Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-05-05 / 18. szám

2. oldal 2002. MÁJUS 5.

Evangélikus Elet

r

UJ NAP - UJ KEGYELEM

VASÁRNAP ”^e fizessete-k senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondo- ' tok, ami minden ember szemében jó. ” Róm 12,17 (lMóz 50,21; lTim 2,1-6a; Zsolt 95,1-11) A bosszú és a gyűlölet nemcsak a ma emberének az indulata, hanem a kezdeti időben is megkísértette az emberek életét. A könnyű megoldás, amely eltüntet, kizár, kirekeszt, bennünket is tőrbe csal, és élteti a gyűlölet tüzét lelkűnkben. Rosszal fizetünk a rosszért, sőt nem egy esetben rosszal fizetünk a jóért is, mert fáj, hogy lelkileg gyengék maradtunk. Ez a példabeszéd akkor válik élővé, ha lelkűnkben Isten ígérete szólal meg. Az élet Lelke - vagy tartalma - megőriz, megtart és táplál bennünket, amely meglátja a jót, a rosszban és a jóban egyaránt.

HÉTFŐ

„Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. " Róm 11,36 (5Móz 10,17; lKir 3,5-15; Zsid 4,1-13) Tőle, általa és érte van minden, és mi hányszor fosztjuk meg, taszítjuk el gondolatainkból, érzéseinkből és tetteinkből. Mintha minden tőlünk, általunk és értünk lenne. Újra és újra szeretnénk megkaparintani Isten bölcsességét, ítéletét és útját, de nem találjuk csak a saját gondolati börtönünket. Pál is így teszi fel a „költői” kérdést: „Ki értette meg az Úr szándékát?” Értelmünket egészítheti ki hitünk ereje, amely Isten dicsőségét látja meg Jézusban, az ígéretben és Isten Országában. így állhat egymás mellett hit és értelem, és fordul könyörögve Isten felé.

KEDD "Krisztus. mint Fiú, hű a maga házához. Az ű háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk. ” Zsid 3,6 (Péld 10,28; 2Móz 17,8-13; Zsid 4,14-5,10) Ismerek gyönyörű házakat, ahol összhangban van az egész a részletekkel. Az ajtó a formával, a falak a tetővel, a tágas tér, a hívogató ablakok világosságával, és mind-mind az épület egészére hívják fel a figyelmünket. Sokszor csupán a részleteket látjuk, és nem figyelünk az egészre, de az is veszélyes szemlélődés lehet, ha az egész eltünteti a részleteket. Istenhitünk is ezen az összefüggésen alapulhat: összhangban van az egész a részletekkel. Életünk részesedik Isten Ígéreteiből! Ha ezt látjuk meg nap mint nap, akkor megmaradhat bennünk a bizalom és a reménység, és a mi életünk is „egy-házzá” válhat.

Pál írja: „Az Isten irgalmára kérlek titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda a testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek. ” Róm 12,1 (2Kir 5,17; Lk, 11,1-4; Zsid 5,11-6,8) Isten Igéje egész életünket megérinti. A lélek bizalma mellett szükség van a test akaratára is. A hit felismerése meg kell hogy jelenjen a cselekedet áldozatában. Akaratunk élő és szent áldozattá válhat, ahol megpróbáljuk életté és szentséggé formálni em\

berségünket. Nehéz ez az istentisztelet, mert teljes valónkkal kell részt venni benne.

A szép és meghitt istentisztelet, a csend és a békesség forrása, a szentség titka indít az okos istentiszteletre. Ezért nem lehet csupán ülni és hallgatni, hanem mozdulni és szólni kell. Nem lehet becsukni szemünket, és csak akkor figyelni, ha szólnak, hanem a valót kell látni. Ez az áldozat Isten ígérete, a mi javunkra!

CSÜTÖRTÖK ••Szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az * Mw mm lsten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. " IThessz

5,17-18 (Zsolt 42,9; ApCsel 1,3-^4(5—7)8—11; Zsolt 68,1-21) Mennybemenetel ünnepén az imádság törvényéről olvashatunk! Az imádság Isten akarata, a mi javunkra! Milyen sokféleképpen imádkozunk. Sokszor kényszerből, dicsekvésből vagy megszokásból; szeretetből, hitből vagy örömből; hitetlenségből, indulatból vagy gyengeségből; akaratból, reménységből vagy lelkesedésből. Imádkozunk tudatosan vagy álmodva, képzelődve vagy kétségbeesve, költőien vagy alpári módon, szavakkal vagy tettekkel, kimondva vagy kimondatlanul. Imádkozzunk, mert a javunkra válik! Nem emel fel, nem taszít a mélybe, nem ad varázserőt és nem marad közömbös, egyszerűen a javunkra válik!

PFKITFK „Jézus Krisztus örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki." Zsid 5,9 (Zsolt 126,3; Jel 4,1-11; Zsid 6,9-20) Ki tudja megmondani, hogy hol van az a határ, ami elválasztja engedelmességünk irányát? Mikor engedelmeskedünk Istennek, és mikor engedelmeskedünk az embereknek? Sokszor módosították a határvonalakat, néha talán még aknákkal is betelepítették a határsávok nehogy valaki rossz területre tévedjen! Isten egyszer feloldotta ezt a határt és Krisztusban az Isten Emberré lett. Akikkel találkozott, tanítványai és apostolai, egyszerre engedelmeskedtek Istennek és az Embernek: Ez a határnyitás lett a mi üdvösségünk forrása, ez indíthat bennünket valódi hitre és engedelmességre!

SZOMBAT

„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. " Lk 19,10 (Ézs 49,13; Kol 1,19-23; Zsid 7,1-10) Mondhatnám: milyen kedvesen hangzik ez az ígéret. Olyan, mint egy ékszerdoboz! Isten keresi életünk nyitott és rejtett titkait. Keresése nem jár kudarccal, hanem megtalál és megtart bennünket. Megtartja életünket a szenvedésben, a hazugságban, a magányban vagy éppen az örömben, a tettekben és a közösségben. Mondhatnám milyen szomorú ez az ígéret! Olyan, mint egy hideg zuhany! Elveszett vagyok. Nem ér semmit bölcsességem, akaratom, tervem és hitem, elveszett maradok. Azt mondom: olyan jézusi ez az ígéret, mert a célra, az útra, Isten országára mutat.

Solymár Péter Tamás

ISTENTISZTELETI REND /

le!’, 11 .''—■'"'i

Budapesten, 2002. május 5.

I„ Bécsi kapu tér dei^tjuH.) Péter Zoltán; dpi JQ. (qétnpt)

II!..

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP (ROGATE)

Imádság feszültségek között

Róm 8,24-27

Nem érthetjük meg a mai vasárnap igéjét, -ha nem azokban az összefüggésekben olvassuk, amelyek megelőzik. Jó volna, és csak ajánlani tudom minden igehallgatónak, ha istentiszteletre készülve előzőleg elolvasná otthon az igehirdetés alapigéjét, környezetében, ösz- szefüggéseiben. Könnyen nteg lehet ezt tenni, hiszen az Útmutató megadja a vasárnap igehirdetési alapigéjét. Sokat segítene ez az igehallgatásban, az igehirdetés üzenetének megértésében. Nem csak az igehirdető lelkésznek, hanem az igehallgató gyülekezeti tagnak is ajánlatos készülni az istentiszteletre. így lesz igehallgatásunk gyümölcsözővé, áldottá.

A Római levél vasárnapi igénket megelőző 7. fejezetében Pál apostol a bennünk lévő feszültségről, a jószándék és az azt rendre legyőző bűnös cselekedetek feszültségéről szól. Arról, hogy tudjuk, mi a jó, mi a helyes, szeretnénk is azt cselekedni, de valami, a bűn törvénye újra és újra meghiúsítja próbálkozásainkat. Ki ne élné át nap mint nap emberi voltunknak, megromlott, bűnös természetünknek ezt a feszültségét? Ezt az ellentmondást magunkban önmagunk nem tudjuk feloldani. Szabadítóra van szükségünk. Erről a Szabadítóról szól a fejezet végén, és azután a 8. fejezet elején diadalmas hálaadással az apostol, elmondja a megváltás örömhírét, azt, hogy Jézus Krisztus megszabadított minket a bűn és a halál törvényétől, Isten gyermekeivé tett minket, Szendéikét ajándékozta nekünk, és így örökösei lettünk Istennek, az üdvösségnek.

De mi látszik ebből az üdvösségből? Hol látjuk, hogy megszabadultunk? Két-, ezer év óta hirdeti a kereszténység, hogy eljött a Szabadító, Jézus Krisztus, de a világ nem sokat változott. Továbbra is szenved, nyög, sóhajtozik a bűn rontása alatt. Nem változott az emberiség sem, nagyon is úgy tűnik, hogy továbbra is rabja a bűn hatalmának, és ez alól nem kivételek a keresztények, Krisztus megváltottjai sem. Hamis minden olyan elképzelés, tanítás, amely a Krisztusban hívő embert már bűntelennek, tökéletesnek mondja. Simul iustus et peccator, mondja Luther a keresztény emberre, vagyis, hogy Isten előtt egyszerre igaz és ugyanakkor bűnös. A megváltottság és a valóság feszültsége ott van az életünkben, és szenvedünk miatta.

Kitérni nem tudunk ez elől, letagadni önáltatás lenne. Ezt a feszültséget hordozzuk magunkban, szembe kell néznünk és együtt kell élnünk vele.

Ezek összefüggésében érkezünk el az igehirdetési alapigénkhez, amelyben Pál feloldja ezt a feszültséget, amikor azt mondja: megváltásunk kétségtelenül megtörtént, Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával megszabadított minket a bűn, a kárhozat és a halál rabságából, de üdvösségünk, a megváltás láthatóan is megvalósuló következménye reménységre szól. Mi örökösei vagyunk Istennek, örökösei az új életnek, de ez az örökség még csak részben a miénk. Biztosítva van számunkra, és erre zálogot is adott nekünk Isten, a Szentleiket, aki már munkálkodik bennünk, Krisztusban való hitet ébreszt, új életre vezet, és reménységre biztat. Örökségünk, az üdvösség, a teljes isteni élet azonban még nem a miénk. Itt kezdődnek a nehézségeink; emiatt kerül életünk a „már igen” és a „még nem teljesen” fájdalmasan megélt feszültségébe. Tud-, juk, hitben megragadjuk, hogy Krisztus értünk meghalt, és ezért Isten előtt már igazak vagyunk, de nap mint nap átéljük, hogy ennek a szabadulásnak, igaz életnek a testi valósága még nem érkezett el, még nem a miénk. Sorsunk ezért egyelőre az, hogy „sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására” (23. vers).

Ez a sóvárgó várakozás jellemzi Isten gyermekeit, a keresztény embert. Pál apostol magát is a sóvárgók közé sorolja, az erőtlenek közé, akik a keresztény életnek ebben a feszültségében élnek. Ezt a feszültséget pedig úgy lehet elhordozni, hogy a keresztény ember előre néz, és a már megtörtént megváltás kiteljesedését reménységgel várja. A reménység tudatos várakozás és aktív várakozás, mert bizonyosság. Ez a reménység nem teszi passzívvá a keresztény embert, hanem arra indítja, hogy a remélt jövőnek megfelelően éljen és cselekedjen. Ezért Isten gyermekei úgy hisznek, úgy élnek, úgy gondolkodnak, úgy ítélnek és úgy cselekszenek hogy mindig az eljövendő, beteljesedő megváltást, az üdvösséget tartják szemük előtt. Nem lehet kétséges az üdvösség reménységében élő embernek, hogy kinek az oldalára álljon. Ezért

határozottan szembefordul minden embert és világot pusztító bűnnel, gonosz hatalommal, és teljesen a jó, az emberi, az isteni oldalra áll. Az üdvösség reménységének komolyan vételét éppen az jelzi, hogy elkötelezetten tesszük azt, amit Jézus Krisztus ránk bízott.

Ma Rogate, az imádság vasárnapja van. Feszültségeinket, gondjainkat, erőtlenségeinket és kudarcainkat, Jézus Krisztust követni akaró szándékainkat

imádságainkban vigyük oda Isten elé. Az imádságban pedig maga a Szentlélek támogat minket, sőt, ő maga „esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal”. Ezzel erősít, bátorít, vigasztal bennünket Pál apostol.

A fizikában a feszültség mindig szunnyadó erőket rejt. Tekintsünk így keresztény életünk feszültségeire is: erőforrás az, a hit útján való előbbrejutáshoz.

Ralicza Iván

, Hűvösvölgyi ár I Félté de. 10; jZászkálicíkytPál; 1I„ Modori u, 6. ttéaiféb i 1. Sztojanovics .András^,, Pept- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Xúlcíbr; Csillaghegy^Békásmegver, Mező u. 12. de. 10. Donáth Lésztó^Öbu- da. III., Dévai Bíró M. tér de. 10. .Bálitgné Varsányi Vilma; Újpest, IV., J1cJbs(«ck1.M.,ii. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V„ Deák tér 4! de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. (zenés áh itatja tír. Hafenscher Károly; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) .dr. Muntag Andpmó; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fel 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. CsélovSzkyTértííic; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9i Smidéliusz András; IX., Gát utcai római, katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbán) a, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz1 András; X., Kerepesi út 69. de. ■ SJtTanrisy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. deí 8. (úrv.) Győri Tamás; de. fél 10, (család)) ^pl- csár Zsuzsanna; de. 11. (úrv.) Győri Tamás; du. 6. Schulek Mátyás; XI. Németvölgyi ÚÚT38. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Bácskai Károly; XIII., Kassák. Lajos de. 10. Horváth Anikó; Xlll., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV.; iio- csei út 32. de. 11. (úrv.)íiekáládiji Itírtüásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter: Rákospalota, XV, Nagytemplom, Régi Fóti út 73. dé.' ÍO. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u.. de. f^l J1. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. (úrv.) KősáÚászíó; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146, de. 9; (ÚtV.) Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVJ|„,Resti út 111. de. fél 9. (úrvdKÓsoy.L^SZjó; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos: Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszent- imre, XVIII., Rákóczi út 83.)rét. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX,, Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX-, Hungátig út 37. de. 8. Szél! Bulcsú; Pesterzsébet, ÁX„ Ady E. u. 89. de. 10. Győri 'Jarrós-Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. 1 .eboczky Endre; Budafok, XXII., Játék u, 16. de. jO. Solymár Gábor; Budaörs, Sppbadság Út 57. de. 10. EndreffV Géza.

iütrj Ynwiol íz

ROGATE (Húsvét utáni 5,) VASÁRNAPON a liturgikus szín: fehér. A Va- sárnap lekciója: Lk 11,5-8; igehirdetés alapigéje: Róm 8,24-27.

HETI ENEKEK: 72, 322.

Összeállította; tszm

• • •

3

£

5

2

3

SAROK

..................................................

,M

egszabadítani az istentiszteletet sbékly^ítói

Egy „slágerkönyv ” margójára - gondolatok 3 felvonásban

: # •

HA

' '9?

99J

Együtt örülök a kiadóval és sok olvasóval annak, hogy nagyszerű kiállításban, hihetetlen gyors „magyarítás” nyomán kezünkbe került Klaus Douglass könyve, az „ Új reformáció - 96 tétel az egyház jövőjéről A kötet felráz, el- gpndolkodtat, kimozdít a holtpontról, és arra indít: gondoljuk újra a kereszténység, az egyház s benne egyéni kegyességünk dolgait. Figyelemreméltó anyag akkor is, ha több pontján vitatkoznunk is kell vele, s hábár evangélikus lelkész a szerző, mégsem mindig evangélikus irányba viszi olvasóit.

Természetes, hogy e cikk írója a könyv első kézbevételekor azt a fejezetet ütötte fel, ahol az istentisztelettel kapcsolatos tézisek és az azokkal kapcsolatos gondolatsorok olvashatók. A Könyv a „Feladatok” sorában a 9 feladatot így fogalmazza: „Megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól.” A fejezetcímet megdöbbentő, keserűséget sugárzó idézet követi: „Az a kijelentés, hogy istentiszteleteink mindenkihez szólnak! - nem egyéb, mint kegyes öncsalás.”.

Elgondolkodom e mondaton. Bosszankodom, azután tisztul a fejem és a kritikus hangot megpróbálom építő szándékúnak érteni. Azért kell belenéznünk a túlságosan is éles tükörbe, hogy azután tisztázzuk mi a tennivalónk. Az első, istentisztelettel foglalkozó tétel, amit Douglas nem a templom kapujára szögez, mint 95 tételt író elődje, hanem kopogó keménységgel olvasói elé terjeszt, így hangzik; „Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak” (65. Tétel). Igenis, meg nem is - mondom én, és rögtön hozzáteszem: vasárnapról vasárnapra úgy kell ünnepelnünk Isten szent jelenlétét, hogy ne lehessen elmondani: belkörű rendezvény részesei vagyunk. Isten tágölelésű szeretete ugyanis ezt kizárja. A régi, de újra meg újra elhangzó kérdés: „zártkörű rendezvény-e az istentisztelet vagy missziói alkalom?” Lehet fogyó istentisztelet-látogatásról beszélni, lehet arról is gondolkodni, hogy bizonyos rétegek, korosztályok hiányoznak az istentiszteletről. De gondolkodásunk afelé

9l'f.

sdlhqfe Hoz un mohiittill tuA

f-J \'t öffnet

kell, hogy vezessen, hogy meglássuk: az istentisztelet nein rétegalkalom, hanem az egész gyülekezet, nyílt, mindenjdt megszólítani akaró, hívogató, integráló alkalma. Ázzá kell, hogy legyen, azzá kell, hogy tegyük. A hiba nem a;,,tjten- nyei adásban”, hanem a mi tolmácskészülékejnkbep.van. Lehet javítani! Ú > Gicicláa

Ennél furcsább, engedtessék meg nekem, hogy így Tej ez- zem ki: durvább a következő tétel! „Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tőle, hamarosan meg is fog szűnni.” Ezt hívom én zsákutcának, vagy más képpel teljes rövidzárlatnak. Az evangélikus gondolkodással ez még köszönő viszonyban sincs! Ii rt

Azért, mert nem ismerjük kincseinket, azért mért nem egy helyen igénytelen az egyházzene, azért, mert a résztvevők nem mindig ügyelnek a lelki-szellemi színvonalra, azért mert a világ mást vár el és mást diktál, még nem. béklyó ,^n a liturgikus, sem az egyházi zene. A reformáció;$^ij)( rogatás, törés-zúzás, hanem re-formáció, visszaformálgS a jóra, újraformálása annak, ami érték. ..,v rtni-r /,-;

Ha ismernénk igazi kincseinket, ha nem a (sekélyes) igényeket akarnánk kielégíteni, hanem a Szent Isten minőségére való igényt ébreszteni, akkor nem itt tartanánk. Nem az a mérce számomra, vagy az egyház istentiszteleti élete számára, hogy milyen a könnyűzenei és koinolyzénei CD-k vásárlásának aránya, nem is az, hogy a betévedő emberek mit szeretnének hallani, hanem az, hogy az egyház kétezer éven át „kiimádkozott” istentiszteleti' gyakorlása megtelik-e belső tartalommal, töltéssel, azaz megszólát-e rajta keresztül az élő Isten. Azaz: medret Ttiztosít-e a Szentlélek igét megelevenítő, Isten felé fordító, jézus leletre inspiráló folyamának.

A kérdések, amikkel Douglass szembesít, segítsenek minket - nem biztos, hogy a szerző által felkínált megoldások útján - eljutni a konstruktív önkritikára és az abból fakadó istentiszteleti reformra. Innen folytatjuk jövő héten, j

Hafenscher Károly

I

*