Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-11-10 / 45. szám
2002. NOVEMBER 10. 7. oldal VÁNDORLÁSOK Tűnő arcok Utoljára csukom be az erkély ajtaját. Utoljára iszom itt ennél a csapnál. Utoljára megyek le ezen a lépcsőn. Utoljára fogok kezet a kertésszel. Utoljára látom ezt a hegyet. Utoljára megyek át ezen az alagúton. Utoljára látom a tavon futó csónakokat. Lassan elbúcsúzik mindenki. A lelkes holland nő, aki egyedül mász- ta a nagy hegyeket. A két vidám öreg néni, aki esténként társasjátékot játszott. István, aki mindig szolgálat- kész és barátságos volt. A professzor és felesége. A csendes idős asszony, akinek a jövő hónapban búcsúznia kell az otthonától, de aki minden reggel friss, színes virágokat tett az asztalra. Búcsúzik a néger kisfiú az asconai utcáról. A milánói muzsikus, aki gombos harmonikáján úgy játszott Bachot, mintha nagy katedrális orgonája szólt volna. A lanovka pénztárosnője. A vidám rendőr, aki térképet ajándékozott a turistáknak. Az apáca a zárdából, ahol az udvari medencében aranyhalak úsztak. A szigorú teremőr, aki a reneszánsz festményeket őrizte. A férfi, aki nagy műgonddal válogatta szét a házból kihozott szemetet, üveget és műanyagot a különböző szemetesládákba. A fáradhatatlan biciklisták, akik a legmagasabb hegyekre is felkerekeztek. Tibor és Anikó és a gyomorvérzéses német asszony. A pozsonyiak és a lengyelek. Mind elbúcsúznak az életemtől. Talán soha nem látom már egyiküket sem. Emlékük kezd homályosodul. Még egy-két hét, hónap, aztán elveszítem őket örökre. Mint ahogy én is lassan elveszem, elbúcsúzom az ö számukra. Ugyanígy veszek el és búcsúzom el egyszer majd a világ számára. Talán már el is kezdtem életem utolsó dolgait. Utoljára nyitom ki ezt a könyvet. Utoljára bámulom a sárga leveleket. Utoljára megyek el ezen az úton. Utoljára játszottam el ezt a darabot. Utoljára csuktam be ezt az ajtót. Most új arcokba nézek, egy másik kertben járok, van néhány dolog, amit most teszek először. Egykor új arcokba nézek, új kertben járok, lesz, amit akkor teszek majd először. Egy másik, egy békességes nyárban. Koczor Tamás Az, aki jól ismer minket, és mégis a barátunk marad. Oly valóságosan esendők vagyunk - s kinek mi a kínosan gyenge pontja, amelyről talán tudni sem óhajt hogy aki ezzel együtt hosszú távon kibír minket (képmutatás nélkül), az úgyszólván kitüntetést érdemelne. A teljesen hiteles „zengés” tehet építővé - jóindulat mellett - egy bíráló szót, amelynek hasznát láthatjuk. Két elég régit hadd idézzek föl. Az egyik esetében megnyilatkozásomra azt mondta barátom, hogy az nagyképü, másik bírálómtól pedig a „nyegle” minősítést kaptam. Örülni persze nem volt okom, de egy pillanat ■ Evangélikus Élet A kudarc Reformáció havában a Fiumei úti sírkertben Harmati Béla evangélikus püspök felszentelte Gömbös Gyula síremlékét. „Ha valaki Gömbös Gyula 95 pontos miniszterelnöki munkatervét előveszi, akkor láthatja, hogy csak az hiányzik belőle: Európai Unió” - mondta Harmati. Miért szentelte fel 2002 októberében az evangélikus püspök Gömbös Gyula síremlékét? Gondolt közben sok ezer testvérünk, barátunk görcsbe ránduló gyomrára? Mi köze van Gömbös Gyulának az Európai Unióhoz? És miért maradt visszhang nélkül e hír? Én nem akarok félelmet látni testvéreim, barátaim tekintetében. Három nappal később másik hír érkezett. Első ízben ítélték magyar írónak az irodalmi Nobel-díjat. Az idei kitüntetett: Kertész Imre, Auschwitz túlélője. „Az egyén törékeny tapasztalatát a történelem barbár önkényével szembeállító munkásságáért” - állt a svéd akadémia indoklásában, amely nemcsak azt vette észre, hogy a XXI. század elején már nagyon kevés a holokauszttúlélő, de azt is, hogy nélkülük mássá lesz a világ. Kertész Imre Nobel-dijas magyar író szinte minden alkotásában a holokauszt- tal foglalkozik. A XX. századi történelem mélypontjával, mely csak azért túlélhető, hogy a fogoly kiírja magából, ahogyan azt Primo Levi, Jean Amery, Tadeusz Borowski, Paul Celan tette. És csak addig túlélhető, míg a fogoly kiírja magából. Mindannyian öngyilkosok lettek. Kertész Imre él és ír. És láthatóan kiegyensúlyozott, boldog ember. Megfejthetetlen és csodálatos titok ez. Gömbös Gyula 1932 októberében ült a miniszterelnöki székbe. Kertész Imre ekkor még kisgyerek volt. Gömbös szinte első kormányfőként látogatta meg a kancellárrá választott Hitlert 1933 júniusában. Az ott kialakított megállapodás fűzte szorosra Magyarország és a hitleri Németország politikai, gazdasági együttműködését. Kertész Imre Sorstalanságának főhőse, Köves György ekkor még nem is álmodott a „koncentrációs táborok boldogságáról”. Gömbös szakított Bethlen István erőfeszítéseivel. Magyarország külpolitikáját - a nyugati demokráciák és a Népszövetség helyett - a versailles-i igazságtalanságokat megkérdőjelező hitleri Németországhoz igazította. Ki a barátunk? alatt világos volt, hogy ez igaz! Egyikük sem csinált sportot a kritikából, s holtbiztosán éreztem: nem tévednek. És a társaságaink súlya! Madarat tolláról, embert barátjáról - igaz szólás, tartalmilag megfelel a Bibliának is. Ám Jézus nem restellt egy asztalhoz ülni a nem éppen jó hímekkel is. Miért? Mert ott nem a rossz hírnek hatottak Jézusra, hanem Jézus hatott rájuk újjáteremtő erővel. A Megváltó nyomban a lelke mélyére látott annak, akivel szembe került. Minden bizonnyal nyitott könyv volt szeme előtt a szegény bűnös teljes „életregénye”, az alapvető gyermekkori kömyeGömbös egy müncheni kórházban halt meg 1936. október 6-án. Semmi rendkívüli, semmi különleges nincs e dátumban. Beteg volt, nem vértanú. E szimbolikus nap sem illesztheti személyét kiváló hittestvéreink, történelmünk nagyjai sorába, Thököly Imre, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Bajcsy-Zsilinsz- ky Endre és Maiéter Pál közé. Gömbös kilencvenöt pontos programja valóban a pénzügyi és gazdasági intézkedésekre helyezte a hangsúlyt. A gazdasági válság leküzdésére. A program meg sem említette a zsidóságot. Gömbös négyéves miniszterelnöksége alatt nem kezdeményezett antiszemita törvényeket. 1932. október 11-én, beiktatása után a zsidókérdésről szólva nyilvánosan „revideálta” korábbi, hírhedten antiszemita álláspontját. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az Európai Unió képviselőit - elolvasván a Gömbös-féle kilencvenöt pontot - lelkesedés töltené el. Vajon befogadnák-e Gömbös Gyula országát a közösségbe? Kertész Imre Berlinben kapta a hírt kitüntetéséről. A németek - könyvkiadók és közönség - ismerik és olvassák őt. Egy kicsit magukénak érzik a díjat is. Németország őszintén és örömmel ünnepelt. Magyarország csak most pótolja a mulasztást. A legtöbben csodálkozva kapták fel fejüket: ki az a Kertész Imre? Hogy a püspök úr olvasta-e Kertész könyveit, nem tudom. Egy dolgot azonban biztosan tudok. Nem lehet egy időben az Európai Unióra érettnek nyilvánítani Gömbös miniszterelnöki programját, és ünnepelni Kertész Imre Nobel-díját. Vagy - vagy. Gömböst súlyos történelmi felelősség terheli a XX. századi magyar történelem mélypontjáért. E mélyponton Kertész Imrét meg akarták ölni. Ő életben maradt, és ír. Gyűlölet és bosszúvágy nélkül emlékezik és emlékeztet. Megrendített testvéreim, barátaim szomorú tekintete. Néha homályosan látunk. Nehezen követjük a sok igazodást a hadhoz. Gömbös kora beleivódott emlékezetünkbe, nem zárhatjuk múzeumba, része az életünknek. Mégis hiszem, hogy nem kísért a múlt. Az atnúlt elmúlt. 2002'őszén öröm volt látni a boldog és büszke tekinteteket. Kertész Imréét és a barátaimét is. A befogadás jelképes és kétségbevonhatatlan pillanata volt ez. Breuer Katalin zettől az aktuális „haveri” kötődésekig, a mai mélylélektannál hasonlíthatatlanul átfogóbban, hitelesebben. Ő tudta csak igazán, hogy az a bűnös miért „szegény” - mert képtelen megfizetni vétkeinek adósságát, mely iszonyatos. Ehhez Ő kell, az Isten báránya, aki magára veszi a világ bűneit. Ő pedig barátja övéinek (Jn 15,13-14), mindhalálig és feltámadásig! Ő az isteni jó barát, ha vele járunk, kegyelméből élve. Hiszen Ő aztán igazán jól ismer minket, mégis barátunk marad! Illik meglátszania rajtunk valaminek Barátunk fényéből... Dr. Bodrog Miklós lUj:;; ■ " . JU 7— ----------_______-----------------...... .................... __ _____________ORMOS INTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI ALAPÍTVÁNY Allergia ellen Akadnak olyan betegségek - s ezek a bántalmak fordulnak elő gyakrabban amelyek egyáltalán nem mondhatók veszélyesnek, sokkal inkább kellemetlennek, kínosnak. Elegendő, ha csak az ízületi fájdalmakra gondolunk, amik ugye messze nem jelentenek halálos betegséget, de ha az ebben szenvedőknek megoldással szolgálhatnának az örvösök, hanyatt-homlok rohannának a kezelésekre. Ilyen bántalom az allergia is. Akadnak változatai, amelyek súlyosabb esetben komoly, akár életveszélyes tüneteket is produkálhatnak, jobbára azonban „csak” másfajta következményei vannak: viszkető kiütések, a bőr felhólyag- zása s még sokféle más megnyilvánulása a bajnak. Valóban nem halálosak, de mégis rettenetesen nehéz együtt élni ezekkel. Gabi sokáig úgy vélte, mégsem akkora feladat. Igaz, havonta legalább egyszer jelentkezett a probléma, addig azonban, amíg a kiütések csak a ruházat által takart testfelületen jelentek, nem aggasztotta komolyan. Viszketett, persze, hogy viszketett, ezt azonban még ki lehetett bírni. Aggódni akkor kezdett, amikor a viszketés egyre gyakrabban jelentkezett, s egyre lassabban múlt el. Kétségbe azonban még mindig nem esett, csak akkor, amikor az allergiás kiütések’megjelentek az arcán is... Hiába fordult orvoshoz, a felírt tabletták és kenőcsök csupán enyhülést hoztak, véglegesen nem voltak képesek elmulasztani a kiütéseket. Gabi mindeddig egyáltalán nem hitte, hogy az alternatív gyógyászat komoly tudomány, ezért eszébe sem jutott volna felkeresni egy ilyen szakembert. Ám barátnője, aki véletlenül észrevette az ügyesen titkolt kiütéseket, azonnal rábeszélte, jelentkezzen az Ormos Intézetben, s az ott alkalmazott íriszdiagnosztikai eljárással talán sikerül feltárni a baj okát... így is történt. A vizsgálat után Gabi az orvos tanácsára homeopátiás kezelésen vett részt, s hamarosan teljesen elmúlt a problémája. Azóta is bánja. No nem azt, hogy az Ormos Intézethez fordult. Sokkal inkább azt, hogy nem tette meg már sokkal korábban. Az Ormos Intézet Egészségügyi Alapítvány címe: 1184 Budapest, Hengersor u. 73. (Bejárat a Bozsik Stadionnal szemben.) Telefon: 295-5963 evél&levél Nyílt levél Donátit László képviselőhöz Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt évek során több alkalommal volt „szerencsém” sok tv-nézővel és rádió-' hallgatóval együtt látni és hallgatni Önt képviselői és lelkészi minőségében. A tisztség és a hivatás rendre összekeveredtek,1 mert a médiának és Önnek ezzel egyértelműen közös a célja: megjeleníteni evangélikus lelkészként a ma ismét kormányzó Magyar Szocialista Párt eszmevilágát. Bár evangélikus egyházunk elnöksége több alkalommal felhívta e bántó helytelenségre az Ön és a, média figyelmét, a felhívásnak nem lett foganatja. Legutoljára akkor, amikor nagy nyilvánosság előtt a Terror Házát peep show-nak minősítette, meggyalázva ezzel számtalan ártatlan üldözöttet, köztük mártír papokat, így Ordass Lajos evangélikus püspökünk emlékét is. Jól tudom, hogy az Ön édesapját is - mint elkötelezett kommunistát - súlyos büntetéssel sújtották elvbarátai a kommunista diktatúrát csupán átformálni akaró törekvéseiért. Ennek okán is megdöbbenve állok zavaros ideológiai magyarázatait hallgatva. Történelmet hamisító nézetei kifejtésének csúcspontjához az 1956-os forradalomra emlékező parlamenti felszólalása során ért el, amikor is a szocialista frakció nevében, annak képviselőjeként mondta el véleményét szent forradalmunkról és az abban résztvevőkről. Nem kívánom részletezni felszólalását, hiszen azt ország-világ hallhatta, mely egyértelműen bizonyította a forradalomról vallott megtévesztő, átértékelő nézeteit. És mindezt ismételten, hangsúlyosan evangélikus lelkészként tette. Képviselő Úr! Önnek kellene legjobban tudnia: evangélikus lelkészként ezt nem teheti. Sokan vagyunk egyháztagok, magyar emberek, akik mélységesen elítélik az Ön ilyenfajta sorozatos közszerepléseit. Ha Önben - mint Isten szolgájában - munkál a keresztyéni alázat és az egyházunk iránti felelősség, akkor Önnek lelkészként csak egy teendője lehet: önként letenni Luther-kabátját, igaz bűnbánattal megbocsátásért könyörögni az Úristenhez és megkövetni egyházunk hívő tagjait, akik közül sokan ’56 résztvevői is voltunk. — Képviselő Úr! Féligazságokkal nem lehet felvilágosult hívő és nem hívő magyar embereket megtéveszteni, különösen nem lelkészként, még ha azok a magyar Parlament magas szószékéről hangzanak is el. Dr. Sokoray Béla (Veszprém) Emberhalász - OK Ikladon látta vendégül az Észak-Pesti Egyházmegye lelkészeit, felügyelőit, gondnokait, pénztárosait, kántorait, jegyzőit, számvevőszéki elnökeit, akik tanácskoztak, tapasztalatot cserélhettek, s „halászati” használati utasítást kaptak az érdeklődő presbiterekkel együtt. A Detre János esperes szolgálatával kezdődött alkalom alapigéje nem véletlenül esett a Mk 1,16-20-ra. Hogy az Isten által adott halászháló mi módon is kerül az ember kezébe, hogyan is történik a kiválasztás és elhívás - erről szólt Mekis Ádám (Acsa-Erdőkürt) lelkész előadása. Kiemelte, hogy az oly gyakran hallott szavak, miszerint a vallás, hitünk magánügy, ne teijedjenek tovább! így funkcióját veszíti elhívásunk, nem ízesítünk - sóval nem ragyogunk fénnyel - lámpással -. Fontos, hogy tudjuk megfelelően használni Istentől kapott eszközeinket! A feladatot nem véletlenszerűen kaptuk, Isten okkal szabta ránk! Éppen ezért, ha a cselekedeteinket dicséret követi, sose feledkezzünk meg arról, hogy a dicsőség nem minket, Isten szolgálóit, hanem magát Istent illeti. Koczor Miklós, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség oszlopos tagja rávilágított a szolgálószervező missziói feladat fontosságára. Mint lelkészek sokaságával körülvett, évtizedek óta aktív és agilis egyháztag nagyon jó látja, hogy a nem lelkészi seregnek is seregestől kell szolgálnia. Azokban a gyülekezetekben, ahol a lelkész akár 5- 15 szórvány feladatát kell, hogy ellássa, vagy ahol akár 30 gyülekezet mindenféle munkája nehezedik vállára, ott elengedhetetlen az Isten által elhívott, a gyülekezetben pozíciót betöltő emberhalászok cselekedete, s az, hogy az emberhalászok mind több gyülekezeti tagot segítsenek - Isten közreműködésével - erre a szolgálatra, feladatra. A kérdéseket, feladatokat tovább boncolgatták az ifi. Detre János (Vác, Rád), Fischl Vilmos (Csővár, Penc) és Smidéliusz Gábor (Nagytarcsa) lelkészek által vezetett csoportbeszélgetések. Karvai Ottóné felügyelő (Dunakeszi, Sződliget, Göd) élő példával illusztrálta, hogy a gyülekezet-filia-szórvány által milyen sokrétű, bonyolult és színes a felügyelő és minden gyülekezeti munkatárs feladata, s hogy mindezt átlátni és a szolgálatot eredményesen végezni Isten halászainak együtt kell. Babka László házigazda lelkész a záró-igehirdetésben rámutatott, hogy talentumként kaptuk a hívást a betöltött feladatokra, munkálkodjunk velük jó sáfárként, s az összegyűltek népes kis csoportjára is utalva felhívta figyelmünket, hogy sokan állnak az Isten ügye mellett. Szabó Izabella fóti lelkésznek a napot átfogó gondolatai arra intettek, hogy ne másra, hanem Isten szavára figyelve tanuljuk használni halászhálóinkat. És végül, de nem utolsó sorban: köszönet a házigazda ikladi gyülekezetnek a szellemi táplálék mellé készített, lakomával felérő testi táplálékokért! Erős vár a mi Istenünk! (Györky) Varga Mária mb. felügyelő November 11. - MÁRTON NAPJA Ma 519. éve született Luther Márton „Reformátorunk atyja, Luther János, földmíves volt s egyszersmind bányász az Eisenach melletti Möhra faluban, de 1483-ban fiatal feleségével, Ziegler Margittal a mansfeldi grófságba, Eise- nachba költözött, ahol a bányászat jövedelmezőbb volt; mert szegény létükre nehéz és kemény munkával kellett a mindennapi kenyérért tusakodniok. Midőn új hazájokban nemsokára, azaz 1483. november 10-én, első gyermekük megszületett, a fiúcskát akkori szokás szerint már másnap keresztvíz alá tartották a Péterről elnevezett templomban. Mert a régi jó időben nem a nagy keresztelői lakomát tekintették fődolögnak, hanem azt, hogy az ifjú emberéletet Istennek felajánlják. Mi, korunk bölcsei, ebben a tekintetben, mint sok egyébben is, a jó régiektől tanulhatnánk! Nem éppoly követésre méltónak látszik minden esetben az akkori szokása a névadásnak, amely csaknem kivétel nélkül a keresztelő napjára eső naptári szent nevéhez alkalmazkodott. A bányászfiúcskánál persze nem rossz ösz- szetalálkozása volt a körülményeknek, hogy a tours-i kegyes püspök után a Márton nevet kapta. Ama szent a régi legenda szerint köpönyegét kardjával kettéhasította, hogy felét az útfélen egy szegénynek odaadhassa. Csaknem olybá tűnik, mintha a nagy védszentnek bőkezű kegyességéből és jótékonyságából valami átszármazott volna az ifjú névrokonra; mert Luther Mártont későbbi életében oly mértékben készen találjuk a kegyes cselekedetekre és az adakozásra, hogy gondos élete párja gyakran kénytelen volt erre való hajlamát korlátozni. Máskülönben utolsó vagy legjobb darab ruháját is odaadta volna bármely koldusnak.” Az idézet forrása: D. Luther Márton élete az fiúság és a nép számára. Irta: Gründler Ad. Fordította: Szabadi Béla. Kiadja: a „Londoni Vallásos Iratokat Terjesztő Társulat", Budapest (év- számjelzés nélkül). Válogatta és közli: G. A. I V i
