Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-02-24 / 8. szám

2. oldal 2002. FEBRUÁR 24. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM Gondolj, URam, irgalmadra! (Zsolt 25,6) Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meg­halt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Róm 5,8) buzgó víz forrásává lesz benne. " Jn 4,14 (Ézs 41,17; 2Móz 17,1-7; Jn 13,1-11) Örök forrás - csoda! Miért nem élünk vele? S ha élünk, miért vagyunk megfárad­va? Miért élünk búbánatban? Miért bántjuk a másikat? - Van éltető, erősítő, vidá- mító, bűnbocsátó erő a forráson keresztül! VASÁRNAP „ Menj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid! ” 1 Móz 37,14a (Gál 6,1; Róm 5,1-5; Zsolt 35,1-21) Jákob tudni akarja, mi van CSÜTÖRTÖK fiaival. Józsefet küldi, hogy tudjon róluk. Ez az ószövetségi helyzet. Dé mit mond ez az ige nekünk, újszövetségi embereknek? Hiszen a mi Atyánk ismeri a (lelki) testvéreink helyzetét! Ez így igaz. Nem Istennek van szüksége a tudásra, hanem ne­künk arra, hogy másokra is figyeljünk. Ezért fordít egymás felé, figyeltet minket egymásra Isten. „ Újra irgalmas lesz hozzánk, a tenger mélyére dobja minden vétkün­ket!" Mik 7,19 (ÍJn 2,2; Jer 26,l-3.7-ljg'24; Jn 12,37-43) Újra tiszta lapot kapunk. Értékeljük-e, hogy Isten nem fárad bele, hogy újra megbocsásson? Akár hetvenszer hétszer is... Tegyen hálássá ez az ige, és adjon erőt, hogy ellent tud­junk állni az ördögnek. Ne játsszunk Isten irgalmával! Ne játsszuk el Isten irgalmát! „Azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. ” 2Kor 5,21 (Ezsd 9,13; 2Kor 13,3-9; Jn 13,12-20) Bűn és igazság. Rádöbbentél már, Testvér, hogy miattunk fonódott ösz- sze? Jézus bűnné lett (nem bűnössé!), helyettünk vérezett, bűneink büntetését hor­dozta. Ő, az igaz, bűnné lett, hogy mi, bűnösök, Isten igazsága lehessünk Őbenne, Őáltala. KEDD „Istenünk, az Úr nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a vesztege­tés elfogadását!” 2Krón 19,7 (Jaké, 1; Jób 2,1-10; Jn 12,44-50) Isten nem személyválogató. Előtte egyformák vagyunk! Egyformán bűnben születtünk, megvál­tásra szorulunk. Isten nem érdemeink alapján ad kegyelmet. Ingyen kínálja azt annak, aki alázattal fogadja. Ő senkit sem rekeszt ki a kegyelméből, esetleg mi magunkat, ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk. így csapjuk be magunkat - végzetesen. „Jézus mondta a samáriai asszonynak: Aki abból a vízből iszik, ame­lyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre PÉNTEK ”4 beteg így válaszolt: Uram, nincs emberem, hogy amintfelkavaro- ' dik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előt­tem. - Jézus azt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat és járj! ” Jn 5,7-8 (Zsolt 25,16; Lk 9,43b-48; Jn 13,21-30) De sokan örülnének olyan testi gyógyulásnak, mint amit a 38 éve beteg ember átélt. De vajon örülsz-e, Testvérem, Jézus lelkedet gyógyító igéjének? Engeded-e hatalmas szavát életedben munkálkodni? Vagy in­kább úgy teszel, mint akinek nincs embere? „Pál írja: Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szol­gáit és Isten titkainak sáfárait. ” lKor 4,1 (Mai 3,14.16; 4Móz 20,1-13; Jn 13,31-35) Szolga és sáfár. Mindkettő tudja, hogy amije van, az a gaz­dájáé. Tőle kapta, hogy megőrizze, kamatoztassa, tovább adja. Pál elvárja, hogy Is­ten titkainak sáfáraként nézzenek rá. Ő nem több, de nem is kevesebb. Isten szol­gája, titkának boldog sáfára. Ebben élt - ezért élt! És te, Testvér? Tamásy Tamásné BOJT 2. VASÁRNAPJA (REMINISCERE) r Ezsaiás vallástétele Jézus Krisztusról Ézs 42,1-4 Böjt - ádventhez hasonlóan - az ünnepre készülés időszaka. Tartalmát egyéni adott­ságaink és örökölt szokásaink határozzák meg. Ha Jézustól tanulunk böjtölni, akkor a lelki és szellemi életünk szabja meg a rendjét, és nem a látható, számon kérhető cselekvések, illetve azok megtagadása. Jé­zus böjtje a teljes egzisztenciával Isten fe­lé fordulás, Istenre figyelés volt. A böjti felkészülést meghatározza az alázat csendje, amelyben megszületik az Istenre figyelés áhítata. Ez teremti meg azt a belső erőforrást, amelyből táplálko­zik annak a jó akaratnak a cselekvése,' amelyet Jézus Krisztus emberré születé­sének éjszakáján a karácsonyi evangéli­umban hirdetett meg Isten. Ezt fogal­mazták meg a próféták, amikor Isten irgalmasságot követelő böjtjét tanították a látványos áldozati kultusz aprólékos törvénytiszteletével szemben. így böjtölt Ézsaiás is Babilonban, kényszerlakhe­lyén élő népének prófétájaként, és ilyen böjtölésre szólítja fel a mai ünnepnapon is templomainkban azokat, akik Isten igéjeként az ő vallástételét hallgatják Kiről prófétái Ezsaiás? Ez a kérdés, és a reá adott válasz a prófécia lejegyzésétől kezdve meghatározza a válaszadó hitét. A legősibb és legtermészetesebb válasz az, hogy maga a próféta az Isten Szolgája, aki az idegen, pogányok uralma alá kény- szerített népének tagjaként szenved attól, hogy nem térhet meg atyái földjére, és nem áldozhat Istenének a mózesi törvé­nyek szerint a jeruzsálemi templomban. Kortársai ezekkel a szavakkal perelve „imádkoztak” az Úrhoz: „az atyák ették meg az egrest, és a fiák foga vásik bele. ” Ebben a sértődött, jövőkép nélküli köz­hangulatban hangzott fel a próféta igehir­detése arról, hogy Isten nem feledkezett meg népéről, sőt, már elkészítette a szaba­dulás útját. Elküldi Szolgáját, aki nem emberi hatalommal és erőszakkal, hanem az Úrtól kapott Lélek erejével szabadítja meg népét. Munkáját szelíd szóval, csen­desen végzi. Maga is együtt szenved né­pével, és önmaga feláldozásával hajtja végre Isten ítéletét, így érvényesíti az Úr igazságot teremtő törvényét. „Addig nem alszik ki, és nem törik össze " amíg külde­tését be nem töltötte. Az igaz próféták sorsa vár rá, a mártíromság, de ez hűségé­nek pecsétje, ami hitelesíti szolgálatát. Miért nem fogadták kitörő örömmel Ezsaiás igehirdetését kortársai, és miért gyűlölték meg annyira, hogy még az éle­tét is elvették, csak hogy elhallgattathas­sák? Azért, mert az Úr szabadságot adó törvényének hatályát azokra a pogányok- ra (nem zsidókra) is kiterjesztette, akik megtérnek bálványimádásukból Izrael Is­tenéhez. Ez a prófécia mélyen sértette a kegyes zsidók kiválasztottság tudatát, akik az Ábrahámtól való származáshoz kötötték istenhitüket. Azt vallották, hogy Isten minden népnek és embernek terem­tő. Ura^de, hogy Isten igéje - a szövetség népén kívül - más népeknek is szólna, azt már nem. Azokat a prófétákat, akik ezt ta­nították, minden erejükkel igyekeztek el­némítani. Ezért arra a kérdésre, hogy kiről prófétái Ézsaiás, azt a választ adták, hogy magáról Izrael népéről. A szövetség népe az Isten szolgája, melynek tagjai arra hí­vattak el, hogy az Úr törvényét hirdessék minden népnek. Ennek a szolgálatnak a hűséges végzése közben önmagát áldozza fel Isten népe, mert a törvény betöltése, az ítélet végrehajtása ezt íija elő. (A történe­lem zsidóüldözései sajnos valóban érthe­tővé teszik ezt az értelmezést.) A mi válaszunk az Újszövetségben fo­galmazódik meg. Az evangéliumokban maga Isten tesz bizonyságot arról, hogy az ézsaiási prófécia a Názáreti Jézusról jövendöl. Első ízben Jézus megkereszte- lésekor hangzott a bizonyságtétel: „Ami­kor (Jézus) kijött a vízből, íme megnyílt a menny, és látta (Keresztelő János), hogy Isten Lelke galamb formájában aláeresz­kedik, és öreá száll. És hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. ” (Mt 3,16-17) Másodíz­ben maga Jézus idézi önmagára vonat­koztatva ezt a próféciát, amikor a sor­vadtkezű embert gyógyítja meg szombat­napon a zsinagógában (Mt 12,18-21). Harmadízben Jézus megdicsőülése­kor hangzik el a mennyei bizonyságtétel, amikor Mózes a Törvény közvetítője és Illés, a prófétai ige képviselője együtt je­lennek meg Jézussal a három tanítvány előtt. A szó szerint megismételt kijelen­tés két szóval bővül: „reá hallgassa­tok!” (Mt 17,5) Kiről prófétái tehát Ézsaiás? A bibli­ai kijelentés egyértelmű válasza: Jézus Krisztusról. O hozza el az Isten országá­nak szabadságát az emberi bűntől halálo­san megfertőzött világba. Isten egyszü­lött Fiaként szenvedésével és halálával szerez érvényt Isten igazságos törvényé­nek, és messiási szolgálata minden népre és minden emberre kiterjed. Őbenne gyönyörködik a mennyei Atya. Vasárnapunk igéje ezzel a helyes vá­lasszal pontosan megmutatja, hogy mit kell tennünk. Azt, amit a próféta és Jé­zus tett: Isten jó akaratát kell cseleked­ni a rossz akaratú emberek között élve. Szelíden, csendesen, büntetés helyett megbocsátással és türelemmel, amíg szolgálatunk ideje tart. Jézusról kell vallanunk úgy, mint a próféták és az apostolok tették. Jézusra kell mutatnunk, aki meggyó­gyította a betegeket, szabadságot hirde­tett a foglyoknak, bűnbocsánatot szerzett a jogosan elítélteknek, aki az elmúlást, a halált is legyőzte. Jézust kell imádnunk és követnünk, akinek a pislákoló mécses lángja is kedves, és nem tör pálcát a vét­kes fölött, hanem magára vállalja bünte­tését. Szelíden, szótlanul tűri az erősza­kot, és Isten békességét adja a nyugtalan, félelmekkel teli embereknek. Prófétai igénk segítsen minket, hogy böjtölésünk igaz vallástétel legyen Krisztusról. Rezessy Miklós Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Nálad van a bocsánat és a kegyelem bőséggel, hogy féljünk Téged. Ezért Hozzád kiáltunk bűneink fogságából: szabadíts meg minket. Ne engedd, hogy visszaéljünk jóságoddal. Add nekünk Szentlelkedet, hogy meg­maradjunk kegyelmedben a Te Szolgád, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen ISTENTISZTELETI REND _______________*_ Bu dapesten, 2002. február 24. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. II. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Véghelyi Antal; II., Hűvösvöl­gyi út 193. Fébé de. 10. Herczog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics And­rás; Pesthidegkút, II., Ördög­árok u. 9. de. fél 11. Fodor Vik­tor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Laczi Roland teol. (szupplikáció); Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10.; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36- 38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. (orgonazenés) Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. (ifj.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fel 11. Kertész Gé­za; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Johann Gyula; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyön- gye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Madocsai Miklós; du. fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Johann Gyula; du. 6. (ifj.) Koczor Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Johann Gyula; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Kistemplom, Juhos utca 28. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVH. Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pes­ti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Buda­örs, Szabadság út 57. de. 10. Endrefíy Géza. REMINISCERE (BÖJT 2.) VASÁR­NAPJÁN a liturgikus szín: lila. A va­sárnap lekciója: Mt 12,15b-21; igehir­detési alapigéje: Ézs 42,1-4. HETI ÉNEKEK: 81, 189. Összeállította: tszm • • • (A 3 O £ 3 □ SAROK............................................................... A kollekta imádság fontossága és tartalma „Ha azt kérdezi valaki: »Mit hiszel Jézus Krisztusról a második hit­ágazat szerint?« - feleld röviden: »Hiszem, hogy Jézus Krisztus, Is­ten valóságos Fia, URAMmá lett.« Mit jelent az, hogy »Urammá lett«? Azt, hogy megváltott engem bűntől, ördögtől, haláltól és min­den nyomorúságtól. Azelőtt ugyanis nem volt sem uram, sem kirá­lyom, hanem a bűn és a vakság bilincseibe vert, halálraítélt fogoly voltam az ördög hatalmában. ” Luther Márton Nagy Kátéja (Prőhle Károly fordítása) Hetilapunk legutóbbi számában indítottuk el rovatunkban a kollekta imádságról szóló „belső sorozatunkat". Ennek az imádságnak a közel kétezer éves története, gazdagsá­ga, hitvalló karaktere elgondolkodtatja az istentiszteleten mély hittel részt venni vágyót azon. mi minden rejtőzik egy-egy rövid liturgikus elemben. Jelen számunkban a kollekta imádság megszólítás utáni szakasza kerül elő. Az egyetlen kérés összefoglalja az istentisztelet első harma­dának minden mozzanatát, hogy azután továbblendüljön a résztvevő, és nyitott szívvel fogadja az igében és a szent­ségekben érkező Urat. (HK) A huszadik század első harmadában szerte Európában az evangélikus istentisztelet legfőbb része és egyedül ér­tékes mozzanata az igehirdetés volt. Ezért gyakran előfor­dult, hogy némelyek csak az istentisztelet kezdete után bő negyedórával érkeztek a templomba. így adódott, hogy a harmincas évek közepén egyik szigorú, és a liturgia érté­két jól ismerő püspökünk 10 órakor kulccsal bezáratta a templomajtót, hogy derék, de konzervatív presbitereit rá­szoktassa a liturgia fontosságának felismerésére. A megle­hetősen szokatlan gesztus fölöttébb eredményesnek bizo­nyult. Valljuk meg, a kollekta imádság könnyen elkerüli fi­gyelmünket. Gyakran a hosszabb körmondat, a sűrített mondanivaló teszi fárasztóvá összpontosításunkat. Más­kor a rossz akusztika nehezíti a megértést. Ha a lelkész az oltár felé fordulva mondja áhítattal áthatott szavait, akkor is előfordul, hogy elszállnak gondolataink. Sokszor csak az ámen után ébredünk fel. A kollekta imádság az istentisztelet előkészületi részé­nek a csúcsa. Összegyűjti gondolatainkat, ráhangolja szí- vünket-lelkünket a hozzánk igében és szentségben érkező Krisztus fogadására. Eredetileg nincs textushoz kötöttsé­ge, a vasárnap jellege is legfeljebb áttételesen érvényesül benne. Általában egy kibővített mondat, amelyben utalás történik Isten hatalmas tettére, amelyből következik az imádkozó reménysége, hogy akkor Isten ma is hasonló módon cselekszik. „Istenünk, aki a pusztában az éhezőket megelégítetted, add meg nekünk mindazt, ami földi éle­tünk fenntartásához szükséges. " Vagy egy másik példa: Mindenható Istenünk, akinek a gyengékre és kicsinyekre különös gondod van, őrizd népedet s egyházadat a világ kísértései között. ” - „Istenünk, Te akartad, hogy egyszü­lött Fiad vállalja értünk a kereszt gyötrelmeit, add ne­künk kegyelmedet, hogy tetszésed szerint emlékezzünk szenvedéséről és így megszabaduljunk vétkeinktől és az örök haláltól. ” A kollekta imádság tehát fontos része az istentisztelet liturgiájának. Isten színe előtt állunk meg, őszintén, min­denfajta álarc nélkül, elismerve gyengeségeinket, megkí- sértettségünket, veszélyeztetettségünket, titkos félelmein­ket. Szorongva, de mégis abban a bizonyosságban, hogy Urunk mellénk áll beteljesületlen vágyaink, önmegvalósí­tási félreértéseink ellenére, és megajándékoz szabadításá- val és a teljes élet szépségével szívünkben. Egyedül az Egyház Ura, akit a kollekta imádságban megszólítunk, képes szükségünkben segítségünkre sietni. Különös hagyománya alakult ki a kollekta imádságok­nak. A latin nyelvű római hagyományban minden vasárnap elnyerte sajátos karakterét. Ez a tradíció még következete­sebb volt, mint az esztendő bizonyos vasárnapjainak latin elnevezése a kezdő zsoltár szavai alapján (pl. laetare;_ örül­jetek, cantate; énekeljetek). A kollekta imádságokat követ­kezetesen kidolgozták, és évszázadokon át alkalmazták. Érdemes odafigyelni erre a gazdag tartalmi változatosságra. Szabad tanulnunk abból, ahogy a történelmi idők viharában eleink összeszedetten álltak oda a mindenható Isten elé. Amikor nem jön ajkunkra a szó, amikor nagyon nehéz a szí­vünk, nagy segítség eleink fohásza. Szabad természetesen a magunk szavaival, a szív teljességéből szóló kiáltással Urunk színe előtt könyörögnünk. Egyet nem lehet feled­nünk: Ő cselekszik velünk az istentisztelet meghitt alkal­mán. Előtte állunk, mindent Tőle várhatunk. S aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik a kegyelem ajtaja. Igyekezzünk hát pontosan érkezni az istentiszteletre, éljük át a liturgia szépségét, ahogy felkészíti szívünket- lelkünket a Láthatatlannal való találkozásra a kollekta imádsága által is. D. Szebik Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom