Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-02-24 / 8. szám
Evangélikus Élet 2002. FEBRUÁR 24. 5. oldal MÉDIAKONZULTÁCIÓ Amikor a legnagyobb templomba se fér be a gyülekezet... Igen, ilyen is van. Nemcsak lelkészek utópisztikus vágyálmaiban, hanem a valóságban, a mi egyházunkban is,- évente mintegy 15 alkalommal, amikor egy istentisztelet rádiós vagy televíziós közvetítésére kapunk lehetőséget. Még sátoros ünnep se kell, egy átlagos vasárnapon is - a rádió és tévéhullámok hátán - százezrekhez juthat el... De mi is jut el?! Erre a szédítő lehetőséget, de egyben felelősséget is rejtő kérdésre keresett választ az a konzultáció, amelyet egyházunk Sajtóbizottsága szervezett, a médiaszolgálatért felelős püspök, Szebik Imre vezetésével. A félnapos képzésre azok a lelkészek voltak hivatalosak, akik ebben az esztendőben rádiós, illetve televíziós istentiszteleti szolgálatra kaptak felkérést. A felkészítő alkalom előadói a vallási műsorok egyházi szerkesztői voltak: Fabiny Tamás, Gáncs Péter, Nagy László, valamint ifj. Hafenscher Károly mint liturgikai szakértő. Ezen az első, ilyen jellegű találkozón alapvető kérdéseket kellett tisztáznunk. Az istentisztelet-közvetítés nem egyszerűen egy templomi alkalom közvetítése. Nem csupán arról van szó, hogy néhány mikrofon és kamera „kihallgatja”, illetve „kilesi”, hogy mi történik odabenn... Az igazi cél, az istentisztelet, a liturgia áhítatának, a keresztyén közösség örömének, az evangéliumnak a közvetítése olyan módon, hogy azt azok is „fogni és venni tudják”, akik talán csak véletlenül tévedtek az adott rádióvagy tévécsatornára. A rádiós/tévés istentisztelet nem „kirakat”, nem „vallásos show”. Nem produkció, de MÁS, mint egy „normális”, azaz nem közvetített istentisztelet. Ilyenkor (persze jó lenne máskor is...) minden hangnak, szónak és mozdulatnak a helyén kell lennie. Fontos, hogy megtaláljuk a közvetített istentisztelet megfelelő ritmusát, komolyan véve a liturgiái alapszabályt: az alkalom annyira legyen oldott, hogy ne veszítsen az ünnepélyességéből, és annyira legyen ünnepélyes, hogy el ne veszítse az oldottságát. Nekünk nem feladatunk, hogy versenyre keljünk az amerikai stílusú vallási show-műsorokkal. Küldetésünk, hogy saját evangélikus értékeinket adjuk tovább liturgiában, színvonalas, sohasem öncélú, hanem prédikatív egyházi zenében és mindenekelőtt: az igehirdetésben. Ez utóbbinál végig szem előtt kell tartani a hatalmas, láthatatlan gyülekezetét, - mindenféle határon innen és túl! Beleértve a keresőket, a kétkedőket és a hitetleneket is, akik valójában még nem tartoznak semmilyen egyházhoz sem. De (és ez a „de” az óriási missziói esély, melynek realitását példák sora igazolja) egy-egy ilyen közvetítésen keresztül is megragadhatja a „gyanútlan” hallgatót, illetve nézőt Isten szeretete és békessége, amely minden értelmet és minden médiatörvényt meghalad... Reméljük, hogy ez az első médiakonzultáció is segített abban, hogy jól, felelősen és - amennyire tőlünk telik - felkészülten és szakszerűen élhessünk ezzel a szédítő magvetési lehetőséggel. A többit pedig bízzuk az áldást, a növekedést ajándékozó Úrra! G. P. Nem kell többet fázniuk a Beregszászi Magyar Gimnázium tanulóinak Újra beindult a fűtés a Beregszászi Magyar Gimnáziumban. Hosszú évek munkájának eredményeként - több segítő szervezet összefogásával - februárban már meleg tantermekben kezdhették újra a tanulást a kárpátaljai diákok. Az évek óta nehéz körülmények között működő beregszászi oktatási intézmény mostoha körülményeit tovább súlyosbította, hogy a középiskola elavult fűtési rendszere - a korábbi részleges felújítások ellenére - a tél folyamán meghibásodott. Az elmúlt évtized leghidegebb decemberében a diákok kénytelenek voltak a gyakran 4- 5 fokos hideg osztálytermekben hallgatni az órákat, hiszen az iskola költségvetése nem tette lehetővé a fűtés korszerűsítését. Az itt tanuló fiatalok zöme rendkívül szegény családból származik, így a szülők csak a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénz egy részét tudták előteremteni. A tarthatatlan állapot megszüntetése érdekében a gyermekek szülei és a gimnázium vezetése - több mást szervezet mellett - a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálathoz fordult. A Szeretetszolgálat a gyors segítségnyújtás érdekében felvette a kapcsolatot a XI. kerületi Önkormányzat VICUS Közalapítványával. A két szervezet munkájának eredményeként február elején megérkeztek azok a (mintegy 360 000 Ft értékű) berendezések, amelyek segítségével végre újraindulhatott a fűtés a Beregszászi Magyar Gimnáziumban. Injekciós tűk a csapi kórháznak A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat évek óta támogatja a kárpátaljai egészségügyi intézményeket is. A beregszászi irodáján és magyarországi önkéntesein keresztül érkező felkéréseket a Szeretetszolgálat adományozóinak anyagi támogatásának mértékében tudja kielégíteni. Sajnos pillanatnyilag az elavult épületek felújítása, a felszerelések beszerzése helyett csak az egyedi adományozásra van lehetősége, mivel az intézményeknek az alapvető ellátáshoz szükséges eszközök biztosítására sincs elegendő forrásuk. A kórházakban - gyógyszerek és kötszerek mellett -, hiány van még a steril, egyszer használatos injekciós tűkből is. Ezért a Szeretetszolgálat - az EGIS gyógyszer- gyár támogatásával - azonnali gyorssegélyként, több mint 20 000 darab egyszer használatos injekciós tűvel segíti a csapi kórházat. Ez az adomány a következő két hónapra elegendő készletet biztosít a kórház számára. A folyamatos támogatás azonban nem állhat meg, ezért a következő hónapokban újabb egészségügyi felszerelésekből álló segélyszállítmány útnak indítását tervezi a Szeretetszolgálat. A szállítmány tartalmának összeállításához a segélyszervezet örömmel fogadja az adományozók anyagi felajánlásait. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat számlaszáma: OTP 11705008- 20464565 Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Természeti katasztrófák károsultjai, nélkülöző családok, utcagyerekek, hajléktalanok, testi- és lelkibetegek, munkanélküliek ezrei KÖSZÖNIK, HOGY TOVÁBBRA IS VELÜNK TART! Adószám: 19662927-1-43 1116 Bp., Tomaj utca 4. SEPSISZENTGYÖRGY, LISSZABON Balassi-kard két költőnek Erdélyi és ibériai poéta kapta az idén a legrangosabb magyar irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot. A sepsiszentgyörgyi Farkas Árpád, és a lisszaboni Ernesto Rodrigues a budai Gellért Szállóban vehette át a borotvaéles szablyát Bálint napján, február 14-én. A magyar költőnek Ladocsi Gáspár püspök, a portugál Balassi-fordítónak Makovecz Imre - a kuratórium elnöke - adta át a kardot és az oklevelet. A hagyományoknak megfelelően a Magyar Honvédség díszezredének öt . katonája állt díszőrséget az ünnepélyen, melyen Dávid Ibolya, a polgári kormány minisztere köszöntötte a költőket és a versmondókat. Ez utóbbiak között ott volt a Tinódi-díjas Kuncz László, aki Balassi strófáit énekelte, és Császár Angéla, aki Farkas Árpád verseit tolmácsolta. Jelen volt ez eseményen a magyar parlament kulturális bizottságának elnöke, Sasvári Szilárd, valamint a Magyar írószövetség elnöke, Kalász Márton is. Rodrigues fordításai a világ nyolc országában élő, összesen kétszázmillió portugál anyanyelvű embernek tették lehetővé a magyar reneszánsz költő legszebb verseinek elolvasását. Erre Joao Versteeg, Portugália budapesti nagykövete hívta fel az ünnepély 150 résztvevőjének - köztük Brazília nagykövetének - figyelmét. VATIKÁNBÓL BUDAPESTRE A magyar kereszténység ezer éve A vatikáni bemutató után március 1-jé- től Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban is megtekinthető „A magyar kereszténység ezer éve” című kiállítás. A hamarosan megnyíló tárlat anyaga jórészt megegyezik azzal a gyűjteménynyel, amelyet azonos címmel („Hungáriáé Christianae Millennium”) tavaly októberben állítottak ki a Vatikáni Múzeumban. A Magyar Nemzeti Múzeumban hozzávetőlegesen kétszáz magyar tárgyi emlék felvonultatásával mutatják be a keresztény Magyarország ezer esztendejét. Az eredeti gyűjtemény darabjai közül néhány kiállítási tárgy, például Kapiszt- rán Szent János szobra, helyszűke miatt nem látható majd az ország múzeumában, a budapesti tárlat ugyanakkor a vatikánihoz képest tizenöt új tárgyat vonultat fel. Utóbbiak a református és az evangélikus egyház műkincsei közül kerültek ki: a sárospataki és a debreceni református gyűjteményből, az Evangélikus Múzeumból, valamint az Országos Széchényi Könyvtár anyagából. „NE OROZZ!” Tűnődés az ellopott Bibliáról A Duna Televízió stábjával néhány hónapja forgattunk a vizsolyi református templomban. Kora ősz volt, de már igen barátságtalan idő. A faluhoz közeledve aggódva kémleltük az eget: miként fogunk külső felvételeket készíteni, hiszen lóg az eső lába. A dunyhavastag felhők mögül aztán váratlanul előbukkant a nap, egészen különös megvilágításba helyezve az ékes fehér templomot. Aztán beléptünk Isten házába. Előbb csak a református templomban szokatlan gazdagságban megmaradt freskók láttán állt el a szavunk, aztán az igazi áhítat az Úr asztalától jobbra álló üvegvitrin előtt lett úrrá rajtunk. A helyi lelkész és kurátor engedélyével ki is vehettük az eklézsia féltve őrzött kincsét, a Vizsolyi Bibliát. Megilletődötten lapoztunk bele a Könyvek Könyvébe. Kiváltságosnak éreztük magunkat, hogy nemcsak szemünkkel simogathatjuk meg az itt-ott szakadozott lapokat, hanem - a felvételre való tekintettel - kézbe is vehetjük a súlyos könyvet. Aztán a híradóműsorokban láttam viszont a vizsolyi templomot. Ajtaja brutális módon befeszítve. A Bibliát őrző üvegvitrin szilánkjai szétszóródva. Bemutatták a betörőszerszámokat is. Bizarr látvány, hogy az alkalmi kalapács nyelét egy gyerekágy rácsából farigcsálták. , aIgen*. yan, aki nem zsoltárkönyvvel vagy Bibliával lép Isten házába, hanem feszítővassal és alkalmi kalapáccsal. Nem az áhítat miatt van csendben, hanem hogy le ne lepleződjék ártó szándéka. Kik lehettek a betörők? Úgynevezett megélhetési bűnözők, akiknek vérükben van, hogy ami mozdítható - még ha erőszakkal is azt el kell ragadniuk? Netán valamelyik szomszéd falu kocsmájában felbérelt emberek, akiknek a tett elkövetése utáni reggelen már ki is fizették a néhány ezer forintos munkabért? Vagy ellenkezőleg, műértők, akik tisztában voltak a Vizsolyi Biblia piaci és eszmei értékével? Talán valamelyik nyugati nagyváros aukcióján már várták is a szállítmányt? Mit érezhették a tolvajok? Tudták-e, ki volt az, aki kinyomtatta a Magyar írást, és évszázadok kultúráját meghatározó munkáját így ajánlotta az olvasóknak: „ Tekintetes és nagyságos Uraknak, vitézlő nemes népeknek, istenfélő községnek és az Isten házában munkálkodó prédikátoroknak, kik egész Magyarországban és Erdélyben vágynak"? Tudják-e a templomot feltörök és megbízóik, hogy egy gyönyörű szép ajándékot raboltak el? Károli ugyanis ezekkel a szavakkal vezeti be bibliafordítását: „Szabad mindennek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket. Én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát, melyet eleitől fogva sokan igyekeztek offerálni, de véghöz nem vihették. Annakokáért minden keresztyén olvasókat kérek, hogy az én munkámért engemet ne rágalmazzanak és meg ne keserítsenek, hanem nagy isteni félelemmel és hálaadással vegyék és olvassák ez magyar nyelvre fordíttatott Bibliát. ” Az ajánló sorok alján ott az aláírás: „ Cároli Gáspár, az Göntzi Anrtya- szentegyháznac lelki pásztora, Es az Cassa völgyén az Tanitóknac Seniora ”. A rozzant Barkasban vagy éppen egy metálfényes autócsodában ülők legalább belelapoztak-e zsákmányukba? Kinyílt-e a Vizsolyi Biblia történetesen a Tízparancsolatnál, ahol Károli a „ne lopj!” imperatívuszát „ ne orozz ”-nak fordítja, vagy akár Ezékiel próféta 7. részénél, ahol ez olvasható „Meg- fertöztetik szent helyemet és bemennek abba az rontok, és megfertőzetik azt. ” Ugyanennél a prófétánál azonban nemcsak Isten házának megszentségtele- nítéséről olvashatunk - amely prófécia ezredévek során oly sokszor és oly fájdalmasan beteljesedett -, hanem arról a reményről is, hogy a bűnös is megtérhet és jóváteheti vétkét. A33. rész 15. versében ugyanis ez áll: „Ha az zálogot megadja az hitetlen, és amit elrabolt, megtéríti, és az életnek parancsolatai szerint jár, akkor élvén él és meg nem hal. ” Jézus szavával lehet ezért megszólítanunk azt, akiről az írás szól: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek" (Lk 23,34) A Vizsolyi Bibliát elrabolták. Csak remélni lehet, hogy a felbecsülhetetlen értékű könyv előkerül. Ez a szomorú eset is lehetőséget kínál önvizsgálatra: megbecsüljük-e Isten igéjét? Elünk-e azzal a lehetőséggel, hogy saját Bibliánkat, amelyet nem rabolnak el (és amely sokkal több, mint kiállítási tárgy) rendszeresen forgatjuk, azt olvasva épülünk, hogy másokat is építhessünk. Fabiny Tamás ...és nem csak Vizsolyban! Először csak a látogatók hanyagságára gondoltam. Nem jó, hogy ez így van, de már megszoktuk. Pedig mindössze arról van szó, hogy ha valaki használ valamit, az tegye a megfelelő helyre vissza - ennyi az egész. Bár elbizonytalanított, hogy itt olyan szakemberek dolgoznak, akik korrigálják az ilyen „apró” rendetlenségeket, és gondoskodnak róla, hogy a nap végén helyére kerüljön minden, de ez most úgy látszik nem történt meg. Egy idő után azonban gyanút fogtam. Az azért mégsem lehet, hogy egy könyvtáros karácsony óta nem találja meg a helyét -jóllehet már százszor-ezer- szer meglelte s ráadásul nem is valami elhagyott zugban található. Mára azonban - sajnos - bizonyossá vált: az Országos Széchényi Könyvtár általános olvasótermének szabad polcos részéről ellopták az úgynevezett „magyarázatos Bibliát"! Onnét, ahonnét minden, belépővel rendelkező (tehát regisztrált) olvasó szabadon választhat a kitett - több ezer! - könyv közül, anélkül, hogy ezt írásban külön kérnie kellene. Természetes azonban, hogy használat után mindenki köteles a kiadványt az erre kijelölt helyre visszatenni. Most talán el kellene moralizálni azon, hogy miként is van ez: akinek ennyire kell a Biblia, az vélhetően olvassa is, aki pedig rendszeres Szentírás-olvasó az csak nem lop egy könyvtárból, de nem teszem. Inkább azt remélem, hogy aki elvitte, az olvasni akarja és nem túladni rajta. , Gyarmati Gábor A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma úgy döntött, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött három Károli-biblia közül egyet ideiglenesen Vizsolyban helyez el, ahonnét február 10-én hajnalban tulajdonították el a Szentírás egyik első magyar nyelvű példányát. „Vizsoly nem maradhat a magyar kultúrtörténet eme értékes relikviája nélkül.” - áll a NKÖM közleményében, amely mindazonáltal abbéli reményének is hangot ad, hogy az Országos Széchényi Könyvtár raktárába mielőbb visszakerülhet a Károli Gáspár által fordított mű Vizsolynak „kölcsönzött” példánya. «
