászik Károly pol­gármester megnyitotta a Földváry-Boér Elemér Endre-emlékszobát, amit novem­ber 11 -tői látogathatnak az érdeklődők. G. Zs. Tisztelgés egy evangélikus néptanító emléke előtt Október 25-e ünnepnap volt az Újkéri Általános Iskolában. A Győr-Moson-Sopron megyei község és taninté­zete iskolanap keretében emlékezett nagy tiszte­letnek örvendő egykori tanítójára, a „Kiváló ta­nító” cimmel is kitün­tetett Nagy Lajosra (1902-1971), születésé­nek 100. évfordulója al­kalmából. Ünnepe volt az emlékezés a helybeli evan- gélikusságnak is. A mai Újkér három kisközség (Al- és Felszopor, valamint Újkér) egye­sítése révén jött létre 1950-ben. Nagy Lajos 1921-től 1948-ig, az iskolák álla­mosításáig az Alszopori Evangélikus Népiskola tanítója, az ottani leányegy­házközség vezetője és a nemeskéri temp­lom kántora volt. Az alszopori iskola körzeti szerepet is betöltött: ott tanultak a szomszéd községek (Felszopor, Sima­ság, Simaháza) evangélikus tanulói is; általában 60-70 fő volt az osztatlan isko­la gyereklétszáma. A községegyesítés természetesen együtt járt az iskolaegye­sítéssel, így azután Nagy Lajos 1950-től nyugdíjba vonulásáig az újkéri iskola magyartanáraként dolgozott tovább. Az iskola szülői munkaközössége és az ünnepelt fia 1998-ban alapítványt létesített ,Álagy Lajos tanító szellemében az újkéri gyermekekért” néven, s az alapítvány kura­tóriuma volt az iskolanap rendezője. Jelen volt a rendezvényen a község polgármestere, Po- tyondi Gyula, Magassy Zoltán nemeskéri evangé­likus lelkész, Morgos Ferenc római katolikus plébános és Giczi Mik­lós ny. iskolaigazgató, akinek a vezetése idején az alapítvány létrejött. (Az utóbbi két személy Nagy Lajos tanítványa volt.) Feleségével együtt vett részt a programon, és felszólalásában édesapja sok­oldalú néptanítói tevékenységét idézte föl az ünnepelt fia, Szopori Nagy Lajos. A rokonságot Weltler Ödönné és Nobovátzkyné dr. Nagy Paula képvisel­te; régi újkéri kollégái közül Eső Jánosné, Németh Mária és Varga László jött el. Szép számban voltak jelen az egykori al- és felszopori tanítványok is. A tanulók műsorával színesített ünne­pélyt Fodor János tanár nyitotta meg, szimbolizálva ezzel mintegy a folytonos­ságot is. Az ő nagyapja, Fodor Miklós ve­zette ugyanis Nagy Lajos előtt az alszo­pori iskolát, ő maga pedig előbb tanítványa volt, majd kollégája lett nagy­apja utódjának. Galavicsné Lázár Mag­dolna, az alapítvány kuratóriumának el­nöke Sinkovits Imrétől vett idézettel indította ünnepi beszédét:„A kultúra nem más, mint az az örökség, amit utódainkra hagyhatunk.” „Meg tudjuk-e fogalmazni - folytatta -, hogy alapítványunk névadó­ja, Nagy Lajos tanár úr mit hagyott ránk örökül? Talán azt, hogy az emberiséget két alappillér tartja: a szeretet és a tudás... Néha álljatok meg emlékezni a múltra, hogy biztos és boldog legyen a jövőtök.” Az ünnepély befejező aktusaként Kontorné Németh Márta igazgatóhe­lyettes leleplezte az évfordulóra készült emléktáblát, amelynél az alapítvány ku­ratóriuma, a Nagy Lajos-díjjal eddig ju­talmazott hat volt tanuló és Szopori Nagy Lajos helyezte el koszorúját. Ezt követően a vendégek megtekintették a Nagy Lajos- emlékkiállítást. Gazdag, egy iskolamúze­umhoz is elegendő tárgyi dokumentum-, irat- és fényképanyag kapott helyet a te­remben, elsősorban az alszopori iskola múltjából. A volt kollégák és a régi, 60-80 év közötti tanítványok hosszan el­időztek az emlékébresztő dokumentumok között, és tisztelő szeretettel, bölcs derű­vel idézték meg kollégájuk, tanítójuk alakját, emberségét, igényességét - és utolérhetetlenül szép írását. A tanulók eközben tanáraik vezetésé­vel „munkával” emlékeztek az ünnepek­re: helyes- és szépírási, illetve versmon­dó versenyen vagy a helytörténeti vetélkedőn vettek részt. Most bírálta el az alkalmi zsűri azokat az interjúkat is, amelyeket vállalkozó felső tagozatosok a tanítójukról őrzött emlékekről készítet­tek Nagy Lajos egykori tanítványaival. A versenyek győzteseinek ünnepélyes díjazásával kora délután ért véget az él­ményt adó iskolanap.-sz­Bottá Dénes Felvételei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom