Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-11-17 / 46. szám

2. oldal 2002. NOVEMBER 17.

Evangélikus Élet

r

UJ NAP - ÚJ KEGYELEM

VASÁRNAP senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyör■UwilswPr ködöm másban." Zsolt 73,25 (Jn 14,7; Róm 8,18-23(24.25]; Zsolt 50) íme, a hit lényege: elfogadom, hogy mind a látható és a láthatatlan, mind a jelenvaló és az eljövendő világban Isten, ugyanaz az Isten az úr. Ha pedig örülhetünk valaminek ezen a földön, az azért lehetséges, mert minden szép és jó tőle származik. Ezért az első parancsolat nem elviselhetetlen kényszer, hanem már most az öröm parancsolata.

HÉTFŐ

„Amikor Jézus látta a sokaságot, megszabta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. ” Mt 9,36 (5Móz 2,7a; Mt 7,21—27; Ézs 1,1-9) Jézus egykori hallgatói nem csupán fizikailag voltak kimerültek: a Jó Pásztorra kiüresedett, földhözragadt, vallásosságában is elgépiesedett életük miatt volt szükségük. De ha ő ma már földi testben nem látható, nem hallható, mit hallanak róla a most elgyötörtek és elesettek? És meglátják-e a Jó Pásztort abban, amit hallanak róla? Ha pedig a szavakban még nem veszik észre, akkor meglátják-e abban, akitől hallanak róla?

önként rftindent odaadott értünk. Földi életében a hála, a viszonzásnak legalább a kísérlete a megajándékozottak, meggyógyítottak részéről enyhén szólva hiányos volt. Ezt Pál is nagyon jól tudta, mégis biztat. Az adakozás is része Krisztus követésének. Krisztus követése pedig sohasem lehet alku tárgya.

P<4IITnRTfttí •> Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg ** ” egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. ” Ef 4,32 (Zsolt 25,11; 2Thessz 1,3-12; Ézs 2,1-5) A levél mintha nyitott kapukat döngetne ezzel a felszólítással. A keresztény gyülekezetben mindez a világ legtermészetesebb dolga. Vagy mégsem? A gyülekezet tagjai is saját maguknak bocsátanak meg a legkönnyebben? Újra meg újra elő kell vennünk az apostoli intést, amely Krisztus példájára irányítja tekintetünket.

PÉNTEK

„Abban nyilvánult meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. " Un 4,9 (Jer 29,11; Ez 22,23-31; Ézs 1,10-20) íme, az evangélium összefoglalása a Jn 3,Í6 mellett, mely az istentiszteleten szintén elhangzik. Isten szeretetének végső célja az élet. Az az élet, amely egy pillanatra sem lesz elviselhetetlenné, és amelyet nem fenyeget minden pillanatban a vég. Krisztus halála és feltámadása, a bűn és a halál legyőzése ennek biztosítéka. Senki és semmi más nem ad erre biztosítékot. A többes szám első személyű megfogalmazásban (hozzánk, éljünk) az is benne van, hogy az élet csak akkor élet, ha az emberek közötti szeretetközösség sem ér soha véget.

SZERDA

„..aki szűkén vet, szűkén is arat, és aki bőven vet, bőven is arat." 2Kor 9,6 (Ruth 2,2; Róm 2,1-11; Ézs 1,21-31) Pál itt az adakozással kapcsolatban az eltérő anyagi lehetőségekre és az adomány áldására utal. Mindennél fontosabb, hogy ne kényszerűségből, hanem szívből történjen. Hiszen Krisztus

V

„ Távol legyen tőlünk, hogy fellázadjunk az Úr ellen, és elforduljunk ma az Úrtól... " Józs 22,29 (lKor 4,2; Mt 26,59-66; Ézs 2,6-22) A Szentírásban bőven találunk példákat lázadásra - a bűnbeeséstől kezdve - és a lázadás szándékára, lehetőségére. Ezek egy része többé-kevésbé korhoz kötött, és mai körülményeink között nehezen érthető. A lázadás, a bűn lényege azonban mindig ugyanaz: az ember egy-égy dologban vagy úgy általában Isten helyére akar lépni, mert nem bízik benne. Az első parancsolatot pedig lehetetlen önmagában megszegni, a többi kilenc megszegésére is az első miatt kerül sor. „Mindennél jobban kell Istent félnünk és szeretnünk, és benne bíznunk” - tanítja Luther a Kis kátéban.

SZOMBAT ”^z - igéjét dicsérem" Zsolt 56,11 (2Kor 10,13; Jel 20,11-15;

Ézs 3,1-15) Az Úr a dicséret legfőbb tárgya, tehát hála és dicséret illeti mindazért, ami tőle származik. Mindenekelőtt igéjéért, annak minden kijelentéséért, akaratának közléséért, ígéreteiért. A legnagyobb dicséret pedig - amit a zsoltáríró (Dávid) még legfeljebb homályosan sejthetett - a testté lett Igéért, Jézus Krisztusért illeti. Istent úgy ismertük meg, mint aki mindig is szólt, Krisztusban pedig végérvényesen kitárulkozott. Igéjével nem kíváncsiságunkat akarja kielégíteni, hanem mindörökre magához vonzani. Dr. Szentpétery Péter

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASARNAP

A vég előtt

Mt 24,1-14

A jeruzsálemi templom pusztulása tragikusan bekövetkezett mintegy hetven esztendővel Jézus jövendölését követően. Milyen jó, hogy nem a mi időnk és nem a mi tragédiánk - sóhajtunk.

Jézus figyelmeztető szavai azonban konkrét történelmi eseménytől függetlenül is válságra, megrázkódtatásokra, összeomlásra utalnak. Mindig fölkavar, ha hírt hallunk, képeket látunk természeti katasztrófák vagy háborúk okozta pusztításról. Különösen az a megrázó ezekben az eseményekben, hogy szembesítenek bennünket a modem ember korlátjaival, tehetetlenségével, meghasonlottságával. Ezért, bár közvetlen környezetünket (eddig) többnyire nem érintették a világméretű megrázkódtatások, mégsem mondhatjuk, hogy nem rólunk van szó.

A megjövendölt események kétségkívül ítéletesek. Jézus nem a város épületeit, nem a templom pompás falait félti, hanem az embereket. Érzékletesen mutatja be az „ördögi kört”: hogyan válhatnak egyre mélyebb csapdákká épp az elem- bertelenedő világ okozta megpróbáltatásaink. A hit-, szeretet-, éberségpróbák

maguk alá temetnek, és végképp eltakarják szemünk elől az Istent. A teremtett világ, életünk romjai kegyelem, gyógyulás után kiáltanak.

Jézus nem évszámokban, hanem történésekben gondolkodik.

Varrnak tapasztalataink a „békeidőben is omló kövekről” — olykor robbanásszerűen, máskor lassan dőlnek össze házak, életek, kötelékek. Jézusnak igaza van: ahol kapcsolatok, otthonok, templomok, országok pusztulnak, ott mindig hitek semmisülnek meg, emberek kerülnek végső helyzetbe.

Isten azonban nem pusztán szemléli torokszorító helyzeteinket. Erről tanúskodnak Jézus földi életének mélypontjai. Nagycsütörtöki és nagypénteki tusáját érteden tanítványai, kegyetlen ellenfelei mellett önmagával és a Mennyei Atyával is vívta. Meghalt, „félredobták mint megvetett sarokkövet”. Úgy tűnt, minden hiába, még ő sem elég erős ahhoz, hogy győzzön a Gonosz felett. Húsvét hajnalán mégis az az örömhír ébresztette övéit, hogy Istent nem temették el az események.

Bár globális korunk árnyai mára valóban nagyra nőttek, nem sajátíthatjuk ki az üzenetet. E szavak minden nemzedéket, minden egyes embert megszólítottak, megszólítanak. A templom elpusztulásakor egy nép, a szeretett hitves halálakor az egyén éli át azt, hogy „mindennek vége”.

Jézus a katasztrófákról mint eljövetelét megelőző jelekről beszél tanítványainak. Nem haláltusának, hanem vajúdásnak nevezi őket, mely épp az élet születését előzi meg fájdalmasan, de reményt adóan. Nem a próbatételek jelentik a véget. Az utolsó szó Jézusé lesz: az árulás, a gyűlölet, a felbomlás tetőfokán emberileg megmagyarázhatatlan erővel az evangélium hangzik fel. A találkozás öröme felülmúl majd minden szenvedést. Ajándékként élhetjük át, hogy nemcsak Istent, hanem bennünket se temettek el véglegesen az események. Szüntelenül kémünk kell, hogy ez a reménység „kitartson mindvégig” bennünk: a hétköznapok és a világ viharaiban is.

Imádkozzunk együtt Lutherrel:

Minden vigasztalás Atyja és Istene! Ajándékozd nekünk igédet és Lelkedet, azáltal adj hálás, boldog hitet, hogy mostani bajunkat is legyőzhessük, és később is minden nyomorúságból győztesen kerülhessünk ki.

Hadd tapasztaljuk meg újra, és hadd ízleljük meg, hogy valóban igaz,

amit kedves Fiad, a mi Krisztusunk mondott:

Bízzatok, én legyőztem a világot! Amen.

Dr. Cserhátiné Szabó Izabella

ISTENTISZTELETI REND

___________________

Bu

dapesten, 2002. november 17.

I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de.

II. (úrv.) Laczki János teol. szuppl.; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9.

de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; du. 4. dr. Fabiny Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Gémes István; du. 6. dr. Fabiny Tamás; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Gazdag Zsuzsanna; du. fél 4. Gyer- mek-szeretetvendégség; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Bolla Árpád; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de.

8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI-, Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás;

XI. , Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágy i E. fasor 24. de.

9. Laczki János teol. szuppl.; Budahegyvidék,

XII. , Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Madocsai Miklós; du. fél 7.; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. dr. Kamer Ágoston; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Szloboda József; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán: Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlörinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gáljpr; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér I. de. 10. Széli Buksié XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék •u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza.

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: ÍJn 2,24-29; az igehirdetés alapigéje: Mt 24,1-14. HETI ÉNEKEK: 502, 526.

Összeállította: tszm

.•••SHROK

Meghívó a Keresztény-Zsidó Társaság 2002. novemberi rendezvényeire

Keresztény-zsidó nap - Szolnok, 2002. november 20., 17.00 (Szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ - Hild tér I.) Előadások:

Jutta Hausmann (evangélikus teológiai professzor): Istenről beszélni Auschwitz után...

Róna Tamás (rabbijelölt): A Messiás nyomában

Varga Béla (közgazdász): Egy 14 éves fiú naplója a vészkorszakból

*

Budapest, 2002. november 26., 16.00 (Evangélikus Hittudományi Egyetem - Bp. XIV, Rózsavölgyi köz 3.)

Keresztény-zsidó aktualitások

Szimpózium az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Keresztény-Zsidó Társaság szervezésében Megnyitó: Szabó Lajos (rektor)

Előadások:

Schweitzer József (főrabbi, professzor): Az Igazak emlékezete

Lazarovits Ernő (A Mazsihisz külügyi vezetője): Magyar emlékmű Linköping- ben (Svédország)

Harmati Béla (evangélikus püspök): Az evangélikus Wallenberg

Szita Szabolcs (történész, egyetemi tanár): Az aranyvonat... A zsidóság kirablásának mába nyúló szálai és következményei Zárszó: Szécsi József (A KZST főtitkára)

3

£

5

O'

3

5„Vegyétek, egyétek...”

A szentséget teremtő igék

ouno

Film a stuttgarti magyar protestáns gyülekezetről

A Duna Tv november 16-án, szombaton 12.15-től az „Isten kezében" című sorozatműsorában beszámol a stuttgarti magyar protestáns gyülekezet fennállásának 55. évfordulóján tartott ünnepi istentiszteletről, valamint bemutatja a gyülekezet hétköznapjait. Szerkesztő: Fabiny Tamás.

*

Evangélikus családi istentiszteletet közvetít a Duna Tv felvételről november 17-én, vasárnap 10 órától a pesterzsébeti gyülekezet templomából. Igét hirdet Győri János Sámuel lelkész.

„A mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, és megtörte, tanítványainak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek adatik. Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen, miután vacsoráit, kezébe vette a poharat is, hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, e pohár az új szövetség az én véremben, amely tiértetek és sokakért kiontatik bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. ”

Biztos vagyok benne, hogy minden Testvérem, aki olvassa ezeket a sorokat, jól ismeri az úrvacsora szerzési igéit. Lehet, hogy sokan kívülről is el tudnák mondani; emlékeznek még a konfirmációi felkészülés alatt tanultakra, és azóta is sokszor hallották úrvacsorái istentiszteleteken. Mégis azt kérem, hogy újra és újra olvassák, tanulják, „ízlelgessék”, gondolják végig ezeket a mondatokat. Mert teremtő igék ezek. Ezek teszik úrvacsorává az úrvacsorát, ahogy Luther írja a Nagy kátéban: „Hangsúlyozom: az ige különbözteti meg ezt a szentséget, és teszi azt, hogy az nem egyszerűen kenyér és bor, hanem Krisztus teste és vére, valóságban és neve szerint... Az igének kell az elemet szentséggé tennie, máskülönben csak elem marad.”

Hálás és alázatos hittel fogadjuk«el ezt az ajándékot! Egy pillanatig sem állítjuk, hogy megfejthetjük, megmagyarázhatjuk az úrvacsora titkát. Bizony a csodák és a titkok földjén járunk itt! Ezért mondták már a régiek is: misztérium, üdvösséges titok az úrvacsora. Nem tudjuk, de nem is akarjuk követni azokat, akik az emberi értelem számára szeretnék megmagyarázni ezt a csodát. Evangélikus egyházunk közösségében bizodalmas hittel valljuk, hogy elég nekünk Jézus Krisztus Urunk egyszerű, világos igéje: ez az én testem, ez az én vérem. Ebbe a jézusi ígéretbe kapaszkodunk, és ez az ige ébreszti, erősíti hitünket. Id. Prőhle Károly olyan szépen ír erről: „...Krisztus az ő megdicsőült isten-emberi mivoltának teljességével jelen van ott, ahol jelenlétét kifejezetten megígérte. (...) Ott, a szentvacsorában van ő személyesen jelen, cselekszik velünk és rajtunk, és közli velünk a kenyér és bor színe alatt értünk halálra adott testét és értünk kiontott vérét bűneink bocsánatára.” (A hit világa, 274. o.)

És mivel egyedül az Úr igéje és nem a papi szolgálat vagy az úrvacsorázó gyülekezet hite teremti az úrvacsorát, vigyázzunk, hogyan élünk vele: Üdvösség a hívőnek, kárhozat a hitetlennek! (lKor 11,29) Aki vágyódik Isten kegyelmére, mert tudja magáról, hogy bünbocsánatra szoruló bűnös, az ne féljen. Éppen az ilyeneknek szól a hívás: „Vegyétek, egyétek! Igyatok ebből mindnyájan!”

Még másra is tanítanak bennünket a szerzési igék. Szükségünk is van erre a tanításra, mert bár lelkészeink az úrvacsorázók számának örvendetes emelkedéséről is hírt adnak, mégis igaz, hogy egyházunkban is nagyon sokan vannak, akik nem becsülik meg az úrvacsorát; nem élnek vele rendszeresen. Sőt talán hosszú évek is eltelnek életükben úgy, hogy eszükbe sem jut; vagy , jobb esetben” nagyünnepi - esetleg csak nagypénteki - úrvacsorázók. Luthert idézem: „Aki évenként legalább úgy négyszer nem keresi és nem kívánja a szentséget, annál attól kell tartani, hogy megveti a szentséget, és nem keresztyén, mert nem keresztyén az, aki nem hiszi és nem hallgatja az evangéliumot. Hiszen Krisztus nem azt mondta: »Ezt vessétek meg«, hanem: »Ezt csele- kedjétek, valamennyiszer isszátok« stb. Ő azt akarja, hogy ezt valóban megcselekedjük, és semmiképpen sem azt, hogy elhagyjuk vagy megvessük. Ő azt mondta: »Ezt CSELE- KEDJÉTEK«.” (Kis káté, Előszó)

Ha legközelebb halljuk, vajon elfogadjuk-e a hívást az Úr megterített asztalához?

Ittzés János