Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-05-26 / 21. szám

2. oldal 2002. MÁJUS 26. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAP „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek Atyám áldottál, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített or­szágot, mert jövevény voltam, és befogadtatok. ” Mt 25,34.35. (lMóz 26,3; Róm 11, 32-36; Zsolt 145.) Mit ér az Uram - tettek nélkül? Jó, ha tudatosul, nem csak segít­hetünk a rászorulóknak, ami önmagában is öröm kell, hogy legyen, hanem Jézus azo­nosul velük, ezért általuk Jézussal találkozhatunk, őt is szolgálja szolgálatunk. Felfe­dezzük-e egy koldus arcában, egy kisgyermek sírásában, egy szomorú tekintetben Jézus arcát is? Csak ez a szolgálat adhat hitelt a hitünknek! „ Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy ma­gyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat. ” Neh 8,8 (lTim 5,17; Jer 10,6-12; Zsid 11, 8-22.) Olvassuk-e, s ha igen, hogyan olvassuk a Bibli­át? Hogyan nézünk a benne olvasottakra? Megértjük, amikor olvassuk, hallgatjuk a prédikációk saját életünkre vonatkozó üzenetét? Eléri-é életünket a szó? Változik-e tőle életünk? Miért nem? Önmagában a betű halott, kérjük a pünkösdi Lélek rheg- világosító erejét, hogy számunkra is életté lehessen az Isten igéje! bér felé. Nem szimpátia-alapú érzület. Hála kell, hogy legyen Jézus Krisztus szere- tetéért, amely a golgotái kereszten teljesedett ki számunkra legkézzelfoghatóbban. Ha az ő szeretete szimpátián alapult volna - mint sokszor a miénk -, nem halt vol­na meg értünk, akik őt halálra juttattuk. Megtette értünk: szeretetből. Mi is is ve­gyünk példát tőle! „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy." Zsolt 103,8 (2Pt 1,16-21; Júd 2; Zsid 12,1-11.) Meddig még Uram? Most már aztán tényleg kezd a hócipőnk tele lenni. Móri rablógyilkosság, agyonlőttek egy embert, mert valaki ideges lett, bárkit agyonlőhetnek vagy verhetnek a nyílt utcán is stb., gyilkosság, erőszak áradat. Meddig még? Mi már sokszor nem bír­juk. De az Úr még vár, türelmesen várja, hogy megtérjünk, visszatérjünk Hozzá. „Jézus Krisztus mondja: Mindaz, aki kér kap, aki keres talál, és aki zör­get annak megnyittatik. ” Lk 11,10 (Ézs 43,8-13; Zsid 11,23 31.) Ima­életünk bátorításra szorul, a mi bátorításunkért szól Jézus. Kell az ő biztatása. Nél­küle nem mernénk megszólítani a hatalmas Istent, nélküle nem mernénk kérni, és hiába szólnánk, nem jutna fel hozzá a hangunk. Ezért Jézus maga a garancia, s ha ő biztat, akkor valóban bizalommal vihetjük Isten elé minden kérésünket. PÉNTEK "Hü által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön. " ""****"* Zsid 11,29. (2Móz 14,21; Lk 23,44-49; Zsid 12,12-17.) Elindulni a bizonytalanba (nincs mentőöv, nincs mentőcsónak), hátulról kerget a dühödt egyip­tomi sereg. Csak két választásuk van: vagy a parton maradnak, s az egyiptomiak martalékává válnak, vagy elindulnak a tengerbe, és vállalják a megfulladás rizikó­ját. Ok vállalták a hit „kockázatát”. Mi merjük-e vállalni mindennapjainkban a hit lépéseinek kis és nagy rizikóit? SZOMBAT „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennün­ket!" 2Móz 33,15 (Zsid 12,2; 5Móz 6,4-9; Zsid 12,18-24. ) Mi „Az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket." Jn 15,12 (ApCsel 17,22-34; Zsid 11,32-40.) A szeretet nem érzelmeinken alapul. Nem jó érzés és jó indulat csupán a másik em­SZERDA sem indulhatunk Isten oltalmazó jelenlétének kérése nélkül. Ha ő kíséri életünket akár mélyben, akár magaslaton járunk, mindig biztonságban tudhatjuk magunkat. Hiszen tudhatjuk: Ő is velünk jön. Bajuszné Orodán Krisztina SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA Folytatás az 1. oldalról. Hogyha fellapozzuk az Újszövetséget, akkor azt látjuk, hogy az szorosan egy­más mellett szól az Atyáról, a Fiúról és a Szentiélekről. „Az Úr Jézus Krisztus ke­gyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal" (2Kor 13,13) - írja Pál apostol. Vagy más helyen: „Mert ráépültetek az apos­tolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és aki­ben ti is együtt épültök az Isten hajléká­vá a Lélek által. ” (Ef 2,20-22) A Szentháromság tanát a missziói pa­rancs fogalmazza meg legjobban. „Jézus hozzájuk lépett és így szólt: Nékem ada­tott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek ne­vében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. ” (Mt 28,18-20) Milyen egyértelmű és világos a missziói parancs. Mégis vitára és értetlenségre adott okot a keresztények között hosszú évszáza­dokon keresztül. Ma is vannak Szenthá­romság-tagadó közösségek. A egyház tör­ténelmének lapjai megmutatják, hogy a negyedik században milyen kimagaslóan került előtérbe a Szentháromságról szóló tanítás. Isten lénye egy, de személye há­rom. A keresztény egyház ezzel a kijelen­tésével nem magyarázza meg a Szenthá­romság titkát, hanem a Szentírás kinyilatkoztatásának megfelelően vallja Isten háromságának egységét. A Szentháromságról szóló tanítás az alapja annak, hogy valamely közösség ke­resztény-e, vagy sem. Nem tekinthető ke­resztény közösségnek az, amely tagadja a Szentháromságot (pl. Jehova tanúi). Ma, amikor gombamód szaporodnak az apró sejtközösségek, feltűnnek önjelölt messiá­sok, egyedül üdvözítő tant hirdető térítők, jó, hogyha odafigyelünk arra, hogy vajon, mit vallanak az Atyáról, a Fiúról és a Szentiélekről. Ha észrevesszük, hogy va­lamelyik személyét a Szentháromságnak a másik fölé helyezik tanaikban, nem árt gyanakodni, mert lehet, hogy tévúton jár­nak és nem az egy élő Isten útján. Mi azt valljuk, hogy nem lehet kiemelni a Szent- háromságból egyik személyt sem, és fölé­be helyezni a másiknak, mert mind a há­lóm személy valóságos Isten. Mind a háromnak egy célja van, mégpedig az, hogy megmentse az embert. Az Atyának a szeretete, a Fiúnak a szeretete és a Szent- léleknek szeretete, mind az ember meg­váltását célozza. A Szentháromság mindig titok marad. Az egyház tanítói közül különösen Augusztinus (K. u. 430) foglalkozott ki­emelten a Szentháromság titkának kutatá­sával. Álmában egyszer egy kisgyermeket látott a tenger partján, aki kagylóval mere­gette a tenger vizét. Augusztinus mosoly­5? Ó, te dicső Szentháromság Ef 1,3-14 5? gott: „Hogyan tudnád kimerni a tengert?” - kérdezte. A kisgyermek válaszolt: „Te pedig, hogyan tudnád gyarló értelmeddel felfogni az Isten titkát.” Augusztinus meg­értette belőle Isten válaszát. (Dr. Pröhle K.: Az evangélium igazsága) Isten igéje ezen a vasárnapon megsejtet velünk valamit a titokból. Mikor egy csil­lagfényes tiszta nyári éjszakán feltekin­tünk a csillagok millióira, kérdések támad­nak bennünk. Ki teremtette mindezeket? Kíváncsiságunkat és sóvárgásunkat talán kielégíti a tanult csillagász elmélete, aki felvilágosít bennünket az űr mérhetetlen tá­volságáról, és a napok és csillagok felfog­hatatlan nagyságáról, amelyekhez mérve földünk csak parányi porszem. Mjndannyi- unk életében jöhetnek azonban pillanatok, amikor belénk hasít a gondolat: milyen semmi az életem! Micsoda jelentéktelen porszem vagyok a kozmosz roppant mére­tű kavalkádjában. Mit ér bogámyi erőfeszí­tésem, mi szükség van reám a földön? Rá­adásul milyen „sokba” kerül az, hogy élek. Igényeim egyre nőnek, anyagi és szellemi javak hatalmas mennyiségét emésztem fel. Kinek van szüksége rám? Nem értjük, hogy ki és miért akarja létezésünket. Isten nagyságával és hatalmával találjuk magun­kat szembe gondolataink közben. Isten te­remtő nagyságát látva imádjuk őt. A ke­resztény ember tud arról, hogy Istennek terve van a világgal. Istennek terve van az emberrel. Az örökkévaló Isten már a látha­tó világmindenség teremtése előtt előre tudta, látta és meghatározta minden ember célját. Isten mindent tud rólunk. Megdöb­bentő tény, egyben hatalmas vigasztalás ez. Megdöbbentő tény, hiszen mi vigyázunk arra, hogy a mellettünk élőknek a ,jobbik énünket” mutassuk meg. Isten azonban a szívünk mélyén rejtőző gondolatainkat is ismeri. Tudja vágyainkat és álmainkat is. Vigasztaló tény, hiszen ebben a világban, amikor a bizonytalanság és a reménytelen­ség erőt vesznek rajtunk, tudjuk, hogy Isten velünk van. Az elmagányosodás korában, az em­beri elhidegülés és fásultság világában Is­ten azt üzeni ezen az igén keresztül, hogy fontos a mi életünk akkor is, ha már idő­sek és betegek vagyunk. Fontos az éle­tünk, akkor is, ha tehetetlenek vagyunk és gyengék! Isten szemében nincsen értékte­len ember. Számára minden ember egy­formán értékes. „Ne add fel a reményt, valaki egyszer rád tekint, megismer, meg­szeret és kijelenti: te kellesz nekem, nél­küled nem tudom leélni az életemet, te ér­tem és én te érted születtem!” - Ismerjük ezeket az érzéseket, hiszen így éreznek a szerelmesek. így vallanak a hitvestársak. Szülők és gyermekek viszonya is akkor jó, ha így van. A jó szülő figyeli gyerme­kének a kibontakozását. Úgy irányítja gyermekének az életét, hogy az gyermeke számára a legmegfelelőbb legyen. A hit­vestársak és barátok különös örömüket le­lik abban, ha figyelnek egymásra, és áldo­zataikkal ápolják a kölcsönös szeretetet. Ebből az igéből kitűnik az, hogy a Szent­háromság egy igaz Isten szeret bennünket. Egyben az is kitűnik, hogy Isten szent élet­re hívott el minket. Amikor azt halljuk, hogy „szent életre”, akkor nem valami kü­lönleges életformára kell gondolnunk, ha­nem arra, hogy „szentek és fedhetetlenek legyünk őelőtte szeretetben”. Sokan le­gyintenek erre, és azt mondják: ez a mi ko­runk a könyörtelen harcok kora. Harcolni kell még a szeretetért is. „Küzdenem kell azért, hogy a férjem minden igényének megfeleljek, ha nem küzdők, könnyen el­hagy!” - mondta egy fiatalasszony néhány hónappal házasságuk után. Meg kell felel­ni ezer és ezer kihívásnak. „Ha nem va­gyok erőszakos, elvesztem a munkahe­lyem, meg kell védenem minden áron igazságomat” - panaszolta egy pályakez­dő fiatalember a napokban... Életünk mértéke Jézus kell, hogy le­gyen. Jézusnak mindig volt elég szeretet a szívében mások felé. Nekünk is több szere­tetért kell könyörögnünk. Mert mindennek a mértéke a szeretete. Isten szeretetéből vá­lasztotta ki az ő népét. Isten szeretetére nin­csen magyarázat. Nem lehet megmagya­rázni, hogy miért szereti Isten az ő népét. Hiszen a népek tengerében voltak Isten né­pénél különbek és nagyobb népek is, még­is Isten ezt a maroknyi népet szereti. A vasárnapi ige kijelentése arról szól, hogy Isten kiválasztott minket. Nem kell, hogy tépelődjünk most a kiválasztás és eleve elrendelés teológiája felett. Örven­dezzünk inkább azon, hogy Isten hívása sokféle módon hozzánk is eljutott. Le­gyünk boldogok azért, hogy mi az egy­szerű bűnös emberek felnézhetünk a ke­resztre. Végiggondolhatjuk, hogy Isten Fia megbocsátotta a mi bűneinket. Le­vette vállunkról a bűneink terhét. Igénk szerint - fiaivá fogadott minket. Milyen megnyugtató, hogy így biztat Isten az igében. De egyben milyen boldog nyug­talanságot és komoly felelősséget is je­lent az, hogy Isten gyermekei vagyunk! Nem hozhatunk szégyent a mi szerető mennyei Atyánkra. Keresztények va­gyunk. Isten gyermekei. Vajon mit gon­dol rólunk a bennünket körülvevő világ? Mindennapos küzdelmeinkben, kisebb nagyobb harcainkban hogyan viselke­dünk? Nem hozunk-e szégyent a Szent- háromság egy igaz Isten nevére? Ezen a vasárnapon Isten igéje a Szentháromság egy igaz Isten imádására buzdít! „0, te dicső Szentháromság, Egy megfoghatatlan jóság. Atya, Fiú és Szentlélek, Légy velem ma és mig élek! ” (EÉ 249,1) Kecskeméti Pál ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2002. május 26. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Véghelyi Antal; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Endreffy Géza; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Takácsné Kovácsházi Zelma; du. 4. Hafenscher Károly (ifj.); Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Lebstiick M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városli­geti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Johann Gyula; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Benczéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kékgo­lyó u. 17. de. 10. (orgonaszentelés); du. fél 7. (orgonahangverseny); XIH., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Johann Gyula; du. 6. (ifj.) Erdélyi Csaba; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Johann Gyula; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákos­palota, XV., Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI. , Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Raimo Vuoristo; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVffl., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pester­zsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabad­ság út 57. de. 10. Zászkaliczky Pál. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPÉN a li­turgikus szín: fehér. Az ünnep lekciója: Mt 28,16-20; az igehirdetés alapigéje: Ef 13-14. HETI ÉNEKEK: 41, 250. Összeállította: tszm • • • SAROK Hiszek, hiszünk 3 £ 0 <2 3 S­Jelenlegi gyakorlatunkban a hitvallás (Credo) az olvas­mány (lekció) után hangzik el. „Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent, mondjuk el együtt az apos­toli hitvallást” - hangzik Ágendánk hitvallást bevezető formulája. Tudatosítsuk egy kicsit, mi is történik ezen a helyen. A hitvallásnak mindenekelőtt válasz-funkciója van. Isten megszólít igéjében, mi pedig erre válaszolunk azzal, hogy a hitünket megvalljuk. Mint az istentisztelet állandó tételei, a Hitvallás is adoratív, azaz imádó jellegű. Istent dicsérjük, magasztaljuk úgy, hogy felsoroljuk nagy tetteit (teremtés, megváltás, megszentelés - és mindaz, ami ebből következik). Érdekes elgondolkodni azon, mit jelent, hogy az isten­tiszteleten közösségben, mi, együtt mondjuk a hitvallást, és mégis egyes szám első személyben fogalmazunk: Hiszek egy Istenben... A kettő szorosan összetartozik: az egyház hite és az egyes keresztény ember hite. Az egyik a másik nélkül nem létezik. Nem beszélhetünk az egyház hitéről, ha azt nem hívő, hitvalló emberek közössége alkotja. Hiszek és hiszünk - elválaszthatatlanok. Együtt mondjuk és mégis személyesen. Hogy el ne vesszünk a személytelen többes számban, együtt mondjuk egyes szám első személyben! Azt mondjuk; a hitvallás válasz az igére. így helye van - mai magyar evangélikus szokás szerint - az oltárnál hangzó ige után. De itt még nem ér véget az igei rész, hiszen ezután jön a „föéneket” követve az újabb olvas­mány (igehirdetési alapige), majd a prédikáció. Erről a jövő héten induló sorozatunk külön is szól: az igehirdetés az élő evangélium, ahogy őseink mondták: a „viva vox evangelii”. Nem véletlen hát, hogy az ősi szokás a felolvasott és a hal­lott igék utánra tette a „Hiszekegy” helyét. Valóban válaszként, Isten hozzánk intézett szavára, és magasztalásként, hódolatként a Jézusban emberré lett Mindenható előtt. Manapság egyházunkban többnyire az Apostoli Hitvallás csendül fel, noha terjedőben a gazdagabb tar­talmú (ezért hosszabb, „kívülről” nehezebben mondható) Níceai Hitvallás. (Aki számára idegen, ismeretlen annak ajánlom, hogy lapozza fel énekeskönyvünk elején, olvas­gassa a szövegét. Nagyszerű meditációs anyag. Igazi bib­likus elmélkedésre való, imádkozható!) Irigylem azokat a gyülekezeteket, ahol mindkettő egyformán használatban van. Nagy gazdagságot jelent az istentisztelet résztvevőinek; a változatosság miatt egyik szöveg sem kopik el, mindkettőt tudatosabban mondjuk. Lutheri hagyományaink nemcsak hogy folytatták, de meg is erősítették azt a hagyományt, hogy a hitvallás énekben hangozzék. A nagy lutheri Credo-ének a mi énekeskönyvünkben is megtalálható, ha ritkán is énekeljük. A három versszak a három hitágazat tartalmát bontja ki. Mi valljuk: hiszünk Istenben, hiszünk Jézusban, s hiszünk a Szentiélekben... (ÉK 247). Jó néhány más énekünk is hitvallás jellegű. Érdemes kipróbálni istentiszteleten: a mondott hitvallást kicserélni énekeltre. Ha tudja, komolyan veszi a gyülekezet, hogy mit is énekel, már is gazdagodott liturgikus gyakorlatunk. Ha pedig mondjuk, - mondjuk valóban együtt, hangosan, sodróan. Hadd zúgjon Istent magasztalva a földi gyülekezet és a mennyei istentisztelet összehangzó szava: Hiszünk, hiszek... Hafenscher Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom