Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-01-06 / 1. szám
4. oldal 2002. JANUÁR 6. „Az érdekel elsősorban, amiből az egyház merít”- Beszélgetés prof. dr. Cserháti Sándor tanszékvezető teológiai tanárral Evangélikus Élet----Dr . Cserháti Sándor 1953-ban végzett az Evangélikus Teológiai Akadémián Sopronban. Hét évig segédlelkész, majd Páhin (Bács-Kiskun megye) kezdi önálló lelkészi szolgálatát. Ebben az időben kapcsolódik be az új bibliafordítást végző tudományos, ökumenikus munkacsoportba. A kis községből Szegedre vezet az útja, ahol 15 évig szolgál. Itt írja - 1973-ban - doktori disszertációját, Újszövetségből. Ennek is köszönheti, hogy 1983-ban katedrát kap az Evangélikus Teológiai Akadémián. Azóta is itt - a most már Evangélikus Hittudományi Egyetem nevet használó - intézményben oktat, ahol az Újszövetségi Tanszék tanszékvezető professzora, s egyben az intézmény egyik meghatározó egyénisége. S ami szintén nem mellékes, a hallgatók körében is nagy népszerűségnek örvend. Ez nem csak professzo- ros megjelenésének, de tudásának, emberségének, közvetlenségének is köszönhető. Számos jelentős publikációja közül is kiemelkednek a Pál apostoli levelekhez írott kommentárok, melyek az Újszövetséget feldolgozó irodalomban immár alapműnek számítanak. Cserháti professzor használja a görög, a héber és a latin nyelveket, olvas, ír angolul és kifogástalanul beszéli a németet. Természetesen ez is hozzájárult ahhoz, hogy neve a nemzetközi tudományos életben is egyre ismertebb, s hogy határainktól távol is „jegyzett” tudósnak számít.- Professzor Úr, miért lett lelkész?- Úgy gondolom, hogy ez Isten döntése volt. Visszatekintve legalábbis ez látszik bizonyosnak. Jóllehet nem lelkész családból származom, de a szüleim aktív, gyakorló keresztyének voltak, így biztos, hogy innen is származott az inspiráció. Mivel elég jól érettségiztem, valószínűleg nem lett volna különösebb probléma, ha máshová jelentkezem. Azonban nem volt kedvem mást tanulni, s bár egészen az érettségiig még nem voltam teljesen biztos benne, hogy a teológián van a helyem, a döntés óta már soha többet nem kérdőjeleztem meg e döntés helyességét.-Annak ellenére sem, hogy a Rákosi, illetve később a Kádár rendszerben - finoman szólva - nem volt „divat” teológiával foglalkozni?- Én 1948-ban jelentkeztem, ami - tudvalevő - a fordulat éve volt. Mi akkor tudtuk, hogy ez nem lesz egy könnyű szolgálat. De nem értek váratlanul a nehézségek, hiszen lelkileg felkészültünk rá és ezekkel együtt vállaltuk a lelkészi életpályát. A kellemetlenségek, atrocitások nem tudták összetörni elszántságunkat, azt, hogy Istent és az evangélikus egyházat szeretnénk szolgálni.- Amióta a szószéki szolgálatot felcserélte a tanítással, teljesen felhagyott az aktív lelkészi munkával?- Amikor Szegedről felkerültem a teológiára, volt egy átmeneti időszak, amikor ott végeztem a lelkészi munkámat, és közben elláttam a teendőket Budapesten, a megüresedett tanszéken. Ez így nagyon nehéz volt, s bár hamarosan a teljes munkaidőmet az egyetemi munkának szentelhettem, így sem volt egyszerű, hiszen a tanszéken egyedül voltam, reám hárult minden feladat. S emellett, ha az ember bekerül a teológiai „vérkeringésbe”, akkor számtalan olyan feladata is van, amelyekkel addig nem találkozott. Hogy csak néhány példát említsek: a szakirodalom rendszeres figyelése és feldolgozása, tudásának kiegészítése a legújabb eredményekkel, és természetesen a rendszeres készülés az előadásokra, s a hozzá kapcsolódó többi tevékenység. Azt hiszem érthető, hogy ez teljes embert igénylő feladat, hiszen mindezek mellet még „művelni is kell” a szakterületet, vagyis olvasni, lektorálni, publikálni, előadni, egyszóval részt venni a teológiai életben. Jóllehet nagyon szerettem a gyülekezeti szolgálatot is, az egyetem más. Ez kissé egyoldalúbb, de a lelkészi munka alapelemei itt is megtalálhatók. Lelkipásztori szolgálatot is kell végeznünk a hallgatók között, sokszor hívnak szeretetvendégségre, istentiszteletre, előadásokra gyülekezetekbe és rendszeresen tartunk áhítatot is. Ráadásul, hogy immár a fiam, sőt a vejem is lelkész - akiket sokszor kell helyettesítenem -, nyugodtan mondhatom, hogy a mai napig sem „estem ki” az aktív lelkészi gyakorlatból.- Miérf pont az Újszövetséggel foglalkozik? Már a tanulmányai közben bizonyossá vált, hogy erre specializálódik?- Mindig efelé vonzódtam, mert szerettem volna minél közelebb kerülni a forráshoz. Tehát nem az egyház tanítása érdekelt elsősorban, hanem az, amiből az egyház, illetve a lelkész merít, amikor az evangéliumot hirdeti. S ebben az a kihívás, hogy ezt minél érthetőbben, minél jobban sikerüljön megszólaltatni. Az életem is úgy alakult, hogy ez került előtérbe, hiszen amikor 1964-ben újból lehetett itthon a teológián doktorálni, én azonnal jelentkeztem,- természetesen újszövetségi témával. Ehhez tartozik az is, hogy már a gimnáziumban tanultam az Újszövetség nyelvét, a görögöt, amelynek ismerete e témában elengedhetetlen. S mert jól boldogultam a nyelvvel, a teológia elvégzése után is megtartottam azt a szokásomat, hogy az igehirdetésekre az eredeti görög szöveg alapján készültem. Erre felfigyelt akkori főnököm - a későbbi püspök - Káldy Zoltán is. Egyrészt talán ennek tudható be, hogy amikor az egyháznak kellett valakit delegálni a bibliafordítási munkát végző csoportba, rám esett a választás. Ez igen magas szintű szakmai munkát jelentett, s mert már annak idején is azt vallottam, hogy panaszkodás helyett az ember inkább a meglévő helyzeteket használja ki minél jobban, örültem neki és éltem is a lehetőséggel. S hogy a stratégia mennyire igaznak bizonyult, azt az igazolja, hogy részben ennek is köszönhető, hogy a teológiára kerültem, ahol azóta is tanítok. Ez volt tehát velem Isten szándéka, ami szerencsére maradéktalanul érvényesült. Pedig sokszor kegyetlen harcot kellett vívni az idővel, ha a tudományos munkámnak is meg akartam felelni, hiszen a szegedi gyülekezetben egyedül szolgáltam, s csak néha volt egy-egy rövid időre segédlelkészem.- Egy katolikus professzorral folytatott beszélgetésem alkalmával hangzott el az a kijelentés, hogy a vallásaink között fennálló problémákat meg tudnánk oldani, hiszen sok mindenben nagyon köze! vagyunk egymáshoz, csak meg kellene beszélnünk, vitatnunk a maradék nézetkülönbségeket Az Ön véleménye szerint: lesz-e a belátható időn belül teljes ökumené?- Megítélésem szerint egy új, úgymond ökumenikus szervezeti egység nem fog létrejönni, jóllehet közeledhetünk, és kell is, hogy közeledjünk egymáshoz. Sok múltbeli sérelmet és ellenérzést le tudunk győzni, de nem hiszem, hogy ennek következtében megvalósulhat egy szervezetileg közös egység. Katolikus testvéreinknél a pápaság intézményén, nálunk pedig a hitbéli egységen, nem pedig egy halandó ember megítélésén múlik az egyes- ség. Hiszen Luther is hajlandó lett volna elismerni a pápát, de csak emberi, nem isteni jogon. Ezt viszont a katolikus egyház - vélhetően - nem tudja vállalni. Személyes véleményem, hogy az egyház az egy, hiszen aki élteti: az maga az Isten. Jézus Krisztus által, a Szentlélek munkája révén O is egy. így érvel Pál apostol is, amikor arra tanít, hogy abszurd dolog lenne Krisztust megosztani azért, mert mi emberek - keresztyének - szembe kerülünk egymással. Hiszen az eredet és a létfeltétel sem önmagában, hanem Istepbgp gyökerezik. S ha nincs egység, akkor az a mi szégyenünk. Keresni és megtalálni pedig a kötelességünk, de - hangsúlyozom még egyszer -, nem feltétlenül szervezeti egységben, hanem a hit alapjainak megközelítésében és a szeretet gyakorlásában. Azért azt látni kell, hogy talán van egy isteni bölcsesség is abban, hogy az egyház nem egységes. Hogy miért? Ha az egyház egységes falanx volna, akkor bizony - az emberi gyarlóságból kiindulva - könnyen lehet, hogy ezt a világgal szemben használná fel és visszaélne a lehetőségeivel. S hogy álláspontomat alá is támasszam, hadd emlékeztessek arra: a történelemben volt több olyan időszak, amikor az egyház nem az Istentől kapott küldetésével és eszközeivel végezte szolgálatát, hanem erőszakkal. A megosztottság viszont alázatra inti az egyházat, erre az alázatra pedig nagyon is szüksége van ahhoz, hogy Jézus Krisztusról tanúskodhasson.- És a szekták? Velük a sokszor veszélyes tév- tanításaikon kívül a történelmi egyházaknak az is a problémájuk, hogy - mint az köztudomású - elszívják, „elbolondítják” az embereket a keresztyén gyülekezetekből. Hogyan lehetne, illetve kell-e egyáltalán őket megállítani?- Az, hogy kiket sorolunk a szekták közé, még most is nagyon vitatott kérdés, s ebbe most talán ne is menjünk bele. Maradjunk meg a teológiai értelmezésnél, mely szerint szekta az, amely a hit egységét tagadja meg, vagyis a Jézus Krisztusba vetett hit tekintetében okoz meghasonulást olyan módon, hogy Jézus Krisztuson kívül még valamit elengedhetetlennek tart, mintegy be kíván emelni a hit területére. Például úgy, hogy egy kiragadott, túlhangsúlyozott részletet valamiféle alapfeltételnek tekint. A tárgyilagosság kedvéért azért megjegyezném, hogy én sok olyan szektához tartozó keresztyént ismerek, aki azért őszintén és valóban Jézus Krisztus iránti szere- tetből van ott, ahol van. S azért, mert az a közösség érintette meg, amelyikhez tartozik. Vagyis nem lehet egyértelmű ítéletet mondani, és egységes egyházi harcot kezdeni minden szekta és azok tagjai ellen. Mindezek mellett világosan és határozottan rá kell mutatni, hogy ha valaki még valamit Jézus Krisztus fölé helyez, ha nem egyedül rajta keresztül közeledik az ember Istenhez, akkor ez valóban szektás jelenség és ezt nem szabad elfogadnunk. Sőt fontos, hogy szembe is szálljunk velük, de nem kultúrharccal, hanem foként és elsősorban biblikus igehirdetéssel és szolgálattal kell fellépnünk ellenük.- Itt van a másik kihívás a globalizáció, amelynek problémaköre szociológiai megközelítésben a szekták terjedésével hasonlatos vonásokat mutat. Tud-e, akar-e, illetve szükséges-e fellépnie ellene az egyháznak?- Tulajdonképpen - s ezt ne felejtsük el - az egyház maga is globális, hiszen minden emberhez szól a küldetése, és alapjában véve minden embert Isten gyermekének, illetve reménybeli gyermekének tekint. Ebben tehát nem szabad valamilyen nacionális szűkkeblűség csapdájába esnünk. Ugyanakkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy Isten nekünk egy olyan helyet - területet és közösséget - adott, ahol felnőttünk, amelyben kultúrálódtunk, s amelynek nyelve és történelme meghatároz minket. S ezért felelőséggel is tartozunk. A közösségért, s - talán így a legkifejezőbb - a magyar hazáért. Hiszen én mindenkit magyarnak tekintek, aki magyar állampolgár és ezért a közösségért, a jólétéért, jövőjéért tett vagy tenni akar valamit. Tehát nem a származása határozza meg, hogy ki a magyar, hiszen akkor például nem csak Petőfi Sándort kellene kiiktatni a sorainkból, hanem számtalan „nagy magyarként” számon tartott híres emberünket. Vagyis attól még lehet valaki magyar, ha tótnak, svábnak vagy zsidónak született. Óvatosan kell tehát megítélnünk a nemzetiségünk kérdését, amely ellen kétségtelenül hat a globalizáció. Ami foként azért baj, mert e közben a világ megosztottsága nem csökken, a gazdag és a szegény fele egyre inkább szembekerül egymással, s ezt valóban nem szabad eltűrnünk, ez ellen küzdenünk kell. Viszont azt is tudomásul kell venni, hogy a globalizáció olyan folyamat, amely ellen - úgy látom - hiába ka- pálódzunk. Az emberiség élete nemzetközivé válik.- Soha nem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy - akár mint lelkész - részt vegyen a politikai életben? Hiszen felkészültsége miatt vélhetően sokan látnák szívesen akár magas állami pozícióban is.- Nem. A politikai pálya iránt soha nem éreztem kísértést. Főleg a rendszerváltozás időszakában azonban szívesen eljártam civil szervezetekbe, például a MAFOK-ba, (Magyar Felsőoktatási Dolgozók Kamarája), illetve olyan helyekre, ahol nem kimondottan politikai munkára volt szükség, hanem ügyek fölkarolására, szervezetek „üzemeltetésére”. De ebben nagyon korlátozott az, hogy sem időm, sem pedig szabad kapacitásom nem volt. A politikai aktivitásnak akkor látom értelmét, ha azt a célt szolgálja, hogy Isten hatni tudjon az egyéni és közösségi életünkre. Természetesen tisztelem a becsületes politikai szándékokát és munkát, hiszen ez is hozzátartozik az emberi élethez, de meggyőződésem szerint az emberek sorsa nem a politikusokon múlik, hanem azon, hogy Istent befogadják-e, illetve, hogy kinek milyen a vele való kapcsolata. S ez még csak nem is vallásosság kérdése. Ahogy Pál apostol mondja: „Minden ember szűkölködik Isten dicsősége nélkül.” Ha tehát Isten nincs jelen valakinek az életében, ott bizony valami hiány mutatkozik. Ettől még nem biztos, hogy az illető automatikusan „rossz ember”, de az biztos, hogy nem lehet teljes az élete. Mint ha mondjuk, hiányozna a C-vitamin az ember szervezetéből. Ettől még el lehet élni akár sokáig is, de egyrészt nagyobb kockázatot kell vállalni, másrészt pedig nem működhet teljesen és kifogástalanul az ember.- Tudom, hogy sokszor és sok helyen kell - előadásokon, konferenciákon, gyűléseken, ünnepségeken és még számtalan helyen - jelen lennie, részi vennie. Ezek mellett jut azért ideje arra, hogy irodalommal, zenével, egyáltalán a szakterületén kívüli szellemi dolgokkal foglalkozzon, hogy ráérjen egy kis mozgásra, egyszóval, hogy teljes életet tudjon élni?-Annak ellenére, hogy elsősorban valóban a teológia területén mozgok, de minden, ami az ember világához tartozik szellemileg és kulturális téren egyaránt, az számomra érték és fontos. Fontos az, ami az emberhez kapcsolódik, az emberrel történik, mert nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy emberek vagyunk, nem pedig féloldalas lények. Ilyen szempontból még abban sincs különbség, hogy vallásos valaki vagy nem. Emberek vagyunk, akikhez hozzátartozik a szellemi és a testi mozgás és létezés. Ha szűkösen is, de azért jut mindenre idő. Hiszen nincs rosszabb a „denaturált embernél”, még ha vallásos, akkor is borzasztó. Gyarmati Gábor Karácsonyra befejeződtek a bútorátadások A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a humanitárius segítségnyújtásának ingóság pótló szakaszában az állam által újjáépített házak közül 214-be bereiteten be teljem sen új konyhabútorokat. A szeretetszolgálat az idei árvíz során több mint 100 millió forint értékben nyújtott humanitárius segítséget a beregi térségben, az első napoktól, egészen a vissza- költözésig. A segélyszervezet a segítségnyújtás harmadik, befejező szakaszának végéhez ért, melynek keretében két nagymértékben károsult településen, Csarodán és Tákoson 214 család számára szereltetett be konyhabútort és esetenként kisebb háztartási berendezést. Összefogással, hatékonyabb segítség December közepén a Beregben tartott sajtótájékoztatón a magyarországi mobiltelefon-szolgáltatók képviselői megtekintették a három segélyszervezet - Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat - által beszerelt ingóságokat. A Nemzeti Mobil Segélyvonalon keresztül több mint 92 millió forint gyűlt össze, melyet a három segélyszervezet egyenlő mértékben használt fel az újjáépülő és a felújított házak ingóságainak pótlására. Egyéni igényeket figyelembe véve A Szeretetszolgálat előzetes épületfelmérései alapján, az igényeket figyelembe véve, a családok egyedi konyhabútorokat kaptak. Ez méltányos és hathatós támogatást jelent, a rendelkezésre álló pénzösszeg és az újjáépítésre kerülő házak számának arányának figyelembevételével. Azokban a házakban, ahol a konyha méretei nem engedték meg a teljes konyhabútor beszerelését a Szeretetszolgálat háztartási eszközökkel - hűtőszekrény, szék, asztal - egészítette ki adományát. Az újjáépítésben rendkívül rugalmas partnerként a Warten-Tisza Bútoripari Rt. szállította és szerelte be a konyhabútorokat. Árvízkárosult gyerekek karácsonya A Szeretetszolgálat az elmúlt évekhez hasonlóan idén karácsonykor is gondolt az árvízkárosult gyerekekre. December 22-én három árvízkárosult településen, Csarodán, Tákoson és Hetefejércsén 170 karácsonyi ajándékcsomagot osztott szét óvodás és iskolás gyerekeknek. A csomagok összeállításában és szétosztásában nagy segítséget nyújtott két helyi lelkész, Bakó Lajos és Nagy Gábor, valamint a szeretetszolgálat önkéntesei. Ökumenikus látogatás az „ Örök városba ” Az Ökumenikus Tanulmányi Központ új „Terra Sacra” zarándoklatot szervez Rómába 2002. március 15-21. között. Programban szerepel az őskeresztyén egyház hagyományos emlékhelyeinek és az „Örök város” látványosságainak felkeresése. A zarándokcsoport a tervek szerint részt vesz a heti pápai audiencián és megtekintheti külön engedéllyel a híres vatikáni ásatásokat. Az utazás repülővel történik. Az elhelyezés: egyházi szállodában, kétágyas szobákban, félpanzióval. A részvételi díj valószínűleg 900 USA dollárnak megfelelő forintösszeg. Jelentkezni lehet legkésőbb 2002. február 15-ig. A korlátozott szám miatt a korábban jelentkezők előnyben részesülnek. Részletes tájékoztatás az ÖTK (Bp. XL. Bocskai út 15.) telefonján: 466-4790 vagy dr. Bajusz Ferenc ny. teol. professzor számán: 287-3086.
