Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-10-27 / 43. szám
2002. OKTÓBER 27. 5. oldal Evangélikus Élet misszió piaié----------Miből él az egyház? Ho gyan ünnepelnek a norvég evangélikusok a reformáció évfordulóján? - motoszkált bennem a kérdés napokon keresztül. Ám hiába próbáltam meg emlékeim között rátalálni a válaszra, pedig itt is rendszeresen részt veszek az istentiszteleteken. Kérdésemre végül a fakultás lelkésze adta meg a nagyon egyszerű feleletet: „Sehogy. ” A Magyarországon szinte egyházi himnusznak számító lutheri éneket, az „Erős vár a mi Istenünk”-et - bár nagyon szeretik és gyakran éneklik a vasárnapi istentiszteleteken - itt nem övezi különleges tisztelet. Ugyanígy nincs külön evangélikus köszönésük sem, hanem a mindennapi üdvözlési formák használatosak. Hívő magatartásukat nem is annyira evangélikus identitásuk, sokkal inkább keresztény mivoltuk határozza meg. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy félresöpörik hitvallásainkat, de Norvégiában sokkal inkább jellemző az ökumenikus lelkűiét. Azaz nem azt keresik a más felekezethez tartozóban, ami elválaszt, hanem ami közös hitbeli örökség. Ugyanakkor a lutheri reformáció felismerései - az egyedül a Szentíráson alapuló, Krisztusba vetett hit által, kegyelemből kapott megigazulás - az alapja az egyház identitásának, tanításának, illetőleg a hívek életének, annak ellenére, hogy nem hangoztatják a reformátorok tetteit. A fenti sajátságos helyzetnek több oka is lehet. Mindenképpen szerepet játszik ebben az, hogy itt az evangélikus egyház „államegyház”, a lakosság döntő többsége evangélikus. Kevésbé szükséges tehát hangoztatni a felekezeti hovatartozást, hiszen keresztény hitük - kimondatlanul is - lutheránus örökséget jelent. A másik fontos tényező kapcsolódik a politikához, hiszen nemzetközi szinten a norvégok aktívan munkálkodnak az egymással szemben álló népek, népcsoportok közötti béke megvalósításában. 'Ez a „békekövet”-magatartás mutatkozik meg bizonyos mértékig az ökumenikus hozzáállásban is. Az egyháznak- éppúgy, mint a helyi gyülekezeteknek- ilyen megbékélt közösségnek kell lennie, amelynek tagjai békességben vannak Istennel, egymással és önmagukkal. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha - az Ágostai hitvallásra utalva - a tiszta evangéliumon és a szentségeken keresztül állandó kapcsolatban vannak az élő Istennel. Miből él hát itt az egyház? Mi az az alap, amelyre támaszkodik? Nagyon is lutheránus, keresztény, ökumenikus alapokra: a feltámadt Jézus Krisztusra, aki nemcsak egy kis csoport vagy felekezet Ura, hanem minden benne hívő keresztény ember Megváltója. Hulej Enikő teológushallgató, ösztöndíjas az oslói egyetemen A reformáció napján mindenki lelkesen énekeli az „Erős várunk”-at, de Luther Márton ismertsége ezzel nagyjából ki is merül. Minden bizonnyal Luther maga is rábólintana erre a hozzáállásra... A hongkongi evangélikusok Luther részletes életrajzi adatainál százszor jobban ismerik, és még inkább: gyakorolják a reformáció tanítását. S mivel a gyakorlatban tapasztalható, látható a négy „lutheri sola” (egyedül Krisztus, egyedül a hit, egyedül a kegyelem, egyedül a Szentírás) - a hongkongi evangélikus egyház él és növekszik. A közel 50 000 evangélikus 108 gyülekezetét alkot. Valamennyi gyülekezet nemcsak megfogalmazta, de gyakorolja is missziói hitvallását. A hongkongi egyház él, mert az egyes tagok Istennel való személyes kapcsolatán túl a felebaráttal való személyes kapcsolatot is komolyan veszik. A különböző gyülekezetekben ez sokszínűén valósul meg. Valamennyi gyülekezetben működik az úgynevezett sejtrendszer, ami azt jelenti, hogy 3-4 család vagy 10- 15 ember hetente legalább egyszer Bibliával a kezében találkozik. A gyülekezetekben mindenki jól ismer mindenkit, és ez azt is jelenti, hogy nem nagyon lehet tétlen kereszténynek maradni. A hongkongi egyházi éi, mert nemcsak érti, de éli, megéli a hitet. Küldetését nem engedi egyházi berkekbe szorítani, hanem tudatosan törekszik az emberi élet minden területén jelen lenni. A kicsikkel, a fiatalokkal kezdi, hiszen belőlük lesznek a jövő presbiterei, egyházvezetői. Hongkongban 56 evangélikus óvoda és iskola működik. A társadalom szélére szorítottakat is komolyan veszik, mert a „semmikből” lesznek a hiteles tanúk. Az öregeknek, betegeknek szolgálattal, törődéssel tartoznak - a szociális intézmények száma meghaladja a százat. A hongkongi evangélikus egyház él - és hogy miért, azt lehetne ezer másik „mert”-tel is magyarázni. De a legtömörebb válasz Hongkongra vonatkozóan is csupán ennyi: az egyház él, mert az egyház Ura él! Nagy Dorottya segédlelkész, volt hongkongi ösztöndíjas Hollandia - többek között - földrajzi és politikai fogalom is. Az egyház Hollandia területén legkülönbözőbb közösségekben ölt formát. A Holland Királyság és ezen közösségek viszonya világosan körülhatárolt. A legkorábbi időktől kezdve tudatos az állam és egyház szétválása. A 17. században ugyan a protestantizmus jelentette a legfontosabb istentiszteleti formát, a katolicizmus azért a spanyol római katolikus egyház visszavonulása után is erős maradt (a királyság délkeleti részére ez fokozottan érvényes). Ezzel a történelmi-vallási sokszínűséggel is magyarázható, hogy a holland kultúrát leginkább a tolerancia és a szabadság kulcsszavakkal illetik. A hatvanas évekig „felosztott” Hollandiáról beszélhettünk: a társadalmat vallási, illetve ideológiai szempontból protestánsokra és római katolikusokra, szocialistákra és úgynevezett „semlegesekre” osztották. Ebbe az ideológiai keretbe tömörítették az élet nem vallási aspektusait is. A kecsketenyésztéstől a politikáig minden a vallási, ideológiai hovatartozástól függött. A szabadság kultúrájában (meggyőződésből) a technikai fejlődés éveiben - az egyház ég állam közötti távolság valóságában - ki-ki maga alakította az életét. Hollandiában mély gyökeret eresztett az individualizmus: a gyülekezetekben csökkent az egyházi jelleg (úgymint: taglétszám, templomlátogatás, szertartások és vezetői hatalom). Ez fokozottan igaz a szabadelvű gyülekezetekre. A „Miből él az egyház?” kérdés tehát leginkább visszakérdezéssel válaszolható meg: „Hogyan magyarázható, hogy még él a holland egyház?” Folytathatjuk történelmi tényekkel: annak ellenére, hogy sok templomot lakássá, üzletté stb. alakítottak át, még vannak templomként funkcionáló templomok, még nem mindenki hagyta el az egyházat. Az egyház él, mert a kevesek hűségesek (az egyháztagok 30%-a nagyon komolyan veszi a hitet, és a hitvallók ugyanolyan következetesek, mint azok, akik kérik, hogy töröljék őket a nyilvántartásból). Egy kicsit betekintve a bonyolult ösz- szefúggésekbe, immár még egyszer feltehetjük a kérdést: „Hát Hollandiában miből él az egyház?” Első gondolatként átvillanhat az agyunkon: az egyházleépítés újjáépítést is jelent. Az egyház létezik, mert benne a legkülönbözőbb emberek alapvető kérdéseikre kapnak választ. Az individualizált polgár számára az egyházi szolgálatok (és nem szolgáltatások) sokszínűsége és különbözősége széles választékot kínál. A három klasszikus protestáns egyház (a hervormd, a gerevormeerd és a lutheránus) egyesülési folyamatának idején (napjainkban) a sokszínűség helyi szinten, a gyülekezetekben megmarad. A félmondatos történelmi, szociológiai és pszichológiai válaszok mellett a válaszkeresés más szinten is folytatható. Legfelső szinten pedig elmondható, hogy az egyház (még Hollandiában is) él, mert Isten él! Az egyház Isten élő szavából él. Az egyház hitvallásaiból él. Az egyház mint a Krisztusban megváltottak és a Szentlélek által vezetettek közössége él - tovább. Hollandiában is. Afrika - a fekete kontinens. Sokat gondolkodtam, mit is értünk a „fekete” alatt. Az ott élő emberek bőrszínét vagy inkább azt a siralmas helyzetet, amiben élnek. Ottjártamkor megtudtam: inkább ez utóbbit. A Dél-afrikai Köztársaság szegénynegyedeit látogatva lesújtó dolgokat mutatott az élet. Éhezők, betegek, árvák, erőszakos tettek áldozatai, sötét, koszos kunyhókban haldoklók várták a „megváltó” halált. Ebben a környezetben különösen fontos szerep jut az egyháznak: hogy eljuttassa azt az üzenetet az elkeseredetteknek, hogy érdemes az életet választani, hogy van kiút a kilátástalanság- ból, hogy van reménység á legsötétebb helyzetben is! Ez annyira fontos, hogy az egyes felekezetek félreteszik különbözőségeiket, és együtt próbálnak segíteni az embereken. Az ökumenizmus számunkra elképzelhetetlenül jól működik. Részt vettem egy adventista istentiszteleten, ahol reformátusokkal, evangélikusokkal, katolikusokkal együtt hallgattuk a metodista lelkésznő prédikációját... Jártam egy felvonuláson, ahol az egész város együtt tiltakozott az erőszak ellen, keresztény és világi jelszavakat skandálva. Ezek azon túl, hogy arra biztattak, tekintsük a nőket is embereknek, számomra mást is üzentek: egy fél világ választja el egymástól Dél-Afrikát és Magyarországot, de nemcsak földrajzilag, hanem az egyház helyzetét tekintve is. Mi néha megfoghatatlan dolgokról tudunk elvitázgatni egy üveg ásványvíz mellett, míg ők emberek tömegeinek próbálnak segíteni abban, hogy elviseljék a mindennapok nyomorát, és próbálnak vigaszt, támaszt nyújtani kilátástalan helyzetekben. De talán ez a két fél világ ad ki egy egészet? Zsíros András teológushallgató, volt dél-afrikai ösztöndíjas de Hulster Izaak
